Karacs Zsigmond – Balásházy János munkássága

Honismeret 1978. VI. évfolyam 1. szám 38–41. old.

Karacs Zsigmond

Balásházy János munkássága

Nemrég múlt 120 esztendeje, hogy elhunyt Földesen Balásházy János „Tudós társasági rendes tag.” Az évforduló alkalmából a község lakossága megemlékezett a Magyar Tudományos Akadémia első mezőgazdasági tudományokkal foglalkozó tagjáról. Tekintsünk végig élete során, a Földesen töltött idejénél kicsit hosszabban időzve, hiszen a vele foglalkozó tanulmányok ezt az időszakot – talán rövidsége miatt – alig érintik.

Balásházy János Sátoraljaújhelyen született 1797. március 6-án. Szülei a reformkort előkészítő középnemesség sorába tartoztak, atyja Mihály megyei tisztviselő, közeli barátja a sárospataki Kövy professzornak, 1807-ben meghalt. Iskoláit Sátoraljaújhelyen, Sárospatakon, Lőcsén és Kassán végezte, végül 1816-ban a Georgikon, a keszthelyi mezőgazdasági akadémia hallgatója lett, itt egész életére megszerette a mezőgazdasági tudományokat. Pesten még jogi tanulmányokat folytat, majd ezt félbehagyva, sátoraljaújhelyi és rudabányácskai birtokán gazdálkodik, szőlővel és juhászattal foglalkozik. Tevékenyen részt vesz Zemplén megye közéletében, táblabíró, majd alszolgabírói tisztet tölt be. A gazdálkodás elméleti és gyakorlati formája egyaránt érdekli, több kisebb-nagyobb tanulmány után 1827-ben megjelenik első könyve: Gyűjtemény a juhtenyésztésről..., három kiadást ért meg, sikere vitathatatlan. Munkájában a korabeli német szakkifejezéseket is igyekezett megmagyarosítani. Az 1829-ben kiadott újabb munkájával – Tanácsolatok a magyarországi mezei gazdák számára – ismét felhívja magára a közfigyelmet. Gazdasági reformokra bíztatja a kis- és középbirtokos nemességet, Széchenyi ugyanerre bíztatja a nagybirtokosokat, később e közös törekvésük hozta őket egymással közeli kapcsolatba. 1830-ban Okos gazda, vagy gazdasági tudomány kérdésekben és feleletekben... című munkája látott napvilágot, amelyet iskolai tankönyvül szánt. Könyve sikerére jellemző, hogy többek között gróf Desewffy József, szabolcs megyei nagybirtokos tucatszámra osztotta ki szentmihályi jobbágyai között, akik körében közkedveltségnek örvendett.

A még ugyanezen évben – szervezetileg is kialakuló Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai egyikévé választották. „Rendes taggá olyan lehessen, kitől ismeretes tudománya, s különösen magyar nyelven már ki is adott érdemes munkája mellett ezutánra is korához és tűzéhez képest folyvást buzgó munkálódást várhatni, mivel épen azon tagok sora köteles az egész intézetnek oly díszes fenntartásával, melly a nyelvnek munkák általi gazdagulását az országgal évről évre éreztetné” – olvashatjuk a Magyar Tudós Társaság Évkönyveinek első kötetében. 1831-ben Balásházy házában nyílik meg a sátoraljaújhelyi kaszinó, melynek Kossuth Lajos lett a jegyzője. A megyénél hivatalnoktársak voltak, ugyancsak mindketten megyei megbízottként jártak el az 1831-es felső-magyarországi koleralázadás idején.

Az adó és még valami című munkája kiváltja a megyei reakció üldözését, bár kapcsolatai még erősek: 1833-ban született fiának Dókus László első alispán a keresztatyja. Ekkor már évenként jelennek meg különféle munkái, kedvenc témájához a juhtenyésztéshez többször is visszatér. Könyvei nagy keresettségnek örvendenek, közülük nem egy több kiadást is megért, olcsóságukkal maga is igyekezett őket minél szélesebb körben elterjeszteni. Gazdaságára hivatalos elfoglaltságai miatt sokszor nem tudott kellő figyelmet fordítani, ezt tetőzte több egymást követő év rossz termése, így politikai ellenfelei a csőd szélére kergetik. Szorult helyzetéből 1835-ben gróf Vay Ábrahám jószágkormányzói állása segítette ki. Zempléni jószágán túladva 1836-ban Debrecenbe, a Hatvan utca 117-be költözik. Ebben az évben súlyos csapások érik, júliusban kétéves kislánya. majd október 27-én felesége hal meg. Az önálló gazdaság utáni vágy és családi bajai miatt szeptemberben otthagyta állását, az általa rendbehozott felfelé ívelő Vay-birtokot. Még ebben az évben megjelent a Juhtenyésztés című könyve.

Nagy energiával kapcsolódik be ismét az Akadémia munkájába. A háztartás és a mezei gazdaság tudománya c. két kötetes szakkönyve akadémiai nagyjutalomban részesült. Emiatt támadt irigyeinek mesterkedése meghiúsította újabb, a tagosítással kapcsolatos művének a jutalmazását, mivel felfedték a beadott jeligés mű szerzőjét. Balásházy 1841-ben adta ki ezt a munkáját, amely Elárult pályairat címmel hamarosan második kiadásban is megjelent. Bekapcsolódott a város életébe, s 1844-ben megírja: Debrecen, mint van, s jövendője című könyvét, amelyben vázolja elképzeléseit. A tanácsot reformjavaslatokkal ostromolja, gazdasági tanácsait jónak tartják, de mégsem valósítják meg. A kor haladó törekvéseinek tevékeny résztvevője, az ősiség eltörlésének szorgalmazója.

1847-ben Politikai és státuszgazdasági nézetek címen adott ki füzeteket. Az elsőben a közteherviselést sürgeti, a második füzetben az állattenyésztést javasolja a nemzeti jövedelem emelésére, míg a harmadik füzetben a hitel- és pénzforgalom kérdéséről ír, és erősen kikel az uzsora ellen. Ekkor már újra gazdasági nehézségekkel küszködik. 1847 elején fizetésképtelensége miatt zárolták vagyonát. A csődtömeg iratai között megtalálható a mintegy százötven kötetnyi könyvtárának címjegyzéke is. A bajokból ismét gróf Vay Ábrahám jószágkormányzói megbízatása segíti ki, és a következő év elején megszüntetik a csődpert. Kétszeres jószágkormányzói megbízatásában feltétlenül közrejátszott akadémiai tagsága is, mivel gróf Vay Ábrahám a Magyar Tudományos Akadémia Igazgató Tanácsának a tagja volt (s ugyancsak ő volt aki Széchenyi megajánlása után elsőnek csatlakozott 8000 forinttal az akadémia megalakításához). A szabadságharc alatt teljesen lekötötték az ismét elfoglalt intézői állás teendői. A debreceni csata idején kis könyvtára is elpusztult. A szabadságharc utáni abszolutizmus az akadémia létét fenyegette. Balásházy újságcikkben állt ki a védelmére. A szolgálattal járó töméntelen utazás tönkretette egészségét s 1853 tavaszán végleg elbúcsúzik jószáskormányzói állásától, majd hamarosan megvált debreceni birtokától is és Földesre költözött.

Földes kuriális nemesi helység. A II. József-féle 1784-es összeírás szerint a férfiak jogi megoszlása: 747 nemes és 182 zsellér. Két-három kisebb középbirtokoson kívül csupa kisbirtokos nemes lakta. A község 1876-ig Szabolcs vármegyéhez tartozott, annak is legdélibb részén a Nagysárrét északi szegélyére települt. Balásházy földesi éveinek idején, 1853-tól az abszolutizmus által létrehozott és mintegy nyolc évig álló Észak-Bihar vármegye része. Ma Hajdú-Bihar megyei község.

Balásházy tagosítással foglalkozó írásai tipikusan földesi ismereteket árulnak el. A földesi határ egy része csak juhtenyésztésre alkalmas, Balásházy leírja Ványi Sándor földesi gazda juhászatának történetét, de Balásházy hatását érezzük egy korabeli fennmaradt gazdasági naplóban, melyet, Szabó Márton földesgazda vezetett 1840–1885-ig elsősorban a juhtenyésztést kísérve figyelemmel, évről évre leírva nemcsak a juhok számának alakulását, hanem a juhászok bérét és kötelességeit is.

Balásházy Földesre költözésének pontos idejét egyelőre nem ismerjük. írásaiból következtethető, hogy 1854-ben, de 1855 tavaszán már feltétlenül a községben lakott. Két kitűnő tiszaháti almafajtáról című cikkében szemtanúként ír a szőlőskertek melletti 100 holdnyi terület gyümölcsösnek való kiosztásáról. Balásházy egykori lakóhelye a Földesi Vegyes Ipari Szövetkezet területén a gyógyszertár és az utca vonalán L-alakban húzódott.

Könyveiből megismerhetjük földesi háztartását:

„. . . nőm 20–30 ludat tart, alig növekszik 2–3 hónapig, már tollát megtépi, s a zsidó minden lúd egyszeri tépéséért 30 legalább 25 krt. ád, s ez történik háromszor késő őszig. Magnak való ludainkon kívül 9–10 db-ot meghízlal, s legalább 20 itce zsírral, 30–40 font hússal jutalmaz s a felesleg eladásából kerül 25–30 ftja. Csekély számú birkám gyapjúval fizet, a bárány gyapjút is ide értve, szép öszveget kapok érte, a nyírás közeledtekor egyik gyapjúvevő másiknak adja a kilincset. Ürüink párjáért tavai is 30–35 vftot fizettek a csehek, a tej haszna is sokat ér a családos embernek. Sertéseimből hízóval látom el magam, még árulok is szaporaságából. Marhából, lóból is kerül jövedelmünk . . .”

Irodalmi tevékenységét is folytatja, újabb és újabb tervei vannak. Elpusztult könyveit pótlandó, még télvíz idején is többször beszekerezik Debrecenbe egy-egy újonnan megjelenő szakkönyvért. Betegsége enyhültével új, termékeny időszak veszi kezdetét, amely halála miatt tragikusan rövid. Figyelmét minden lényeges esemény megragadta, a helytörténet kutatói fontos adatokra bukkanhatnak írásaiban.

Természettudomány címmel írt Müller és Vachot Nagy Naptára 1856-os évfolyamába, figyelemmel kísérve a természettudományok mezőgazdaságban lehetséges hasznosíthatóságát. 1855 decemberében Toldy Ferenchez küldött levelében tudósít újabb, A pincegazdászatról, borkereskedésről Magyarhonban c. könyve elkészültéről, s ugyanitt olvashatjuk, hogy gróf Desewffy Emilt, az Akadémia elnökét megkérte I. Ferenc Józsefnél való közbenjárásra, hogy könyvének ajánlását elfogadja. Ezt a munkáját még 1853-ban kezdte el, de közbejött betegsége, költözése és pereskedése miatt 1855 tavaszán tudta csak folytatni. Kertészkedése és a földesi – ekkor még igen vízjárásos – határral való ismerkedése, őszre odázta el munkája befejezését. Végleges formában, jobb ötletekkel és kiigazításokkal végül januárban készült el. A lapokban közzétett előfizetési felhívására, Török János, a ceglédi gazdaképző tanintézet vezetője csúnyán támadta, melyet Balásházy nem hagyhatott válasz nélkül, okszerű magyarázattal fejtve ki álláspontját. 1856 nyarán a Pesti Naplóban irodalmi vitára szólítja fel a szakembereket a pincegazdászat és borkereskedelem tárgyában. „Sietnem kellett mert már túlléptem az élet delét” írja, borászati tapasztalatait pedig nem akarja a sírba vinni, minél hasznosabban szeretné eltölteni hátralevő napjait. Sokat szenved akadékoskodó ellenségei miatt, felpanaszolja, hogy némelyek vitába sem akarnak vele szállni és rossz akaratú információkat továbbítanak róla. Pedig vágyik a siker után. Könyve megjelenik és még az évben a Falusi Gazda, majd 1857 elején a Szőlészeti és Borászati Közlemények közöl belőle részleteket. Két kitűnő tiszaháti almafajtáról ír a Gazdasági Lapok 1856. 43. számában. Itt a címmel ellentétben hét almafaj tulajdonságait ismerteti, s a korabeli tárolási és szállítási módokat is leírja. Örömmel teszi közzé, hogy a földesiek igen nagy hajlamot mutatnak a gyümölcsészet iránt.

Utolsó könyve, az 1857-ben megjelent A tagosztályban való zavarok tisztába hozataláról, szintén földesi aktualitás. „Helységünkben Földesen most kezdetett meg a tagosítás, néhány ezer holdnyi legelője legnagyobb részt míveletet el nem fogadó szürke és vizenyős szikből áll.” A község határa több ezer parcellára oszlik. Mégis a Balásházy által említett és hihetőleg általa kezdeményezett tagosítás abbamaradt. Okát megtalálhatjuk könyvének A kis birtokosoknak idegenkedéséről a tagosztályoktól fejezetében. „A sok gyerekű szülők így gondolkozván, nem egy darabban véve ki birtokom, számos gyerekeim közt úgyis feloszlik, az e szerint nem csak nem sürgeti a tagosítást, mely minden esetre sok költséggel jár sőt örömestebb marad megszokott állapotjában.”

Kitér Ványi Sándor gazdálkodásának juhtenyésztésen alapuló felfutására, aki jó kiszámítással és némi olvasottsággal mintegy húsz év alatt kisbirtokosból tehetős középbirtokossá küzdötte fel magát. Ugyanakkor itt foglalkozik a földesi termelési adatokkal, a vetésforgóval és a talajminőséggel is.

Balásházy tele van bizakodással, iskolai tankönyvül szolgáló gazdaságtan kiadására készül. „Naponként erősödő egészségem azonban reményt nyújt, hogy szorgos dolgaim mellett is jövő télen elkészítendőm és közrebocsátom azt.” De a sors másként határozott, 1857. november 19-én vízkórban meghalt. Két nap múlva, 21-én temette el öreg barátját Bakoss Gábor kertészkedő lelkész, a földesi szőlőskert melletti régi temetőben. A sírját ma már nem lehet feltalálni. Az Akadémiai Almanachja 1863-ban emlékezik meg róla. Sőtér István 1976-ban írt méltatásánál szebben és igazabban mi sem búcsúzhatunk el tőle: „ . . . a reformkori Balásházy János magányos erőfeszítéséig nyúlnak vissza a társadalmunk és közgazdaságunk szempontjából olyannyira fontos agrártudományaink előzményei.”