Halomsorjan.hu

VASVÁRY COLLECTION NEWSLETTER 1992/1. sz. 3–5. o.

KARACS ZSIGMOND

KARACS IMRE ÉS A NEW YORK-I HIVATÁSOS MAGYAR SZÍNÉSZET

Karacs Imre 1860. november 21-én született a szabolcsi kuriális nemesek nevezetes falujában Földesen, (ma Hajdu-Bihar megye) régi nemes családból. 1884-től tanult Bécsben az európai hírű Gänzbachertől és a Horák-féle zenedében. Mint kedvelt és jeles operai növendék sokszor hangversenyezett a Musikverein és az Ehrbár hangversenytermeiben, sőt református létére az Augustiner templomban miseszólókat énekelt. 1886. november 1-jén Nagy Vince társulatánál Debrecenben lépett először hazai színpadra. Karacs Imre korában vidéken még két-három évenként váltották egymást a színtársulatok, ritkán sikerült egy helyen tovább játszaniok, s e mellett még a területhez tartozó nyári állomások is szerepeltek. A színészek szerződését Virágvasárnap kötötték, illetve újították meg. A társulat s vele Karacs 1891-ig maradt Debrecenben, de az anyagilag csődbe jutó Nagy Vincét először egy hat fős konzorcium, majd Valentin Lajos váltotta fel az igazgatásban. Április végétől Karacs Csóka Sándor Szabadkán kezdő társulatához szerződött, 1893. október végétől Miskolcra tették át működésüket. Az 1894–95-ös szezontól Ilonka lánya már gyermekszínészként szerepelt. 1896 április közepétől egy színi évadra Krecsányi Ignác Pozsony-Buda-Temesvár állomásokon játszó társulatánál találjuk. 1897 tavaszán tért vissza Debrecenbe, az ott működő Komjáthi Jánoshoz, Ady ekkor a vidék egyik legjobb színészeként emlegette. A társulat 1902 áprilisában megvált a várostól, de Karacs maradt; háza és szőlője volt Debrecenben, átszerződött az odaérkező Makó Lajos társulatához, kik 1905 áprilisáig szerepeltek a cívisvárosban. A következő szezont Balla Kálmán társulatában tölti Miskolcon, de 1906 áprilisában újból Debrecenben van a Makó Lajost már előző évben felváltó Zilahy Gyula társulatánál, szakmai féltékenység miatt 1907 virágvasárnapján az eddig 32 hazai színpadon fellépő Karacs Imre nemcsak Debrecennek mond végleg búcsút, hiába ragaszkodott hozzá a színügyi bizottság Zilahy ellenében, hanem az óhazának is. A debreceni Színházi újság versben köszön el a távozó tagoktól:

Virágvasárnapi búcsúztató /részlet/

Karacs Imre meg angolul tanul most,

Dollár hoz minden sebre babsamirt

Eldalolja majd a nagy pocsolyán túl

A „Jankee doodle”-t s a „Good save the Queen”-t.

Karacs Imre 1907. április végén érkezett meg New Yorkba, ahol az amerikai magyar színészet megmentőjeként fogadták. Május 4-én lépett fel először a Takarodóban és 18-án már őt kérik fel az Amerikai Magyar Színház igazgatására.

Karacs amerikai szerepét illetően a bőség és a szűk megjelenési lehetőség zavarával küzdve megpróbálok a korabeli amerikai sajtóban megjelentekből minél többet idézni, annak ellenére, hogy csak az itthon talált igen hiányos anyagot volt módomban átnézni.

Az Amerikai Magyar Népszava írta 1907. május 18-án: „A mi színészeink [...], magok vették kezükbe a saját ügyüket miután az oda nem való »geschaeltes igazgató« búcsút vett a kapufélfától. Most jött meg Karacs Imre a debreceni színház hírneves színésze és tenoristája, ő lesz a vezér és mi hisszük, hogy színészeink győzni fognak ilyen jó vezér mellett. [...] Karacs is sok diadalt aratott ott ahol kellett, vezesse őt is a diadal útján a jószerencse.”

1905. december 17-én mutatta be a János vitézt első előadásaként az Amerikai Magyar Színtársulat, abban a reményben, hogy a műkedvelők helyett végleg teret nyernek a hivatásos színjátszók. A színész Rédey István rövid működése után vállalkozók töltötték be az igazgató helyét, míg Karacs Imrét fel nem kérték. A reformkori körülmények között küzdő társulat gyermekbetegségei hamar kiütköztek. A legvegyesebb összetételű közönség rapszodikus látogatottságot jelentett, s ez állandó anyagi fenyegetettséggel járt. A színpadra lépők jelentős része még mindig a műkedvelők közül került ki. Az első tíz évben két tucatszor került sor igazgató váltásra, legtöbbször Heltai Árpád, aztán Karacs Imre és Serly Lajos állt a társulat élén. Az előadásoknak nem volt állandó színhelye, néhány alkalommal a bérbeadó kénye-kedve még az előadásokat is meghiúsította. A társulat neve a legkülönfélébb változásokon ment keresztül, bár a tagság többé-kevésbé ugyanaz maradt. Lényeges változás csak 1913-ban történt, amikor Heltai egy az óhazában toborzott társulattal jelentkezett, míg Karacs a régiekkel igyekezett konkurenciát teremteni. A nemzeti hivatást betöltő színészek és a közönség nagy százaléka a magyar zsidóság köréből került ki, mint Heltai Árpád aki már 1901-től törekedett a magyar színészet állandósítására New Yorkban, 1915-ben a halálával végetért az amerikai magyar színjátszás első és legküzdelmesebb hivatásos korszaka, mivel Karacs Imre is már előtte 1914-ben eltávozott az élők sorából.

A Bevándorló írta 1907. június 8-án a Csókon szerzett vőlegény előadásáról: „Karacs Imrét meg Thury Ilonát minden egyes énekszámuk után újra meg újra hívták a lámpák elé és legszívesebben őket hallgatta volna a közönség mindvégig.” A siker az énekesdarabnak szól, ott és akkor ez a közönség igénye. Szeptember 17-én a problémákat is érzékelhetjük, s láthatjuk, hogy az előadást néhány színész erőfeszítése menti meg: „Szigligeti népszínműve a Csikós került színre. Ez előadás sem gördült le simán de Heltai, Karacs és Thury Ilona mégis élvezhetővé tették.” Az Amerikai Magyar Népszavában olvassuk 1908. január 11-én: „a színtársulat tagjai, akik újabban oly derekas buzgóságot fejtettek ki már két hónapja nem kaptak fizetést.” 1908. március 16-án a Bevándorló közöl a színtársulat tagjairól egy hosszú verset, most csak a Karacsról és a lányáról szóló részt mutatom be:

Utána jön Karacs

Tenor és rendező

Ki szörnyen ideges

Amikor rendez ő

Rossz nyelvek ráfogják

Nem tudni hogy tény e

Otthon is színész volt

Debrecennek fénye

[...]

Itt van Ilonka is

Karacsnak a lánya

Ki formás bokáit

A plafonig hányja

Főtáncosnő s szubrett

Hangja kincses bánya

Ő még azt sem bánja

Ha primadonnák

Irigvkednek rája

Vagy üres bókokra

Nyil a fiúk szája

[...]

Felgyúlnak a lámpák

Jó Karacs kér csendet

Súgó is bebúvik

Sötét odújába

Karacs Ilonkának

Táncra áll a lába

Serli /!/ a karnagy is

Abba hagyja végre

A Cigány Pannáját

S átül egy más székre

1908. március 26.: „A new yorki magyar színészetnek legerősebb oszlopa Karacs Imre aki a magyar színészet terén valóban apostoli munkát végez New Yorkban, s akit munkájától a legkínosabb csalódások sem bírnak elriasztani [...]. A magunk részéről csak azt mondjuk, hogy a new yorki magyarság kötelességet teljesít amikor Karacs Imre jutalomjátékán zsúfolásig megtölti a színházat [...]”.

Június 25.: „Egy megvakult honfitárs segélyezésére holnap szombat este a Manhattan Lyceumban a Zsidó honvéd énekes népszínmű”-vet adja elő a színtársulat. Július 20.: „A new yorki magyar színtársulat mely tudvalevőleg körútra indult az Egyesült Államok magyar telepeire hajótörést szenvedett. A színtársulat egyes tagjai vidéken rekedtek, mások úgy ahogy viszszakerültek New Yorkba [...] Karacs Ilonka akit jószerencséje hozott vissza New Yorkba [...] Savage angol színiigazgató szerződtette, mint táncosnőt.” December 31-én az újságíró felteszi a kérdést: „odahaza elmaradott és harmadrangú városokban jó üzlet a színészet. New York kétszázezernyi kulturalizált magyarja pedig nem éltet egy időszaki magyar művészi vállalkozást sem? Miért?”. A választ valahol a gyökértelenség, az ideiglenesség, az óhazába való viszszatérés szándékának a reménye körül kell keresnünk, mely a színészeket éppúgy motiválta mint a lehetséges nézőket, hiszen legtöbbjük csak a pénzkeresés szándékával került az újvilágba. Az otthonról kiküldött újságírók sem értik az amerikai problémákat, az amerikai magyar sajtó keserűen ír a New York-i magyar színtársulatot is a Pesti Naplóban bemutató Pásztor Árpádról: „megerősíti nézetünket, hogy kerülni kell minden stréber skriblert [...] mert míg itt vannak el vannak ragadtatva, de ha hazakerülnek a leglehetetlenebb dolgokról írnak.” (Ehhez adalék a Szeged és Vidéke tudósítása, 1913. szeptember 27.). 1909. március 12-én a Bevándorló írja: „A közönség részvétlensége kiszorította a magyar színpadról Thury Ilonát, Rédey Istvánt, Juhász Pált, s ha ez a részvétlenség egyre tart ki fogja szorítani Karacs Imrét, aki nagy elismerést érdemlő buzgalommal tanítja be és rendezi az előadásra kerülő darabokat.” A magyar színészek azonban újból és újból a magyar társulat állandósítására törekednek, az elszenvedett kudarcok dacára is, lássunk ezt illusztrálandóan egy kis idézet egyveleget: „A Webster Hallban nemrég temették a magyar színészetet, a nemzet napszámosai most más pályán napszámoskodnak” „Serly Lajos a német színháznál [...] a hazai betegség Amerikában is sújt bennünket. Magyar művész ha megélni akar idegenekhez szorul.” „1909 április 4 Asszonyhűség, közreműködnek: Thury Ilona, Heltay Vilmos, Karacs Ilona, Karacs Imre, Heltay Árpád, Horváth Lajos és elsőrangú műkedvelők.” 1905 óta „1911 március 5. a János vitéz 25. előadásá”-nál tartanak. Váratlan tűzesetek is sújtják őket, 1911: november 25-én a Webster Hall leégett, mely a legtöbb alkalommal fogadta be őket, két hónapon belül a Progress Hall is a lángok martaléka lett. Van azért olyan is aki itthonról is megérti és támogatja őket. Az Amerikai Magyar Népszavában 1912. május 18-án írja Gerő Károly: „A Cigányszerelem és Karacs Imre, Lehár Ferenc mikor ezt a Cigányszerelmet megzenésítette, soha se hitte volna, hogy ezt a gyönyörű operettjét New Yorkban a mi kedves Serly mesterünk dirigálni fogja. Karacs Imre nem csinált sok teketóriát, hazaírt Lehárnak, hogy adja meg az engedélyt tantiemek nélkül az ő darabjának magyarul való előadására, mert az ő jutalomjátéka lesz. Lehár szép levél kíséretében azt írta, hogy nagyon szívesen és örömnmel, de akarom, hogy Ilonka leányod, P. Sugár Jolán, Vámos B. Veron közreműködjenek, mert úgy hallom jól tudnak énekelni. Úgy is lesz!... ” Újra és újra „megalakult New Yorkban folyó évi június hó 6-án az Amerikai Első Magyar Színtársulat Serly Lajos és Karacs Imre igazgatósága alatt. Ezen megalakulást az óhazából idesereglett művészgárda nemes művészi törekvése szülte, melyhez hozzájárult az összetartás meg a múzsához való ragaszkodás. Ez a kis művészsereg nem törődve előítélettel, versengéssel és esetleges akadályokkal azt tűzte ki célul, hogy kultúrát terjeszt művészi életet teremt, színész nemzedéket nevel, biztosítván magának a tisztességes megélhetést és a múzsának idővel adandó otthont. [...] a társulat jó hírű új és a közönség által már ismert régibb tagok szereplése. Éspedig: R. Gyenge Annus a budapesti Király Színház primadonnája mint állandó vendég. P. Sugár Jolán, Karacs Ilonka, S. Bozóky Boriska, V. Bíró Vera, Serly Lajosné, Kuruczné Anna, Serly Lajos és Karacs Imre igazgatók, dr. Kálmán József, Erdélyi Emil, Kurucz József, Bihari Sándor, Sobelsohn Soma, Csongrádi István, Pescka Endre, Bíró Imre, Német Miksa és a karszemélyzet. [...] Egy idejűleg a színtársulat igazgatósága felhívja mindazon nőket és férfiakat akik színipályára óhajtanak lépni jelentkezzenek az igazgatóságnál 1453 - and Avenue /Karacs Imrénél/ Az igazgatóság által ingyen kiképzést nyernek.” Tragikomikus jelenetek is előfordultak, amint az Amerikai Magyar Népszava 1912. december 12-i számában olvashatjuk az egyik előadásról: „Bar Kochba azaz a Csillag fia vagyis színházi előadás akadályokkal vagy esetleges pofonok a levegőben avagy nem kis /nem klein/ gezéresz a Yorkvilleban. Csataléri jelentés. – Saját külön kiküldött tudósítónk – Yorkville 5673. a világ teremtése óta. Kiszler hó 29-én.” Erről bővebbet lásd az 1991-ben megjelent zsidó Évkönyv, 1985-1991 (Szerk.: Schweitzer József, Bp.: Országos Rabbiképző Intézet) című könyvben, 166. p.

Karacs Imre 1914. november 23-án Keasbyn volt egy jótékonycélú házi mulatságon, hazafelé kifordult Fuchs Ármin New Brunswick-i bankár autójából és koponyacsonttörést szenvedett, s november 29-én halt meg.

VASVÁRY COLLECTION NEWSLETTER 1992/1. sz. 3–5. o.