Halomsorjan.hu

 

RAGYOGÁS

Kőbányai írók, költők antológiája

Budapest 2019

 

Karacs Zsigmond: Földes a Rákóczi-szabadságharcban

 

A közelmúltban megjelent Földes történetének előmunkálatai alkalmat adtak a helyi családok múltjának évszázadaiba soha nem látott mélysé­gekben való bepillantásra. Az így, apránként feltáruló mozaikokból, a XVII–XVIII. század fordulóján már itt élt, és egy-két később beköltözött családok egyes tagjainak szereplése alapján, Földes kuruc kori kapcsolata­iról is némi képet alkothatunk. A török-magyar, kuruc-labanc háborúk természetes velejárója volt a lakosság állandó rettegése, védelem keresése a bármely oldali hadak járásától. Már a Szapolyai János királytól, azaz a legfelsőbb helyen is elismert földesi nemesi közigazgatás keretei között élő lakosság eleiben, majd utódaiban is belakta a Kárpát-medencét, a túlélés sokoldalú ismeretét összegyűjtve. Az őseikben nem egy várkapitány és hadakat járó tapasztalatait összegyűjtve, itt a Nagysárrét északi szélén is igyekeztek felhasználni megmaradásuk érdekében.

A különböző nációk éhes és dúló seregei között bizony Thököly Imre fejedelmi magyar kurucai is a Tiszántúl és a Partium népére nagy veszedel­met jelentettek. Ekkor pusztult el a Földes határába olvadt Mezőszentmiklós, utolsó cseppet jelentettek számukra a kuruc király kíméletet nem ismer­ő hadainak sarcolásai. Az 1684-től földesi református lelkész Rápóti Pap Mihály naplója híven megörökíti a sok futást, szenvedést, amit el kellett viseljenek. A környékbeli török uralom végét jelentette a hosszú váradi ostrom és a vár bevétele. A földesiek nemesi jogaikra hivatkozva mentes­séget nyertek a katonai beszállásolástól, még 1692. május 21-én védlevelet is kaptak az ostromló főparancsnok, Heister Donát generálistól. Az ura­lomváltást követően a földesiek megjelentek a királyi udvarban. A régi ki­rályi és fejedelmi szabadalomlevelek és Szabolcs vármegye Földes nemesi kiváltságait elismerő bizonyságai alapján I. Lipóttól 1692. október 1-jén Ebersdorfban újabb jogaikat elismerő oklevelet kaptak. A későbbiekben az ebben foglaltakat éppen Szabolcs vármegye elöljárósága nem akarta el­fogadni és betartani, ami a község és a vármegye elöljárói között sok her­cehurcával járó, nemegyszer évtizedes pereket eredményezett, a végén a vármegye kénytelen volt visszakozni, mivel a Helytartó Tanács is szinte minden kérdésben a földesiek mellett állt. A helyzet nem változott 1848-ig.

A földesi lakosság, mely családonként egyéni kiváltság- és adománylevel­ekkel is rendelkezett, mind ez alatt élte a megszokott százados közigazga­tási és igazságszolgáltatási, helyi hagyományoktól szabályozott és az örök emberi viselkedésformákkal fűszerezett mindennapjait. Mindezt a Rákóczi-szabadságharc első két évét kivéve, 1705-től végigkísérhetjük az elöljáróság folyamatosan vezetett igazgatási és bíráskodási jegyzőkönyvé­ben. Hét év alatt mintegy 250 személy nevével találkozunk a különféle ügyekben.

A francia háború miatt 1703 tavaszán az országban alig állomásoztak császári csapatok, a Tiszántúlon a Montecuccoli-ezred őrizte a nyugal­mat, Váradon a rácok rendezkedtek be, kiknek az óbestere Kis Balázs május 20-án a környék nagymérvű pusztulásán sajnálkozik, és a jövőért aggódik, az elégedetlenkedő hangulat miatt. A következő nap, május 21-­én Rákóczi brezáni kiáltványa nyomán fellobbant tiszaháti felkelést Káro­lyi Sándor szatmári főispán a nemesi insurrekcióval még leveri. Június elején a Derecskén táborozó Ebergényi-ezredből megszökött Ocskay László vezetésével szerveződik egy huszárcsapat. Rákóczi július 7-én a határszéli Zavadkáról elindul az ország belsejébe. A Tiszán átkelve 18-án kibocsátja a naményi pátenst, melyben Szabolcs vármegye minden rendű lakosait felhívja a fegyveres harc támogatására. A megye nemessége ugyan elviselhetetlennek tartotta a német uralmat, egyelőre mégis a kisvárdai várba húzódva várta a fejleményeket. Innen a megyei vezetéssel való ellenséges­kedés és a nagy távolság miatt a megye déli részén lakó földesi és sápi nemesség valószínűleg távol maradt, semmi nem utalt arra, hogy elhagy­ták volna lakóhelyüket. Bihar megyében Diószegen július 19-én ütött raj­ta a német őrségen Bóné András ezer emberével (utódai Földesen élnek). Viszonzásul Pocsajnál Bóné seregét verték meg a nemrég még a környező települések jövőjét féltő Kis Balázs váradi és Tököli Popovics János aradi rác ezredei, majd a kurucokat támogató Berettyó-menti és Sárrét-vidéki falvakat dúlták és rabolták végig. A kuruc felkelés térnyerése vitathatatlanná vált, így augusztus 5-én Diószegen Rákóczi Ferencnél jelentkezett az eddig elzárkózó szabolcsi nemesség. A fejedelem majd szeptember 23-­án nemesi felkelést hirdetett a szabolcsiaknak. Október 1-jén a derecskei Tordai Ferenc ezereskapitány Püspökladányban táborozott.

Természetesen ekkorra már a földesi nemességet is Rákóczi hívei kö­zött találjuk. Elöljáróiknak legfőbb gondja volt „ősi nemesi jogaikat és kiváltságaikat, főképpen pedig a szekerezéstől és katonai beszállásolási adó alól való mentességüket biztosítani, a II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemsége idejében, már 1703. évben igyekeznek minden eshetőséget biztosítani addig szerzett kiváltságaiknak, s tényleg sikerült nekik II. Rákóczi Ferenctől 1703. X. 28. Tokajban egy újabb megerősítő diplomát szerezniük, amelyben a fejedelem megerősíti Földes község régi kiváltságleveleit s egyszersmind ő maga is bizonyítja, hogy a Szabolcs vármegyében fekvő Földes községben lakó hívei mindennemű adó, vám, tized és harmincad fizetésétől és egyéb paraszti terhek viselésétől és mezei szolgálatoktól mentesek voltak és ezuttal is mentesíttetnek.”

A kurucok 1704. február 11-én ostromzárral körülvették Váradot. Sza­bolcs vármegyének élelmezés céljából 407 és fél köböl lisztet, 270 mázsa húst, 23 szekeres és 11 gyalog embert kellett a diószegi prófuntházhoz szállítani. Földesi János deák, aki 1704–1709-ig volt földesi nótárius, fel­jegyzéséből látjuk, hogy 160 köböl árpát szállított Diószegre Győri János vicekapitánynak Kárándi Mihály regimentje részére. Földes rendszeresen kivette a kuruc sereg élelmezéséből a részét, ezt érzékelteti a földesi jegy­zőkönyv egy 1709. évi ítélete, miszerint a heti szekerezéshez kijelölt H. Sza­bó János csak Félegyházáig ment el, ezért az elsőfokú bíróságként is mű­ködő nemesi tanács, azaz ítélőszék, 12 forint büntetéssel sújtotta.

A bécsi udvarba jelentéstételre felment Károlyi Sándort az ott ért mél­tánytalanságok a kuruc táborba sodorták, Rákóczi fejedelem generálissá nevezte ki. A már különböző mezei és lovas ezerekben hadakozó földesi kuruc katonák ezáltal Károlyi seregtestébe kerültek. A némi hadi tapasz­talattal már rendelkező fővezér kellő szigorral lépett fel az elszéledők, a katonákat a felkelés alól elvonó nemesek ellen. Gondoskodott a hadsereg kiegészítéséről, 4 jó fegyverest szedett portánként. Csapataival részt vett az ország felszabadításában. A Dunántúlon eljutottak az osztrák határszé­lig. Ám az akkori hadviselő módra jellemzően, a nem biztosított harcvo­nalakon és hátországon keresztül az osztrák Herbeville generális Szeged­től Debrecenen át 1704. október végén dúlva és pusztítva Erdélybe tört. Károlyi Sándor hadai ekkorra kiszorultak a Dunántúlról. Amint naplójában írta: „Őszre kelve a sárrétje mellé kérem Földesre szállván, magam a hadakat Bihar vármegyére és a Kunságra contraháltam” (összevontam). Nem valószínű, hogy a katonai beszállásolástól mentes földesi nemesség jobban járt a fővezér és törzse vendéglátásával, mintha csapatokat kellett volna fogadnia. Mindenesetre Pércsi Mátyás főbíró és 12 tagú szenátusa kellőképpen gondoskodott arról, hogy semmiben hiányt ne érezzen Ká­rolyi Sándor és stábja. Ehhez is, mint évtizedek óta minden kötelezettség­hez, a helyi nemesség vagyoni képessége szerint járult hozzá, elöljáróinak bölcs döntéséből született kivetés alapján.

Levelei tanúsága szerint Károlyi november-december hónapokban tartotta Földesen a főhadiszállását. Arról, hogy melyik kúriában, három feltételezésem is van, de akár mindegyikben csalatkozhatok. Legkézen­fekvőbb a falu központjában a templommal átellenben lévő, hatalmas belső udvarú Boros-kúria. A Boros-vő Jenei László, oltalomlevelet is ka­pott Károlyitól, hogy a szomszédos Báránd falu a birtokában maradhas­son. Jenei László két fia és veje is tisztként szolgált a kuruc seregben. Második lehetőségként vehetjük a központban lévő két Földesi-kúria egyikét. A szomszédos Udvariban élő Földesi-rokon, Bodó Mihály, Károlyi Sándor baráti köréhez tartozott, a veje, Nyíri András még Szatmárból Károlyi jó embere, ezereskapitány (ezredes) egyik alvezére Károlyinak, ki még a lakodalmában is ott volt, és megtáncoltatta az ifjú menyecskét. Ugyancsak egyik lehetőségként felmerült a Károlyiakkal rokonságban is álló kolozsvári Bánffyak szintén a falu központi helyén álló kúriája, mely jobbára a Boros-família felügyelete alatt állott.

Károlyi feleségéhez írt leveleit Kovács Ágnes adta ki. Földesről írta no­vember 12-én XIV. Lajos francia király Rákóczi fejedelemhez küldött megbízottjáról, Des Alleurs márkiról, akit a levélből kitetszően Károlyi Földesen fogadott volna, ki csak 1705. március 11-én érkezett meg Rákóczihoz Egerbe, „míg ezen francia generálissal való dolgot végbe nem viszem, addig ezen a földön jó vigyázásban legyek, kire nézve én az hadakkal quar­télyomba visszaállítottam. Az francia generálissal pedig még ezen holnap­ban sem leszen vége dolgomnak és így, ha addig újabb parancsolat nem ér, ugyancsak itt leszek s veled is mulathatok édes Szívem, ... de az quartélyom­ból nem hiszem távozhassam.... Másik az, hogy a többi tisztek is azonnal oszlanak, s utána a katona is széjjel vonódik”.

A kuruc harcmodor még mindig a török időkben megszokott portyá­zó, rajtaütő, zsákmányszerző elemekből állott. Azért tudtak a császári ha­dak is szinte akadálytalanul mozogni a kuruc hátországban. II. Rákóczi Ferenc fejedelem és Károlyi sokat igyekezett ezen változtatni. Károlyinál olvassuk, hogy egy-egy vereség után „éjjel-nappal oszlott a had, kiki hazá­ja felé ... nagy kedvetlensége lévén az hadnak, felette nehezen szedhettem s vehettem össze”. Szigorú rendszabályokat hozott a kóborlók ellen „sza­badon öljék, fogják a kezemhez hozzák, mint hazánknak nem igaz tagjait, hanem pusztítóit.” Károlyi egy e tárgyban kiadott 1707. július 1-jén Püs­pökladányban kelt rendeletét megtalálhatjuk a földesi iratok között. Gencsi Zsigmond és Nyíri András ezereskapitányok, akiket a fejedelem hadaik eloszlása miatt Egerben börtönbe vetett, 1705. május 6-án szaba­dulásuk érdekében Károlyi közbenjárását kérték Rákóczinál, rövid idő múltán mindketten életüket áldozták a csatatéren. Néhány mondatért térjünk még vissza Károlyi földesi leveleihez! „Tatárországbul 7 tatár jött hozzám, az mondja, ha megfagynak a vizek, húsz ezren is jönnek. Hozná Isten, jó volna a rácz gyermekeket vele faggatni.” A fejedelemhez írt levelében részletekig kidolgozott haditervet állított össze a Tiszántúl tartós vé­delme érdekében, a bihari zarándi várak megerősítéséről, ellátásáról.

Rákóczi fejedelem rendeletére Károlyi Sándor 1705 újesztendeje után hadaival megindult a nagyszombati csatában megtépázott Bercsényi sere­gének segítésére, útközbeni csatlakozására parancsolva a Belényesen és a váradi ostromgyűrűnél ténykedő csapatait.

Szabolcs vármegye összeírta a Rákóczi hadaiban szolgáló, illetve szol­gálni tartozó nemeseket, de itt Földessel kapcsolatban csak az alábbi szö­veges feljegyzést találjuk:

„Két Nemes Helység lévén Várgyenkben ugy mint Földes, Sáp noha né­melly része lakossanak Mezei Hadakban Szellyel oszlott. Mindazon által a Nemes Várgy Zászlója alá edgin hány lovasokkal cocncurál.”

A következő évekből majd egyre több kuruc katonával találkozhatunk a mustrákban, amit itt még csak sejtet az előbbi feljegyzés. Még ismeretle­nül ugyan, de már tudjuk, hogy a Rákóczi meghirdette Szabolcsi nemesi felkelés csapatában harcoltak a földesiek és a sápiak. Egy másik, 1705-re datált a Szabolcs megyei nemesség, valószínű hadiadó céljára készült diká­lis összeírásban találjuk a katonáskodó, azaz Miles Ladislaus Földesit, valamint a református lelkész Samuil Martonfalvit, akinek ismerjük a földesi tanácstól 1704. április 2-án kelt díjlevelét. A földesi Hites Szék 1705-ben induló jegyzőkönyvéből kitűnik, hogy nem mindenkinek volt kedvére a katonaélet. Szelestei Mihály, Oláh Gábor, Halász Gergely és Sápi Benedek 12 forintban marasztaltatott el, mivel a hadba nem men­tek. Ugyancsak 12 forinttal büntették Szatai Jánost, mert nem ment el a „Varadi Eloqadaban lévő Hadaknak kaszalni”. Az állandó rác veszély mi­att különösen fontos volt a figyelés, a falu őrzése, mivel Szabó János szó­fogadatlankodott, és nem állt ki strázsálni, megszégyenítették. A falu első bíróságaként is működő elöljárósága az élet minden területét ellenőrzése alatt tartotta. Nemcsak a hivatalból indított, de a lakosság egymás elleni peres ügyeiben is főbíró és a szenátus volt hivatva szavazattöbbséggel dön­teni. A fellebbviteli lehetőséget a szomszédos és hasonló berendezkedésű Sáp elöljáróságánál kereshették, a súlyosabb ügyeket fellebbezés nélkül is felülvizsgáltatták a sápi nemes tanáccsal. A sápiaknak viszont a földesi nemes tanács volt a fellebbezési fóruma. A helyiek más falubeliekkel való ügyei is a földesi Hites Szék elé tartoztak. A Rákóczi-szabadságharc idejé­ben csak egy adatot találtunk, hogy az elégedetlen peres fél a vármegyére apellált, de azt is visszaküldték, minden revízió nélkül. Legsúlyosabb bűnnek a káromkodás és a paráznaság számítottak, melyért halálos ítéletet is kiszabhattak. Az elöljáróság tekintélyrombolása szintén nagyon súlyosan megítéltetett, akadt, akit utcánként, házanként 12 forinttal marasztaltak el emiatt. Még a kisbíró becsületének megsértéséért is kiszabtak 100 forintot. Termény- és jószáglopástól a verekedésig, rágalmazásig, sőt ku­tyaharapásig mindenféle eset előfordult. Természetesen a Hites Szék jegyzőkönyvéből egyoldalúan csak a negatív jelenségekről szerezhettünk tu­domást, ezek általában mindig csak töredékei az egymást követő eseményeknek, melyekre azért itt is találunk utalást, ami nemcsak a tanú­bizonyságok tételében, hanem peres felek esetében a jártasabb személyek pörös társul való felkérésében vagy felajánlkozásban is megmutatkozik.

A főbírót és a 12 tagú szenátust, más néven nemes tanácsot vagy es­küdteket a Nemes Közönség 1708-tól minden év április 24-én választotta. 1705-ben Kovács András lett a bíró. Egy kirívóbb eset kapcsán pillantsunk bele „a B(ecsületes) N(emes) Földesi Tanácsnak” eljárási gyakorlatába, „Parti Nagy István ellen két világos tanuk nyilván Constálnak (egyez­nek) ... házban való égetéssel ... bosszú állással ... tulajdon Parti Nagy Istvánnak keze miatt haltt megh a marhája, ha megh mond mást a törvénye lészen ... appellatt ad Sedem Sapiensem." Azaz, fellebbezhet a Sápi Szék­hez, ha a kárért máson keresi a felelősséget. Thott Mihály az apját kérte fel segítőjének egy asszony megerőszakolása miatt, amit a bárándi tanács átírása után indított ellene N(emes) Kovács András bíró. Eltiltották a templomba járástól, sőt a fellebbezési lehetőségtől is addig, míg magát a bárándi tanács előtt nem tisztázza, az a szégyen is érte cselekedetéért, hogy egy parasztbíró előtt kellett feleljen. Puskás Jánosnét és Nyúzó Gergelynét kugyi árulásért marasztalták el 12-12 forinttal. Pércsi János ne­mes személyt 8, Nemes Jenei László uramat pedig 12 forintra büntették szófogadatlanságáért. Mészáros Gergelynek 3 forintja bánta, mert a húst melegházban mérte. Takács András nem vállalta az esküdtséget, Nyírő György a marháját nem adta fel a bika alá, Pásztor Gergely nem szentelte meg a vasárnapot, Vida János nem ment el a prédikátor szénájáért, mind­mind 12 forint büntetésre ítélték, ami talán összefüggésbe hozható azzal, hogy mind a 12 esküdt elmarasztalta őket. Mivel Nagy L(ászló) Gergely magát jelentette fel rút trágár beszédért, a tanács akasztófára ártatlannak vélte. Mészárost elmarasztalták 12 forintra, mert csapszéket kezdett. Jó néhány peres eljárásnak tűnő ügyben az egyik fél azért protestált, mert a másik nem jelent meg, ezekről a két fél nevén kívül mást nem jegyeztek fel. Az 1705. évi egyik utolsó feljegyzés szerint a tanács Ványi János szol­gájának a kegyetlen hadifogságból való kiszabadításáról tárgyal, feltehetően a váradi rácok kezéből. A jegyzőkönyvek sok mindenről árulkod­nak, a büntetési tételek nagysága és gyakorisága a lakosság anyagi jólététre utal. Ekkor még a földesi nemességnek több településen voltak birtokaik. Láttuk, kiváltságleveleik megszerzése érdekében milyen könnyen eljutottak 1692-ben Bécsbe vagy 1703-ban Rákóczi Tokaj alatti tábo­rába, kifizették a rájuk rótt hadisarcokat. Majd, már a szabadságharc után ismerjük, hogy 1718-ban az újabb kiváltságlevél megszerzéséért 85 forintot adtak össze Gaá1 Ferenc volt kuruc főhadnagy és Nagy János Gergely 1713. évi földesi főbíró bécsi útjára.

Azt látjuk, hogy 1706. január 28-án már Nagy András a bíró, Kovács András pedig 21-én egyszerű peres félként szerepel. A Földesi Becsületes Nemes Tanácsban három különböző vélemény alakult ki arról, hogy Ju­hász Erzsébet gyermeke valójában Szabó Ferkétől származik-e? Abban vi­szont már egyöntetűen határoztak, hogy Szabó János és Jáni István ökörcsordások fizetni tartoznak Kemény István elveszett jószágáért, de apellálhatnak a Sápi Székhez. Nagy András bíró eljárást kezdeményezett az előző bíró, Kovács András ellen, mert azt mondta: el lehetek én pap nélkül. Szabolcs február 1-jén a Nyírbátorban megejtett mustra alapján összeírta a vármegyei nemesi felkelősereget. „Felkelt 80 lovas nemes 95 lóval, 8 szolgával, 49 gyalogos nemes. Felkeléstől távol marad: törvénytelen távollevő 55; megyei tisztviselő 14; országos tisztséget viselt nemes 11; beteg nemes 14.”

Rákóczi fejedelem még december 21-én rendelte Rakamazra, január 15-ére az összes fegyverforgató nemest. A földesiek közül itt látjuk Jenei László zászlótartót, Domokos Jánost, Kemény Istvánt, Veres Jánost, Vizes Lászlót és Nagy Istvánt, Sápról ott van Tott András, Víg János, Varga Já­nos és Szegedi Mihály. Mindegyiknek van fegyvere és lova, Jenei László­nak, mint tisztnek, kettő is. Megtaláljuk őket Károlyi Sándor 1706. évi mustrakönyvében.

Egy másik 1706-os szabolcsi összeírásban ezt olvashatjuk Földesről: „Egeszen Curialista Nemes helly mint hogy Palatinalis Portaleban (nádori kapu össszeírásban) nincs benne (most már nemesi) előjoggal élvén Soldos katonákkal szolgál, az 24 (hajdúval).” Valószínű, ők azok, akiket Károlyi mustrakönyvében „Palocsai György Uram nemes Karabélyos Reguláris Ezerében” látunk: Ujfalusi Mátyás 25, Szabó Dávid 26, Szatay István 27, Nagy János bajomi 24, Varró Péter 25, Fazakas Mihály 26, Kis András 30, Ujvárosi István 28, Piricsi (Pércsi) Gyula 24, Alföldy György 26, Len­gyel Mihály 25, Gyulai Péter 30, Toot Péter 25, Debreceni János 28, Szabó Dávid 22, Bekecs Endre káplár 24, Kovács János 25, Halász János 24, Lovász János 28, Tecsy György 21, Nanasy János 32, Nyúzó Gergely káplár házas 36, Szabó István 30, Nyúzó András 25, Rácz György 15, Kiss Mojzes házas 30 éves, kuruc katonák. Itt ugyan huszonhatan van­nak, talán a két káplárt nem vették figyelembe a megyénél.

Károlyi 1706. évi mustrakönyvében még két másik csapattestnél találko­zunk földesiekkel. „Kárándy Mihály uram nemes Mezei lovas ezeré"-ben: Gaal György nős, 26, aki Nyúzó úr ezerében szolgált előbb, Jenei Zsig­mond strázsamester 25 éves 3 lóval, Földesy László, nős, 40, Ola Mihály 26 esztendős. „Tekintetes Nemzetes és Vitézlő Nyuzó Mihály uram ne­mes mezei lovas ezere: Gaal Ferenc vicehadnagy, már főhadnagy, nőt­len, 36, 3 lóval, Vincze Demeter nős, 36, Szabó Ferenc 30, Nagy Mátyás 32, Nagy Péter nős, 32, Banffy Mihály 30 éves kuruc katonák. Még 1704 februárjában jött be török földről Orlai Miklós hada, Orlai áprilisi halá­la után őszig az erdélyi főparancsnokká avanzsált gróf Pekri Lőrinc, s ekkortól pedig az akkori vicekapitány Nyúzó Mihályt tette Rákóczi a csapat élére. A Nyúzó-família ekkor Földesen élt, ám Nyúzó Mihályról nem jegyezték fel, hova kötődött, de a vele török földről hazajött Gaal Ferenc vicehadnagy és Gaal György közvitéz 1706-ban már földesinek vallotta magát, pedig bejövetelükkor még diószegiként, illetve vajdaiként írták össze őket. A földesi Gaalok egyik ága ma is diószegi eredetű­nek vallotta magát. A földesi jegyzőkönyvben nyomát találjuk, hogy Gaal Ferenc főhadnagy beilleszkedése nem ment simán a helyi társada­lomba. 1706. március 10-én a nemes tanács kötelezte juhász Virág Istvánt, hogy Gaal főhadnagyot megkövesse és 100 forint büntetést helye­zett kilátásba bármelyik fél békebontása esetében. Bizony szigorúan eljártak akkor is, ha a nem tanácsbéliek közül került ki a renitenskedő. Boldogh Ábrahám „hites ember lévén, a maga hasznára, nem a faluéra” a marhája számát igazán fel nem adta, „nem nézvén benne, hellyünknek tüzhöz hasonló nagy nyomorusagatt” ezzel igyekezett kivonni magát „a Sold pénznek fel vetése” alól, ezért az eklézsia követésre és 12 forint megfizetésére ítélték, s mindezért „nem mondhatta volna (a fia) Boldogh János jámbor Magistratusunkat hatalmas tevőnek", ki 100 magyar fo­rinttal bűnhődött.

A különféle ügyek közt válogatva látjuk, hogy Széles Tamás megverte azt a gyereket, aki „vakmerő kötedésbül járt ... a garédján ... tapodta a gjermek a kert tőltésitt”, mellyel a tanács egyetértett. Pásztor Gergely a lovát hagyta Gaal Istvánra, s csak 20 forint vinculum lefizetése után ke­resheti rajta törvénnyel. A Földesi Nemes Szék bizonyítást rendelt el, mi­vel „Molnár Istvánra hittel adatott hogy Szabo Mihallyne Asszonyt halá­los diffamatioval gyalazta”. Szabó Kis Anna benne laké szent templomot paráznasága által megfertőztette, ekklésia követés és kemény büntetés után tiszta személlyé lett. Tokai György istenkáromlás által halálos bűn­be esett, ezért kővel való agyonveretésre ítélték, „az egész hellységnek Sze­me láttára. Azonban Tokai György 1706. június 24-én kelt kötelező levelében, melyet a bíró és négy tanácsosa is aláírt, ezt olvassuk: „a N. Tanácsnak gratiája Sok emberséges embereknek kérésére hozzám járulván kegyelmébe vett, életemet megh hadta, és halál hellyett a követt kellett vál­lamonn avagj nyakamonn utzákként meg hordoznom,” Nagy István szol­gálatra adta magát „tudós Martonfalvi Samuel predikator Uramnak” akit többször elhagyott, ha megint megtörténne, az ötven forint büntetést még „zászló alat (is) rajtam meg vihesse.” Október 14-én pedig ismeretlen tolvaj után nyomoz a nemes szék: „Tanú tudode, láttade, hallottade, hogy Földessy lakos embernek vermes élettyét kicsoda bontotta volna fel? A mel­lett vagy házábul vagy udvarabul vas, Cserep és fa edennyeitm Szerszamitt kicsoda hordtta volna el.”

A Földesen élő és Bárándon is birtokos Jenei Lászlót Károlyi Sándor biztosítja birtokai háborítatlanságáról. Rákóczi fejedelem december 13­-án jelentette be a rozsnyúi tanácsülésen, hogy „a hadak kifizetését más móddal nem remélheti, mintha a vármegyékre valamely quantum (összeg) felvettetnék”. Szabolcs vármegye 141 és fél palatinális porta után kell adózzon. Mint az 1706. évi megyei összeírásból láttuk, Földessel és Sáppal szemben nem érvényesíthették ezt az adózási formát. Boldogh Áb­rahám ügyének kipattanásakor, felsőbb utasításra hivatkozva, kísérletet tettek a beavatkozásra: „a N. Várgje a Meltosagos Urak akarattyabul s parancsolattyabul szinten ki adta hogj minden ember a marhaja Számát fel adgja a Sold pénznek fel vetíse alá”, ám ezt a föllesi tanács saját hatáskör­ben megoldotta.

Úgy tűnik, Földesen 1707-ben még az év elején történt a bíróváltás. Február 18-án Nagy András uram, mint egyszerű peres fél szerepel a jegy­zőkönyvben. Válogatva a különféle ügyekben, látjuk, hogy N. Domokos Pál perli Szűcs Andrást, mert a káposztát a tetétleni rétről elvitte. Oláh Gábor felmentetett Nyúzó Mihályné vádja alól, hogy a búzáját nem jól mérte ki, hogy ellophassa. Veres Gáspár három fia „sok üdüktül fogvást mint Szolgák ugj Szolgáltatnak az Attyokna", anyjuk halála után „az el maradott joszág dividáltassik (szétválasztassék) kétt részre" az atya és a fiók közt. Körtvélyesi Márton elveszett csikója helyett Gulyás Demeter és Sallai Gergely ménespásztorok ugyanolyat tartoznak állítani. A Földesi Nemes Szék bizonyítást rendelt ifjú Kovács András és Juhász András ügyében, hogy „Isteni káromkodással káromkodott”. A számtalan protes­tálási és perbehívási ügynek csak a szereplőit jegyezték fel. E nevek bár­mennyire fontosak, itt kénytelen vagyok őket mellőzni.

II. Rákóczi Ferenc rozsnyói rendelete a földesieket is nehéz helyzetbe hozta. Szabolcs vármegye 1707. április 23-án tette meg jelentését. 141 1/2 portát 135 1/2-re mérsékelték, a különféle felmentések után végül is csak 58 1/2 fizetőképes porta maradt. „Földes és Sáp falvakban igaz nemesség és curialisták lakván, mindazonáltal akkoron porták közé számláltatta­nak, exurgál 7 1/2 portájok.” Portális adót most sem kellett fizetniük, viszont a vármegye összeírta a megyei nemességekre kivetett zsoldok szá­mát, Földesnek 14, Sápnak 5 katonát kellett kiállítani. Az ónodi országgyűlésen a rendek nem tartották igazságosnak a portát, s helyette elrendelték a dikát (adó, hadiadó 1848-ig; adóalap - a szerk.). Kimondták, hogy a dika alól „se a Fölséges Fejedelem, se a Méltóságos Főgenerális és egyéb generálisok, papi urak és mások sem eximáltatnak (eximál - ki­vesz, megszabadít - a szerk.) Kivétel nélkül mindenki „jószága dicáltatni fog". Június közepén kétmillió forint hadiadó kivetéséről döntenek a ren­dek. Alig egy hónap múltán, július 27-én Török János földesi főbíró a vármegyéhez beküldi azoknak a nemeseknek a nevét, akik a magok sza­bad nemesi kúriájukban laknak:

 

Ványi Lászlóné

Körösy Mihály

Veres András

Thot István

Veres János

Veres Gáspár

Tury György

Pércsy Szabó János

Ványi János

Karacs Páll

Csontos Ferencz

Nagy J(ános) Gergely

Szabó Mihály

Szatay János

Pásztor Gergely

Pércsy Mátyás

Jeney László

Török János

Földesi András

Gálos Péter

Körtílyesi Márton

Földesi István

Sápy Benedek

Bodogh Ferenc

Nagy Gergely

Domokos Páll

Szegy Gáspár

Fercsy János

Nagy András

Tury Gergely

Keminy István

Nagy L(ászló) Gergely

 

 

„Vadnak ezeken kívül is ezen felül megh írt nemes embernek familiájok­bul állo Fiak unokák es sogorságok és más vármegye beli mostan penigh it lako igaz armálista igaz nemes emberek az melyekk neveket mostan ide nem tehettük.”

A földesi jegyzőkönyvben az év második feléből is találunk néhány fi­gyelemre érdemes esetet. Ha Domokos Pál tudatja micsoda kárt tett Nagy István a zálogos nemesi jószágán az örökségben, törvénye lészen. Bizonyítsa meg Kovács András, hogy a lovát kiküldte a ménesre és onnan veszett el. „Domokos Pál Uram alkalmas üdőtül fogvást az tutorságot maga joszágba fiaira bizta ... az abrak Sor alá fel adot 38 ama marháknál Sem töb, Sem keveseb nincsen.” Sánta Erzsék Takács István elveszett disznaját megölte, hasonló disznóval, vagy az árával tartozik. Szabó György mező­szentmiklósi kerülő látta, hogy Gulyás Gergely pásztor a tilalmas életről az ökör csordát nem hajtotta el, ezért tartozik Béltelki Sámuel, Vincze Mihály és Kovács András elrontott életbeli kárát megfizetni. Szepsi Ist­ván 13 évig bírta az örökségét, míg Domokos Pál hittel magáénak nem tette a házát és a telkét. „Török János Bíró Uram protestál Jenei András Uram ellen hogy V(ice) Ispán Uram pecsititt megh nem becsülette."

Miközben Földes látszólag mindennapi békés életet mutatott, rendszeresen megtartott törvénynappal, körötte jöttekmentek a hadak, dúlt a háború, ami csak alkalmanként tükröződik a falut érintő írott források­ban. Kárándi Mihály ezereskapitány Károlyi Sándorhoz szóló, október 28-án Földesen kelt leveléből látjuk, hogy rövid idővel előbb a Dévaványa környékén feltűnt rácokat űzte el, majd a püspökladányi tábort odahagyva, Földesen át indult Derecskére, honnan a Partiumon át Szilágysomlyó­ra viszi az útja. Amint látja a „Sáár Réte" népe vele együtt indulna, mivel Szemere és Bessenyei urak helyébe várt ezerei nem jöttek meg.

Jelentős naptári változásnak lehetünk tanúi Földes közigazgatásában 1708-ban. Ez évtől Szent György napján történt egészen 1848-ig a bíró és az elöljáróság megválasztása, melynek okát és körülményeit egyszer érde­mes lesz körüljárni, megvizsgálni. Török János bíró úr így az új választási ciklusig továbbvitte az ügyeket, melyek az emberi alaptermészetet tekintve ugyanúgy folytak, mint eddig. Tiszai István kisbíró megegyezett Gu­lyás Demeterrel, hogy lova helyett egy tavalyi csikót viszen. Veres Ger­gelyt megharapta Kovács András kutyája. A konkrét ügy ismerete nélkül is betekinthetünk a helyi igazságszolgáltatás folyamatába: „Teczett a Földessi N(emes) Széknek a törvénytt kétt Részbe meg állítani. A kis Résznek teczett hogy Vékony Miklós élhet a nap vitellel, mertt a nap vitel megh az halálra valonak is megh engedtetik. A nagy Résznek teczett hogy a Nap vitellel nem ílhetett.” „Tott Mihály magátt Nador Ispánnak Szabad Bírónak tette, Istenem az emberek teczése ellenn, a szabad csap Szekünkön kis Birótt Esketett, ... Nagy Mihály magátt eönkent ... mással Kis-Bironak Eskettet­te.” A kisebb rész minden „Szék ülő N(emes) személly"-t illetően 12 forin­tot javasolt, a nagyobb rész csak 12 forintra ítélte mindkettőjüket, mert a bíró tisztébe avatta magátt,” és eklézsiakövetésre. Tolnai Mihálynak ki kell fizetni a borjú árát, ha Kis Péterné hitet tesz rá, hogy egészséges volt. A törvényt Béltelki Sámuelnek is be kell tartani, a káráért nem vihette volna el Sallai Gergely marháját. Vékony Miklós előbbi ügyéről megtud­juk, hogy Gál János feleségét tatár teremtette hamis lelkű asszonynak mondotta, végül is „Isteni káromkodásért” elmarasztalták 25 forintban­. Szabó András szénalopásért fizetett 4 forintot. „Tiszai Istvánn kis Biro hogy a Csap Szikenn bor ital közbenn a botot másnak adta” 3 forintja bánta. „H. Szabo János hoigj heti Szerbe nem mentt Felegyházáig” 12 forint a büntetése. Feltehetően a diószegi kuruc táborba kellett volna valamit szállítania.

„Szabo Istvann rohatt beszédekett a Szék Szinenn Szolott." „Gáspár András a Diszno Pasztortt meg verte.” „Szekelly Mihálly a Kis Birott ha­missolta” „Szeles Tamás hogj a Marha Számot igazánn fel nem adta” 12 forintra büntették, ez már az ónodi országgyűlés határozataival van kapcsolatban. Nagy György egy asszonnyal elszökött és esztendeig vele lakott. Gáspár Andrást, mivel Tarnainé gyermekét a disznók mellett a mezőn megverte, hatalmaskodásért megbüntették.

Szabolcs vármegye kivetette az Ónodon elrendelt dikát. A földesi la­kosság 809 magyar forintot és 22 dénárt, míg az ott élő szolgák 93 forin­tot és 66 dénárt kötelesek fizetni, érdekes, hogy a katonáskodó földesiek közül egyedüliként a Kárándi regementben szolgáló Földesy Lászlóra is kivetettek 1 forint 12 dénárt. A lakosságot érzékenyen érintő adóterhek az elöljáróságot újabb kiváltságlevél megszerzésére ösztönözték. II. Rákó­czi Ferenc fejedelem 1708. március 5-én Kassán adományozta a földesi nemesség újabb kiváltságlevelét:

 

„Nemzetséges Hadakozásunknak, egyedül az idegen Nemzet által tör­vénytelenül el nyomattatni Szándékozott, haidani dicsőséges Szabadságnak helybe állítássa, s annak minden igyekezetünkel való meg tartása fel tett czéllya, a fundamentoma lévén, hogy régi Eleinktül dicsöséges emlékezetü a Szent Királlyoktul adatott Nemessi Szabadságokban, Privilegiumiban. Ne­mes Szabolcs Varmegyeben lévő Feőldes névő Gurialis Helysegnek Lakossi manuterre altassanak, s annak rendi Szerint Vezérlő Fejedelmi Jurisdictiónk alatt meg is tartassanak alázatossan Hozzánk folamodánák, kiknekis az Haza Szolgálattyában való keszségekre, s hívségekre nézve Kivansagokat méltó tekentetben vévén Kegyelmesen annuláltunk, mindazon Privilegiu­mikben, Nemessi Szabadságokban conservaltassanak mellyektül, ez előtti időkben mentek es exemptusok váltanak. A mint hogy Vezérlő Fejedel­mi Authoritássunk szerént felül emeltetett, akár melly rendben, s functiok­ban levő Híveinknek Kegyelmessen parancsollyük edgysermind serio com­mitállyuk az meg nevezett lakossoknak meg értvén, ezen kegyelmessen ki adott, s Privilegialis levelünk erejével ratificalt Nemesi Szabadsagokot, az Harminczad, Vám, és Dézmabéli adóktul, és akar mi nevel nevezendő Pa­raszti terh viselésektúl, immuniseknek lenni ismervén, senki affélékre aről­tetni, s akár melly szín, s praetextus alatt, haborgatni ne mirészellye: Ugy értvén mind az által ez iránt valo Kegyelmes intentumunkat hogy a Nemes Ország első Gyülésének Alkalmatosagaval mind ezeknek meg erősítése, s finalis ratificatiója iránt magokat insinuálni, s az Szerétn alkalmaztattni; Az mostani subsidiumokra való concursustul is senki magát ki nem von­hattván, sütt az köz ügyet ki kik facultassi Szerint elő Segélleni tartozván: a mint más Nemes Személlyek is hasonló képpen ezen híveink, Kik Hazánk Szabadságának meg nyeresevel egyenlő képpen magoknak nagyobb Securi­tast, és csendeséget remélhetnek abban concurralni tartozzanak: valaki pe­nig az meg irtt lakosokot akár mi modon akadalyoztattni, s ezen Keglssen emanált Privilegialis levelunkk centraveniálni merészlene, az erdemlet bontetest fogja magatt tapasztalni, s kemény animadveresionkat incurralni”

 

Természetesen, illúzió maradt az a halvány reményük, hogy a régi ki­váltságaik megerősítésével netalán az új, a nemesekre is megszavazott adó alól mentességet kapjanak, azonban más jogtalan terhek viselése alól is­mételten megerősítést nyertek, a kiváltságaikból világosan kiderül, mihez tartsák magukat.

A mindennapok élete tovább zajlik Földesen. Most Csató Andrásnak kell hitet tenni a Tolnai Mihálynak eladott borjú egészségéről. Pásztor Gergely csalatkozott Nagy J. Gergely hosszas kereskedő társában, ki ma­gára hagyta a bajomiaknak való adósságokban, azt mondván, a négy ökrön ketten szenvedték a 28 forintos kárt.

1708 májusában megkezdték Károlyi Sándor seregtesteinek újbóli ös­szeírását. Úgy tűnik, az 1705-ösként ismert mustrakönyv is inkább 1708-­ban keletkezett, hiszen a Kárándi Mihály regimentjében lévő földesi és sápi katonák életkori adatainak összevetése az 1706. évi mustrakönyvben találhatókkal, általában magasabb kort mutat. Az bizonyos és ezt más források is bizonyítják, hogy a korabeli emberek kevésbé voltak tisztában saját életidejükkel, hiszen bizonyos idő elteltével többet vagy kevesebbet mondtak be a valóban megéltnél. Viszont erősíti a felvetést, hogy az 1706-ban 25 éves Jenei Zsigmond strázsamester volt, és hacsak valami különös nem történik a természet rendjében, az idősebb kor és a magasabb rendfokozat az idő haladását mutatja. Így a 26 éves Jenei Zsigmond zászlótartót 1708-ban írták össze. Földesi László 45, a rimaszombati származású Pap Mihály 26 és Földessi Pál 24 éves katonákat találjuk még Kárándi ezerében Földesről. Az 1708. évvel jelzett mustrakönyvben Bik László lovas regimentjében szolgáltak: Kovács János 30, Pércsi György 30, házas, Nyuzó György 30, házas, Halász János 25, Lovász János 20, Gonda János 30, házas, Nyuzó András 30, házas. Palocsai György lovas regimentjében szolgálók: Szabó Dávid 23 éves szolga, Erdelyi Dávid 23, Ujfalusi Mihály, Szantai István 28, Varó Péter 25 éves, Karcagról való, Fazakas Mihály 24, Kis András 30, házas, Debreceni János, Pércsi György 24, házas, Alföldi György Karcagról való, Lengyel ... 25, Gyulai Péter, Tot Péter 24, Karcag­ról való, Bekecsi András 21, Bajomból való, Nagy Péter 25, Bárándról való, Nagy István 23, Bárándról való és Varga István dobos.

A Palocsai regimentről 1708. június 6-án Szabolcs vármegye is készí­tett összeírást, amiben nem teljesen ugyanezeket a neveket látjuk: Szabó Dávid, Erdélyi Dávid, Ujfalusi Menyhért, Szantai István, Nagy János, Vardi Péter, Fazakas Mihály, Kiss András, Debreczeni János, Ujvárosi István, Pércsi György, Alföldi György, Lengyel Mihály, Gyulai Péter meg­halt, Tott Péter és Bekesi András.

A bíróváltás után Török János is a Nemes Szék elé viszi az ügyét Nagy Jánosné ellen.

„A Rácz elébenn ki nem ment" engedetlen földesiek: Tokay György, Veres András, Szücs György, Takács András, Székelly Mihály és Rab Mó­zes büntetését már az új bíró, Nagy Gergely nevében szabták ki 12-12 fo­rintban. Domokos Pál perel fiai, György, András, Pál és minden fia ellen. Takács András tegyen hitet, hogy Fonagy István tinóját az újfalusi had­nagy, Kovács András parancsolatjára hajtotta el, akkor felmentetik. Mindkét fél kérdeztessék ki, miért verte meg a falu földjén Nagy Bálint ifjú Boldogh Ábrahámot, miután kiderült, az ifjú kezdte a kötözködést; 100 magyar forintba elmarasztaltatott. Kis István hitehagyott felesége, Gellért Kata nyilván való parázna, más törvénye lesz. „Teczett a Földesi N. Szekk a törvennytt egj Szinten meg állítani mint hogj Fekete Istvánné eöz­vegjségbenn magatt tökelletessen megnem tartotta, hanem az eö testétt Pa­áznaságra ki adta a Sz. Lélek Lakó Templomatt megferteztette a meg ne­vezett nyilvánn valo Paraznasagertt adatassék a hóhér kezére, es vesszővel erősen verettessék meg erette.” Sasi Jánosné mondja meg erős hittel, hogy az ökröt elébe hajtotta Járó István csordásnak, akkor övé az ökör. Igen súlyos elmarasztalásban részesült a nemes tanács által „idvezült Boné András Uram N, Ezeriben, N. Felegyházi Pál Uram Seregibenn lévő Gombkötő Istvánn”, aki Földesi János nótáriust perelte, akinél előző té­len árva leányként lakott a felesége és kilenc márist fizetett az ellátásért, ezért a nótáriust törvény elé idézte, de elmarasztalták 100 magyar forint­ban. Végül megkövette a jegyzőt, nem kellett fizetnie, de ugyanennyi ös­szeget kötöttek ki vinkulumként, ha ismét pereskedne. Írásban kötelezte magát Karmazsin György, hogy többé teremtő istenét nem káromolja, miután a törvényfánál a követ a nyakában tartotta, „sött mindenn jonak el követésére magamat kötelezem”.

A szabadságharc szükségleteit szolgáló élelmiszer- vagy abrakszállítás céljára való szekerezésből, mint láttuk, a földesiek nem vonhatták ki ma­gukat. Az 1709. év első ügyéből azt látjuk, a katonai beszállásolástól sem menekülhettek. A Nemes Szék vizsgálja, hogy a kisbíró „P(arti) Nagy Istvánn szájjával nyilván aszt mondotta volna, hogy a kire meg haragszom háromszor is reá Szállítom addig a katonátt ... míg másra egyszer.” Nem csoda ezekután, hogy a következő esetben, „hogy Királly János az hellység elő állíttatott Kis Bírájátt illetlenn motskos szókkal diffamálta (diffamál = rossz hírét kelt, rágalmaz - a szerk.) abszolute hamisolta ... Királly János, mint igaz N(emes) Ember ellen el maradott Flor. Ungar 100. A büntetés 12 forint lett, végül megbékéltek, és mindkét felet békebontás ellen 100 forint vinkulumra kötelezték. A már említett Feketéné paráznasá­gért, Veres János pedig latorságért marasztaltatott el 12–12 forintban. „Vánnyi Lászlone a Csapszekenn a bortt nem igazánn árulta s merte” 19 forintot fizetett. Bihar vármegyében Nagyrábén lakó „Kárándi Mi­hálly Feő Kapitánny Uram Ezeriben Szolgáló Pap Istvánn ... a Földessi N(emes) Forumon ... a hellytelen Ayellatioert elmaradtam vala Flor. Ung. 100." Ezek után Pásztor Gergellyel együtt 100-100 forint vinkulum lekö­tésével vállaljék, hogy egymás sérelmére nem követnek el semmit. Csa­nak Ilona „aszszonny állatt ... többször is végbe vitte a Paráznaságott haly­lyon meg erette”, ám a kisebbségi véleményt a többség a hohertol való megveretés utáni a falubol való számüzetésre módosította. A szintén pa­ráznaságba esett Veress Jánost a 12 forint büntetés mellett arra ítélték, hogy „adatassika hoher kezébe, és mint afféle Személy veszsszővel verettessik meg”. „Szabo Ferencz, hogy substitutus (helyettes) Szabo Mihálly Biro Uramatt az egész Falu hallattara meg motskolta S Difamalta el amaradott flor. 12.” A nyilván jó torkú Veress Pistát 3 forintra büntették a katonák borának ellopásáért. Pércsi János és Nyilass Ferenc atta mondá­sért fizet 6-6 forintot. Kurta Mihály a Nagyrábén lakó Pap István kötbéri kötelezettségét vállalta át Pásztor Gergellyel szemben, mindezért Pap Ist­ván bárhol lévő jószágához szabadon hozzányúlhasson. A hadak ellátását „é nyomoruságos üdőben minden embernek facultassa (tehetsége) Sze­rint Szolgálni kel kihez képestt Veress Gáspár Uramnak is el kellett volna menni” Derecskére, hogy elmulasztotta és engedelmet sem kért a magisztrátustól, a két kisbírónak sem adta át a bírságot, ezért 12 forintban elmarasztalták.

Az új bíró, Nemzetes Nyírő György uram mellett, új jegyzőt is találunk Várallyaí István személyében. Puskás Jánosné Szőke Erzsébet és Hatházi Pálné Tóth Ilona „Asszony emberek” Házlevonással és tolvajlott hús hor­dással vádolták egymást, majd Szabó Mihály esküdt előtt megkövették egymást és kötést tettek 100 magyar forint ellenében, hogy a történteket egymás szemére nem hányják és ezután nem pereskednek.

„A Törvényes hazban Racz Mihally az mostoha annyát meg követvén; kötelezte magát arra, hogy többé az annyát nem motskollya, Száz forinth tereh alatt.” Szőke Gáspár Isteni káromlásért verettessen agyan kővel, megjobbúlásra való igérettel gráciát kapott azzal, hogy két prédikációig kővel a nyakába álljon kalodába és kiáltsa, milyen vétekben ítélték el. Ha mégegyszer elköveti, teljen be rajta az ítélet. Tiszteletes Mártonfalvi Sámuel Prédikátor pörös társul adta magát Karacs Pálhoz, ki Kárpáti Szabó Mihályt azzal vádolta: „hogy megh eskütt volna azon ha innet Földesrül el megyen lakni soha többet lakásra Földesre nem jön, meghis haza jött, melly vadban avagy dologban a törvénykezésrül le tettenek”, ha egymást molesztálják ezért, a vétő fél 100 forint vinkulumot adni köteles. Domo­kos Pál és fia András hírbe hozza a tavalyi bírót, Nagy Gergelyt és a taná­csot, hogy a felvetett dikán kívül Makai András perceptor (adószedő) adott még 600 forintot és kenyérhez való zavatyot, hogy egy kenyeret 9 profontban (kenyéradag) így eladhat. Az ügy további fejleményeit nem ismerjük. Kovács András sebbel adta el a lovat Király Jánosnak, mely meggyógyult, de ebből való adósságát meg kell fizesse. R. Szabó János mint hogy vilagosan constal, hogy kutyát kotratta Vasárnapi napon 12 forintban maradott”. Vida János ménespásztoron viszont hárman is keresik lovaikat, Kovács András egy csikót, Gál István a lovát, melynek csak a csikója lett meg, Király János a lovát, hiába hált kinn Vida János a ménessel, bár a bíró úr nem adott rá engedelmet, a tolvajok elvitték mellőle, tartozik az árával. Veres Gáspár pedig azért tett panaszt, mert Vida János és Szatthmári László ménespásztorok nem a katona lovát keresni mentek, hanem a falubeli emberekét. Veres Gáspár a más lovát a maga neve alatt adta a ménesre. „Hogy ha szintén vétett volna is Farkas Mihálly ellen Szőke Gasparne Csordas Catah, a Biro és Tőrveny levénn, kezével igazat nem tehetett volna .. nem Törvenyesen, hanem hatalommal nyult a dologhoz ... mint nemes Szemellyt ... megh verte ... 100 forintokon ma­rad.” A jegyzőkönyvet novemberben már más kéz vezette, talán az egyik tanácsbéli.

A Szabolcs vármegyei levéltár őriz egy töredékes összeírást 1709-ből az adóhátralékok településenkénti kimutatására, látjuk a földesiek a kivetett 2020 forint 39 dénárból még 26 forinttal tartoznak.

Az 1710. évi választáskor Körösi Mihály ült a bírói székbe, és ismét új jegyzővel találkozunk, Hajdú Mihállyal. Számos, csak a peres felek nevé­ről tájékoztató ügy mellett, a földesi Nemes Széket hónapokig foglalkoz­tatta Király János viszálya Kovács Andrással. Fellebezés útján a Sápi Ne­mes szék által is jóváhagyott végzést figyelmen kívül hagyva Király János érdemtelenül zaklatta Kovács Andrást, ezért albája (kötelezvény, vinku­lum) alapján 100 forintja bánta. Természetesen Kovács András akadá­lyozta az apelláció megírását, s Moldovai Jánost felkéri meghatalmazottjá­nak. Király János meggyőzéssel próbálta ügyét fellebbezni Szabolcs vármegye törvényszékén, „el is Küldötte maga is jelen lévén, onnan vissza hozták reviso nelkül”. Ezt az ügyet tovább „nem folytathattya hanem a torveny mellé kell Király Jánosnak állani”. Így az eddigi elmarasztalásán túl lehetősége lesz „Kovács Andrásnak Mihály Jánoson Kölcségétt, fárad­tságát” behajtani. „Öreg Domokos Pá1 úr, Veres Péterrel az el lopatott Mente iránt a Kapcsos Kötél és egy Vas Villa iránt valo per(ben) meg edgjezet mellyekirt Veres Péter Domoks Pál Urat Contrentálta (megelégí­tette)”.

II. Rákóczi Ferenc fejedelem két kiváltságlevele ellenére ekkor is ada­tott olyan eset, hogy egy hatóság nem akarta tudomásul venni. Földes és Sáp elöljárói kénytelenek voltak segítségért Szabolcs vármegyéhez fordul­ni. „Nemessy Szabadcságunknak megbántodását még az Idegen Nemzet (azaz osztrákok) idejében sem Szenvedtük, sőt az Szepessj Nemes Camora manutencalt (fenntartott), az mint nállunk lévő Protectionalis levei doc­callya (mutatja) az nemes Camarának. Mostan pedig azt tudgjuk mithül viseltetvén Debreczeni Harminczados, és Vamos Uraniék az harminczadak és Vámnak meg adására Szinten ugj fogadnak mint akar melly Privillegium nelkül valo Paraszt Szemellyeket, mellyet magunk ereje által orvosolni nem tudunk ... hogj ha immar annyi Nyomorusagot Szenvedünk, ez kis Szabad­csagunk ne vétessék el tüllünk.... Földessj és Sáápi Nemesség Közönseges­sen”. A vármegye továbbította a panasziratot az ekkor már Munkácsra húzódott fejdelmi kancelláriához, ahonnan 1710. június 6-án a megnyug­tató elintézésről tudósította a földesieket, jóváhagyva Rákóczi Ferenc alá­írásával Aszalay Ferenc fejedelmi titkár. Július 21-én Szabolcs vármegye még összeírta az egyre szűkebb területre szoruló kuruc állam iránti, a megye falvaira kirótt kötelezettséget; Földesnél 84 forintot látunk.

Debrecent Löwenberg császári tábornok váradi parancsnok már már­cius végén a király hűségére téríti, Károlyi Sándor június 30-án vonja ki a kuruc katonákat a városból, az október 20-ai oltalomlevélben már a kör­nyéket is hódoltnak jelentik. November 6-án végül az utolsó kuruc had is elhagyta Debrecent. Földes egyaránt közel esik Váradhoz és Debrecen­hez.

„A hadi helyzet változása következtében 1710-ben igen súlyos helyzetbe jutott a Rákóczi-szabadságharchoz csatlakozó földesi nemesség, amennyi­ben gróf Löwenberg Ferenc, a német hadak egyik vezére és váradi várkapi­tány, Váradon 1710. IX. 25-én kelt rendeletével felszólítja Földes bíráját és lakosait, hogy ha Várad végvárhoz akarnak behódolni, akkor nyolc nap alatt 400 német frt. hadisarcot fizessenek be. Ez esetben őfelsége kegyelmes gratiájába veszi őket, sőt, protectionalis levelet is kapnak. Ha pedig nem teszik, ellenség módjára fog elbánni velök.

Ezt a nagy összeget a földesiek megfizetni nem tudván, a debreceni taná­csot kérték fel a közbenjárásra, minek tényleg eredménye is lett, mert Löwen­berg a hadisarc összegét 16 forintra szállította le, 1710. X. 1., s miután a földesiek azt az összeget lefizették, gróf Löwenberg 1710. X. 5., Váradon ki­adta Földes falu bírájának és lakosainak az oltalomlevelet, mely szerint a Földesen lakó nemeseket, mint őfelsége hűséges alattvalóit és vazullusait sem személyükben sem jószágaikban, se német, se magyar, se rác katonaság­nak bántalmazni nem szabad.”

Néhány nappal később, október 16-án Tököli Popovics János aradi rác ezredestől szinte szóról szóra ugyanolyan szövegű védlevelet kaptak a föl­desiek. A helyi ügyeket tekintve minden ugyanúgy ment tovább. Törvénynap volt október 16-án is. Megegyezik egymással Balog István és Sza­bó Györgyné, s ha bármelyik megszegi 50 forintja bánja, amit az akkori bíró minden per nélkül behajthat. Tanúsítják Körösi Mihály főbíró, Makai András és Hajdú Mihály uraimék.

1711. május elsején a majtényi síkon letörött a zászló. A felkelők kegyelmet nyertek, a kuruc katonák hazatérhettek otthonaikba. Földesen Szegi Gáspár bíróságában ugyanúgy ment minden tovább, mint eddig, és még­is új világ és új történet kezdődik. A földesi nemesség elveszti a falun kí­vüli birtokainak túlnyomó részét, főleg a váradi püspökség teszi rá a kezét, majd támadás indul az egyéni nemesi jogok és a község nemesi jogállása ellen, de ezeket sikerült nemegyszer küzdelmes perek útján megőrizni, 1848-ig.

Végül, nem hagyhatom említés nélkül Kiss Ferenc 1893–1899 közt földesi református lelkészt, 1914-től a debreceni egyetem első rektorát, majd az Országos Református Szeretetszövetség alapítóját, aki 1894-ben megje­lentette a Protestáns Szemlében A kuruc költészet protestáns szempontból című, ma is figyelemre méltó tanulmányát. A Millenniumkor és a Kos­suth Lajos halálakor elmondott és kinyomtatott lenyűgöző beszédeire még rátalálhatunk a lakosság levelesládáiban.

 

*

 

Bár Karacs Zsigmond dolgozata jegyzetekkel, hivatkozásokkal bősé­gesen ellátotti, tudományos igényű írás, az antológia szépirodalmi jellege miatt ezek közlésétől e helyen eltekintünk. (– a szerk.)