Herpay Gábor - Földes község története

Szabolcsvármegye levéltárában folytatott kutatásaim közben, az egyik mutatóban megütötte szememet Földes és Sáp községek kiváltságleveleinek a kihirdetése s mivel ott magukat az iratokat nem találtam, hosszas nyomozás után sikerült kideríteni, hogy a községnek vannak valami régi írásai s azokat egy régi ládában a református egyháznál tartják.

Már az iratok futólagos áttekintése után megállapítottam, hogy azok nem csak a község érdekes multjára, hanem átalában magyar községeink fejlődéstörténetére is igen becses adatokat tartalmaznak.

Az iratoknak tudományos kutatás céljából hozzáférhetővé tétele és biztosabb megőrzése céljából tehát javasoltam a község Elöljáróságának, hogy azokat a tulajdonjog fenntartásával helyezzék el a vármegye levéltárában.

Ez meg is történt s a vármegye törvényhatósági bizottsága 600/1926 kgy. sz. határozatával a levéltári letét kezelését el is fogadta. Így jutottam én abba a helyzetbe, hogy e kis, községi levéltár anyagának feldolgozása után, néhány előadás keretében Földes közönségét őseik eseményekben gazdag, változatos multjával megismertethettem.

Nagy érdeklődéssel hallgatott előadásaim nyomán támadt az eszme a község vezető köreiben, a község történetének megíratására, amit már csak azért is szívesen vállaltam, mert magyar falvaink és községeink községi hatósági jogának, önkormányzatának és háztartásának keletkezése és kifejlődése, a szakirodalom részéről eddig nem részesült abban a figyelemben, amit megérdemelnének.

Mindezekre a kérdésekre Földes története a legszebb példákat szolgáltatja, egyben bámulatba ejt e kis falu nemeseinek jogalkotó ereje egy olyan községi szervezet létrehozásával, kifejlesztésével és annak egy hatalmas vármegyével szemben is megvédelmezésével, amely szervezet a rendi alkotmány idején, kifelé a nemesi kiváltságok teljességét, befelé pedig a legszebb polgáregyenjogúságot sugározza.

A magyar faj önállóságának, akaraterejének, szellemi és fizikai képességeinek csodálatos tükörképe a földesi nemesek története, akik jogaikért folytatott évszázados küzdelmeikben, még a magyarságra legsúlyosabb időkben is, maguk mellé tudták állítani az összes kormányszékeket, sőt a fejedelmeket és koronás királyokat is.

És mindezeket nem anyagi javaiknak, előkelő családi összeköttetéseknek, vagy éppen politikai súlyoknak, hanem saját jogaikhoz és hagyományaikhoz igazán törhetetlen ragaszkodásukinak, szívós energiájuknak, műveltségüknek és elismerésre méltó diplomáciai képességüknek köszönhették.

Ugyanez a kép domborodik ki, e kiváló ősök által az Istenért és hazáért hozott áldozatokból is és ha a történelem világító lámpása mellett, képzeletben magunk is átéljük azokat a rettentő időket, amelyekben török-tatár-német háborúk, a szó szoros értelmében, űzött vaddá tették a magyart saját hazájában és mégis azt látjuk, hogy Szabolcsvármegye száznál több elpusztult falujának lakosai között, Földesnek a lakosai, ha százszor elűzték őket atyáik földjéről, százszor visszatértek arra; és a jobb jövő reményében mindig újra építették kuriális nemes helységük templomát és családi tűzhelyeit, - mondom, ha mindezeket meggondoljuk, a mai nemzedék csak akkor tudja felfogni az értékét a reáhagyott, drága, szent örökségnek.

Illesse tehát minden dicséret Földes község képviselőtestületét az eszme valóra váltásáért és illesse kegyelet és hála a község nagy jóltevőjének, K á l l a y Lászlónak az, emlékezetét, akinek a polgári kisebb vagyonokhoz mérten fejedelmi alapítványa lehetővé tette, a község privilegiális ládába zárt és a holt latin nyelv sírjába temetett dicső multjának feltárását.

A magam részéről még őszinte köszönettel és hálás elismeréssel kell megemlékeznem N a g y Lajos kedves barátomnak, Szabolcsvármegye főlevéltárosának szíves támogatásáról, amelyet nekem a vezetése alatt álló, gazdag levéltárban található értékes és eddig ismeretlen adatok felkutatásában teljes megértéssel nyújtott.

Ami most már e szerény monográfiát illeti, annak tárgya a községnek voltaképpen 1848-ig terjedő története s ha benne mégis a két legfontosabb intézménye a község és ref. egyház szervezetének a kifejlődését korunkig levezettem, az történt egyrészt teljesség okából, másrészt annak igazolására, hogy e kis község lakosainak jogalkotó ereje és képessége már századokkal korábban megteremtett olyan intézményeket és berendezéseket, amelyeket a törvényhozás és más országos egyesületek csak jóval később valósítottak meg.

A mű beosztásánál a magyar történeti korszakok helyett, a község fejlődésének korszakait vettem alapul s ehhez képest az I. rész a községnek azt a korszakát foglalja magában, amely még egészen a vármegye törvényhatóságában gyökeredzik. A II. rész a török uralom ideje alatt kifejlődött községi önkormányzat és az abból folyó községi berendezkedés részleteivel foglalkozik, kapcsolatban a nemesi kiváltságokat és a kuriális községi szervezetet is megerősítő kiváltságlevelek megszerzésével. A III. rész a személyes és testületi nemesi kiváltságos jogokért Szabolcsvármegyével folyatott küzdelmeket és a teljes törvényhatósági jogot gyakorló község belső életét ismerteti, míg a IV. rész a szokásjog alapján kifejlődött községi hatóságnak, tételes törvényekben megállapított szervezeteit és a fejlődés mai eredményeit mutatja meg; minden egyes rész tényeit és eseményeit, amennyire arra szükség volt, – beállítva a magyar történet megfelelő kereteibe.

Az V. rész a község multjának áttekintésével, a vallási és műveltségi viszonyokat, az egyház és iskola működésének a vallásos és kulturális élet fejlődésére gyakorolt hatását igyekszik felmutatni, a lakosság vallási, kulturális, szociális, társadalmi, gazdasági és hazafias intézményeinek és alapítványainak felsorakoztatásával.

Végül a Függelékben röviden vázolni kívánom a török világ alatt elpusztult és a Földes határába olvadt Mezőszentmiklós falu történetét, kiáltó bizonyságául annak, hogy amíg két, egymás közelében fekvő község közül az egyiket a szabadság, a hagyományok és az egyéni tulajdon szentsége hosszú századok vérzivatarai között mindezideig fenn tudtak tartani, addig a másiknak lakói, a földesurak robotos jobbágyai, a szabadságot, hagyományokat és a saját tulajdont jelentő röghöz való ragaszkodás érzését nem ismerő jövevények és vándorok, mint a falevelek szóródtak szét hazátlanul és tették lakatlan pusztává saját tűzhelyeiket, mihelyt az idők viharos járása megnehezült felettök.

Munkám, mint minden emberi mű, gyarló és fogyatékos, de ha azzal, hogy a dicső multat az ősök történetének tükrében megragyogtatjuk, az utódokat lélekben és cselekedetekben nemesebbekké tehetjük; s ha a történetem, a legnagyobb tanító mester, e szép multú község történetében is mutogatott ékes példáival, csak egy lépéssel is közelebb visz bennünket a nagy magyar egység, az egymást megérteni és támogatni tudás nagy, nemzeti ideáljaihoz, célomat elértem s munkám nem volt hiábavaló.

És most szóljanak helyettem a kifakult írások és megsárgult pergamenek!

Debrecenben, 1936 július 10.

Dr. Herpay Gábor.

I. RÉSZ.

A község története eleitől fogva 1583-ig.

1. A község és birtokosainak legrégibb történeti emlékei.

A legtöbb magyar városnak, de főleg kisebb községnek és falunak nemcsak őstörténete, de még az Árpád-házi királyok korából való története is, homályba vész. Nem kivétel ez alól Földes község sem, melyről mint lakott helyről az első történelmi emlék 1342. V. 31-ről szól. Ez az első írott emlék az egri káptalannak I. Károly királyhoz intézett jelentése arról, hogy a király parancsára vizsgálatot tartott a Tamás erdélyi vajda és Debreceni Dósa nádor fiai között Csanálos nevű Bihar vm.-i birtok miatt folyt perben, melynek során Tamás vajda 120 nemes tanuvallomásával bizonyította, hogy Csalános és Ocsalános mindig két külön birtok volt; viszont Dósa nádor fiainak 300 nemes tanúja azt vallotta, hogy ők csak egy Csanálos nevű birtokot ismernek.

A Dósa nádor fiainak 300 nemes tanúi között jelenik meg Földes község eddig ismert első lakosa: F ö l d e s s y Andrásnak a fia, Tamás; Szentmiklós falunak első ismert lakosa: Sebreth fia, István és végül Mező nevű pusztabirtokról Miklós, akik a Szovátról, Mikepércsről, Sárándról, Derecskéről, Bagosról, Rábéról, Tordáról, Egyekről stb. való többi tanúkkal együtt tanúskodnak az említett birtokperben.1

Ebből az egyszerű történelmi emlékből azt a nagyszerű tényt állapíthatjuk meg, hogy Földes és a vele szomszédos Szentmiklós községek, már az Árpád-házi királyok idejében, a XIII. század végén lakott helyek voltak, mert hiszen ha a Földesről való Tamás és a Szentmiklósról való István, mint felnőtt emberek tanúskodhatnak 1342-ben, akkor kétségtelen, hogy atyjuk, vagyis a Földesről való András és a Szentmiklósról való Sebreth: származási helyüknek már az 1280–1340 évek között fennállásáról tanúskodnak.2

A község történetének második írott emléke Zsigmond királynak Budán 1400. VII. 27. kelt rendelete, melyben azt parancsolja a váradi káptalannak, hogy P é r c s i Mike fiának, Mátyásnak a kérésére Bánk nevű birtokán tartson új határjárást, melynek lefolytatásához a maga királyi személyének képviseletére F ö l d e s s y Jánosnak a fiát, F ö l d e s s y Pétert küldi ki.3

Ez a királyi rendelet azt mutatja, hogy F ö l d e s s y Péter nem valami jelentéktelen családból való ember, ha már a király

saját személyének képviseletére őt küldi ki, de megállapítható e királyi rendeletből az is, hogy ennek a Péternek az atyja: F ö l d e s s y János, mint 1350 körül földesi lakos, ha nem is leszármazója vagy rokona az 1342-ben szereplő Tamásnak, – mindenesetre birtokostársa vagy osztályos atyjafia volt.

Ezt az 1400. VII. 27-ről szóló adatot csakhamar követi egy másik 1416. évről, amelyet a váradi káptalan, G a r a Miklós nádor parancsára egyfelől P é r c s i Mike fiainak, másfelől Á l m o s i Csire fiainak, illetve P a t a y Miklós fiának és P a t a y Péternek kérelmére, amazoknak Pércs és Bánk, emezeknek pedig Monostorpályi és Hosszúpályi községekben fekvő birtokaik határainak helyszíni megállapításáról készített. Jelentésében a káptalan pontosan felsorolja a szomszédos birtokokat, továbbá azokat a tanúkat, akikkel és pedig 21-ed magával P é r c s y Mátyás Bánk birtok igaz határdombjaira és 9-ed magával Pércs község igaz határdombjaira ősi szokás szerint megoldott övvel és sarutlan lábakkal egy-egy darab földet fejük felett tartva, magán a határföldön a napon állva megesküdött. A 20 tanú között szerepelnek a földesi és szentmiklósi szomszédbirtokokról F ö l d e s s y György fia Tamás, azután S z e n t m i k l ó s i András és S z e n t m i k l ó s i Szaniszló. Minden valószínűség szerint ennek a F ö l d e s s y Györgynek a fiai: János, László és Márton, akiket I. Ulászló királynak Budán 1441. VIII. 1. kelt adománylevele alapján Tetétlen község birtokába iktat be az egri káptalan.4

A további szórványos adatok szintén azt igazolják, hogy a község első földesúri családjából való tagok előkelő szerepet vittek a szabolcsi nemes családok között. Így például F ö l d e s s y Szilas Pétert 1444. VII. 1. Budán kelt rendeletében I. Ulászló király küldi ki személyének képviseletében S á p y Péterrel és S á p y Istvánnal együtt abban a hatalmaskodási perben, amelyet S z e p e s s y László és társai indítottak V á r d a i Miklós ellen;5 majd Mátyás király 1458. III. 2. Budán kelt rendeletével, amelyben B a j o m i Istvánnak és G e c s e y Sebestyénnek és fiainak a török elleni harcokban, még H u n y a d y János alatt szerzett érdemeikért Csege-Szentmiklós és Szentmargita nevű Szabolcs vm.-i birtokokat adományozta, a beiktatásra királyi személyének képviseletére F ö l d e s s y Kozma, F ö l d e s s y Imre, F ö l d e s s y Szaniszló fia István, F ö l d e s s y János földesi és C s e f y Tamás sápi lakosokat küldi ki.6

Már ez eddig felsorolt nehány történelmi bizonyság is mutatja, hogy a F ö l d e s s y-család Földes és Mezőszentmiklós községek első ismert földesura volt, amelynek azonban ezeken kívül, mint ezt a következők mutatják, Sápon, Csobajon és Egyeken, sőt a Bihar vm-ben fekvő Szántón is voltak birtokaik.

F ö l d e s s y Pelbárt felesége Ilona ugyanis 1453. febr. és 1459. dec. hónapjaiban P á l ó c z y László országbíró előtt perli

V á r d a i Miklóst és Ruszkai D o b ó Istvánt a csobaji birtokért;7 F ö l d e s s y Mihálynak a fia Balázs pedig 1459. II. 19. a váradi káptalan előtt adja zálogba egyeki részbirtokát 16 arany forintért B a j o m i Istvánnak.8

Nehány évvel később F ö l d e s s y Török Mihály Mátyás király debreceni tiszttartójának, L e n g y e l Jakabnak a barátságát arra akarta felhasználni, hogy V á r d a i Miklós szabolcsi alispánt és birtokos atyafiait jobbágyaiknak zaklatásaival és különböző hatalmaskodásokkal kényszerítse valami kétes követelésének a teljesítésére. Ezt azonban Mátyás király 1463. I. 22. Budán kelt s L e n g y e l Jakabhoz intézett rendeletében szigorúan megtiltotta nekik, hozzátévén, hogy ha F ö l d e s s y Török Mihálynak valami keresni valója volna, azt a törvény rendes útján követelje.9

És ha ebből az időszakból reánk maradt történeti emlékek közül felemlítem még azt, hogy F ö l d e s s y Benedek, F ö l d e s s y Imre és F ö l d e s s y Tamás Mátyás királynak 1460. V. 2. Szolnokon kelt rendeletére tanuként szerepelnek abban a vizsgálatban, amelyet a leleszi konvent folytatott le, D e r s i Péter és D e r s i Balás panaszára, Z e l e m é r i László és felesége ellen amiatt, hogy ezek a Dersiek K o z m a Bálint nevű jobbágyát megfogatták és kegyetlenül megverték, továbbá Zelemér helység határában több darab földjüket erőszakosan elfoglalták,10 – teljesen kimerítettük azoknak az adatoknak az összefoglalását, amelyek a község első birtokosainak vázlatos történetét s benne szereplésük fénykorát jelentik.

Pár évvel az említettek után, 1464. évben, borzasztó esemény dúlta fel az addig békés község nyugalmát, amennyiben F ö l d e s i Nagy Szaniszló fia Benedek, F ö l d e s i Nagy Imre és F ö l d e s i Nagy Tamás meggyilkolták T ó t h Tamás dancsházi és S á p y Fülöp sápi nemeseket s a borzalmas gyilkosságnak az lett a következménye, hogy a fej- és jószágvesztésre ítélt F ö l d e s i Nagyok elkobzott birtokait Mátyás király 1465. VI. 23. Budán kelt adománylevelében P a r l a g h y György ajtónállómesterének, B a j o m i Istvánnak és S z t á r i Jánosnak adományozta. E birtokok voltak a Szabolcs vm-ben fekvő Földes, Mezőszentmikós, Sáp és a Bihar vm-ben fekvő Szántó nevű község.11

Hogy a jószágkobzás és birtokadományozás nem a család összes birtokaira, hanem csak a gyilkosságban részt vett személyek jószágaira történt, azt az alábbiakban ismertetett adatok is bizonyítják, annyi azonban bizonyos, hogy a Földessy-család fénykora letűnt s az addig egy család kezében levő birtokok rajtuk kívül még másik három család kezére kerültek s mivel az új birtokosok közül a XV. század folyamán egyik sem lakik Földesen s ottani birtokaik kezelését tiszttartókra bízták, ettől az időtől fogva egymás után tűnnek fel a régi törzslakók között az idegenek,

10.

mint például 1469-ben H a r a n g h y Lászó,12 1480-ban G e l e y Benedek és G e l e y Imre,13 1497-ben V i n c z e Ambrus,14 1483-ban B ó n i s Bálint, B ó n i s János, G y ü r k i Ambrus, G y ü r k i Mihály, H a r a n g h y Gergely, H a r a n g h y Pál, K a n a Mihály, K e v r i m (?) György, K i s s Lőrinc, V e r e s s János.15

A Földessy-család tagjai közül F ö l d e s s y Balázs és F ö ld e s s y Mihály fiát Jánost több érdektársával együtt Guthi O r s z á g h Mihály nádor előtt Budán találjuk 1469. III. 1., ahol az Ohati-család birtokaiban leányági leszármazás révén érdekelt Vajai, Iklódy, Bezdédi és Liszkay családok megbízottjaival együttesen egyezkednek a szintén Ohati leányágon érdekelt B a j o m i Istvánnal s végül is a szóban forgó Egyek, Jákó, Ohat és Bagda nevű birtokokra nézve kölcsönösen megegyeznek.16

Két év mulya pedig F ö l d e s s y Bakó Balás az 1469. III. 1. egyezségben birtosított egyeki birtokrészt örökáron eladja 100 aranyforintért a váradi káptalan előtt 1471. V. 9. B a j o m i István István és Miklós nevű fainak.17

F ö l d e s s y Nagy Imrét meg 1480. VI. 16. Budán kelt rendeletében B á t h o r y István országbíró rendeli ki királyi embernek, hogy a szentjoghi konvent kiküldötteivel együtt Muroni W e é r András leányát Borbálát, Szigeth nevű Szabolcs vármegyei birtokba iktassák be.18

1483-ban még egyszer s utoljára rásugárzik az előkelőség fénye a Földessy-család tagjaira, mert Mátyás király 1483. febr. havában F ö l d e s s y Tamást jelöli ki személyének képviseletére abban a törvényes vizsgálatban, amelyet Muroni W e é r András panaszára Debrecenben tartottak, akinek t. i. egyik debreceni erdőőrét S z a k o l y i János és S z a k o l y i Miklós megölték,19 majd mivel ugyancsak S z a k o l y i Miklós egy másik, az ellene K á r o l y i János által indított, Miske birtok miatt támadt szavatossági perben nem jelent meg a király előtt, Mátyás király 1483. III. 3. F ö l d e s s y István küldi ki királyi embernek, hogy az egyszeri idézésekre meg nem jelent S z a k o l y i Miklóst háromszoros nyilvános kikiáltással idézze törvénybe a váradi káptalan kiküldöttjével együtt. Ezt a háromszori idézést F ö l d e s s y István a király nevében ki is kiáltotta Szakolyban, Leveleken és Kisvárdán.20

Mint fentebb már érintettem, a három új birtokos közül B a j o m i István és E s z t á r i János 1465-től kezdve, egészen a mohácsi vészig, sohasem laktak Földesen s csak P a r l a g h y György költözött oda 1500 körül. B a j o m i István, aki sógora volt a másik földesúrnak, Esztári Jánosnak, lévén mindkettőjük felesége Ohati leány, Bajomban levő földesúri kastélyát megerősítette s azt, mint várat, megtette Bihar, Békés és Szabolcs vármegyékben fekvő terjedelmes birtokai uradalmi központjának,

11.

ahová Földesen, Sápon és Szentmiklóson szerzett nagyobb birtokrészei is tartoztak.

E birtokrészek kezelői közül elsőnek H a r a n g h y Lászlót ismerjük 1469-ből,21 kinek ősei 1416-ban a Pércs és Bánk határában eső Kis-Harang nevű birtokon laktak. Ennek a fia, H a r a n g h y György, mint szintén a bajomi uradalom alkalmazottja, állandóan hatalmaskodott és sok kárt okozott a kisebb földesi nemeseknek, úgy hogy G e l e y Lőrinc kénytelen volt ellene Szabolcs vm. előtt pert indítani s a sok huzavonával járó per végül is P e t n e h á z y Mátyás alispán előtt 1489. VI. 1. kelt megegyezéssel végződött.22

Ez a H a r a n g h y László, illetve fia György és P e t h e r d y György egy Imre nevű presbiternek, aki valamelyik földesi birtokos család tagja volt, Földesen és Szentmiklóson levő birtokait közösen zálogba vették s így lettek földesi birtokosok. Majd később H a r a n g h y György az egész zálogos birtokot teljesen átadta P e t h e r d y Györgynek, ahogy ezt Literati O r o s Pál Szabolcs vármegyei alispán előtt 1546. VII. 12. kelt és a zálogösszeg felének kifizetését igazoló megegyezés bizonyítja.

De nem volt ilyen egyszerűen elintézhető az a másik súlyosabb összetűzés, amely a földesi kisebb birtokos nemesek és a bajomi uradalomhoz tartozó nemesek között 1516-ban történt.

Hogy közöttük korábban is volt valami komolyabb ellentét, azt az 1516. évi összetűzésről szóló írásból látjuk, mert hiszen ebben azt olvashatjuk, hogy előzőleg, 1510-ben szabályszerű egyezséget kötöttek az érdekeltek egymás jogainak tiszteletben tartására s a földesi nemesek ennek az egyezségnek ellenére 1516-ban H a r a n g h y Sebestyénnek, H a r a n g h y Gergely özvegyének Ilonának és néhai S i m a i Fülöp fiának Ferencnek Félhalom nevű, Békés vármegyében fekvő nemesi kuriájokra hatalmasul rátörtek, ottani birtokukon igen nagy károkat tettek, két ökrüket és két tehenüket elhajtották és okmányaikat elrabolták.

A földesi nemesek által elkövetett hatalmaskodás miatt H a r a n g h y Sebestyén és S i m a i Ferenc a királyhoz mentek panaszra, aki azután 1516. aug. havában Budán kelt két rendeletében megparancsolja a váradi káptalannak, hogy

Bónis Dénes	Gyürki Máté	Marton László
Bónis Kelemen	Kóródy Gergel	Nemes János
Bónis Gáspár	Kovács Imre	Parlaghy György
Csely Mihály	Kovács Simon	Sápy Albert
Csely Tamás	Kewrim István	Sápy István
Demeter István	Kewrim László	Szántó Benedek
Endes Miklós	Kewrim Tamás	Szeghy Miklós
Endes Sebestyén	Lőrinczi Tamás	Szilas Miklós
Gábor Gergely	Marton András	Szőke Pál
Gyürki Gergely	Marton János	Tamássy András

12.

Vas Benedek	Veress Péter	Vincze István és
Végh Ambrus	Vincze András	Zedechi Miklós
Vincze Benedek

földesi nemeseket idézze meg a király törvényszékére, amit a váradi káptalan a község levéltárában ma is eredetben meglevő káptalani jelentés szerint meg is tett.23

Hogy e hatalmaskodásból keletkezett per miképen végződött, annak nyomát nem találtam, de a két királyi rendeletben névszerint felsorolt földesi lakosok számából, ha azokhoz az előbbi családok leszármazóit is hozzávesszük, látható, hogy a kisebb birtokú nemesek ebben az időben már igen tekintélyes számban laknak Földesen,24 viszont már ezek a töredékes adatok is mutatják, hogy a Földessy-család birtokban maradt tagjai, illetve azok leszármazói, azután a lassanként beköltözött kisebb birtokos nemesek, a bajomi uradalom nagyhatalmú földesurai tiszttartóinak és egyéb alkalmazottjainak önkényeskedései, hatalmaskodásai és kártételei miatt lassan-lassan összefogni, szervezkedni voltak kénytelenek, mert az uradalommal szemben csak együttes fellépésükkel remélhették érdekeik megvédését és biztosítását s így voltaképen a földesi és sápi birtokrészeknek, amelyek t. i. a Bajomi és Esztári családok tulajdonai voltak, – a bajomi uradalomhoz történt csatolása tette szükségessé a többi kisebb birtokrészek tulajdonosainak az uradalommal szemben, hogy úgy mondjam, egy másik uradalom szervezését, a kisbirtokos nemeseknek községi szervezetbe való tömörülését.

Mikor történt ez a Községgé való szervezkedés, azt adatok hiányában pontosan megállapítani nem sikerült, csak annyi bizonyos, hogy ez a községi szervezet 1537-ben már megvolt.

2. A község sorsa a mohácsi vész után.

Az 1526-ik évben történt mohácsi vész és az utánna következő török hódoltság kapcsolatban a Habsburgok trónrakerülésével, illetve az önálló erdélyi fejedelemség kialakulásával, óriási változásokat hoztak a magyar nemzet életében.

Földes község lakosainak e zűrzavaros viszonyok között még az a külön szerencsétlenségük is volt, hogy a magyar-török-erdélyi főhatalom mindegyikének volt hatalma és főhatósága felettük s a három hatalom alá tartozó területek találkozási vonalán, mint vérhely, igen sokszor háromszorosan vették ki részüket a vér- és vagyonáldozatból s annyiszor pusztult el részlegesen, sőt teljesen, hogy isteni csodával határos megmaradása.

A mohácsi vész után, az 1526. nov. 11. magyar királlyá választott és megkoronázott Z á p o l y a János, illetve az 1526. dec. 17. magyar királlyá választott H a b s b u r g i Ferdinánd között mindjárt megindult a polgárháború, amelynek első beve-

13.

zető szakasza Tokaj várának 1527. szept. végén történt elestével csakhamar azzal végződött, hogy Z á p o l y a Jánosnak Váradra, majd a következő évben már Lengyelországba kellett menekülnie s az egész ország Ferdinánd kezére került.

1529-ben Z á p o l y a János a törökkel szövetkezik országa visszaszerzése céljából s csakhamar vissza is hódítja az elvesztett területeket, úgy hogy Ferdinánd király az 1538. febr. 24. Váradon kötött békeszerződésben kénytelen lemondani Erdélyről és az ország legnagyobb részéről, úgy hogy Z á p o l y a Jánosnak, 1540. július 18. bekövetkezett haláláig tényleges kormányzata alatt állott nehány észak-nyugati vármegye kivételével egész Magyarország.

Ez alatt az idő alatt történt Tokaj várának újabb megerősítése és állandó katonasággal való ellátása, amelynek fenntartásához a földesi nemesek is hozzájárulni tartoztak.

Z á p o l y a János halála után, az 1538. évi váradi béke értelmében az egész ország területe Ferdinánd hatalma alá volt adandó, azonban egyrészt az erdélyi főnemesség és Zápolya-párti magyar urak, főképen pedig a török szultán, semmiképen nem akartak ebbe belenyugodni s végre is 1541. után, amikor Buda várának török kézre jutásával egyszersmindenkorra vége lett annak, hogy az ország keleti és nyugati része egy főhatalom alatt egyesülhessen, – a török szultán valósággal, mint Magyarország tulajdonosa, három részre osztotta az országot: egy rész lévén az övé, második rész – t. i. Erdély a tiszai vármegyékkel – J á n o s Zsigmondé, a harmadik, 35 vármegyével (köztük Szabolcs vm. is) Ferdinándé s a szultán a két utóbbi királytól egyaránt adófizetést kötött ki és biztosított magának.25 Erre az időszakra esik C s e l y Jánosnak Földesen levő nemesi kuriájában és hozzátartozó földesi birtokaiban I. Ferdinánd király által 1549-ben történt megerősítése.26

Ezt a területi rendezést azonban hiába állapította meg maga az 1548. évi XIX. t.c., újra megindult a két király között a polgárháború, amely a F r a t e r György ragyogó államférfiúi tehetségével tervezett területi egység helyett végül is 1571-ben a speyeri szerződésben azzal végződött, hogy a király végleg elismerte az erdélyi fejedelemséget s így az 1526–1571-ig tartó polgárháborúk bonyodalmas korszakának befejezője az önálló erdélyi fejedelemség kialakulása lett.

A mohácsi vész után folyt polgárháborúk ideje alatt Földes község mindenkor oda tartozott, ahová Szabolcs vármegye, de e harcok hullámzásának eredményeképen kialakult egy-egy területi rendezésből ezúttal csak annak az ismertetésére szorítkozom, amely F r a t e r György idejében, illetve halála után következett be, amikor t. i. Erdélyt végleg átadták Ferdinándnak s az emiatt már előzőleg is bosszús török szultán, Erdély J á n o s Zsigmond

14.

részére leendő visszaszerzésének ürügye alatt, 1551–1552. években bosszúhadjáratot indított, amelynek legszomorúbb következménye a rettenetes pusztításon kívül a két magyar uralkodó országát ért területi veszteség lett s a tiszántúli vármegyék, köztük éppen Szabolcs vármegye is, nyugati és déli részen közvetlen szomszédságba kerültek a török fennhatósága alatt álló területekkel, úgy hogy alig pár esztendő mulva odajutott a dolog, hogy az 1552-ben behódolt Debrecen mellett török hódoltsági területek lettek 1554-ben Báránd, Derecske, Püspökladány, Szerep, Szovát biharmegyei és Hort, Kaba, Nádudvar, Szentmargita, Szoboszló, Sziget, Tetétlen szabolcsmegyei, majd 1555-ben újabb helységek és pedig Andaháza, Ebes, Kovácsi, Köteles, Rábé, Torda, Szentmiklós és Udvari biharmegyei, illetve Böszörmény, Csege, Egyek, Hegyes, Szentmiklós, Újváros szabolcsmegyei községek.27

Földes község ezekben az időkben, illetve pontosan 1552-ben szintén török hódoltság alá került, ez a behódolás azonban egyelőre csak bizonyos évi adófizetést jelenthetett, mert ahogy ezt más adatokból pontosan megállapíthatjuk, a község lakóinak sem belső élete, sem a vármegyéhez való viszonya semmit nem változott. ami pedig a török közigazgatás bevezetése után, az 1582. évben szinte máról-holnapra megszűnt, ahogy ezt Szabolcs vármegye jegyzőkönyveiből pontosan megállapíthatjuk.

Mielőtt azonban Szabolcs vármegyének s benne Földes községnek a három főhatalomhoz való viszonya végleges kialakulását tovább fejtegetném, itt kell megemlíteni egy borzalmas gyilkosságot, amely Földes község lakosait éveken át izgalomban tartotta – s ismertetni azokat az eseményeket, amelyek szorosan a község történetére tartoznak, de amelyek viszont azt is mutatják, hogy az említett időpontig a községnek, illetve lakosainak a magyar államhatalomhoz való viszonya semmit sem változott.

Az történt ugyanis 1549-ben, hogy B a l o g h Pál, B o d ó Balázs, B o d ó Jakab, B o d ó János, B o d ó László, D a n c s Albert, D a n c s Kristóf, F o d o r András, F o d o r Benedek, Fodor György, Fodor Márton, Fodor Mátyás, Fodor Pál, G á s p á r Balázs, K ó r o d y Péter, M a r t o n Benedek, L i p ó t h Gergely, L i p ó t h György, L i p ó t h István, N a g y Lukács, N a g y Péter, S a s István, S z é k e l y Sebestyén, S z é k y Bertalan, S z ö l l ö s i György, S z ö l l ö s i Imre, S z ö l l ö s i Péter, T o p a Benedek, T ó t h Gergely és Z á d o r i Lőrinc nevű sápi nemesek az említett S z ö l l ö s i Györgynek N a g y Bertalan és E n c h e d i László nevű jobbágyaival együtt – nem tudni mi okból – a földesi határban, a Várdyhalom gátjának nevezett területen, saját földjén békésen szántogató S z i l a s Imrét, S z i l a s Miklósnak a fiát megtámadták, kegyetlenül meggyilkolták, ekéjét elvették, 10 ökrét elhajtották és így 400 forintnál nagyobb kárt okoztak.

15.

A borzalmas bűntény miatt az atya, S z i l a s Miklós, továbbá a meggyilkoltnak unokatestvérei, sógorai és rokonai: B e r n á l d Tamás, G á b o r András, G á b o r Péter, G e l e y Simon, P a r l a g h y György, S á p y László, S z a b ó Péter, S z e g h y György, S z e g h y Jakab, V a s Antal és V e r e s s Benedek, mindannyian földesi nemesek, feljelentést tettek U j l a k y Lőrinc győri püspöknél, a király helytartójánál, aki azután Pozsonyban 1550. V. 6. kelt rendeletével megparancsolja az egri káptalannak, hogy az előbb felsorolt sápi nemeseket és a két jobbágyot a királyi kúria előtt tartandó tárgyalásra, személyes megjelenésre idézze meg.

Hogy ez az idézés megtörtént, azt a község privilegiális ládájában található eredeti idézőlevél bizonyítja. A tárgyalás azonban aligha tartatott meg s a bűnös sápi nemesek aligha vették el érdemelt büntetésüket, mert Szabolcs vármegyének l550. évi jegyzőkönyvében olvasható feljegyzés szerint V e r e s s András földesi nemes tiltakozását jelenti be s kéri írásba foglaltatni Szabolcs vm. közgyűlésén, amiatt, hogy Sáp és Földes közönsége (communitas) között a S z i l a s Imre halála miatt indított pert, a rokonoknak egymás között történt megegyezése alapján, – ami akkor divatban volt s a legtöbb bűnper így intéződött el, – a vármegye törvényszéke előtt abbahagyták 28

Ugyanebben az évben, vagyis 1550-ben egy másik tiltakozást is jelent be Szabolcs vm. közgyűlésénél D e m e t e r Tamás földesi nemes amiatt, hogy a Kabán lakó kir. kincstári tiszt a földesi nemesek marháit Földes helység területéről hatalmasul Kabára elhajtatta s ugyancsak ő perli K u n Máté földesi lakost azért, hogy unokatestvéréről, K u n Ambrusról azt állította, hogy az nem nemes.29

Az 1550. év kora tavaszán a földesi és sápi nemesek között lappangó ellenségeskedés újabb verekedésben robbant ki. Az eset úgy történt, hogy mikor a földesi nemesek Sáp és Földes között fekvő – úgy látszik vitás – földre kimentek, ugyanakkor a sápi nemesek is ott lévén, a föld miatt összeverekedtek s T o p a Péter sápi nemes buzdítására a földesieket elkergették. Akkor a sápi nemesek megesküdtek, hogy mindhalálig nem engedik jussokat s elhatározták, hogy a király törvényszéke elé viszik az ügyet. Mivel pedig a költségekre pénz kellett, T o p a Péter utasítására embereket választottak a pénz összegyűjtésére. Mikor azonban a pénzgyűjtő emberek T o p a Péter javaiból is részt kértek, To p a Péter ellenállott s nem akart pénzt adni. Ebből újabb verekedés támadt s végül is T o p a Péternek Földes helység szabad földjéről jószágait elhajtották.

A Szabolcs vm. törvényszéke elé idézett pénzgyüjtők : F o d o r Pál, K ó r o d y Péter és S z é k y Sebestyén sápi nemesek tagadták azt, hogy ők T o p a Pétert megverték vagy ne-

16.

mesi kuriájára törtek volna, ellenben bizonyítani kívánták, hogy a földesi nemesek ellen a határkérdésben kezdett perújításra szükséges pénz előteremtése céljából Földes helység határában fekvő szabad földről jogosan hajtottak el jószágokat.

Ez a határkérdésben indult újabb per tényleg szerepel Szabolcs vm. jegyzőkönyvében, amennyiben I. Ferdinánd király a perújítást 1550. július 21. megengedte s a királyi kúria előtt a földesiek esküje alapján eldöntött határper végrehajtása rendjén az új határdombok kijelölésére és megállapítására B a j o m i Benedek földesúr volt a két község választott bírája.

A határdombok kijelölésénél a sápiak ismét különbféle kifogásokkal állottak elő s újra a vármegye elé került az ügy, ahol azonban a vármegye törvényszéke azzal az indokolással, hogy mivel 30 holdnál jóval nagyobb területről van szó s így a vármegye törvényszéke az ügyben illetékes bíró nem lehet, a határkérdés ügyét véglegesen befejezte.30

E nagyobb és jelentősebb ügyeken kívül az 1550–1551. évek folyamán a következő földesi nemeseket találjuk Szabolcs vármegye törvényszéke előtt kisebb-nagyobb perekben és zálogosítási ügyekben, igen sokszor a per tárgyának megemlítése nélkül:

1550-ben H a r a n g h y Farkas és rokonai; G e l e y Gáspár, G e l e y Simon, E s p á n Antal, Csiga Mátyás, Csiga Péter, P a r l a g h y György perelnek G e l e y Pál özvegyével, B e r n á l d György és B e r n á l d Tamás testvérekkel,31 továbbá P e t e r d y György, V e r e s s Benedek és V a s Antal perlik D e m e t e r Tamást jobbágyok visszaadásáért,32 majd ugyancsak jobbágyvisszaadási pere van S z e n t m i k l ó s s y Bálint leányának, Ilonának C s e f f y Tamás feleségének C s e f f y János, G e l e y Simon, V e r e s s András és H a r a n g h y János földesi lakosokkal,33 végül C s e f f y Tamás Szentmiklóson levő részbirtokát zálogba veti M á r t o n András fiainak.:34

1551-ben pedig G e l e y Simon perli B e r n á l d Tamást, S z e g h y Györgyöt és S z e g h y Jakabot,35 majd a N a g y Balás sápi lakos által néhai S e m l y é n i Balás részére elzálogosított földesi birtokot, S e m l y é n i Balás fia, Gáspár V er e s s Andrásnak, a földesi bírónak továbbadván zálogba, a birtokot a vármegye V e r e s s Andrásnak ítéli oda,36 végül M á rt o n Pétert és G e l e y Simont – nem tudni miért – Szabolcsmegye törvényszéke 4–4 forint bírságra ítéli.37

A török által megindított bosszuló hadjárat idejétől kezdve, illetve a földesieket illetőleg 1552-től kezdve egészen 1571-ig, tehát a speyeri szerződés megkötésének időpontjáig Szabolcs vármegye jegyzőkönyveiben semmi nyoma nem található Földes, Sáp és más Szabolcsmegye déli részén fekvő községnek, ami nyilván azt mutatja, hogy a török pusztítás és behódoltatás következtében Földes, Sáp és Szentmiklós községek részben elpusztultak,

17.

de mindenesetre kiestek a magyar uralmat jelentő vármegyének a joghatósága alól. Hogy Földes és Sáp községek nem pusztultak el, csak erre az átmeneti időre török uralom alá kerültek, azt bizonyítja az a körülmény, hogy mikor az 1571. évi speyeri szerződés alapján újra visszaállt a rend és a három főhatalom területi kérdései rendeződtek, a földesi és sápi nemesek 1571-ben egyszerre újra tömegesen jelennek meg és szerepelnek Szabolcs vármegye jegyzőkönyveiben, viszont Mezőszentmiklós község anynyira elpusztult, hogy az 1549-ben 43 portát számláló községből 1555-ben a királyi adószedők, dicatorok rajta csak 3 portát találtak.38

Szabolcs vármegye az erdélyi fejedelemség végleges megalakulásának idejében is Ferdinánd király országához tartozott és az 1555. febr. 2. tartott tordai országgyűlésen, ahol az erdélyi fejedelemséget visszaállították, a többi tiszántúli nemesekkel együtt csak azért csatlakoztak az erdélyiekhez, mert Ferdinánd királytól semmiféle segítséget nem remélhettek és félő volt, hogy a török hadjárat teljesen elpusztítja a török szultán és az erdélyi fejedelem területe között fekvő hét tiszai vármegyét.

A speyeri szerződés azután a hét vármegyét ismét visszaadta a magyar királynak s bár Szabolcs vármegye egy része 1552-től kezdve már török hódoltság alatt állott, 1571. után visszaállott a régi rend és a földesi és sápi nemesek, illetve a Szabolcs vármegyéhez tartozó többi községek is visszakerültek a vármegye joghatósága alá.

Sajnos, ez az állapot sem tartott sokáig, mert az 1582-ben bevezetett török közigazgatás újra teljesen elszakította Földes és Sáp községeket a magyar király uralmát jelentő Szabolcs vármegyétől.

Már a speyeri szerződés megkötése előtt, 1570-ben súlyos összeütközésbe került Földes és Sáp község nemes közönsége Szabolcs vármegyével. Hogy erre mi szolgáltatott okot – sajnos nem jegyezte fel a megyei nótárius, csak annyit volt kénytelen megörökíteni, hogy T é t h y István alispán elégtételt és igazságszolgáltatást ígér a Földesen és Sápon saját nemesi kuriáikban lakó nemeseknek, akiket házaikban és nemesi kuriájokban az ő hivatalos közegei valósággal kifosztottak.39

Hogy pedig 1571-ben a régi magyar uralom alatti állapot tért vissza teljes egészében, annak igazolásául hadd soroljam fel azokat a jogeseteket, amelyek a földesi és sápi nemeseket Szabolcs vármegye törvényszéke és közgyűlése elé vitték 1582-ig.

Megbízottakat, tejhatalmú képviselőket s mai értelemben vett ügyvédeket vallanak:

1571-ben Veress Benedek és Topa András földesi ; L i p ó t h János, B o d ó Ambrus, S z e g h y Péter sápi; Szabó András, Tóth Illés, Thury János felesége, Ilona

18.

földesi; P a r l a g h y György, H a r a n g h y Benedek, S z e g h y György, T o r d a y Gergely felesége, Szeghy Margit földesi lakosok ;40

1572-ben Topa Antal földesi lakos 41 és

1578-ban P a r l a g h y György leánya, Zsófia, F ö l d e s s y Gáspár özvegye és F ö l d e s s y István özvegye, Perkedy Erzsébet.42

Különbözö hatalmaskodás, verekedés és birtokháborítás matt perlekednek:

1571-ben E s p á n (Ispán) Márton felesége, S z e n tm i k l ó s s y Margit perli C s e f f y István és C s e f f y Sebestyén szentmiklósi lakosokat jobbágya visszaadásáért;43

T h o r d a y Gergely és felesége, S z e g h y Marga valami vérontásért perlik E s p á n Lőrincet és fiát, Gáspárt;44

1572-ben H a r a n g h y Mihályt perli T o p a Péter sápi lakos azért, mert feleségének a kezét eltörte ;45

T h u r y János azért perli D e m e t e r Tamást, mert ez az ő feleségét, Ilonát, mikor az háza körül, a saját kuriáján kertet csinált s azt kötéllel méregette, megfogta, megverte, töle a kötelet elvette és rútul szidalmazta. E váddal szemben Dem e t e r Tamás azzal védekezett, hogy az a föld, ahol T h u r y Jánosné kertet akart csinálni, az övé volt s ő csak a sajátját védelmezte. A törvényszék tehát T h u r y Jánosnét annak bizonyítására utasította, hogy a föld az ő jogos tulajdona;46

P a r l a g h y György szentmiklósi jobbágyának visszaadásáért perli C s e f f y Istvánt és C s e f f y Sebestyént; 47

1573-ban S á p y László 25 forint adósságért perli Kállai L ö k ö s Ferencet;48

1574-ben H a r a n g h y János özvegye perli P a n a s z i György földesi lakost azért a 6 ökörért, amelyeket Kelemen nevű szolgájával hatalmasul elhajtatott;49

1578-ban özv. F ö l d e s s y Istvánné P e r k e d y Erzsébet fiának, Gáspárnak a megöléséért perli S z u n y o g h Gergelyt és S z u n y o g h Istvánt a megölt Gáspárnak özvegyével, P a r l a g h v Zsófiával együtt ;50

1582-ben Haranghy János fia, Pál és Haranghy Tamás perlik Szabó Andrást, továbbá Gábor András özvegye, Ilona és G á b o r Baltazár perlik S z a b ó Jánost kisebb birtokháborítás miatt.51

Birtokpereket, örökösödési és zálogváltási pereket folytatnak:

1571-ben P a r l a g h y György M a k a y Literati Illés, Bihar vm. törvényszékének jegyzője ellen a S o l y m o s s y Jánosnak elzálogosított szentmiklósi birtokrész visszaadása iránt, melyet S o l y m o s s y János özvegye, B a j á n h á z y Anna,

19.

később D i ó s z e g h y Andrásné tovább adott zálogba M a k a y Illésnek;

1573-ban újabb perbehívása M a k a y Illésnek a birtok visszaadása iránt, amikor B a j á n h á z y Anna tejhatalmú megbízottjának az urát nevezi meg.52

1582-ben S z e g h y György felszólíttatja H a r a n g h y János özvegyét, B o l t h y Dorottyát és fiát, Pált annak a Földesen levő egy nemesi teleknek a visszaadására, amelyet néhai G e l e y Péter felesége, Katalin néha H a r a n g h y Andrásnak elzálogosított.53 Ezt a pénzzel való úgynevezett megintést tényleg végrehajtotta a Földesen lakó A p a g y i Miklós szolgabíró Mezöszentmiklóson lakó sáfárjával, N a g y Gergellyel.

A felsorolt és tárgy szerint is megnevezett pereken kívül a következő perbehívások, illetve idézések találhatók Szabolcs vármegye jegyzőkönyveiben az 1571-1582, évekről a földesi lakósokat illetöleg:

1571. évben H a r a n g h y Benedek, H a r a n g h y Bálint, Csiga Mátyás és T h u r y János idéztetik D e m e t e r Tamást, F ö l d e s s y Lászlót és F ö l d e s s y Pétert;

V e r e s s András (valószínüleg mint bíró) idézteti K ov á c s Pétert, S á p y Benedeket, S á p y Lászlót, S z a b ó Andrást, T ó t h Ambrust és T ó t h Illést;

T h o r d a y Gergely idézteti H a r a n g h y Mihályt és T o p a Pétert;

H a r a n g h y Benedek idézteti G á b o r Andrást;

S z a b ó András idézteti V e r e s s Andrást;

F o d o r Pál idézteti S z e g h y Györgyöt és J a n ó Gáspárt;

G e l e y Simon idézteti N a g y Barnabást, K o v á c s Gergely özvegyét, K o v á c s Pétert és F ö l d e s s y Tamást;54

1572-ben S á p y László idézteti G e l e y Simont, F ö ld e s s y László idézteti V é g h Lászlót, D e m e t e r László idézteti K ó r o d y Pétert, P a n a s z y András idézteti S z a b ó Pétert, F ö l d e s s y Nagy Barnabás idézteti F ö l d e s s y Lászlót, J a k a b f i Tamás idézteti V e r e s s Andrást;

K o v á c s Péter, V á n y i Simon és J a n ó Gáspár idéztetik F ö l d e s s y Lászlót; 55

1573-ban P a r l a g h y György perli M á r t o n Sebestyént, S z e g h y Györgyöt és V e r e s s Benedeket, D e m e t e r Balás idézteti S z a b ó Andrást 56

1574-ben G e l e y Imre idézteti V e r e s s Andrást;57

1575-ben A g á r d y Péter özvegye, H e r p a y Borbála perli H a r an g h y Gáspárt;58

1578-ban Panaszy Ambrus perli Szeghy György fiát, Gáspárt,59

20.

végül utoljára hagytam P a r l a g h y Györgynek, mint felperesnek, D e m e t e r Balázs által 1573-ban véghezvitetett s M á r t o n Sebestyén, S z e g h y György és V e r e s s Benedek alperesek ellen történt idézését, amelynél a per tárgya így van megjelölve: kötbér: vinculum. Sajnos, e per lefolyását a jegyzőkönyvekben hiába kerestem s így nem dönthető el, hogy a községgel szemben való egyetemleges vinculum-ról, vagy pedig egymás között kötött szerződés vagy egyezség kötbéréről van-e szó? Az azonban kétségtelen, hogy a kötbér vagy vinculum, mint ami a Z á p o l y a János király 1537. évi oklevelében a községi joghatóság első és egyetlen biztosítékát, garanciáját képezte: ismeretes jogi formula volt a földesi nemesek között, bármelyik vonatkozásban tekintjük.60

Mint fentebb már említettem, Szabolcs vármegyének s vele együtt a 6 más tiszai vármegyének az ország felett rendelkező három főhatalomhoz való tartozandósága a szinte állandóan tartó háború pillanatnyi eredményétől függött s mivel ez a terület 1552–1570-ig a legborzalmasabb török-tatár pusztítások színtere volt, a község hovatartozandóságát legtöbbször meg sem lehet állapítani.

Hogy maga Földes község nem jutott Szentmiklósnak szomorú sorsára, azt a felsorolt adatokból biztosan következtethetjük, de egykorú bizonyságunk is van reá B a j o m i István 1555. IX. 17. tett végrendeletéből, amelynek tanúi V e r e s s András, T h o r d a y László és B e r n á l d Péter servitor, földesi lakosok, illetve D e m e t e r presbyter, bajomi plébánus.61

Ugyancsak szerencsésen úszta meg az 1566. nov. 19. körül esett borzalmas török-tatár pusztítást is, amelynek legszomorúbb következménye az volt, hogy a török ezrével hajtotta rabságra Szolnokra a védtelen lakosságot.62

Még 1572-ben is, amikor Miksa király az utolsó Bajomi örököst, B a j o m i Zsófiát, özv. P á s z t o h y Jánosnét a bajomi várhoz tartozó uradalom nagykiterjedésű birtokaiba, köztük Földes, Ladány, Mezőszentmiklós, Csege, Nádudvar, Sáp, Angyalháza stb., birtokába beiktatta, a beiktatás helyszíni teljesítésére kirendelt királyi és káptalani emberek a töröktől való félelem miatt és azért is, mert a nevezett birtokok ekkor már török uralom alá tartoztak, nem mertek eljönni, hanem a beiktatást Egerben tartották meg. 63

Még zavarosabbá teszi a helyzetet éppen Földest és Sápot illetőleg a hatalmas földesúri családnak, a Bajomiaknak a két magyar főhatalommal szemben elfoglalt álláspontja. Mert amíg a család férfi tagjai, a családnak 1566. körül történt kihaltáig, szinte a leghűségesebb Z á p o l y a János pártiak voltak s még Izabella királyné is megnyugtatja kedvelt hívét, B a j o m i Istvánt 1557. jan. 31. kelt levelében arról, hogy az E s z t á r i

21.

János magvaszakadtával a közöttük létrejött kölcsönös öröklést biztosító okirat alapján reá szállott jószágokat számára, mihelyt Várad a kezére kerül, biztosítani fogja;64 már a család utolsó nőtagja Miksánál, a magyar királynál keres támogatást és szerez donatiót az ősöktől öröklött saját birtokaira.65

Az 1571. évi speyeri békekötés azután egy időre véget vetett a bizonytalan helyzetnek s amint láttuk, 1582-ig visszakerült Földes is a vármegye joghatósága alá a magyar király uralma alatti területen, mindezt azonban felforgatta az 1582. bevezetett török közigazgatás, amely szerint Földes, Sáp és Mezőszentmiklós a török uralom fennhatósága alá kerültek,66 úgyannyira, hogy mikor az Enyingi Török János és Szakolyi Miklós között Nádudvar, Szoboszló, Hegyes és Téglás zálogos birtokokért folyt per befejeződött és az ezekben a községekben fekvő birtokokat a pernyertes Enyingi T ö r ö k Jánosnak át kellett volna adni, még Szabolcs vm. deputatusai sem mertek elmenni Szoboszlóra és Nádudvarra, hanem Kállóban történt az átadás a törököktől való félelem miatt 1588-ban.67

Az országos levéltárban levő dicalis összeírások 1589-ben még fennálló községeknek, illetve városoknak említik Böszörmény, Dorog, Hadház, Csege, Kaba, Nádudvar, Mezőszentmiklós, Ladány, Szoboszló, Tetétlen, Újváros és Vámospércs községeket, de már 1596-ban csak Böszörmény, Csege, Egyek, Hort, Kaba, Nádudvar, Ladány, Mezőszentmiklós, Szoboszló, Tetétlen, Vid és Vámospércs községeket ismerik, de minden bizonnyal megvolt még Földes is, csakhogy – mint nemes telkekből álló község – nem szerepel az összeírásokban.68 A mezőkeresztesi csata után bekövetkezett hihetetlen. mérvű pusztítások alatt aztán a felsorolt községek is elpusztultak és 1600-tól kezdve Szabolcs vm. déli része annyira elhagyott hódoltsági terület, hogy az adószedők meg sem próbálták az adók beszedését és ettől az időtől kezdve egyetlen egy adatunk sincs Földes községről, vagy annak lakosairól, azokat leszámítva, akik Debrecenbe költöztek 1582. után69 amiből azt kell következtetnünk, hogy Földes is elpusztult, régi lakosai elszéledtek. Ugyanezt látszik bizonyítani az a fejedelmi donáció is, amelyet 1583-ban B á t h o r y Zsigmond erdélyi fejedelem adott P a k s y Jánosnak az elpusztult földesi és szentmiklósi birtokokra s mikor 1615-ben a Bajom várához tartozó községek felsorolásánál Egyek, Nádudvar, Ladány és Szentmiklós községek nevei között Földes nevével újra találkozunk, a régi birtokos nemesek közül hírmondónak is alig találunk egynehányat.

22.

3. Községek, falvak keletkezése és fejlődése 1526-ig

Magyar községeinkről, falvainkról, mint szervezett közületekről, egészen a XIX. század elejéig országos törvényeinkben még közvetve sem találunk adatokat, ellentétben a szabad királyi és úgynevezett rendezett tanácsú városokkal.70

A kiváltságok alapján szervezett városokkal szemben a faluk (villa) hosszú századokon át alig voltak egyebek, mint egyszerű szálláshelyek, amelyek nem mint együttlakásra szervezkedett emberek által alkotott közületek, hanem csak mint lakó helyek, tartózkodási területek jöhetnek figyelembe.

Ezeken a lakó helyeken élő kisebb-nagyobb embercsoportok jelentették a falut vagy községet, amelyből tíz ilyen villa tartozott Szent István király törvénye szerint egy templomot építeni, illetve egy egyházat alapítani,71 ahova a templomtól távoleső falvakból legalább egy embernek el kellett mennie pálcával minden vasárnap és ünnepnap az istentiszteletekre.72

Ebből azt lehetne következtetni, hogy ez a pálcás ember volt a falunak mai értelemben vett bírája vagy előljárója, de ennek ellentmond az az 1092. évi törvényes rendelkezés, mely szerint az egy egyházhoz tartozó villákban lakóknak, erkölcsrendészeti vagy tolvajsági, családi és egyéb apróbb ügyeiben a pap, a kanonok volt a bírója.73

A nomád élethez szokott magyarság megtelepítésére és állandó lakáshoz kötésére szolgált kétségkívül az a rendelkezés, hogy a saját egyházukat odahagyó falusiak visszakényszerítendők oda, ahonnan ejöttek74 és az a rendelkezés kapcsolatban azzal, hogy a bíró által elítélt nemes, ha fizetni nem tudott, megborotvált fejjel és megkötözve, verés mellett a falu piacán hordoztatott végig, azt mutatják, hogy nemesek és parasztok vegyesen éltek együtt a falvakban s a XI. század végén már a piactartás és a piacon való megszégyenítésnek, mint a közmegvetésnek kitevő büntetési nemnek az alkalmazása, határozott jelleget kölcsönöznek a falvaknak.75

Ez a helyzet lassanként megváltozik s a nemes urak különválva a jobbágytömegektől, rendszerint az egyház, a templom közelében építtetnek maguknak házakat, díszesebb épületeket s ezekből a nemesi udvarokból, nemesi kuriákból intézik vagy intéztetik jobbágyaikkal gazdasági dolgaikat, viszont a jobbágyok megmaradnak a falvakban, amelyek rájuk nézve nem valami szervezett községet, hanem csak a munkahelyeket jelentették, úgyannyira, hogy míg a nemes embernek a házába, illetve abba a faluba, ahol nemesi kuriája volt, még maga a király sem szállhatott be, hacsak a tulajdonos előzetesen meg nem hívta,76 addig a jobbágyokat földesura arra a birtokára vagy falujába költöztette, rendelte, ahova éppen akarta. Erre jellemző az a kétszáz

23.

évvel később, 1495-ben hozott országos törvény, hogy az elköltöző jobbágyok házaikat, épületeiket, kerítéseiket és a földben levő fákat 100 aranyforint büntetés terhe alatt nem vihették magukkal. Ez a büntetéspénz a földesurakon is megvehető volt.77

A lakosság szaporodása és a mezőgazdasági viszonyok alakulása a földesurak óriási terjedelmű birtokain, egyes vidékeknek a földművelés és állattenyésztés szempontjából való kiválasztódása és a viszonyokkal ismerős munkás népség biztosítása lassanként magukkal hozták a falvak lakosságának állandósutását s mivel magának a földesúrnak is érdekében állott, hogy birtokain, falvaiban rend legyen, a legtöbb faluban ezt úgy oldotta meg, hogy egy tisztet állított a falu élére, vagy pedig a faluban lakó jobbágyok közül nevezett ki egyet majorosának, gazdájának vagy intézőjének, villicus-ának78

Ez a megbízatás azonban még 1411-ben sem jelentette a mai értelemben vett falusi bírói tisztet, – hiszen a jobbágyoknak minden ügyében maga a földesúr, illetve tisztje volt az egyetlen bíró, az 1405. évi X. t.-c.-ben országos törvényben is megállapított földesúri bíróság vagy úriszék útján, – legfeljebb azt jeleni, hogy országos törvény ekkor ismeri el a földesuraknak a falvaik élére állított villicusait, majorosait, bizonyos hatósági ügyekben közreműködő szerveknek, amennyiben a katonák által okozott károk megbecsülése, nemeseknek a főszolgabíró előtt tett saját esküjökkel, parasztoknál pedig ugyancsak a főszolgabíró előtt a falu villicusának és két szomszédjának az esküjével történt.79

Az 1435. évi törvényekben kezd kifejezésre jutni a falusi villicusoknak a mai értelemben vett falusi bíró jellege, akinek nem csak joga, hanem kötelessége az adósságért és kihágásokért szabályszerűen elítélt kereskedőt, vagy faluról-falura járó kupeceket börtönre vettetni s ezért a munkájáért, illetve hivatali eljárásáért a maga részére 12 dénárt hajthat be a peres feleken.

Hogy pedig ebben az 1435. évi 16. t.-c.-ben minden kétséget kizárólag a falusi villicusról van szó, azt maga a törvény magyarázza meg, mert ha a bebörtönzést maga a földesúr, vagy az általa állított tiszt végezte, akkor az ezért 40 dénárt, ha pedig a villicus végezte, ez 12 dénárt szedhetett magának. Ebből a törvényes rendelkezésből azután azt is megtudjuk, hogy miért nevezték később a villicust, a majorost bírónak (iudex). A földesúr vagy az általa a falu élére állított tiszt (officialis) joga és kötelessége volt a jobbágyok dolgában való ítélkezés, a bírói tiszt (judex), ahol pedig ilyen tiszt vagy bíró nem volt, ott a bíróitisztet a földesúr megbízásából a villicus, a majoros végezte s így lett villicusból judex, a majorosból falu bírája.80

A falu villicusának azonban – bár a fenti törvény bizonyos mérvű jogot biztosít –, még a század második felében sincs valami kialakult jogi helyzete. Az a körülmény ugyanis, hogy az

24.

1486. évi 41–43. t.-c. szerint a bíró a királyi tizedszedők munkájában segédkezik és ezért a szolgálatért ő maga a tized fizetése alól mentesíttetett, azután, hogy a plébánusnál megszálló tizedszedőknek két étkezést, két véka zabot, két kalácsot vagy kenyeret és két pint bort tartozott szolgáltatni,81 viszont ha a tizedszedők a gabonacsomókat, kereszteket gyanusoknak találták s a jobbágy esküjével meg nem elégedve, azokat felhányatták s ha mégis a jobbágynak lett igaza, ennek joga volt az okozott kárért a tizedszedőnek a lovát egyszerűen elvenni, (ezért a tizedszedőknek a csomók széthányása előtt lovaikról le kellett szállniuk és a lovakat a jobbágy udvarára bekötni), az a körülmény tehát, hogy a jobbágy minden hatósági beavatkozás nélkül ilyen egyszerűen maga intézte el az ügyét a tizedszedőkkel, azt mutatja, hogy a községi bírónak 1486-ban még azt a hatáskört sem biztosítja a törvény, hogy a saját falubelijei és a tizedszedők között felmerült vitás kérdéseknél jelen lehessen.82

És csak később, egészen a XV. század végén lesz a villicus a falu lakosai érdekeinek képviselője, amikor 1495-ben a tizedszedők a gabonacsomók, illetve keresztek kifogásolása esetén a villicusoknak, vagy falusi bíráknak a jelenlétében eskethették meg a jobbágyokat s ha ebben nem bízva, a csomókat fel akarták hányatni, ami esős időben nem volt szabad, előzőleg a villicusok vagy falusi bírák kezébe tartoztak egy forintot letenni, mely összeg, ha a jobbágyoknak lett igaza, azoknak volt adandó. 83

Ebben a törvényben van először a villicus bírónak nevezve. Még határozottabban domborodik ki a falusi bírónak, aki eddig mint a földesúr érdekeinek a képviselője jelentkezik, – a falu lakosainak érdekében 1498-ban törvényesen megállapított kötelessége, amely szerint a tizedszedés idejének közepedtekor tartozott az esperest értesíteni, egyszersmind tudatni a tizedszedőkkel, hogy 12 nap alatt jelenjenek meg. Ha azután a kitűzött 12 nap alatt a tizedszedők nem jelentkeztek, a tizedelést maga a bíró végrehajtotta s a tizedeket kint hagyták a mezőn. Mikor aztán a tizedszedők megjöttek, a bíró tartozott a kint hagyott tizedeket a jobbágyokkal összeszedetni, azonban nem ingyen, hanem a tized tizedéért; ha pedig a tizedszedők a távollétükben a bíró által végzett tizedeléssel megelégedni nem akartak, a bírót megeskethették, azonban a bíró esküjével megelégedni tartoztak, de viszont a bíró ebben az esetben nem tartozott az összehordatásról gondoskodni, hanem arra a tizedszedőknek saját költségükön kellett embereket felfogadni.84

Ime így alakult át hosszú századokon át a földesúr gazdasági érdekeinek képviseletére az egyes falvak élére állított majoros vagy villicus, a saját falujában lakó jobbágytársainak érdekeit képviselni és megvédeni hivatott bíróvá.

Arra, hogy a földesúr által a falu élére állított majorost vagy

25.

bírót mikortól kezdve választották saját jobbágytársai, semmiféle adatot nem találtam, az a körülmény azonban hogy a Dózsa György-féle szomorú emlékű parasztlázadás után, 1514-ben hozott törvény a lázadásban résztvevő parasztok és azok testvéreinek leszármazóit azzal is büntetni akarta, hogy közülők senki bíróvá vagy esküdt polgárrá saját falujában, vagy más jobbágyok kebelében soha megválasztható ne legyen, – nyilván mutatja, hogy az a későbbi gyakorlat, mely szerint a jobbágyközség a földesúr által ki jelölt három egyén közül maga választotta meg bíróját, már 1514. előtt gyakorlatban volt, továbbá, hogy az egy faluban élő jobbágynépség bizonyos házi, gazdasági apróbb belső ügyeiben a bíró a mellette levő esküdtekkel intézkedési joggal bírt.85

A jobbágyközségek és faluk bírói intézményének s átalában a jobbágyközségek kialakulásának további kérdéseit – bármilyen érdekes és kívánatos volna tárgyalásuk, már csak azért is, mert meglehetősen ismeretlenek –, ezúttal mellőznöm lehet, mert Földes község, mint a XIII. században már állandósult néptartó hely, a mohácsi vész idején, 1526. körül olyan községi életre berendezett közület formájában jelentkezik, amelynek mint községnek a szervezete, ha szinte azonos is a jobbágyközségek szervezetével, de amely szervezetnek a létrejötte és kialakulása már semmiképen sem azonos a jobbágyfalvak és községeit fentebb vázolt fejlődésével, hanem sokkal inkább a mezővárosoknak már 1405-ben kialakult szervezetével,86 amelyet azonban nem a szokásos királyi privilegium szabott meg, hanem a földesi nemesek saját jogalkotó ereje és akarata hozott létre.

4. Földes községi szervezetének kifejlődése.

A jobbágyközségek vagy faluk fentebb vázolt fejlődésére vonatkozó történelmi adatok mellett a kisebb birtokú nemesek és földesurak lakóhelyéül szolgáló községek vagy falvak alakulására, fejlődésére, vagy éppen helyi hatóságokká történt szervezésére a rendi alkotmány ideje alatt semmiféle törvényhozási intézkedést nem találunk.

Azok az adatok ugyanis, amelyek a szabad királyi városok és mezővárosok jogviszonyairól 1342. évtől kezdve feltűnnek a magyar törvénytárban, annak ellenére, hogy az említett két várostypus mellett 1405-ben a villae liberae, tehát szabad községek vagy falvak is felemlíttetnek, mint harmadik typusa a lakott helyeknek, ezek alatt a szabad falvak és községek alatt azonban határozottan a királyi kiváltság alapján, vagy éppen a törvényhozás által megállapított szervezetű mezővárosok értendők.87

Felmerül tehát az a kérdés, hogy milyen helyzetben és milyen viszonyban voltak lakosaikkal azok a községek (villák), amelyekben – mint Földesen is – csak nemes emberek laktak

26.

s akikre, mint nemesekre, még ha szabad királyi városokban vagy mezővárosokban laktak is, semmiféle közületnek a joghatósága ki nem terjedt, hanem csak magának a királynak és csak később, 1486. óta helyeztetett minden nemes, kivétel nélkül, az illetékes vármegye joghatósága alá.

A magyar nemesek ilyen mérvű egyéni szabadsága mellett tehát szó sem lehet arról, hogy a nemesek valamely helyhatósági szervezet kötelékébe kényszeríthetők legyenek, nem csak, hanem a királyi kiváltsággal bíró királyi városok helyi szabályai még 1645-ben is csak annyiban ismertettek el, amennyiben azok a nemesi kiváltságokkal ellentétben nem állottak.88

A nemesek lakóhelyéül szolgáló helyek vagy birtokok tehát még olyan értelemben sem falvak vagy községek, egészen a török uralom idejéig, mint a jobbágyközségek, mert hiszen ezeknél a földesúr részéről alkalmazott külső kényszerítés és az együttélésre szorított lakosok egyformán közös érdekeinek belső kényszere, ha lassú fejlődés után is, de mégis megteremtették a községi hatóság alapelemeit és a közigazgatási berendezkedés megnyilvánulási formáit.89

A nemesek lakóhelyéül szolgáló s inkább kuriáknak, mint falunak vagy községnek nevezhető helységeknél a külső kényszer magával a nemesi kiváltsággal állott ellentétben; a belső kényszer pedig a legtöbbször több vármegye területén birtokos nemeseknél, a legritkább esetben hozott létre olyan érdekközösséget, amely egy és ugyanazon helyen, birtokon vagy faluban eredményezett volna helyi hatósági berendezkedést.

Földes és Sáp községek azok közé a ritka kivételek közé sorozhatók, amelyekben az együttlakásra kényszerült apróbb birtokú nemesek közös érdekeiknek belső kényszere szervezett életközösség, vagyis községi hatóság megteremtésére vezetett.

Mint fentebb már érintettem, a F ö l d e s s y- családnak 1465-ben megszűnt egyeduralma után, rajtuk kívül másik három család jutott tekintélyes földek birtokába Földesen, Sápon és Mezőszentmiklóson. Mivel pedig az új birtokosok közül egyik sem lakott Földesen és Sápon, hanem csak tisztjeik és gazdasági alkalmazottaik, akik hatalmas nagy uradalmakkal bíró uraik mellett nem sokba vették az egy-két telkű kisebb nemeseket, a kisebb-nagyobb surlódások csakhamar jelentkeztek közöttük.

Fokozta az új és a régi birtokosok közötti ellentéteket a legnagyobb birtokú Bajomi-családnak a birtokai központján, Bajomban megteremtett központi uradalma, amelynek a sok Bihar- és Békésmegyékben fekvő községek és falvak között Földes és Sáp is szinte csak egyszerű tartozékai lettek. Ezeken kívül minden valószínűség szerint közrejátszott az a körülmény is, hogy míg a Bajomi-család Szabolcs, Békés és Bihar vármegyék

27.

ben szinte döntő súlyú politikai tényező volt, addig a Szabolcsmegyéhez tartozó kisbirtokú földesi és sápi nemesek egyénenkénti politikai súlya és befolyása csak egységes állásfoglalás mellett érvényesülhetett.

Ezzel a nagy gazdasági és politikai túlsúllyal szemben tehát a kisebb földesi és sápi nemesek csak együttes fellépéssel remélhették saját érdekeik megvédését és biztosítását s így végeredményében a földesi és sápi birtokrészeknek a bajomi uradalomhoz való csatolása kényszerítette rá a többi birtokrészek tulajdonosait arra, hogy az uradalommal szemben egy másik uradalmat, a saját uradalmukat megszervezzék. Ez pedig a kisebb birtokos nemeseknek községi szervezetbe való tömörülését tette szükségessé.

Z á p o l y a János magyar király 1537. V. 7. Váradon kelt és Szabolcs vm. rendjeihez intézett rendelete ugyanis sajátos jogviszonyok között élő községnek, tehát szervezett közösségnek mutatja fel Földest, amelynek nemes lakosai P a r l a g h y Györgyöt, a közössségnek egyik tagját egy forintra büntették azért, mert az összes földesi nemeseket egyaránt érintő kötelezettség alól magát ki akarta vonni azzal, hogy a tokaji vár védelmére küldött zsoldos hadsereg céljaira a kivetett hadi adót megfizetni nem akarta, holott azt az összes földesi nemesek megfizették.

P a r l a g h y György azonban nem nyugodott bele abba, hogy őt földesi nemes birtoktársai megbüntették, hanem Szabolcs vm. törvényszékére felebbezett s Szabolcs vm. rendjei P a r l a g h y György felebbezésének helyt adva, a földesi nemeseket büntették meg 100–100 forintra, mert P a r l a g h y Györgyöt megbüntetni merészelték.

De a földesiek sem hagyták a maguk igazát, hanem Szabolcs vm. ítélete ellen Z á p o l y a János királyhoz felebbeztek, aki azután Váradon 1537. V. 7. kelt rendeletében megparancsolja Szabolcs vm. rendjeinek, hogy a földesi nemeseket P a r l a g h y György megbüntetéséért bántani, büntetni és megkárosítani nem lehet, mert ha a földesiek nála tettek volna panaszt, P a r l a g h y Györgyöt ő maga is megbüntette volna.

Ez a királyi rendelet Földest olyan községi szervezettel bíró közületnek mutatja fel, amely lakosaival szemben, minden nemesi kiváltság ellenére is, már 1537-ben községi joghatóságot gyakorol.

Eredeti irat a község privilegialis ládájában.

28.

Zápolya János király legfelsőbb birói döntése Földes helység községi joghatósága ügyében.

Commissio propria

Dorrini Regis.

JOHANNES Die Gratia Rex Hungariae, Dalmaciae, Croatiae etc. Egregii et Nobiles fideles Nobis Dilecti! Ex supplicatione universorurn Nobilium Possessionis Felwdes intelleximus Vos singulos eorum centum florenorum solutione ex eo, quod quondam Nobilem Georgium de Parlagh, qui cum ipsis nobilibus pro solutione stipendiariorum ad obsidionem castri nostri Thokaj mittendorum contribuere noluisset, ob idque eudem vinculo unius floreni mulctassent, in sede vestra judiciaria condempnasse. Cum autem rei bellici negotia non ad vos, sed ad Nos solos et capitaneum nostrum pertineat, volumus et Fidelitati vestrae harum serie firmiter committimus et mandamus: etsi previa ratione dicti nobiles praefatum Georgium de Parlagh mulctarunt, ipsos nobiles propterea nullomodo dampnificare praesumatis. Nam si Nobis antea de illius contumacia conquesti fuissent, aliter in ipsum Georgium de Parlagh ob suam contumaciam animadvertissernus, Secus igitur ne feceritis. Datum Varadini feria II. proxima post Dominican Rogationum Anno 1537. (kívül). Egregiis et Nobilibus Commitatus de Zabolch. (L. C.)

FORDITÁS.

Király Úrnak

saját rendelete.

JÁNOS Istennek kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország királya stb. Nemes és Nekünk kedvelt Híveink! Földes helység összes nemeseinek folyamodványából megértettük, hogy ti közülök egyeseket saját törvényszéketeken 100 frt. büntetéssel sujtottatok azért, mert ők néhai nemes Parlaghy Györgyöt, aki Tokaj várunk ostromához küldendő zsoldosaink fizetésére azokkal a nemesekkel együtt adózni nem akart, ezért őt kötbér alapján egy forintra büntették. Mivel pedig a hadügyek nem reátok, hanem egyedül Mi reánk és a Mi kapitányunkra tartoznak, akarjuk és hűségteknek jelen soraink rendiben keményen meghagyjuk és parancsoljuk: bár a mondott nemesek előbb említett Parlaghy Györgyöt a fenti okból megbüntették, ezért azokat a nemeseket semmi módon kárhoztatni ne merészeljétek. Mert ha ők Parlaghy Györgynek engedetlenségéről előbb Nekünk panaszkodtak volna, Mi őt engedetlenségéért másképpen büntettük volna meg. Tehát külömben ne cselekedjetek. Kelt Váradon, 1537. május 7. (Kívül). Szabolcs vármegye Rendjeinek és Nemeseinek. (Vörös viaszba nyomott nagy királyi pecsét.)

29.

Ebből a királyi rendeletből ugyanis a következők állapíthatók meg: hogy Földes község nemes lakosai egyik nemes lakostársukat az összes földesi nemeseket egyformán kötelező kötelezettség nem teljesítése miatt megbüntették; hogy az a kötelezettség, amelyet P a r l a g h y György kivételével minden földesi nemes teljesített, hadi adó fizetése volt; hogy a földesi nemesekkel községi közösségben élő, de magát a többi földesi nemeseknél – úgy látszik – előkelőbbnek tartó P a r l a g h y György, a földesi nemesek ítéletét magára nézve sérelmesnek tartva, az ellen Szabolcs vármegye törvényszékére felebbezett; hogy Szabolcs vármegye törvényszéke törvénybe ütközőnek és saját törvényhatósági jogát sértőnek találta a földesi nemesek ítélkezését és azért a földesi nemeseket 100–100 forint pénzbüntetésre ítélte; hogy Szabolcs vármegye nem az összes földesi nemeseket, hanem közülök csak egyeseket büntetett meg; hogy a földesi nemeseknek egy másik nemes lakostársuk megbüntetéséhez a jogalapot a kötbér vagy vinculum biztosította; hogy a községi joghatóságot vinculum-kötbér biztosította jogalapon gyakorló földesi nemeseket a vármegyei törvényszék büntetése alól a legfelsőbb bíróság, maga a király felmentette és végül megállapítható, hogy a királyi felmentés Földes község részére a községi joghatóság gyakorlásának legfelsőbb elismerését, helyesebben megerősítését jelentette, úgy hogy ha Z á p o l y a János magyar király fenti rendelete nem minősítő is községi vagy városi kiváltságot adományozó királyi privilegiumnak, mert hiszen az magának a királynak személyes jelenlétében tartott legfelsőbb bíróságnak az ítélete az 1498. évi 38. t.-c.-nek megfelelőleg, – mégis ez a királyi diploma, mint Földes község, legalább is a villa libera, illetve szabad mezőváros (oppidum) rangjával egyértékű kuriális nemes községi szervezetének már 1537-ben történt legfelsőbb bírósági elismerése, királyi privilegiumnál erősebb jogalappal bír.

Most pedig lássuk, mi következik azokból a tényekből, amelyek Zápolya János király rendeletéből megállapíthatók?

Abból, hogy a földesi nemesek egyik nemes lakostársukat az összes földesi nemeseket egyformán kötelező szolgáltatás nem teljesítése miatt megbüntették, nyilvánvaló, hogy közöttük akár szokásjog, akár előzetes közös megállapodás alapján, – minden nemesi kiváltság ellenére meg voltak állapítva azok az előfeltételek, amelyeket, ha valaki a községi közösségnek tagjai akart maradni, tartozott magára nézve kötelezőknek elismerni. Mivel pedig nemes emberre nézve kötelező jogszabályt csak az országgyűlés s 1486. kezdve a vármegyék közönsége hozhatott,90 a községi közösséghez való tartozás előfeltételeinek elfogadása, illetve megtartása csakis a személyes nemesi kiváltságoknak, a község

30.

összes nemes lakosai közös érdekeinek alárendelésével történhetett.

Mi kényszerítette a földesi nemeseket arra, hogy egymás közös érdekeiért nemesi jogaik önként való megcsorbítását vállalják, azt fentebb már röviden ismertettem.

Az a közös kötelezettség, amelynek nem teljesítése miatt P a r l a g h y Györgyöt megbüntették, a hadi adófizetés alól való kibújás volt. Itt tehát nem a község lakosainak saját közös céljaikra fizetett adóról van szó – amilyen például napjainkban a községi pótadó, vagy egyéb községi közszolgáltatás –, nem is az 1486. évi 64. t.-c. alapján behozott vármegyei nemesi pótadóról, hanem a király, vagy az országgyűlés által kivetett hadi adóról, amelyet a vármegye nem egyénenként állapított meg és vetett ki a Földesen lakó nemesekre, hanem egy összegben rótt ki.

Ennek így kellett történnie, mert különben, ha az egyes nemesek, e hadi adó be, vagy be nem fizetését illetőleg, egyénileg a vármegyével állottak volna szemben, aminthogy az ilyen természetű adók beszedése a Mátyás király idejében hozott 1474. évi 9. t.-c. óta a királyi adószedők vagy dikátorok, míg a kisebb nemesektől való beszedés kötelezettsége a vármegyék kötelessége volt, legalább is érthetetlen volna az egy nem fizető nemesnek a község többi nemesei részéről történt megbüntetése.

De bármiként álljon a dolog, egy bizonyos, hogy ennek a hadi adónak a fizetése közös kötelezettsége volt minden földesi nemesnek s éppen e közös kötelezettség meg nem tartása miatt büntették meg azt, aki azt teljesíteni nem akarta.

P a r l a g h y György, a földesi birtokokra Mátyás királytól 1465-ben királyi adományt nyert zászlós úrnak, P a r l a g h y György királyi ajtónálló mesternek leszármazója a földesi nemesekre egyaránt kötelező s fentebb említett kötelezettséget magára nézve elismerni – úgy látszik – nem akarta s bizonyára azon a címen, hogy az ő családja s így ő maga is, mint más községekben, sőt más vármegyékben is, nagybirtokú földesúr a hadi adóalapját képező jobbágytelkei után már másképen adózott, a földesi kisebb birtokú nemesekkel együtt adózását megtagadta91 A földesi nemesek azonban P a r l a g h y György kifogását nem fogadták el, hanem egyszerűen azért, mert Földesen lakott, a többi bár kisebb birtokú nemesekkel közös községi szervezetben, a helybenlakás jogcímén kötelezték a közös teher viselésére s mert annak teljesítését megtagadta, megbüntették.

Hogy pedig itt a helybenlakás volt a jogcím, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy ugyanekkor a Földesen birtokos, de ott nem lakó Esztári- és Bajomi-családok tagjait sem a közös adók fizetésére nem kötelezték, sem őket meg nem büntették, pedig azok sem voltak különb birtokosok Földesen, csakhogy nem laktak ott.

31.

Szabolcs vm. P a r l a g h y György felebbezésének helyt adott, sőt nemcsak az adó fizetése alól mentette fel, hanem ezért az eljárásért a földesi nemeseket meg is büntette. Hogy Szabolcs vármegye Földes községnek községi joghatóságát elismerni nem akarta, sőt a földesi nemesek eljárásában saját törvényhatósági jogának megsértését látta, azt az országos törvények alapján, helyesebben községi joghatóságot megállapító törvény hiányában csakugyan megtehette.92

A nemesi jogok felett való féltékeny őrködés diktálta törvényszéki ítélet azonban nem állíthatta meg a fejlődés örök törvényének érvényesülését és a földesi és más községbeli nemeseknek saját nemesi jogaik megcsorbításával teremtett községi berendezkedése lett a mintája azoknak a XVII. századbeli hajdúnemes községeknek, amelyek az ország többi városaival együtt készítették elő az egyenlőség jegyében a kiváltságos nemesség helyére lépő magyar polgárság kialakulását.

Szabolcs vm. törvényszékének ítélete nem az összes földesi nemeseket, hanem csak egyeseket ítélt 100–100 frt. büntetésre a P a r l a g h y György megbüntetéséért.

Azt hiszem nem megyek tulzásba azzal a következtetéssel, hogy ebben a tényben a községi szervezet működő funkcionáriusait, a bírót és községi esküdteket lássuk.

E következtetésem helyességét megerősíti az a Verbőczy féle Tripartitumban 1514-ben törvény erejére emelt szokásjog, mely szerint az idegenek által valamely község területén elkövetett kártétel megtérítése mindig az érdekelt helység bírája és hites polgárai által eszközölt becslés alapján történt. Tehát magyar törvénykönyvünk már 1514-ben ismeri, sőt bizonyos bírói eljárásokban segédkező szereppel ruházza fel még a jobbágyközség bíróját és esküdtjeit is.93

Hogy ennek Földesen is így kellett lennie, alig szorul további magyarázatra.

Arra a kérdésre, hogy mi adta a földesi nemeseknek a jogcímet arra, hogy egyik nemes birtokos társukat megbüntessék, következtetés útján levezetett, tehát nem maga a királyi diploma nyujtotta jogalapot mutathatunk fel, bár analogia útján utalhatnók egy későbbi, 1537-ben hozott törvényre, mely szerint valamely kötelezettségnek vagy helyi adónak, szolgáltatásnak a vállalása, megállapítása kisebb közületeknél csak az összes nemesek egyező akaratával történhetik.94 Ebből viszont következik, hogy az egy helységben élő nemesek közös akarattal községi szervezkedést illetőleg is vállalhattak nemesi jogaikat csorbító kötelezettségeket saját jól felfogott érdekükben.

Azt azonban, hogy mi volt az ilyenformán önként vállalt kötelezettség megtartásának a biztosítéka, illetve hogy az eredetieg vállalt, de utólag esetleg megtagadott kötelezettséget hogyan

32.

lehetett rákényszeríteni az azt megtagadóra, ezt a biztosítékot, ezt a garanciát, illetve a kikényszerítésnek az eszközét már megmondja a királyi diploma, t. i. az az úgynevezett kötbér, vagy latin nevén vinculum volt.

Hogy mit értettek régen kötbér vagy vinculum alatt, azt talán úgy lehetne legegyszerűbben meghatározni, hogy az nem volt más, mint egy végérvényesen megnyert per, amellyel szemben semmiféle további jogorvoslatnak, még királyi kegyelemnek sem volt helye, azt egyszerűen csak végre kellett hajtani.

Ez a megoldás pedig szükségképeni folyománya volt a személyes nemesi kiváltságoknak, mert hiszen ha a nemes emberre kizárólag csak a saját akaratából lehetett bármiféle kötelezettséget reáróni, amennyiben az országos törvényelv éppen a nemesi jogok és kiváltságok teljességét védték és biztosították, akkor az önként vállalt kötelezettség megtartásának a bizosítékát, illetve kikényszeríthetőségét is csak maga a nemes ember adhatta azzal, hogy az általa vállalt kötelezettséggel egyidejüleg az annak meg nem tartásáért is önként vállalta az előre megállapított büntetést; mint kötbért.

Ez a magyarázata annak, hogy Szabolcs vm. ítéletét a király személyes jelenlétében működő legfelsőbb bíróság a kötbérnek; a vinculumnak alapján megváltoztatta és így a földesi nemeseket községi joghatóságot gyakorló helyzetükben megerősítette.95

Mindezekből pedig az következik, hogy míg a jobbágyközségek szervezetének kialakulása, bár a földesúr elnézéséből vagy jóakaratából, de a földesúr érdekeinek ellenére történt, azonban a községi joghatóság gyakorlását a nemesi jogok és kiváltságok fennállásának ideje alatt soha meg nem szerezhették, addig a nemesi községek szervezése maguknak az egy helységben lakó összes nemeseknek a közös akaratával és nemesi jogaiknak a közösség érdekeinek alárendelésével történt s a vállalt kötelezettségek kötbérrel biztosított kikényszeríthetőségével megteremtették a saját közületük községi joghatóságát s ezzel már a nemesi jogok és kiváltságok idején megindították a községi helyhatósági jog fejlődését.

Ami pedig a helyhatósági jog gyakorlását végző szervezet alakulását illeti, hogy az a mezővárosokban már századok óta megállapodott módon bíró és bizonyos számú, legtöbbször 12 esküdt alkalmazásával történhetett, azt tovább fejtegetni feleslegesnek tartom.

Végül még csak azt kell megjegyeznem, hogy Földes község hatósági jogot gyakorló szervezetének továbbra is, századokon át, ez a királyi ítélet, illetve a benne hatósági jog gyakorlását statuáló kötbér vagy vinculum volt az első és legfontosabb alappillére. E miatt perli Szabolcs vármegye törvényszéke előtt 1573-ban az 1537-ben megbüntetett P a r l a g h y György hasonló

33.

nevű leszármazója vagy rokona valami sérelemért D e m e t e r Balázs, M á r t o n Sebestyén, S z e g h y György és V e r e s s Benedek földesi nemeseket;96 ez alapon hajlandó nemes lakosainak sorába iktatni a földesi nemesek közönsége 1652-ben B o r o s Lászlót, az erdélyi fejedelem lovaskapitányát, aki szintén földbirtokos nemes volt Földesen, de nem Földesen, hanem Debrecenben lakott97 és végül az 1692-ben nyert Leopold-féle kiváltságlevél mellett is ez alapon bünteti a földesi nemes tanács 1706-ban B o l d o g h Ábrahám, 1709-ben F a r k a s Mihály, 1710-ben Király János és 1719-ben Veress János nevű nemes polgárait.98

Érthető tehát, hogy ezt a királyi diplomát, minden vész és zivatar között is, mint legdrágább kincsüket, mind e mai napig oly féltő gonddal őrízték a községi joghatóságukért évszázadokon át oly sok megpróbáltatást kiállni és igen súlyos anyagi áldozatokat hozni kényszerült földesi nemesek.

Ami most már a fenti alapon létrejött községi szervezet tagjait és funkcionáriusait illeti, közvetlen adatok hiányában, a későbbi szervezetből, melyet mindig ősi szokás szerint kialakultnak neveznek, azután más helységek szervezetére vonatkozó adatok megfelelő alkalmazásából és összehasonlítás alapján így rajzolhatjuk meg Földes község hatósági szervezetének képviselőit.

Mindenesetre első és legfőbb tényező a nemesek összessége: a Nemes Kommunitas, amely választotta a főbírót, a judexet, aki a mai értelemben vett községi előljáróságot a maga személyében képviselte 99

A bíró mellett állott 12 esküdt, akik részben kisebb közigazgatási, pl. szemlék, tanuságtétel stb., de legfőképen, a bírói teendők ellátásában segédkeztek.

Mik lehettek azok a bírósági ügyek, amelyek a tanács előtt forogtak, azt legfeljebb sejteni, mint tudni lehet, hiszen ebben a században még a vármegyéken és más királyi bíróságokon sincs egységes törvénykezés, másfelől még az egészen aprólékos rendészeti és kihágási ügyek felett való ítélkezés joga is a vármegyékre tartozott.100

Éppen így vagyunk a községi háztartási ügyeket illetőleg is, bár itt már kétségtelen, hogy az egyház személyi és anyagi kérdéseinek intézése is a Nemes Közönség feladata lévén, az állandósuló királyi vagy hadi adó, vármegyei pótadó kivetése és beszedése, mint az összes nemes lakosokat közösen és nem egyéni nemesi jogaik révén érdeklő feladatok, bizonyos rendszert kellett, hogy teremtsenek, továbbá bizonyos jövedelmi források bevezetését tették szükségessé, még ha az úgy történt is, hogy p1. a lelkész fizetésére és az egyház egyéb céljaira szükséges pénz és terményjárandóságot a Nemes Kommunitas által erre a célra

34.

beállított, úgynevezett egyházfi útján szedették be s fordították megjelölt céljaikra.

S ha mindezekhez hozzávesszük a mohácsi vész után jelentkező egyházi, hatósági gyűléseket, látogatásokat, főleg pedig a szinte állandósult hadi állapot miatt igen gyakorivá vált katonai átvonulásokat, amelyeknek költségei nem terhelhették az egyes nemeseket, hanem csak azoknak összeségét: a községet, azt hiszem, adatok hiányában is előttünk állhat a képe Földes község XVI. századbeli egyszerű községi háztartásának.

5. Földesi lakosok 1526-1582 között

Apagyi Miklós szolgabiró	1582	Geley Simon	1571
Bernáld György	1550, 1561	Gombos Tamás	1583
Bernáld Tamás	1550, 1561	Gombos Balás	1583
Bernáld Péter	1565	Haranghy András	1582
Csely János	1560	Haranghy Ambrus	1571
Csiffy István	1571	Haranghy Bálint	1571
Csiffy János	1550	Haranghy Benedek	1560
Csiffy Sebestyén	1571	Haranghy Farkas	1550
Csiffy Tamás	1550	Haranghy Gáspár	1550
Csiga Mátyás	1550, 1571	Haranghy István	1550
Csiga Péter	1550	Haranghy János	1546
Demeter Balás	1573	Haranghy János	1571
Demeter Tamás	1550, 1571	Haranghy Mihály	1571
Espán (Ispán) Antal	1550	Haranghy Tamás	1582
Espán Lőrinc	1571	Jakabffy Tamás	1572
Espán Márton	1571	Janó Gáspár	1572
Fodor Pál	1571	Komjáthy Pál	1522
Földessy Gáspár	1553	Kovács Gergely	1571
Földessy István	1553	Kovács Péter	1571
Földessy László	1571	Kun Ambrus	1550
Földessy Lit. Mihály		Kun Máté	1550
táblabíró	1550	Marton András	1550
Földessy Péter	1571	Marton Benedek	1560
Földessy Tamás	1571	Marton Péter	1550
Gábor András	1550	Marton Sebestyén	1573
Gábor Baltazár	1582	Nagy Barnabás	1571
Gábor Péter	1550	Panaszy Ambrus	1572
Geley Balás	1550	Panaszy György	1574
Geley Bertalan	1550	Parlaghy György	1537
Geley Gáspár	1550	Parlaghy György	1571
Geley Imre	1573	Parlaghy Zsófia	1578
Geley Lőrinc	1582	Földessy Gáspárné
Geley Pál özvegye	1550	Perkedy Erzsébet	1578
Geley Péter	1582	Földessy Istvánné

35.

Peterdy György	1546	Topa Antal	1571
Peterdy Mihály	1550	Topa Péter	1571
Sápy Benedek	1580	Torday Gergely	1571
Sápy László	1573	Tóth Ambrus	1571
Szabó András	1582	Tóth Illés	1571
Szabó János	1582	Thury János	1571
Szabó Péter	1572	Thury Potenciána	1578
Szeghy Baltazár	1572	Darabos Illésné
Szeghy Gáspár	1573	Ványi Simon	1572
Szeghy György	1560	Vas Antal	1560
Szeghy Jakab	1550	Végh László	1572
Szeghy Margit	1571	Veress András	1550, 1572
Torday Gergelyné		Veress Balás	1571
Szeghy Péter	1571	Veress Benedek	1573
Szentmiklóssy Bálint	1550
Szentmiklóssy Borbála	1550	Zsellérek:
Csiffy Tamásné		Füle János	1582
Szilas Miklós	1550	Nagy Gergely	1582
Szilas Imre	1550	Varga Gergely	1571

36.

Jegyzetek.

1 . Anjoukori Okmánytár IV. k. 228. lap. Andreas filius Thomae de Feldes, Stephanus filius Sebreth de Zentmiclos et Nicolaus de Mezeu comprovinciales remociores nobiles etc. A község neve e középkori okmányokban Feldes, Feuldes, Fewldes és Feoldes alakban fordul elő. A község keletkezésének, illetve fennállása idejének megállapításánál fel kell itt említeni azt, hogy Kandra Kabos a Váradi Regestrum 291 esetéből, ahol Bajom és Rábé birtokokról van szó, illetve Heldes nevű villáról (faluról) 1212-ik esztendőben, ebben a Heldes nevű faluban íráshiba alapján Földes falut véli felfedezni. Ezt a következtetést azonban megcáfolja Karácsonyi János, ugyancsak a Váradi Regestrumm 291 esetéhez adott magyarázatában, mely szerint a Hazai Okmánytár VI. k. 16. lapján, 1221. évről szóló okirat alapján kétségtelen, hogy a Heldes név első betűje helyet Z olvasandó, s Heldes nem Földes falut, hanem Miklós bánnak Zöldesi Moysa nevű poroszlóját jelenti. Lásd: Kandra Kabos: Váradi Regestrum. 415. lap és Karácsonyi János: Váradi Regestrum 205. lap. 2. Földes nevű falu nevével már a XIV. század folyamán több helyen találkozunk. Van ilyen nevű falu Pozsony vm. 1322. Anjou II. 48., van Tolna-Baranya vm. 1350. Zichy Okm. II. 419. és van Bars megyében 1343-ban, Anjou IV. 317. Szentmiklós nevű falut pedig Mezőszentmiklós, Rétszentmiklós, Körösszentmiklós és Kisszentmiklós réven Bihar megyében 2, Békés vármegyében pedig 3-at is találunk a XIV. század folyamán. Lásd: Karácsonyi János: Békés vármegye monografiája I. k. Itt azonban minden kétséget kizárólag a mai Földes és a határába olvadt Mezőszentmiklós elpusztult községekről van szó, amit nemcsak a vele közvetlen szomszédos Bihar és Szabolcs megyékben fekvő s felsorolt községek bizonyítanak, hanem egy adat 1311-ről, amely azt is megmondja, hogy ezek a helyek: a Kék-Kálló mellett (prope fluvium Kekalo) feküsznek. Anjou I. 235. lap. 3. Eredeti okmány Szabolcs vm. levéltárában. Petrus filius loannis de Fewldes. Földesi nevű embereket és pedig Földesi Nagy Benedek, Földesi András és Földesi Tamás szatmári alispánokat ismerünk 1405. évről. A nevek egyezése, a személyek kora és az a körülmény. hogy a Földesi-család tagjai többször szerepelnek mint tanuk, vagy királyi emberek Szatmár megyében fekvő birtokok beiktatásánál és érettük folyó perekben, arra látszanak mutatni, hogy a Földesen és Szatmár megyében lakó Földesi Nagy családtagok együvé tartoznak. Lásd: Károlyi cs. Okl. I. 532. 4. Debrecen sz. kir. város levéltára: Diploma 80. 5. Zichy cs. Okl. IX. 74. 1. Szabolcs vm. 1767. f. 68. N. 361. Boldogh cs. nemesség igazolási iratai. 6. Károlyi cs. Okl. 11. 320. 1. 7. Zichy cs. Okl. IX. 396. és X. 51. 1. 8. Károlyi cs. Okl. II. 324. 9. Zichy cs. Okl. X. 251. 10. Debrecen sz. kir. város levéltárában: Diploma 205. 11. Debrecen város: Diploma 224. és hiteles kiadvány a község privilegialis ládájában. 12. Károlyi cs. Okl. II. 392. 1. 13. Debrecen város: Diploma 274. és 275. 14. Debrecen város: Diploma 332. 15. Zichy cs. Okl. XI. 334. 1. Ebben az okmányban 1483. évben. Sápról a következő lakosok szerepelnek: Antalffy Tamás, Demjén Pál, Damján György, Farkas Dénes, Fodor Gergely, Gelén Illés, Gyerke Pál, Kiss Kelemen, Kónya László, Pethes János, Sápy Fülöp, Szeghy Tamás és Topa Lukács. Mezőszentmiklósról pedig: Szentmiklósi Bálint, Szentmiklósi Nagy István és János. 16. Károlyi cs. Okl. II. 392. és 402. lapok. E birtokperben a Földesi-családdal együtt érdekelt családok: Egyeki. Birgez Pál; Liszkai Albert és felesége, Ohati László leánya, Ilona; Szilágyi Gergely és felesége, Jakó Piroska; Jakó Tarmás özvegye, Piroska; Iklódv Péter és felesége, Vajai Vid leánya, Ilona; Bajomi István, kinek anyja volt Ohati Katalin. Ezekből az adatokból tehát az állapítható meg, hogy Földesi Mihálynak vagy a felesége vagy az édes anyja szintén Ohati-

37.

leány volt. 17. Károlyi cs. Okl. II. 513. 18. Debrecen város: Diploma 274. és 275. 19. Zichy cs. Okl. XI. 334. 1. 20. Károlyi cs. Okl. II. 513. lap. 21. Károlyi cs. Okl. II. 392. 1. Lásd: 4. sz. jegyzet. 22. Eredeti a község levéltárában. Nos Matthias de Petneháza vicecomes Egregii Blasius de Vajka provisor castri Budensis ac electi jurati iuxta formam generalis novi decreti et quatuor Judlium Comitatus de Zabolch etc.... 23. II. Lajos királynak említett két rendelete igen megrongált állapotban van a község levéltárában s emiatt nem lehet pontosan megállapítani, hogy miért volt az összetűzés a földesi nemesek és a Haranghyak között. Az 1510-ben kötött egyezség Simai István és a földesiek között jött létre. A panaszosként szereplő Simai Benedek fia, István és Simai Fülöp fia, Ferenc a Békés vármegyében virágzott, előkelő Simay-család elszegényedett tagjai voltak s mint a bajomi uradalom alkalmazottjai, Földesen laktak, de birtokuk ott nem volt. Ugyan így volt Simay György 1549-ben Zay Ferencnek, Simay Miklós pedig 1550. körül Forgács Ferenc váradi püspöknek a szolgája. Lásd: Karácsonyi J. Békés vm. monografiája III. 314-320. 1. 24. A bajomi uradalom tiszttartói között szereplő Haranghyak is beolvadtak a kisbirtokos nemesek közé azzal, hogy Haranghy András és fia. János, továbbá rokonaik, Haranghy István, Imre és Tamás 1520-ban a váradi káptalan előtt zálogba veszi 6 aranyforintért Sápy István fiának, Mártonnak összes birtokait, amint ezt a község levéltárában található eredeti záloglevél bizonyítja. Földesi lakos volt még Komjáthy Pál is. aki Debrecen város levéltárában található végrendeletében, 1522-ben összes birtokait két fia, Miklós és Pál között osztja meg. 25. Szalay-Baróti: Magyarország története V. k. 155. és 1548. évi LVII. t.-c. 26. Váradi káptalan 1804. VII. 3. kelt hiteles kiadmánya Karacs Bertalan földesi lakos birtokában. 27. Dicalis összeírások az Országos levéltárban 1554. és 1555. évről. A dica vagy királyi adó csak a jobbágytelkek után volt fizetendő, később az egytelkű nemesek is fizettek valamit, de ezt az alispán tartozott beszedni, nem a dikátorok. 28. II. Lajos király két rendelete az egri káptalan átiratában a község levéltárában és Szabolcs vm. 1550. évi jkv. 64. lap. 29. Szabolcs vm. 1550. jkv. 94. Officialis thesaurarii de Kaba. U. o. 1. lap. 30. Szabolcs vm. 1550. jkv. 1., 64., 44., 73. és 80. lapok. 31. U. o. 1550. jkv. 22, lap. 32. U. o. 1550. jkv. 79. lap. 33. U. o. 1550. jkv. 81. lap. 34. U. o. 1550. jkv. 84. és 153. 1. 35. Szabolcs vm. 1550. évi jkv. 100. 1. 36. U. o. 1550. jkv. 15. és 1551. jkv. 102. 1.37. U. o. 1551. jkv. 103. 1. 38. Dicalis összeírások 1549., 1554. és 1555. évekről. 39 . Szabolcs vm. 1570. jkv. 34. 1. Servitores Vicecomitis. Minden valószínűség szerint itt adóbehajtás történt és pedig az 1552–1570-ig való hátralékok, amennyiben az egytelkű nemesek is kötelesek voltak 50 dénár adót fizetni a királynak s ezeknek az adóknak a beszedése az alispánok kötelessége volt, akik a behajtásra az 1550. évi 26. t.c. szerint még katonai karhatalmat is igénybe vehettek. Az elégtételadás pedig valószínűleg arra vonatkozik, hogv mivel a török által megszállt vagy elpusztított területen lakók a királyi dicának csak a felét tartoztak fizetni, a túlbuzgalmú alispáni közegek pedig az egészet behajtották, a fele visszafizetendő volt. 40. U. o. 1571. jkv. 17., 34., 43., 44. és 49. lapok. 41. U. o. 1572. jkv. 49. 1. 42. U. o. 1578. jkv. 286. 1. Megjegyezni kívánom, hogy a Szabolcs megyétől való elszakítottság ideje alatt, 1560. III. 3. Csely János, Haranghy Ambrus, Haranghy Benedek, Haranghy János, Márton Sebestyén, Sápy László, Szeghy György és Vas Antal földesi lakosok a váradi káptalan előtt állítanak maguk helyett mindenféle peres ügyeikre nézve teljhatalmú megbízottakat, amint ezt a község levéltárában található eredeti meghatalmazó levél bizonyítja. 43. Szabolcs vm. 1571. jkv. 13. lap. Az Espán vagy Ispán név a foglalkozásáról ragad viselőjére. Ez is egyik

38.

bajomi uradalmi alkalmazott, vagy annak leszármazója. Ilyen ispán volt az az Ispán Demeter is, akinek, mint földesi lakosnak, II. Lajos királynak Verbőczy István kérelmére megparancsolja, hegy néhai Jákó Ferenc házassága ügyében, ki előbb Ártándy Tamás leányát, Katalint jegyezte el, de ennek adott hitét megszegve, később Parlaghy Antal leányát vette feleségül, amit erről tud, azt a váradi káptalan előtt eskü alatt vallja meg. 44. U. o. 1571, jkv. 44. 1. 45. U. o. 1572. jkv. 58. 1. 46. U. o. 1572. jkv. 59. 1. 47. U. o. 1572. jkv. 61. 1. 48. U.o 1573. jkv. 94. 1. Kállai Lőkös Ferenc nem földesi lakos. 49. U. o. 1574. jkv. 299. 1. 50. U. o. 1578. jkv. 300. 1. Ez az eset jóval korábban történhetett, mert a vármegye 1563. évi jkv. 184. lapján tanuvallatás rendeltetett el. De a per akkor nem folyhatott. 51. U. o. 1582, jkv. 177. 1. 52. U. o. 1571. jkv. 50., 1573. jkv. 65, és 74. 1. 53. U. o. 1582. jkv. 183. és 208. 1. 54. U. o. 1571. jkv. 18., 43. és 44, lapokon. 55. U, o. 1572. jkv. 49., 75. és 94. 1apok. 56. U. o. 1573. jkv. 121. 1. 57. U. o. 1574. jkv. 147. 1. 58. U. o. 1575. jkv. 109. 1. Ez a Herpay Borbála nemes Vidi Herpay Pál debreceni lakos leánya volt. 59. U. o. 1578. jkv. 292. és 305. 1. 60. U. o. 1573. jkv. 121. lap. Lásd alább a 97–98, jegyzeteket. 61. Károlyi cs. Okl. III. k. 209. 1. 62 . Szabolcs vm. 1570. évi jkv. 182. 1. Juhos István debreceni lakos pere Lövey György ellen, akinek feleségét szintén elrabolták a törökök s hogy férje kiválthassa a szolnoki rabságból, Juhos Istvántól vette a váltságdíjat kölcsön, amit aztán megfizetni nem akart. Anno 1566. circa 19. Nov, fuit horrenda devastatio et denopulatio tartarorum et turcarum hic in partibus nostris, cum multos captivos duxissent tartari etc. 63. Károlyi cs. Okl. III. X. 1. 64. Károlyi cs. Okl. III. k. 297. 1. 65. Károlyi cs. Okl. III k. X. 1. 66. Velics: Török kincstári defterek II. k. 560-563. 1. 67. Szabolcs vm.1588. jkv. 14. 1. 68. 1527-től kezdve évenként ismétlődő törvények szerint csak jobbágytelek után kellett fizetni az ú. n. dicat, azonban az egytelkű és jobbággyal nem bíró nemesek 1538-tól 10 dénár füstpénzt, 1542. óta 50 dénárt fizettek s ezt nem a dicátorok, hanem az alispán hajtotta be. 69. Debrecen városi 1586. jkv. 45. 1. Sápy Benedek, 1595. jkv. 174. 1. Sápy László, 1571. jkv. 143., 443. 1. Veress Balás. 1592. jkv, 333. 1. Gombos Bálint fia, István; Gombos Tamás fiai, János és Péter debreceni, Balázs földesi lakosok. 70. Már az 1047. évi 1. t.-c. e három kategóriáját ismeri a lakott helyeknek: civitas, a mai értelemben vett sz. kir. város; oppidum vagy mezőváros és villa község, illetve falu. 71. Az 1035. évi 8. és 34. t.-c. Az egyház alatt templomépítési, parochialis épületek emelési kötelezettség értendő, amihez két cseléd, 16 szekér, 6 ökör, két tehén és 30 apró marha adása, illetve állandó biztosítása járt a falvak részéről. Ruházatról, élelemről s egyéb dologi kiadásokról a király, könyvekről pedig a püspökök gondoskodtak. A villicusoknak templomba kellett menniök, kivéve azokat, akik otthon a tüzet őrizték. (Házi tűzhely.) 72. 1092. évi 11. t.-c. E pálcás férfiúnak 3 kenyeret és 1 gyertyát kellett vinni az oltárra. Hogy az egyes falvak milyen távolságra lehettek a központi templommal bíró falutól, arra nézve semmi támpont nincs. Legfeljebb az nyujthat némi tájékoztatót, hogy a királyi futárok az 1092. évi III. királyi rendelet 28. fejezete szerint 3 mérföldenként (c. 21 km.) váltottak lovakat, de 3 villán túl egy lovat vinni nem volt szabad. 73. 1092. évi 27. t.-c. és 1093. évi 4. t.-c, szerint a villáknak van bírója, aki lebékítette a feleket. Ez a bíró a kanonok volt, aki 3 tanu jelenlétében vassal vagy vízzel hozott ítéletnél 2, illetve 1 pénzt kapott. A vas és víz alatt a tüzes vas- és forró vízpróba értendő. 74. 1092. évi 19. t.-c. 75. 1094. évi 11. t-c. 76. 1094. évi III. rend. 16. és 12. t.-c. már a későbbi jobbágyközségek és nemesi kurialis községek a XI. század végén kezdődő különválását mutatják, mert az egyik

39.

idézett törvény azt mondja, hogy minden bíró a saját egyházában ítéljen, ez tehát a pap bírósága alá tartozó 10 villa; a nemesi kuriával bíró faluban azonban már tolvajlás vagy más bűntény az udvar (curia) urának vagy tisztjének (domino vel pristaldo) volt bejelentendő. Aranybulla: 1222. évi 5. t.-c. 2. §. Nec in domos, nec villas nobilium descendemus, - mondja a király. 77. 1495. évi 22. t.-c. Ennek az előzménye kétségkívül az 1474. évi törvénycikk, mely először vetett adót a nemesekre s az egy forint arany minden jobbágytelek után fizetendő volt.A törvény tehát a porták, a faluk pusztulását akarta megakadályozni, mert a pusztán á11ó telkek, porták után nem járt az adó. 78. 1411. évi 1. és 3. t.-c. A villicus tehát a falu előljárója, egyben és voltaképen a földesúr officialisa, allodiatora, oeconomusa, administratora volt.79. 1435. évi 5. rend. 9. t.-c. Cum suo villico et duobus vicinis suis juramentum praestent. 80. 1435. évi 6. rend. 13-16. t.-c. Dominus vel judex, aut villicus ipsius loci seu possessionis. Judex per Domínium possessionis constitutus aut Dominus ipsemet, - si vero villicus etc.81. 1481. évi 6. és 7. t.-c. Pro capitibus dicarum ab villicis nihil exigatur. Decimatores non apud villicos, sed apud plebanos parochiales descendant. Villici villarum vicinarum nihil solvere teneantur etc. 82. 1486.évi 41. és 43. t.-c. 83. 1495. évi 38. t.-c. In praesentia Judicum et villicorum – majd később – in manibus Judicum vel villicorum loci etc. 84. 1495. évi 51. t.-c. Villicus seu Judex villae – majd később –Judex seu villicus villae etc. 85. 1514. évi 47. t.-c. V. ö. 1514. évi 39. t.-c. Si judex et furati cives essent malefactores, per universitatem ad locum Sedis Judiciariae Comitatus importentur etc. 86. Lásd:1405. évi 5–7. t.-c. és 1342. évi 38. t.-c. 87. 1405. évi II. t.-c. 4. S.Per liberas villas intelliguntur oppida. 88. 1649. évi 15. t.-c. 89.Locus, pagus, villa, possesio néven ismert néptartó helyek. A bíró és 12 tagú tanácsa határozottan keresztyén jellegű, Jézus és 12 tanítványa után. 90. Amint ez a Verbőczy Hármas könyvében feljegyezve van, a vármegye is csak az összes nemesek akaratával és pedig mint szerződés vagy ígéret, elvállalás erejével vi pacti et promissionis. Corpus Juris Hungarici. Buda, 1779. évi kiadás 102. lap. 91. Az 1527. évi 8. t.-c. óta csaknem minden országgyűlésen megajánlott 1–2 forint adót, mely a török elleni háború költségeire volt fordítandó, az egyes jobbágytelkek után a királyi adószedő vagy dicatorok közvetlenül szedték be az érdekelt földesuraktól. A jobbágytelkekkel nem bíró kisebb nemesektől pedig a vármegye szedte be a megfelelő dénárokat. A Parlaghy-családnak tényleg nagy birtokai voltak ebben az időben Szabolcs vármegyében és elég sok porta után fizették a hadi adót, tehát a földesi nemeseknek voltaképen csak elvi igazsága volt a köztük lakó Parlaghy családtaggal szemben, de éppen ez teszi még érdekesebbé és a községi lakosok teljesen egyöntetű elbánását jelentő értékűvé a földesi nemesek által kirótt büntetést. 92. Az 1486. évi 66. t.-c. szerint még egészen egyszerű kihágások esetében, pl. mezei kártétel, vásárokon, heti piacokon és korcsmákban fegyverrel való megjelenés miatt is a vármegye ítélkezhetett nemes ember felett. 93. Verbőczy Tript. III. 33. V. ö. 89. jegyzet. 94. 1537. évi 21. t.-c. Ex unanimi consensu Nobiliunn etc. 95. Ezt bizonyítja magának a királyi rendeletnek az a szövege: Commissio propria Domini Regis: Magának a Király Úrnak saját rendelete. 96. Szabolcs vm. 1573. jkv. 121. Citati sunt etc., ad vinculum contra Georgium Parlaghy de Fewldes. Sajnos, a felebbezett ügy tárgya a jegyzőkönyvben feljegyezve nincs. 97. Szabolcs vm. levéltára 1652. fasc. 70. Nr. 43. Ez a később részletesen ismertetendő okmány teljes részletességgel világítja meg a kötbérrel hiztosított községi joghatóságot. 98. Boldogh Ábrahámot, mivel a földesi tanács ítéletével meg nem elégedve, a vármegyéhez fordult, a vinculum alapján 100 forintra büntette a tanács.

40.

1706. jkv. 16. és 20- lapok. Farkas Mihály önhatalmulag szerzett magárak elégtételt, megvervén Szőke Gáspár feleségét, Csordás Katát. A tanács azért, mert Földesen bíró és törvény lévén, saját kezével tett magának igazat, 100 frt.-ra büntette. 1709. jkv. 63. 1. Király János alaptalan pert indított (indebite) Kovács András ellen. Ezért 100 frt-ra büntette a tanács. Király az ügyet a vármegyére felebbezte, de felebbezésében elhallgatta, hogy a vinculum alapján ítélték el. A vármegye az ítéletet jóváhagyta. 1710. jkv. 65. 1. Veress Jánost azért, mert a község dicsőséges szabadságának elrontásában leledzett, egy forintra bünteti a tanács1719. jkv. 82. stb. Lásd: 60. jegyzetet is. 99. Az első földesi bíró, akiről e kor írásai tanuskodnak 1551-ben, Veress András. Szabolcs vm. 1551. évi jkv. 102. és 103. lapok. A községi esküdtek tanácsát illetők, lásd a 85. sz. jegyzetet. 100. Verbőczy: Tripartitum III. rész, 33 t. Lásd még a 92. sz. jegyzetet is. Minden valószínűség szerint volt a községnek, ha nem is írott, de szokás alapján keletkezett helyi statutuma is, annyival is inkább, mert a földesi nemeseknek magán Földes területén jobbágyaik és jobbágytelkeik nem voltak, hanem csak kézi napszám után élő zsellérek, akiknek házhelyeket adtak. Erre nézve ismertetem Szabolcs vármegye 1592. évi jegyzőkönyvének 108. lapjáról Bogdány nevű falu szervezését és községgé alakulását, ami egyebekben is igen értékes és érdekes történeti emléke a községi jogtörténetnek. A falu alakítását az összes földesurak egymás között – 12 forint terhe alatt –, vagyis a földesi kötbérnek vagy vinculumnak megfelelő módon és alapon, egyhangú megállapodással és írásba foglalt szerződéssel határozták el., (Litteras seb onere 12 florenorum inter patronos loci statuissent.) Az összes nemesek és nem nemesek egybegyülekezve, jobbágyaik között bírót rendeltek vagy tettek a közjó okáért. (In unum congregatis tam Nobilibus, quam ignobilibus judicem inter colonos ipsorum ordinassent causa publici boni.) Az így rendelt bíró esküdt ülnökeivel együtt ítélkezett a jolbbágyok ügyeiben és pedig a nemesek határozata és a falu közös szabályzata szerint. (Praefatus judex cum iuratis suis assessoribus mulctavit colonos iuxta ordinationem nobilium et statutum pagi commune.) Amint Szabolcs vármegye törvényszékének a határozatából látszik, ezt a községi berendezkedést elfogadta és a falu helyi szabályrendeletét, egy felebbezett jobbágykérdésben jogszabálynak elismerte. Sajnos, Földes községnek községi berendezkedéséről ilyen adat fenn nem maradt. viszont ez a most közölt történelmi emlék megvéd bennünket, ha Földes XVI. századbeli községi joghatóságának egyes kérdéseiben következtetésekkel dolgozunk.

41.

II. RÉSZ.

A község története 1583-1718-ig.

1. A község helyzete a török hódoltság és a polgárháborúk alatt.

Erdélynek az erdélyi rendek és Ferdinánd király között létrejött 1551.évi egyezség alapján Ferdinánd részére történt átadása, ami Magyarország területi egységét volt hivatva helyreállítani, sehogysem illet bele a török szultánnak az egész ország meghódítását célzó politikájába.

A szultán tehát megragadta az alkalmat, hogy Erdélynek, gyámfia, János Zsigmond részére leendő visszaszerzésének ürügye alatt az ország újabb területeit meghódoltassa.

Az így indult bosszú hadjáratnak az lett a követkeménye, hogy a Debrecen környékén levő Szabolcs vm.-i falvak, köztük Földes is már 1552 végén török hódoltság alá jutottak. Bizonyítják ezt Szabolcs vm. jegyzőkönyvei is, mert a jegyzőkönyvek egészen a mondott időig – mint fentebb is látható, – tele vannak a földesi és sápi nemesek peres dolgaival, ettől kezdve pedig 1571-ig még véletlenül sem találhatunk bennük olyan adatot, amely Földesnek a magyar közigazgatás alá tartozandóságát mutatná.

Az 1552–1570 évek közé eső török hódoltság azonban nem igen jelenthetett mást, mint évi adófizetést, hiszen sem ekkor, sem később tényleg nem laktak törökök Földesen s úgy látszik a török közigazgatás sem volt annyira megszervezve, hogy alóla ki ne szabadulhattak volna magyar községeink, aminthogy Földes is kiszabadult és 1571-től kezdve ismét visszakerült Szabolcs vm. fennhatósága alá, amit megint a vármegye jegyzőkönyvei bizonyítanak; hiszen a földesi és sápi nemesek kisebb-nagyobb pereinek egész sorozata állítható össze belőlük egészen 1582-ig.

Ebben az évben aztán, majdnem egy egész századig megszűnik a vármegyei hatóság Földes felett s annak ellenére, hogy az ezt eredményező debreceni, majd nagykállói török pénzügyi kerület, amely a török közigazgatás rendszeres bevezetését és működését jelentette, alig működik egy-két esztendeig az 1582–1584 években,1. Földes csak nem került vissza a vármegye fennhatósága alá, hanem mint az 1571. évi szerződésben jogilag a magyar király területéhez, tényleg azonban a török fennhatósághoz tartozó terület: Debrecen, Szobosz1ó, Böszörmény, Nádudvar, Sáp stb. községekkel együtt egy semleges zónát alkotott a magyar király és az erdélyi fejedelem jogara alá tartozó területek között.

42.

A török közigazgatásnak 1582-ben történt bevezetése után, főleg az úgynevezett 15 éves háború következtében hihetetlen sokat szenvedtek éppen ezek a Debrecen vidékén levő községek, aminek jellemzésére elég legyen itt csak azt felemlíteni, hogy az 1596. évben megejtett országos adóösszeírás szerint csak magában Szabolcsban 106 község pusztult el teljesen, amelyek közül igen sok csak évek mulva, mások pedig Debrecen és Szoboszló környékén sohasem épültek meg többé.

A megmaradottakban pedig olyan zsarolást műveltek az adóztatás terén, hogy M á g ó c s y Ferenc főgenerális kénytelen volt az egri török adószedőket 1608-ban figyelmeztetni az adó mérséklésére, hogy a még megmaradt nehány község is végleg pusztulásra ne jusson.2.

Hogy Földes lakosainak is sokat kellett szenvedniök az örökös háború, török-tatár és német katonaság rablása, dúlása és fosztogatása miatt, azt külön ecsetelni felesleges volna. Elég beszédes bizonysága annak lakosainak szétszóródottsága mellett az a körülmény is, hogy az általam átbuvárolt iratokban 1594–1607 között Földesnek még csak a nevével is alig találkoztam. A Földesről elmenekült családok legnagyobb része Debrecenben húzódott meg. Itt találjuk 1586 és 1595 S á p y Lászlót és S á p y Benedeket;3. 1592 Gombos Tamás fiait Jánost és Pétert;4. 1627 T h u r y Jánost; 1639 T h u r y Miklóst;5. 1642 T h u r y Pétert;6. a F ö 1d e s s y család tagjai közül Tamást és Lászlót 1585 Berczelen;7. Klárát 1591 Bogdányon; Lászlót Hatházon ;8. a H a r a n g h y családot 1591 Bolthon ;9. a Csiga családot 1582 Nádudvaron ;10. P a r l a g h y György szentmiklósi jobbágyait s köztük C s a n a k Mihályt, mint bírót 1583. Tégláson és Bolthon.11.

Ám a kiköltözötteken kívül voltak olyanok is, akik kitartottak az ősi rögön s végszükségben inkább elfogadták a török igát, csak megmarathassanak őseik telkein s minden áldozatra képesek voltak, hogy megtarthassák azt a földet, amelyen őseik hazát szereztek.

Alig néhány név az, amit felemlíthetünk: mint K o v á c s János 1592, aki megveszi 8 forintért sápi lakos M é s z á r o s Albert és felesége T o p a Anna Megyesháton levő földjét;12. azután G o m b o s Balás, kinek atyja és testvérei, mint fentebb láttuk, Debrecenbe menekültek 1592-ben 13. és végül az ősi nagybirtokos családból 1607. P a r l a g h y György és felesége, K ü r t ö s Zsófia, akik mint földesi lakosok a váradi káptalan előtt szerepelnek a jelzett időben.14.

Ezek az igazán töredékes adatok azonban azt bizonyítják, hogy Földes község nem szerepel az 1596–1618 év között elpusztult falvak és városok szomorú listáján; bár hogy Szabolcs megyének a török hódoltság alatt elpusztult déli része mennyire lakatlan lehetett ebben a korszakban, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a királyi adószedők a hadiadó beszedését még meg sem kísérelték ezen a

43.

területen 1618-ig, amikor mai vármegyénk területéről csak Szoboszló, Ladány és Tetétlen szerepelnek az összeírásban.

A hosszú háborúnak véget vető 1604. évi zsitvatoroki, majd az azt követő békekötések a kényszerhelyzetből kialakult területi berendezkedést elfogadva, a Tisza mellékén és az erdélyi fejedelemség között véglegesítették az előbb említett semleges zónát, amelynek hol Ferdinánd királyhoz, de legtöbbször az erdélyi fejedelemséghez tartozó városai és községei Kassán–Tokajon–Kállón–Székelyhídon–Kismarján–Váradon, a Tisza felől pedig Göncz városától le az Arad vm. fekvő Világosvárig húzható vonal által bekerített területen egy hosszú földsávot alkottak, de amely községek és városok minden semleges sávon fekvésük ellenére is a töröknek behódolt adózó területek maradtak mindvégig, mint a három birodalom határán fekvő véghelyek: Ezek között volt Földes is, amelyet maga I. Rákóczi György fejedelem is véghelynek, c o n f i n i u m-nak nevez 1645. IX. 23. kelt diplomájában.15.

Ez az ország területéből szinte kiszakított földsáv azonban sohasem volt semleges terület, ellenkezőleg éppen ennek a birtoklásáért folyt a legtöbb polgárháború a magyar király és az erdélyi fejedelmek között s mivel hol a király, hol a fejedelem szövetkezett a törökkel a másik ellen, végeredményében az ideiglenes állapot miatt ezt a területet mind a három főhatalom hivatalnokai és hadseregei állandóan sarcolták és pusztították.

Végül is a Bethlen Gábor és II. Ferdinánd között 1621. XII. 31. létrejött nikolsburgi békekötés és az azt törvénybe iktató, 1622. évi 29. tc. rendezte végeredményesen e területnek a hovatartozandóságát, kimondván, hogy a 7 tiszántúli vármegye, köztük Szabolcs is, B e th l e n Gábor uralkodásának idejéig az erdélyi fejedelemséghez csatolandó.

Alighogy az átadás megtörtént, Földes nemesei első dolguknak tartották, hogy őseiktől örökölt nemesi szabadságaik biztosítása és elismertetése céljából az új államfőnél keressenek támogatást, annál is inkább, mert 1610-től kezdve a váradi várkapitány a nádudvari járás községeiben s így Földesen és Sápon is tizedet szedetett 16. és a szarvasmarhák után harmincadot is követelt, holott a nádudvari tized 1565. óta az egri püspököt illette 17. és ezt a gyakorlatot a váradi kapitány a nikolsburgi békeszerződésben történt megállapodás ellenére is fenntartotta.18.

A földesi és sápi nemesek tehát küldöttséget menesztettek B e t h l e n Gáborhoz, aki 1624. VII. 3. Váradon rendeletet adott ki Bihar vármegye rendjeihez, azt parancsolván nekik, hogy Földes és Sáp lakosainak nemesi kiváltságai ügyében S z a b ó Mihály és S z é k e l y Mihály sápi, illetve H a r a n g h y Mihály és T o r d a y András dancsházi lakosok, mint királyi emberek jelenlétében vegyenek ki hiteles és törvényes formában történő tanuvallomásokat

44.

és a helyszínen eskü alatt kivett igaz tanuvallomásokról adjanak nekik hiteles okiratot, – személyenként 16 márka büntetés terhe alatt.

Ezt a tanukihallgatást Bihar vm. végre is hajtotta. A S z a b ó Mihály és H a r a n g h y Mihály királyi emberek jelenlétében a következő 28 tanú és pedig

Szíjgyártó Ambrus	65	éves	földesi	Szőke Márton	40	éves	sápi
Isó András	50	"	"	Szőke Gergely	75	"	"
Hajdú Márton	63	"	"	Tóth Miklós	40	"	"
Vass György	42	"	"	Gergely Pál	60	"	"
Hatvani Pál	28	"	"	Nagy István	48	"	"
Ványi Benedek	43	"	"	Nagy Pál	35	"	"
Dékán György	35	"	"	Oláh István	46	"	"
Szántó Mihály	37	"	"	Kozma Gergely	37	"	"
Majosházy István	38	"	"	Szabó Gergely	33	"	"
Balogh István	47 éves b.-ujfalui			Encsedy Gergely	39	"	"
Botló Péter	50	"	"	Nagy János	29	"	"
Csiffy Péter	45	"	"	Csordás István	32	"	"
Geley Benedek	50	"	"	Boldis Gergely	37	"	"
Kozák János	36	"	"
Nagy Benedek	80	"	"

nemesek, illetve a legutolsó jobbágyember, eskü alatt egyértelműleg azt vallják, hogy Földesen és Sápon sohasem volt harmincadlás; tartó marha feliratás; vám és dézma adás sem fejedelmeknek, sem egyháziaknak. Nagy Benedek sápi születésű 80 éves tanú még külön is tudja, mint aki a békés hadak előtt 24 évig Eger várában lakott s onnan sokszor jött le a dézmásokkal, hogy Földesen és Sápon sohasem szedtek dézmát az egri püspöknek; O1á h István, akit saját vallomása szerint B o c s k a y István nemesített meg Ujvár alatt, mert mellette forgódott, sohasem hallotta, hogy Földesen és Sápon dézmát szedtek volna.

Ezt a jegyzőkönyvet azután S z é k i Mihály és T o p a János sápi lakosok kérelmére a váradi káptalan is kiadja hiteles alakban 1625. VI. 11.19.

Feltűnő, hogy a fejedelem Bihar és nem Szabolcs vármegyével végezteti e tanukihallgatásokat, holott a török uralom ellenére Szabolcs vm. annyira fenntartotta a maga részéről Földessel és a többi községekkel a kapcsolatot, hogy Földesről 1638 Cs e l y Andrást; 1655 B i r ó Istvánt; F ö l d e s s y Gáspárt, Nagy Andrást; 1656. Cs e l y Istvánt; C s e l y Mihályt és T h u r y Miklóst; Nádudvarról pedig R á s ó Györgyöt 1653 és 1655 években rendes táblabíróivá választotta,20. nem is szólva az ebben a korszakban kihirdetett sok nemeslevélről.

Zápolya János királynak 1537. V. 7. a földesi nemeseknek saját helyhatósági ügyeikben történt bíráskodási jogát megerősítő királyi rendelete után ez az első olyan hivatalos okirat, de még mindig

45.

nem királyi vagy fejedelmi kiváltságlevél, amely a földesi és sápi nemesek nemesi kiváltságait pontosan és részletesen megállapítja.

Ezzel a tanuvallomási jegyzőkönyvvel azt csakugyan elérték a földesi és sápi nemesek, hogy a váradi kapitány zaklatásaitól megszabadultak, mert a járás többi községeiben még 1631-ben is állandók a panaszok a tizedelés és harmincad miatt, de igen bölcs előrelátás volt annak megszerzése azért is, mert alig nehány év mulva Bethlen Gábor halála után, 1627. III. hóban, a nikolsburgi békekötés értelmében Szabolcs vm. s így Földes is, ismét a magyar király fennhatósága alá kerültek vissza.

Azonban ez az állapot sem tartott sokáig, mert I. Rákóczi György a külföldi protestáns fejedelmekkel szövetkezve, vallási és alkotmányjogi sérelmekért, de nem utolsó célként a hét vármegye visszaszerzése okából, 1643. háborút kezdett III. Ferdinánddal s már 1645. oda kényszerült III. Ferdinánd, hogy a győzedelmes fejedelemmel békealkudozásokat kellett kezdenie.

I. Rákóczi György oltalomlevele 1645. IX. 23.

A földesi nemesek nyilván a békealkudozások eredményeiről való értesülésük alapján, de meg azért is, mert tényleg I. R á k ó c z i György megszállása alatt álló területhez tartoztak, már 1645. nyarán ott vannak a fejedelem udvarában Váradon és 1645. IX. 23. nemcsak fejedelmi oltalomlevelet nyernek a kóborló és fosztogató katonaság ellen,21. hanem nemesi kiváltságaik elismerését és megerősítését is belefoglaltatták az oltalomlevélbe, úgy, hogy mikor az 1645. XII. 16. Linczben kötött békeszerződés alapján, a hét vármegye újra Erdélyhez csatoltatott, sőt Szabolcs és Szatmár megyékre vonatkozólag az is kimondatott, hogy azokat a fejedelem fiai is bírhassák és csak azok halála után csatoltatnak vissza Magyarország területéhez, – az összes földesi lakosok, mint jogaikban és kiváltságaikban megerősített nemesek jutottak vissza Erdélyhez, a fejedelem fennhatósága alá.

I. R á k ó c z i György ebben a földesiek részére 1645. IX. 23. kiadott védőlevelében keményen megparancsolja az összes vármegyéknek, katonai parancsnokoknak és minden közfunkcionáriusnak, hogy Földesen semmiféle hatalmaskodást elkövetni, katonai eszállásolást vagy élelmezést követelni ne merészeljenck, mert ott mind nemes emberek laknak, akik Szabolcs vármegyével együtt insurgálnak, zsoldosokat állítanak ki és hópénzt adnak a katonaságnak, sőt ezeken felül, mivel a fejedelemség szélén (in confiniis) laknak, még a töröknek is adóznak, tehát őket úgy a polgári, mint a katonai hatóságoknak voltaképen védelmezni kell bármiféle rablástól és jogtalan terheltetésektől. Egyidejűleg megparancsolja a Szoboszlón, és Derecskén lakó hajdúvitézek kapitányainak, hogy a földesiek kérésére azonnal sereggel menjenek védelmükre s magukat a földesieket is feljogosítja, hogy minden hatalmaskodót megfoghassanak és egyik végvárba bezárassanak.

Ezt a fejedelmi védlevelet Földes nevű faluban lakó nemes

46.

híveinek kérésére, régi szabadságokban őket megtartani akarván, I. Rákóczi György ugyanaznap külön is kiadta L e n t h e Dávid szoboszlói és E r d é l y i Gáspár derecskei szabad hajdú városi kapitányoknak, hogy a földesieknek a hatalmaskodók és fosztogató katonák ellen mindenkor sürgős segítséget adjanak.

Erre a fejedelmi védlevélre hivatkozással ad újabb védlevelet L e n t h e Dávid szoboszlói főkapitány 1654. VII. 12. Szoboszló városában (fin oppido Szoboszló) a földesieknek, a kóborló és rabló emberek ellen azzal, hogy fejedelmi parancs az, hogy Földes községben semmiféle katonaság se zászlóval, se csoportonként nem szállhat quartélyba s magát ott nem élelmezheti.

Ugyanezt erősíti meg Marosnémeti G y u l a y Ferenc váradi várkapitány és a várbeli katonai törvényszék elnöke 1657. IX. 20. Váradon kelt védlevelében, mint a Bihar vármegyében levő összes szabad hajdú vitézek generálisa, megparancsolván az összes hajdú kapitányoknak, névszerint pedig F e k e t e Mihály szoboszlói és K e m e c s e y János derecskei hajdúkapitányoknak, hogy Földes községet és nemeseit minden kóborló és rabló katonák ellen fej- és jószágvesztés terhe alatt megvédelmezzék.22.

G y u l a y Ferenc e védlevélben Földest úgy nevezi meg, mint Bihar vm.-hez tartozó falut, de ez a megállapítás nyilván tévedésen alapul, mert hiszen, mint ezt a földesi nemeseknek B o r o s s László török adója ügyében Szabolcs vm.-hez 1652. VIII. 7. kelt beadványából látjuk, Földes ebben az időben is Szabolcshoz tartozott.

Ezekből a védlevelekből látjuk, hogy a szerte kóborló és portyázó katonaságtól, rablóktól igen sokat szenvedtek Földes lakosai, de a még súlyosabb megpróbáltatások még ezután következtek, amiknek felidézésében II. R á k ó c z i György maga vitte az oroszlánrészt.

Köztudomású tény, hogy II. R á k ó c z i Györgynek a lengyel trón elnyerésére indított hadjárata végzetes következményeket hozott Erdélyre és a hozzá kapcsolt tiszai vármegyékre.

A török és magyar király, egyaránt ellenséges magatartást tanusítottak a fejedelem törekvésével szemben s már az elinduláskor megkezdődtek úgy Erdélyben, mint a másik részről a fegyverkezések és kisebb-nagyobb csaták. Mikor pedig a szerencsétlen kimenetelű lengyelországi hadjárat után 1660. IV. elején a törökök megindították az úgynevezett bosszú-hadjáratot, a fejedelem fel sem ocsudhatott, a törökök IV. 28. már felperzselték Kabát, Szoboszlót és a hajdúvárosokat, úgy, hogy a fejedelemnek legvitézebb és legnagyobb hadseregét, a bihari és szabolcsi hajdúságot a török valósággal megsemmisítette.

E borzasztó dúlásból és pusztulásból csodálatosképen megmenekült Földes község, azonban II. R á k ó c z i Györgynek 1660. VI. 7. történt halála, majd nemsokára Váradnak 1660. VIII. 27. történt eleste után, mikor a Bihar és Szabolcs vm. levő falvak és községek

47.

hűbér gyanánt a török harcosok között osztattak szét, a lelketlen török hűbér urak karóba veréssel és rabságra hurcolással fenyegették és olyan súlyos adóterhekkel és sarcolásokkal zaklatták a szerencsétlen lakosságot, hogy aki csak tehette, a szomszédos vármegyékbe húzódott s majd csak az 1664. évben, a törökkel kötött vasvári béke után, indulhatott meg a még füstölgő romokon az új élet megépítése, amint ez N ó g r á d i Mátyás tiszántuli püspök, nagybajomi ref. lelkésznek Idvesség kapuja c. műve 1672. V. 10. kelt előszavában olvasható vers 9-ik versszakasza mutatva:23.

„Debrecennek híre megmarad örökké

Kiből én elhoztam ifjakat. Hogy népe

Épülne általok Istennek, Fődeske

Sáp, Konyár és Bajom megromlott helyecske.”

A füstölgő romokon új életre támadt községek azonban továbbra is csak arra voltak jók, hogy minél több adót és élelmet csikarjanak ki tőlük a lelketlen török adóvégrehajtók s Várad bukása után egyenesen az a lehetetlen állapot következett be, hogy az u. n. országos adón kívül egyes adószedők külön-külön sarcot és adót is szedtek éppen Szabolcs vm. községeiben, ahogy azt F a r k a s Lászlónak A p a f f i Mihály fejedelemhez Debrecenben 1673. I. 21. kelt levelében olvashatjuk: „Ki fogja az ország adóját fizetni, ha ők in particulari (részletekhen) is külön-külön hódoltatják a falukat és városokat?”24.

De még ez sem volt elég, mert a török adószedőkön kívül, a Tisza mellékén még a törökkel fogódzott kurucok is sok falut meghódoltattak, kiraboltak, ahogy ezt B a r k ó c z y Ferencnek Hajdúböszörményben 1674. XI. 25. P á l f f y Tamáshoz írt levelében és Szabolcs vm. rendjeinek a földesi és sápi nemesek érdekében B a r k ó c z y Ferenchez intézett siralmas hangú felterjesztéséből olvashatjuk.25

Hogy mindezek ellenére Földes mily hamar kiheverte a veszteséget, azt R á p ó t i Mihály naplója bizonyítja, aki 1678–1684. között volt földesi lelkész s pontosan feljegyezte összes hallgatóit, sőt az említett évekről rendes anyakönyvvezetést folytatott. A debreceni kollégium könyvtárában levő naplója szerint Földesnek ekkor 79 családból állott a lakossága, ami circa 320 lélekszámnak felel meg. Ez pedig, ha a későbbi 1689, 1707, és 1718. évi összeírásokat nézzük, csakugyan tekintélyes szám.

De nem sokáig örvendhetett a község a szépen megindult fejlődésnek, mert amint ugyancsak R á p ó t i Mihály feljegyzései mutatják, 1678. VIII. 28. feles törökök szállván a faluba, igen sok kárt okoztak, majd X. 30. ismét rátörtek a községre s ott olyan pusztítást tettek, hogy a szent urvacsorával való éléstől is el kellett tekinteniök.

48.

De legnagyobb pusztítást köztük az 1679. július-szeptember hónapokban dühöngő döghalál (pestis, cholera) okozott, ami a lakosságnak több, mint a felét kipusztította, úgyhogy a borzalmas járvány megszűnte után 31 család maradt Földesen, magának Rápótinak is meghalván fia, leánya és unokahuga.

Alig ocsudhatott fel a község lakossága a borzalmas járvány okozta megpróbáltatásokból, 1680. I. 5. kuruc csapatok rohanták meg őket s minden jószágukat elhajtották, majd V. 6. olyan pusztítást vittek véghez, hogy Rápóti lelkész Debrecenben volt kénytelen elmenekülni. A pusztítást IX. 5. és 6. napjain megismételték a kurucok, úgyhogy az egész lakosság elfutott a faluba szállt feles talpasok miatt.

Amint Rápóti feljegyzései mutatják, nem volt jobb az 1681. esztendő sem. Már III. 16-18, napjain egy tized kuruc egyenesen a paróchiára szállt; VII. 15. három szekér árpáját a mezőről behozatták, elcsépelték s a szemét elvitték; VIII. 20. törökök rontottak a falura. Előlük az egész lakosság Berettyóújfaluba menekült s ott laktak IX. 15. s mire visszatértek, mindenüket elprédálták a törökök. Jóformán meg se pihentek a sok zaklatástól, X. 16. már megint menekülniök kellett, amikor Bajomba futottak, de innen csakhamar visszatértek.

Aránylag nyugodtan telt el az 1682. év, hogy annál több zaklatás érje őket 1683. Már II. 2. 25 lovas török tört a községre; IV. 21. török és kuruc csapat rontott rájuk olyan pusztítással, hogy ismét Berettyóújfaluba kellett menekülniök, ahonnan csak egy hét mulva tudtak visszajönni.

VI. 6. éppen Pünkösd első napján kellett menekülniök az Erdélyből jövő tatár tábor miatt, mely feldúlt, felperzselt mindent, ami útjába esett. E futásból VI. 16. jöttek vissza. VII. 6. két szekér török és 5 lovas egyenesen a paróchiára szállott; míg X. 6. feles labancok törtek a falura, de ezek a papot nem bántották.

Még egyszer ment át 1684. II. 10. nagyobb számú ellenség a községen, de ekkor különösebb bántódása senkinek sem esett.26

Ezekben az években pusztult el végleg Mezőszentmiklós község, mert ennek jóval kevesebb lakosságát teljesen elűzték és kipusztították a rabló török, tatár, kuruc, labanc katonák. De volt más oka is annak, hogy míg a földesiek bármilyen súlyos pusztítás és veszteség érte is őket, újra meg újra a legnagyobb szívóssággal foglalták vissza saját ősi földjüket, addig a mezőszentmiklósiak egyszerűen otthagyták falujokat, s nem is mentek vissza. Ez az ok az volt, hogy az a föld a földesieknek saját tulajdonuk volt, az az övék volt, a mezőszentmiklósiak pedig csak telepített jobbágyok voltak, akik földesuraiknak, és a töröknek fizetett súlyos adóterhek és egyéb személyes szolgáltatások miatt bizony nem ragaszkodtak úgy az ősi röghöz, ha annak megtartása és megvédelmezése nagyobb áldozatokat követelt.27

49.

2. Földes kuriális községgé átalakulása.

Amint fentebb már érintettem, a község végérvényesen 1583-ban jutott teljes török hódoltság alá s amint az Szabolcs vármegye jegyzőkönyveiből is megállapítható, 1582. végétől kezdve, mintha csak elvágták volna, máról hónapra megszűnik a köziazgatási kapcsolat a község és a vármegye között. Annak ellenére azonban, hogy a debreceni, illetve nagykállói török adókerület működése alig pár évig tarthatott, Földes és Sáp még sem kerültek vissza, Szabolcs vm. fennhatósága alá, ahogy ezt Szabolcs vm. 1595. évi jegyzőkönyvében található nehány adatból következtetni lehetne, amelyek szerint S z e g h y Benedek perli S z e g h y Menyhértet Földesen levő néhány telkének és anyjáról V i n c z e Zsófiáról örökölt nemesi kuriájának hatalmasul történt elfoglalásáért; azután ugyanakkor Szeghy Gáspár özvegye Z á d or y Ilona perli S z e g h y Menyhértet azért, mert őt nyilt országúton megtámadta, 3 szekrényét vagy ládáját a bennök levő iratokkal és egyéb tárgyakkal együtt elvette, azután Földesen levő legelőjére törve, egy csomó boglya szénáját elhordatta; azután szintén azon a törvénynapon S z e g h y Benedek perli Szeghy Menyhértet azért, mert nemesi kuriájára törve, őt gyalázatosan szidalmazta, végül S á p y László perli T ó t h Ferenc és T ó t h Tamás testvéreket valami hatalmaskodás miatt;28 majd 1598-ban Sápon lakos Z á d o r y György perli K i r á l y György és M a r ó t h y Ambrus sápi lakosokat nálok levő némely zálogos birtokért, amelyeket még Topa Péter özvegye zálogosított el 16 forintért,29 mert ettől az időponttól kezdve Sápra nézve 1615-ig ,30 Földesre nézve pedig 1616-ig:31 egyetlen egy adatot sem találtam, viszont, hogy a község nem pusztult el teljesen az 1596–1604-ig tartó úgynevezett 15 éves háború vészzivataraiban, azt az az egyetlen adat is bizonyítja, mely szerint P a r l a g h y György és felesége 1607-ben mint földesi lakosok szerepelnek a váradi káptalan előtt valami birtokügyben.32 Az a körülmény ugyanis, hogy 1596–1618. a községek elpusztulása miatt nem készültek tizedjegyzékek, s így Földes is szintén az elpusztult községek sorában tartoznék, egyébként sem elég alap a következtetésre, mert tudvalevőleg még ha készültek volna is ezekről tizedjegyzékek, azokban Földes, mint tisztán nemesi telkekből álló helység, különben sem szerepelt soha. Az pedig, hogy a község egyrészének, a bajomi uradalomhoz való tartozás révén ott 1609-ben jelentkezni kellene Szovát, Tetétlen, Derecske stb. községek mellett, mint a bajomi vár szerbe-számba szedett tartozékai mellett,33 biztos következtetési alapnak szintén nem fogadható el, mert magán Földesen az uradalomnak jobbágyai nem voltak, de meg az igazság az, hogy az otthon maradottak foglalták el úgy a kihalt régi birtokos urak jószágait, mint az elmenekültek nemesi kuriáját is, amint ezt maga az az egyetlen adat is bizonyítja, mely szerint

50.

F ö l d e s s y László szolgabíró, karászi lakos 1616-óan leteszi azt a pert, amelyet néhai H a r a n g h y Pál Földesen levő nemesi kuriája és birtokai visszaszerzése céljából az 1608, 1609- és 1613. évi törvények alapján, C s e l y Mihály és N a gy János földesi lakosok ellen indított, megfizetvén a 3 forint bírságot a vármegye bíráinak.34

És ezek között a birtokfoglaló lakosok között, mint azt a későbbi földesi nemes családok nemeslevelei szerzésének dátumaiból is megállapíthatjuk, egy egész sereg jobbágyrendű ember volt, vagy olyan, amelyik egyik-másik földesi birtokos nemes családba való beházasodás útján jutott nemesi jószághoz, ahogy ezt a B o l d o g h család 1646-ban, a H a j d ú-család 1627-ben és az I s ó-család 1618-ban stb. stb. szerzett nemessége is tanusítja.

A helyzet ugyanis az volt, hogy a régi birtokos családok a Bajomi, Esztári, Parlaghy és Földessy-családok részben kipusztultak, részben elköltöztek a török elől, mert az nem tűrte a nagybirtokú földesurakat. Sőt a kisebb birtokos családok közül is igen sokan elmenekültek Debrecenbe, az ott maradtak pedig az újonnan betelepü1őkkel együtt birtokba vették a gazdátlan jószágokat. Így foglalták el a C s e l y-család tagjai a H a r a n g h y rész nevű birtokot és kuriát, melynek visszaszerzéséért C s e f f y János, N a g y Gergely és N a g y János 1636 Szabolcs vm.35 és Debrecen város törvényszéke előtt perlekednek C s e l y István, Mihály és Gergely testvérekkel s végül is úgy egyeznek meg, hogy azt a részt, amelyen akkor D o b o z y Mihály nevű ember lakott, 32 forintért átengedik a C s e l y atyafiaknak.36

Ugyancsak a C s e l y-család foglalta el C s e f f y András jószágait is Földesen és Mezőszentmiklóson, amelyekhez az igényt tartó T h u r i Szabó János, felesége J ó g a Erzsébet és fiuk, Pál berettyóújfalui lakosok, 1653 kísérelték meg a visszaszerzést Szabolcs vm. előtt, s bár igazolták vérségi kapcsolatukat és örökösi jogukat, kénytelenek voltak 150 forintért átengedni az egész örökséget a C s e l y rokonságnak.37

A Parlaghy-család birtokainak nagyobb részét, a Képhát nevű földet két pusztán álló nemesi kuriával és a hozzájuk tartozó 80 hold földdel együtt 1658, szintén a C s e l y atyafiak szerzik meg, azonban a P a r l a g h y-családdal már nem lehetett oly könynyen elbánni s 200 forint zálogösszeget kellett értök fizetni.38

Hasonlóképen történt az eset a D o m o k o s családbéliekkel is, akiknek őse D o m o k o s Pál és felesége H o r v á t h Kiss Anna, a P a r l a g h y Lász1ó és fia László és Péter berettyóújfalui lakosokkal 1678. VI. 4. kötött záloglevél szerint 45 forintot tartoztak fizetni az általok elfoglalt nemesi kuriáért.39

A bajomi uradalomhoz tartozó részeket a H a j d ú-család foglalta el, melynek leányági leszármazói révén jutottak birtokokhoz és

51.

lettek földesi birtokosok egyebek között a D o m o k o s és N a g y családbeliek, akik ezt, mint nemességük bizonyítékait adják elő az 1725–1749. évek között tartott nemesség vizsgálatok alkalmával.40

Kétségtelen, hogy az ott maradt családokon kívül igen sok futott nemes, szabad hajdú és más ember jutott ebben a korszakban birtokhoz Földesen, arra azonban féltékenyen vigyáztak, hogy földesuri jobbágyok közibük ne kerüljenek, sőt még a régi időkből ott maradtakat sem igen akarták vállalni, amint ezt B o r o s s László adóügyében 1652. VIII. 7. kelt levelök eme sorai mutatják: Azt is kívánja Ökelme, hogy jobbágyainak adóját bevegyük: ez mely akadályos, hogy Ökelme jobbágy sort ültessen Nagyságtok (t. i. Szabolcs vm.) bölcsen megítélheti stb.

Ám minden magyarázatnál világosabban mutatja a birtokosok és birtokok változását az a zálogváltási per, amelyet P a t a k y Ferenc mint P a r l a g h y leányági leszármazó folytatott 1734-ben Szabolcs vm. törvényszéke előtt a D o m o k o s-család ellen. P a t a k y Ferenc ugyanis 1731. kiváltotta a zálogból azt a két nemesi kuriát és a hozzájuk tartozó 80 hold Képhát nevü földet, amelyet néhai P a r l a g h y László 1650. IV. 18. 200 forintért zálogba vetett N a g y Jánosnak és a C s e l y atyafiaknak. Az egyik telken lakott V a r j ú Ambrus, a másikon meg V a r j ú István. A pestis után 1678 körül pusztán maradt telkekre először egy Karcagról beköltözött V a r g a István nevű telepedett; utána T a k á c s Péter; ez után B a l o g h István, majd utoljára V i d a János, aki 1734. maga is tanú. Az 1734-ben eskü alatt kihallgatott tanuk és pedig C s o n t o s Ferenc 62 éves, K a t o n a András 65 éves, Pércsi S z a b ó János 60 éves, V a r g a Miklós 60 éves, V e r e s s János 62 éves és V i d a János 60 éves földesi lakosok azt vallották, hogy mikor V a r g a István 1693-ban a telket el akarta adni D i ó s Istvánnak, ezt a D o m o k o s családbeliek nem engedték, hanem 1693. IV. 22. D o m o k o s Pál szerződést kötvén D i ó s Istvánnal, az egész birtokot magukhoz váltották. A D o m o k o s Pál leszármazóitól váltotta aztán vissza Pataky Ferenc a birtokot, amelyet azonban nem az eredeti területében adtak vissza neki a D o m o k o s o k.41

Végül pedig annak bizonyságára, hogy ebben a korszakban már maga a község, mint jogi személy szintén részes volt a pusztán maradt nemesi kuriák elfoglalásában és azokat évi adó vagy haszonbér, ellenében kiosztotta, eladta vagy maga használta, felemlítem azt a bírói egyezséget, amelyet Szabolcs vm. törvényszéke előtt 1665. V. 10. kötöttek egyfelől B o r o s s László özvegye, I s ó Kata és fiuk, János, másfelől Földes község nemesei, akik B o r o s s László elpusztult nemesi kuriáját elfoglalták és házhelyeknek kiosztották, a földeket pedig egyszerűen közös használatukba vették.42 Ime így alakult át már a XVII. század első felében csupa

52.

egyforma kis- és középbirtokú, nemes és nem nemes birtokosokból álló kuriális községgé Földes, amelynek első igazi nemes birtokos lakosai már 1537-ben községi hatósági jogokat gyakorolnak, majd akiknek leszármazói a másunnan beköltözött nemes és nem nemes utódokkal a török uralom alatt olyan saját törvényhatósági jogokkal bíró községi közigazgatást fejlesztettek ki, amely a török uralom megszűnése után is 1765-ig változatlanul, azután pedig 1848-ig, ha korlátozottan is, de mégis a legteljesebb községi önkormányzat alapján működhetett.

3. A községi önkormányzat (autonomia) kifejlődése.

A török hódoltság következtében Földes község felett a vármegye törvényhatósága megszűnt s mivel magában Földes községben a török bent nem lakott s így a közigazgatási, bírói és végrehajtó hatalmat ő maga nem gyakorolta, az teljes egészében magának a községnek a kezébe került. Ezzel megszületett a községi önkormányzat s a bíró a maga 12 tagú tanácsával közigazgatási és bírói hatósággá nőtte ki magát. A község képét összetartásra kényszerítette az osztatlan közös határ, különösen pedig az adózás, mert a török közigazgatási rendszer magát a községet, mint megszemélyesített földesurat, mai értelemben, mint jogi személyt kezelte s ennek következtében az adóért nem az egyesek, hanem a lakosság testülete: a község volt felelős, és az előre megállapított évi adót a községnek kellett a község lakosaira egyénenként kivetni, beszedni és a török földesurnak beszolgáltatni, nemkülönben minden más rendkívüli adót, hadisarcot, büntetéspénzt és természetbeni szolgáltatásokat.

A községet sujtó terhes adózás megteremti a községnek, mint önálló jogi személynek a saját gazdálkodását, a rendszeres községi háztartást, amelynek keletkezése minden valószínűséggel a reformáció korára esik, amikor t. i. az elfoglalt egyházi javadalmak helyett a lakosságnak magának kellett gondoskodni a papok és rectorok fizetéséről. A közönség érdekében, maga a község, mint jogi személy, illetve képviseletében a bíró és az esküdtek járnak el. A község lakosai között megerősödik az egymásra utaltság érzete; egyes emberek ügye a község ügyévé lesz, viszont a község ügyei is minden egyes lakost érdekelnek s egészen természetes, hogy e szomorú időszakban – amikor a legtöbb helyen a magyar államiságot egy-egy falu és annak bírája képviselte, – a községi élet olyan magas fejlődési fokra jutott, amilyenre a vármegyék túlzott gyámkodása és féltékenysége miatt talán sohasem jutott volna, a legújabb időkig.

Hogy erre az összetartásra és közös gazdálkodásra, átalában az egymás közös megvédelmezésére milyen szükség volt, másrészt, hogy ilyen szoros községi hatósági életre történt berendezkedés nél-

53.

kül, hová jutottak volna falvaink és községeink magyarjai: azt csak akkor látjuk, ha közelebbről megnézzük az állandó háborúskodással járó pusztítás mellett azokat a súlyos adóterheket; a lóval, szekérrel és kézi napszámokkal való állandó terheltetéseket és végnélküli sarcolásokat, amelyekkel a török uralom, talán soha jóvá nem tehető módon, – hosszú évszázadokra tette tönkre Magyarországot.

Micsoda módokon és címeken, mennyi adót tudott a török a rabigája alá hajtott lakosságtól kicsikarni, azt mai modern állami berendezkedésünk adózási viszonyai között is megcsodálhatjuk.

A török adórendszer kétféle adót ismert:

I. Egyenes adókat, amelyek a császári kincstárt illették és

II. Földesúri adókat, amelyek az érdekelt terület török földesurának, vagy hűbérurának voltak fizetendők. (Katonai vitézségért kapták egyesek a községet vagy területet.)

Az egyenes adók közé tartoztak:

1. fejadó, vagy kapuadó (harács) egy családfő, vagy ház után;

2. forgalmi adók: vizeken, hidakon, réveken szedett vámok és az ezeken szállított áruk után szedett vámok, továbbá piaci- és vásári vámok ;

3. ipari adók: korcsmák, kávéházak, mészárszékek és pénzváltás után;

4. örökösödési adók; szökött és meghalt emberek után szedett adók;

5. építési adó; várak, erődítmények emelésére, javítására stb. szolgáló pénzben és természetben leszolgálandó fuvarok és adók;

6. A törvénykezési illetékek; mindenféle irat után megállapított díjak.

A földesúri adók közé tartoztak:

1. tizedadó termények és állatok s ezek szaporulata után;

2. mátkaadó vagy ágypénz minden házasságkötéstől;

3. kihágásokért szedett bírságok; rágalmazás, verekedés, vakbormérés stb. eseteiben az érdekeltek vagyoni viszonyai alapján

4. mezei kártételekért járó botbüntetés megváltása;

5. juhadó vagy gyapjúadó;

6. méhkasadó ;

7. sertésadó vagy makkoltatási adó;

8. fa és széna adó;

9. kasza és sarló adó;

10. malomadó; a molnár csak kakast tarthatott, tyúkot nem;

11. ingatlan forgalmi, vagy átírási adó;

12. füstpénz (pajták, kunyhók után);

13. élelmezési adó. Ez utóbbi jellemzi legjobban a kielégíthetetlen török pénzéhséget. T. i. a felsorolt adókat eleinte maguk a hűbéres urak vagy kincstári közegek szedték be s a behajtás ideje

54.

alatt őket az érdekelt községek tartoztak ellátni mindennel. Később megengedték, hogy az adókat maguk a községek szedjék és szállítsák be, de azt az összeget, amelyet a behajtás alatt a töröknek s lovaik ellátására kellett volna fordítani, élelmezési adó címen meg kellett fizetni.

Ezeken az adókon kívül divatozott még a gyermekadó, amely a híres janicsár hadsereg részére szállította az emberanyagot, amely azonban Magyarországon legalább is hivatalosan nem, de gyakorlatban csakugyan megvolt.43

Aki ezt a hihetetlen török kapzsiság szülte adórendszert, illetve adónemeket alaposan megvizsgálja és velök kapcsolatban elgondolja, hogy milyen hadisarcot rótt a török egy-egy olyan városra-községre, amelyben például egy-két török katonát agyonütöttek, – pedig ilyesmire minden nap bőségesen adódott volna alkalom és lehetőség, – az előtt, azt hiszem, nem kell bővebben fejtegetnem, hogy minden községnek elsősorban saját, jól felfogott érdekéhen, saját lakosait kellett a legszigorúbb hatósági intézkedésekkel és eszközökkel kellő korlátok között tartani, hiszen egyetlen egy lakosnak meggondolatlan vétke vagy cselekménye az egész falu pusztulását jelenthette abban a szomorú korszakban, amikor egy-egy falu vagy város felperzselését szinte természetes megtorlásnak tekintették a törökök és német zsoldos, sőt magyar hadseregek is. Megszületik tehát a községi illetőség fogalma olyan értelemben, hogy csak kellő igazolás és biztosíték mellett fogadtak be valakit a község lakosai közé s még birtokos nemeseket is csak az esetben, ha a község bírójának és törvényének magára kötelező voltát kijelentették s erre a már említett vinculum-kötbérrel megfelelő biztosítékot nyújtottak, amint erre a legszebb példát éppen Földes községnek az ott birtokos, de Debrecenben lakó B o r o s s Lászlóval 1652. történt esete mutatja.

Az eset előzménye az, hogy B o r o s s László, az erdélyi fejedelem száz lovas hadnagya, a töröknek fizetendő adó összegére nézve külön alkudott meg a török adószedőkkel és egy K o m o d z i a n nevű török embertől szokta évi adóját beküldeni. Ez az ember meghalt s halála óta B o r o s s László nem igen fizette az adót. Hogy a kötelezettség alól meneküljön, Szabolcs vármegyénél Földes községet panaszolta be, hogy t. i. a földesiek lesznek az okai, ha rajta valami veszedelem vagy szerencsétlenség történik a török miatt. Ez ellen a gyanusító rágalom ellen a földesi nemesek Szabolcs vm. rendjeihez 1652. VIII. 7. kelt levelökben a következőket állapítják meg:

„Ha Őkelme közinkben akar adózni a töröknek, adózzon úgy, mint nekünk egyikünk szokott adózni marhája után, mert mi kinek kinek terheket marhájából mérsekéljük s az adót azután vetjük. De Őkelmétől mi, szakasztva summát fel nem veszünk, oka: mert

55.

a dolog post moram (későn) vagyon, elsőben a törökkel alkutt meg, így ezt a török megtudván, hogy közinkben summát ad, azt a summát azután rajtunk és maradékainkon megvenné és adónkat annyival nevelné praetendalván azt, hogy az a particularis summa övé volt; azután akárkitől telnék ki, de a török azt csak megkívánná mindenkor. Ha penig marháját, ha szinte felszámlálván adózna is Őkelme, de így is mi az Őkelme alkuvása szerint való summát a töröknek fe1 nem vállalnók, mert Őkelme vagy másuvá menne lakni innét vagy meghalna, a summa rajtunk fennmaradna, hanem az az Őkelme jó szerencséje, ha azzal letörheti a summát, hogy immár közinkben adóz stb. Jobbágyainak is az adóját csak akkor szedjük be, ha ő maga is itt adózik. Ezeken kívül jobbágyainak a földesiek ellen, vagy a földesiek az ő jobbágyai ellen csak a földesi bíró előtt perelhetnek s őket B o r o s s László semmiféle módon ez alól a fórum alól vagy az ott kiszabott büntetés alól megnem oltalmazza, mert mi a helyünkben törvényünktől nem függő embereket be nem veszünk s ha Őkelme ezeket vállalja, kötelezze magát 200 frt. vinculum alatt, hogy mindeneket megáll. Mely összeget, akár részben, akár egészben megsértené az egyezséget, – minden törvényes jogorvoslat nélkül az alispán a 200 forintot megvehesse. Ha pedig ezeket nem vállalja, sem őt, sem jobbágyait nem vállalja a község, mert olyanokat nem acceptálhatunk, akik tőlünk nem függenek. Boross uram közöttünk csak privatus ember, nem földesúr. Mi is éppen olyan nemes emberek vagyunk stb. stb.”

A földesi nemeseknek Szabolcsmegyéhez intézett fenti levele tehát megerősíti azt a tényt, hogy saját helyhatósági törvényük, illetve szabályrendeletük volt a helység kötelékébe való felvétel feltételeiről, amelynek sanctióját vagyis kikényszeríthetőségét a kötbér, a vinculum biztosította. De bizonyítja ez a levél azt is, hogy az összes földesi lakosok: nemesek, zsellérek és jobbágyok kizárólag a földesi bíró előtt perelhettek minden községet illető dolgaikban s aki Földesen akart lakni, annak engedelmességgel kellett viseltetnie a községet képviselő bíróval szemben s ha erre magát kötbér mellett nem kötelezte, mint B o r o s s László is, azt a község lakói közé be nem fogadták.44

De igen fontos adatokat tartalmaz a földesieknek ez a Szabolcs vármegyéhez intézett levele a községi közigazgatás működéséről és az önálló, jogi személyként jelentkező községről is és pedig először azzal, hogy a török által az egész helységre, tehát nem az egyes nemesekre, mint azt a vármegye tette a nemesi taxával, – kivetett adókat a községi közigazgatási apparatus veti ki és állapítja meg egyénenként, kinek-kinek marhái számának rnegfelelően tehát arányos adózási alapon, viszont ennek a közigazgatási szervezetnek a hatalma nem terjed ki az összes földesi földbirtokosokra, csak a község területén lakókra. Ezekre azonban rendi különbség nélkül:

56.

nemesekre, azok jobbágyaira és az ott lakó zsellérekre egyaránt. Abból pedig, hogy annak a kötbérnek, amelyet a földesi bíróval szemben való engedetlenség esetén fizetni kell, de egyik fele a falué, másik fele, pedig az azt behajtó alispáné volt, községi közös jövedelmek és kötelezettségek, kiadások rendszerét vagyis községi háztartás működését kell látnunk. De azt is látjuk, hogy a földesiek B o r o s s Lászlót, aki pedig az erdélyi fejedelem százlovas hadnagya volt s akinek Földesen bírt jószágain egész csomó jobbágya volt, akár alávetette magát a földesi bíró helyhatósági hatalmának, akár nem: kizárólag csak olyan nemes embernek tekintették, mint akármelyik másik földesi nemest. Ebből folyólag sem B o r o s s László, sem más nemes, jobbágyait illetőleg Földesen semmiféle olyan földesúri jogot nem igényelhetett, mint azok a másutt lakó földesurak, akik egész jobbágy falvakkal bírtak s jobbágyaikat úgy kezelték, ahogy akarták. Ilyesmiről Földesen szó sem lehet s mindenkinek, kizárólag a többi földesi nemest egyenlő mértékben megillető jogokban lehet része, illetve tartozik mindenki az egyenlő mértékben terhelő kötelezettségeket magára vállalni.

Ez tehát – ha a kor viszonyaihoz képest csak a nemesekre vonatkozik is, – kétségkívül a földesi nemesek, polgárok egyenlőségének az elvi kidomborítása, már abban a korszakban, amelyben még a nemeseket egyformán megillető személyes kiváltságok mellett, egyéneknek és családoknak igen sok, más természetű kiváltságai lehettek és tényleg voltak is.

A mindenkiével közös és egyenlő kiváltságon kívül tehát Földesen más kiváltsággal senki sem bírhatott! Ha pedig volt valakinek más kiváltsága is és az arról való lemondásra törvény szerint őt kötelezni nem lehetett – mert éppen ehhez nem volt törvényes joga a községi közületeknek, mint ahogy ma van, – ezért kellett arról magánjogi szerződésben kötbér kikötése mellett önszántából mindenkinek a többi érdekében lemondani.

Az elmondottakban előttünk állnak nemcsak a községi közigazgatás kialakulásának előfeltételei és szükségessége, hanem a Földesen tényleg működésben levő községi közigazgatás a maga megfelelő szervével, intézkedési jogkörével és a községi hatósági jog érvényesítését, kikényszeríthetőségét biztosító kötbérrel vagy vinculummal, mint jogi formulával együtt és mindenesetre nagyon érdekes, hogy ezt a részben írásban foglalt, részben szokásjogon alapuló s a XVII. század elejére már kialakult közigazgatási berendezkedést tartotta szem előtt R á k ó c z i Zsigmond fejedelemnek az Orosi és Ürögd nevű Bihar vm. helységekben letelepített 400 szabad hajdú részére 1607-ben kiadott nemesítő levele, amelyben a nemesség mellett azt a jogot is adta, hogy bíró helyett kapitányt választva 12 tagú tanács segítségével ítélkezhetnek a felmerült bűnügyekben is és külön községi pecsétet használhatnak.45

57.

Hogy a földesi nemesek egészen helyi jellegű s az egész község lakosságát egyetemleges érdeklő kérdésekben már 1537-ben ítélkezési jogot gyakoroltak, azt a Z á p o l y a János király adta rendelet bizonyítja, másfelől azonban Szabolcs vármegye fennhatósága és törvényhatósága alá tartoztak s tényleg ott folytatták elég gyakori perlekedéseiket, annak ellenére, hogy a tetten ért gyilkosok, gyújtogatók és erőszakot elkövetett bűnösöknek a megbüntetésére az 1514-ben országos törvény erejére emelt Verbőczy-féle Tripartium szerint joga lett volna a községnek.46

A török közigazgatási berendezkedés után azonban nemcsak a közigazgatási, hanem a büntető hatalom is a község kezébe került, mert azokban a helységekben, ahol maga a török bent nem lakott, nem gyakorolta az ítélő bírói és végrehajtó hatalmat, hanem magukra a keresztyén lakosokra bízta, hogy bolond szokásuk szerint egymás között maguk szolgáltassanakk igazságot, ami pedig a községi testület teljes törvényhatósági joggal való felruházása, mert hiszen a török államhatalom még arra is felhatalmazta a falvak és községek hadnagyait és bíráit, hogy a kóborló tolvajokat elfogják, elítéljék és megöljék, tehát a büntető bíráskodást nem csak tettenérés esetére korlátozta.47

Mint érdekes tüneményt kell felemlítenem, hogy a török közigazgatás bevezetése alatt kifejlődő községi közigazgatási hatóság eredményeképen a magyar vármegyék is kezdik felismerni a községi közületek jelentőségét s amíg addig, a földesurak és nemesek útján, tehát csak közvetve törődtek – ha egyáltalán törődtek a falvakkal, – a XVII. század elejétől kezdve már közvetlenül a falvakkal is foglalkoznak, rendelkeznek, ha kell a földesúr kikapcsolásával, sőt annak megbüntetésével is. Így érthető meg Szabolcs vm. 1605-ben hozott ama határozata, hogy mivel némely falu bírót nem akar tenni és azt a főszolgabíró felszólítására sem tenné, 12 forint bírságot vehessen a falun a szolgabíró, ahányszor ezt nem tenné.48 Majd egy 1607-ben hozott statutumban, amely voltaképen a hosszú háborúk alatt elpusztult községek, templomok és egyházi ügyek helyreállításáról intézkedik, egyenesen megparancsolja a földesuraknak, hogy falvaikban bírót tegyenek, ha maguk a szeren nem laknak s ha nem tesznek, 12 forint birsággal sujtsa őket az alispán.49

És hogy ezek a bírók már nem a földesúr villicusai, majorosai, kitetszik abból, hogy az egyházfiakkal együtt esküt tenni tartoztak s közigazgatási feladataik közé soroztattak a lelkészi fizetésekről és az egyházi mindennémű dolgairól való gondoskodás 12 forint bírság terhe alatt.

Csak az igazságszolgáltatás tekintetében volt különbség a török uralom és a magyar fennhatóság alá tartozó községek között, mert ez utóbbi helyeken a bűnösök megbüntetése az alispán hatás

58.

körébe tartozott, aki azt legtöbbször a helyszínen hajtotta végre s ezért kellett az említett 1607. évi statutum szerint minden város és falu határában akasztófát, nyársat és bent a faluban kalodákat felállítani 15 nap alatt, 12 frt. bírság terhe alatt.

Mindezeket pedig azért kellett ilyen körülményesen ismertetni, hogy a községi joghatóság kifejlődésének megismerése mellett, kifejezetten Földes községre vonatkozó adatok hiányában is lássuk a község hatósági működésének a képét, miután az ismertetett 1652. évi B o r o s s László esetével kapcsolatos – bár igen értékes és ritka bizonyíték mellett – ebből az 1583–1700-ig terjedő időszakból semmi írott emlékünk nem maradt.

Így lesz megérthető az a mai kor embere előtt érthetetlen szokás is, hogy a közigazgatási és igazságszolgáltatási teljes törvényhatósági jogot gyakorló két község, t. i. Földes és Sáp egymást tették meg a saját községi törvényszékükön hozott bírói ítélet felebbezési fórumául olyformán, hogy a földesi nemes tanács ítéletét a sápi tanácshoz lehetett megfellebbezni és viszont, ami a kényszerhelyzetnek volt a természetes következménye egyrészt a török hatóságok felsőbbségének elismerni nem akarása miatt, másrészt pedig azért, mert ezen a vidéken nem volt más olyan nemesi község, csak jobbágy-község, amelyet a földesi nemesek vállaltak volna, nem utolsó ok lévén a közelség sem.50

A magyar hatóságoktól elszakított vidékeken így volt ez más városoknál és községeknél is, amint ezt Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd stb. történelmi adatai bizonyítják s ez a felebbezési fórum megmaradt Földes és Sáp község között jóval a török uralom megszünte után is egészen 1735-ig, és pedig nemcsak a főbenjáró ítéleteknél, hanem nagyobb és bonyolultabb polgári peres ügyekben is, amint ezt agilis V e r e s s János földesi lakosnak D o m o k os Ferenc ellen egy fél telekért indított perében 1715-ben hozott ítéletből látjuk.51

Ennek a birtokpernek az előzményei és személyei is érdekesen világítják meg a község átalakulását, hogy t. i. a régi, kipusztult és elmenekült birtokosok helyére hogyan telepedtek újabb, meg újabb beköltözők.

A fenti perben szereplő V e r e s s János, illetve elődei, magának Földes tanácsának a megállapítása szerint sem nemes, csak félnemes agilis; akinek tehát csak az anyja volt nemes s így jutott, sógorság révén földesúri joghoz Földesen; a szintén agilis Domokos-család ugyancsak beházasodás útján jutott földbirtokhoz olyformán, hogy földesi ősük abba a H a j d ú-családba házasodott, amely 1627. IV. 27. B e t h l e n Gábortól, majd átpártolásáért 1634. V. 1. II. Ferdinándtól kapott nemességet s donatiót bizonyos bajomi uradalomhoz tartozott földesi birtokokra, vagyis 1627. előtt még a törzs Hajdú-család sem volt nemes.

Ilyen felebbezett perek még, t. i. a sápi tanácstól a vármegyé-

59.

hez, 1721-ben a földesi főbírónak, mint közvádlónak K i r á l y János ellen azért indított pere, mert feleségét egy katonának eladta és irtózatos istenkáromlást vitt véghez,52 azután 1735-ben N a g y Mihály és F ö l d e s s y Gáspárné,53 végül F ö l d e s s y Jánosnak menyével való paráznasági perei.54

4. Felszabadulás a török uralom alól. Kiváltságlevél megszerzése 1692.

Budavárának visszavétele 1686. után lassanként megindult a töröknek az országból való teljes kiszorítása s ezzel a régi rendszernek s a nemesség szerepének visszaállítása.

Mivel pedig az ország felszabadításáért küzdő magyar-német katonaság eltartását és élelmezését a császári hadsereg vezetősége úgy oldotta meg, hogy az összes költségeket a vármegyékre hárította, a katonaság eltartása céljából K a r a f f a Antal által Szabolcs vármegyére kivetett összegből a földesieknek 1686. 160; 1687. pedig 150 forint adót kellett fizetniök, sőt mivel Mezőszentmiklós községnek a reá eső adó hányadát az akkori tulajdonos P a r l a g h y György nem fizette meg, - ezt is a földesi nemeseknek kellett megfizetniök.55

Ettől kezdve a folytonosan növekedő vármegyei pótadó (taxa nobilis) és az 1686-tól állandósult katonatartási adó (portio hybernalis, zsoldpénz), amiket a vármegye nem tehetvén egyebet, egy összegben vetett ki a hatósága alá tartozó városokra és községekre, nem csak a nemesi kiváltságok miatt, hanem anyagiakban is igen súlyos sérelmeket okoztak a földesi és sápi nemeseknek, mert hiszen a Kállóban és Kisvárdán elhelyezett német katonaság összes eltartási költségein felül, a váradi, munkácsi és tokaji várak fenntartásának aránylagos költségei is jórészben őket terhelték.

A Szabolcs vm. 1687–1693. évi jegyzőkönyveiből összeállított következő kimutatás minden magyarázatnál hívebben mutatja azoknak a pénzben, terményekben, anyagokban, kézi és igás napszámokban viselt terheknek a sorozatát, amelyek azután a földesi és sápi nemeseket régi, szép szabadságaik visszaszerzésére indították.

			Földes		Sáp
(taxa nobilis)	1687.	év	8	frt.	8	frt.
	1688.	"	10	"	8	"
	1689.	"	25	"	20	"
	1691.	"	50	"	40	"
	1693.	"	60	"	50	"
Katonai adó:
(Portio hybernalis)	1687.	"	55	"	55	"
	1691.	"	120	"	100	"
	1692.	"	200	"	120	"
	1693.	"	120	"	140	"

60.

				Földes		Sáp
Buza	1687–1692.		években	255	köböl	229	köböl
Rozs	"	"		45	"	37	"
Abrak	"	"		244	"	227	"
Széna	"	"		617	szekér	616	szekér
Vágómarha	"	"		14	drb.	13	drb.
Ököriga	"	"		7	"	6	"
Napszámos	"	"		40	"	32	"
Hús	"	"		470	font	580	font

s mindezeken felül köles, árpa, lencse, borsó, bab, liszt, vászon és posztó az említett jegyzőkönyvekben részletesen meg nem állapított mennyiségekben. Ha aztán meggondoljuk, hogy ezekben az években mindössze 38 kuriális nemes család alkotta a községet, továbbá tekintetbe vesszük az akkori terményárakat, bizony-bizony meggondolnák a mai adófizetők, hogy visszakívánják-e azokat az úgynevezett régi, boldog időket.

Egészen természetes tehát, ha régi nemesi szabadságuk tudatában a földesi és sápi nemesek, akiket a kényszerből tűrt török adóztatástól való felszabadulás után nagyon is érzékenyen érintettek ezek a súlyos adóterhek és különböző szolgáltatások, csakhamar megindultak nemesi jogaik és kiváltságaik biztosításáért. E célból már 1689. IX. 23. Szabolcs vm. közgyűlése előtt mutatják fel a B e t h l e n Gábor fejedelem parancsára 1624-ben készült hiteles tanuvallomási jegyzőkönyvet, amely a földesi nemesek kiváltságainak igazolását tartalmazza s ezt a meglehetősen elrongyolódott állapotban levő káptalani kiadványú okmányt Szabolcs vm. hiteles formába ki is adja nekik.

Ugyancsak Szabolcs vm. még ebben az évben, vagyis 1689. XI. 12. ad bizonyítványt nekik arról, hogy a korábbi években a király és K a r a f f a Antal főkomissarius által téli táborozás címén kivetett és a vármegye által községenként megállapított sarcot Szentmiklós község tulajdonosai vonakodtak megfizetni azon a címen, hogy ott zselléreik és jobbágyaik nincsenek, – ezért a vármegye összes telkeiket, éppen úgy, mint a földesurak telkeit, büntetésből a kivetett összeg kétszeresével rótta meg. Ugyanilyen módon járt el Földes község azon nemeseivel is, akik a nemesi kuriájukat odahagyták, vagy a kivetett részösszeget meg nem fizették, vagyis a földesi nemesek kuriáját és bármiféle néven nevezendő földbirtokát földesúri birtokoknak minősítette.56

Majd e két bizonyítvány, továbbá a fentebb ismertetett összes királyi, fejedelmi és más oltalomlevelek alapján, amiket Szabolcs vm. közgyűlése előtt bemutattak, Szabolcs vm. 1689. XI. 23. Ibrányban tartott közgyűléséből kiadott bizonyságlevelében elismeri és bizonyítja, hogy Földes község lakosai a régi királyoktól éppen olyan nemesi kiváltságokat kaptak, mint Magyarország más valóságos és kétségtelen nemesei és bárhol az ország területén, a kereskedés

61.

okából fizetendő behozatali és kiviteli vámokon kívül, –rév- vagy hídvámot és harmincadot sehol nem fizettek, – továbbá bizonyítja, hogy a vármegye kebelében levő parasztok és zsellérek által tejesíteni szokott vagy azokra bármilyen címen vetett szolgáltatásoktól, mint közmunkafuvar, telekadó, portaösszeírás, tized és más bármely néven nevezett paraszti szolgálatoktól, adóktól, behajtásoktól és fizetésektől minden időkben szabadok és mentesek voltak és azok teljesítésére őket soha senki nem kényszerítette, hanem csak a valóságos nemesek módjára a vármegye céljára fizetni szokott taxát fizették és teljesítették s ilyenképen való nemességük jogával a nemesi kuriák számába besorozott telkeikkel együtt jelenben is bírnak és az ő valóságos, kétségbevonhatatlan és erős alapon álló nemességöket eddig soha senki kétségbe nem vonta.

Amíg a földesiek, régi nemesi jogaik és kiváltságaik biztosítása céljából Szabolcs vm. előtt okmányaik érvényesítése és újabb nemesi bizonyságlevelek megszerzésében fáradoztak, Magyarország felszabadult a török járom alól, sőt az 1691. kiadott u. n. Diploma Leopoldinum Erdély különállóságát is megszüntetvén az egész ország területe a Habsburg király jogara alatt egyesült.

A földesi nemesek tehát, akik az erdélyi fejedelemséghez tartozás ideje alatt meganulták a fejedelmi udvarokban való forgolódást és a legfelsőbbb támogatások kijárását, nem sokat haboztak nemesi jogaiknak és kiváltságaiknak új urukkal, a magyar királlyal való elismertetésével és kétségkívül tiszteletre méltó bátorsággal és ma is imponáló önbizalommal végezték dolgaikat, - hiszen közöttük még csak egy alispán, vagy egy szolgabíró sem akadt, nem hogy befolyásosabb családok lettek volna, egyedüli támogatójuk lévén C s a b a y Ferenc Szabolcs vm. főjegyzője.

Mielőtt azonban a király színe elé terjesztették volna kérésüket, a legégetőbb és legkellemetlenebb tehertől, a katonai beszállásolási és tartási kötelezettségtől való mentesség biztosítása céljábó1 I. Rákóczi György 1645. IX. 23. kelt védlevele alapján 1692. III. 6. Debrecenben M e z e y I. királyi főkomornyiktól, a gyalog regimentnek generális kommandánsától és K r u s p e r gróftól egy védlevelet szereznek, amely szerint (felsége a király által különös védelembe vett földesi lakosok mindenféle katonai beszállásolástól, requirálástó1 mentesek, s őket ilyenekkel terhelni bárkinek is kemény büntetés terhe alatt tilos.57

Ezekkel az okmányokkal jelentkeztek hát a földesi nemesek a királyi udvarban s céljokat elég gyorsan el is érték, mert Leopold király 1692. X. 1. a következő királyi kiváltságlevelet adományozzaa földesi kuriális nemesenek:

62.

1. Leopold királytól 1692. X. 1. nyert kiváltságlevél.

NOS LEOPOLDUS Dei Gratia Electus Romanorum Imperator semper Augustus ac Germaniae, Hungariae, Bohemiae,Dalmatiae, Croatiae, Sclavoniae etc. Rex. Memoriae commendamus tenore praesentium significantes quibus expedit universis,quod posteaquam ex productis coram Maiestate nostra, pro parte et in personis Fidelium Nostrorum Curialium Possessionis Földös in Comitatu de Szabolcs existentis habitae, tum certis universitatis Dominorum Magnatum et Nobilium eiusdem Comitatus Recognitionalibus seu Attestatoriis eatenus expeditis, ac in Anno Domini 1689. emanatis, tum aliis similiter eiusdem Comitatus de Szabolcs pariter in Anno praespecificato die vero 28 Mensis 8 bris ex Generali Congregatione in Possessione Tass celebrata extradatis certas alias Capituli Varadiensis Transumptionalis iisdem insertas Illustris olim Transylvaniae Principis Gabrielis Báthory Compulsoriales ac iuxta easdem penes formate eatenus De Eo utri puncta collectas plurimarum Fidedignarum personarum Attestationes in se pariter Transumptive contentis ac comprehensis Literis, dictos incolas a divis olim Hungariae Regibus gloriosae reminiscentiae Praedecessoribus nostris, in eam, qua veri et indubitati memorati Regni nostri Hungariae Nobiles hactenus usi fuissent et gavisi, uterenturque et gauderent in praesentiarum quoque, Libertatis Praerogativam assumptos ac annumeratos secure libereque ubivis locorum absque omni Teloniorum, Tricesimarum, Vadorumque solutione (praeter eductionem et inductionem quaestus gratia exerceri solitam) admissos et ab universis in medium Comitatus, per rusticos et colonos praestari solitis aut qualitercumque impositis exactionum generibus et quidem signanter vectura, portali impositione seu contributione, connumeratione, dicatione, decimatione et aliis quibuscumque ac quocumque nominis vocabulo vocitatis ruralibus servitiis, ab ipsis videlicet libertationis temporibus immunes nec unquam ad praestandas similes exactiones, pensiones et servitia compulsos fuisse: verum ad instar verorum Nobilium solitam taxam nobilitarem in medium Comitatus (demptis iis duntaxat colonis, si qui in medio illorum reperti fuissent aut eo transfugissent) contribuisse et praestitisse, taliterque vero semper Nobilitatis titulo in praesens usque unacum fundis suis in numerom curiarum Nobilitarium inclusis et cooptatis gavisos, veram indubitatam solidamque ipsorum nobilitatem praevio modo acquisitam, nullo unquam tempore in dubium tractam aut controversam exstitisse manifestum evasisset, simulque eidem incolae ulterius quoque in praetactis immunitatibus nobilitari ipsorum praerogativae congruis et convenientibus conservari ac tam sib i, quam futurae posteritati suae de ampliori ac uberiori juris eatenus sui soliditate et stabilimento prospicere volentes,

63.

in eo Maiestati nostrae debita cum instantia humillime supplicassent, quatenus nos praedeclaratas ipsorum Iibertates et immunitates benigne approbare, roborare, ratificare ac pro ipsis ipsorumque posteris perpetuo valituras confirmare dignaremur. Nos proinde, qui ex muneris nostri Regii dictamine, cunctis fidelibus nostris subditis de congrua ipsorum conservatione, immunitatumque ac privilegiorum eorundem stabilimento prospectum iri voluirnus, demissa praementionatorum incolarum in attacta possessione Földös commorantium instantia clementer exaudita et admissa ipsos non solum in praeallegata Nobilitari ipsorum praerogativa stabiliendos et conservandos esse duximus, verumetiam universas suprafatas tam quoad Teloniorum, Tricesimarum et Vadorum solutionis exemptionem, quam aliorum Ruralium Laborum aut Pensionum praestationem immunitates, indulta et Iibertates, quibus ipsi hactenus quomodocumque de iure aut antiqua consuetudine instar aliorum verorum et indubitatorum Nobilium usi sunt et gavisi, utunturque et gaudent, roboravimus, ratificavimus, praemissaque omnia et singula pro ipsis ipsorumque posteris perpetuis semper temporibus valitura, gratiose confirmavimus. Imo roboramus, ratificamus et confirmamus, salvo jure alieno, Harum Nostrarum vigore et testimonio Literarum mediante. Datum in castro nostro Eberstorff die 1 Mensis 8 bris Anno Domini 1692. Regnorum Nostrorum Roman. 35. Hungar. et reliquo. 38. Bohemiae vero 37. Leopoldus mpr. (L, S.) Blasius Jaklin Eppus Nittrien. mpr. Joannes Moholanyi mpr.

(Eredeti irat a község privilegialis ládájában)

FORDITÁS.

Mi L e o p o l d Isten kegyelméből választott, felséges örökös római német császár, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvát és Szlavonországok királya stb. emlékezetbe adjuk jelen sorainknak rendiben mindazoknak, akiket illet, hogy miután Szabolcs vármegyében fekvő Földes helység kuriális nemes híveink nevében és részére Felségünk előtt felmutatott iratokból, mégpedig ugyanazon vármegye nemeseinek és mágnás urainak 1689. kelt bizonyságtevő leveléből, majd hasonlóképen ugyanezen vármegyének, szintén az előbb jelzett évben X. 28. Tasson tartott közgyűléséből kelt, néhai B á t h o r y Gábor erdélyi fejedelem utasító rendeletét és az arra tanukihallgatás formájában készült s igen sok hitelt érdemlő tanu vallomását a váradi káptalan hiteles átiratában tartalmazó bizonyságleveléből nyilvánvaló, hogy az említett lakosokat a mi elődeink, Magyarország néhai dicső emlékezetű királyai, ugyanarra a szabadságra és kiváltságra emelték és helyezték, amelyekkel Magyarországunk említett kétségtelen nemesei éltek és bírtak, élnek és bírnak a jelenben is; bátran és szabadon jártak és bocsáttattak réveken, vámokon, harmincadokon mindenütt, (kivéve a kereskedés

64.

céljából gyakorolni szokott kivitelt és behozatalt) azután, hogy ők a parasztok és zsellérek által a vármegye céljára teljesíteni szokott mindenféle adóktól és szolgáltatásoktól, mint a szekerezéstől, a telekadótól, adóösszeírástól, királyi adótól, tizedszedéstől és minden más, bármiféle néven nevezett paraszti szolgálatoktól szabadságuk idejétől kezdve mentesek voltak és hasonló adókra, fizetésekre és szolgálatokra őket sohasem kényszerítették, hanem csak igaz nemesek módjára a vármegye céljára szolgáló nemesi pótadók fizetését teljesítették, kivéve természetesen azokat a zselléreket, kik köztük találhatók vagy oda beköltöznek, – s hogy ilyenformán nemesi kuriák közé sorozott és iktatott telkeikkel együtt mindezideig nemesi joggal éltek és valódi, kétségtelen, erős és fenti módon szerzett nemességöket soha senki kétségbe nem vonta és nem ellenezte.

Ugyanezek a lakosok most, nemesi kiváltságaikban és a felsorolt mentességekben magukat hasonlóképen megerősíttetni és úgy maguknak, mint jövőre utódaiknak, saját jogaikra nézve nagyobb és bőségesebb biztonságról és erősségről gondoskodni akarván: Felségünk előtt azért esedeznek megfelelő folyamodással alázatosan, hogy Mi az ő felsorolt nemesi jogaikat és mentességeiket helybenhagyni és megerősíteni és úgy nekik, mint utódaikra is örök érvényességgel megerősíteni méltóztatnánk.

Mi is azért, akik királyi tisztünk és feladatunk szerint minden hűséges alattvalónkról, az ő megfelelő megtartásukról, nemkülönben kiváltságaik és mentességeik erősségéről gondoskodni akarunk, említett Földes község lakosainak alázatos kérését meghallgatva és teljesítve, őket felsorolt nemesi kiváltságaikban nemcsak megtartandóknak és megerősítendőknek tartottuk, hanem mindazokat az említett mentességeket, amelyek akár a réven, vámon és harmincadokon való fizetés alóli kivétetésre akár más paraszti munkák és fizetések teljesítésére vonatkoznak; továbbá mindazokat a kiváltságokat és szabadságokat, amelyekkel ők eddig bármilyen jogon vagy ősi szokás szerint valódi és kétségtelen nemesek módjára bírtak és éltek, ma is bírnak és élnek, helybenhagytuk és megerősítettük összesen és külön-külön és pedig megerősítettük kegyelmesen örök érvényességgel úgy nekik, mint az utódaiknak, sőt megerősítjük, helybenhagyjuk azokat jelen levelünk -erejével és bizonyságával más jogának épségben tartásával. Kelt 1692. X. 1. Eberstorff várunkban római császárságunk 35, magyar és többi királyságunk 38, cseh királyságunknak pedig 37. esztendejében. Leopold s. k. J a k l i n Balás nyitrai püspök s. k. M o h o l án y i János s. k.

(Nagy, függő, királyi pecsét. A B á t h o r y Gábor neve a kancelláriai leíró tévedése, mert kétségtelen, hogy B e t h l e n Gábor fejedelem adta az említett rendeletet.)

E kiváltságlevelében tehát I. Leopold király elismeri és megerősíti a földesi kuriális nemesek régi magyar királyoktól nyert ne

65.

mesi kiváltságait, amelyek úgy személyökre, mint birtokaikra kiterjednek.

E valóban szép kiváltságokat biztosító, illetve megerősítő királyi diploma megszerzésénél a legnagyobb segítséget C s a b a y Ferenc vm. főjegyző nyujtotta a földesieknek, akinek 1693. I. 3. kelt leveléből és a Földesről 1724-ben kiűzött 13 szegénynek a vármegyéhez intézett panaszleveléből megállapítható, hogy milyen tekintélyes összegbe került az a földesieknek. C s a b a y Ferenc említett levelében ugyanis egyebek között ezek foglaltatnak: „A donatiókat t.i. a földesit és sápit, –naponként, óránként várom, kirül mindgyárt kegyelmeteket tudósítani fogom, csak kegyelmetek a pénzt és az ökröket tartsa készen, hogy mihent elérkeznek azon Donatiók, kegyelmetek vehesse kezéhez.” A másik segítő társról, K e c z e r úrról pedig azt írja: „Ami az Keczer Uram kévánságát illeti azon nem kell semmit építeni. Sokat kér a beteg, de nem adja az egészséges. Keczer Uramat én megelégítettem, mindenekben csak én tőlem várjon kegyelmetek.” Végül az adóról emlékezik meg s aszerint: „A Ns. vármegye portiója 253 egész portióval emelkedett, ha csak tehetem, azon leszelt, ha le nem szállíthatom is, a kegyelmetek portiója ne revekedjék.”58

Ilyen előzmények után kapták meg a földesi és sápi nemesek a királyi diplomát 1693. tavaszán, melyet kihirdetés végett siettek Szabolcs vármegyének bemutatni. Szabolcs vm. rendjei azonban egyrészt azért, mert a diploma alapját képező vármegyei 1689. XI. 23. kiadott nemesi bizonyságlevél létrejöttét gyanusnak tartották, másfelől a diplomában foglalt kiváltságokat tulzottaknak tartották, egyelőre a diplomát kihirdetés helyett levéltárba tették, majd később Biharmegyéhez küldötték át véleménynyilvánítás végett azért, mert a B e t h l e n Gábor által rendelt tanuvallomásokat Bihar vm. alispánja foganatosította. Bihar vm. azonban ahelyett, hogy akár egyik, akár másik kérdésben véleményt mondott volna, a diplomát saját közgyűlésén 1694. II. 13. kihirdette, ahol és amikor a királyi tizedre nézve B e n k o v i c h Antal váradi püspök ellenmondást jelentett be s ezt az ellenmondást a kihirdetési záradékkal együtt magára a diplomára fel is jegyezte a vármegye főjegyzője.59

Szabolcs vm. a visszaküldött diplomát még ezek után sem akarta kihirdetni, úgyhogy a földesi nemesek kénytelenek voltak a királyhoz fordulni, aki azután 1694. IV. 6. aranyos tintával, saját kezűleg aláírt rendeletben utasítja Szabolcs vármegyét, hogy mivel törvényes büntetés terhe alatt senkinek sincs joga a más diplomáját és iratait visszatartani, ők pedig már két év óta visszatartják Földes és Sáp község diplomáit, – azokat azonnal hirdessék ki és adják ki tulajdonosaiknak s ha valami kifogásuk vagy észrevételük volna arról hozzá jelentsenek.

És csak e királyi rendeletre tudták a földesiek kierőszakolni

66.

diplomájuknak Szabolcs vm. 1694. IX. 24. Kisvárdán tartott közgyűlésében való kihirdetését, amit azonban csak a következő óvással, illetve záradékkal tettek meg Szabolcs vm. rendjei: A vármegye céljára teljesíteni szokott nemesi taxa alatt mindazok a fizetmények, szolgálatok és fuvarozások értendők, amelyek szokásban és gyakorlatban vannak s ezekre a földesiek is tartoznak magukat kötelezni ma és a jövőben is, egyebekben is érintetlen maradván a vármegyének minden kártérítési joga és törvényhatósága, nemkülönben a földesieknek eddig gyakorolt szabadságaik.60

E záradéknak, illetve Szabolcs vm.-nek a szekerezésre és a vármegye háztartási céljait szolgáló egyéb szolgáltatásokra vonatkozó kikötése csaknem egy évszázadig tartó viszálykodásnak lett a szülő oka, mert amint ezt K ö r t v é l y e s s y Márton földesi főbírónak K r u c s a y Márton alispánhoz intézett s 1700. IV. 26. kelt leveléből látjuk, a szolgabírók a földesi és sápi nemeseket a parasztokkal egy kalap alá véve, továbbra is szekerezésekre kényszerítették 61 s az állandó panasz és tiltakozás megszüntetésére végül is a vármegye közgyűlése mondotta ki 1712. VI. 16., hogy Földes és Sáp, mint minden paraszti tehertől mentesített kiváltságos községek csak rendkívüli esetben tartoznak arányos fuvarozást teljesíteni.62

De hogy Szabolcs vm. határozata csak papiroson maradt s a két község lakosai a szekerezéstől, adótól és katonai terhektől azután sem tudtak szabadulni, azt az alábbiak igazolják.

Mielőtt azonban rátérnék annak ismertetésére, hogy a vármegye részéről történő örökös zaklatás megszüntetése céljából újabb királyi adománylevél kieszközlésével próbálták a földesi nemesek ősi nemesi jogaikat és kiváltságaikat, főképen pedig a szekerezéstől és katonai beszállásolási adó alól való mentességüket biztosítani, a II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemsége idejében, már 1703. évben igyekeznek minden eshetőségre biztosítani addig szerzett kiváltságaikat s tényleg sikerült nekik II. R á k ó c z i Ferenctől 1703. X. 28. Tokajban egy újabb megerősítő diplomát szerezniök, amelyben a fejedelem megerősíti Földes község régi kiváltságleveleit s egyszersmind ő maga is bizonyítja, hogy a Szabolcs vm. fekvő Földes községben lakó hívei mindennémű adó, vám, tized és harmincad fizetéstől és egyéb paraszti terhek viselésétől és mezei szolgálatoktól mentesek voltak és ezuttal is mentesíttetnek.

Ugyanilyen tartalmú megerősítő diplomát kaptak tőle 1708. III. 5. Eperjesen, amelyben már nyilván Szabolcs vármegye állandó zaklatásai miatt az is belefoglaltatott, hogy őket szekerezésre és paraszti terhekre erőltetni semmi szín vagy praetextus (ürügy) alatt háborgatni senki ne merészelje. A fejedelmi megerősítő diploma legérdekesebb része azonban az a felhívás, hogy a földesiek a legközelebbi országgyűlésen jelenjenek meg a felsorolt kiváltságok végleges megerősítése végett.

67.

Végül megállapítja a fejedelmi megerősítő diploma azt, hogy a: mostani subsidiumokra (segélyekre) való concursustól (részvételből) senki magát ki nem vonhatván, sőt a közügyet kiki facultássi (tehetségei) szerint elősegélleni tartozván, amint más nemes személyek is, hasonlóképen a földesiek, kik hazánk szabadságának megnyerésével magoknak nagyobb securitast (biztonságot) és csendességet remélhetnek, abban concurralni (résztvenni) tartoznak.63

Ezt a fejedelmi kiváltságlevelet kihirdette Szabolcs vm. 1708. VIII. 7. tartott közgyűlésében.

E kihirdetéskor Szabolcs vm. ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint 1694. az I. Leopold által adott kiváltságlevél kihirdetésekor, amint ezt magára, az eredeti fejedelmi diplomára vezetett latin nyelvű következő óvatos fogalmazású kihirdetési záradék mutatja:

A bemutatott adománylevél, melynek értelme és tartalma a lakosok kiváltságainak megtartására irányul, egyetlen pontjában vagy záradékában sem állhat ellentétben a vármegye közgyűlésén a korábbi években történt kihirdetés alkalmával elfogadott és magára a királyi diplomára rávezetett záradékkal és a Szabolcs vm. részéről hozott határozattal.64

Ezzel a záradékkal, illetve határozattal pedig ugyanoda juttatta Szabolcs vm. a földesieket, ahol voltak s mivel a kiváltságoknak országgyűlési megerősítésére a hadi helyzet miatt sor nem kerülhetett, Szabolcs vm. továbra is a régi gyakorlatnál maradt a földesi nemesekkel való bánásmód tekintetében.

A hadi helyzet változása következtében 1710. igen súlyos helyzetbe jutott a Rákóczi szabadságharchoz csatlakozó földesi nemesség, amennyiben gróf L ö w e n b e r g Ferenc, a német hadak egyik vezére és váradi várkapitány, Váradon 1710. IX. 25. kelt rendeletével felszólítja Földes bíráját és lakosait, hogy ha Várad végvárhoz akarnak behódolni, akkor nyolc nap alatt 400 német frt. hadisarcot fizessenek be. Ez esetben Őfelsége kegyelmes gratiájába veszi őket, sőt protectionális levelet is kapnak. Ha pedig ezt nem teszik, ellenség módjára fog elbánni velök.

Ezt a nagy összeget a földesiek megfizetni nem tudván, a debreceni tanácsot kérték fel közbenjárásra, aminek tényleg eredménye is lett, mert L ö w e n b e r g a hadisarc összegét 160 forintra szállította le, 1710. X. 1. s miután a földesiek ezt az összeget lefizették, gróf L ö w e n b e r g 1710. X. 5. Váradon kiadta Földös falu bírájának és lakosainak az oltalomlevelet, mely szerint a Földesen lakó nemeseket, mint Őfelsége hűséges alattvalóit és vazallusait sem személyükben, sem jószágaikban, se német, se magyar, se rác katonaságnak bántalmazni nem szabad.65

Hogy a R á k ó c z i Ferenc szabadságharcához csatlakozott földesi nemesség, amelyhez gróf K á r o l y i Sándor kuruc fővezér Püspökladányból 1707. VII. 1. külön rendeletet küldött a tábor el-

68.

vonulása után lappangó katonák elfogatására, a tolvajok és sarcolók határral-határra való üldözésére,66 – mekkora vér- és anyagi áldozattal vette ki részét e szabadságharcból, azt közelebbről megállapítani nem lehet, csak következtetni tudjuk azokból az ítéletekből, amelyekkel a tanács 1706. S z e l e s t e i Mihály, O l á h Gábor, H a l á s z Gergely; 1708. T o k a j i György, V e r e s s András, S z ű c s György, T a k á c s András, S z é k e l y Mihály és R a b Mózes lakosait sujtotta azért, mert nem mentek hadba és a rác eleibe nem álltak ki,67 – másrészt F ö l d e s i János Deák konyári lakos 1719. X. 1. kelt pecsétes vallomásából, mely szerint azt a 160 köböl árpát, amelyért Szabolcs vm. Földest 1719-ben szorongatta, ő földesi jegyző korában, ami 1704–1709 között volt, beszállította Diószegre, Győry János vicekapitány keze alá, K á r á n d y Mihály regimentje részére.68

5. Földesi lakosok 1583-1660.

Balogh István		Nagy János	1638
Boldogh Abrahám	1638	Pércsy György	1658
Cseffy András	1653	Parlaghy György	1607
Cseffy János	1636	Sápy László	1595
Cseffy Mihály	1619	Szakács Mihály	1653
Csanak Péter	1658	Szánthó Mihály	1624
Csely Gáspár	1636	Szeghy Benedek 30	1595
Csely János	1636	Szeghy Gáspár	1595
Csely Mihály	1636	Szeghy Menyhért	1595
Csontos István 10	1651	Szijjártó Ambrus	1624
Dobozy Mihály	1638	Takács Péter	1595
Domokos Pál	1658	Tóth Ferenc
Dékány György	1624	Tóth Mihály
Erdélyi János	1651	Tóth Tamás	1595
Hajdú Márton	1624	Török Mihály
Hatvani Pál	1624	Tury Miklós
Hajdú János	1650	Varjú Ambrus 40
Jeney Mihály	1658	Varjú János
Isó András 19	1624	Varga István
Kecskeméthy Lit. János	1638	Ványi Benedek	1624
Majosházy István	1624	Vass György	1624
Nagy András	1658	Vida János
Nagy Gergely	1638	Vincze Zsófia 46	1595

Földesi lakosok 1678-ban Rápóti Mihály lelkész feljegyzései szerint.

Ábrahám István	Biri György
Bak András	*Boldog Ábrahám
Baranyai Mihály	Borbély András

69.

Borbély Mihály	Nagy Balázs
Boros János	Nagy Bálint
Csanak János	Nagy Boldisár
Csanak Mátyás 10	Nagy Gáspár
Csanak Péter	Nagy István
*Csontos István	Nagy István
Diós István	Rábéi Nagy István 60
Domokos Ferenc	*Nagy Jánosné
*Domokos Pál	Nagy János
Éles András	Nagy János
Erdélyi Gáspár	Nagy Mártonné
Erdélyi István	*Nagy Mihály
Fegyverneki János	Nagyidai István
*Földessi Gáspár 20	Németh János
*Földessi János Deák	Németh Pál
*Földessi Miklós	Nyúzó Péterné
Fodor András	Oláh István 70
Gulyás Mihály	Oláh Miklós
Hízó János	*Pércsy Ferenc
*Jeney László	*Pércsy György
Juhász András	Pércsy Mátyás
*Katona Jánosné	Rácz György
*Kemény István	Rácz Györgyné
Kerekes Mihály 30	Rácz János
Keszeg Mihály	Salamon János
Bárándi Kiss Gáspár	*Sápy Benedek
Kiss György	Soltész János 80
Kiss István	Somodi György
Kiss Mihály	Szabó Benedekné
*Kiss Nagy András	Szabó György
Kocsis János	*Szabó János
Kocsis János	Szabó Márton
Koroknai István	*Szabó Mihály
Korsós István 40	Széchenyi András
Kóti István	Széchenyi Mihály
Kovács István	*Szeghy Gáspár
*Körtvélyessi Márton	Szilágyi András 90
Lengyel János	Szombathi György
Madarász István	Szombathi János
Marhányi Márton	Szőke András
Megyeri István	Szőke Zsigmond
Mészáros Mihály	Takács János
Molnár János	Tiszay Ferenc
Molnár György 50	Topa András
Mosik György	Topa Benedek
Mosik Jánosné	Tóth Gáspár
*Nagy András	*Tóth István 100

70.

Tóth János	Ványi Ferencné
Török Gáspárné	Ványi János
Török Mihály	Ványi Mihály 110
Tuba Gáspár	Varga Mihály
Tury Ferenc	Varsányi Sámuel
Tury György	Veress András
Tury János	Veress István

A dőlt betűkkel szedettek, 76 családfő, voltak R á p ó t i Mihály feljegyzett hallgatói (hívei). A csillaggal jelöltek, 30 cs. és leszármazóik, élnek 1692. és 1733. években, mint a kiváltságlevél megszerzői.

71.

Jegyzetek.

1. Velics: Török kincstári defterek II. k. 560. és 563. 1. 2. Szalay-Baróti: Magyarország tört. V. k. 535. lap és Török-magyar kori emlékek I. k. 88. 1. 3. Debrecen város 1586. jkv. 45. és 1595. jkv. 174. 1. 4. Debrecen 1592. jkv. 333. i. 5. Debrecen 1639. jkv. 226. 1. 6. Debrecen 1642. jkv. 629. 1. 7. Szabolcs vm. 1585. jkv. 540. és 113. 1. 8. Szabolcs vm. 1591. jkv. 21. és 107. 1. U. o. 48. és 89. 1. 9. Szabolcs vm. 1591. jkv. 83. 1. E birtokon 1636-ban Dohozy Mihály nevű ember lakik. Szabolcs vm. 1636. f. 54. Nr. 4. 10. Szabolcs vm. 1532. jkv. 100. lap. 11. Szabolcs vm. 1583. jkv. 114. 1. 12. Sápy Géza földesi lakos birtokában levő iratok és a Domokos-család érdekes osztálylevele 1771. 13. Debrecen 1592. jkv. 111. lap. 14. Szabolcs vm. 1653. f, 71/17. Ant nevű Bihar vm. birtok ügyében. 15. Eredeti okmány a község levéltárában. 16. Lukinich: Erdély területi változásai 256–258. lap. 17. 1609. évi 10. törvénycikk. 18. Korponay János: Abauj vm. monogr. 11. 605. 1. és 1632. évi jkv. 219. lap. 19. Szabolcs vm. kiadványában, a község levéltárában. 20. Szabolcs vm. 1638. jkv. 9., 1653. jkv. 234. 276. és 1656. jkv. 287. 1. 21. Török-magyar kori emlékek III. k. 314. I. Rákóczi György 1645. III. 1. kelt védlevele a 7 vármegye területén lakók védelmére katonai önkényeskedések ellen. 22. Eredeti oltalomlevelek a község levéltárában. 23. Szabó K.: Régi Magyar Könyvtár I./1133. sz. 24. Török-magyar kori emlékek V. k. 171. 1. 25. U. o. V. k. 291. 1. Ez a kuruc sereg 4 kapitány vezérlete alatt Debrecenben székelt s innen folytatták rablóhadjárataikat a szomszédos községek ellen. hol a hadháziakat rabolva ki, hol pedig Mikepércsről hajtva el 500 drb. juhot stb. U. o. 321. 1. Szabolcs f. 119;145. sz. 26. Rápóti P. Mihály eredeti naplója a debreceni Kollégium anyakönyvtárában R. 540. sz. a. 27. Mezőszentmiklós lakosai jó részben Földesre költöztek, amint a Rápóti Mihály-féle névsor is mutatja, de sokan költöztek Debrecenbe is. Ez utóbbiak között van a Csanak-család is. 28 . Szabolcs vm. 1595. jkv. 31 és 33. lap. 29. Szabolcs vm. 1598. jkv. 167. 1. 30 . Szabolcs vm. 1615. jkv. 236. 1. 31. Szabolcs vm. 1616. jkv. 288. 1. 32. Szabolcs vm. 1731. fasc. 32. N. 96. 33. Lukinich: Erdély területi változásai c. m. 346. lap. 34 . Szabolcs vm. 1616. jkv. 288. 1. 35. Szaholcs vm. 1636. fasc. 54. N. 4. 36. Debrecen város 1638. jkv. 41. és 224. lapok. Az említetteket: kívül szerepel még Kecskeméthy Lit. János földesi lakos. Az itt szerelő Dobozi Mihály igazi neve Veress Mihály. Szabolcs 1652. f. 70/14. 37. Szabolcs vm. 1653. fasc. 71. Nr. 17. 38. Szabolcs vm. 1731. f. 32/96. A periratok melléklete a zálogszerződés. 39. Szabolcs vm. 1731. f. 32.96. A Földesen kelt zálogszerződés tanui: Rápóthy Mihály ref. lelkész, Pércsy György, Nagy András és Szentmiklósi Csanak Péter. 40. Szabolcs vm. 1749. f. 50. N. 202. Hajdú Jánosnak hét leánya közül Katalin Török Mihályné, Anna Domokos Andrásné. Úgy Török Mihály, mint Domokos András leszármazói azzal igazolják, nemességüket, hogy nagyanyjuknak királyi donációs birtokaik reájuk maradtak. 41. Lásd: 52. jegyzetet. Diós István és Domokos Pál Földesen 1693-ban kelt szerződésén a tanuk: Csúzy István ref. lelkész és Szabó Mihály. 42. Szabolcs vm. 1668. fasc. 86. Nr. 42. 43 . Velics: Török kincstári defterek II. k. XXIV. lap. Hogy Földesre mennyi kincstári adó volt kivetve, azt a defterek nem tartalmazzák, egyedül Sáp község egy része után, mely a debreceni adókerülethez tartozott, van valami feljegyzés 1583. és 1584. évekről. 44. Szabolcs vm. 1652. fasc. 70. N. 43. E rendkívül becses történelmi emléken már ostyába nyomott községi pecsét van ilyen körirattal: Földesiek Pecsétje. 45. Ugyanezen módon állapíttattak meg a Bocskay István által 1605-ben megnemesített hajdúk községeinek: Szo-

72.

boszló, Nánás, Vámospércs, Böszörmény, Hadház, Dorog és Polgár községeknek a helyhatósági szervezetei is és így is működtek azok egészen 1876-ig, a mai Hajdú vármegye megalakításáig, 1666-ig kapitányok, 1876-ig pedig hadnagyok lévén a bírák. 46. Verbőczy István: Tripartitum III. rész, XXXII. fejezet 2. §. Ezt a rendelkezést az 1629. évi 16. t.-c. hatályon kívül helyezte. 47. Salamon Ferenc: Magyarország a török hódoltság korában 301. lap. 48. Szabolcs vm. 1605. jkv. 105. 1. A jobbágynépségnek a török adózás miatt nem volt érdeke a községi szervezet, amelyet a török felelőssé tehetett az adóért. 49. Szabolcs vm. 1607. jkv. 128. 1. Részletesen ismertetem a ref. egyház történetéhél. 50. Salamon F. i. m. 307. lap. 51. Szabolcs vm. 1715. fasc. 16. Nr. 55. 52 . Szabolcs vm. 1721. f. 22/82. 53 . U. o. 1735. f. 36/244. 54 . U. o. 1735. f. 36/245. 55 . Parlaghy György eredeti elismervénye 1685. VI. 4. a község levéltárában. 56 . Eredeti vármegyei kiadványok a község levéltárában és Szabolcs vm. 1689. jkv. 104. lapján beírva. Mindkét okmány aláírói: Apagyi György alispán, Csabay Ferenc főjegyző és a 4 szolgabíró: Krucsay Márton, Ramocsaházy György, Jármy Miklós és Eördögh Dániel. 57 . Eredeti a község levéltárában. 58 . Csabay F. levele Szabolcs vm. levéltárában 1693. f. 111/175. sz. a. Hogy az adó mérséklésében tényleg segített Csabay F. a földesieknek, de a sápiak hátrányára, azt a fenti adókimutatásban 1693. évnél láthatjuk. Lásd: Szabolcs vm. 1693. jkv. 216. és 234. lapokon. 59. Ezt a záradékot Szabolcs vm. – mint illetéktelent – megsemmisítette olyformán, hogy a kihirdetés szövegét fehér papirossal leragasztatta. 60 . Királyi rendelet Szabolcs vm. 1694. f. 112/92. sz. és Szabolcs vm. eredeti feljegyzése a királyi diplomán. 61 . Szabolcs vm. 1700. fasc. 1. N. 117. 62. Szabolcs vm. 1712. jkv. 131. 1. Ugyanerről a vármegyei közgyűlési határozatról Monkovics Mihaly vm. hites jegyző a község levéltárában található következő szövegű kiadványt adta ki Földes és Sáp községek részére: Resolutio. Minthogy mind a nemes vármegye belől megírt helységeknek kiadott, még felsőbb esztendőkben emanalt expeditiokból, mind penig privilegialis levelekből elucescal szoros paraszti szolgálat alól való immunitások, azért a fennálló szekerezéstől és szerjárástól immunitaltatnak. Az extraordinaria vecturákkal penig proportionate tartoznak szükség úgy hozván praestálni és accomodálni s administralni, úgy egyéb obvenienseket is limitaciók szerint effective accomodálni. 63. Eredeti diplomák a község levéltárában. 64 . Szabolcs vm. kihirdetésének szövege a fejedelmi adománylevelen. 65 . Három eredeti okmány a község levéltárában. A megszólítás mindegyiken ez: Iudex et incolae Pagi Földös etc. 66. Eredeti okmány a község levéltárában, mely a Sárrét összes hadnagyaihoz, bíráihoz és lakosaihoz intéztetett. 67 . Földes 1706. jkv. 8. és 1708. jkv. 39. lapokon. 68 . Eredeti okmány a község levéltárában.

73.

III.RÉSZ.

A község története 1718-1836-ig.

1. Küzdelem a nemesi kiváltságokért.

Az előző korszakban már érintettem, hogy Szabolcs vm. rendjei úgy a saját maguk adta nemesi bizonyságlevél, mint a Leopoldféle kiváltságlevél ellenére, állandóan olyan szolgáltatásokra, szekerezésre, adókra, katonai beszállásolásokra kötelezték a földesi nemeseket, amelyek nemesi jogaikkal és szabadságaikkal csakugyan ellentétben állottak.

Többrendbeli panaszukra azután, végre annyit elértek a földesi és sápi nemesek, kiknek teljesen egyforma kiváltságokat biztosított a Leopold-féle kiváltságlevél, – hogy Szabolcs vm. 1712 VI. 16. tartott közgyűlése kimondotta, hogy mivel mind a vármegye hiteles kiadványaiból, mind pedig privilegialis levelükből nyilvánvaló a szoros paraszti szolgálattól való mentességük, azért a fennálló szekerezéstől és szerjárástól mentesíttetnek. A rendkívüli fuvarokat azonban szükségbez képest arányosan tartoznak teljesíteni és egyéb előforduló szolgáltatásokat is a megállapított mérték szerint.1 Ez a közgyűlési határozat azonban csak írás maradt s a valóságban mindig jobban és jobban kezdték nyirbálni a nemesi jogokat és kiváltságokat, úgyhogy végre a földesiek magánál a királynál kerestek orvoslást sérelmeikre, ezuttal már csak maguk, a sápiak részvétele nélkül.

A bécsi út költségeit közadakozás ágán biztosították s a következő 32 földesi. lakos összesen 85 frt. és 69 denárt adott össze

Domokos András	2.04	Körtvélyessy Márton	4.08
Domokos Ferenc	3.06	Lázár Mihály	2.04
Domokos György	1.02	Médi István	1.02
Domokos János	3.40	Nagyiday Gergely	7.00
Domokos Pál	3.74	Nagy L. Gergely	4.08
Erdélyi András	1.02	Pásztor János	4.08
Földessy András	1.02	Pércsy György	3.74
Földessy János	2.40	Pércsy János	4.26
Jeney László	2.31	Sápy János	1.02
Jeney Mihály	1.02	Szegedi Gáspár	2.04
Karacs Pál	4.08	Széles Tamás	5.10
Kemény István	1.36	Takács András	3.74
Körössy Mihály	2.40	Takács István	2.04

74.

Tóth György	1.02	Tury Miklós	4.08
Török János	4.08	Veress András	1.02
Tury Gergely	1.36	Vida János	1.02

Elindultak 1718. V. 25. N a g y i d a y Gergely a maga lován, S z a k á l l Ferenc a helység lován s vissza jöttek június 18-án. 2

A küldöttség a magyar udvari kancellárián előadta és részletesen ismertette azokat a sérelmeket, amelyek orvoslását kérik a királytól, t. i. Szabolcs vm. rendjei mit sem adva a királyi rendeletekre és az 1692. évi királyi kiváltságlevélre, kötelezték a földesieket, hogy a vármegye közgyűlése előtt bizonyítsák a király elé terjesztett kérvényükben foglaltakat, miért is Szabolcs vm. kérésének eleget teendő, felmutatták a Leopold király 1692. évi diplomájának hiteles másolatát, azonban a vármegye az eredeti diploma bemutatását követelte s mivel a földesiek a kihirdetéskor, 1692-ben is, másfél évig tartó huzavona után csak külön királyi rendeletre tudták azt visszakapni, – az eredetit beadni nem voltak hajlandók, őket Szabolcs vm., mint makacsokat és bizonyítari nem tudókat, engedetleneknek nyilvánította s előbbi adózó állapotukban meghagyta. Mikor pedig a leopoldi diploma mellett magának Szabolcs megyének, a földesiek részére 1689-ben kiadott, saját nemesi bizonyságlevelére hivatkoztak, V a y László a vármegye gyűlésen nem félt ilyen nyilatkozatot tenni: „Az olyan embereket, mint a földesiek, agyon köllene verni.” Kérik tehát a király hathatós pártfogását és régi kiváltságlevelük újabb megerősítését. 3

III. Károly király a földesiek panaszát magáévá tévén, már 1718. VII. 15. megparancsolja a vármegyének, hogy Földes kuriális nemes helység lakosait - a vármegye igazgatási költségeire fizetendő nemesi taxán felül semmiféle paraszti teherrel vagy szolgáltatásokkal terhelni ne merészeljék.

Egyebekben azt is rossz réven veszi, hogy a vármegye az 1692. évi királyi kiváltságlevélre, annak kihirdetésekor, jogtalanul olyan záradékot vezettek rá, amely semmibe véve a királyi adománylevelet, szekerezési és katonai beszállásolási kötelezettségeket állapít meg a földesiekre, továbbá, hogy a királyi adománylevelet másfélévig jogtalanul visszatartották.4

A Szabolcshoz intézett királyi rendelettel egyidejűleg III. Károly a földesiek részére az I. Leopold által 1692. X. 1. kiadott kiváltságlevelet Bécsben 1718. VII. 22. megerősítette a következő diplomában

III. Károly királytól 1718. VII. 22. nyert kiváltságlevél.

NOS CAROLUS SEXTUS Die Gratia Electus Romanorum semper Aiigustus ac Gerrnaniae. Hyspaniaruni, Hungariae, Bohemiae. Dalmatiae, Croatiae, Sc!avoniaeque etc. Rex. Menioriae coinmendanius tenore praesentium significantes, quibus expedit

75.

universis, quod pro parte et in personis fidelitrm nostrorum Nobelium incolarum curialium possessionis Földes in Comitatu de Szabolcs existentis, exhibitae sunt nobis et praesentatae certae quaedarn Literas Sacratissimi condam Principis Domine Leopoldi Imperatoris, et Hungariae Regis Praedecessoris nimirum et Genitoris nostri desideratissimi, gloriosae rerniniscentiae Confirmationales in Pergarrreno patenter confectae sigilloque Eiusdem secreto impendente comnrunitae in Castro nostro Ebersdorff die 1 a Mensis 8 bris A. Dri 1692. emanatae, quibus mediantibus Idem Genitor Noster desideratissimus non solum annotatos memoratae possesstonis Földes incolas in praerogativa eorundem nobilitari stabilivisee, verum etiam libertatés et immunitates eorundem ibidem uberius declaratos et expressas ioborasse, ratificasse et confirmasse dignoscebatur Tenoris infrascripti. Supplicatum itaque exstitit Maiestati Nostrae nominibus et in personis praeattactortorum antelatae possessionis Földes curialium nobllrum debita cum instantig humillime, quatenus mernoratas Privilegiales Confirma tiona lesq ue Literas, omniaque et singula super eorundem praerogativis et immunitatibus, in iisdern contenta approbare et roborare, ratificare ac pro iisdern curialibus incolis eorundemque posteris et successoribus universis, perpetuo valituras gratiose confirmare dignaremur. Quarum quidem litterarum privilegialium et confirmationaium tenor talis est: (Lásd az előző, 1692. évi diplomát a 62. lapon.)

Nos itaque huiusmodi humillime supplicatione pro parte annotatorum praetactae Possessionis Földös curialium Nobilium et Incolarum, nostrae modo quo supra porrecta Maiestati, Regia Benignitate clementer exaudita et admissa, praedictas Literas Privilegiales Confirmationales non abrasas, non cancellatas, neque in aliqua sui parte suspectas, sed omni prorsus vitio et suspicione carentes, praesentibus Literes nostris Privilegialibus de verbo ad verbum, sine diminutione et augmento aliquali insertas et inscriptas quoad omne eorundem continentias, clausulas et articulos, eatenus, quatenus eaedem rite et legitime existunt emanatae, viribusque earum veritas suffragatur, ratas, gratas et acceptas habentes approbavimus, roboravimus et ratificavimus pro saepefatis mentionatae Possessionis Földös incolis et curialibus Nobilibus, eorundemque Posteris et Successoribus universes innovando, perpetuo valituras, gratiose confirmavimus easdemquein co, quatenus nunc fati Nobeles ab Inquartyrizatione et Personali Intertentione Militari immunes et exempti habeantur,declaravimus. Imo acceptamus, approbamus, roborannis, ratificamus, confirmamusque et declaramus. Salvo jure alieno. Harum Nostrarum Secreto sigillo nostro, quo ut Rex Hungariae utimur, impendenti communitarum vigore et Testimonio Litterarurn. Datum in civitate nostro Vienna Austriae die 22 Mensis Julii

76.

Ao. D. 1718. Regnorum nostrorum Romapi 7, Hispaniarum 15; Hungariae vero Bohemiae et reliquorum St. 8. Carolus (L. S.) Ladislaus Adamus Comes Erdődy Eppus Nitriensis mpr. Elias Vanyerczy mpr.

- J e g y z e t. A rendes betűkkel szedett szavak, melyek a katonai beszállásolásoktól való kötelezettség alóli mentességet jelentik, az újabb, megerősítő kiváltságlevélből kihagyattak s ez az utóbbi eredeti diploma van meg a község privilegiális ládájában.

FORDITÁS.

M i V I. K á r o l y Isten kegyelméből örökös váiasztott, felséges római-német császár, Spanyolország, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország és Szlavonia királya stb. emlékezetül adjuk jelen sorainknak rendiben, mindazoknak, akiket illet, hogy Szabolcs vármegyében levő Földes helység kuriális nemes lakosainak, a mi híveinknek nevében és részéről előterjesztették Nekünk és bemutatták dicsőséges emlékezetű kedves atyánknak és elődünknek, Magyarország királyának, néhai Leopold császár Őfelségének 1692. X. 1. Ebersdorff várában kelt, az ő tokos pecsétjével megerősített és nyitott formában pergamenen készült megerősítő levelét, amelyben a mi kedves atyánk említett Földes helység nevezett lakosait nemcsak az ő nemesi kiváltságaikban erősített meg, hanem ugyancsak ott bővebben kinyilvánított és kifejezett szabadságaikat és mentességeiket is megerősítette és helybenhagyta az alább közölt módon. Könyörögtek tehát Felségünk előtt, fenti Földes helység említett kuriális nemeseinek nevében és személyében, megfelelő folyamodással alázatosan, hogy az említett megerősítő kiváltságlevelet és a benne foglalt kiváltságokat és mentességeket, összesen és külön-külön megerősíteni és helybenhagyni és az ő kuriális lakos, minden maradékaiknak és utódaiknak a részére is, örökös érvényességgel kegyelmesen megerősíteni méltóztatnánk. Mely megerősítő kiváltságlevél tartalma a következő: (Lásd az előző 1692. évi kiváltságlevél szószerinti szövegét). Mi tehát említett Földes helység kuriális nemeseinek és lakosainak Felségünk elé terjesztett alázatos esedezését királyi kegyelmünkből kegyesen meghallgatva és elfogadva, azt a vakarástól és rongálástól ment, semmi részében nem gyanus, hanem minden hibától és gyanutól mentes megerősítő kiváltságlevelet a mi jelen kiváltságlevelünkbe szórólszóra, rövidítés vagy valamelyes toldás nélkül beírva és beiktatva, egész terjedelmében, cikkeit és záradékait, amennyiben azok szabályosan és törvényesen bocsáttattak ki és érvényességét az igazság javasolja, helyeseknek, kedveseknek és elfogadottaknak tartva, megerősítettük és helybenhagytuk többször említett Földes helység kuriális nemesei és lakosai és az ő összes utódaik és örököseik részére megujítván örök érvényességét, kegyelmesen megerősítettük azt abban is, hogy a most említett nemeseket a katonai beszállá-

77.

solástól és személyes katonatartástól menteseknek és felszabadítottaknak nyilvánítottuk, sőt elfogadjuk, helyeseljük, megerősítjük, helybenhagyjuk és nyilvánítjuk, az idegen jog érvényben maradván, jelen titkos, függő pecsétünk erejével és bizonyságával megerősített levelünkkel, mely pecsétet, mint magyar király használunk. Kelt 1718. VII. 22. Ausztriában Bécs városunkban, római császárságunk 7, spanyol királyságunk 15, magyar, cseh és többi királyságunknak pedig 8 .esztendejében. Károly s.k. gróf E r d ő d y Ádám László nyitrai püspök s. k. V a n y e r c z y Illés s. k. (Függőpecsét.)

Az 1692. évi királyi adománylevél megerősítését tartalmazó, 1718. VII. 22. kelt újabb királyi adománylevél tényleg orvosolta volna a földesieknek minden panaszát, mert ez nemcsak abban tér e1 az 1692. évitől, hogy míg az 1692. évi csak a Földes helységben lakó kuriális nemesek részére erősíti meg a nemesi kiváltságokat azok részletes felsorolásával, addig az 1718. évi már mindenütt Földes helység kuriális nemeseinek és lakosainak részére állapítja és erősíti meg ugyanazokat a nemesi kiváltságokat, – hanem főreg abban, hogy ebbe az 1718. évi kiváltságlevélbe belefoglaltatta a király a katonai beszállásolástól és a személyes katonatartási kötelezettségből való mentességet is.

A meglehetős nagy áldozatok árán szerzett újabb kiváltságlevelet nagy örömmel vitték 1718. aug. első heteiben Váradra beíratni a káptalanba, N a g y i d a y Gergely és N a gy L. Gergely s az 1718. VIII. 13. kiállított káptalani hiteles kiadmány birtokában vitték az eredeti Szabolcs vm. közgyűlése elé ünnepies kihirdetés végett.

És itt kezdődött a földesiek régi, szép szabadságának olyan megromlása, amely kerek ötven esztendeig tartó állandó pereskedés után bizony-bizony néha már úgy látszott, alig hagy valamit a multak keserves megpróbáltatásai között szerzett jogokból és dicsőségből.

A kihirdetés végett bemutatott királyi privilegialis levelet 1718. VIII. 27. kihirdette ugyan a vármegye, azonban a kiváltságlevél záradékolása és elfogadása elmaradt, mert a vármegye rendjei egyenesen felháborodtak a katonai beszállásolástól és a személyes katonatartási kötelezettségtől való mentességnek a királyi kiváltságlevélbe történt belefoglalásán s K r u c s a y Jánost küldték ki az udvari kancelláriánál való felvilágosítás megadására, továbbá a királyi kiváltságlevél visszavonatására.

A földesiek csakhamar neszét vették a dolognak s 1718. VIII. 30. már felterjesztést intéznek az udvari kancelláriához s jelezve azt, hogy tudomásuk szerint Krucsay János küldetésbe megy Bécsbe, kérik hogyha K r u c s a y valami ellenkező véleményt adna az ő dolgaikban vagy éppen ártalmas dolgot cselekednék elle-

78.

nük, – mielőtt bármilyen rendeletet adna ki az udvari kancellária, hallgassák meg az ő véleményüket is. 5

Erre azonban már nem került sor, mert az udvari kancellária a vármegyének K r u c s a y János által tett előterjesztésére a felvitt eredeti királyi kiváltságlevelet, amelyben a katonai beszállásolás terheitől való mentesség is belefoglaltatott, visszavonta.

A vármegyének 1718. IX. 30. kelt s magához III. Károly királyhoz tett felterjesztésében írásban is megvannak azok az indokok, amelyek alapján K r u c s a y János a királyi kiváltságlevél visszavonását kérte. E felterjesztésben azt mondja Szabolcs vm., hogy a földesi nemesek, emberemlékezetet meghasadó idő óta 2 vármegye többi birtokosaival együtt, mindig egyformán viselték a katonai beszállásolási terheket és kötelezettségeket, tehát a megerősítő királyi adománylevélbe foglalt új adomány csak a földesiek által adott, kétségkívül téves információ alapján kerülhetett bele a kiváltságlevéibe, mert az sem a Leopold-féle 1692. évi kiváltságlevélben nincs benne, sem azt valóságban nem gyakorolták és ilyen kiváltság soha szokásban nem volt és mert a gyűjtő névvel megjelölt kiváltságok között, ahogy ez más birtokos nemeseknél is így van, ez a kiváltság sohasem szerepel.

Az udvari kancellária, Szabolcs vm. felterjesztésére 1718. X. 10. adott válaszában értesíti a vármegyét, hogy a már kiadott kiváltságlevelet visszatartotta és helyette az 1692. évi Leopold-féle kiváltságlevéllel minden pontban és kitételben azonos szövegű kiváltságlevelet fognak készíteni és kiadni.6

Ez meg is történt s az újabb, de az eredeti első kiváltságlevél keltezésével vagyis 1718. VII. 22. dátummal kiadott kiváltságlevélből tényleg kihagyták a katonai beszállásolás terhei alól való mentességet.

A nagy sikerből tehát a földesieknek csak az első eredeti kiváltságlevélről készített káptalani hiteles kiadványa maradt meg és azoknak a pereknek sorozata, amelyeknek ismertetése most következik.

Mielőtt ezek ismertetésére áttérnék, befejezésül még azt kell megemlíteni, hogy ezt az újabb királyi kiváltságlevelet 1719. VIII. 12. hirdette ki Szabolcs vm. közgyűlése s az eredeti okiratra vezetett záradék szerint azt csak annyiban fogadta el, amennyiben az említett lakosok a felsorolt kiváltságoknak gyakorlatában voltak és vannak.

Az udvari kancelláriának, a kiváltságlevél kicserélése körül történt állásfoglalása még erősebb lendületet adott Szabolcs vm. rendjeinek a község önkormányzati jogainak megnyirbálására és a községnek más jobbágyközségek módjára való kezelésére. Egymásután érik a régi kuriális nemesi szabadságban élt földesieket az adók kivetésével és különösen a szekerezéssel és katonai beszállásolásokkal kapcsolatos sérelmek, amelyek 1721-ben már olyan méreteket

79.

öltöttek, hogy a földesiek ismételt panaszára III. Károly király 1721. XI. 11. Szabolcs vm. rendjeihez intézett rendeletében szigorúan megparancsolja, hogy Földes kurialis község lakosait adóval vagy csak paraszti sorban levő emberekre vethető szolgáltatásokkal terhelni ne merészeljék. Az az indokolás ugyanis, hogy a vármegye azokat a terheket nem az egyes személyekre, hanem a község terhére állapítja meg és veti ki, mivel Földesen a nemesek között paraszti rendű emberek is laknak, csak ürügy, mert Földesen ősidők óta nemes emberek laknak, akik mindkét ágbeli ősi, nemesi családi birtokaikat firól-fira örökölték, tehát semmiféle paraszti terhek hordozására nem kényszeríthetők.7

Erre a királyi rendeletre Szabolcs vm. rendei azzal feleltek, hogy 1721. X. 10. tartott közgyűlésökben a földesi nemeseket a katonai beszállásolás és vármegyei fuvarozástól való mentességnek okiratokkal való bizonyítására utasították s mivel a földesiek erre, a királyi rendelet birtokában hajlandók nem voltak, - a korábbi állapot fentartását rendelték el.

Azonban a földesiek sem hagyták magukat s Szabolcs vm. határozata ellen újra a királyhoz folyamodtak segítségért, ami bár Szabolcs vm. Kr u c s a y János országgyűlési követjével ismét megkisérelte a királyi kancelláriát ellenkező irányban befolyásolni; sikerült is, mert 1721. XII. 2. újabb királyi rendelet parancsolja meg a vármegyének, hogy a földesiek paraszti terhek viselésétől felmentendők. De van ennek a királyi rendeletnek egy olyan megállapítása is, ami furcsa világításba helyezi a vármegye eljárását, s megállapítva azt, hogy úgy az 1692., mint az 1718. évi királyi kiváltságlevelek tulajdonképpen éppen a vármegyének azon az 1689. évi nemesi bizonyságlevelén alapulnak, amelyben maga Szabolcs vm. ismeri el, hogy a földesi nemesek nemesi kiváltságait soha senki kétségbe nem vonta, – hogy lehetett tehát akkor Szabolcs vm. 1721. IX. 30. és 1721. X. 10. tartott közgyűlésének azt határozni, hogy a földesiek a két királyi kiváltságlevélben foglaltakat bizonyítsák?

De bármiképpen álljon a dolog, minthogy a vármegye a saját bizonyságlevele hitelének és a benne foglaltak igazságának eldöntésében maga bíró nem lehet és annak elbírálása másra tartozik; addig is, amíg ez a döntés más fórum által megtörténik, Földes község lakosai a vármegye területén lakó kuriális és armalista nemeseket megillető jogok gyakorlatába azonnal visszaállítandók, mert hiszen a földesiek a többi nemeseket megillető jogok tekintetében hátrányosabb helyzetbe nem kerülhetnek.8

A közelmult szomorú tapasztalatai azonban arra is megtanították a földesieket, hogy a távol levő királyi akarat és segítség mellett más támogatást is kell szerezni. E célból Bihar vm. közgyűléséhez fordultak 1722. II. 13. s hiteles tanukihallgatások kivételét kérték régóta gyakorolt nemesi jogaik igazolására. Bihar vm. e tanu-

80.

kihallgatásokat tényleg foganatosította is és a K i s v á r d a y Mihály szolgabíró és S z i l á g y i Bálint, továbbá A l v i n c z y János táblabírák útján végrehajtott tanuvallomási eljárás során 7 berettyóújfalui, 10 nagybajomi, 5 rábéi, 3 dancsházi, 4 tordai, 5 kabai és 6 derecskei 40-80 éves tanu eskü alatt vallotta, hogy

1. Földes kurialis nemes helységnek soha földesura nem volt, akinek dézmát, taxát, vagy árendát adott volna a maga nemes határa után;

2. a földesi lakosok, mindenféle vámtól, harmincadtól mindenkor mentesek voltak s

3. a pallosjogot mindenkor szabadosan használták, mely szerint rabokat halálra ítélhettek és saját ítéletöket saját hatalmukkal hóhér kezére adván az elítélteket; szabadon végrehajthatták.9

Ezenkívül beszerezték a pozsonyi kamara bizonyítványát 1722. IV. 15. arról, hogy az ország portáinak 1549-ben végrehajtott összeírása alkalmával, ami a jobbágy telkekre vetett adók beszedése céljából készült, – a magyar kamarai levéltárban őrzött eredeti iratok tanusága szerint Földes község már 1549-ben kurialis nemes község volt és a benne lakó nemesség nemesi kiváltságokkal bírván portái vagyis nemes kuriái adózás céljából az összeírásba nem is vétettek fel.10

Ehhez csatolták P o s g a y Ferencnek, Fejér vm. főjegyzőjének és L i p t h a y Ferenc szolgabírónak, mint Szabolcs vm. községeinek országos összeírására kirendelt királyi biztosoknak, Szováton 1715. IX. 19. kiadott bizonyítványát arról, hogy ők Földes kurialis község lakosait, mint kétségtelen kuriális nemeseket a nekik adott országgyűlési utasítások értelmében az összeírásokba fel sem vehették.11

Ezekkel az újabb bizonyító írásokkal fordulnak hát a magyar udvari kancelláriához s felségfolyamodványukban helyzetüket és a tényállást a következőkben foglalják össze.

K r u c s a y János Szabolcs vm. kiküldöttje a kir. diploma megerősítésekor azzal vádolta meg őket, hogy régi kiváltságaik bizonyítása körül a királyt félrevezették, majd a vármegyén őket előterjesztésükben foglalt nemesi jogaik igazolására akarták kényszeríteni s úgy kezeli őket a vármegye, mint paraszti sorban levőket. A földesiek Bécsből hazajövet még egyszer alaposan felkutatták saját levéltárukat s abban találtak egy több mint 300 esztendővel azelőtt kelt okmányt, amit nagy költséggel felküldtek Bécsbe az udvari kancelláriához s azt alapos áttanulmányozás végett ott is hagyták.12

Ezek után Őfelsége ki is adta a régi kiváltságaikat megerősítő újabb privilegialis levelet. Ennek ellenére a vármegye kivetette rájuk a katonai beszállásolási adót s mikor ez ellen tiltakozva felmutatták kiváltságleveleiket, nem hogy ezeknek engedelmeskedett volna a vármegye, hanem tüstént 16 katonai személy és 17 lovas

81.

katona ellátásának megfelelő adót vetett ki rájuk, ami ellen a váradi káptalan előtt készített okiratban ünnepiesen tiltakoztak, majd mert nem fizettek katonai végrehajtást vezettek ellenük, – jóllehet századok óta soha kétségbe nem vont nemesek, semmiféle adót nem fizettek, minden további felebbezés nélkül ius gladiit gyakoroltak, amit többrendbeli kiváltságleveleiken kívül legutóbb Bihar vm. alispánja által 1722. II. 13. véghez vitetett tanuvallomási jegyzőkönyvben foglalt 50, köztük 82 éves eskü alatt kihallgatott tanuk vallomásával is bizonyítanak.

A.) Királyi delegált bíróság működése 1722-1725.

Földes nemeseinek ez az újabb felségfolyamodványa komoly intézkedésre késztette az udvari kancelláriát, úgyhogy 1722. IV. 23. kiadott rendeletében arról értesíti Szabolcs vm. rendjeit, hogy Őfelsége azért, mert a vármegye a földesiek nemesi kiváltságai ellen semmi alapos indokot felhozni nem tud, a saját maga által kiadott nemesi bizonyságlevél megtagadásán kívül, - a fennforgó viszály elintézésére K e b e l l Mihály váradi püspök és K e r e s z t e s s Ferenc kassai lakos személyében két királyi biztost rendelt ki.13

K e b e l l Mihály királyi biztos azután Szabolcs vm.-hez 1722. V. 22. küldött levelében a tárgyalást ki is tűzi 1722. VII. 8. napjára Földesen. A tárgyalást azonban Szabolcs vm. 1722. VI. 1. K e b e l l Mihályhoz intézett levelében foglalt azon indok alapján, hogy közbejött a pozsonyi országgyűlés, – későbbi idő pontra halasztották. 14 A két királyi biztos működésére azonban nem került sor, mert

a király a földesiek újabb panaszára végét akarva szakítani már a királyi tekintélyt is sértő viszálykodásnak 1722. VII. 31. gróf Z i c h y Péter királyi tanácsos, Szabolcs vm. főispánjának elnöklete alatt egy delegált bíróságot küldött ki s a bíróság működésére adott utasításban szigorúan megparancsolja, hogy a bíróság a helyszínén mindkét részről alaposan vizsgálja meg az ügyet s addig is, amíg a vizsgálat tart s a bíróság által a királyhoz teendő jelentés alapján döntés történnék, a földesiekre kivetett katonai beszállásolások és katonai végrehajtások azonnal beszüntetendők.15

A magyar udvari kancellária pedig ugyancsak 1722. VII. 31. megkeresi a legfelső udvari haditanácsot, hogy a királyi delegált bíróság működésének tartama alatt, illetve Szabolcs vm. és Földes község között fennforgó viszály eldőltéig Földesre katonaságot beszállásoltatni ne engedjen s az ott levőket azonnal helyeztesse el más községbe és a katonai végrehajtásokat szüntesse meg.16

A kiküldött delegált bíróság elnökéhez gróf Z i c h y Péterhez intézett és 1722. VIII. 3. kelt királyi rendelet a bíróság tagjaivá K e b e l l Mihály váradi nagy prépostot, B o r s i Mihályt Borsod vm. alispánját, E ö t v ö s Miklóst Szatmár vm. első táblabíráját,

82.

B o r o n k a y Ádámot Bihar vm. első alispánját, B a r a n y i Miklóst és A s z a l a y Ferencet Bihar vm. másod alispánjait és K er e s z t e s s Ferencet Zemplén vm. főjegyzőjét nevezte ki, majd ismertetve a Szabolcs vm. és Földes kurialis nemesi község között fennforgó vitás kérdések anyagát, szigorú vizsgálat megtartását köti a lelkére a bíróság elnökének, egyszersmind arra is felhívja, hogy az ő királyi szavára utalással a legkomolyabban figyelmeztesse Szabolcs vm. rendjeit, hogy addig is, míg az eljárás tart, a földesieknek paraszti szolgáltatásokkal való terhelésétől tartózkodjanak.

Ezt gróf Z i c h y Péter a királyi rendelet másolatának megküldése mellett tényleg közli is a vármegyével és a királyi szóra hivatkozással, a rendelet szigorú megtartására utasítja a vármegyét Pozsonyban 1722. VIII. 3. kelt levelében.

Hogy ennek a levélnek semmi foganatja nem lett, hiába írta légyen azt maga a vármegye főispánja, a királyi delegált bíróság elnöke, azt elég ékesen bizonyítja az udvari kancelláriának a legfelsőbb udvari haditanácshoz már másodízben 1722. IX. 24. küldött rendelete, mely szerint Szabolcs vármegye semmibe sem véve, sőt megsértve a király rendeletét, a főispán tilalma ellenére is állandóan zaklatja a földesieket. Sürgős intézkedést kér a botrányos állapotok megszüntetésére.17

A delegált királyi bíróság az első tárgyalást 1724. V. 13. hívta össze Kisvárdára, ahol a földesi nemeseket N a g y Gergely főbíró és az összes tanácstagok képviselték 18 s ügyök védelmére, illetve a viszálykodásnak Földes község javára leendő eldöntése céljából a következő tartalmú védőiratot terjesztették elő:

1. Magyarország régi királyainak idejében Földes helységben telekösszeírás sohasem volt, vagy ezzel kapcsolatos telekadó a község nemeseire soha sem vettetett, minek folytán nemesi kiváltságukat mindezideig megtartották;

2. Földes helység soha eddig Őfelségén, a királyon kívül más földesurat nem ismert, akinek akár nemesi adót, akár tizedet vagy paraszti szolgálatokat teljesített volna;

3. Földes helység, jóllehet szabad királyi városnak vagy mezővárosnak (oppidum) nem ismertetett el, mindamellett régi szabadsága és nemesi, előjoga révén pallosjoggal volt megajándékozva, mely kiváltsággal mind e mai napig szabadon bírt és e tekintetben Szabolcs vm. Földessel szemben semmit nem sérelmezett.

4. Az összes nemesi kuriák és telkek, amelyek Földes helységben találhatók, nem idegenektől, hanem vérszerint való leszármazás útján szálltak firól-fira, ez okból tehát hiába állítják azt, hogy közöttük idegenek és parasztok tartózkodnak;

5. Földes helység örökidőktől fogva soha, sem vám, sem harmincad szedésnek kitéve nem volt, ahogy a körülötte levő más kuriális helységek, amiből tehát az következik, hogy más helységek

83.

nél kiválóbb és megkülönböztetettebb helyzetben volt és azokkal összehasonlítani nem lehet.

6. A szomszédos helységek, főleg a Bihar vm.-ben fekvő Berettyóújfalu, nemkülönben a Szabolcs vm.-ben fekvő Sáp helységekben lakó összes nemesek közül a földesiek nemesi kiváltságait erősítik meg többször fejedelmi és királyi kiváltságlevelek, amelyeket Szabolcs vm. közgyűlésében nemcsak megerősített és kihirdetett, hanem annyiszor említett nemesi kiváltságaik elismeréséül azokat a mindenkori főhivatalnokai által aláírva kiadni is méltóknak tartottak.

7. A Földes helység nemesi kiváltságairól szóló bizonyítvány nem titokban, hanem nyilvánosan a vármegye közgyűlésén terjesztetett elő és az alispán, főjegyző, négy szolgabíró, továbbá a vármegye több, más előkelő tagjainak kezein ment át, akik azt sajátkezüleg aláírták s minden ellenmondás nélkül a községnek kiadták, miért is fel sem tételezhető, hogy az a bizonyságlevél az abban az időben a földesieknek kedvezni akaró jegyző tudatlansága vagy járatlansága miatt készült úgy, ahogy van, hiszen a vármegye mindig olyan személyeket szokott választani, akiknek bölcsességére, tudására és becsületességére nyugodtan bízhatja magát.19

Az első tárgyalás Szabolcs vm. rendjeinek merev elzárkózása miatt meghiusult, sőt meghiusult az a békés kiegyezésre irányuló kísérlet is, amelyet gróf Z i c h y Péter főispán kezdeményezett s amelybe a földesi nemesek képviselői költségek kimélése okából, hajlandók lettek volna belemenni, úgy hogy Földes község megbízásából T h u r y Miklós és P á s z t o r János jegyző 1724. V. 28. a váradi káptalan előtt a községnek Szabolcs vm.-vel folyó perében addig tett minden nyilatkozatot, cselekményt és okiratot semmisnek és megszűntnek nyilvánítottak és ügyöket a királyi rendeletekben lefektetett jogoknak és kiváltságoknak az alapjára helyezték vissza.20

Az első tárgyalás meghiusulta után a földesi nemesek újabb bizonyítékok beszerzése céljából gróf P á l f f y Miklós nádortól rendeletet elközölnek ki a vármegye levéltárában található és Földes község jogait tartalmazó iratok másolatainak kötelező kiadására, mire Szabolcs vm. 1724. VIII. 17. hiteles kiadmányával igazolja is, hogy Földes és Sáp, mint kétségtelen nemesi telkekből álló községekben 1549, 1647, 1689, 1715. és 1720. években portáiknak országos összeírása nem volt.

Viszont benne szerepel Földes község a vármegyének a K a r a f f a-féle hadisarcot, illetve az 1686. és 1687. évi katonai téli táborozási költségeket községenként megállapító kimutatásában, melyek szerint Földes község 1686-óan 160 forint, 1687-ben pedig 150 forint katonabeszállásolási adót fizetett.21

Hogy pedig Szabolcs vm.-nek azt az állandó kifogását is meg

84.

előzzék, hogy közöttük paraszti sorban levő emberek is laknak, 1724. végén, illetve 1725 tavaszán 13 paraszt családot, akik bár a megyéhez intézett panasziratuk szerint úgy az 1692. évi, mint az 1718. évi királyi diplomák költségeihez 20-40 forint pénzzel és jószágáldozatokkal is hozzájárultak, – egyszerűen kizártak a helységből. Ezek a nyomorultak előbb az andaházi pusztára szálltak, majd Sáp község fogadta be őket. Kérvényükre 1725. III. 6. azt a választ adta a vármegye, hogy amidőn a földesiek dolga és controversfája fog assummáltatni Kisvárdán, akkori alkalmatossággal revideáltatik az a kívánságuk, hogy mivel őket a földesiek visszafogadni nem akarják, maradhassanak Sápon.22 A kiűzött 13 szegény volt: A m b r u s István, C s i z m a d i a Gergely, E r d é 1yi János, F a z e ka s Gábor, G i d a i Péter, G y ö n g y ö s i András, H e r i n g András, H a l á s z István, J e n e i János, K i s s István, L e n c s é s István, S z a b ó György és V a s a d i István.

Ilyen előzmények után és a felsorolt újabb bizonyító iratokkal jelentek meg a földesiek 1725. IV. 26. a Kisvárdára egybehívott utolsó tárgyaláson, amelyen öt napig tartó kemény vita után, vagyis május 1-én sikerült a vármegye és a földesiek között fennforgó ellentétek kiegyenlítésével a következő megjegyzést létrehozni:

Gróf Z i c h y Péter szabolcsi főispán, K e b e 11 Mihály váradi prépost-kanonok, B a r a n y i Miklós és K e n d e László kir. kiküldöttek, mint a Szabolcs vm. és Földes község között, ez utóbbinak 1722. VIII. 3. a királyhoz tett panaszára keletkezett viszály és per elintézésére kiküldött bíróság, saját aláírásukkal és pecsétjükkel kiadják annak az egyezségnek a pontjait, amelyben Szabolcs vm. és Földes község békésen megegyeztek:

1. Szabolcs vármegye, Földes kurialis község birtokos nemeseit, összesen és külön-külön úgy a vármegye által kiadott nemesi bizonyságlevél, mint a két rendbeli királyi kiváltságlevél erejénél fogva az 1723. évi VI. tc. értelmében minden nemesi jogaikban és előjogaikban megtartja és oltalmazza egyénenként való nemesség igazolásra semmiképpen nem kényszerítve őket.

2. Ha pedig az igazi földesiek között parasztok vagy más külső, nem nemes személyek találtatnának, vagy oda átszöktek, vagy bármi más módon oda költöztek és lakásukat ott tartanák, vagy jövőben oda bemennének, – kimutattatván az ilyen szökevény és más ott tartózkodóknak paraszti és nem nemes állapota azok által, akiknek ez érdekükben áll, – az ilyenek a vármegye törvényes iurisdictiója alá tartoznak, mint kurialis községekben tartózkodók.

3. Szabadosokat, földesuraiktól elbocsátottakat vagy jobbágyokat és bármiféle Szabolcs vármegyében adófizető nemtelen egyéneket maguk közé lakosul befogadni minden egyes befogadott személy után fizetendő 300 frt. büntetés terhe alatt, semmiképpen ne merészeljenek és ha a földesiekről a befogadás igazsága kiderülne,

85.

a vármegye hatósága által kiküldendő járási szolgabíró e bírságot saját magától megveheti rajtok. Ha pedig a befogadottakat ki nem bocsátanák, a szökött jobbágyok visszaadásáról alkotott országos törvény által megállapított büntetésbe essenek: egyebekben épségben maradván a földesieknek eddig gyakorolt törvényhatóságuk és jogaik.

Kelt Kisvárdán, 1725. május 1-én.

Szabolcs vm. részéről: a két alispán Nádfői K r u c s a y Márton és Lászlófalvi E ö r d ö g h Dániel, a négy szolgabíró és az esküdtek, továbbá a megyei törvényszék első táblabírái, mint a vármegye meghatalmazott kiküldöttei

F ö l d e s helység részéről pedig: Nagy Gergely főbíró, P é r c s y János, T ö r ö k János és K a r a c s Pál teljhatalmú megbízottak kézfogással (parola) is megerősítve kötötték ezt az egyezséget. 23

Mint a kiegyezés pontjaiból látható, az kölcsönös engedmények alapján jött létre és pedig a főbb kérdések, illetve a földesiek által sérelmezett katonai beszállásolások és adók, a vármegye részéről pedig a község önkormányzatának megszüntetésére irányult törekvés feladásával.

A földesieknek inkább érdekükben állott az egész vitának nyugvó pontra hozása, mert bár az elnök, gróf Z i c h y Péter főispán, az egész eljárás folyamán, a községhez írott többrendbeli leveleiből nyilván kitünőleg, talán a király személye iránt való tiszteletből és a királyi tekintély megóvása miatt is inkább a földesiekkel rokonszenvezett s így reményük lehetett volna határozottabb és sérelmeik orvoslását is jelentő döntést kivárni, 24 a hosszadalmas pereskedés és sok utazgatás, továbbá a bécsi udvarnál tartott ágensüknek S t r a u s z Mihálynak a költségei azonban már csaknem teljesen kimerítették anyagi erejöket, azért ezzel az eredménnyel is megelégedtek.

Sajnos az a kívánságuk, hogy ez az egyezség királyi megerősítéssel kiváltságlevelükbe beefoglaltassék, hogy a per újra ne éledjen és ők megint a korábbi labyrinthusba ne jussanak, – ahogy ezt ez irányú felségfolyamodványukban írják, már nem sikerült.

B.) Nemességvizsgálati perek 1725-1738.

Hazánkban a nemeseket, akár főurak, akár régi birtokjogú, akár egyszerű címeres nemeslevéllel bíró nemesek voltak, a területük, illetve lakhelyük szerint illetékes vármegye kebelében tartották nyilván s egészen a szatmári békekötés utáni időkig, ha időnként voltak is bizonyos célú összeírások, a vármegyei hatóságok az egyes családokat nemességük igazolására, bizonyítására nem kötelezték.

86.

A szatmári békekötés után azonban, nemcsak a századokon át tartott háborús viszonyok miatt teljesen szétzilált birtokviszonyokat igyekeztek rendezni, hanem a különféle adóktól és mindennémü köztartozások, sőt rév, vám stb. díj fizetése alól is mentes nemeseket egyrészt a visszaélések megszüntetése, másrészt az egész ország belső rendjének helyreállítása céljából szükséges adózás gyökeres rendezése végett szoros vizsgálat alá vetették s az 1723. IV. 10., 1723. XII. 7., 1724. IX. 1. és az 1725. IV. 10. kiadott királyi rendeletekben megállapított módon, minden egyes vármegye tartozott a kebelében é1ő összes nemeseket nemességüknek egyénenkénti megbizonyítására szorítani s amennyiben az érdekeltek vagy családjuk nevére szóló hiteles okmányokkal vagy az említett rendeletekben megállapított más módon nemességüket bizonyítani nem tudták, azokat adó alá vetették.

Mint fentebb láttuk, Szabolcs vm. régóta féltékeny szemmel kísérte a földesi nemesek kiváltságait s nemcsak hogy megragadott minden módot jogaik megnyirbálására, hanem főleg 1718. után egyszerűen adó alá vette az egész földesi lakosságot, tekintet nélkül arra, hogy igazolt nemesek-e vagy sem s őket mindaddig közönséges adófizető sorban tartotta, ha másként nem ment, katonai kéryszerbehajtásokkal is, – amíg a vármegye és Földes község között ítélkező királyi delegált bíróság előtt 1725. V. 1. létrejött egyezségokiratban saját maga a vármegye ki nem nyilatkoztatta és magát nem kötelezte, hogy kurialis nemes Földes község lakosait egyénenkénti nemességvizsgálatra nem kényszeríti, kivéve az oda beköltözni akarókat, akiknek, mint p1. I l l y é s Mártonnak 1725. VII. 14. csak Szabolcs vm. előtt személy szerint történt nemesi igazolás után lehetett Földesre beköltözni az egyezségokirat értelmében. 25

De még egy év sem telhetett el egészen az említett egyezség megkötése után, 1726. IV. 25. tartott közgyűlésében kimondja a vármegye, hogy mivel a Helytartótanácsnak 1724. IX. 1. az összes ármálista nemesek egyénenkénti megvizsgálására kiadott rendelete, továbbá a végrehajtandó nemesi vizsgálatra vonatkozó utasítás ellentétben vannak a Szabolcs vm. és Földes község között 1725. V. 1. létrejött megegyezés első pontjában foglaltakkal, – ennélfogva ennek az egyezségi pontnak ünnepiesen ellentmond s ellentmondását a leleszi konvent előtt közjegyzői okiratba foglaltatta.

Tette pedig ezt Szabolcs vm. annál is inkább, mert a Helytartótanács 1725. X. 19. kelt rendeletében arra utasította, hogy a földesi lakosok nemességét egyénenként vegye vizsgálat alá, – igaz – azzal a hozzáadással, hogy a nemesi szabadságukban és kiváltságaikban a vizsgálat befejezéséig megtartandók. 26

Szabolcs vm. azonban a rendelet második részével ellentétben a földesieket egyszerűen adó alá vette, sőt paraszti terhekkel és

87.

katonai beszállásolásokkal kezdte őket ismét zaklatni, amint ezt a földesi nemeseknek a Helytartótanácshoz 1726. III. 10. kelt panaszleveléből látjuk. 27

El kell ismernünk ezuttal is, – hogy a földesi nemesek a nemességvizsgálati kérdésben még a korábbiaknál is kellemetlenebb helyzetbe kerültek. Egyfelől nyugodt és biztos alapnak vélték az 1725. V. 1. létrejött egyezmény első pontjában foglalt kötelezettségét Szabolcs vm.-nek, amely szerint Szabolcs vm. ünnepiesen megigérte, hogy a földesi nemeseket egyénenként vizsgálatra nem szorítja, másfelől az adóztatás és a Helytartótanács ellenkező rendelete miatt nem tudták mitevők legyenek s mindezeket tetézte a vármegyének az 1725. V. 1. létrejött egyezményt 1726. IV. 25. felmondó tiltakozása a leleszi konvent előtt.

Eleinte úgy gondolták, hogy megmaradnak az egyezség mellett és egyszerűen nem mennek el a nemességvizsgálatra kiküldött bizottságok gyűlésére. Megerősítette ebben a felfogásukban őket egyrészt S t r a u s z Mihály bécsi ágensöknek 1726. VI. 15. kelt levele, mely szerint Szabolcs vm. tiltakozása, mely az egyezség megkötése után egy év mulva történt, – érvénytelen s az udvari kancellária az egyezséget meg fogja erősíteni, mert Őfelsége a szavájával nem fog játszadozni. 28

Ugyancsak erre buzdította őket K e b e l l Mihály nagyváradi prépost, a delegált királyi bíróság egyik oszlopos tagja 1726. VII. 31. kelt levelében, aki különösen igyekszik lelkökre kötni a földesieknek, hogy csak az 1725. V. 1. kötött egyezség mellett maradjanak, mert hiszen maga a delegált bíróság is igazi nemes kurialis nemeseknek ismerte el és mondotta ki Szabolcs vm. rendjeivel együtt a földesieket 29 végül ilyen irányban tartandó magatartásukra nem kevés befolyással volt a Helytartótanácsnak 1726. IX. 3. a vármegyéhez intézett ama rendelete, melyben felvilágosítást és magyarázatot kér, hogy a királyi kiváltságlevelek és az egyezség ellenére miért zaklatja a földesieket kiváltságaik részletes és egyénenként való bizonyítására. A vármegye felvilágosító jelentésére 1726. X. 19. kelt Helytartótanácsi rendelet azután végleg a vármegye javára döntötte el a vitát s mivel a rendelet megállapítása szerint a földesiek régi nemessége nem olyan tisztán álló, hogy az, az I d e ának nevezett nemességvizsgálati szabályzat első szakaszában foglaltak szerint vármegyei jegyzőkönyvekből és egyéb alkalmas módon minden kétséget kizáró módon megállapítható volna s így őket nemességük külön igazolására utasítani nem kellene, – az egyénenként végrehajtandó vizsgálatot elrendeli, hozzátévén ezuttal is, hogy a nemességvizsgálat befejezéséig a földesiek kiváltságos helyzetökben megtartandók. 30

Ilyen előzmények után a földesiek is látták, hogy az egyéni vizsgálatot el nem kerülhetik, igyekeztek tehát olyan megoldási

88.

módot választani, amely az összes érdekelt földesi lakosok igazolását biztosítaná.

Ilyen megoldási módnak látszott az, hogy mindazok, akik a királyi kiváltságlevelek megszerzésének idejében, vagyis 1692. 1707. és 1718. években már földesi lakosok voltak és nemesi kuriákban laktak, – egyéni nemességük bizonyítása és vizsgálata nélkül, a királyi kiváltságlevél alapján elismerendők kétségtelen nemeseknek.

Ebből a célból, 1726. XII. 18. kelt királyi rendelet alapján kiadatják Szabolcs vármegyével hiteles alakban a vármegyénél nyilvántartott földesi kurialis nemeseknek 1707. és 1718. években készült összeírását s a bennük foglalt 32, illetve 54 földesi lakos a két királyi kiváltságlevél alapján kéri Szabolcs vármegyét 1727. I. 14. magától értetődő nemességük elismerésére.

Az 1707. VII. 17. maga a földesi tanács által készített összeírás szerint a magok szabad nemes kuriájokban laktak. 31

Boldog Ferenc	Pércsy János
Csontos Ferenc	Pércsy Mátyás
Domokos Pál	Sápy Benedek
Földessi András	Pércsi Szabó János 20
Földessi István 5	Szabó Mihály
Gálos Péter	Szatai János
Jeney László	Szeghy Gáspár
Karacs Pál	Tóth István
Kemény István	Török István 25
Körössy Mihály 10	Tury Gergely
Körtvélyessy Márton	Tury György
Nagy András	Ványi János
Nagy Gergely	Ványi László
Nagyidai Gergely	Veress András 30
Nagy L. Gergely 15	Veress Gáspár
Pásztor Gergely	Veress János

Az 1718.évben készült összeírás szerint pedig földesi kuriális nemesek: 32

Árkus Mihály	Erdélyi Ferenc
Biró András	Erdélyi András
Biró István	Földessi András
Boldog Ferenc	Földessi István
Csontos Ferenc	Gál János
Domokos András	Jeney Mihály
Domokos Ferenc	Kádár György
Domokos György	Karacs Pál
Domokos István	Karmasin Bálint 20
Domokos János 10	Kemény István
Domokos Pál	Körössi György

89.

Kőrössi János	Somogyi Tamás
Körtvélyessy János	Szeghy Gáspár 40
Lázár Mihály	Széles György
Makai Mihály	Szűcs János
Médi István	Tarnai István
Mocsáry György	Tokaji György
Nagy Gergely	Tóth István
Nagyidai Gergely 30	Tóth Mihály
Nagy L. Gergely	Török János
Nagy Mihály	Tury Gergely
Nyirő György	Tury Miklós
Parti Miklós	Váncsodi András 50
Pásztor János	Ványi János
Pércsy János	Veress János
Pércsy Mátyás	Vida János
Sápy János	Vincze Gergely

Szabolcs vm. azonban 1727. I. 10–14. napjain tartott közgyűlésében a folyamodók nemességét, mivel személyesen meg sem jelentek, sem bizonyító okiratokat be nem mutattak, – nem ismerte el, hanem őket mint olyanokat, akik a nemességvizsgálati szabályzat (Idea) szerint nemességöket egyénileg igazolni nem akarják, – továbbra is adózó állapotban hagyta.

E vármegyei határozat ellen a földesiek a Helytartótanácshoz fordultak panasszal s beadványukban megemlítve Szabolcs vármegyének nemességük el nem ismerésére vonatkozó azon indokolását, hogy sem az 1692. évi, sem az 1718. évi királyi kiváltságlevelekbe névszerint befoglalva nincsenek, – kérik a Helytartótanácsot, hogy utasítsa a vármegyét nemességüknek a vármegye jegyzőkönyvében foglalt adatok alapján való elismerésére, mert hiszen a földesi kurialis nemes utódokat nem lehet büntetni azért, hogy őseik annak idején tudatlanságból nevöket a diplomákba be nem iratták, de akiknek utódai viszont ma is tényleg benne ülnek kurialis nemes őseiktől örökölt birtokaikban.33

A földesi nemeseknek erre a kérésére azután azt válaszolta 1727. VI. 18. a Helytartótanács, hogy a nemességét mindenki egyénileg tartozik igazolni s aki ezt nem teszi, paraszti terhekkel és adóval róható meg. Egyben utasította F ö l d e s s y Gáspár, Sámuel, András és György atyafiakat; H a r a n g h y Gáspárt és fiait, Györgyöt és Pált, továbbá V e r e s s Pétert nemességük további bizonyítása végett a tulajdonukban levő birtokokra vonatkozó osztálylevelek bemutatására s végül utasítja T ö r ö k Jánost, aki Szoboszlóról költözött Földesre s aki azt állítja, hogy nagyatyja ott kapitány volt, annak bizonyítására, hogy kapitányi tisztet Hajdúszoboszlón csak nemes ember viselhetett. 34

Ugyanebben az időben 1727. VII. 10. kapták meg a földesiek

90.

S z u n y o g h György szolgabíró értesítését, hogy a Helytartótanács rendelete alapján azoknak a földesi nemeseknek, akik 1727. I. 10. Földesen tartott nemességvizsgálaton nem jelentek meg, 1727. VIII. 1. Balkányban kell megjelenniök, ha nemességüket igazoltatni akarják.

A földesiek azonban sem ezen a gyűlésen, sem a következőkön nem jelentek meg s végül makacskodásokkal oda juttatták a dolgot, hogy a vármegye 1728. XII. 8. törvényes keresetet indíttatott ellenök azon a címen, hogy Földes helység földjét és határát sajátjuknak tartva, kuriájokhoz és telkeikhez csatolták, amihez mint nem nemeseknek joguk nem volt, miután az közvagyont képező terület. 35

A vármegyének ez a lépése nagyon megdöbbentette a földesi kurialis urakat s mivel az országszerte egyformán folytatott nemességvizsgálati perek szigorúsága nem sok reménnyel kecsegtetett kivételes elbánás megnyerésével, másrészt a község lakosságára kivetett adóterhek csakugyan súlyos megterhelést jelentettek a jogaik küzdése érdekében már addig is igen nagy anyagi áldozatot hozott közönségnek, lépéseket tettek a Helytartótanácsnál abban az irányban, hogy a királyi kiváltságlevelek alapján ugyan, de személyes megjelenéssel és a leszármazás igazolásával bizonyíthassák nemességüket.

Az e tárgyban készült felterjesztésében maga a földesi tanács a következő kategoriákat állapítja meg a földesi kurialis lakosokról:

1. 40 egyén (38 család) az 1692. évi privilégiumot szerzők leszármazói;

2. privilégiumot nem szerző armalista nemesek: B e n e István, I l l é s Márton és K i s s Bálint;

3. libertinusok (azaz szabad emberek) : Á r k u s Mihály, B á t h o r i István, B e r e c z k i György, B o na János; H a j ó s András, J ó Mihály, K á d á r György, S a m i András, S o m o g y i Ferenc, S z a b ó György, T ó t h Mihály, V a j d a Pál, V á nc s o d i András és V a r g a András.

E célból királyi rendeletet eszközöltek ki 1730. VI. 26. arra, hogy E r ő s s Ádám kir. táblai hites jegyző eskü alatti kihallgatásokat végeztessen a földesi kurialis nemesek részére az 1692-ben királyi kiváltságlevelet nyert ősök személyének és utódaik leszármazásának megállapítására, másfelől 1733. III. 27. ilyen tartalmú Helytartótanácsi rendeletet eszközöltek ki a vármegyéhez:

A földesiek kinyilatkoztatták, hogy ők nemességük alapjául a ma is élő király által megerősített kiváltságlevelet tekintik s hajlandók arra, hogy a diplomát megszerzőktől valló leszármazásukat igazolják, – viszont Szabolcs vm. e nyilatkozattal meg nem elégedve, a nemesség bizonyításra más bizonyítékokat követel és így a kiváltságlevelet sem veszi semmi tekintetbe azon okból, hogy a földesi

91.

lakosok nemességüket egyénenként tartoznak igazolni. Mivel pedig egyesek nemességének egyénenként való igazolása nem szüntetheti meg a mások kiváltságait, hanem minden kiváltság megtartja a nemességvizsgálat és igazolás előtti erejét, – ez okon azokra a földesi lakosokra nézve, akik nemességüket a kiváltságlevelekre alapítják, nincs más hátra, mint az, hogy ők a kiváltságlevelet nyert ősöktől való leszármazásukat elegendő módon megbizonyítsák s így azokat mintegy maguknak is megszerezzék. Ezért hát meghagyja a H. T. T. a vármegyének, hogy az egyénenkénti nemességbizonyítást ugyan követelje meg a földesiektől is azonban I. akik a kiváltságleveleken kívül bármi mást nemességük bizonyítására felhoznak, azt a vármegye teljes egészében fogadja el: II. akik pedig csak átalánosságban hivatkoznak a kiváltságlevelekre, azokat a privilegium szerzőktől való leszármazás igazolására kötelezze és az egész vizsgálati anyagot a vármegye saját véleményével együtt hozzá minél előbb terjessze fel.36

A tanuvallomások kivételére a debreceni ker. tábla Bihar vm. alispánját küldte ki, aki 1733. VII. 16. Derecskéről C s a t ó István, C s ö k m ő i Péter és Katona András, Berettyóújfaluból B i r ó András és N a g y Péter; Rábéről K a r a j o s Pál és E l e k Péter; Dancsházáról B a g o s s y János és N a g y Ferenc; Bajomból N a g y Mátyás; Sápról N a g y László; Nádudvarról S z a b ó György és még más 20 idős; 70-80 éves között levő nemes embert hallgatott ki eskü alatt arra, hogy személyesen ismerték a következő 40 földesi kurialis nemest, akik 1692-ben a Leopold-féle kiváltságlevelet nyerték: 37

B i r ó András 1692; még él 1733-ban;

B o l d o g Ábrahám 1692; Ferenc és Márton nevű fiai élnek 1733;

C s o n t o s Ferenc 1692 ; még él 1733 ;

D o m o k o s Pál 1692; András, Ferenc, István és János nevű fiai élnek 1733;

F ö l d e s s i András 1692; még él 1733;

F ö l d e s s i István 1692; Gáspár nevű fia é1 1733;

F ö l d e s s i László 1692; Sámuel nevű fia é1 1733;

G á l János 1692; még é1 1733;

J e n e y László 1692; László nevű fia él 1733;

J e n e y Mihály 1692; Mihály nevű fia él 1733;

K a r a c s Pál 1692; még é1 1733;

K a r m a s i n Bálint 1692; még é1 1733;

K a t o n a András 1692; még é1 1733;

K e m é n y István 1692; István és János nevű fiai élnek 1733 ;

K i s Nagy Gergely 1692; még él 1733-,

K ő r ö s s i Mihály 1692; Gergely és János nevű fiai élnek 1733;

K ö r t v é l y e s s y Márton 1692; János nevű fia él 1733;

M a k a i András 1692; András fia é1 1733;

92.

M o c s á r y György 1692; még é1 1733;

N a g y András 1692; András, Bálint és Mihály nevű fiai élnek 1733;

N a g y Gergely 1692; még é1 1733;

N a g y János 1692; Gergely fiától származó unokája Gergely él 1733;

N a g y i d a i Gergely 1692; még é1 1733;

N a g y Szabó Mihály 1692; még é1 1733;

N y i r ő György 1692; György nevű fia é1 1733;

P á s z t o r Gergely 1692 ; János nevű fia é1 1733 ;

P é r c s y Ferenc 1692; Mátyás nevű fia é1 1733;

P é r c s y Gergely 1692; János nevű fia é1 1733 ;

S á p y Benedek 1692 ; János nevű fia é1 1733;

Pércsi S z a b ó János 1692; még él 1733;

Apáti S z a b ó Mihály 1692; Ferenc és Mihály nevű fia: élnek 1733;

S z a b ó Tamás 1692; még é1 1733;

T ó t h István 1692; Mihály nevű fia é1 1733;

T ö r ö k János 1692; még é1 1733;

T u r y Gergely 1692; Gergely nevű fia é1 1733;

T u r y Miklós 1692; még é1 1733;

V á n y i János 1692; még é1 1733;

V e r e s s János 1692; még é1 1733;

V i d a János 1692; még é1 1733;

V i n c z e Gergely 1692; még é1 1733.

Ezeknek a tanuvallomásoknak a birtokában. 1733. VIII. 4. folyamodnak a földesi nemesek a vármegyéhez nemességük elismerése iránt, Szabolcs vm. azonban. 1733. VIII. 7. Szentmihályon tartott közgyűlésében a 40 kurialis nemes, illetve leszármazóik közül csak 26-nak a nemességét ismerte el, míg

Bíró Andrást	Kis Nagy Gergelyt	Nyírő Györgyöt
Gál Jánost	Körtvélyessy Mártont	Apáti Szabó Mihályt
Karmasin Bálintot	Makai Andrást	Ványi Jánost és
Katona Andrást	Mocsáry Györgyöt	Vincze Gergelyt
Kemény István fiait	Nagyidai Gergelyt

addig, míg újabb kétségtelen bizonyítékokat nem mutatnak elő; nemeseknek nem ismerte el. Egyebekben az egész vizsgálati anyagot a Helytartótanácshoz terjesztették fel.

A Helytartótanácsnak az a több ízben megismételt rendelkezése, hogy a nemességvizsgálat teljes befejezéséig az érdekeltek a nemesi kiváltságos helyzetben meghagyandók, ezuttal is csak papiroson maradt, amint azt az 1733. XII. 22. és 1734. IV. 16. a vármegyéhez intézett rendeletek mutatják.38

Három és fél év telt el addig, amíg a Helytartótanács, illetve a király végérvényesen döntött a földesi kurialis nemesek ügyében s ez az 1737. I. 18. hozott döntés teljesen és tökéletesen megsemmi-

93.

sített minden személyes nemesi jogot, ami a királyi kiváltságleveleken alapult s bizony, ha a földesi kurialis nemeseknek más, címeres nemeslevéllel, vagy régi osztálylevelekkel igazolható birtokos nemesi jogaik nem lettek volna, – egész községi szervezetükkel és testületileg gyakorolt jogaikkal együtt a jobbágyközségek szomorú sorsára jutottak volna, mert ebben a rendeletben a következők foglaltatnak a földesiek privilegialis nemessége ügyében:

A földesi lakosoknak 1692-ben kiadott s általánosságban tartott kiváltságlevél, sem alakilag nemeslevélnek, sem tartalmilag adománylevélnek nem tekinthető, mivel annak kiadmányozása nem ezeknek módjára és formájában történt, sem pedig abban a szerzőknek javak nem adományoztattak; sem a szerzők közül senki annak erejénél fogva, ahogy ez a nemesleveleknél történni szokott, a jobbágyi állapotból ki és a nemesek közé fel nem vétetett, sőt még a megszerzők nevei sem vétettek bele egyénenkénti megnevezéssel, ami pedig t. i. a névszerint való beiktatás, nem csak alakilag, hanem érdemben is a leglényegesebb kelléke úgy a címeres nemesleveleknek, mint az adományleveteknek; – tehát úgy e miatt, mint azért, hogy az említett kiváltságlevél, – ahogy azt annak szövege is mutatja, – feltételezi azt, hogy az azt megnyerők már előzőleg Magyarország régebbi királyaitól nemesi rangra emeltettek és csak ezen előfeltétele fennforgása esetére erősíti meg és biztosítja azoknak már meglevő nemesi jogaikat, szabadságaikat és mentességeiket, a nem nemeseket és jobbágyokat pedig kifejezetten kizárja. Az említett földesi lakosok tehát az érintett kiváltságlevél és a vele való élés alapján, hacsak magukat valóságos és kétségtelen nemeseknek más elegendő próbákkal: és bizonyítékokkal igazolni nem tudják, – a vármegye felfogása szerint is nemeseknek el nem ismerhetők és nem tarthatók, – ez törvényes következmény. Ehhez képest azok, akik Szabolcs vm. jelentése szerint nemességük igazolása végett egyéb bizonyíték nélkül egyedül csak a kiváltságlevélre hivatkoznak, mint B i r ó András, K e m é n y István, V á n y i János, K i s Nagy G., Mocsáry Gy., G á l János, N a g y i d a i Gergely, N y i r ő György, Vincze Gergely, Karmasin Bálint, A p a t h y Szabó M., Körtvélyessy M., Makay András és Katona András, amíg nemességöket más módon nem bizonyítják, jobbágyoknak minősíttetnek és adófizetés alá vonandók.

Akik pedig a kiváltságlevélen kívül egyéb bizonyítékot is hoztak nemességök bizonyítására, azok további bizonyításra felhívandók s az egész vizsgálat eredménye jóváhagyás végett a Helytartótanácshoz felterjesztendők. 39

Ezzel azután végleg be is fejeződött a földesi kurialis nemesek testületi alapon folytatott nemesség igazolási ügye és pedig olyformán, ahogy az az ország minden egyes nemes családjával történt, –

94.

hogy ezentúl mindenki csak egyénileg, a saját vagy családja régebbi tagjainak a nevére szóló hiteles írásokkal és vármegyei bizottság, illetve kiküldött által végrehajtott hiteles tanuvallomásokkal igazolhatta nemességét a vármegyének erre a célra kiküldött bizottsága előtt.

Van ugyan valami nyoma Szabolcs vm. levéltárában 1738-ból annak, hogy egyes csoportok még mindig kísérleteztek a királyi diplomákra hivatkozással nemességüket igazolni, ennek azonban semmi eredménye nem lehetett. Mivel pedig ezekben az iratokban értékes adatok vannak egyes családok történetére, azokat érdemeseknek tartom itt leközölni

Árkus János Kabáról jött, a Ványi családba házasodott; Biró András és Biró vagy Takács István Szentmiklósról költözött be; Domokos András, Ferenc, György, János, István és Pál van egy ármálisuk, de ahhoz más família tartja jussát; G á l l Ferenc Diószegről jött, J e n e y Mihály szolga lévén, telepedett meg; K á d á r György három évvel ezelőtt Szoboszlóról jött; K a r m a s i n Bálint a Pércsy családba házasodott; K e m é n y István zálogos Csely jószágon lakik; K ö r t v é l y e s s y János Sápról költözött be; M a k a y Mihály a Veress családba házasodott, Berettyóújfaluból jött; M é d y István Püspökiből jött, a Földessy családba házasodott; M o c s á r y György Szoboszlóról jött, zálogos S z e g h y földön lakik; N a g y Gergely a Kunságból szakadt; P á s z t o r János atyja a Kunságból jött s a Boldogh családba házasodott; S o m o g y i Tamás Szoboszlóról jött; S z é l e s Tamás fia, György Krajnáról szakadt Földesre; S z ü c s János Szentről (Pozsony vm.) jött s a Földessy családba házasodott; T ó t h Mihály a B i r ó István veje, Berettyóujfaluból jött; T o r n a i István atyja Tótországból jött; T ö r ö k János atyja a Hajdúvárosokról jött s a Szeghy családba házasodott; V i n c z e Gergely Átányról jött, atyja jobbágy volt; V á n c s o d i András mint sertéspásztor telepedett le.40

Az igazolt vagy Földesre 1848-ig beköltözött nemes családok névsorát később közlöm, de itt említem meg azt, hogy az ősi földesi nemes családok közül az Árpád-korban is szereplő F ö l d e s s y, P é r c s y és V á n y i családok igazolt leszármazói ma is élnek Földesen.

C.) Hadnagyválasztási per 1731 -1733.

Földesnek, mint minden más községnek az élén, eleitől fogva a bíró, vagy főbíró állott, akit az összes nemesek szavazatával választottak s aki megválasztása után az egész nemes közönséget jelentő úgynevezett Nemes Kommunitásból választott maga mellé 12 esküdtet vagy senátort.

Így ment ez évről-évre egészen 1728-ig, amikor egyszerre csak,

95.

– látszólag minden különösebb előzmény nélkül, nem bírót, illetve főbírót, hanem hadnagyot választottak a község élére és a hadnagy mellé ugyancsak a nemes közönség szavazataival tanácsot, ami azt jelenti, hogy Földes község az 1729. esztendőben rendezett tanácsú községgé alakult át.

Mi vezette Földes nemes lakosait e rendezett tanácsu községi szervezet beállítására, azt sem Szabolcs vm. jegyzőkönyveiből, sem a vármegyének a község ellen e berendezkedés miatt folytatott perirataiból megállapítanom nem sikerült. Ha azonban megvizsgáljuk azokat a törekvéseket, amelyek a község kiváltságos helyzetének s főleg széleskörű önkormányzatának megsemmisítésére Szabolcs vm. részéről kiindultak s amelyek egyelőre a királyi rendelettel kiküldött bíróság előtt 1725. V. 1. létrejött megegyezésben végződtek; továbbá, ha ezenkívül figyelembe vesszük azoknak a környező községeknek az élethalál harcát, amelyek, mint Kaba, Derecske, Tépe, Bagos, Mikepércs, Berettyóújfalu, Sass, Konyár, Komádi stb. éppen ezekben az időkben, 1724–1727. évek között vesztették el hadnagyválasztási jogukat és kiváltságos hajdúközségi közigazgatási szervezetüket s jobbágyközségekké lefokozva részint a nagyváradi káptalan, részint a herceg Eszterházy-család földesúri latalma alá kerültek, talán megtaláljuk azokat az okokat, amelyek Földes község nemeseit arra indították, hogy a nehezen kicsikart győzelmet igyekezzenek biztosítani olyan közigazgatási szervezet létesítésével, amely formailag is kifejezze önkormányzaton nyugvó kiváltságos, kuriális nemes községi jellegüket.

Az új közigazgatási szervezet beállítása s főleg az addig használt főbíró elnevezésnek hadnagy névre történt megváltoztatása tüstént szemet szúrt Szabolcs vm. rendjeinek s sürgősen elrendelték, hogy állítsák vissza a földesi nemesek a régi rendet. Mivel pedig a földesiek ismételt megintések és rendeletek ellenére maguknak hadnagyot és mellé tanácsot választottak és azt a vármegye parancsára letenni nem akarták, a hatósági tekintély megsértése miatt Szabolcs vm. 1731. III. 8. és VII. 10. tartott közgyűlése Földes lakosait 1731. IX. 25. törvénybe idézi.41

Amint ezt a perbehívó levelet megkapták a földesiek, 1731. IX. 3. már felküldik Bécsbe a király közbenjárásának kikérésére T ö r ö k János hadnagyot és P á s z t o r János jegyzőjüket s hogy kiküldetésük milyen eredményes volt, mutatva a királynak Szabokcs vm. rendjeihez 1731. IX. 18. érkezett rendelete, amelyben azzal az indokolással, hogy Földes községnek ősi szokása és kiváltsága a maguk között való hadnagyválasztás (creando inter se ductore) s ennek a kérdésnek megítélése magasabb fórum, a királyi táblai bíróság elé tartozik, – megparancsolja a király a vármegyének, hogy az egész pert hagyják abban, mert a netalán hozandó ítélet semmis.

Mint a rendelet hátlapján látható feljegyzés mutatja, Szabolcs vm. rendjei tudomásul vették ugyan a király rendeletét, de azt az

96.

1681. évi XXX. t.-c. értelmében törvénytelennek nyilvánították s az 1731. IX. 25. kitűzött vármegyei törvényszéken, amelyen a földesiek a királyi rendeletben bízva, meg sem jelentek, – a földesieket a hatósági tekintély ellen elkövetett sérelemért 100 forint büntetéssel sujtották, majd az 1732. II. 13. tartott közgyűlésen ezt a bírósági ítélet megerősítették; a választott hadnagy azonnali letételét elrendelték és az egész ítélet végrehajtására S z u n y o g h y János szolgabírót küldték ki.

S z u n y o g h y János szolgabíró C s o m a András vármegyei ügyésszel és a vármegyei esküdtekkel 1732. III. 30. meg is jelent Földesen, hogy a vármegyének a hadnagy letételére, illetve új bíróválasztásra és a 100 frt. büntetés behajtására vonatkozó ítéletét végrehajtsa.

A végrehajtás rendjén először is felszólították D o m o k o s János hadnagy, Pásztor János jegyző, Nyirő György és V á n y i János esküdt földesi lakosokat ingó és ingatlan javaik bevallására és bediktálására. Ezek azt megtagadták és a község kiváltságaira hivatkozással az egész végrehajtás elleni tiltakozásukat jelentették ki. Erre a vármegyei bizottság lefoglalta a község korcsmáját és azt B o r o s s László, P a t a k y Ferenc, B o l d o g h Márton és S z e g e d y Márton előhívott nemes lakosok jelenlétében zár alá vette.

Ennek megtörténte után a községházán az odagyűlt nemesség és tanács előtt a szolgabíró felolvasta a vármegye ítéletét; a hadnagy nevet és címet megsemmisítettnek nyilvánította, egyszersmind D o m o k o s János hadnagy letételével bíróválasztás céljából három egyént u. m. N y i r ő Györgyöt, V á n y i Jánost és K ö r tv é l y e s s y Jánost kijelölt s ezek után a végrehajtást befejezettnek jelentette ki.

A délután folyamán azután P á s z t o r János jegyző, S z é l e s Tamás, B i r ó András és N y i r ő György megjelentek a megyei bizottság előtt, akik B o r o s s László házánál tartózkodtak, s az egész község és lakosság nevében ünnepies formában tiltakozásukat ielentették ki az egész végrehajtás ellen s egyben bejelentették, hogy a községi korcsmát visszavették s annak zár alá vételét semmisnek veszik.

E bejelentésre C s o m a András vm. ügyész, a földesi küldöttség tagjait a törvényes következményekre figyelmeztetve a vármegye nevében tiltakozott az erőszakos eljárás miatt.

A törvényes következmények nem is maradtak el, mert Szabolcs vm. közgyűlése 1732. V. 16. hozott határozatával utasítja C s o m a András ügyészét, hogy a földesieket, a vármegyét ért sérekem miatt elégtétel szerzés végett, 1732. VI. 25-ére, a folyamatba teendő törvényszéki eljárásra idéztesse meg. Erre azután megmozdultak a földesiek és amellett, hogy G a 11 o v i c s Jánost ügyvéd-

97.

nek fogadják, az 1732. VI. 4. szóló idézésre ismét a királynál próbálkoztak közbenjárást szerezni. Egyelőre azonban csak annyit tudtak elérni hogy a király a Helytartótanács útján VII. 1., IX. 24. és 1733. II. 7. megsürgettette Szabolcs vm. rendjeit a földesi hadnagyválasztási per ügyében teendő jelentést illetőleg.

Végre azután 1733. III. 24. megtörtént a királyi döntés, mely szerint semmi különös ok nincs annak kifogásolására, hogy a földesiek hadnagyot válasszanak s ez a kérdés teljesen közömbös a vármegyére nézve is, mert azt a jó rend kívánja, hogy a helység lakosai valamelyik nemes társukat saját kebelükben megválasszák a célból, hogy az a saját kebelükben a vármegyei határozatokat és rendelkezéseket végrehajtsa; a vármegyei pótadókat beszedje és a számvevő kezéhez juttassa s a lakosok között a jó rendet megőrizze. Ez azonban legyen akár bíró, akár hadnagy elnevezése, magára a vármegyére nézve sérelmet nem jelenthet, mert azzal, hogy valamely község nemes lakosai saját kebelükben hadnagyot választanak, a vármegye törvényes joghatósága érintve nincs, hiszen az ilyen hadnagynak éppen az a gondja és tiszte, hogy a saját kebelükben előforduló ügyeket elintézze, egyebekben pedig ő maga is a többi nemesekkel együtt a vármegye törvényhatósága alatt marad. De ezenkívül értelme sem volna, sőt nem is illenék, hogy amikor parasztfalvakat sem korlátoznak saját maguk hadnagyválasztási szabadságokban, akkor éppen a földesi nemeseket zárják ki ebből a jóindulatú elbánásból. Mivel tehát semmi indoka nincs annak a megyei határozatnak, hogy a földesiek hadnagyot ne válasszanak, hanem közvetlenül az alispántól és szolgabírótól függjenek, – következésképen a határozat alapját képező ügyészi vélemény is elesik, ami a határozat folytán lefoglalt mészárszék és korcsma ügyére is vonatkozik, ehhez képest a vármegye által ezen a címen indított pereket a király megsemmisíti és törölni rendeli.

Ellenben, mert a földesiek a vármegye idézésére, esetleg a szükséges felvilágosítások megadására, sem jelentek meg s ez által a hatósággal szembehelyezkedve a hatósági tekintélyt tényleg megsértették, – hogy ebből mások is példát ne vehessenek hasonló renitentiára, – a 100 fr-t. büntetést helybenhagyja, – annak határozott kiemelésével, hogy teljes szabadságukban áll a földesi nemeseknek magok között bírót vagy hadnagyot választani.

Egyben figyelmezteti a király a vármegyét, hogy a közjót alapjában véve egyáltalán nem szolgáló, hanem csak a lakosságot terhelő, hasonló egyenetlenségeket és perlekedéseket szító határozatok hozatalától ezentúl tartózkodjék 42

A földesiek aztán próbálkoztak a 100 frt. büntetés elengedéséért kérvényezni a vármegyénél s 1733. VIII. 7. a község adófizető lakosai nevében, tehát nem a nemesek, kérvényt adnak be Szabolcs vm. rendjeihez, hogy a megyei bizottság által lefoglalt

98.

községi korcsma tudatlanságból történt visszafoglalása miatt kirótt 100 frt. büntetést engedjék el.

Szabolcs vm. azonban 1733. IX. 9. tartott közgyűlésében ezt a kérést annál is inkább elutasította, mert – mint láttuk – a Helytartótanács a vármegyének a 100 frt. büntetést kimondó határozatát jóváhagyta s így a földesieknek a 100 frt. büntetést meg kellett fizetni, ami meg is történt 1733. IX. 10. Ennek azonban a hadnagy név megváltoztatására, illetve arra, hogy a rendezett tanácsú közigazgatási szervezetet megváltoztassák, a mondottak szerint semmi befolyása nem lett és ez a szervezet és ez az elnevezés maradt meg 1848-ig.

A dolog történetéhez tartozik még annak megemlítése, hogy a község a büntetés kifizetésére semmi fedezettel nem rendelkezvén, azt Gulyás Tóth János hajdúszoboszlói lakostól vette fel kölcsön, s mivel visszafizetni nem tudta, vele 1734. X. 31. ilyen tartalmú egyezséget kötöttek, a község vezetői: A tanács nemesi szabadságukat munkálni kívánván, kölcsön vesz 100 forintot T ó t h Jánostól oly feltétellel, hogy T ó t h János és felesége a község telkén építendő házban laknak halálukig, 3 lovat, 2 tehenet tarthatnak, semmi közterhet nem viselnek. Ha pedig bármi okból oda nem költözhetnek, a pénz visszafizetendő. A kötelezvényt aláírták: K a r a c s Pál hadnagy, N a g y Gergely, B i r ó István, T ö r ö k János, V á n y i János, N y i r ő György, S z a b ó N. János, D om o k o s István esküdtek és Pá s z t o r János jegyző.

T ó t h János és neje azonban nem költöztek Földesre, hanem per útján kapták vissza pénzüket 1736. VIII. 22. 43

D.) Pallosjog gyakorlatáért folytatott per 1731-1746.

Földes önkormányzati és törvényhatósági jogaiért a vármegyével folytatott küzdelmének legsúlyosabb szakasza a pallosjog gyakorlásáért folytatott per volt, mely jogot, mint a köztörvényhatósági jognak egyik igen fontos és rendkívüli jogosítványát Földes község lakosai tényleg gyakoroltak és pedig magának a vármegyének a hozzájárulásával.

Mikor és hogy keletkezett e rendkívüli joga a községnek, azt történelmi adatok alapján meg lehet magyarázni, az azonban bizonyos, hogy a különböző nemesi jogosítványokért folytatott küzdelmek során ezt a rendkívüli és föltétenül királyi kiváltságot jelentő jogosítványt írásbeli bizonyítékokkal nem tudták a földesiek igazolni, legfeljebb annak gyakorlatát nehány emberöltőről, eskü alatt kivett tanuvallomásokkal.

Az évszázados gyakorlatra és a régi királyok által adott kiváltságokra való hivatkozásban volt ugyan annyi, hogy a pallosjogot, bár mindig kivételes királyi kegyelem alapján, minden nemesnek biztosította saját birtokán az 1405. évi 5. t.-c. 1. §-a s mivel Földes

99.

községnek első ismert birtokos családja a Kaplony nemzetségből származott Földesi Nagy család csakugyan birt pallosjoggal Zsigmond királynak 1387. kiadott kiváltságlevele alapján,44 továbbá a későbbi birtokos nemes családok közül a Bajomi és Esztári családok ugyancsak Zsigmond király 1412, 45 majd a Torday család H u n y a d y János kormányzó 1452-ben kiadott privilégialis levele alapján szintén bírtak pallosjoggal saját birtokuk, tehát Földes területén is;46 hogy azonban e jogukkal a XVI. század folyamán még tényleg Földesen élő leszármazóik egyáltalán nem éltek sőt nem is élhettek, azt megállapíthatjuk azokból a Szabolcs vm. előtt 1550 – 1588-ig folytatott perekből, melyek szerint nem csak a nagyobb hatalmaskodási, hanem kisebb pl. rágalmazási, sőt tilalmas perekben is, mindig a vármegye bírósága előtt találjuk a földesi nemeseket, ha perük volt egymással. Ez pedig formailag is bizonyítja azt a különben magától értetődő tényt, hogy a pallosjog használata nemes emberre ki nem terjedhetett s mivel Földesen mindig csak nemes emberek laktak, saját nemesi kuriájokban s ott jobbágyaik, jobbágytelkeik nem is voltak, voltaképen ezt a jogot ott, ha meg lett volna is, nem volt kiken gyakorolni. Arra pedig, hogy ezt a jogot paraszti, vagy jobbágysorsban levő nyilvános gonosztevőkön, rablókon és gyilkosokon gyakorolták volna a földesi nemesek, adatot nem találtam, de nem is valószínű, mert hiszen Szabolcs vm. rendjei is csak 1588-ban hatalmazzák fel a vármegye alispánját, a tolvajok, rablók, gyujtogatók, házasságtörők, méregkeverők és boszorkányok felett való való ítélkezésre, illetve azok megbüntetésére.47

Feltéve, de meg nem engedve, hogy a XVI. században élő földest nemesek, mint a fentebb érintett és pallosjoggal bíró családok leszármazói, elvileg gyakorolhattak volna pallosjogot, az 1514. év után beköltözött nemesek azonban ilyen jogot se nem szereztek, se nem gyakorolhattak, az ebben az évben törvényerőre emelt Verbőczy Tripartitum III. rész 32 fejezete szerint, amely a pallosjog gyakorlatát kizárólag királyi kiváltságlevél alapján engedi meg.

Ennek folytán Földes község pallosjoga, illetve törvényhatóságának halálos ítéletek kimondását, sőt a meghozott ilyen ítéletek végrehajtását jelentő része, királyi kiválságlevéllel okmányilag nem igazolható és csak bizonyos előzmények, vagy hagyományok maradtak fenn a későbbi nemzedékeknek. Ellenben van egy 1610. évi nádori és 1613. évi erdélyi fejedelemi törvényerejű rendelet, amely nem ugyan Földes községet, hanem az összes városokat, községeket, sőt falvakat is kiváltságképen pallosjog, gyakorlatával ruházott fel, hogy t. i. minden községnek a bírája, a helység területén tetten ért gyilkosokat, rablókat és esküszegőket a jog és törvény rendes útján halálra ítélhette. Ennek a meglehetősen ismeretlen, törvényerejű nádori, illetve fejedelmi rendeletnek már maga a létrejövetele is nagyon érdekes módon történt. – A tiszántúli ref. egyházmegyék papjai 1605-ben

100.

megkeresést intéztek a vármegyék rendjeihez a mindenütt igen nagy mértékben eláradt bűnök megfékezésére. A papság megkeresésére Szabolcs vm. 1607. V. 1. Karászon; Szatmár vm. pedig 1607. V. 23. Óváron tartott közgyűlésén szabályrendeletet dolgoztak ki a házasságtörők és paráznaság bűnébe esett személyek megbüntetéséről, ami súlyosabb esetekben halállal is büntethető volt. Majd intézkedett a gyilkosság, rablás és esküszegés bűnébe esettek megbüntetéséről is olyformán, hogy az ilyen bűnben leledzőket, amelyik községben őket megfogják, annak a községnek a bírái a törvény rendes útján szigorúan és minden irgalom vagy kedvezés nélkül megbüntetni tartoznak.

És hogy ez halálos ítélet kimondására és annak helyileg leendő végrehajtására is vonatkozott, mutatja a rendelet utolsó szakasza, melynek értelmében minden község és falu, a saját határán belül akasztófát, nyársat, kéz- és lábkalodát tartozott felállítani 12 frt. büntetés terhe alatt.

Szatmár vármegyének ezt a szabályrendeletét Bethlenfalvi T h u r z ó György nádor 1610. V. 29. kelt rendeletével országos érvényű rendeletté emelte s a magyar király fennhatósága alatt álló területeken kötelezővé tette, az erdélyi fejedelem Báthory Gábor pedig 1613. VII. 9. kelt rendeletével az erdélyországi területen is életbe léptette, 48 minek következtében a két országrész között az úgynevezett semleges zónában fekvő Földes község, a viszonyokhoz képest akár Szabolcs megyének a magyar király fennhatósága alá tartozó részéhez, akár az erdélyi fejedelemség alá eső részéhez tartozott, a mindkét ország területén egyaránt érvényben levő országos és törvényerejű rendelet alapján az úgynevezett cégéres bűnösök megbüntetésére saját területén saját törvénykezési joggal és a meghozott ítéletek végrehajtását illetőleg pallosjoggal bírt s hogy ezt csakugyan gyakorolta azt a Szabolcs vármegyével folytatott per folyamán eskü alatt kihallgatott tanuk vallomása, de meg írásba foglalt halálos ítéletekről szóló periratok is bizonyítják.

Mint fentebb az előző szakaszokban láttuk Szabolcs vm. rendjei minden lehetőséget megragadtak arra nézve, hogy a nemesi kiváltságokkal és kiterjedt önkormányzattal bíró községet a jobbágyközségek színvonalára süllyesszék és felette úgy közigazgatási, mint bíráskodási tekintetben is – ami ebben az időben egy volt, – a vármegye mindenható hatalmát érvényesíthessék.

Ez a törekvése a vármegyének nem sikerült. Egyedül a nemességvizsgálati ügyekben találkozott a vármegyének és a Helytartótanácsnak az érdeke. Ez azonban érthető, mert az egész ország területén egyforma mértékkel végrehajtott nemesi vizsgálatnál Földest illetőleg csakugyan nem lehetett kivételt tenni, különösen, ha meggondoljuk, hogy a régi, erdélyi részekhez tartozó megyékben egész sereg kiváltsággal bíró, sőt az erdélyi törvénykönyvekben törvényesen becikkelyezett szabad hajdú várost fosztottak meg testületi szer-

101.

vezetöktől és nemesi kiváltságaiktól, éppen azon az indokon, amivel a földesi nemeseket elintézték, hogy t. i. a királyi kiváltságlevelek megszerzői névszerint nem voltak a királyi vagy fejedelmi diplomákban megnevezve.49

Ez a siker újabb támadásra indította Szabolcs vármegyét s ugyanaz a vármegye, amely pár évtizeddel azelőtt nem csak, hogy tűrte, hanem a földesi tanács ítélete ellen hozzá felebbezett halálos ítéleteket jóváhagyta, az 1725. V. 1. kötött megegyezés ellenére, a pallosjog gyakorlásáért indít pert a község ellen.

E per folyamán azután megint azzal az érdekes jelenséggel találkozunk, hogy a király és a legfőbb kormányszékek ismét a község mellett állanak, mintha az ország legfőbb kormányzata, magával a királlyal együtt, még egy olyan kis község, mint Földes útján is igyekezett volna korlátozni a vármegyei önkormányzat túlságos nagy hatalmát és tekintélyét.

Ez a csaknem félszázadig elhúzódott per azzal kezdődött, hogy C s o m a András vármegyei főügyész, a vármegye 1731. III. 10. tartott közgyűlésében indítványt tett arra, hogy mivel Földes község évek hosszú sora óta büntető bírósági jogot gyakorol pallosjoggal együtt, mely jogot a Tripartitum III. Rész 32. cikke értelmében senki magának nem vehet s visszaélés a használata főleg azoknál, akik, mint a földesiek is nemességök igazolására vannak utasítva a H. T. T. által. Ha tehát a földesieknek nemességök igazolására be kell mutatniuk kiváltságaikat bizonyító okmányaikat, mennyivel inkább felhívandók, hogy a jus gladii gyakorlatát biztosító adománylevelöket a vármegye legközelebbi III. 29. tartandó közgyűlésen mutassák be és a pallosjog használatától és gyakorlatától, mely jog a vármegye területén egyedül a vármegyét illeti, – azonnal eltiltandók. Szabolcs vármegye közgyűlése ezt az indítványt elfogadta és a kitűzött gyűlésre a földesieket formálisan, meg is idéztette S z u n y o g h y János szolgabíró és C s u c s Sámuel esküdt által.

A földesi tanács azonnal tisztába volt a vármegye céljával, mely a pallosjog gyakorlásától való eltiltás ürügye alatt voltaképen a község törvényhatósági jogának a megfosztására irányult. Meg is tette a szükséges intézkedéseket oly gyorsan, hogy már 1731. IV. 22. kiadatott a királyi rendelet S z u n y o g h y János szolgabíró és C s u c s Sámuel esküdtnek.

E királyi rendelet megállapítja, hogy bárminemű kiváltságok és adományok bizonyítása, igazolása és az azokban való ítélkezés magasabb és pedig a kir. táblai bíróság elé tartozik, nem pedig a vármegyei bíróság elé, melynek joghatósága és törvénykezési eljárása erre ki nem terjeszthető. Egyébiránt Földes és a vármegye között 1725. V. 1. királyi rendeletre létrejött egyezség szerint a földesiek törvényhatósági joga és más addig gyakorolt jogai épségben maradtak s nem hajlandó eltűrni a király, hogy Szabolcs vm. a földesieket

102.

e törvényes jogaiktól egyszerűen csak elüsse. Minthogy tehát a vármegye és Földes között felmerült ügy a jus gladii gyakorlását illetőleg az 1715. évi 28. t.-c. értelmében a kir. tábla elé tartozik, ehhez képest Szabolcs vm. az egész pert azonnal abbahagyni és a feleket rendes és illetékes fórum elé állítani tartozik.

A királyi rendeletre Szabolcs vm. körülményesen ismerteti az 1689. évben általa kiadott nemesi bizonyságlevél előzményeit s többek között ezeket mondja: A földesiek először csak régi, elrongyolódott írásaik hiteles átírásának kiadását kérték a vármegyétől, amelyek, mint a B e t h 1e n Gábor fejedelem által 1624-ben végeztetett tanuvallomásolról szóló jegyzőkönyv is csak tized, harmincad és vámmentességről szólottak, de szó sincs bennök régi királyi adományokról. Azonban az akkori megyei főjegyzőt már a földesiek kérvényének a szövege megtévesztette, miután a kérvény a Földes közönégének (in nomine Communitatis Földes) nevében íródott s azt gondolhatta, hogy csakugyan valami kiváltságos városról, nem pedig egy kis faluról van szó. Ennek következtében hajolván is a földesiek kérésére a kért levélmásolatokat nemesi bizonyságlevél formájában állította ki.50 Ez a megtévesztés volt az oka annak is, hogy mikor a földesiek a királyi kiváltságlevelet kihirdetés végett a vármegyéhez bemutatták, azt a vármegye a szokatlan és új adományok tisztázása céljából visszatartotta és később is csak bizonyos megszorító záradékkal hirdette ki stb. Egyebekben a Földes ellen indított pert, illetve az egész ügy eldöntését a király és a magasabb bíróságok eldöntése alá bocsátja.

Szabolcs vm. jelentésének alapján a király, – úgylátszik – maga is meggyőződött arról, hogy Földes községnek csakugyan nincs királyi kiváltsága a pallosjog gyakorlására, mert Szabolcs vm. közgyűlésének 1734. III. 18. hozott határozatából az tűnik ki, hogy S z u n y o g h y János és C s u c s Sámuel esküdt királyi rendelet alapón hozott vármegyei közgyűlési határozat végrehajtásaiképen szólítják fel Földes kurialis helység hadnagyát és tanácsát, hogy pallosjoggal, – amelyet eddig is minden királyi kiváltság nélkül visszaélésszerűen gyakoroltak, többé élni ne merészeljenek törvényes következmények terhe alatt. Ha pedig valami halálra való rabokat találnak elfogni, azokat a vármegye kezébe szolgáltassák és a maguk keze alatt tartani, annyival inkább rájuk törvényt szolgáltatni és azt rajtuk végrehaitani meg ne próbálják.51

A földesiek ezúttal szószerint vették a vármegye határozatát és rendeletét, mert amidőn 1746. III. 21. Szabolcs vm. törvényszéke előtt Veskóczi B u d a h á z y Gábor vm. ügyész a törvénykezési, illetve pallosjog törvénytelen használata miatt újra perbe fogja Földes község hadnagyát és esküdtjeit, teszi azt azzal az indokolással, hogy Lénárt Gergelyt, aki az atyját, Lénárt Istvánt úgy megverte, hogy az sérüléseibe bele is halt s akit emiatt halálbüntetésre kellett volna ítélni, csak pénzbüntetésre ítélt; azután Vak

103.

S z a b ó Sárát és D o m o ko s Ferencet, mint vérfertőzés bűnében leledzőket halálbüntetés helyett szintén csak pénzbüntetésre ítélt; végül S z é l e s Gergelyt egy asszonyon való erőszaktétel és rút istenkáromlás miatt csak egyszerűen megbírságolt, holott a Verbőczy-féle Hármaskönyv III. r. 32. §-a és az országos törvények szerint ehhez egyáltalában semmi joga nem volt.

A megindított perben a földesi tanácsot nemes S o ó s László ügyvéd képviselte és pedig oly sikeresen, hogy három tárgyalás után maga Szabolcs vm, hagyta abba az egész pert.52

De nem hagyta abba a község törvényhatósági jogárak megszüntetésére irányuló küzdelmét, ahogy azt a következők igazolják.

E.)Rév-, vám-, harmincad- és egyházi tizedszedés miatt folyt per 1713-1774.

A földesi nemesek már nemesi kiváltságaik alapján eleitől fogva 1848-ig, vagyis a nemesi kiváltságok megszüntetésének időpontjáig úgy személyökre, mint nemesi birtokaikra nézve mindenféle adó vagy közszolgáltatás alól mentesek voltak és egyházi adót vagy tizedet (decima, dézsma) és királyi adót vagy kilencedet (nona, dica) csak jobbágytelkeik után fizettek.

A török uralom alatt már a XVI. század végére megszűnt a község nagyobb birtokosainak földesura, jobbágyokkal való birtoklása s a község határa lassanként tisztán kisebb nemesek kezére került, akik satát maguk gazdálkodván, jobbágyokat nem tartottak, legfeljebb a szükséges napszámoskéz erejéig zselléreket engedtek a községbe betelepedni, akiknek azonban csak háztelkeik, de úgynevezett jobbágytelkeik nem voltak.

A török pusztítások és hódoltatások, azután a folytonos polgárháborúk miatt a királyi kincstárnak a közjövedelmei, továbbá a honvédelmi és más országos célokra kötelezett karályi, főpapi és főuri uradalmaknak a tizedből, kilencedből, rév- és vámszedési jogból folyó jövedelmei nagyon megcsappantak, másfelől az állandóan zavaros viszonyok között a kiváltságokkal való visszaélések annyira elharapództak, hogy a jövedelmeket minden elképzelhető módon, erőszakkal is igyekeztek biztosítani.

Mint fentebb láttuk, Földes község már 1624-ben fejedelmi rendelettel végrehajtott tanuvallomásokról készített jegyzőkönyvvel igyekszik szabadulni az egri püspök dézmaszedöinek zaklatásától, majd 1652-ben Szabolcs vm. rendjeihez a B o r o s s László-féle török adófizetés ügyében kelt leveléhez arról panaszkodik, hogy réven, vámon, harmincadon mindenütt igen vizsgálják őket B o r o s s László jobbágyai miatt, hogy nemes emberek-e, vagy nem.

Ehhez járult a K a r a f f a-féle hadisarc nyomában 1686-tól kezdve állandósult katonai beszállásolási adó vagy zsoldpénz, úgyhogy a folytonosan jelentkező, újabb meg újabb tehertől szaba-

104.

dulni akaró földesiek végre is, 1692-ben, külön királyi kiváltságlevél szerzésével igyekeztek nemesi jogaikat biztosítani.

Nem is késtek a királyi kiváltságrendeletet az akkori viszonyok szerint illetékes pénzügyi és illetékügyi hatóságoknál bemutatni és a bemutatásról bizonyítványt szerezni.

Bemutatták 1696-ban Váradon P o r t a Fülöp Jakab, a cs. és kir. főkolonellus és a tiszántúli részek és várak főparancsnoka előtt, majd 1700. Kassán a szepesi kir. kamara vezetői és tanácsosai előtt.53

Mindez azonban nem akadályozta meg a tokaji harmincadost, hogy a valamikor jobbágytelkekből álló, majd a törvényes és jogos örökösöktől részben megvásárolt, részben rokonság-sógorság útján megszerzett Mezőszentmiklóson fekvő birtokok után 1700 körül zaklassa a földesieket az egyházi adóért vagy tizedért, úgyhogy 1702. XIII. 4. a vármegyének kellett igazolni a szepesi kamara előtt, hogy a kétségtelen nemes földesiek régebbi idő óta bírják a Mezőszentmiklós nevű kurialis nemesi birtokot, mely már az ő határukhoz tartozik.54

Hogy a II. R á k ó c z i Ferenc alatt indult és dicsőségesen folyt szabadságharc idején a királyi diplomát az új fejedelemmel is megerősíttették Tokajban 1703. X. 28.; azt egész természetesnek tekinthetjük. 55 Ugyancsak a fejedelem lépett közbe a földesi nemesek érdekében a debreceni vámosok túlkapásai ellen 1710-ben, ahogy ezt a földesiek panaszkérvényére 1710. V. 6. rávezetett és II. R á k ó c z i Ferenc fejedelemnek Munkácson sajátkezű alátírásával ellátott néhány sor záradék mutatja.56

A debreceni vámosok azonban – úgy látszik – nem sokba vették a tényleg nagyon egyszerű kiállítású fejedelmi megerősítést, mert 1713. XII. 30. Szabolcs vm. közgyűlésének kellett szabályszerű aláírásokkal és négy pecséttel ellátott bizonyítványban igazolni Debrecen város részére Földes helység lakosainak királyi adománylevélben biztosított adó, rév, vám és harmincad fizetés alóli mentességet úgy személyöket, mint termelvényeiket illetőleg. Majd 1720-ban ugyancsak Szabolcs vm. előtt keresnek oltalmat és elégtételt a Pocsajon levő vámszedők ellen, akik nemcsak, hogy vám fizetésre akarták a földesieket kötelezni, hanem egyik-másik földesi lakost le is tartóztatták.57

A most említett kisebb zaklatásoknál nagyobb veszedelem fenyegette a földesieket 1743-ban, mikor t. i. az egri püspökség perbe keveredett Szabolcs vármegyével az egyházi tized fizetése ügyében. Az eset előzménye az volt, hogy Szabolcs vm. bérbe vette E r d ő d y Antal egri püspöktől a királyi tizedszedés jogát s mikor a szerződést a vármegye 1720-ban felmondta s most már az egri püspök a dézmát részben természetben, részben pénzen megváltani akarta, Szabolcs vm. közölte az egri püspökkel, hogy a vármegye kebelében bizonyos helyek és községek királyi kiváltságaik alapján

105.

királyi tizedet fizetni nem tartoznak. Ilyen község volt Földes is, amely még a vármegye bérleti szerződésének idejében ünnepies tiltakozást jelentett be a vármegye közgyűlésén, mely szerint a vármegyének azért, mert bérbe vette az egri püspököt illető egyházi tized szedését, több joga nem lehet, mint magának a püspöknek. Mivel pedig az egri püspök Földes határában dézmát sem természetben, sem pénzben nem szedett, Szabolcs vm., mint bérlő sem szedhet.

Amint tehát Földes nem fizetett egyházi tizedet a vármegyének, éppen így nem akart fizetni a püspöknek sem. Ezért azután Mária Terézia királyné Gödöllőn 1743. VIII. 7. kelt rendeletében utasítja F o r r a y András debreceni kerületi táblai jegyzőt, hogy Szabolcs vármegyét és mindazokat a helységeket, melyek tizedet fizetni nem akarnak, idézze meg a kir. tábla elé.58

Miért, miért nem, a földesieket F o r r a y András ezúttal nem idézte meg, ami csak a per folyamán sült ki, úgyhogy Mária Terézia 1768. VI. 23. az egri püspök panaszára utasítja V e c s e y László debreceni kir. táblai jegyzőt, hogy mivel az egri püspöknek a kir. tized visszaállítása ügyében 1743. IX. 21. kezdett perében nem idézték meg mindazokat a földesurakat, akiket kellett volna, most már idézze meg 1768. IX. 27. 59

Ezt az idézést aztán már megkapta Földes s amint a külső lapján olvasható feljegyzés mutatja a Földes, Mezőszentmiklós és Tetétlen birtokok és a helység szö1lője után járó királyi tizedügyében.

E perben való képviseletükkel a földesiek B e r n á t h István ügyvédet bízták meg, aki mint a földesieknek 1773. I. 22. írott levele mutatja, azon az alapon igyekezett mentesíteni a földesieket, hogy mivel az 1743. IX. 20. indult alapperben megidézve nem voltak, külön pert indított azért, hogy a már folyamatba levő perbe a földesiek be nem vonhatók.

A per tényleg sikerült s azzal, hogy a királyi kuria 1774. IX. 19. hozott ítéletében kimondotta, hogy az alapperben meg nem idézett földesurak a per folyamán a perbe be nem vonhatók, az egri püspök az egész pert abbhagyta.

F.) Törvényhatósági jogért folytatott per 1755-1779.

W i n k l e r László szolgabíró 1758. VI. 21. kelt rendeletében megtiltja Földes község hadnagyának és tanácsának, hogy K o r o k n a y György földesi lakost elítélje, vagy javaihoz végrehajtás útján hozzányuljon, mert az, mint nemes ember, egyedül a vármegye joghatóságát ismeri el maga fölött a törvény szerint. Erre a rendeletre Földes község, mint kiváltságos nemes helység, ezeket válaszolja W i n k l e r László szolgabírónak: Nem tudja, mi oka lehetett K ö r t v é l y e s y n e k (*ez elírás, hiszen Koroknayról van szó) arra a megintetésre, hacsak az

106.

nem, hogy gyakori káromkodásai és kihágásai miatt előre mentesíteni akarja magát a büntetéstől. Ezzel azonban célt nem ér, mert

1. maga a vármegye adta ki a rendeletet, hogy a káromkodók még a paraszt bírók által is, személyválogatás nélkül, ha kell, testi fenyítékkel is büntetendők;

2. hatósági jogainak régi gyakorlatában Földes községet úgy a királyné, mint a vármegye mindeddig háborítás nélkül meghagyták;

3. kiváltsággal nem bíró faluk paraszt bíráinak is joguk van büntetni, hiszen ha nem így volna, a község nem győzné forsponttal a kisebb-nagyobb kihágásba esett embereket a megye székhelyére küldözgetni;

4. K o r o k n a y nem is régóta van a községben; az sem biztos, hogy igazolta-e kétségtelen nemességét a vármegye előtt; de mert itt lakik, köteles magát a község joghatósága alá helyezni, akár tetszik, akár nem; ne kövessen el kihágásokat, holtig élhet Földesen bántódás nélkül;

5. országszerte büntethet 5, 6 és 12 frt.-ig paraszt bíró is, annál inkább a kiváltságos helység;

6. országos törvények, az 1723. évi 92. és 1741. évi 60. t.-cikkek erősítik a nemes helységek eddigi rendtartását s az 1618. évi 53. t.-cikkek a kiváltságos városokat kiváltságaik szabad gyakorlatában országgyűlésileg meghagyták;

7. ha az elítélt embernek jószága nincs, személyéhez is szabad hozzányulni; virtus enim nobilitat; vitla autem denudant.

Mindezek alapján kéri Földes a szolgabírót, hogy joghatóságának gyakorlásában ne akadályozza. 60

Koroknaynak és más rátarti földesi nemeseknek az esetei azután arra indították a földesi tanácsot, hogy ettől az időponttól kezdve minden nagyobb vagy komolyabb ítéletnél ezt a nyilatkozatot vette ki az érdekeltektől: Minden nemesi szabadságom félretételévcl a földesi nemes törvényszék akármely névvel nevezendő büntetésének magamat alávetem.61

Ilyen előzmények után 1765-ben elérkezettnek látta az időt Szabolcs vm. arra, hogy egy végső rohamot intézzen Földes község törvényhatósági jogának megszüntetésére, mihez képest 1765. IX. 26. Tolcsvai B ó n i s László vm. ügyész vádlevelére a földesi hadnagy szabályszerű megidézésével, a megyei törvényszék előtt pert indított Földes község hadnagya és tanácsa ellen azért, mert a főszolgabírónak ellenszegült és a gonosztevők megbüntetésének jogát saját törvényhatósági jogának vindicálta s ezzel magát más hatóság jogkörébe ártotta, mihez képest őket az 1659. évi XVI. t.-c. alapján 500 forint büntetésben elmarasztalni és őket a hatóságok rendelkezéseit megvetőkre az 1723. évi XII. t.-c.-ben megállapított büntetéssel sujtani kéri.

107.

Az ügyészi vádindítvány L ö v e y László szolgabírónak és Bogdáni F a r k a s László vm. esküdtnek arra a bizonyítványára van alapítva, mely szerint ők 1765. VIII. 12. megjelentek Földesen, hogy egy paráznaságban gyanús személyt kinyomozzanak és hatósági őrizetbe vegyenek. Mikor azután D o m o k o s Ferenc hadnagy a parázna személyeket el akarta fogatni, S á p y István és K á l l a y György jegyző az egész tanács nevében, a vármegyei hatóság képviselőinek ellentállottak és kijelentették, hogy ez az eljárás a földesi tanácsra nézve sérelmes, mert annak a saját joga az efféle bűnös személyek megbüntetése vagy felmentése, a vármegyei hatóság minden bavatkozása nélkül.

A vármegye képviseletében eljáró L ö v e y László és F a r k a s László ez ellen ünnepiesen tiltakoztak s az esetet bejelentették a vármegyének.

A vármegye által indított pert a földesiek először nem igen vették komolyan, úgyhogy az 1765–1769. VI. 10. tartott 11 tárgyaláson meg sem jelentek, aminek azután a lett a következménye, hogy Szabolcs vm. törvényszéke 1769. VIII. 28. a földesi hadnagyot és tanácsot azért, mert a törvényszék előtt sem maguk, sem meghatalmazottjuk meg nem jelentek, noha törvényesen idézve és többször figyelmeztetve voltak, s ezzel a hatósági tekintélyt megsértették, – továbbá azért, mert a vármegyei törvényszéket semmibe sem vették s még arra sem érdemesítették, hogy a feltett vádra feleletet adjanak vagy magukat védelmezzék; végül azért, mert hallgatásukkal bűnösségük nyilvánvaló makacsságába estek, – a vádindítványban kért teljes büntetéssel sujtotta.

Erre a nem várt ítéletre aztán megmozdultak a földesiek is és első dolguk volt megfogadni ügyvédnek T i m á r y György debreceni ügyvédet, aki azután Szabolcs vm.-nek, a debreceni kerületi táblára megfelebbezett ítéletével szemben, a következőkben ismerteti a tényállást és a jogi helyzetet:

Földes nemes helység, ember emlékezet óta állandóan gyakorolta a kebelében elfogott gonosztevők és bűnösök megbüntetésének a jogát a jelen per megindításáig 1765-ig és pedig olyformán, hogy a halálbüntetéseket a vármegye törvényszéke szokta felülvizsgálni; a kisebb bűnesetekben pedig a tanács a maga által kiszabott büntetést a vármegye minden közbejötte vagy akadályozása nélkül végre is hajtotta, amint ezt az 1722-ben végrehajtott tanuvallomások jegyzőkönyve és egy 1719-ben hozott halálos ítélet eredeti okmányai bizonyítják.

1765. VII. 11. Földes tanácsa két parázna személyt, kik közül egyik nemes volt, elítélt. A járási szolgabíró VIII. 12., tehát egy hónappal később a két ekkorára már kiengesztelődött (expialt) személy kihallgatása végett helységünkben megjelenve, utasította a hadnagyot, hogy azokat fogassa be és tegye tömlöcbe.

Ennek hallatára a tanács tudomására adta a szolgabírónak,

108.

hogy az említett személyek már megbüntettettek, sőt nyilvános bűnbánatot is tartottak, gondolja meg, hogy mit csináljon velök? Mivel pedig a szolgabíró a tanács válaszát semmibe sem vette a tanács tiltakozás formájában kinyilakoztatta, hogy: a paráznaság bűnével vádolt személyeket Földes tanácsa sem elő nem állíthatja, sem börtönre nem vetheti, részint azért, mert ez a nemes tanács sérelmére történnék, részint azért, mert az ilyen parázna személyek megbüntetéséhez joga van a vármegye hozzájárulása nélkül is.62

A szolgabíró az esetet bejelentvén a vármegyének: a jelentés alapján a vármegye ügyésze perbe fogta Földes tanácsát azon a címen, hogy a szolgabíró rendelkezésének ellene szegült; a bűnösök börtönbe vetését megakadályozta; a gonosztevők megbüntetésének jogát magának vindikálta; és ez alapon a vármegyei törvényszék Földes községet, mint a gonosztevők visszatartóját és hatósági rendelkezésnek ellenszegülőt az 1659. évi 16. t.-c. alapján 500 frt. pénzbüntetésre ítélte.

Ez az egész eljárás és felállítás hamis és semmis. Mert

1. A vm.-i törvényszék ebben az ügyben nem illetékes, mivel Földes község mindenféle nemesi előjognak használatában volt és joga van a bűnösök, gonosztevők megbüntetéséhez. E jogában zavartatott ugyan 1720. körül, de 1725-ben királyi delegált bíróság előtt ismerte el a község jogát a vármegye s meg is egyezett Fö1dessel a hatósági joggyakorlat tekintetében. Tehát a vármegye saját dolga ellenében bíró nem lehet.

2. A vád sem állhat meg, mert a vármegyének arra alapított követelése, hogy a bűnösök megbüntetésének joga egyedül csak a vármegyét illeti, ellenkezik a Trip. III. 32. foglalt azon rendelkezéssel, hogy a nemesek és városok megbüntethetik a saját területükön elfogott gonosztevőket, de ezenkívül Földes nemes helységnek sem a királytól, sem a vármegyétől eddig, kétségbe nem vont joga volt mindenkor a könnyebb bűnesetekben leledzőket megbüntetni.

3. Igaz, hogy a főbenjáró bűnösöket, tehát a földesieket is, a vármegye joga elítélni, itt azonban nem főbenjáró, hanem olyan bűnösökről van szó, akiket még börtönbe se szoktak vetni, hanem a főszolgabíró pénzbüntetéssel is elintézhet.

4. Földes tanácsa gonosztevők börtönre vetését nem akadályozta meg és azzal, hogy a szolgabíró rendelkezése ellen tiltakozott, a hatósági tekintélyt meg nem sértette, mert nemes személy lévén az egyik paráznaság vétkébe eső V in c z e György, azt csak megidézni, de börtönbe vetni nem lehetett volna; hiszen vétkéért már meg is büntettetett és vétke jóvá is tétetett. A főszolgabíró feljelentése tehát figyelembe nem vehető, miután ő egyszemélyben vádló, bíró és tanu nem lehet

109.

5. Földes nemes község tanácsa azzal, hogy a paráznaság vétkébe esetteket megbüntette, a vérbíróság jogát magának nem vindikálta, mivel az ilyen bűnösök megbüntetését a Tript. III. 32. még a pallosjoggal nem bíró nemeseknek is megengedi.

A kerületi táblára azután, úgy a felperes Szabolcs vm., mint az alperes Földes község bemutatták mindazokat az okiratokat, amiket csak előkutatni tudtak s amelyekben egyrészről Szabolcs vármegyének a földesiek különállását és saját törvényhatósági jogát soha el nem ismerő törekvése, tiltakozása és felsőbb hatósági törvényes jogát védelmező akarata, másfelől Földes községnek fejedelmi és királyi kiváltságlevelekben, Szabolcsmegyével folytatott korábbi periratokban, királyi rendeletekben, tanuvallomási jegyzőkönyvekben és egyéb eredeti iratokban hitelesen bizonyított saját törvényhatósági joga és annak állandó gyakorlása befoglalva volt.

Mivel pedig a bemutatott iratok között igen nagy súllyal esett a latba az a tanuvallomási jegyzőkönyv, amelyet B a r a n y i Miklós biharmegyei alispán készíttetett 1722. II. 13. 7 berettyóújfalui; 10 bajomi; 5 rábéi; 3 dancsházi; 4 tordai; 5 kabai és 6 derecskei eskü alatt kihallgatott tanu vallomásairól, mely szerint Földes község jus gladiit gyakorolt; saját törvénye alapján halálos ítéletet hozhatott és azt végre is hajthatta saját hatósága jogkörében, s amely jegyzőkönyvnek az adatait kétségbevonhatatlanul megerősítette a földesi tanácsnak V i n c ze Mihályné paráznasága és boszorkánysága ügyében 1719. IV. 21. hozott s felebbezés folytán a sápi tanács által is jóváhagyott, végül éppen Szabolcs vm. törvényszékének 1719. IV. 28. jóváhagyását elnyert halálos ítélete, amit Földesen végre is hajtottak, – a kerületi tábla újabb tanukihallgatást rendelt el, melyet M e l e c z k y János táblai jegyző foganatosított 1771. I. 26. a következő kérdőpontokra:

1. a földesi tanács a maga kebelében eleitől fogva mindezideig mindenféle cégéres bűnösöket akár nemes legyen, akár paraszt, szorosan meg szokta büntetni;

2. nemes kurialis Földes helységben gyakran sok veszekedés és aprólékos lopás esvén, a tanács az olyan személyeket megbünteti és a megkárosodott embernek a kárát motozás által is minden nemes, vagy paraszt személy avagy fundus válogatás nélkül kikeresi;

3. ha a földesi tanács a helységben az ilyen káromkodó, parázna és lopó embereket keményen maga nem büntetné, a rossz emberek bátorságot vennének és a gonoszság sokkal inkább elhatalmazna;

4. ha a Földesen lakó gonosztevőket a nemes vármegyére fiscaliter idéztették, azok attól nemhogy megrémültek volna, sőt inkább azóta is gonoszságokban tapasztaltattak.

110.

A kihallgatott 15 tanu és pedig

Bona János 34 éves földesi	Ns. Gyöngyössy György
Ns. Biró Sándor 28 éves földesi	70 éves sápi
Bari János 64 éves sápi	Ns. Halász János 66 éves sápi
Diós János 64 éves sápi	Jeney János 72 éves sápi
Ns. Domokos Ferenc	Ns. Körtvélyessy Zsigmond
60 éves földesi	59 éves földesi
Ns. Gáli Ferenc 34 éves sápi	Ns. Némethy Pál 42 éves sápi
Ns. Gáli István 40 éves földesi	Ns. Tóth János 61 éves földesi
Gyöngyössy Mihály 63 éves sápi	Ns. Ritook Imre 53 éves földesi

lakosok közül Domokos Ferenc állítja, hogy atyjától hallotta, hogy 3 asszonyt megégettek Földesen a Debrecenből kihozott hóhérral; egy cigánynak a kővel való agyon veretését pedig saját maga is látta; ugyanezeket vallja G y ö n g y ö s s y György is, aki Földesen született és csak később költözött Sápra, – ő maga is látta; ugyanezeket tudják, de kivégzést nem láttak G á 11 István, aki 1759-ben és Biró Sándor, aki 1765-ben kisbíró volt és a többiek; hallomásból tudják a dolgot Ritook Imre és K ö r t v é l y e s s y Márton; nem tudott semmit D i ó s János.

Az összes tanuk Földesen születtek, N é m e t h y Pál kivételével, de aki maga is sokáig lakott Földesen.

E tanuvallomásokkal újabban igazolt tényállás cáfolatára Szabolcs vm. bemutatta azt a Földes község ellen 1722. V. 7. indított vármegyei pert, amelyben Földest az 1659. évi XVI. t.-c. alapján 500 frt. büntetésre ítélte azért, mert a váradi franciskánusok lovát elrabló tolvajt elfogatta és ahelyett, hogy a vármegye kezére atta volna, szabadon bocsátotta; azután ugyancsak Szabolcs vármegye által 1727. VII. 4. L á z á r Mihály és N a g y János földesi lakosok ellen rút káromkodás és szülők gyalázása miatt indított periratait; végül ugyanekkor K i s s György gulyástolvaj szabadon bocsátása miatt indított per iratait, akinek a földesiek módot adtak a szökésre s aki rögtön katonának állt.

A későbbi időszakból pedig bemutatta Szabolcs vármegye N a g y János földesi lótolvaj ellen 1750. VII. 9.; K o v á c s Sára sápi lakos ellen kettősházasság miatt 1757. XII. 3.; S z a b ó Ferenc földesi lakos ellen 1761. IV. 3. gyilkosság miatt és B a r t h a István földesi lakos ellen 1763. X. 17. lótolvajlás miatt indított perek iratait.

A bemutatott iratok és a saját hatáskörben végrehajtott tanuvallatások alapján a debreceni kerületi tábla 1772. IX. 1. hozott ítéletével Szabolcs vármegye törvényszékének fentebb olvasható ítéletét jóváhagyta a következő indokolással: Mivel alperes Földesiekre a nyilvános gonosztevők megbüntetésének jogát soha senki rá nem ruházta, és azt csak a zavaros idők körülményeiből folyó-

111.

lag kárhoztatandó visszaélésképen, de nem törvényes szokásképen (usus) gyakorolták úgy ők, mint más általuk felsorolt falvak és községek; de különben is a pallosjog gyakorlatától már megfosztott alperesek sehol sem bizonyították törvényes jogalapját perbe vont cselekményüknek, mihez képest őket az 1659. évi XVI. t.-c. alapján marasztalni kellett.

Felebbezés birtokon kívül megengedtetett egyszersmind az egész per folyama felülvizsgálat végett Őfelségéhez felküldetett s a királyi rendelet megérkeztéig az ítélet végrehajtása felfüggesztetett.

Mikor pedig Mária Terézia királyné 1772. XII. 14. kelt királyi rendeletével a kerületi tábla ítéletének végrehajtását megengedte, Földes község 1773. III. 24. T ö r ö s György vármegyei számvevőpénztáros nyugtájára az 500 forint büntetést befizette.

Az 500 forint büntetéspénz lefizetésével azonban a per még nem volt befejezve, mert a pesti királyi tábla 1774. febr. 3. hozott ítéletévei a büntetést leszállította 100 forintra, ami ellen úgy Szabolcs vm., mint Földes község újabb felebbezést adtak be a királyi hétszemélyes táblára.

A kir. hétszemélyes tábla végre 1776. II. 13. hozott ítéletével igazságot szolgáltatott Földes község nemeseinek, minden büntetéstől felmentve őket, azzal az indokolással, hogy a perbeli cselekménnyel Földes község bírája és tanácsa nem sértette meg a vármegye törvényhatóságát.63

A hatalmas Szabolcs vm. és a kis kurialis Földes között félszázadig dúlt szívós harc, mely a királytól kezdve, csaknem minden kormányszéket és hatóságot megmozgatott, végre is Földes község győzelmével végződött s a hosszú harcban belefáradt felek utoljára is, – most már külső kényszer nélkül egyeztek meg a törvényhatósági, helyesebben községi helyhatósági jog gyakorlására a község levéltárában található következő szabályzat szerint:

Földes kuriális helység összes nemes és nem nemes lakosainak, a vármegye által küldött bizottság közbenjöttével közös megegyezéssel Földesen 1779. IV. 15. alkotott

Szabályrendelete.

(Series Statutorum communi consensu omnium Incolarum Nobilium et ignobilium Possessionis Curialis Földes, cum interventu etiam Deputationis per Inclytum Cornitatum ordinatae Anno 1779 die 15 Április in eadem Possessione Földes conditorum.)

1. A helység nemes hadnagya semmiféle szín- és ürügy alatt a helység fejében legkisebb adósságot is, a nemes tanács és közönség hire s egyenlő Jegyzőkönyvbe foglalt akarata nélkül sub nullitate felvenni ne merészeljék és ha úgy veszi is fel, a tanácsból

112.

négy vagy öt, a kommunitásból is egy-kettő írja alá, különben az egész adósság a hadnagy nyakában fog maradni.

2. A helységházán kívül és a hadnagy kihirdetése nélkül, mint eddig tapasztaltatott, alattomban való gyűlések, tanácskozások, ha tapasztaltatnak; tehát ha kivilágosodik, a háznak gazdája 12 forinttal; akik a tanácskozásban lesznek 6 forinttal egyenként annyiszor, amennyiszer megbüntettessenek és a nemes tanács minden személyválogatás nélkül harmadnapra megidézve őket, minden kifogás nélkül, – kitudódván a dolog igazsága, – aznap végrehajtsa; az apelata az executionak véghez menetele után felmaradván.

3. Ezen kurialis helység hadnagya pedig, mivel minden közjavak csak kezén forognak meg és dispozitiója alatt vannak, tehát minden esztendő végen tartozzék a nemes tanács előtt az adózók által rendelendő két személy jelenlétében szoros számot adni mind a megmaradt, mind pedig az elköltött helység javairól. Melyet ha nem akarna a hadnagy, mindjárt a nemes tanács sequestrumot tehessen rá minden jószágában.

4. Tapasztaltatott dolog az is, hogy ezen kuriális Földes helységben sok nyakas és vakmerő emberek Hadnagyának, Tanácsának ellene szegezik magokat és egész engedetlenséggel viseltetnek erántok ; arra végre, hogy ez a gonosz egészen kigyomláltassék, rendeltetett:

a) Aki a hadnagy, akár külső közvagyonokra néző s illető, akár egyéb közönséges dolgokra tartozó rendtartásának s parancsolatjának nem engedelmeskedik, először büntetődjön minden idézés nélkül csupán csak hadnagy erejével egy forinttal; ha másodszor is folytatólagosan nem enged 2 forinttal; harmadszor 3 forinttal és valahányszor nem enged, ezután mindétig 3 forinttal büntetődjön;

b) régi hiba és közönséges társaság veszedelmére célozó vétek, hogy némely vérengző emberek a csapszéken botokkal, csákánnyal és egyéb ártalmas fegyverekkel járnak, ahonnan sokszor következik, hogy sokszor összeveszvén, Isten ellen való káromlásokat, veszekedéseket, vérengzéseket tesznek s jó embereket botránkoztatnak. Azért rendeltetett, hogy aki bottal vagy csákánnyal a korcsmára megyen, félretévén minden előjogot, akár nemes, akár paraszt legyen, ha csapszékes és korhelységet űző személy nem volt, első ízben egy forinttal büntetődjön, ha pedig csapszékes személy, ipso facto 12 pálcával büntetődjön; ha pedig káromkodik egy bassza lelkéért és adtáért s ilyeneket 24 pálcával; ha teremtettét (kivévén, amely halált érdemel, mely tek. vármegye ítéletín áll) 50 pálcával hasonlóképen minden személyválogatás nélkül s nemesi szabadság félretételével büntetődjön.

c) Ehhez járul a jó embereket botránkoztató éjjeli dorbézoló korhelkedések, mely szerint rendeltetett, hogy Szent Mihály naptól fogva József napig estvéli 8 óráig; József naptól fogva pedig Szent Mihály napig 9 óráig lészen szabad a csapszéken mulatni,

113.

aki pedig ezentúl ott találtatik akárki, nemes vagy paraszt legyen, áristomba kísértessék és láncra tétessék és 12 pálcával megbüntettessék; hasonlóképen, akik törvényesen olyanoknak találtatnak magános házakban s gyanus személyek ezen órák után találtatnak, ezen büntetéssel büntetődjenek.

d) Aki a borivó edényeket szántszándékkal töri és földre veti, a kárt kétszeresen megfizesse, egyszersmind 12 pálcával büntettessék.

e) A tolvajság és ragadozás igen eláradott ezen helységben, ahhoz képest rendeltetett, hogy aki legkisebb tolvajságban találtatik is egy forint érőig, azaz 12 pálcával büntetődjön; felül 6 forintig 24 pálcával; 12 forintig vagy 50 büntetődjenek, aki pedig felül tolvajkodik, a Tekintetes Magistratus kezébe adatassék minden személyválogatás nélkül, akár nemes, akár nemtelen légyen.

5. A tilalmas tartásban ez a rend fog observáltatni:

a) Ha valaki jószága a tilalmasban tévelyedésképen találtatnék, akár őszi, akár tavaszi vetés légyen, vagy pedig kaszáló, tehát egy-egy garassal büntetődjön.

b) Ha szántszándékkal viszik oda, először egy-egy márjással, másodszor két márjással, azután mindétig egy forinttal büntetődjön.

c) Aki pedig az ilyen kárban talált jószágot a kerülőtől erőszakosan elveszi, a kerülő beadván, azonkívül, hogy minden marháért egy-egy forintot fizessen, akár nemes, akár nemtelen, 24 pálcával büntetődjön, ha pedig a kerülőt megveri vagy megüti, a Tek. Magistratus tömlöcébe küldettessék.

d) A nyájas jószág pedig eképen büntettetik, ha történetből kárba megyen; egy forinttal, ha pedig szántszándékkal vagy korhelység, miá megyen a Tilalmasba, egy forinttal és 24 pálcával büntetődjön.

e) Ezen tilalmas tartásban pedig generaliter fog observáltatni, hogy ha becs alá való akármely felyebb írt tilalmas rontásban esett a kár, tehát a kár megbecsültetvén, annyit érő jószág szakasztassék ki; és ha harmadnap alatt ki nem váltódik, azután elbecsültessék és a károsnak annyi érő átaladassék; a kerülőtől hatalmasul elvett jószág által tétetett kár is, akármely csordárul vagy egyébünnep könnyebben behajtandó jószágbúl ekképpen complanáltassék.

6. Úgy tapasztaltatott, hogy némely emberek nem gondolván sem Istennel, sem felebarátja kárával, szántszándékkal s erőszakosan a füvet, sőt még a tavaszi vetéseket is kassozzák, hordják, tehát az ilyen emberek tartoznak erről számot adni, honnan hordják a füvet és akárhogy kitapasztaltatik, hogy máséból hordja, a kár megtérítésén kívül, elsőben 6; azután 12 forinttal büntettessék meg.

7. Ez is hasonlóképen tapasztaltatott, hogy némely emberek munkára marhájokkal kimenvén, szanaszét bocsátják jószágukat, arra való nézve rendelődik, hogy ezután a tilalmas mezőn a jószágát ki ne bocsássa, vagy ha kibocsátja, (de az is nem az őszi vetés-

114.

ről értetődik, ennek mindenkor tilalmasnak kelletvén lenni) a magáéról le ne lépjen, különben, ha csak által lép is a máséra, akár teszen kárt, akár nem, egy-egy forinttal büntetődik. Szent György nap után pedig senki még a magáéra is, hasonló büntetés alatt akármi szín alatt a maga marháit ne hajtassa.

8. A fent megírt punctumokra nézve szükségesnek ítéltetik az, hogy két megesketett mezőbíró tétessék, akiknek mind a kerülőkre, mind pedig a mezőre szorgalmatos gondja legyen.

9. A szöllőskertekben ez a rend fog tartatni: Bizonyos útak csináltassanak, senki is a dülő útján kívül más ember szöllőjének barázdáján járni ne merészeljen, mert aki azon kívül találtatik, egy garassal, aki pedig más szöllőjébe belép, egy márjással megbüntettessék a kertgazda által, ha annak szép szerint meg nem adja, a nemes tanács egy forinttal büntesse meg. Aki pedig akármiféle fát levág, vagy ellop, egy forinttal büntettessék meg, azon kívül a kárt fizesse meg. Ha pedig a kertgazdáknak nem engedelmeskedik s ki nem fizeti, tehát 2 forinttal büntetődjön.

10. A gyepűjét minden szöllősgazda jó árokkal, garádjával tartsa s minden esztendőben megújítsa, mert akié hibásnak találtatik, azon kívül, hogy a kárt, amely a rossz gyepű miá esik, megfizeti, egy forinttal is megbüntetődik.

11. Aki a gyepün által lép, egy forinttal büntetődik.

Ezeken kívül pedig, hogy sem egyikünk, sem másikunk, magát néha kicsiny büntetés elkerüléséért, az ellenszegülésnek terhes büntetésével el ne rontsa, minthogyha törvénytelenül esne is az ítélet, az appellátával megorvosolni lehet, tehát 24 forintig semmi oppositio nem feg acceptáltatni, hanem az oppositio semmit sem használván, a sententia executioba vevődhessen, sőt utoljára, minthogy az idevaló tanács ítéletének executiója eddig is sok oppositiókra s confusiókra adott alkalmatosságot, amelyből mind a helységben visszavonások, mind az perlekedőknek romlásai következhetnek, arra való nézve imponáltatik a Nemes Tanácsnak, de magok is egyező értelemmel előttünk megegyeztek abban, hogy ennek utána minden pénzbeli büntetést magában foglaló processusokat 24 forinton felül úgy a zálogos és egyéb különben executio után a nemes Vármegyére bocsátani szokott processusokat, amelyekben vagy az evictióról, vagy feltételekről kérdések vannak, vagy másként 100 forintot felül haladják, a nemes vármegyére intra domínium azaz az executio véghezmenés-e előtt tartozzon felküldeni, az netalán teendő executio nullitássa alatt.

Melyek is a mindenek által fejendő megtartásnak kedvéért e szerént kiadattatlak. Signatum Nagykálló 16. July. 1779.

Nitzky József		Jármy Mihály
Szabolcs vm. táblabíró s. k.	P. H.	szolgabíró.
Vay István		Sípos Péter
Szabolcs vm. táblabíró s. k.	P. H.	esküdt.

115.

Z á p o l y a János király 1537. V. 7. kelt rendeletében megállapított községi hatósági jog így fejlődött, változott és alakult századokon át a viszonyok kényszerhatása alatt szinte teljes törvényhatósági joggá, amelyből 1779-től kezdve egészen 1848-ig megtartotta tehát Földes község a saját kebelében lakó lakosokra nézve a polgári perekben való bíráskodást az addig kifejlődött mértékig, a büntető perekre nézve pedig az 1779. IV. 15. hozott fenti szabályrendeletben megállapított esetekben, úgyhogy Földes község elsőfokú közigazgatási és bírósági hatóság lett azokban az örökösödési; birtok; adósság, zálog; rágalmazási, és kisebb polgári és bűnügyekben, amelyeket voltaképen más nemesek ellen, csak az alispán, vagy a főszolgabíró előtt Ichetett indítani és lefolytatni.

A földesi tanács ítélete ellen a vármegyei törvényszékre, onnan pedig a királyi kuriához lehetett fellebbezéssel élni s dicséretére legyen mondva a nemes tanácsnak, hogy az általa hozott s a vármegyére, illetve a kuriára felebbezett, sőt néha a király előtt is megfordult ítéleteire soha semmi észrevétel nem tétetett, s majdnem mindegyik helyben hagyatott.

Itt kell megemlítenem azt, hogy Szabolcs vm. 1765. nem csak a pallosjog gyakorlásáért, hanem a közjövedelmek kezelése körül állítólag fennforgó szabálytalanságok miatt is perbe fogta Földes hadnagyát, és tanácsát, amint ezt maguk a földesiek panaszolják a királynénak, aki azután 1771. III. 4. kelt rendeletében jelentésre szólítja fel a vármegyét a következő kérdésekre:

1. milyen gyakorlat volt Földesen eddig a gonosztevők büntetése tekintetében; 2. maga a nemes közönség gyakorolta-e a törvényhatósági jogot vagy Szabolcs vm.; 3. a közjövedelem elszámoltatására irányuló igényre nézve milyen sora van a köztük élő nem nemeseknek; vajjon azok ott a földesi nemeseknek, vagy masoknak alattvalói-e; 5. honnan vezethető le a jövedelmekre vonatkozó jog közössége; 6. melyek vasóságban azok a jövedelmek?

Az erre vonatkozó periratokat azonban Szabolcs vm. levéltárában feltalálnom nem sikerült, de nyoma van a község jegyzőkönyvében a D o m o ko s Ferenc hadnagy ellen indított vizsgálat egyes részleteinek 1778. A vizsgálat azonban a hadnagy eljárását és számadásait helyeseknek találta. Ennek a pernek az eredménye lehet a fenti szabályrendeletbe a nem nemesek két tagjának a számadások megvizsgálására való jogosultságának megállapítása.64

2. Községi önkormányzat szervei.

Nemes Közönség (Communitas) és Választott Hites Közönség. A község legfőbb kormányzó testületét a községben lakó nemesek összessége az u. n. Nemes Kommunitas alkotta, amit hivatalos iratokban így fejeztek ki: Földesi nemesek közönségesen. 65 A község közigazgatási és gazdasági ügyeiben tehát ez a nemes

116.

közönségnek nevezett közbirtokosság volt a legfőbb kormányzó szerv, amelyhez csak 1779-től kezdve, a Szabolcs megyével közösen alkotott szervezeti szabályrendelet alapján választott az adófizető (jobbágy-zsellér) lakosság 2 tagot, a községi hadnagy számadásainak évenként történt felülvizsgálására.

E legfőbb kormányzó szerv alkotta meg magánjogi alapon a községi, szervezetnek az 1537-ben legfelsőbb királyi bíróság által is érvényesnek kimondott legelső szabályzatát; azután a községi mezőkerülők vagy pásztorok kártérítési kötelezettségéről szóló statutumot, mely egy 1707. évi feljegyzés szerint eleitől fogva ususban volt és vigeált Földesen. Ez a legfőbb kormányzó szerv választotta eleitől fogva a bírót, illetve 1729-tő1 kezdve a hadnagyot s a tanács tagfait évenként; azután a jegyzőt; a kisbírókat; a tizedeseket és községi gazdát; a község közbirtokossági jellegéből folyólag a közigazgatás alsóbb közegeit: a majorost; az órakezelőt,; a pásztorokat és kerülőket; ugyancsak ez hívta, választotta s bocsátotta el a papot, rektort, tanítókat, egyházfit, kurátort, harangozót s állapított meg mindenféle illeményt, fizetést és konvenciót, majd 1774-től kezdve évenként 4 tagját küldeti ki az egyházi ügyeket intéző konsistoriumba.66

Ez az ősi, gazdasági alapon létrejött szervezet 1815-ben képviseleti szervezetté alakul át olyformán, hogy a 4 tizedre osztott község minden tizedében lakó nemesség, a Nemes Közönség gyűlésében választott magának 10–10 Nemes Közönséget (Communitást) képviselő, hittel szolgáló személyeket, az adófizető jobbágy-zsellér lakosság pedig 6 képviselőt, összesen tehát 46 képviselőt, akik ettől az időtől kezdve 1848-ig az egész község lakosságát képező nemesek és nem nemesek képviseletében végzik a községi legfőbb kormányzó szervnek a teendőit.67

A községi önkormányzat fejlődése szempontjából e fontos változás, – bár a községi képviselőtestületnek és a közbirtokosságnak ketté válását vonta maga után, a valóságban, egyelőre különösebb jelentőséggel nem bírt, mert a közös gazdálkodási rendszernek megfelelőleg a közigazgatási és gazdasági teendők továbbra is a választott hites közönség hatáskörében maradtak és csak jóval később, 1848. helyesebben 1867. után kezdenek a választott hites közönség (képviselőtestület) közigazgatási és a közbirtokosság gazdasági hatáskörei tisztázódni és a teendők megfelelő hatáskörbe kerülni.

A képviselőtestületi rendszerre való áttérésnél azonban, mely bizonyára a lakosság szaporodásával és a Nemes Közönségnek nagy tömegénél fogva nehézkessé válásával van összefüggésben, – az a különösen figyelemre méltó haladás vagy változás, hogy a község önkormányzatában részt kapnak a nem nemesek is, ami a nemesi, rendi alkotmány idejében ha nem is meglepő, de mindenesetre elismerésre méltó cselekedet a kiváltságokra mindig féltékeny

117.

földesi nemesek részéről. Mert hiszen, ha tény is az, hogy a községben lakó adófizető lakosság, a Nemes Közönség hadnagyának számadásait, évenként felülvizsgáló bizottságban 1779-től kezdve 2 képviselőjével helyet foglalhatott, hogy 1804. körül saját ügyeikre, a maguk közül a Nemes Közönség közbejöttével választott bírájuk útján némi befolyást már gyakorolhattak, az azonban kétségtelen, hogy 1815-től kezdve a választott hites közönségben 6 taggal történt képviseletük révén nemcsak az őket érdeklő községi ügyekre nyertek határozott befolyást, hanem képviselőiken keresztül megnyilt előttük az út a teljes polgári egyenlőség felé, ami egyébiránt a törvény előtti egyenlőség tekintetében már a XVII. század elejétől kezdve megvolt Földesen. Az 1815-ben választott hites közönség vagy képviselőtestület tagjai lettek a következő földesi lakosok:

I. tized: B i r ó István, D o m o k o s János, D o m o k o s Mihály, H o d o s s y Sámuel, K i s s Mihály, N a g y László, N y i r ő Péter, S á p y István, K. S z a b ó István, Cs. T ó t h Mihály;

II. tized: B i r ó Péter, D o m o k o s Ferenc, K á l l a y János, K e m e c s e y Mihály, K o v á c s Bálint, N a g y Miklós, P é r c s y József, S á p y Mihály, V e r e s s István;

III. tized: B i r ó Márton, B i r ó Sándor, B o l d o g h Ferenc, D o m o k o s Ferenc, F ö l d e s s y György, K ő r ö s s y György, K ö r t v é l y e s s y Márton, R i t o ó k András, S o m o g y i Ferenc, L. T ó t h Mihály;

IV. tized: B a l o g h Zsigmond, B o n a István, D o m o k o s Mihály, M a t a Gábor, L. N a g y Bálint, P á s z t o r Bálint, P e r é n y i János, S á p y János, S z ő k e Mihály; az adófizető lakosság részéről: B o j t o r János, G a r a János, K u k l i János, M o g y o r ó s i István, R á c z András és V a r g a György.

Főbíró, később hadnagy. A község élén, mint az összes lakosok képviselője, kezdettől fogva a bíró vagy főbíró állott s bár a bíró (judex) elnevezéssel, illetve kifejezetten bíró névvel csak 1551-ben találkozunk, kétségtelen, hogy V e r e s s András földesi bírónak éppen úgy esküdt vagy hites bírónak kellett lenni, mint a Földessel teljesen egyenlő kiváltságokkal és községi berendezkedéssel bíró Sáp község birájának F o d o r Mártonnak, akit ugyancsak 1551-ben hites bírónak (judex juratus) nevez Szabolcs vm. első jegyzőkönyve.68

A főbírót, amint ezt a bíróválasztás ősi szokásának kiváltságos voltára hivatkozó későbbi 1710. és 1731. évi feljegyzésekből látjuk, 69 a községben lakó összes nemesek szavazatával választották és pedig mindig csak egy esztendőre s mindig április 24-én.70

A megválasztott bírónak, mint a iuratus jelző is mutatja, hivatalára fel kellett esküdnie s jóllehet ez az elnevezés később öreg bíró; főbíró névre változott,71 hivatalát később is, 1709. évtől kezdve pedig a következő állandó eskü letételével foglalta el:

Legelsőben is az Isten dicsőségére, annak utána szegény helységünknek szabadságára és oltalmazására; szegényeknek,

118.

gazdagoknak, jövevénynek, örökösnek, lakosnak igaz törvény tételére; törvénytétel után elégtételt kivánó embereknek elégtételére; templomnak, scholának, parochiának gondja viselésére; Istent káromló embereknek Isten törvénye szerint való megbüntetésére az igaz Isten, aki Atya-Fiú-Szentlélek teljes Sz. Háromság úgy segélyen.72

1729-tő1 kezdve megváltoztatják a főbíró elnevezést és helyette hadnagyot választanak ugyancsak az összes nemesek szavazatával s ugyanekkor térnek át a rendezett tanácsú községi szervezetre.

Mikor pedig ezt Szabolcs vm. megsemmisítette és a földesi nemeseket az 1721. IX. 18. kiadott királyi rendelet ellenére, 1732. III. 30. a helyszínére kiküldött szolgabírájával a paraszt községek módjára úgy akarta hadnagy helyett bíróválasztásra kötelezni, hogy a főszolgabíró által kijelölt 3 egyén közül kellett volna választani, ez ellen a földesi nemesek a legnagyobb erővel tiltakoztak s végül is megmaradtak a szabadválasztás mellett.

A törvényhatósági jogért 1765–1779. folytatott hosszas per befejeztével a vármegye is elismerte a község rendezett tanácsú közigazgatási szervezetét s ehhez képest az első hadnagyválasztást szabályszerü tisztujítás (restauracio) keretében 1779. április 14. a vármegye kiküldöttei N y i t z k y József és V a y István táblabírók; J á r m y Mihály szolgabiró és S i p o s Péter esküdt jelenlétökben a régi tizuált praxis és szabados választás szerint a nemes tanács és nemes kommunitas közönséges votuma mellett ejtették meg.73

Ettől kezdve a régi módon vagyis az összes nemesek szavazatának begyűjtésével, titkos szavazatokkal minden felsőbb hatósági ellenőrzés vagy kiküldött jelenléte nélkül választották évről-évre a hadnagyot. 1787. IV. 22. a hadnagyválasztásra való szavazatok begyűjtésekor C s a p ó Miklós és F a r k a s László nem akartak voxot adni, azt mondván, hogy ők látták a Helytartótanács rendeletét, mely szerint ezentúl nem lehet hadnagyot választani a vármegye tisztjének jelenléte nélkül, de hogy akár ezekben az években, akár máskor a vármegye kiküldöttje tényleg jelen lett volna a hadnagyválasztásokon, arra 1848-ig adatot nem találtam.74

Itt kell megemlékeznem arról, hogy a XIX. század első évtizedében a meglehetősen nagy számú adófizető zsellérlakosok részére, helyesebben képviseletére külön parasztbírót is választottak ugyanakkor, amikor a hadnagyválasztás volt, s éppenúgy szavazatokkal, s akik ezzel, mint R á c z András 1814-ben ;75 G. M o g y o r ó s i István 1815-ben és 76 S z i l a s i János 1835-ben 77 határozott befolyást nyertek rendi különbségre való tekintet nélkül, saját ügyeik intézésére.78

A főbíró joga volt 1729-ig a Nemes Kommunitás tagjai közül 12 esküdtet maga mellé választani, akikkel együtt a biráskodást

119.

gyakorolta. A bírónak a tiszte volt elsősorban a község igazgatása és az igazságszolgáltatás.

A bíró feladata továbbá a község vagyonának kezelése, rendben tartása; az évi jövedelmekről és kiadásokról számadást adni;79 ő intézte a levelezést; rendelt ki fogatokat, továbbá, mint az 1709. évi eskümintában is olvashatjuk, ő tartozott gondoskodni az egyház épületeinek és egyházi hivatalos emberek lakásainak rendbentartásáról stb.

Ez utóbbi teendőket azonban később – minden valószínűség szerint 1756-tól kezdve, – egy tanácstag látta el, aki kurátor vagy egyházgondnok nevet viselt s aki ez időtől kezdve, még mindig a főbíró és a tanács felügyelete és ellenőrzése mellett külön kezeli az addig a község pénztárával és számadásaival közös egyházi jövedelmeket 1848-ig.

A bírósági ügyekben eljáró tanácsnak ő az elnöke, az ő nevében történik a peres felek idézése; az úgynevezett rendészeti kihágásoknál pedig diskrecionális joggal ítélkezik.

Személye megkülönböztetett tiszteletben részesül s az ellene, illetve rendelkezéseknek ellenszegülők, mint a hatósági tekintély megsértői fokozottabb büntetéssel sujtatnak, mint ezt nemes P é r c s y János, J e n e y László, B o l d o g h István 1706-ban és V i n c z e Mihály 1707-ben azért történt megbüntetéséből láttuk, hogy a bíró szavát meg nem becsülték.80

A földesi hadnagy közigazgatási és bíráskodási hatáskörét először a vármegyével közösen alkotott 1779. évi Statutumok szabályozzák, majd az 1836. évi IX. t.-c. 1. §-ában országos törvény biztosítja a közbirtokosságnak a szabad bíróválasztást olyan formán, hogy a szolgabíró csak akkor jelölt ki három egyént, ha előzőleg a közbirtokosok a maguk közül kijelölendő három személyre nézve megegyezni nem tudtak. Nemes lakostársaik felett való bíráskodási hatáskörüket pedig ugyancsak 1836. évben a XX. t.-c. szabályozta, amivel azután a községi bírók, hadnagyok választásának, közigazgatási és bíráskodási jogkörének jogszokás alapján kifejlődött módja és keretei országos törvényben nyertek rendezést és megállapítást.

Tanács. A bíró mellett főleg a bíráskodás ellátására eleitőlfogva 12 esküdt volt, akiket 1729-ig az összes nemesek közül maga a bíró választott, 1729-től kezdve pedig az összes nemesek szavazatával választották, ahogy ezt Szabolcs vármegye a hadnagyválasztási perben megállapítja.

E testületileg működő közigazgatási-törvénykezési szerv neve többnyire senátus, ritkán magistrátus, néha szedria, sokszor törvényszék, vagy egyszerűen törvény. Mint esküdt nevük mutatja, hivatalukra esküvel kötelezték magukat; eskümintájuk 1709-ből a főbíróéval azonos.

120.

A tisztséget el kellett vállalni s felmentést csak kivételes ok miatt adtak mint pl. 1714-ben K e m é n y Jánosnak öregsége miatt.81

Bár főkötelességök a bíráskodás volt s e célból a falu határán lévén az esküdt ember, törvénynapon megjelenni tartozott 82 azért főleg az 1750-es évektől kezdve mind több és több oldalról vesznek részt a főbíró közigazgatási munkájában, mint helyszíni szemlét végző hivatalos személyek, nyomozást vezető rendőrhatósági megbízottak stb.

A tanácsbeli nemes személyekké választott esküdtek, mint hatósági emberek különösebb tekintélyel bírtak s velök szemben minden lakos tisztelettel tartozott viselkedni, viszont nekik is jó pékdával kellett elől járni s ha valamelyikük hiányosságban, vagy éppen kihágásban találtatott, mint hites ember másoknál szigorúbban büntetődött, amint ezt B o l d o g h Ábrahám esküdt esete mutatja, akit azért mert marháját adó alá nem vallotta be, nemcsak azzal büntet a tanács, hogy a be nem vallott jószágot a község javára elkobozta, hanem mert ezt esküdt létére cselekedte, egyházkövetésre is ítélte, ami csak cégéres bűnök büntetése szokott lenni. A nemes tanács diffamálásáért R. S z a b ó Jánost 1 frt.-ra, T a k á c s Andrást pedig azért, mert az esküdt emberségére nem állott elő 12 frt.-ra, végül H. S z a b ó Mihályt, mert a tanácsot az alispánhoz bejelentette 12 frt.-ra büntetik 1706-ban. De ezeknél az apróbb büntetéseknél sokkal komolyabb bizonyság a földesi tanács tekintélye mellett az a súlyos büntetés, amelyet 1745. márc. 29-én hozott a tanács F ö l d e s s y Miklós ügyvéd ellen, aki a tanácsra azt mondta: „Pintes kupában a lelkiismerete. Kádia törvényt tesznek.”- mert minden székülő nemes emberért 100–100, összesen tehát 1200 frt.-ra büntette s hiába felebbezett Szabolcs vm.-hez, a vármegye felülvizsgálat nélkül küldte vissza az ítéletet, amit azután F ö l d e s s y Miklóson végre is hajtottak.83

1815-től kezdve 2 tagját a paraszti sorban levő emberek testamentomtételéhez rendeli ki a képviselőtestület.84

A tanács elvi jelentőségű határozatokat: D e l i b e r a t u m o k a t hozott, amilyenek voltak az esküdti tisztség elfogadására és az esküdteknek a bírósági tárgyalásokon kötelező részvételére vonatkozó határozatai 1709. és 1714. években; 85 majd a peres felek által fizetendő díjaknak 1714-ben ;86 az élőszóval való tanuskodásra 1711-ben 87 és a sápi tanácshoz történt felebbezéseknek egyes esetekben ingyenes elbírálására 1713-ban hozott határozatai 88

Jegyzők. Fentebb láttuk, hogy a magyar falvaknak és kisebb községeknek már az Árpádok korában volt bírájuk, de hogy jegyzőket mikortól fogva alkalmaztak, azt még hozzávetőlegesen sem tudjuk megállapítani.

Hogy a mohácsi vész körüli időkben már voltak jegyzői a kisebb

121.

községeknek és falvaknak is, nemcsak a szabad és királyi városoknak, azt a tiszántúli egyházkerület 1567. évi törvénycikkéből látjuk, mely törvénycikk megtiltja a lelkészeknek a jegyzői teendők ellátását, majd ugyanennek az egyházi kánonnak a felújításával 1619-ben a debreceni egyházmegye mondja ki, hogy az iskolaigazgatók vagy rectorok jegyzői hivatalt semmiképpen nem viselhetnek.89

Ez utóbbi időben hozott egyházmegyei határozat nyilván mutatja, hogy az 1604. évi zsitvatoroki békekötéssel végződött hosszú török háború annyira tönkretette a falvak és községek lakosságát, hogy még annyi jövedelmük és tehetségük sem volt, hogy jegyzőt tarthattak volna.

Ugyanez az eset ismétlődik 1660. után, Váradnak a törökök által történt elfoglalása után, mert 1661-ben ismét olyan határozatot hoz a debreceni egyházmegye, hogy a lelkész jegyzői hivatali teendőket nem végezhet, legfeljebb elolvashatja a hozzá vitt leveleket, de nem mint nótárius.90

Földes történetében a jegyzővel 1693-ban találkozunk először, 91 de a jegyzői tiszt betöltésének ez időponttól való folytonossága, továbbá az a körülmény, hogy a szomszédos községeknek; mint pl. Kabának is 1647-ben; 92 már hites jegyzőik voltak, kétségtelenné teszik, hogy Földesnek is volt jegyzője legalább is a török hódoltság óta.

A jegyzőt, mint a későbbi szokásból és rendtartásból látjuk, a Nemes Közönség választotta, illetve fogadta fel s ő volt az egyetlen fizetéses tisztviselője a községnek egészen a XVIII. század végéig. Hivatalára esküt tett, amint azt az 1693-ban szereplő T i s z a y György jegyzőnél látjuk, kinek neve juratus notarius. Esküformája a község első jegyzőkönyvében évszám megjelölése nélkül, de a bíró esküformájának 1709-rő1 történt feljegyzésével egyidejüleg, a következő volt:

Én N. N. esküszöm az egy élő igaz Istenre, aki Atya Fiú Szentlélek teljes Szentháromság etc. hogy én a nótáriusság tisztében és hivatalában teljes tehetségem szerint minden félelem, kedvezés, adomány, irigység, harag, gyűlöltség és atyafiúi szeretetnek félretételével igazán és hűségesen eljárván, mindenek felett az Isten dicsőségét ebben a Sz. Ecclesiában előmozdítani szándékozom és ezen Nemes Helység szabadságát oltalmazom, mindennémű aktáknak, valamelyeket az archívumokba, conservatoriumokba kezem alá vejendek, azoknak hűségesen gondjukat viselem. A tanuvallásokat és azoknak kiadattatását az én nálam levő Isten kegyelembeli munkájának mértéke szerint leírom idejében; a törvényt igazán kimondom, el nem fordítom, törvényes tanácsbeli titkos dolgot és tanuvallásokat idejének előtte ki nem jelentek, követségben küldettetvén pedig, abban nékem parancsolandó dolgokat, egyszóval mindazokat valamelyek az én nótáriusi hivatalomhoz tartoznak,

122.

véghezvinni terjes szándékkal igyekezem. Isten engem úgy segéljen! 93

A jegyzői fizetés, amint azt bizonyos összehasonlításból láthatjuk, a készpénzfizetést illetőleg, mindig a rector fizetésével volt egyforma,94 de hogy terményjárandóságai is voltak, azt 1767. IV. 24. az első jegyzőkönyvben történt feljegyzés is mutatja, mely szerint K á l l a y György nótárius uramnak 4 esztendőre járó árpájáért a nemes tanács 10 frt. 10 denárt fizetett ki.95

Az első pontos megállapítása a jegyző fizetésének 1779. IV. 21. maradt reánk, mely szerint a helység nótáriusának fogadott G a c s á l y i András uramnak esztendőnként ilyen a konvenciója: 1. Készpénz 30 forint; 2. búza, árpa 6-6 köböl; 3. egy pár kordovány csizma és 4. hat köblös föld használata.96

Ez a fizetés nem igen változott, úgyhogy az 1805. évben B i r ó János utódjává jegyzőnek megválasztott Ujfalusi S e r v á c i u s Gábornak a fizetése ugyanaz, csak a természetbeni járandóságok növekedtek, továbbá ebben az esztendőben szereztek házat jegyzői lakásnak ugyanazon a helyen, ahol ma van, S e r v á c i u s Gábor kérésére, örök tulajdonjoggal megvásárolván H e r p a y Mihály házát nótáriális háznak 180 forintokért.97

Ami pedig a földesi jegyzőknek a képesítését, iskolai végzettségét illeti, már a XVIII. század elején működött jegyzőknél pontosan megálapítható, hogy a rectorokkal egyenlő, de legalább is a mai gymnasium: 6–8 osztályú képesítéssel bírtak. Így például S z a n i s z 1ó i Sámuel, aki 1704-ben jegyzője a községnek, e1őzőleg Földesen rector volt 1696; 98 V á r a l l y a i István debreceni tógátus diák 1695; C s e k e Sámuel és B ö s z ö r m é n y i István ugyanaz 1698; S z e n t k i r á l y i István ugyanaz 1723. és B e s s e n y e i Szücs György ugyanaz 1736; C s a t h ó András szalacsi fi ugyanaz 1750; S i m o n János ugyanaz 1771 ; N y i k o s Mihály esőbb kökölkúti rector, Biró János földesi fi debreceni tógátus diák 1791; U j f a l u s i Szervacius Gábor debreceni jogász 1797; szeghalmi rector 99 stb. stb. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy az akkori viszonyokhoz képet lehetőleg mindig a legjobb készültségű és a hazai jogtudományokban is jártas jegyzőket választottak, hiszen arra igen nagy gondot kellett fordítaniuk már csak azért is, mert a vármegyével egy évszázadon keresztül folytatott perlekedések, másfelől a saját törvényhatósági joguk önkormányzati úton történt gyakorlása képzett, egész embert kívántak, amint ezt az 1721–1752-ig működő P á s z t o r János; az 1752–1756-ig müködő Bessenyei S z ü c s György és az 1760–1770-ig müködő K á 11 a y György jegyzők megmaradt írásaiból, fogalmazványaiból és a királyi felségfolyamodványoktól kezdve minden hatóságot megmozgató periratokból tapasztathatjuk, akik mellett, ha voltak is ügyvédjei a községnek, mint 1744-ben C s á n y i Ferenc, 1769-ben T i m á r y György; 1778-bar B e r t a l a n f f y István, 1773-ban

123.

B e r n á t h István és 1781-ben B a l o g h Pál; a vélemények, információk megadásában és az előkészítő iratok megszerkesztésében mégis a jegyzők végezték a munkák oroszlánrészét.

Kisebbfokú közigazgatási alkalmazottak. A bíró később hadnagy és jegyző mellett a községi közigazgatási teendők végzésére, melyek között a közös gazdálkodás teendői is szerepelnek, a következő kisebb közigazgatási közegek szerepelnek még;

Kisbírók vagy kishadnagyok, akiket a nemesek közül minden évben a községi tisztújításon választottak. Számuk 2 s amint ezt nemes B i r ó Mihály 1815. történt fegyelmi esetéből látjuk, hetenként felváltva szolgáltak.100 A jegyzőkönyvekben is megörökített restaurációkon kisbírókká választattak: 1779. V á n y i Bálint és N a g y Ferenc; 1782. F ö l d e s s y György és B i r ó József. Tisztségük a mai esküdti tisztségnek felelt meg. 101

Tizedesek. Ezeket is minden évben a tisztújításon választották, de már nem csak a nemesek közül. Számuk 1821-ig 4; azután 6, a község tizedeinek megfelelőleg. 1779. tizedesekké választattak: Csordás Ferenc, G a r a Mihály, G ó z o n Mihály és Nagy János; 1782. Kemény Miklós, J o ó György, P á l h á z i János és Tóth Mihály.102

Községi gazda. Állandó alkalmazott. Fizetésének megállapításával már 1768-ban találkozunk, mikor is A n t a l Mihály és felesége fizetése: 1. minden köztehertől mentesek; 2. neki és feleségének egy-egy pár csizma; 3. az egyház szöllőjében való dolgozásért 9 márjás; 4. feleségének egy bagaria kötő és két márjásos kendő, amikért egy napi juh és két tehén tejéből túrót, sajtot és vajat tartozik készíteni. Ez a fizetés javíttatott 1779-ben 2 köböl búzával és 2 köböl árpavetéssel, melyhez a magot ő adta s 1782-ben egy tehéntartással, tisztességesen bánván a takarmánnyal.103

Községi majoros v. bikász. Már 1768. állandó alkalmazott. Fizetése 1782–1789. K e g y e s Tamásnak : 2 köböl búza, 1 köblös búza s 1 köblös árpavetés, előbbihez a község, utóbbihoz maga adja a magot; és egy pár csizma. 1789-től a bikász J o ó Ferenc lett.104

Községi órás. Álandó alkalmazott az 1778-ban készíttetett toronyóra gondozására. Nemes F ö l d e s s y György órás 1778–1796 fizetése: 10 forint, 5 köböl búza, egy pár csizma és 7 font faggyú.105

Gazdasági alkalmazottak: hites kerülők, csőszök, kertgazdák, ménespásztorok, tehéncsordások, borjúpásztorok, ökörcsordások és gulyások. Mindenesetre feltünő, hogy az 1767–1839. évek között sem juhász, sem kondás névvel nem találkozunk, amiből arra lehet következtetni, hogy sem juhászattal, sem sertéstenyésztéssel közösen olyan mértékben még nem foglalkoztak, mint az állattenyésztés említett többi fajtáival.106

124

Mindezeket az alkalmazottakat a Nemes Közönség, majd 1815-tő1 kezdve a Választott Hites Közönség választotta, illetve fogadta fel esztendőnként s ugyancsak ő állapította meg a jegyző és a többi fizetéses alkalmazott járandóságát, miután a bíró és az esküdtek, illetve senatorok hivatala tisztbeli, azaz fizetés nélkül való volt, és csak egyetlen adatot találtam arra nézve, hogy különösebb érdemeket szerzett bíráját vagy hadnagyát jutalmazta a Nemes Közönség és pedig 1815-ről, amikor T ó t h Mihály volt hadnagynak sok fáradságáért, de saját kérésére, két köblös föld használatát engedélyezik saját személyére, hogy ahhoz más hadnagy jogot nem formálhat.107

Községi főbírák, illetve 1729-től 1848-ig hadnagyok.

Főbírák (Iudex primarius)
1679	Szeghy Gáspár	1711	Szeghy Gáspár
1692	Szabó Mihály	1712	Pércsy Mátyás
1693	Körtvélyessy Márton	1713	Nagy János Gergely
1700	Körtvélyessy Márton	1714	Török János
1704	Pércsy Mátyás	1715–	Domokos Ferenc
1705	Kovács András	1717–	Gáll János
1706	Nagy András	1719	Török János
1707	Török János	1720	Nagy Gergely
1708	Nagy Gergely	1721–	Török János
1709	Nyirő György	1724–	Nagy Gergely
1710	Kőrössy Mihály	1727–	Pércsy János
Hadnagyok (Ductores)
1729	Boldogh Ferenc	1791–	Tóth Mihály
1730	Sápy János	1792–	Nagy János
1731–	Domokos János	1794–	Biró Sámuel
1734–	Karacs Pál	1796–	Tóth Mihály
1738–	Domokos János	1798–	Nagy Gergely
1747	Nagy Gergely	1801–	Vincze Mihály
1750	Török János	1805–	Pércsy János
1755	Nagy György	1808–	Vincze Mihály
1757	Domokos Ferenc	1810–	Nagy Gábor
1758–	Török János	1813–	Tóth Mihály
1764–	Domokos Ferenc	1818–	Szabó János
1770–	Török János	1822–	Pércsy József
1777–	Domokos Ferenc	1829–	Vincze Márton
1779	Domokos György	1832	Pércsy József
1780	Boldogh István	1833–	Török Sámuel
1781	Török János	1839–	Pércsy József
1782–	Nagy János	1841–	Nagy Márton
1786	Domokos György	1844–	Török Sámuel
1787–	Pércsy János	1847–	Sápy Gábor
Főbírák
–1849	Sápy Gábor	1850–	Szabó Márton

125.

1853	Pásztor Gergely	1896–	Bene János
1854–	Szabó Márton	1898–	Kiss M József
1861	Sápy Gábor	1904–	Pércsy Lajos
1861–	Szabó Mihály	1907–	Szabó Mihály
1866	Szabó József	1910–	Koroknay Gergely
1867	Szabó László	1913–	Szabó Mihály
1878	Nagy Imre	1916–	Szöllőssy Gábor
1879–	Szabó Imre	1924–	Bene Antal
1891–	Domokos János	1945	Domokos Lajos

Szenátorok (Esküdtek):
1704-ben:

Bojtor Gergely	Boldogh Ábrahám
Domokos Pál	Gálos Péter
Kovács András	Körtvélyessy Márton
Nagy Gergely	Nagyiday Gefgely
Pásztor Gergely	Sápy Benedek
Szabó Mihály	Veress Gáspár

1709-ben:

Fegyverneky Ferenc	Gál István
Gál János	Körtvélyessy Márton
Kemény István	Körtvélyessy Mihály
Nagy András	Nagy Gergely
Pércsy János	Szabó Mihály
Török János	Thury György

Községi jegyzők:

1693	Tiszay György	1788–1799	Csathó József
1698-	Debreceni N.	1799–1801	Nyikos Mihály
1704	Szaniszlói Sámuel	1802–1805	Bíró János
1704–1709	Földessy János	1805–1810	Ujfalusi Servacius Gábor
1709–1710	Várallyay István	1810–1832	Kemecsey Péter
1710–1712	Hajdú Mihály	1832–1835	Biró János
1712–1719	Cseke Sámuel	1836–1839	Kemecsey Péter
1719–1721	Böszörményi István	1839–1850	Kállay János
1721–1752	Pásztor János	1850–1861	Tóth József
1752–1756	Bessenyei Szücs György	1861–1862	Rácz Dániel
1756–1760	Szentkirályi István	1862–1897	Erdélyi Sámuel
1760–1770	Ká1lay György	1897–1911	Kállay Ignác
1770–1779	Csathó András	1911–1920	Fodor Imre
1779–1784	Gacsályi András	1920–1929	Domokos Géza
1785–1788	Simon János	1929.V.18–	Székely Sándor
		1945	Medgyesi István

126.

Orvosok. (Borbély, chyrurgus.) Mikor szervezték az orvosi állást, pontosan megállapítani nem sikerült. Hogy 1767-ben már van a községben borbély, ahogy abban az időben a közegészségügyi teendőket ellátó szakközegeket nevezték, azt abból a jegyzőkönyvi bejegyzésből tudjuk, mely az O l á h Márton által R á t k a i Istvánnak eladott 17 sertés 40 frt. vételárának D o m o k o s Ferenc hadnagy kezeihez történt kifizetéséről szól s mely szerint ebből az összegből a hadnagy kifizetett a borbély fáradságára 6 fr.-t.108

Az első orvos nevével 1804-ben találkozunk, mikor is F e k e t e János chyrurguz távozik 109 Utódja 1812-ig P á k h Elek felcser;110 aki után K a z a y László felcser 1815. VII. 18. búcsúzik a tanácstó1.111 Ennek közvetlen utódját nem ismerjük, csak azt tudjuk, hogy K o v á c s Zsigmond chyrurgust 1843-ban meggyilkolták.112

Ettől kezdve, amennyire kikutatnom sikerült, a következő orvosok voltak; illetve működnek ez idő szerint: G a 11 i János, L ő w e n s t e i n Dávid, J á m b o r István, R ó z s a János, dr. M a t o l c s y Kálmán; 1913-tól: dr, W é b e r Gyula és dr. M at ol cs y Pál.

Állatorvosok. 1880-1887 Benkóczy Flórián, 1887-1913 Holtzer Lajos, 1913- Vámos Jenő.

A.) A községi joghatóság kiterjedése. Község és határ területe, jellege, elnevezése, határjárások, földmérések.

A községi életre történt berendezkedés után szükségessé vált annak pontos megállapítása, hogy a község területe és a lakosok birtokai meddig terjednek, illetve milyen területen belül érvényesíthető az összes lakosok közös érdekében a községi bíróban jelentkező közös akarat Addig ugyanis nem a falu, vagy község területe volt az irányadó, hanem a földesurak birtokainak határa s ez a magyarázata annak, hogy később az első földesurak, illetve leszármazóik kihalása után Földes és Sáp községek évszázadokig perlekednek egy-egy földterületért, melynek hovatartozandósága annak idején a község területe vagy határa szempontjából nem jött figyelembe, ahogy ezt a földesiek és sápiak között 1550-ben Szabolcs vm. előtt egy 39 holdnál nagyobb terület birtokáért folytatott határpernél látjuk, ahol már nem a szóban forgó terület birtokosai, hanem a két község áll egymással szemben a perben. 113

A Földestől 1686-ig különálló Mezőszentmiklós falu határa – úgy látszik, – pontosabban meg volt már állapítva, mert ott ilyen vitás területek évszázadokon át nem voltak, holott a három falu területén egyformán közös birtoklás még a török hódoltság idején is fennállott.

Ugyancsak ez a magyarázata annak, hogy a Sápon és Földesen lakó nemesek, mint közös ősök leszármazói teljesen egyforma községi berendezkedést létesítenek, minden ügyeikben egyértelműleg

127.

járnak el, közösen végeztetnek kiváltságaik biztosítására tanuvallomásokat 1624-ben és ugyanazon kiváltságlevelet szerzik 1692-ben Leopold királytól, mint kuriális nemes telkeiken lakó, teljesen egyforma életberendezésű nemesek.

Másképen állt a helyzet Mezőszentmiklósnál, ahol nem nemesi, hanem jobbágytelkeik voltak nemcsak a földesi, hanem más nemeseknek is és éppen ezért irányulhatott a folyton szaporodó földesi kisebb birtokos nemeseknek terjeszkedése Mezőszentmiklós felé, ahol a török pusztítás miatt legtöbbször csak névleg szerepeltek az ősi birtokosok elmenekült utódai, míg a földesiek helyzeti előnyüknél fogva lépésről-lépésre vetették meg lábukat a pusztán maradt földeken, amelyeket aztán 1754-ben nádori donációval végleg Földes határába olvasztottak bele.

A XIV. századtól kezdve mind a mai napig ugyanazon a területen fekvő község eredetileg úgy látszik – két kisebb helység lehetett, és ma már meg nem állapítható eredetű elnevezésük, a templomtól keletre fekvő rész K i s-T o r d a, illetve a templomtól nyugotra fekvő rész L i p p a elnevezésekben ma is megvannak s a két községrészt még a XVIII–XIX. század első évtizedeiben is meglehetős széles Szaszara nevű ér választotta el egymástól a templom és községháza mellett.

A község területén fekvő nemesi telkeket, közönséges fundusoknak vagy belső telkeknek, a határban levő telkeket pedig közföldnek vagy nyomásnak nevezték. A közönséges fundusokhoz tartozó földeket ősi vagy osztott telkeknek nevezték aszerint, hogy ősi, öröklött nemesi birtokról, vagy pedig a közös határterületéből esetről-esetre kiosztott területről volt szó. Az előbbiek egészen a XVII. sz. közepéig nemesi határdombokkal voltak megjelölve s amint az 1747. a Ritook-féle birtokfoglalási perben kihallgatott tanuk vallomásaiból következtethető, az ősi nemesi területen belül a a községi hatóságtól függetlenül földesuri jogot érvényesített a tulajdonos. Az ilyen földesuri birtokokat azonban, amennyire csak módjukban állott a községben lakó nemeseknek, minden módon igyekeztek megszerezni, ha máskép nem erőszakkal is, ahogy azt a Boross-család utolsó földesura nemesi birtokával tették. Érdemesnek tartom ezért ideiktatni azt a peregyezséget, amelyet B o r o s s László özvegye I s ó Kata a földesi nemesekkel kötött 1668. VI. 14. Szabolcs vm. alispánja elött

1. Minden pert kölcsönösen megszüntetnek:

2. Az mely puszta kuria végett, mellyet az közönséges földön épített volt B o r o s s László úr és az elmult időkben elpusztulván, mint köz földet valami földesi nemesek elosztván, házakat építettek rajta, azon így egyeztek: Hogy B o r o s s László és maradékai nem támadják őket, hanem mint eddig uzuáltatott, úgy használják ez után is és ha mikor pusztában maradna, szabadon

128.

legyen ab utrinque felfogni és úgy élni, mint eddig élték, mindazonáltal azon kuria helye, hol épületi vagyon és volt B o r o s s Lászlónak és mint embert szállított bele, abban semmiképen nem turbállyák, sem a szolgálattal vagy adózással embereit nem operálják.

3. Szabados legyen a B o r o s s László maradékinak az köz földből felfogni és ha akarja embereket reá szállítani Földesen a köz földből, és a köz földet addig uzuálni, mint eddig in continuo usu.

4. A földesi nemesek B o r o s s László maradékait az ősi osztott telkekben Földesen semmi uton-módon nem molestálják vagy maguknak nem apprehendálják.

5. Magokat mindenekben az ország törvényeihez tartják és semmi rendkívül való censusokkal és -exactiókkal a B o r o s s László maradékait nem onerálják.

6. Vinculum 100 frt. poena toties-quoties ex bonis refractariorum et contumacium.114

Közönséges fundusokon voltak a középületek, mint a községháza, mely a XVII. század folyamán már meg volt; 1733-ban ott hirdeti ki a vármegyei deputáció a hadnagyválasztás elleni tiltakozást, s amelyet a hozzátartozó istállókkal és egyéb melléképületekkel 1778-ban építettek fel ujonnan.115 Középületek voltak a templom, parochia, iskolák, tanítói lakások, a korcsmaházak, a mészárszékek és a bolt, amelyek mind a bíró és a tanács rendelkezése, felügyelete és gondviselése alá tartoztak. 1805-től kezdve középület lesz a jegyzői lakás, majd az újabb időkben az orvosi lakás és más közcélú épületek. – Az orvosi és jegyzöi lakás újból épültek 1880. 116

Itt kell megjegyeznem azt, hogy a felsorolt összes telkektől külön voltak a községben lakó zsellérek vagy adófizető szegények házai és kis zsellértelkei, valamint a mezőben a földjeik is, amelyek külön kis határdombocskákkal voltak a nemesi birtokoktól elhatárolva, amint ezt az 1724-ben kiűzött 13 zsellér-családnak Szabolcs vármegyéhez intézett panaszkérvényéből láthatjuk.117

A község belterülete ősidőktől fogva 4 tizedre oszlott s a község körül apródonként kiosztott házhelyekkel nőtt annyira, hogy 1821. már 6 tizedest választanak a 6 tizednek megfelelőleg. Az ősi határterületből, amelyet osztatlan állapotban u. n. földközösségben használtak, először 1736-ban szakították ki szöllőskerteknek és gyümölcsösnek az u. n. Gunárkertet; 1770-ben északon a Vénkertet; 1811-ben a Peresen a kenderföldeket; 1815-ben ugyancsak a Peresen, a Kincses dűlőben az adófizető népnek 5 láncalja földet; 1825-ben ismét kenderföldeket. Ugyancsak így osztottak egyeseknek, a lakosság szaporodásához képest földeket, telkeket 1825-ben; 1835-ben; 1838-ban; 1850-ben és 1872-ben. Ez utóbbi két alkalommal nagyobbították a Vénkertet, mely területet a kiosztás révén keletkezett zavargások miatt Bábelnek nevezek el. A földosztásra jó darabig a községterületétől északra, a debreceni út mentén fekvő határrészt vették fel, mely a déli és nyugoti részeken fekvő

129.

mocsaras és gyakori vízáradásoknak kitett területeknél, állandó művelésre alkalmasabb volt, s ezért nevezték Osztáspusztának.

A privilegiális ládában található iratokból és a különböző családokkal folytatott bírtokperekből a következő határrész elnevezések állapíthatók meg.

Északon: Képhát, Kis-Szilköz, Darvas, Karacskutja, Kispuszta, Borzikus, Baromállás, Osztás-puszta, Szegikutja.

Keleten: Völgyhát, Eperjesvölgy, Bodószer, Medgyes, Halomköz, Gyepáros, Akolszer, Középkút, Sőrekút, Negyvenhold, Rövid dűlő, Által dűlő, Vermeshát, Nyáras, Hodosház, Lapos, Baranyókút, Dinnyás, Bikazug, Páka, Telek, Kocsordos, Sápyszeg, Szatozug, Lapos, Láda.

Délen: Sziget, Peres, Mankó, Gunárhát,

Nyugaton: Inacs, Csatlat, Bodzás, Hegyeshatár, Nagy-Szilköz, Fűzgáthát, Halnihagyó, és Borzas.

Halmok: Csoma, Csőre, Dinnyás, Gyilkos, Gyepáros, Inacs, Kettős, Mogyorós, Páka, Vereshalom, Szilhalom, Szélhalom, Ritókhalom, és Telekhalom.

A kisebb földterületek elnevezései pedig a hold (1200 négyszögöl), köblös, vékás, fogás (1 fogás = 2 köblössel) és lánc (1000 négyszögöl) voltak.

Folyóvize volt a Kék-Kálló a szentmiklósi – földesi – sápi – berettyóujfalui határvonalon, amely még vizét le nem csapolták, nagy mocsarakat alkotott. A Kálló folyóból szakadó erek, patakocskák voltak a Csatlat, Inacs, Kincses, Mosó, Peres és a községen keresztülfolyó Szaszara erek, végül a Gunárhát részen levő Koldustó.

Hogy a község határának területét a szomszédos községek határainak területétől mikor választották el és mikor jelölték meg határdombokkal, vagy más határjelekkel, azt megállapítani nem lehet, de hogy a XVII. század folyamán már pontosan meg voltak a határok Sáp, Szovát és Derecske felől, azt K ö r t v é l y e s s y Márton főbírónak Szabolcs vármegyéhez 1700 IV. 26. kelt leveléből látjuk, melyben tanácsot kér K r u c s a y Márton alispántól arra nézve, hogy mit csináljanak a kabai lakosokkal, akik azt a tetétleni földet, amelyet a földesiek a Bánffy családtól árendáltak, maguknak akarják megszerezni, sőt egyenesen Bihar megyéhez akarják csatolni, mivel azon a részen határdombok nincsenek.118

A Földes és Sáp között levő határ megújítása 1779. XII. 13. történt, amikoris a sápi tanáccsal együtt határvizsgálatra kimenvén, a Mankó-ban elkezdvén hánytak 19 új határokat a Magospart közepéig keresztül a réten. Renoválták a régi határokat 1785. VI. 27. elkezdvén az Inacs érben s találtak 50 igaz határdombot az Andaházy határig azokat kivévén, amelyeket a Kakason száraz időben 1779. XII. 13. felhánytak.119

Földes és Berettyóujfalu között a Nagy-Peres zugtól egészen Derecskéig a Kékkálló a természetes határ, míg Földes és Szentmiklós között az eredeti határ a Meggyes dülőtől a Mogyorós- és Gyepároshalom között a Nagy Peresen át a Sápy

130.

szegig húzható vonal mentén volt, ahol a határdombokat érthető okokból már a XVIII. század első felében annyira elrontották, hogy a tagosításkor, vagyis 1895-ben már a legöregebb emberek sem emlékeztek a Nagy-Peres részén levő határokra.

A határ területének felmérése először II. József császár idejében történt 1788. körül s a Báró Engelhart L a u d o n kapitány és W i m p f f e n N. lovasfőhadnagy (I. - III.) illetve J á n o s c h k a N. nevű mérnök (IV.) aláírásával ellátott térképszelvények a következő területek pontos felmérését tartalmazzák: I. szelvény: Fö1des–Sáp–Szentmiklós között egy nagy mocsár 945 hold 1356 négyszögöl; II. szelvény: Gunárhát legelő a sápi határnál 261 k. hold, Kis-Magospart legelő 27 hold, Nagy-Magospart legelő 56 hold, Koldustón levő legelő (Mankó) 222. hold, Szö11őskertnél levő legelő 63 hold, Mosóérnél levő mocsár 43 hold; III. szelvény: Szentmiklós puszta, mely Földeshez tartozik 1027 hold, Peres nyomás 3,60 hold, Szentmiklós felől eső földesi legelő 116 hold, Képhát legelő a falu körül 16 hold; IV. szelvény: Nagy-Puszta a csárdánál levő legelővel együtt 876 hold. Az összes felmért terület 4015 hold 1431 négyszögöl. A többi szelvények – sajnos hiányzanak. 120 A teljesen pontos felmérés 1888-ban a tagosításkor történt s e szerint az egész község mai határterülete 10448 kat. hold.

Ezekre a területekre és az ezeken lakó nemes és nem nemes lakosokra terjedt ki a földesi Nemes Közönség és a bíró hatásköre közigazgatási, rendészeti, igazságszolgáltatási és gazdasági kérdésekben egyaránt. Ugyancsak a bírói, illetve hadnagy képviseli az említett területen lakó személyeket, mint községet a községi köteléken kívül álló birtokosokkal; községekkel és hatóságokkal szemben. Így 1647. III. 1. a földesi bíró a Kabán lakó lovasvitézek hadnagyával E s z e n y i Istvánnal és ennek esküdt társaival a földesi gát átvágása és a földesi lakosok bántalmazása miatt a váradi széken folytat hosszas és költséges pert,121 majd B o r o s s vagy Borisza László özvegye I s ó Kata által a földesiek ellen birtokfoglalás miatt Szabolcs vm. előtt indított perben 1668. VI. 14. Oroson szintén a község képviselői kötnek peregyezséget az összes földesi lakosok nevében a fentebb ismertetett feltételek mellett.

De legszebben mutatja a földesi közigazgatási berendezés kifelé való jelentkezését az a haszonbérleti szerződés, amelyet a főbíró, K ö r t v é l y e s s y Márton; két tanácsosa: D o m o k o s Pál és K e m é n y István, végül hat Nemes kommunitásbeli, – kik magukat egyszerűen csak kommunitásoknak nevezik, – 1693. VII. 25. kötöttek K a r a c s Pállal és feleségével, T a s n á d y Erzsébettel a bormérési és mészárszék tartási jognak 3 esztendőre történt haszonbérbe vevéséről.122

1688. V. 6. Berettyóújfaluban a szolgabírói széken tartott tárgyaláson, mint felperesek szerepelnek a földesi és sápi bírók, a derecskeiek ellen, a Kálló vizének feltartása miatt indított perben.123

131.

1706. ismét a derecskei szomszédokkal van baj s A p a g y i Mihály, S i m o n Lukács, K a 11ó s János és G o m b i István derecskei lakosok a derecskei hadnagy és tanács előtt adnak kötelező nyilatkozatot a földesi bíró panaszára, hogy a földesiek földjeit és szolgáit soha többé nem bántalmazzák és meg nem rabolják, ezúttal fejvesztéstől szabadulván meg a földesi nemesek kegyelméből.124

Végül 1708. III. 13. D e r e c s k e y Ferenc berettyóújfalusi hadnagy előtt; K a n d a Mihály és K a r á c s o n Gergely tanuk jelenlétében a jó szomszédság megtartása végett a tilalmasra a következő megegyezés létesült Földes bírája és Berettyóújfalu hadnagya között:

1. Nyomásföldre szaladó marha után, ha a hites kerülő ott találja, fizetendő 24 dénár; ha ez szántszándékkal történik 1 frt.; 2. tilalmasra szaladásképen 100 dénár; ha ez szándékosan történik, az okozott kár felbecsülendő és megfizetendő. 3. Az egyezség felbontásának büntetése 50 magyar forint.125

A községi hatósági jog képviselője: a bíró meg a tanács szabja meg a községbe való telepedés vagy beköltözés módját, ahogy azt 1652-ben B o r o s s László, 1736-ban Dancsházi N a g y Sámuel öreg lelkész, 126 1815-ben pedig néhai P á k h Albert községi orvos gazdasszonyának eseteiben látjuk 127 s ahogy 1724. a községből kiűzött 13 zsellér esete, végül a büntetésből száműzött emberek esetei bizonyítják, sőt arra is van eset, hogy a felvett kölcsön ellenében adnak minden közteher alóli mentességgel telepedési jogot és házhelyet, ahogy ez 1733. T ó t h János szoboszlói lakostól vett 100 frt. kölcsön ellenében történt. Ugyancsak a hadnagy, a tanáccsal együtt rendel ki gyámot (tutort) 1786. XI. 23. s egyidejűleg a gondozása alá adott árvák minden vagyonát kezelés végett neki átadja.

B.) Adózási viszonyok.

A főbírák gondoskodnak a jegyző segítségével az adók kivetéséről és beszedéséről. Az adók kivetése az adótárgyak, elsősorban az állatállomány előzetes összeírásán alapult, mihez képest évenként szabályszerű összeírásokat foganatosítottak s aki jószágait a zsoldpénz (így nevezték az adót) alá fel nem adta, azt megbüntették. Így volt ez már a XVII. században a török idők óta, mert 1652-ben azt írják Szabolcsmegyének, hogy Földesen mindenki a marhája után adózik s kinek-kinek terheket marhájából mérsekélik s az után vetik ki. Mindenféle külön adót, amit a nemesek fizetni csak kényszerűségből tartoztak, – egyformán vetettek ki nemesre, parasztra egyaránt, ahogy ezt 1718–1738-ig húzódó nemesi vizsgálatok idején látjuk, – aminthogy egyformán közösen viselik nemesek, parasztok, a község közös pereivel és kiváltságainak megszerzésével járó költségeket is.

132.

Később, főleg XVIII. sz. első három évtizedeiben az adókivetés alapjául már nem csak a lábasjószágokat, hanem a terményjövedelmeket is felvették, amint ezt a földesieknek gróf Z i c h y Péterhez, a kiküldött királyi bíróság elnökéhez 1724, körül írott leveléből látjuk, mely szerint az adóösszeírás céljából számbavették a: családfőket, fiúkat, lakókat, ökröket, teheneket, lovakat, juhokat, búzát, árpát, kölest és borsót, 128 és az 1722, 1725, 1727. és 1731. évekről fennmaradt egyénenkénti adókivetés szerint, ahogy látjuk, az adókulcs – mint legkisebb összeg 1.02, illetve 2.04 frt. volt. 1725-ben valami pótlékot is szedtek, hogy mire, megállapítani nem sikerült.

Ezek a kimutatások minden magyarázatnál szebben mutatják, hogy Földesen úgy a nemesi terheket (taxa nobilis), mint minden egyéb adót, az összes lakosok, vagyonuk, illetve jövedelmük arányában teljesen egyformán viselték.

A Földesi nemességre 1725. V. 14. kivetett adó. Kulcs 1.02 frt.
Pótlék kulcs: 34 és 36 kr.

Árkus Mihály	12.24 + 68 = 12.92	Jeney Mihály	2.04
Biró András	17.34 + 36 = 17.70	Kádár György	13.26 + 34 = 13.60
Biró András	3.06 + 36 = 3.42	Karacs István	22.44
Biró István	36.72	Karacs Mihály	8.16 + 36 = 8.52
Biró István	2.04	Karacs Pál	48.96
Boldogh Ferencné	10.20 + 36 = 10.56	Karmasin Bálint	23.46 + 34 = 23.80
Boldogh Ferenc	10.20 + 36 = 10.56	Kemecsey Mihály	1.02 + 34 = 1.36
Boldogh János	5.10	Kemény István	17.34 + 36 = 17.70
Boldogh Márton	5.10	Kemény János	16.32 + 34 = 16.66
Csontos Ferenc	18.36 + 34 = 18.70	Kiss János	5.10 + 34 = 5.44
Domokos András	29.58	Kőrössy György	29.55 + 72 = 30.30
Domokos Ferenc	36.71	Kőrössy Mihály	13.26 + 34 = 13.60
Domokos György	34.68 + 72 = 35.40	Körtvélyessy Márton	42.84 + 34 = 43.18
Domokos István	36.72
Domokos János	35.70 + 36 = 36.06	Lázár Mihály	14.28 + 36 = 14.64
Domokos Pál	36.72	Makay Mihály	8.16
Erdélyi András	12.24	Médi István	9.18 + 36 = 9.54
Erdélyi Ferenc	6.12	Mocsáry György	30.60 + 34 = 30.94
Erdélyi János	3.06 + 34 = 3.40	Nagy András	5.10
Földessy András	17.34 + 36 = 17.70	Nagy Bálint	6.12
Földessy András	6.12 + 34 = 6.46	Nagy Gergely	56.10
Földessy Sámuel	7.14	Nagy L. Gergely	34.68 + 72 = 35.40
Füleki András	6.12 + 34 = 6.46	Nagy Mihály	8.16
Gál1 János	36.72	Parti Miklós	6.12
Iklódy Andrásné	2.04 + 34 = 2.38	Pércsy János	42.84 + 34 = 43.18
Jeney János	2.04	Nyirő György	29.58
Jeney Mihály	32.64 + 72 = 33.36	Rab György	7.14

133.

Sápy János	20.40 + 36 = 20.76	Tiszay Sámuel	6.12 + 34 = 6.46
Somogyi Ferenc	3.06	Tokaji György	6.12 + 34 = 6.46
Somogyi Tamás	2.04	Tóth Mihály	14.28 + 12 = 14.40
Szabó Ferenc	9.18	Tóth V Mihály	24.48 + 72 = 25.20
Szabó János	24.48	Török János	39.76 + 36 = 40.12
Szabó Pércsi János	41.82	Thury Gergely	31.62
Szabó Mihály	8.16	Thury Miklós	34.68 + 72 = 35.40
Szabó Mihály	2.04	Vajda Pá1	8.36 + 34 = 18.70
Szeghy Gáspár	2.04	Váncsodi András	7.14
Széles Tamás	48.96	Ványi János	41.82
Szücs János	8.16 + 36 = 8.52	Veress István	14.28
Tarnai István	3.06	Veress János	14.28 + 68 = 14.96
Tarnai János	3.06	Vida Járos	12.24 + 36 = 12.60
Tarnai Mihály	3.06	Vincze Gergely	21.42 + 34 = 21.76

A földesi nemességre 1722.II.15.kivetett adó. kulcs 1.02 frt

Ambrus István	4.08	Jeney Mihály	28.56
Angyal István	4.03	Jeney Mihály	25.50
Árkus Mihály	10.20	Jó Mihály	15.30
Boldog Ferenc	8.16	Kádár György	10.20
ifj. Boldogh Ferenc	8.16	Karacs István	6.12
Csizmadia Gergely	6.12	Karacs Mihály	20.40
Csontos Ferenc	15.30	Karacs Pál	40.80
Domokos András	24.48	Karmasin Bálint	20.40
Domokos Ferenc	30.60	Katona András	10.20
Domokos György	30.60	Kemecsey István	30.60
Domokos István	30.60	Kemecsey Miklós	5.10
Domokos János	30.60	Kiss István.	2.04
Domokos Pál	30.60	Kiss János	4.08
Erdélyi András	12.24	Kiss Péter	10.20
Erdélyi Ferenc	4.03	Kemény István	15.30
Erdélyi János	2.0.1	Kemény János	15.30
Fazekas Gábor	4.08	Kovás András	10.20
Földessy András	1.02	Kőrössy György	25.50
Földessy András	5.10	Kőrössy Mihály	35.70
Földessy István	10.12	Körtvélyessy Márton	35.70
Földessy Sámuel	5.10	Lencsés István	6.12
Füleki András	5.10	Makay Mihály	6.12
Gál István	12.2	Médi István	7.14
Gál János	30.60	Mocsáry György	25.50
Gidai Péter	3.05	Molnár György	3.06
Gyöngyösi András	2.04	Nagy András	5.10
Gyöngyössy György	15.30	Nagy Bálint	5.10
Halász István	10.20	Nagy Gergely	45.90
Hering András	2.04	Nagy L. Gergely	30.60
Jenei János	2.04	Nagy László	2.04

134.

Nagy Mihály	6.12	Tarnai János	3.06
Nyirő György	24.48	Tarnai Mihály	3.06
Parti Miklós	4.08	Tiszay Sámuel	5.10
Pércsy János	35.70	Tokaji Nagy György	4.08
Pércsy Mátyás	10.20	Tóth György	5.10
Rab György	5.10	Tóth Mihály	24.48
Sallay István	4.08	Tóth Mihály	12.24
Sápy János	18.36	Török János	32.64
Somogyi Ferenc	3.06	Tury Gergely	40.40
Somogyi Tamás	2.04	Tury Miklós	30.60
Szabó György	4.08	Vajda Pál	20.40
Szabó János	10.20	Váncsodi András	5.10
Szabó Pércsi János	35.70	Ványi János	35.70
Széles Tamás	40.80	Vasadi István	10.20
Szilágyi Mihály	15.30	Veress István	12.24
Szücs Ferenc	15.30	Veress János	12.24
Szücs János	6.12	Vida János	10.20
Takács Biró András	15.30	Vincze Gergely	16.32
Takács Biró István	30.60	Vincze Mihály	20.40
Tarnai István	3.06

(Jegyzet. A dőlt betűvel szedettek nem nemesek, se nem kurialisták.)

A földesi nemességre kivetett nemesi taxa 1727. II. 5.
Kulcs 2.01 frt.

Angyal István	2.04	Földessy Gáspár	4.08
Árkus Mihály	3.26	Földessy György	16.32
Biró András	13.26	Földessy Sámuel	8.16
Biró András	10.20	Füleki András	7.14
Biró András	5.10	Gáll János	14.28
Biró István	10.20	Hajós András	20.40
Biró Mihály	16.32	Illyés Márton	29.58
Boldogh Ferenc	10.20	Jenci János	8.16
Boldogh Ferenc	5.10	Jenei Mihály	12.24
Csontos Ferenc	12.24	Jenei Mihály	4.08
Domokos András	6.12	Kádár György	12.24
Domokos Ferenc	4.08	Karacs István	7.14
Domokos György	5.10	Karacs Pál	12.24
Domokos István	10.20	Karmasin Bálint	12.24
Domokos János	9.18	Katona András	25.50
Domokos Pál	4.08	Kemecsey Mihály	10.20
Erdélyi András	4.08	Kemény István	8.16
Erdélyi Ferenc	4.08	Kemény János	2.04
Földessy András	8.16	Kemény Miklósné	4.08
Földessy András	8.16	Kiss János	6.12

135.

Kőrössy György	10.20	Szabó Mihály	8.16
Körössy Mihály	10.20	Szabó Mihály	18.36
Körtvélyessy János	9.18	Széles Tamás	17.34
Lázár Mihály	10.20	Szücs János	10.20
Makay Mihály	8.16	Tarnai István	6.12
Médi István	9.18	Tarnai János	7.14
Mocsáry György	15.30	Tarnai Mihály	7.14
Molnár György	4.08	Tiszay Sámuel	4.08
Nagy András	8.16	Tokaji György	8.16
Nagy Bálint	8.16	Tóth Györgyné	5.10
Nagy Gergely	19.38	Tóth Mihály	5.10
Nagy L. Gergely	10.20	Tóth V. Mihály	15.30
Nagy Mihály	6.12	Török János	10.30
Nagyiday Gergely	16.32	Thury Gergely	9.18
Nyirő György	11.22	Thury Miklós	5.10
Parti Miklós	8.16	Vajda Pál	12.24
Pércsy János	7.14	Váncsodi András	3.06
Rab György	7.14	Ványi János	9.18
Sallay István	10.20	Varga Miklós	10.20
Sápy János	10.20	Veress István	12.24
Somogyi Ferenc	12.24	Veress János	12.24
Somogyi Tamás	13.36	Vida János	8.16
Szabó Ferenc	6.12	Vincze Gergely	14.28
Szabó Pércsi János	9.18

Földesi nemesekre 1731. és 1732. években kivetett súlyos adók.

1731. év.		1732. év.
Bíró András	8.42	Biró András	13.00
Biró András	6.09	Biró András	9.12
Biró István	7.30	Biró István	11.15
Biró István	8.19	Biró Mihály	11.30
Biró Mihály	7.39	Boldogh Ferenc	13.12
Boldogh Ferenc	8.43	Boldogh Ferenc	6.00
Boldogh Ferenc	3.36	Csontos Ferenc	11.48
Csontos Ferenc	7. 57	Domokos András	18.36
Domokos András	12.27	Domokos Ferenc	38.42
Domokos Ferenc	25.48	Domokos György	21.09
Domokos György	13.06	Domokos István	34.18
Domokos István	22.57	Domokos János	63.12
Domokos János	40.09	Illyés Márton	10.33
Illyés Márton	7.20	Karacs István	12.18
Karacs István	7.15	Karacs Pál	85.54
Karacs Pál	57.38	Kiss Bálint	12.48
Kiss Bálint	8.33	Kőrössy György	27.36
Kőrössy György	18.27	Kőrössy János	29.54
		Nagy András bíró	8.06

136.

1731. év		1732. év
Kőrössy Sándor	19.56 1/2	Nagy Gergely	58.00
Nagy András bíró	4.48	Sápy János	27.00
Nagy Gergely	38.42	Széles Tamás	59.24
Sápy János	18.00	Tokaji Nagy György	11.24
Széles Tamás	39.36	Tóth Mihály	15.18
Tokaji Nagy György	7.39	Török János	51.54
Tóth Mihály	10.12	Thury Gergely	11.00
Török János	37.36	Thury Miklós	11.00
Összesen	453.22 1/2	Összesen	684.13

	1731. évben	1732. évben
Nemességet igazolók adója	453.22 1/2	684.13
Nemességet nem igazolók adója	811.02	1190.24
	1264.24 1/2	1874.37 Rfrt.
1731. és 1732. évben összesen	3139.31 Rfrt

C.) Községi háztartás.

Mint fentebb láttuk, a török uralom Földest, már községi szervezetben találta, bár ez a községi helyi hatóság eleinte alig terjedt egyébre, mint az együttélésre kényszerült kisebb birtokú nemesség közös érdekeinek belső biztosítására.

A török uralom alatt ez a községi szervezete tartalmat nyer az által, hogy felsőbb hatóságaitól elszakítva önmaga kénytelen bizonyos közigazgatási és rendészeti feladatokat ellátni, másrészt és főleg azáltal, hogy az idegen hatalommal nem az egyes nemesek, hanem az azok összességét képviselő község kerül függő viszonyba adózási és más terhek viselésével.

Szükségszerű következménye lett ennek a községi önkormányzat kifejlődése és a községi háztartások megteremtése. A török ugyanis, amint egy-egy községet vagy várost behódoltatott, az adót egy összegben vetette ki a községre vagy városra s ha eleinte saját maga hajtotta vagy szedte be azokat, aligha lehet vitás, hogy az adók kivetéséről, beszedéséről és az adószedő törökök ellátásáról a község vezetőjének a bírónak kellett gondoskodni, hacsak azt nem akarta, hogy az egyes polgárokat kipusztítsák mindenökből, míg amúgy a község pénzéből, vagy jövedelméből, tehát községi gazdálkodásból történvén az ellátás, vagy az ellátás költségeinek fedezése, a teher egyenlőképen oszlott meg mindenkire. Ezek és hasonló okok teremtették meg a közösség gazdálkodását, a községi háztartást, amelynek első alapját – amennyire megállapítható – a zavaros viszonyok miatt gazdátlanul maradt földek, egyszerűen elfoglalt egyházi javadalmi birtokok s azoknak bérlet, vagy zálogbaadás útján nyert jövedelmei, azután az elfoglalt földesúri birtokokhoz tartozó korcsma, mészárszék, bolt, malom stb. jövedelmei, végül pedig a saját gazdálkodás útján nyert jövedelmek képezték.

137.

Ez az oka tehát annak, hogy a kabai lovas hajdúvitézekkel 1647. III. 1-én történt megegyezésben már nem egyes emberek javára, hanem az összesség-javára kötik ki a földesiek az azonnal fizetendő 600 magyar forint kártérítési összeget és az egyezség meg nem tartása folytán esetleg fizetendő különböző összegű kötbéreket, nem különben 1652. a B o r o s s László községi kötelékbe felvételének biztosítására, azután 1688. a derecskeiekkel a Kálló vizének fel nem tartására kötött egyezségnek, végül a berettyóujfalusiakkal 1708. a tilalmasok kölcsönös megtartására kötött megegyezésben megállapított kötbéreket.

Még bizonyosabbá teszik mindezeket annak a bérleti szerződésnek a szavai, amelyet K ö r t v é l y e s s y Márton főbíró és T i s z a y György hites jegyző a nemes kommunitás nevében 1693. VII. 25. kötöttek K a r a c s Pál és neje T a s n á d i Erzsébet földesi nemesekkel a bormérési és mészárszéktartási jognak évi 100 frt., 100 itce bor és 25 itce szilvapálinka, illetve 30 frt. és 100 font hús árendáért történt haszonbérbe vételéről, mely egyenesen azt a célt szolgálta, hogy: helységünk hasznára megárendáltuk, hogy a helységünkben ne legyen a helység egy korcsmájánál és húsmérésénél több.129

Ezekre a közös jövedelmekre ugyanis nem csak a töröknek fizetendő adók, sarcok és szolgáltatások arányos fizetése okából volt szükség, hanem a lelkészek és rectorok fizetése céljából is, mert az egyházi javadalmak elvonása miatt azoknak a fizetéséről speciell a tiszántúli vidékeken, mint Szabolcs vármegyének 1607. hozott statutuma is mutatja, – a bírónak vagyis a községnek kellett gondolkodni. Hiába állapították meg az 1567. hozott egyházi törvényekben, (LXVIII. Canon) hogy az egyházi célokat szolgáló tizedek, szöllők, földek, rétek és más jövedelmek a faluk és községek által más célra nem fordíthatók, a valóság mégis csak az volt, hogy éppen ezek a javadalmak váltak legkorábban községi közvagyonokká.

Mikor és hogy alakult ki Földesen a községi háztartás intézményesen, pontosan meg nem állapítható. Mindenesetre a török behódolás után, tehát az 1552. év körül. Hogy a XVI. század közepén már megvolt, azt a fentebb említett szórványos adatok bizonyítják s a század végén, főreg a XVII. század első évtizedeiben már rendszeres kezelésben volt. Azok az adatok, amelyek az u. n. vakbor, kugyi (pálinka) árulást tilalmazzák, vagy éppen büntetik, mint 1706-ban N y ú z ó Gergelynét és P u s k á s Józsefet 12-12 frt, birsággal; azután a község csaplárosának utasítása 1709-ből, a bormérés és mészárszéktartás jogának az egyes, nemes családoktól történt megszerzését és községi közjövedelmi célokra történt teljes lefoglalását mutatják. Ugyancsak ezt a célt szolgálta a mészárszék jövedelme is, hogy ezt S z a t a i János községi mészárosnak 1706-ban 12 forintra megbüntetése, továbbá a községi tanácsnak a helység mészárszékjére vonatkozó 1720. évi határozata mutatja. 130

138.

A saját gazdálkodásból eredő terményjövedelmet már 1678. R á p ó t i P. Mihály lelkész terményjárandóságának kifizetésénél látjuk, majd az 1713. évi községi jkv. a község tulajdonát képező 6 tehén, 5 tavalyi és 2 harmadfű borjú számbavételéről tudósít bennünket.131

Ebben a korszakban jelentékeny bevétele volt még a községnek az igazságszolgáltatásból, a bírósági eljárások után fizetendő taxákból és büntetéspénzekből eredő jövedelem, melynek nagyságáról fogalmat alkothatunk, ha az 1702–1725. évek között csak a jegyzőkönyvbe itt-ott bevezetett büntetéspénzek egy-két évi összegét nézzük, mely 1706-ban 302.80, 1707-ben 100.00, 1708-ban 148.00, 1709-ben 112.00 és 1710. évben 100.00 forintot tett ki, úgyhogy a saját törvényhatósági joghoz való szívós ragaszkodás és az érette folytatott elkeseredett harc elvi alapja mellé nem utolsó helyen sorakozik az anyagi érdek is, tekintettel arra, hogy e jövedelemből bírák uraimék is részesültek. Ez a forrás, mint az 1779. évi statutumokban rajzolt erkölcsi állapotok mutatják, sajnos, később is bőven ontotta a jövedelmet s hiába követelte Szabolcs vármegye magának pl. a betöréses lopás után megállapítandó büntetéspénzeket, a nemes közönség 1804-ben a régi praxis és rendtartás szerint maradt és az igényelt büntetéspénzeket magának tartotta meg.132

Bár Földesre nézve hiteles adatokkal bizonyítani nem lehet, minden valószínűség szerint egyik legrégibb jövedelmi forrása volt a községnek a bormérés vagy korcsmáltatás, ide vonatkozik az a per is, amelyet Mihály deák folytat T h u r y Miklós földesi lakossal 1652. Szabolcs vm. előtt bizonyos közös borüzlet után esedékes pénzösszegért, amelyre T h u r y Miklós azt állította, hogy a borok ára ki korcsmán, ki másutt van.133 Nemcsak Földesen, hanem az ország majdnem minden városának és községének évszázadokon át a bormérés volt a legfőbb jövedelmi forrása, éppen ezért szerezte azt meg az egyes nemes családoktól a köz javára és büntette a földesi tanács is olyan szigorúan a tiltott bormérést és a kugyi árulást, mert hiszen az a közjövedelem csonkításával járt.

Volt is rá gondja a tanácsnak és írásba foglalt rendelkezéssel utasítja 1709. a falu csapszékeinek csaplárosait a csapszékek tisztán tartására, a hordónak igazán való megmérésére, az itcének megtöltésére s mindeneknek pénzért tisztán és igazán való kiadására.134 Bérlőváltozáskor leltár mellett adják a helység belső és külső korcsmájához tartozó kupákat, üvegeket és csapokat, ahogy ezt 1769. is látjuk, amikor B i r ó Sándor bérletének leteltével a korcsmajogot N y i r ő György veszi át.135 Milyen jövedelme lehet a községnek a belső – valószínűleg a mai nagyvendéglő helyén és a külső, a debreceni úton az Osztás-Pusztát és a Kispusztát elválasztó dűlő végében levő csapszékekből, hozzávetőlegesen megállapíthatjuk abból a két bérleti összegből, amelyért 1778. szabadkézből, 1825-ben pedig már árlejtésen adták ki és pedig az előbbi évben 3 évre F a r k a s

139.

Lászlónak 1500 forintért, 3000 itce színborért és 200 itce pálinkáért;136 1825-ben D á v i d Samunak egy évre 150 forintért; 1000 itce színborért, 125 itce pálinkáért és az úrvacsorához szükséges bormennyiségért.137

A F a r k a s Lászlóval kötött bérleti szerződés azonban egy év mulva már felbomlott, mert M e n s z á r o s Dániel éradonyi lakossal köt szerződést a tanács 1779. Mivel pedig M e n s z á r o s Dániel: az, úgy látszik, előre kikötött 1000 forintot nem fizette be, a tanács visszamarasztotta Farkas Lászlót, amire Menszáros 1779. XI. 20. a tanácshoz írott levelében ezt mondja: Azt is bánom, amit előre fizettem, ebben is felette meg csalattattam, melyet annyira szégyenlek, hogy panaszomat sem jelentem senkinek. Állottam volna, ámbár nagy kárommal bizony parolámat, de Kegyelmetek mind két végit a dolognak magok markokban szeretnék vágni, ha lehetne stb.138

1810. körül már B o r e k Mózes nevű zsidó korcsmárosa van a községnek; 139 utána 1814-ben M e z e i Ábrahám a bérlő, aki 600 forint értékű borért pereli a tanácsot s végül is úgy szabadul a község az árveréstől, hogy zálogba ad egy darab földet s annak árából fizeti ki a tartozást.140

Itt kell még megemlíteni azt, hogy 1804-ben már harmadik csapszékje is van a községnek: az u. n. lippai csapszék.141

A nemesi kiváltságok megszűnése után, illetve a korcsmáltatási jogosítványok megváltásakor a földesi közbirtokosság bormérési jogát (regale) 90550 forinttal váltja meg a m. kir. pénzügyminiszter, mely tőkének kamatai községi közigazgatási célokra fordíttattak 1889. óta. Később ennek az összegnek a felhasználásával alakult 1897-ben 18. sz. képviselőtestületi határozat alapján a közbirtokossági takarékpénztár.142

A mészárszéket, úgy látszik, még a XVIII. sz. folyamán házi kezelésben tartja a tanács, mert 1706. az egyik mészárszékben S z a t a i János, a másikban M é s z á r o s Gergely a konvenciós mészáros, akit azért büntet meg a tanács 3 forintra, mert a húst meleg házba vitte s ott mérte el.143 Ugyancsak a házikezelésre vonatkozik az 1720. évi jegyzőkönyv egy szűkszavú bejegyzése, de kétségtelenné teszi S i p o s Mihálynak 1767-ben megállapított konvenciója.144

1815. a mészárszéket is bérbeadják D á v i d Samunak évi 20 forint, 3 mázsa hús és 120 font faggyú haszonbérért s 1825. vármegyei rendeletre a mészárszékekre felvigyázó inspektorokat választanak, kiknek minden marha levágatás előtt bemutatandó s akiknek minden marha után egy-egy font hús volt a fizetésök.145

A község boltjáról az első említés 1767-ből van, mely szerint a meg nem nevezett görögnek (kereskedőnek) az árendája: 20 frt., egy mázsa só, 10 konc jó papiros, egy font bors, egy lat szegfű és jóféle sáfrány és egy okka rizskása.146 Már 1786. K o n d o r o s i

140.

György nevű görög kereskedő 30 forintot s egyebeken kívül 50 font vasat fizet 147 s ugyanaz az árendája 1790. E ö t v ö s András és 1791. B i r ó Mihály boltárendásoknak is.148

Malombéli jövedelme aligha volt a községnek, mert sem vízi malomról, sem másfajta őrlő berendezésről sehol említést nem találtam, sőt R á p ó t i Mihály lelkész 1684. évi naplójegyzeteiben arról panaszkodik, hogy hízója számára pénzért magának kellett daráltatnia.

Földmívelésből – a földek mennyiségét tekintve, – eleinte csak annyi jövedelme volt a községnek, amennyi a lelkész, rector, tanítók és konvenciós községi cselédek és alkalmazottak terményjárandósága fizethetésére kellett, mert egy 1761-ben készült községi vagyonösszeírás adatai szerint a községnek a földesi határon 21 1/2 a szentmiklósi határon pedig 17, összesen tehát 38 1/2 köblös olyan szántóföldje volt, amelyet a kuriális helység emberemlékezetet meghaladó idők óta használ, míg a többi újabb szerzeményű földek nagysága ebben az évben a szentmiklósi határon már 107 köblös föld, amihez 1768-ban teljes egészében hozzátartozott a Kocsordos nevű rét. Ezt a területet ugyanis G á 11 György megkaszáltatta, de rajta kapattatván, elismerte a helység jogát s írásban kötelezte magát, hogy ott többé kaszálni nem fog.149

A fennmaradt nehány adat szerint inkább csak az u. n. házi szükségletre tartottak marhaállományt s a községi fuvarok céljára nehány lovat, lévén a tehenek száma 1713-ban hat s a borjúké hét.150 A gazdálkodással foglalkozó lakosságnak, a közösség érdeke iránt tanusított helyes felfogását s igazán józan ítélőképességét kell látnunk abban az egyszerű jegyzőkönyvi feljegyzésben, mely 1785-ben a takarmányhiány miatt úgy oldja meg a község és az egyház jószágai kiteleltetésének problémáját, hogy mivel a víz miatt széna nem termett a község marhái ingyenes teleltetés végett szétosztattak.151 Ehhez igazán nem kellett kisgyűlési jóváhagyás!

Rendkívüli bevételei voltak a községnek a határ egyes részeinek akár a lakosság szaporodásával, akár egyes nagyobb beruházások (templom, toronyépítés, bővítés), főleg újabb birtokok megszerzése céljából történt zálogbaadásából, vagy egyéni tulajdonul történt kiosztásból, ami rendesen kölcsönök felvételével kapcsolatban történt, de aminek bizony – mint alább láthatjuk, – nem egyszer kellemetlen következményei voltak a községi háztartás egyensúlyának felborulása miatt.

A felsorolt jövedelmek a XVII. században teljesen fedezték azokat a szükségleteket, amelyek a lelkész, rector s nehány kisebb községi alkalmazott javadalma révén hárultak a közönségre s a községi háztartás fokozottabb tevékenysége voltaképen 1686-ban kezdődik a K a r a f f a Antal által kirótt 160 frt, hadisarccal, amely szinte állandósította ettől az időtől kezdve a katonatartási adókat. Hogy ez alól az adó alól mentességet találjanak, 1692. súlyos anyagi

141.

áldozatokkal megszerzik a királyi adománylevelet, de ugyanakkor

Sáp községgel közösen 100 frt. kölcsönt kellett felvenniök C s a b a y Ferenc feleségétől, I k l ó d y Erzsébettől, amelyet a községi közvagyon jövedelméből 1696. VII. 21. fizet vissza a két község C s a b a y Zsigmond és C sa b a y István újfehértói lakosoknak, a hitelező 152 gyermekeinek s alig pár év mulya 1699–1700. években 668 frt. költségbe került a B á n f f y családtól zálogba vett tetétleni birtok, amely összeg teljesen odaveszett, mert a birtokot vissza kellett adni a korábbi zálogos birtokosoknak elsőbbségi igény alapján.153

Ezt az érzékeny veszteséget jóformán ki sem heverte a község, jött II. R á k ó c z i Ferenc szabadságharca, melynek tartama alatt a vele járó vér és anyagi áldozat mellett, 1710. gróf L ő w e n b e r g Ferenc váradi várkapitány sarcolja meg a községet 160 Rhénes forintig. A kuruc háborúk befejezése után Szabolcs vármegye folytatja a katonai és nemesi adókkal való terheltetést oly mértékben, hogy már évi 300–400 nemesi és évi 1000 forint körüli katonai adók alatt görnyednek a földesi kiváltságos nemesek. Erre az időre esik a lelkészi fizetésnek 1711–1712. években történt csonkítása is, ami a községi háztartás nehéz helyzetét mutatja. A következmény ugyanaz, mint volt 1686. körül, ismét a királyhoz mennek kiváltságaik megerősítéséért, ami hogy milyen összegbe kerülhetett, mutatja az a töredékes adat, mely szerint csak a küldöttség uti költségére kellett 85 frt, amit közadakozásból teremtettek elő.

Az újabb királyi kiváltságlevél megszerzése azonban nem hogy csökkentette volna az adókat, hanem az évtizedekig tartó pereskedésekkel még súlyosabb anyagi helyzetbe juttatta közönséget. Alig pár évvel a második kiváltságlevél megszerzése után 1722. V. 7. már 500 forint büntetést ró ki Földes községre Szabolcs vm. törvényszéke a váradi franciskánusok lovait elrablók elfogatása, és a vármegye tömlöcébe való beszállítás helyett azok szabadon bocsátása miatt; majd azért, mert 1728. bíró helyett hadnagyot s mellé tanácsot választottak, tehát felsőbb hatósági engedély vagy kiváltság nélkül mezővárosi közigazgatási berendezésre tértek át, – 1731. 100 forintra büntette, amit a község szorult anyagi helyzetében csak úgy tudott kifizetni, hogy Gulyás T ó t h János hajdúszoboszlói lakostól vett fel 100 forintot kölcsön s ama 1736. két évig tartó per után csak úgy tud visszafizetni, hogy a községi közvagyonból, a Gunárháton kellett egy darabot kiszakítani s azt kisebb parcellákba öröktulajdonjoggal eladni. Pár évtized alatt megint annyira összeszedte magát a község, hogy az 1751–1753. években 476 forintot tud fordítani bizonyos mezőszentmiklósi földek megszerzésére, sőt 1769-ben a rendelkezésre á11ó pénzen felül a debreceni főiskolától 2030 frt., S z i l á g y i Lajos debreceni lakostól pedig 204 forint kölcsönt vesz fel a templom és torony bővítési munkálatokra.154 Ugyanebből az időből való R e v i c z k y N.-né P e r én y i Rózától vett ismeretlen összegű kölcsön, melynek kamatját még 1790 is F ö l d e s s y

142.

György órakezelő fizeti a P e r e s e n, a Kincses érben levő zálogos föld használatának fejében,155 nem különben M i h á l y h á z i János debreceni lakostól 1770. felvett 1000 frt. kölcsön, melynek kamatait meg 1775. IX. 5. Domokos Ferenc fizeti a Szilközön levő két fogás föld használata ellenében.156 Ha pedig ezekhez az összegekhez hozzászámítjuk az 1744-ben, az egri dézmaper folytatására fogadott C s á n y i Ferenc, 1769-ben T i m á r y György, 1773-ban Bernáth István, 1778-ban B e r t a l a n f f y István és B a l o g h Pál ügyvédek tiszteletdíjait és az általok vitt községi perekre tett költségeket, igazán nem lehet csodálkozni azon, hogy a súlyos viszonyok közé került községi háztartás a már említett D o m o k o s Ferenctől 1781. III. 10. B a l o g h Pá1 ügyvéd részére 25 frt., 1782. III. 10. nótáriust nem tudván fizetni 36 frt., 1784-ben pedig a Debreceni kollégiumtól vett kölcsön kamatjának fizetésére 40 frt. kölcsönt vesz fel bizonyos ingatlanok használatának átengedésével s hogy az apróbb-cseprőbb ilyen kölcsönöket visszafizethesse, a Szilközön levő földeket bérbe adja a község D o m o k os Ferencnek 149 Rhfrt. 36 kr.-ért. Visszaváltotta a község ezt a két drb. földet 1787-ben az egyház pénzéből, viszont az egyháznak csak 1811-ben térítette meg a község a 149.36 frt.-t, amikor a Peresen a kenderföldek kiosztásakor pénzhez jutott.157

A községi háztartásnak a sok kölcsön felszedéséből előállott súlyos helyzete indíthatta Szabolcs vm. vezetőségét 1779. a községi szabályrendelet alkotásánál arra, hogy megtiltsa a hadnagynak kölcsönök felvételét, illetve ezt a jogkört már a tanács 4–5 és a nemes közönség 2–3 tagja hozzájárulásához kötötte és akik a kötelezvénynek aláírni tartoztak, különben az adósság egyedül a hadnagy nyakában maradván, – mondja a statutum,158 s hogy az adózó jobbágy és zsellér lakosok adója községi célokra ne fordíttassék, ennek ellenőrzése céljából két adófizetőnek a hadnagy számadásait évenként felülvizsgáló bizottságba való beválasztását rendeli el. Ez időtől fogva a nem nemes lakosok adójának beszedésére külön adót beszedő perceptort rendelnek. Meg kell azonban jegyeznem, hogy – bár ez az intézkedés nem visszaélések megakadályozásából, hanem helytartótanácsi rendeletre történt, – a földesi nemesek, az összes földesi lakosok egyelő elbánásának régóta gyakorolt elvénél fogva, mindig különös figyelemmel voltak az adózó lakosság teherbíró képességére s ha az adójuk emelkedett avagy rossz termés idején fizetni nem tudtak, nem az adó kulcsának emelésével biztosították a kivetett adóösszeget, hanem amint ez 1787. és 1815. is történt, az adófizető népnek megsegítésére a Peresen szakasztódott a Kincses dűlőben 5 lánc alja föld 159 majd számukra 1825-ben pusztaföldek és kenderföldek s a paskumból (legelő) némelyeknek telkek mérődnek,160 s azután, mikor 1815. I. 4. a nemes tanács és az adófizető nép gyűlésében R á c z András bíró és K á d á r János adószedő perceptor számadásait megvizsgálták, kimondotta

143.

a nemes tanács, hogy ezentúl a porciópénz behajtására semmi költség ne tétessen, továbbá, hogy a porciószedő sem a munkásokra, sem a vendégekre ne költsön.

Egyébiránt, amint láthattuk, a földosztás volt a legjobb pénzügyi megoldás, nemcsak akkor, ha a lakosság szaporodásával házhelyekre, szántóföldekre, kenderföldekre és kertekre volt szükség, ahogy ezt az 1736, 1766, 1787, 1815, 1825, 1835, 1838. és 1850. években történt kisebb-nagyobb földosztásból látjuk, hanem akkor is, amikor kölcsönre, nagyobb beruházásokra, vagy tartozás, kamat stb. sürgős rendezésére volt szükség. Ha pedig valamely közös gazdasági szükséglet biztosításánál fedezetről kellett gondoskodni, mint pl. 1815. 2 csődört és 2 bikát kellett beszerezni, akkor a minden kanca lóra eső 1–1 frt. és minden üsző marhára eső 10 garas beszedésére tizedenként perceptorok (pénzbeszedők) rendeltetvén az érdekelt birtokosoktól közvetlenül szedték be a szükséges összegeket.161

Így érthető aztán, hogy mindaddig, – amíg a földközösségben élő lakosságnak, közös tulajdonban levő, felosztható földje volt, községi pótadó kivetésére sor nem került.

D.) Jogszolgáltatás. Polgári, kihágási és bűnügyi bíráskodás.

Földes község bírája és 12 esküdtből álló tanácsa a török uralom alá jutás, vagyis 1582. után teljesen önálló közigazgatási életre volt kénytelen berendezkedni.

A község nemeseinek Szabolcs vármegyéhez 1652-ben írott leveléből már megállapítható, hogy a földesi bíró tiszte szerint egyformán perelhette a község területén lakó nemeseket, jobbágyokat és zselléreket és B o r o s s Lászlót is csak úgy hajlandók a község lakosának elismerni, ha magát és jobbágyait a földesi bíró hatalma alá adja s ha 200 forint vinculum vagy kötbér fizetése alatt kötelezi magát, hogy jobbágyainak és zselléreinek peres ügyeit, mint földesúr saját maga (uri széke) elé nem kívánja; hogy közöttük házkutatást és motozást éppen úgy végeztethet a földesi bíró, mint akármely más földesi lakosnál, és őket éppen úgy büntetheti; mert mint a levél szavai mondják: Mi helyünkben törvényünktől nem függő embert be nem veszünk, – annyit engedve csak meg, hogy a földesi bíró ítélete ellen felebbezhet a vármegyére.

Hogy a vármegyével való kapcsolat ezekben az időkben, leginkább a nem Földesen lakók részéről főleg zálogos birtokok ügyében indított perekben már fennállott azt nem csak a földesi nemeseknek a fenti levélben olvasható nyilatkozata mutatja, hanem egy egész sereg földesi lakos nemeslevelének a vármegye közgyűlésén történt kihirdetése mellett azok a zálogváltó perek, amelyeket A m b r u s Mihály és V e r e s s Pál földesi lakosok folytatnak 1651-ben F öl d e s s y Gáspár és F ö l d e s s y György földesi la-

144.

kosok ellen a C s o n t o s Mátyás háztelkéért és annak föld, rét stb. tartozékaiért;162 azután P é r c s y György földesi lakos S z a b ó István földesi lakos ellen a néhai B e r n á r d György és B e r n á r d Ferenc által zálogba vetett jószágokért.163

De hogy ezek a vármegyei ítéletek felebbezések-e ahhoz a földesi megállapításhoz képest, mely szerint: ,,Földesi nemes helység compossessorai ősidőktől fogva olyan ususban és egymással levő consensusban voltak, hogy minden Földesen levő causák a bevett rendtartás szerint a földesi nemes Tanács előtt igazítódtak, azután a nemes vármegyén revideáltattak” – vagy pedig a nemesi alkotmányhoz képest, elsőfokú vármegyei bírósági határozatok voltak, írások hiányában eldönteni nem sikerült.164

A Leopold-féle kiváltságlevél megszerzése után 1694-tő1 kezdve úgy a polgári, mint a büntetőperek szinte kizárólag a község törvényszéke előtt nyernek elintézést s mondhatjuk, hogy Földes község 1692–1765-ig a törvényhatósági jognak, a halálos ítéletek kimondását és végrehajtását is magában fogvaló jus gladii-nek vagy pallosjognak a gyakorlásával együtt pedig 1745-ig, teljes gyakorlatában volt.

Lássuk tehát, hogyan gyakorolta az a 13 tagú testület vagy tanács ezt a rendkívüli, életre-halálra kiterjedő jogot polgártársaival szemben?

A mai bírósági elnevezéseknek megfelelőleg a pert, vagy keresetet (akció) indító felet felperesnek (actor), a perbe vont felet alperesnek, perbe hivatottnak (in vausam attractus, rövidítve incattus) mondták s a perben vagy maga az érdekelt, vagy pedig a községi tanács előtt bejelentett megbizottja (procurator, plenipotentiarius) meghatalmazottja járt el. Ilyen meghatalmazottat állít maga helyett 1705-ben S z é c s y Jánosné és P á s z t o r Gergely, M a d a r i János és T ó t h Mihály az atyja személyében;165 sőt az egész földesi és sápi tanács 1710. S z i l á g y i Mihály személyében a G a á1 Ferenc és három társa ellen közösen indított perökben.166

A felperes leginkább magánfél, de bűnügyekben maga a bíró, mint hatóság, a közvád képviselője (vausa filci vagy Magistratus).

Az ügynek, a keresetnek (actio) alaposnak kellett lenni, mert ellenkező esetben az alaptalanul (indebite) perlekedőt megbüntették; ahogy ez történt 1710. Király Jánossal, akit úgy a földesi, mint a sápi szék felebbezés után 100 forintra büntetett azért, mert Kovács Andrást alaptalanul perelte.167

A per voltaképen az idézéssel kezdődött, ami rendesen a kisbíró által nyolcad napra történt s az idézésre meg nem jelent felet, mint Nagy Mihályt 1706-ban, 2–12 forint bírsággal sujtották.168 Az idézést, ha kellett többször, 2–3-szor is megismételték, a felperes szorgalmazásához képest, úgynevezett bűnügyekben pedig a főbíró, mint közvádló a tanács előtt nyolcad napra legfeljebb 3 ízben tilta-

145.

kozást jelentett be a meg nem jelenés miatt. A tárgyalást, ha az eset körülményei tisztázva voltak vagy bizonyítást nem igényelt, nyomban követte az ítélet: a törvény, ha pedig nem, elrendelték a tanuk kihallgatását a causának megvilágosítására.169

A bizonyítás történhetett: tanukkal, írással és esküvel. A tanuk személyesen tartoztak megjelenni: Nyelvvel tett feleletet kell beadni, levélre írt feleletet nem acceptá1 a nemes törvényszék - mondja egyik ítélete a tanácsnak 170 1711. s a bizonyításra utasított fél másod-, harmad-, vagy negyedmagával, tehát legalább 2-3 tanuval tartozott bizonyítani, mint 1706. Nagy András és 1719. V i n c z é n é, 171 Agilis Veress János 1715. nénjének, Veress Borbálának, ki Hajdúböszörményben lakott, a város hites jegyzőjének, F o g a r a s s y Tamásnak a hitelesítésével ellátott végrendeletével bizonyítja a D o m o k o s Ferenc birtokában levő telekhez való vérségi jussát;172 1707. alperes K i s s Péterné esküvel tartozik bizonyítani, hogy az általa eladott két borjú egészséges volt, ha pedig nem áll elő esküre, tartozik az egyiknek az árát T a r n a i Mihálynak megfizetni.173

A bizonyítás befejezése után az ítéletet szavazással hozta a tanács; egyhangulag egyező akarattal (egy részben) vagy többségi szavazatokkal (két részben); tetszett a nemes tanácsnak egyszínűen; tetszett a kisebb résznek stb. és akár felmentő, akár marasztaló volt, nyomban rendelkezett a felebbezés (appellata) megengedéséről, ami az ítélet kihirdetésétől számítva 15 nap alatt történhetett a sápi nemes tanács hasonló jogokkal bíró törvényszékére, az írásban kivett ítélet felmutatásával, ahogy ezt 1710-ben a K i r á l y János esetéből látjuk, ki a Földesen lett deliberatum appellátióját negligálta, kit is in flagranti kell vala megíratni, ultra quindenam(15 napon túl); az actiót nem folytathatja, hanem a törvény (a meghozott ítélet) mellé kell állani.174

Amint a község első jegyzőkönyvébe írott perekből látjuk, a peresetek számához képest nem sok felebbezés történt, mert 1700–1725-ig mindössze 4 felebbezést adnak a sápi tanácshoz és pedig1706-ban B o l d o g h Ábrahám; 1710-ben K i r ál y János; 1725-ben agilis D o m o k os Ferenc és 1719-ben V i n c z é n é. Ez utóbbi ítéletből az látszik, hogy a halálos ítéleteket mintegy hivatalból felül vizsgáltatta a földesi törvényszék a sápi tanáccsal. A felebbezés tekintetében való kölcsönösséget világosan megállapítja a földesi tanácsnak 1713. X. 5. hozott határozata: A földesi nemes tanács által egyelő akaratból concludaltatik, hogy ha a sápi törvényszékről sápi tanácsbéli személynek és cselédjének causaja appellaltatik a földesi törvényszékre, minden fizetés nélkül revidealtassék és idejében kézhez adassék ilyen modalitással, hogy a földesi tanácsbéli személyeknek és hozzátartozó cselédjének is a sápi törvényszékre appellalt causája minden fizetés nélkül revideáltassék és kézhez adassék.175

146.

A sápi tanács ítélete ellen további felebbezési fórum Szabolcs vm. törvényszéke volt, ahová nemcsak a halálos ítéleteket terjesztették fel hivatalból, ahogy ez történt 1719-ben Vincze ügyében, hanem polgári perekben is, mint 1715-ben a V e r e s s János – D om o k o s Ferenc között örökségi ügyben;176 azután 1710-ben K ir á l y Jánosnak K o v á c s András ellen alaptalanul indított perében látjuk. Ezeket a pereket az első két esetben szabályszerűen felülvizsgálta és jóváhagyta, az utolsó esetben pedig érdemi felülvizsgálat nélkül küldte vissza a vármegye megfelelő végrehajtás végett.

A jogerőssé vált ítéletet aztán a tanács maga hajtotta végre olyformán, hogy pénzbüntetés esetén, ha az elmarasztalt fél fizetni nem akart, jószágait lefoglaltatta, vagy részletfizetési engedélyt adott, mint pl. 1706-ban G e 11 é r t Istvánnak és N a g y György Istvánnak, akik 20–20 forint büntetésüket három részletben fizették meg;177 kisebb botbüntetéseket a kisbírókkal végeztettek, súlyosabb bűnügyi ítéleteket pedig a Debrecenből kihozatott hóhérral a törvény emberével hajtattak végre:

Törvénykezési jogszabályokul szolgáltak: V e r b ő c z y István Hármas-könyve és a későbbi országos törvények (constitutiones); vármegyei és helyi statutumok, szokásjog és erkölcsrendészeti ügyekben a biblia.

A perlekedőknek és pedig alperesnek, felperesnek egyaránt, 6–6 pénzt kellett fizetni egy 1714. hozott helyi statutum alapján, mely összegeket a székülő személyek (esküdt-bírák) magok tartoztak még a tárgyalás megkezdésekor beszedni (exigalni), a peres felek pedig lefizetni (praestálni).178

Annak megmutatására, hogy polgári, közigazgatási rendészeti, kihágási és bűnügyekben hogyan ítélkezett a községi nemes tanács, az 1779-ig terjedő időszakról bemutatok néhány peresetet.

Polgári peres ügyek. 1706. M á r t o n f a l v y Sámuel lelkész a tanács elé állítja szolgáját, N a g y Istvánt, aki bár egy esztendőre szegődött, már kétszer elszökött. Kiegyeztette őket a tanács úgy, hogy N a g y István 50 forint birság alatt kötelezte magát, ha még egyszer megszöknék, melyet rajta bárhol megvehessenek utonútfélen, falun, városon, urak háta megett, vagy zászló alatt szabadosan.179

1706. N a g y András állítja a tanács elé szolgáját, aki 40 forint kötbér kikötésével szegődött egy esztendőre, Mivel ezt a szolga tagadta és N a g y András három tanuval bizonyítani nem tudta, elvesztette a pert.180

1707-ben V e r e s s Gáspárt bíróság elé állítja 3 fia, az anyai örökség ki nem adásáért. A tanács ítélete egyszínűen ez: Mivel a 3 fiú sok időtől fogva, mint szolgák, úgy szolgálták az atyjukat, miután felesége meghalt, az elmaradott jószág dividáltassék 2 részre, fele illesse az atyát, másik fele a 3 fiút.

147.

1707. K ö r t v é l y e s s y Gergely perli G u l y á s Demeter és S a l l a y Gergely ménespásztorokat egy elveszett csikójáért. Határozat. A pásztorok tartoznak vagy olyan csikót előállítani, amilyen elveszett, vagy az árát kell megfizetniök.181

1708. T a r n a i Mihály perli K i s s Péternét, kitől két borjút vett, de az egyik megdöglött. Határozat. K i s s Péterné álljon elő és esküvel maradjon meg, hogy a két borjú egészséges volt, ha pedig nem áll elő, tartozik az egyiknek az árát megfizetni.182

1709. K o v á c s András sebbel adta el a lovát, de felelősséget vállalt a gyógyulásáért. Itélet. A ló meggyógyult, a vevő fizessen.183

1715. Agilis V e r e s s János perli agilis D o m o k o s Ferencet egy féltelekért, melyet nénje, V e r e s s Borbála neki hagyott. Itélet. Húsz évvel azelőtt vette árendába és nem zálogba a földet D o m o k o s István (a Ferenc atyja), tehát a telek; V e r e s s Jánosé. Ezt az ítéletet úgy a sápi tanács, mint Szabolcs vármegye jóváhagyta.

1721. P a t a i István, P a t a i Dávid és P a t a i István atyja zálogba vett egy házat és a hozzátartozó birtokot Dancsházán néhai N a g y Istvántól s most a fiúk másnak akarják zálogba. adni. Határozat. Felszólítja a tanács N a g y István utódait, a Parti és Nagy családbelieket, hogy a birtokot váltsák vissza, mert másnak adják.

1747. erőszakos birtokfoglalás miatt indít pert a hadnagy és a tanács R i t o ó k György, I b r á n y i István, N y i r ő György, T ó t h János, S z a b ó János és S z a b ó Miklós ellen, akik a nyomás (pascum) földből egy jó darabot kertjükhöz szakítottak, fával beültettek azzal az indokolással, hogy az a B o r o s s család birtoka volt. Az ítélet fejenként 24 frt. büntetésre és 6 frt. perköltségre szólott. Hiába mentek alperesek a vármegyére, a tanács illetékességét a vármegye elismerte s a büntetés végre is hajtatott.184

1779. R á c z Mihály, R á c z Ferenc és R á c z György testvérek püspökladányi lakosok földesi örökségük egy részéért perlik V é g h Mátyást. A per megegyezéssel végződött. Ugyancsak megegyezéssel végződött I k 1ó d y Mihálynak I k l ó d y Andrásné és I k 1ó d y Istvánné ellen osztályos örökség miatt indított pere.185

1779-ben a földesi tanács előtt jelentik be tiltakozásukat néhai F o d o r János gyermekei: Ferenc, Dorottya N a g y N.-né, György és Margit B a l o g h Péterné váncsodi lakosok, mely szerint Szentmiklóson levő birtokrészük, amelyet édes atyjuk 1774-ben, sárándi lakos F e k e t e Jánosnak elzálogosított, tovább zálogba nem adható.186

Kihágások. 1706. S z a b ó Jánost azért, mert nem állt ki éjjeli őrködésre 8 frt.-ra, V i d a Józsefet azért, mert a lelkész szénájának behordására nem jelent meg 12 frt.-ra, S z a t a i Jánost azért, mert a váradi vársánchoz nem ment el nádat vágni 12 frt.-ra, N y i r ő Györgyöt, N a g y i d a y Gergelyt és N a g y Lászlót azért, mert

148.

marhájukat a bika alá fel nem adták 12–12–4 frt.-ra;187 1708-ban Ujfalui K o v á c s Andrást ökörváltságért 5 frt.-ra, T i s z a i Istvánt csapszéki rendetlenségért 3 frt.-ra, N a g y Mihályt ugyanazért 12 frt.-ra és egyház követésre, S z a b ó Tamást azért, mert marhaszámát zsoldpénz alá fel nem adta 12 frt.-ra, B a l o g h Ábrahámot ugyanazért arra ítélte, hogy az eltagadott marha a helységé legyen s mert hites ember lévén a maga hasznára és nem a faluéra cselekedett, egyházkövetésre; T ó t h Mihályt azért, mert magát részegen nádorispánnak esküdte a szabadcsapszéken, 12 frt.-ra;188 1706. M é s z á r o s Gergelyt azért, mert a húst a meleg házba vitte és ott mérte el, 3 frt.-ra; P u s k á s Jánost és N y ú z ó Gergelynét pálinka (kugyi) árulásért 12–12 frt.-ra; P á s z t o r Gergelyt azért, mert a Vasárnapot nem szentelte, 12 frt.-ra;189 1709. R. S za b ó Jánost azért, mert kútját Vasárnap kotratta 12 frt.-ra;190 1706. N a g y Mihálynét azért, mert a kisbíró kezéből a zálogot kivette, 12 frt.-ra; K i s s Mihályt azért, mert a tizedeseket fenyegette, 90 denárra; a mészárost azért, mert csapszéket kezdett, 90 denárra 191 1712. egy legényt azért, mert dinnyét lopott, taxa szerint 1 frt.-ra, de mert Vasárnap cselekedte, 2 frt.-ra büntetett a tanács.192

Ugyancsak közigazgatási büntetésnek számítandó az a néhány eset, amelyekben a községi jogszolgáltatás ellen, mint a község közjoga ellen irányuló cselekedeteket bünteti vinculum vagy kötbér alapján: 1706. B o l d o g h Ábrahámot 100 forintra azért, mert a jámbor Magistratust – az ellene hozott ítéletért hatalmaskodónak nevezte;193 azután 1710. K i r á l y Jánost szintén 100 frt.-ra azért, mert a vármegyére felebbezett ügyében elhallgatta azt, hogy őt a vinculum alapján ítélte el a tanács 194 és 1719. V e r e s s Jánost 100 forintra, mert a helység dicsőséges szabadságának elrontásában leledzett,195 és végül 1706-ban H. S z a b ó Mihályt azért, mert K i r á l y Jánost a bíró és tanács tudta nélkül az alispánnál feljelentette, egy forint birságra ítélte.196

Végezetül ide iktatom 1709-ből azt a jóízű indokolást, amelylyel a nemes tanács két veszekedő asszony nyelvességére hozott ítéletét indokolja: Mint hogy egyik amicsodás mosdót tartott, másik olyan kendőt, mind a kettő nyelvén maradott: s Biró uram gráciájában vadnak197

Bűnügyek. Becsületsértés, rágalmazás és könnyű testi sértés. 1706. P é r c s y Jánost 8 frt.-ra; V i n c z e Mihályt 1 frt.-ra, R. S z a b ó Jánost 1 frt.-ra ; J e n e y Lászlót 12 frt.-ra ; P a r t i Jánost 12 frt.-ra; T a k á c s Andrást 12 frt.-ra; B o l d o g h Istvánt 12 frt.-ra ítéli a tanács azért, mert a bíró szavát meg nem fogadták; a hatósággal szemben engedetlenek voltak és a tanácsot diffamálták.198

Súlyos testi sértésért bünteti 1706. G e 11 é rt Istvánt és N a g y György Istvánt K á s á s István megveréséért 20–20 forintra, majd 1725. saját törvényszékén indítja meg a pert R á s ó

149.

György fia, István ellen, aki verekedés közben vasvillával leszúrta K i s s Mihályt.199

Hatalmaskodási perben hoz felmentő ítéletet 1707. S z e p e s i István ügyében, akit cselédje azzal vádolt, hogy házából és kertjéből kihányta, – mert az ítélet indokolása szerint házát és örökségét hozzátartozó telekkel békeségesen birja minden megháborítás nélkül, taxa s egyébféle szolgálatok nélkül, tehát abból a cselédet kihányhatta.200 De ugyancsak hatalmaskodás miatt ítéli el 100 forintra 1709. F a r k a s Mihályt, aki megverte S z ő k e Gáspár feleségét, C s o r d á s Katát, mivel nem törvényesen, hanem hatalmasul járt el s bár törvény és bíró lévén saját kezével tett magának igazat s ráadásul nemes személyt vert meg.201

Lopásért és pedig szénalopásért ítéli el 1708. S z a b ó Andrást 4 frt.-ra 202 és egy legényt 1712-ben dinnyelopásért 1 frt.-ra.

A község pecsétjének hamisításáért ítéli el 12 frt.-ra 1786 T ó t h Györgyöt.203

Istenkáromlásért és fajtalan beszédért ítélik el 1706. N a g y L. Gergelyt 3 frt.-ra; 204 1708. Vékony Miklóst 25 frt.-ra;205 majd K a r m a s i n Györgyöt; 1709. Szőke Gáspárt ; 206 1713. K o v á c s Istvánt;207 1714. M á r k i Mártont;208 1716. B é l t e k i Andrást 209 és 1719. Horváth Miklóst rút istenkáromlásért, rothatt beszédekért kisebbségi ítélettel arra ítélték, hogy két predikációig álljanak kalodában, kő köttetvén a nyakukra s azután hordozzák a követ az utcán s kiáltsák, hogy ha többször ilyen kázusba ejtik magukat, halál legyen a fejükön minden irgalom és kegyelem nélkül, továbbá A l b á t (kötelező nyilatkozat) tartozzanak fejökre adni. A többségi ítélet pedig: kővel verettesenek agyon.

Atta-teremtette mondásért 1719. a bűnös farára csapattatott 12 s ha még egyszer elköveti, csapassék ki a faluból, 210 előzőleg, 1708. P é r c s y János és Nyilas Ferenc atta mondásért 6–6 frt.-ra büntettettek.211

Aki pedig b ... m lelkével káromkodott, a földesi nemes tanácsnak 1711. egyszinűen hozott határozata szerint: Vasárnapon egy napig nyakkal a kalodáhan álljon s estéli prédikáció után erősen megcsapattassék. Ha pedig oda nem akarna menni és kalodába állni, minden engedelem nélkül kellessék 6 frt.-ot letenni. 212

Legszigorubban büntették ebben a korszakban a paráznaságot és házasságtörtést, továbbá a boszorkányságot. Így például: 1709. C s a n a k Ilonát kisebbségi határozattal, mint többször visszaeső bűnöst halálra; a többségi ítélettel pedig arra ítélték, hogy: adassék hóhér kezébe, vesszővel verettessék meg és menjen ki a faluból; ugyancsak erre ítélték V e r e s s Jánost és F e k e t e Istvánné özvegyasszonyt;213 1710. S i g ó Pált elégséges tanukkal megbizonyított paráznaságért arra ítélik, hogy haljon meg feje elütésével. 214 1705. K i s s Istvánnét és T ó t h Mihályt eltiltják a templomlátogatásától 215 s végül 1719. paráznaságért és boszorkányságért halálra

150.

és kerékbetörésre ítélik V i n c z e Mihálynét, mely ítéletet teljes szövegében alább közölni fogok.

A halálos ítéleteknek azonban – mint a megkegyelmezési esetek bizonyítják, csak igen kevés százalékát hajtották végre, így pé1dául 1705. S z a b ó Kis Anna, akit halálra ítéltek, utóbb csak hóhérral verettetett meg;216 azt a Tokai Györgyöt, akit 1706. többségi ítélettel arra ítélték, hogy köveztessék meg az egész helységnek szeme láttára, 1719. mint visszaeső bűnöst végre is a faluból hóhérral való kikoszoruzásra ítélik;217 azután 1716. B é l t e k i Andrást, kit szülői és testvérei meggyalázásáért és rút istenkáromlásért feje elüttetésére és keze elvágatására ítéltek, végül is oda módosult az ítélet, hogy száműzték a községből.218

Azoktól az elítélt személyektől, akik bármely okból kegyelmet kaptak, kötelezvényt Alba-t vettek, melyben bűne és érdemelt büntetése elismerésével kötelezi magát arra, hogy visszaesés esetén semmiféle kegyelemre többé számot nem tarthat. Ilyen Albát adtak 1706. T o k a i György, 1709. S z ő k e Gáspár, 1716. B é l t e k i András és 1766. K a t ó András.

Ez utóbbi 1766. kelt Alba azért is nevezetes, mert, bár mint a fenti összes ítéletek minden magyarázat nélkül szebben mutatják, hogy Földesen már a XVII–XIX. századokban, tehát a nemesi kiváltságok virágzása korában is teljes és tökéletes törvény előtti egyenlőség volt s paraszt a nemessel; nemes a zsellérrel egyaránt perelhetett, – mégis ebben az időszakban, a Szabolcs vm. által, a pallosjog gyakorlása miatt indított per hatása alatt, került egy-két olyan rátarti nemes, aki a megyei hatóságot akarta csak maga felett illetékesnek elismerni, – ezért a földesi tanács 1766-tól kezdve minden ilyen albába felvétette ezt a záradékot: Minden nemesi szabadság félretételével kötelezem magam alávetni a földesi tanács ítéletének.219

Végül annak megemlítésével, hogy a szabadságvesztés büntetésével sujtottak részére börtöne volt a községnek s benne – sajnos – van annyi rab, hogy 1776-ban az iskolafelverőkhöz többeket lehetett munkára kirendelni, 220 – azután, hogy az előzetes letartóztatást nem csak akkor, hanem még 1835-ben is a tanács rendelte el nemes emberre nézve is, hogy ezt látjuk nemes G á11 György esetében, ki a zsidók templomában rendezett botrányt vasárnapi napon,221 ide iktatom annak a többek között végre is hajtott halálos ítéletnek a teljes szövegét, melynek eredeti fogalmazványa a község privilegiális ládájában található:

Deliberatio Serlis Földesiensis. 1. Minthogy Vinczéné a maga testét, kit a Sz. Lélek templomának kellett tartani és állítani az Apostol szerint, paráznaságra kiadta s megfertőztette, nem méltó, hogy éljen. Hozassék ki a törvénynek embere s az által exequáltatván ütessék el feje másoknak rettentő példájára. 2. A feje elüttetvén, a teste vettessék a kerékre. Boszorkányságról. Az ördön-

151.

gősségnek, boszorkányságnak titkos tudománya és mestersége ellen harmadmagával mentse magát. Földes die 19 Apr. 1719. Iudex et Iurassores Földesienses per Iur. Not. Deliberatum Sedis Sápiensis. Tetszett a sápi nemes tanácsnak egy részben: a paráznaságért a feje üttessék el, a boszorkányságért a teste égettessék meg. Judex et Jurassores Sapienses Die 21. Ápr. Anno D. 1719. die 28. Mensis Április in Sedria in oppido Kisvárda celebrata Praesens Causa Revisa in resoluta deliberatione Sapiensi, quo factum introscriptum criminale clare legibusque Conforme fundatum, executionem debitam habeat communi voto adinventum est. Michael M o n k o v i c s Judiciariae Sedriae notaries.

Ezen kívül még egy olyan halálos ítéletét találtam a földesi tanácsnak amelyet 1720. XI. 29. K i r á l y János bűnügyében hozott s amelyet a vármegyére felebbezett az érdekelt fél, de ez felmentő ítélettel végződött. K i r á l y János uram ugyanis káromkodásért, paráznaságért és mert feleségét egy Pelejti nevű kvártélyos káplárnak eladta, arra ítéltetett, hogy feje vétessék, a felesége eladásáért pedig teste tűzzel megégettessék. A sápi felebbezési forum, majd a szabolcsi Sedria is azzal az indokolással, hogy: „Mivel egy világosszemmel látott tanu is nincsen, élete megmarad” - a halálbüntetéstől felmentették. 222

152.

Jegyzetek.

1. Eredeti a község levéltárában. 2. U. o. eredeti összeírás. 3. U. o. Eredeti fogalmazvány. 4. U. o. 5. Szabolcs vm. 1727. f. 28/8. 6 . U. o. 1718. f. 19. N. 79. A III. Károly féle 1718. évi első diploma a váradi káptalan hiteles kiadványában megvan a község levéltárában és Szabolcs vm. levéltárában is 1727. f. 28/8. sz. alatt s ez utóbbin, ez a jegyzet olvasható: Confirmatio haec veluti cum privilegio Leopoldino non concordans, imo eidem difformis, in cancellaria recepta ac in forma expeditionis Leopoldinae extradata est. 7. Szabolcs vrn. 1721. f. 22/24. A községnek 1721. X. 7. kelt kérvénye ugyanott 1727. f. 28/6. sz. alatt. 8. Szabolcs vm. 1721. f. 22;45., 47. és 48. sz. 9. Eredeti a község levéltárában. 10. U. o. hiteles kiadvány. 11. U. o. Eredeti. 12. Mi lehetett ez a régi írás, nyomára nem akadtam. 13. Szabolcs vm. 1722. f. 23; 67. 14. U. o. 1722. f. 23; 68. 15. U. o. 1722. f. 23/73. 16. Másolata a község levéltárában. 17. Szabolcs vm. 1722. f. 23 73. és 74. 18. Eredeti meghatalmazás a község levéltárában. 19. Fogalmazványa a község levéltárában. Az 1689. XI. 12. kelt nemesi bizonyságlevél csakugyan teljes szövegében beíratott Szabolcs vm. 1689. évi jkv. 104–105. lapjaira. 20. Eredeti káptalani hit. kiadvány a község levéltárában. 21. U. o. 22. Szabolcs vm. 1727. f. 28/9. A kiűzött szegények közül az 1727. évi adóösszeírás szerint nehányat visszavettek. 23. Eredeti a község levéltárában. 24. Gróf Zichy P. eredeti levelei u. o. 25. Monkovics Mihály vm. főjegyző értesítése u. o. 26. Másolata u. o. 27. Fogalmazványa u. o. 28. Eredeti levél u. o. 29. U. o. 30. Szabolcs vm. 1727. f. 284. 31. Összeírások Szabolcs vm. levéltárában: 1707. f. 8/27. Készítette: Török János főbíró. Rajta a következő feljegyzés van: Vadnak ezeken kívül is, ezen felül megírt nemes embereknek familiájokból álló fiak, unokák és sógorságok és más vármegyebeli, mostan penig itt lakó igaz nemes emberek, az melyeknek neveket mostan ide nem tehettük. 32. U. o. 1722, f. 2375. 33. Fogalmazványa a község levéltárában. 34 . Szabolcs 1727. f. 28!132. 35 . Eredeti idézés a község levéltárában. 36 . Szabolcs 1733. f. 34 619. 37 . Szabolcs 1753. f. 34.298. Tanuk az említetteken kívül: Derecskéről: Kovács István bíró, Dobrányi Mihály. Berettyóújfaluról: Szabó Gergely, Szilágyi Mihály, Ns. Szőke Ferenc 70, Ns. Csiffy Ferenc 78. Tordáról: Kiss István bíró, Varga Mihály, Ns. Gyöngyössy Mihály 80. Rábéról: Ns. Elek Ferenc, Vincze Mihály, Majoros Gergely. Bajomból: Jeney László, Sólyom Balás, Végh Mihály. Sápról: Ns. Vasadi István főbíró, Katona János. 38 . Szabolcs vm. 1734. f. 35/113. 39 . U. o. 1737. f. 38 492. 40 . U. o. 1738. f. 39 389. 41 . Szabolcs vm. 1550–1700-ig átnézett jegyzőkönyveiben mindössze két községnek találtam hadnagyát és pedig 1689-ben Újfehértónak (régen: Szegegyháza) és 1691-ben Tiszaladánynak 1689. jkv. 106., 1691. jkv. 195. 1., nem szólva a kiváltságos falvakról és oppidumokról, de ezekben is mindenütt bíró szerepel a jkv.-ekben. 42 . Az egész per iratai Szabolcs vm. levéltárában 1732. f. 33/249. és 1733. f. 34/29. sz. a. 43 . Eredeti szerződés és nyugta a község levéltárában. 44 . Csánky D. Magyarország a Hunyadiak korában: 496. 1. 45 . Országos Levéltár : Dipl. 9900. 46 . U. o. Dipl. 26.613. 47 . Szabolcs 1588. jkv. 1. lap. 48 . Az eredeti fejedelmi rendelet a tiszántúli ref. egyházkerület levéltárában van. 49 . Dr. Herpay G. Nemes családok Hajdú vm. 21. lap. 50 . Mindenesetre érdekes, hogy Szabolcs vm. 1689. évi jegyzőkönyvében, sem a Bethlen Gábor féle 1624. évi tanuvallomások újabb hiteles kiadásának, sem a szentmiklósi jószágok nemesi jószágnak történt elismerésének s az erről szóló bizonyság-

153.

levélnek nyoma nincs. 51 . Lásd az egész pert: Szabolcs vm. 1732. f. 33/249. sz. alatt. 52 . U. o. 1746. f. 47/372. sz. 53 . Eredeti bizonyítványok a. község levéltárában. 54 . U. az u. o. 55 . U.o. 56 . U. o. 57 . U. o. 58 . Eredeti periratok u. o. 59 . U. az u. c. 60 . Fogalmazványa a község levéltárában. 61 . Községi Tjkv. 207. la.p. 62 . Hogy Szabolcs vm. eljárása mennyire önkényes, erőszakolt és indokolatlan volt, az is mutatja, hogy ebben az időben a szolgabírák ítélkeztek kisebb paráznasági ügyekben s rendszerint pénzbírsággal intéződtek el az eféle esetek, de tömlöcbe vetni már ekkor éppen nem volt szokásban. 63 . Az egész per folyamata az összes bizonyító iratok, tanuvallomások stb. másolataival együtt Szabolcs vm. hiteles kiadványában, a község levéltárában. 64 . Földes I.jkv. 1766/97. és 1778/108., 113. és 120. lapok. 65 . Földes I. jkv. 31. 1. Szabolcs vm. 1652. f. 70. N. 43. A község nevei: possessio, villa, locus, pagus; magyarul: helység, község, hely, falu. 66 . Ref. gondnoki számadások. 67 . 1815. jkv. 193. sz. 68 . Szabolcs vm. I. jkv. 102. és 103. 1. Szobosz1ónak 1565-ben és Szovátnak is volt már bírája. Debrecen v. jkv. 1565/58. és 1586/59. lap. 69 . Földes 1. jkv. 72. 1. és 1731. IX. 18. kelt királyi rendelet. 70 . U. o. 40. 1. Helyettese is volt: judex substitutus. 71 . U. o. I. jkv. 19. és 72. 1. Judex primarius és öregbíró, valószínűleg a kisbíróval ellentétben. 72 . 1709. jkv. 216. 1. Forumla juramenti judicis primarii nobilis pagi Földes. 73 . I. jkv. 178. 1. 74 . U. o. 1782. jkv. 180. és 1787. IV. 22. sz. 75 . U. o. 1814. jkv. 193. sz. 76 . U. o. 1815. jkv. 397. sz. 77 . U. o. 1835. jkv. 604. sz. 78 . A nemesi kiváltságok fennállása idején nagyon érdekes közigazgatási berendezkedés, mert a parasztbíró a jegyzőkönyvek tanusága szerint egy széken ül a nemes tanács tagiaival. 79 . U. o. I. jkv. 97. 1. 80 . U. o. I. jkv. 7. és 8. 1. 81 . U. o. I. jkv. 80. 1. 82 . 1709. jkv. 216. 1. 83 . U. o. I. jkv. 20. 1. 7. és 16. lapok és Szabolcs 1745. f. 461382. A kádia a töröklakta falvakban működő bíró volt. Ezzel gúnyolta Földessy M. a tanácsot. 84 . U. o. 1815. jkv. 83. sz. 85 . U. o. I. jkv. 216. és 80. 1. 86 . U. o. I. jkv. 79. 1. 87 . U. o. I. jkv. 238. 1. 88 . U. o. I. jkv. 79. 1. 89 . Debr. egyházmegyei I. jkv. 27. 1. Exactio tributorum et vectigalium seu officium notariatus etc. Az egyházmegye 1684-ben a nádudvari rectornak kivételesen megengedte, hogy egy évig a jegyzői teendőket is ellássa, ha a község évi 30 frt. fizetést ad neki. 90 . U. o. II. jkv. 61. 1. 91 . A Karacs-családtól 1693-ban árendába vett korcsmajog bérleti szerződésében: Tiszay György, majd a tetétleni zálogos birtokért folyt perben 1698-ban Debreczeni N. a jegyző. 92 . Kaba és Földes között a Kálló vizének és gátjának ügyében 1647. III. 1. létrejött egyezség készítője kabai hites jegyző: Nábrády Mihály. Eredeti Földes levéltárában. 93 . Földes I. jkv. 201. és 216. 1. 94 . Debr. egyházmegyei 1711. évi vizitaciós jkv. szerint a földes; rector fizetése 30 frt. és természetbeni járandóságok. Ez a fizetése a rectornak még 1779. és 1786. években is: I. jkv. 126. 1. 95 . Földes I. ikv. 97. 1. 96 . U. o. I. jkv. 223. 1. 97 . U. o. 1805. jkv. 123. és 139. sz. 98 . Thury E. Iskola tört. Adattár: II. 169. 1. 99 . U. o. II. 173., 177., 178., 201., 212., 232., 303., 416., 450. és 423. lapok. 100 . Földes 1815. jkv. 100. sz. Kishadnagy ns. Biró Mihály korhely s engedetlen, hivatalát, mikor hetes volt, elhanyagolta és sok fogyatkozás lőn úgy törvényes, mint közoekonomiát illető dolgokban. Ezért 6 frt.-ra büntettetett. 101 . Földes I. ikv. 178. és 182. 1. 102 . U. o. Ref. gondnoki számadásokban ugyanekkor 4 perceptor helyett 6 választódott. 103 . Földes I. jkv. 98., 100. és 184. 1. 104 . U. o. 185. és 233. 1. 105 . U. o. 191., 193. és 224. 1. 106 . U. o. 236. és 237. 1. 1767-ben: ménespásztorok: Szabó Ferenc, Szabó István; gulyás: Varga János; ökörcsor-

154.

dás: Szilasi Ferenc; tehéncsordás: Tóth György; borjúpásztor: Orbán János. 1768-ban tehéncsordás: Csitri Mihály és Molnár János; ökörcsordás: Tiszai János; ménespásztor: Szabó Gergely. 107 . Községi 1815. jkv. 101. sz. 108 . Földes I. jkv. 237. 1. 109 . U. o. 1804. jkv. 173. sz. 110 . U. o. 1815. jkv. 390. sz. Gazdasszonya lakhatási engedélye. 111 . U. o. 1815. jkv. 12. és 210. sz. 112 . Földes: Ref. egyház halotti akv. 113 . Szabolcs vm. 1550. jkv. 44. és 80. 1. Ezt a határrészt ma is Peresnek nevezik. 114 . Szabolcs 1668. f. 86. N. 42. 115 . Községi I. jkv. 109. lap. 116 . Hajdú vm. 94;1880. kgy. sz. 117 . Szabolcs vm. 1727. f. 28,9. 118 . U. o. 1700. f. 1. Nr. 117. 119 . Földes I. jkv. 179. és 182. 1. A Kakas v. Kakas nevű határelnevezéssel másutt nem találkoztam. 120 . Eredeti felvételek a község levéltárában. 121 . U. o. Rajta Kaba község címeres pecsétje ezzel a körirattal: VAJDAKABA. 1646. 122 . Karacs Bertalan földesi lakos birtokában. 123 . Eredeti a község levéltárában. 124 . U. o. 125 . U. o. 126 . Község I. jkv. 87. 1. 127 . U. o. 1815. jkv. 390. sz. 128 . Szabolcs 1727. f. 28/29. 129 . Saját nemesi telkén mindenki tarthatott korcsmát vagy bormérést. 130 . 1. jkv. 239. lap. 131 . U. o. 117. 1. 132 . U. o. 1804. jkv. 199. sz. 133 . Szabolcs vm. 1652. jkv. 217. 1. 134 . Földes I. jkv. 216. 1. Vini prodromos. 135 . Földes I. jkv. 102. 1. Az átadáskor volt 13 kupa á 1 peták, 3 üveg á 1 poltura, 5 üveg á 1 krajcár, 2 palack á 2 garas, 4 csap á 1 peták.136 . Földes I. jkv. 104. 1. 137 . U. o. 1825. jkv. 594. sz. 138 . Eredeti a község levéltárában. 139 . U. o. 1815. jkv. 4. sz. 140 . U. o. 1815. jkv. 60. sz. 141 . U. o. 1804. jkv. 218. sz. 142 . Hajdú vm. 3262; 1903. alispáni szám. 143 . Földes I. jkv. 8. 1. 144 . U. o. 1. jkv. 95. 1. 145 . U. o. 1815. jkv. 193. sz. A jegyzőkönyvi szám a következő megjegyzéssel zárul: A kontractusba azonban a zsidó kérésére csak 10 frt. iratott bizonyos okból, de 20 frt. fizet és 1825. jkv. 447. l. Levágás előtt ezeknek minden marhát be kellett mutatni. 146 . U. o. 117. 1. 147 . U. o. 129. 222. és 235. 1. Ebben az időben vasat, deszkát stb. ebben a kereskedésben árultak s innen adták pl. darabonként a koporsónak való (2–4) deszkát 7 garasért. 148 . U. o. 149 . U. o. 225. 1. 150 . U. o. 239. 1. 151 . U. o. 196. 1. 152 . Eredeti nyugta a község levéltárában. 153 . U. o. Eredeti iratok. 154 . Lásd a ref. egyház történeténél. 155 . Földes 1. jkv. 193. 1. 156 . Eredeti záloglevél a község levéltárában. 157 . Ref. gondnoki számadások. 158 . Ilyen irányú törvényes rendelkezés 1836. IX. t.-c. 159 . 1815. jkv. 402. sz. 160 . U. o. 1825. jkv. 72. és 226. sz. 161 . U. o. 1815. jkv. 80. sz. 162 . Szabolcs vm. 1651. jkv. 180. 1. 163 . U. o. 1651. jkv. 186. 1. 164 . U. o. 1652. jkv. 217. 1. 165 .Községi I. jkv. 14. 1. 166 . U. o. 72. 1. 167 . U. o. 64. 1. 168 . U. o. 7. 1. 169 . U. o. 21. 1. 170 . U. o. 238. 1. 171 . U. o. 25. 1. 172 . Szabolcs vm. 1715. f. 16. N. 55. 173 . Községi I. jkv. 35. 1. 174 . U. o.64. 1. 175 . U. o. 79. 1. 176 . Lásd: 11. jegyzet.177 . Községi I. jkv.7. 1. 178 . U. o. 79. 1. 179 . U. o. 24. 1.180 . U. o. 25. 1. 181 . U. o. 28. 1. 182 . U. o. 35. 1. 183 . U. o. 61. 1. 184 . U. o. 85. 1. és Szabolcs 1747. f. 48/315. 185 . U. o. 121. és 122. 1. 186 . U. o. 123. 1. 187 .U. o. 7. 1.188 . U. o. 12. 1. 189 . U. o. 7. 1. 190 . U. o. 61. 1. 191 .U. o. 8. 1. 192 . U. o. 74. 1. 193 . U. o. 20. 1. 194 . U. o. 64. 1. 195 .U. o. 82. 1. 196 . U. o. 7. 1. 197 . U. o. 61. 1. 198 . U. o. 7. 1. 199 . U. o. 87. 1. 200 . U. o. 32. 1. 201 . U. o. 63. 1. 202 . U. o. 12. 1. 203 . U. o.1786. 111. 15. 204 . U. 0. 8. 1. 205 . U. o. 12. 1. 206 . U. o. 62. 1. 207 .1. o. 75. 1. 208 . U. o. 77. 1. 209 . U. o. 81. 1. 210 . U. o. 82. 1. 211 . U. o. 39. 1. 212 . U. o. 59. 1. 213 . U. o. 45. és 51. 1. 214 . U. o. 72. 1. 215 . U. o. 6. 1. 216 . U. o. 21. 1. 217 . U. o. 83. 1. 218 . U. o. 81. 1. 219 . U. o. 89. 1. 220 . Egyházgondnoki számadások 1776. 221 . Községi 1835. jkv. 433. sz. 222 . Szabolcs vm. 1721. f. 22/82.

155.

IV. Rész.

A község története 1836-tól a jelenkorig.

1. Az 1836 és 1848 évi községi törvények. 1848/1849 évi szabadságharc. Községi szervezet az 1871 és 1886 évi törvények szerint. Községi pecsét. Vármegyei és politikai beosztás. Községi háztartás. A községi közigazgatás mai szervei.

A községi hatósági jog, amelyet Földes már 1537-ben s attól kezdve meszakítás nélkül gyakorolt részben magánjogi szerződés részben a vármegyével közösen megállapított szabályrendelet, de főképen szokásjog alapján, az 1836. évi IX. és XX. törvénycikkben nyert törvényes közjogi elismerést.

Az 1836. évi IX. t.-c. állapította meg először a községek belső igazgatásának jogszokás útján kifejlődött rendszerét a bíró vagy hadnagy, a 12 tagú tanács, a jegyző és kisbírók választásának, munkakörének és alkalmaztatásuk idejének törvényes megállapításával. Ugyancsak ez a törvény intézkedik a községi közvagyon, közjövedelmek és haszonvételek kezeléséröl, árverés útján való értékesítéséről, az adók arányos kivetéséről, beszedéséről, költségvetések készítéséről, a közjövedelmeket kezelők számadási kötelezettségéről, árvaügyekről, majd az 1836. évi XX. t.-c. 5. §-a a községi jogszolgáltatást szabályozza. Ezek a törvények a Földes hatósági jogát egyátalán nem érintették, legfeljebb anynyiban, hogy az addig gyakorolt községi jogaik törvényes biztosítékot nyertek, aminthogy nem érintette Földest a községi képviselőtestület alakítására és az azt választók választói jogosultságára vonatkozó 1848.évi XVIII. t.-c. 18.§-a sem, mely törvényesen bevezeti azt a képviselőtestületi intézményt, amely Földesen már 1815. óta bevezetett intézmény volt, de ami legfontosabb, nem érintették különösebben a földesi nemeseket a közös teherviselésről és más nemesi jogok megszüntetéséről hozott országgyűlési határozatok sem, miután a nemesi kiváltságaikra féltékeny földesi nemesek kifelé csakugyan megtudták védelmezni nemesi jogaikat még a vármegyei hatósággal szemben is, befelé azonban, saját községükben, szinte a legszebb egyenlőség uralkodott már századokkal azelőtt nemes és nem nemest illetőleg közöttük úgy a közös teherviselés, mint főleg a törvény előtt való egyenlőség tekintetében.

Milyen mértékben vette ki részét Földes vér- és pénzáldozattal az 1848/1849. évi szabadságharcból, azt az ebből az időből

156.

elkallódott íratok hiányában megállapítani nem sikerült, de hogy alaposan kivehette, azt a honvédnyugdíjat húzó, majdnem 60 öreg 1848-as honvéd ellátását megállapító s a vármegye levéltárában található miniszteri rendeletek bizonyítják. Ami kevés és töredékes adatot megmenteni sikerült, az S á p y Gábornak, az 1849/1850. évi bírói számadásból való, mely szerint a Földesre internált horvát foglyok ellátására egy ízben 5 köböl búzát és valamennyi gyertyát adott ki, s az orosz hadsereg élelmezésére 522.25 frt. készpénzt és 34 köböl árpát, míg T ó t h Márton tolmács jutalmára 1.15 frt.-t számol el s a szabadságharc leveretése után elkobzott Kossuth-bankjegyekben az egyháztól, a községtől és 45 magánembertől 6750.45 frt. összeget szállított be a debreceni kir. harmincadra 1849. IX. 27. A beszállított bankjegyek között volt 22 drb. 100 forintosból V á n y i Sándoré volt 14 és K á l l a y Lászlóé 4 drb. Nagyobb összegeket és pedig 2040 frt. V á n y i Sándornétól, 1060 frt. K á l l a y Lászlótól, 700 frt. K a r á c s o n Lajostól, 245 frt. S á p y Gábortól, 230 frt. M á r t o n Györgytől és K a r á c s o n Bálinttól, 200 frt. pedig C. N a g y Istvántól koboztak el.

Később, 1852-ben valami csekély ok matt, – hiszen erre elég volt egy Kossuth-hírlapnak vagy egy rozsdás fegyverdarabnak a találása is, – S á p y Gábort is elfogták s a nagyváradi háromemeletes tömlöcbe zárták, – mint maga írja, – olyan nadrágos emberekkel, mint orvos, pap, kántor stb. E statusfoglyok között volt K i s s Ferenc kabai kántor is, aki szakácsa volt a tömlöcben egy csoportnak. S á p y Gábornak a váradi statusbörtönből feleségéhez, N y i r ő Juliánnához írott megható leveleiből közlöm e nyolc sornyi verset, a mindig csak reményből táplá1kozó magyar lélek hűséges tüköréül:

Kedves társam! Nehéz gondok el ne oltsák éltedet

Csillapítsd le aggódásid: én vagyok hű kedvesed.

Élek én még, a jelen kor el nem oltá éltemet

Vissza nyerem, vissza viszem néked hű érzetemet.

Ne sírj kérlek édes társam, ne sírj kérlek szépen,

Megfordul még állapotunk, van Isten az égben.

Csak egy villám, csak egy szó kell Isten ajakáról,

Legördül a vasbilincs a hű magyar lábáról!

Az 1848. évi törvény életbelépését és végrehajtását az 1848/1849. évi szabadságharc akadályozta meg s az utánna következő katonai diktatura 1849. XII. 22-től 1850. VI. 8-ig az egész országot 9 katonai parancsnokságra osztva, mindegyik élére egy – egy tábornokot állított, mely szervezetnek, – szomorú emlékünk, – feladata volt a vérengzés és jogtiprás; törvénye a katonai reglama.

157.

A bresciai hóhérnak nevezett H a y n a u felmentése után jött a polgári diktatura, mely 1850. VII. 1-tő1 1853. VI. 30-ig terjedő időszakot provizoriumnak is neveznek. Ez a kormányzati rendszer az országot 5 kormányzó-kerületre osztotta: Budapest, Pozsony, Sopron, Kassa és Nagyvárad központtal s mindegyikben volt főispán, katonai, és rendőri parancsnokság, pénzügyigazgatóság és főtörvényszék, mert a közigazgatást elválasztották az igazságszolgáltatástól. Alsóbb közigazgatási alakulatok voltak: a vármegyék, élükön a megyefőnök állott, azután a járások: élükön a szolgabíró állott. Földes község ebben a korszakban a nagyváradi kerület (Észak-Bihar vm.) derecskei járásához tartozott.

Minthogy pedig ebben a korszakban külön városi és községi kormányzat nem volt s az önkormányzati és községi élet teljesen megszűnt, a sok ellentétes rendeletet a magyar viszonyokat nem ismerő új és idegen szolgabírák végrehajtani képtelenek voltak. Egyszerűen úgy oldották meg hát a dolgot, hogy a rendeleteket kiadták a jegyzőknek s azok azután a régi földesurakkal vagy a lelkészekkel megbeszélve a dolgokat, csinálták, amit lehetett. Földesen ezt úgy oldották meg, hogy egyszerűen visszaállították a tanácsgyűléseket, amint ezt az 1850. VIII. 21-én tartott tanácsgyűlés azon határozatából látjuk, amellyel S á p y Gábor főbírónak az 1850. I–V. csonka évről készült számadását és a szabadságharc alatt folytatott erélyes eljárását elismeréssel vették tudomásul. A rendeletek pedig valósággal özönlöttek Bécsből és Budáról s az irtózatos zűrzavarban senki sem tudta mit csináljanak; a Rendeleti Közlöny számai ezerszámra penészedtek a falusi jegyzők pincéiben és padlásain.

Ha valakinek pere támadt, csak hazafiságból sem ment a német bírósághoz, hanem választott bírósággal intéztette dolgait. E rendszer legkellemetlenebb alakjai a zsandárok és fináncok voltak, akik között hihetetlen protekció és korrupció uralkodott s mivel hatáskörük kiterjedt a politikai magatartás megfigyelésén kívül a kalap, kalapszalag, haj, bajusz, szakáll, nyakkendő és ingujj viselet ellenőrzésére is, rövidesen mind a kettő komolytalan és teljesen lezüllött intézménnyé változott. Mindezekkel szemben a magyarság viselkedése a passzív ellenállás és gúnyolódás volt s végre B a c h Sándornak, a rendszert képviselő belügyminiszternek 1859. VIII. 22. történt felmentésével az egész rendszer megbukott s az 1860. XI. 20. megjelent császári nyílt rendelet visszaállította a megyei rendszert, a törvényes magyar kormányszékeket és összehívta az országgyűlést, mely korszak hét év súlyos és szívós küzdelem után 1867-ben a kiegyezéssel ért véget.

A kiegyezés után a községek jogviszonyainak rendezésére az első komoly lépést az 1871. évi XVIII. t.c. jelenti, melynek

158.

1. és 64. §-ai szerint Földes, az addig rendezett tanácsú község, nagyközséggé alakíttatott s képviselőtestülete fele részben virilis, fele részben választott tagokból alakult, minden 100 lélek után egy képviselőt számítva. Elöljárósága állott: bíró, törvénybíró, 4 tanácsbeli, pénztáros, jegyző, közgyám és orvos tagokból. A bíróságot 100 frt.-ig terjedő büntetés terhe alatt el kellett fogadni s legalább egy évig viselni. A jegyzői állás a törvényhatóság által e célra kiküldött bizottság előtt teendő vizsgához, mint képesítéshez köttetett, választása élethossziglanra szólott ugyan, de fegyelmi eljárás nélkül, közigazgatási úton el lehetett bocsátani. Ezt az utóbbi rendelkezést az 1876. évi V. t.-c. 18. §-a hatályon kívül helyezte azzal, hogy minden előljárósági tag ellen szabályszerű fegyelmi eljárást iktatott törvénybe. Mindezeket a kérdéseket aztán végérvényesen rendezte az 1886. évi XXII. t.-c., mint amely alapon áll Földes nagyközség községi szervezete is mind e mai napig.

Miután pedig az igazságszolgáltatásnak a közigazgatástól már a B a c h-korszakban történt elválasztását az 1869. évi IV. t.-c. is megállapította, a kisebb polgári peres ügyekben való eljárásban az 1877. évi XXII. t.-c. 14. §-a fenntartotta a hajdan oly széleskörű községi bíráskodást 20 forintot meg nem haladó értékű polgári perekben s bizonyos változtatásokkal ma is ez van érvényben. Ime ide zsugorodott a halálos ítéletek kimondásának jogával bíró földesi főbíróknak és hadnagyoknak a joga százötven esztendők leforgása alatt!

Községi pecsét. Hazánkban egészen a XVI. század közepéig csak a királynak és fejedelemnek, az ország törvényes bíráinak és a közjegyzői tisztet ellátó káptalanoknak, illetve konventeknek volt hivatalos és törvényesen megállapított pecsétje s ezeken kívül királyi privilegium alapján egyes szabad királyi városoknak. A vármegyék pecsétjéről az 1550. évi 62. t.-c. intézkedik először, kimondván, hogy minden vármegyének legyen egy bizonyos pecsétje s az zár alatt tartandó. Hogy Földes község honnan szerezte s mikor kezdte 1652-ben már meglevő pecsétjét használni, megállapítani nem lehet, az azonban bizonyos, hogy önkényesen felvett címerrel látta el hatósági jellegét kifejezése juttatni szándékolt pecsétjét. Ez a címeralak egy jobbra néző s jobb első lábát lépésre emelő bárány baloldalt a bárány felett kis hatágú csillag; körirata: Földesiek Pecsétje. 1 Ugyanezzel a címerrel ellátott pecsétje van 1712-ből, melynek körirata :

Földesi Pecsét 1712.

A községek elnevezéseinek és pecsétjeinek pontos megállapítására hozott 1898. évi IV. t.-c. 5. §-a ezek-

159.

ben a kérdésekben való szakszerű vélemény adás céljából Országos Községi Törzskönyv Bizottságot alakított, amely a községnek addig, bár ritkábban használt Földes Kuriális Nemes Község elnevezését egyszerű Földes névben állapította meg, ugyanakkor csináltatott a község 1901-ben ennek megfelelő címeres pecsétet ilyen körirattal: Hajdúvármegye Földes község 1901. és egy másikat ilyen körirattal: Hajdúvármegye Földes község jegyzői hivatala; ez utóbbit azonban címer nélkül. Az 1906. évben történt országos összeírásba az 1901. évi címeres pecsét van felvéve, melyet bár először kifogásolt, de végre is 1908-ban végleg elismert és megállapított a m. kir. Belügyminiszterium is 112.545/1908. B. M. sz. rendeletével.2

Községi háztartás. Az előbbi korszakokban a község saját birtokai és közjövedelmei, – mint láttuk, – mindenkor fedezték a községi szervezet személyi és dologi kiadásait s ha volt is néha fennakadás egy-egy nagyobb beruházás alkalmával, egyik-másik pusztarész eladásával, helyesebben kiosztásával helyreállították a megbillent pénzügyi egyensúlyt. Így volt ez a legújabb időkig s az első 3%-os pótadót menház, illetve községi óvoda létesítésére 1894-ben szavazta meg a községi képviselőtestület, 3 miután a regale váltságban az államkincstártól 1889-ben kapott 90.545 frt. tőkének a községi közigazgatási szükségletekre lekötött jövedelme erre a célra felhasználható nem volt. Ezt a 3%-os pótadót azonban csak négy évig fizette a község, mert 1898-ban K i s s M. József kinevezett községi főbíró kezdeményezésére a Mankónak nevezett 180 kat. holdnyi földterületet, mely addig alig jövedelmezett a községnek holdanként egy forintot, felmérették s lánconként (1000 négyszögöl) árverés útján 6–7 forint évi haszonbérért, kifejezetten a pótadó megszüntetése céljából árendába adták, úgy hogy az így befolyt jövedelem egészen 1911-ig szükségtelenné tette újabb pótadó kivetését.

1911-ben azután az elköltött, illetve háztartási célokra felhasznált községi alapok helyreállítására nem volt más mód, mint pótadó kivetése s ettől fogva nem csak hogy nem tudták azt többé megszüntetni, hanem a haladó korral járó létesítmények és beruházások, főleg pedig az 1927. V. 20. 54. kgy. számú határozattal elfogadott emeletes községháza építési költségei állandóan csak emelték annak százalékát s emberi számítás szerint aligha lehet reménye még a következő nemzedéknek is arra, hogy őseik boldog korszakát, a portiómentes időt megérhessék.

Erre a korszakra esik a község életének az a fordulópontja, mely az 1876. évi XXXIII. t.-c.-kel kivette Földest abból az ezeréves kapcsolatból, amely őt az ősi Szabolcs vármegyéhez kötötte. Az említett törvény ugyanis a B o c s k a y István fejedelem által 1605-ben létesített Hajdúkerületet megszüntette, illetve Hajdúvármegyévé alakította és kikerekítette 9 Szabolcs megyei és 3

160.

Bihar megyei községgel. A Szabolcs megyei községek között van Földes is, amely tehát 1877-től kezdve, mint Hajdú vármegyébe kebelezett község, egy ideig a nádudvari, majd a hajdúszoboszlói, legújabban pedig a püspökladányi járáshoz tartozik.

Politikai beosztás szerint a parlamenti rendszer 1867. behozatala után Földes község úgy 1876-ig, amíg t. i. Szabolcs vm. tartozott, mint azóta, a nádudvari választókerülethez van beosztva 4 s országgyűlési képviselői ez időtől fogva: K á l l a y Ödön, M o l n á r Endre, gróf. Z i c h y Sándor, L u k á t s Ignác, I v á n k a Imre, P a p p Elek, V e s z p r é m y István, K i s s Ferenc, Dr. P e t r y Pál, ki első és egyetlen díszpolgára is a községnek és ma M e g a y-Meissner Károly.

A községi közigazgatás mai szervei: Községi képviselőtestület, Áll 40 tagból, fele a legtöbb adót fizetők, fele az összes választók közül választva. Legtöbb adót fizetők: B u d a h á z y Kálmán, B e r g e r Zoltán, G a á l Zsigmondné, J o ó József, K á l l a y L. László, K a r a c s Lajos, B. K i s s Imre, Vitéz K i s s István, K i s s M. József, S. K i s s László, L e n g y e l Mihályné L e s z k a y Gyula, L e s z k a y István, S á p y Géza, S z ő l l ő s s y József, T i s z a István, T ó t h Lajos, U n g á r Ignác, V á m o s Jenő, V i n c z e Zsigmond. Választottak három kerületből: B u d a h á z y Gyula, B o l d o g h István, D o m ok o s Imre, F o d o r Imre nyug. főjegyző, G y a r m a t i Imre, J á m b o r Imre, J á m b o r Mihály, J e n e y Zsigmond, K ar a c s Viktor, K a r á c s o n Albert, K i s s Sándor ref. lelkész, N a g y Imre, N y i r ő Mihály, S á p y Antal, S z a b ó Géza, S z ő l l ő s s y Imre, T ö r ö k János, T ö r ö k Lajos, Z á k á n y Márton.

Községi előljáróság. Áll 16 tagból. B e n e Antal főbíró, S z é k e l y Sándor főjegyző, R á c z Lajos jegyző, Dr. W é b e r Gyula ügyvezető orvos, Dr. M a t o l c s y Pál községi orvos, D o m o k o s László törvénybíró, S z é l e s Zsigmond pénztárnok, K a r á c s o n Mihály közgyám, G y a r m a t i Imre községi gazda, B i r ó Albert, K a r á c s o n Károly, N a g y Lajos, N a g y Sándor, P é r c s y Lajos, S z a b ó Gábor esküdtek.

Községi tisztikar. Főjegyző: S z é k e l y Sándor, adóügyi jegyző R á c z Lajos, aljegyző: Dr. S á p y Lajos, orvosok: Dr. Wéber Gyula és Dr. M a t o l c s y Pál, állatorvos Vámos Jenő, pénztári ellenőr: T a r p a y Albert, községi végrehajtó: B o t l ó József, írnok: K a r a c s László.

2. Tagosítás, vízszabályozás, csatornák.

Fentebb már többször érintettem, hogy a földesi nemesek attól az időtől kezdve, amikor a nagyobb birtokok és uradalmak megszűnte után közép- és kisbirtokosok tulajdonába került a határ,

161.

osztatlan közös birtokként, ú. n. földközösségben használták szántóföldnek, legelőnek, rétnek és kerteknek úgy a földesi, mint a szentmiklósi földeket. Kifejezésre jut ez a birtoklási jogrendszer már 1668-ban a B o r o s s László özvegyével és örököseivel Szabolcs vm. előtt kötött egyezségben is, de leghívebben az a birtokbaiktatás ellen 1730-ban történt ellenmondás nyomán indult per bizonyítja, amelyet a földesi nemesek J e n e y László és T ó t h István ellen indítottak. A per előzménye az volt, hogy J e n e y László felesége, K i s s Erzsébet és T ó t h Mihály felesége, G á s p á r Anna 1730. III. 10. P á l f f y Miklós nádortól donációt szereznek a magvaszakadt H a t y-családnak Sápon levő 15 egész, a V e r e s s-családnak Dancsházán levő egy egész és Földesen levő két egész nemes telkére. Mikor azonban a váradi káptalan kiküldöttje 1730. V. 6. nevezetteknek a Földesen levő két egész nemes telekbe való beiktatása céljából az érdekeltekkel együtt megjelent, S á p y János hadnagy, P á s z t o r János jegyző és a többi földesi nemesek egész kocsisorral ellentálltak és még a szóban forgó birtok közelébe sem engedték a beiktató bizottságot, hanem fegyveres kézzel tiltakoztak a nádori donáció ellen azzal az indokolással, hogy az egész határ közösen az övék, tehát a nádori donáció is csak közös lehet és ők részleges, egyéni birtokbaiktatást nem tűrnek.5

Az ellentállás és ellentmondás következtében B o s s á n y i Ferenc kir. táblai hites jegyző, királyi rendeletre a földesieket 1731. I. 12-én törvénybe idézi, ahol a földesi nemesek C s á n yi Ferenc ügyvédjök útján a következőkben terjesztik elő ellenmondásuk okait: 1. a földesiek nemesi kiváltsága, tisztán csak nemesi, tehát nem olyan, mint más jobbágyokkal is bíró nemes községeké; 2. a királyi kiváltságlevelek átalánosságban minden földesi nemesnek adattak; 3. ősidőktől fogva a földesi nemesség egy és ugyanazon átalános kiváltsággal, szabadsággal és egyforma nemesi gyakorlattal bírt és soha semmi földesurat területén nem ismert; 4. mindenki egyformán bírja a helység kebelében levő nemesi kuriákat és egyik telek sem bír nagyobb vagy más szabadsággal, mint a másik és sohasem volt gyakorlatban sem a részleges birtokadományozás, sem a részleges adományos gyakorlat.

Mindezeknél fogva sem a részleges birtoklás, sem a nádori adományozás, mint a földesi nemesség kiváltságaira és gyakorlatára szerfelett sérelmes, meg nem állhat. A dolog különben is úgy áll, hogy J e n e y László, valamint atyja is, szintén J e n e y László, a nádori donációba kapott 2 telket, mint a néhai B o r o s s László örököseitől zálogba vett birtokot bírták 30 éven át, nem részleges gyakorlattal vagy szabadsággal, hanem az összes földesi nemesekével egyforma gyakorlattal s most, hogy a két telket a B o r o s s örökösök visszaváltották, azoknak J e n e y László a visszaváltás ideje óta sohasem volt a tényleges birtokában, kivé-

162.

vén egy belső nemes telket, amelyen lakik s amelyet B o r o s s Lászlótól vett zálogba 250 frt-ért és két hold földet, mely a kaszálók között van, de amelynek birtoklásáért B o r o s s László még 1725-ben tiltakozását jelentette be a tanács előtt. Az 1744-ig húzódó ellentmondási per végre is a földesiek javára dőlt el s erről az örvendetes eredményről C s á n y i Ferenc pesti ügyvéd 1744. V. 8. kelt levelében azzal értesíti a községet, hogy nem kívánja ugyan, hogy galibája történjék Őkegyelméknek, mindazonáltal ha újabb processusok lészen, vele parancsoljanak.6

Ezt az ősi földközösségben való birtoklást erősítik meg a községnek a B o r o s s örökösök, R i t o ó k György, I b r á n y i István, N y i r ő György, T ó t h János, S z a b ó János és S z a b ó Miklós ellen 1747. IV. 17. erőszakos birtokfoglalás miatt indított perében eskü alatt kihallgatott B i r ó István 85, D o m o k o s István 75, K a r m a s i n Bálint 69, K a t o n a András 80, V a j d a Pál 80, V a r g a András 72 és V i n c z e Gergely 70 éves nemes tanuk is, akik egyértelműleg azt vallották, hogy Földesen senki sem bír egy darab földet is privata donációval, hanem közös privilégiummal, mint régi és örökös vérek és compossessorok, azért nem is szabad privatus embernek felfogni a földet a többiek kárára. Nemes földesi uraimék közös akarattal a közönséges földön, ahol tetszett, szöllő és veteményes kerteket fogtak fel és kerítettek fel maguknak, de ezek a kertek 30 évvel ezelőtt elhagyattak s 11 évvel ezelőtt mindenki jussa szerint nyilas földeket kapott szöllőskertnek. A nemesi előjog csak addig használ Földesen valakinek, míg lakostárssá (concivis) nem válik, vagy egyszerű lakossá is nem lesz. A lakos civis pedig minden dolgát maga Magistratusának tartozik alárendelni (subjacere).7 Ugyanez a felfogás és gyakorlat jutott érvényre 1754-ben a mezőszentmiklósi földbirtokok nádori donációval történt megszerzése alkalmával is.

E közös birtoklásnak lett azután a következménye az, hogy mivel századok folyamán, részint a közterhek viselése, részint a lakosság szaporodása miatt, hol egyik, hol másik részét a határnak felfogták, vagyis kiosztották, s amelyből kiki tehetsége szerint váltott kisebb-nagyobb területet egyéni tulajdonjoggal, a határ majdnem minden részén volt egy-egy darab parcellája minden földesi nemesnek, aminek illusztrálására elegendőnek tartom ismertetni a D o m o k o s-család 1771. IV. 6. kelt osztálylevelét, mely szerint D o m o k o s János 5 1/2 belső nemes telekből és 213 köblös földből álló földbirtokai a földesi határon az Inacson, a Hosszúszeren, Akolszeren, Érháton, Szegi szérűjénél, Halom soron, Árkus útján, Bodzáson és Halnihagyón, Kispusztán, Borzikuson, Eperjes völgyben, Szoboszlai úton, Alsókabai útra dűlőben, Szilteken, Derecskei út mellett a Peresen és a Megyes dűlőben, a szentmiklósi határon pedig: Pákahalmánál, Negyvenholdban, Csomahalomnál, Szállásdűlőben, Derecskei és Debreczeni útra

163.

dűlőben, Kettős halomnál, Szováti határon, Gyilkoson, Dézmaszérűnél és a Rövid dűlőben voltak.8

Ha tehát a birtokok kis parcellákban való szétszóródottsága ilyen arányú volt 1777-ben, amikor a község lakosainak száma 2000 volt, el lehet képzelni, milyen volt a helyzet az 1880. esztendőkben, amikor a lakosok száma 4388 volt s milyen lehetett mai szemmel nézve a gazdálkodás a 10–20 helyen, kis parcellákban levő birtokokon.

A földmívelésre alkalmas területek fokozott igénybevétele, kapcsolatban az állatállomány növekedésével, legelőször is a legeltetési kérdés rendezését hozta magával, mert hiszen századokon át mindenki annyi jószágot tarthatott a közös legelőkön, amenynyit csak tudott. A közbirtokosság tehát 1866-ban, F a r k a s Albert kezdeményezésére, hosszas tárgyalások után Szabolcs vm. alispánja előtt megindította a tagosítási eljárást. Az e tárgyban 19/1867. sz. alispáni, 1400/1867. sz. vármegyei törvényszéki, majd a 36/1869. sz. kir. ítélőtáblai végzésekben a tagosítás el is rendeltetett és pedig a földesi és hozzátartozó szentmiklósi puszta határain levő birtokra együttesen.

Ezzel a határozattal azonban, a legelőilletőség kérdése miatt, a közbirtokosok nagy része nem volt megelégedve, hanem azt akarták, hogy kinek-kinek úgy a földesi, mint a szentmiklósi határon levő birtoka után külön-külön állapíttassék meg a legelőilletősége. A legelőilletőség kérdésében keletkezett külön per a tagosítás végrehajtását annyira megakasztotta, hogy az végre is csak 1895-ben jutott befejezéshez a debreceni kir. törvényszéknek 20.820/1895. sz. ítéletével, illetve a felebbezéseket elutasító 39/1897. sz. királyi kúriai ítélettel, mely végérvényesen kimondja, hogy semmiképen nem rendelhető az, hogy kinek-kinek legelőjutaléka a két határbeli birtokok után külön számíttassék ki, mert annak az volna az előfeltétele, hogy a két határ egymástól elkülönítve állana fent és a két határnak külön közös legelője külön használat alatt volna, ami azonban semmivel sem bizonyítható, miután a két határ között már régen elenyészett határvonalak ki nem mutathatók. Ezt a tényállást mi sem bizonyította jobban, mint annak a helyszíni szemlének az eredménye, amelynél a tanuk azt a területet mutatták ki a szentmiklósi határ közös legelőjének, amelyen az elpusztult falu telkei, házai és temploma voltak.

A tagosítás tehát az említett 20.820/1895. sz. törvényszéki ítélet alapján úgy hajtatott végre, hogy Földes és a vele egybeolvadt szentmiklósi puszta egy és együttesen tagosítandó határnak mondatott ki és úgy a földesi, mint a szentmiklósi határban levő közlegelő együttesen került felosztás alá.

A tagosítási eljárás lefolytatásának ismertetése helyett szükségesebbnek tartom megemlíteni itt azt, hogy az összesen 2717 k. hold közösben használt legelőterületből kivette a bíróság a követ-

164.

kező területeket: 1. a község körül aprójószág tartásra a beltelkekkel és szöllővel bíró birtokosok illetményei címen 120 k. holdat; 2. a ref. egyház két temetőjének bővítésére 10 k. holdat; 3. a községi bikák és mének s ezeknek szükséges takarmány elhelyezésére 1000 négyszögölet; 4. népiskolai alapvagyonnak 27 k. holdat a ref. egyház tagbirtoka mellett; 5. vásártérnek 4 k. holdat és 6. vályogvető és földhordó helyül 20 k. holdat.

A tagosítási tervet és a 34 szelvényből álló tagosítási térképet 1888-ban Lábas Gyula mérnök készítette, hitelesítette a bíróság 1894. A tagosítás végrehajtását Dr. H r e u s Viktor kiküldött törvényszélei bíró intézte s az egész munkálat befejezést nyert 1897. XI. 5. 9

Súlyos problémát jelentett azonban a tagosítás költségeinek, a kereken 27.000 forintnak az előteremtése. Először a közbirtokosságnak a regále váltságért kapott 90.545 frt. tőkéjéből akartak e célra 30.0000 frt.-t igénybe venni, de mivel a kormányhatóság ezt azon a címen, hogy az nem a község, hanem a közbirtokosság tulajdona és jövedelme a község közigazgatási költségeire van lekötve, nem hagyta jóvá; előbb a vármegyei nyugdíjalapból, majd végül a közben létesült Közbirtokossági Takarékpénztártól vett kölcsönből fedezték a tagosítás költségeit s a kölcsön törlesztési részletei 10 éven keresztül a háztartási költségvetésbe állíttattak be az érdekelt gazdaközönség terhére s egyénenkénti behajtásukról a községi Előljáróság tartozott gondoskodni.10

Hidak, csatornák. A község területén át, majd a berettyóújfalui és derecskei határvonalon folyó Kék-Kálló folyó és a belőle szakadó Csatlat, Inacs, Peres, Kincses, Mosó és Szaszara elnevezésű kisebb erek és patakocskák évszázadokon át igen sok kárt, bajt, pert és gondot okoztak a földesi lakosoknak. Már 1647. igen hosszadalmas és kellemetlen perbe keveredett a község a Kabán lakó lovashajdúkkal a földesi gát átvágása és a maguk jussát engedni nem akaró földesi nemesek súlyos bántalmazása miatt a váradi törvényszéken s annak a megegyezésnek a feltételei, melyet a földesi nemesek a kabai lovasvitézek E s z e n y i István nevű hadnagyával és ennek D e á k András, S z a r v a d i Mihály, C s e k e Tamás, B e n é t s István, S z a b ó György, D e á k Bálint, C s i f f y István, T i s z a y Pál, P e r e k i Pál, F o r g á c s Miklós és N a g y Imre nevű esküdt társaival 1647. III. 1. kötöttek, világosan mutatják, milyen károkat okozhattak egymásnak a vízi kérdésékben önkényesen intézkedő szomszédok. A megegyezés feltételei ezek voltak: 1. Kártérítésül a kabaiak azonnal fizetnek 600 frt.-t; 2. ezentúl sem a gátat át nem vágják, sem a földesieket nem bántalmazzák 1000 frt. büntetés alatt, mely összegnek fele az azt behajtó váradi várkapitányé, másik fele Földes községé; 3. ha magán ember vágná át a gátat, vagy hatalmaskodnék, a kabai hadnagy nem a város gyakorlata, hanem

165.

az országos törvények szerint tartozik ellene azonnal eljárást indítani, különben a fenti módon 1000 frt. a büntetése; 4. ha Szabolcs megye a német császáré lesz s Földes is a szerint, a megegyezés ereje akkor is érvényben marad. Az egyezség L e n t h e Dávid és K á l m á n István szoboszlói, B á b a i István kállói, S z a b ó Nagy János, T o p a György sápi, P e t n e h á z y István és K i r á l y Anna bajomi lakosok nevében is U j j Péter, J e n e y András és E r d é l y i Gáspár derecskei lakosok előtt és tanuságával készült. Kiadta N á b r á d y Mihály kabai jegyző a község pecsétjével.11

1688-ban pedig a derecskei lakosokkal kénytelenek perelni a szolgabírói széken a Kálló vizének feltartása miatt, ami szintén megegyezéssel végződik olyformán, hogy a derecskeiek nevében F e k e t e Pál és K o v á c s István, félvén C z i r j é k István szolgabíró ítéletének súlyától, Berettyóújfaluban 1688. V. 16. K e c s k e m é t i István, K ő r ö s s y János és K a r á c s o n Gergely előtt kötelező nyilatkozatot tesznek 100 frt. bírság vagy vinculum terhe alatt, hogy a Kék-Kálló vizét többé fel nem tartóztatják, hanem folyását szabadon hagyják s ha malmot építenek is rajta, a zsilipet szabadon tartják. 12

Az erőszakosan okozott vízkárok mellett igen sok kárt okoztak az áradások, melyek – mint 1747-ben is – olyan nagy területeket öntöttek el és tartottak víz alatt sokszor egész éven át, hogy a határdombok sem látszottak ki belőlük, amik a szénatermést annyira tönkretették, hogy – amint ez 1785-ben történt – a jószágokat kikellett adni teleltetés végett, a szénahiány miatt. Hogy milyen területek voltak használhatatlan mocsarak, azt egyébiránt áz 1788-as években készült térképeken is láthatjuk, melyeknek töredékein, a Sáp–Földes–Szentmiklós közötti részen, a Peresek mellett csak egy tagban 945 k. hold 1356 négyszögöl területű, a Gunárhát oldalán pedig végig Földes felől, a Mosó ér mellett 43 k. hold 320 négyszögöl területű állandó mocsár volt. A közvetve és közvetlen okozott károk mellett igen sokba került a községnek a sok hídnak az építése és fenntartása s hogy csak néhány adatot említsek: az 1850. évi bírói számodásokban a Kölesérben épített 2 híd költségei 573 forinttal, s az 1878-ban épített 5 híd költségei 1950 frt. összeggel szerepelnek s már 1881. a Kállón építendő hidak költségeinek előteremtéséről kell gondoskodni. Mindezeken felül állandóan árvíz veszélye fenyegette a község belső területét, úgy hogy 1840-ben R e i s z Keresztény hites mérnökkel tervezetet készíttetnek a községet fenyegető árvízveszedelmek gyökeres elhárítására. E tervezet szerint a Csatlat-ér torka a Magospartnál elgátolandó és a Csatlat hídja a Gunárkertnél eltöltendő s hogy emiatt a Kálló vize felemelkedvén, a falu alatt levő gyepet el ne borítsa, a Magosparttól a faluig,

166.

mindenütt a Kisér mentén egy 1410 öl hosszú gát vagy töltés emelendő, mely a falu alatt levő Magas-Parthoz kapcsolódik. Azután, hogy a Kálló vize a falu alá ne tolakodjon, a Kis-Peres zugon és a Szigeten keresztül egy 1015 öl hosszú, 4 1/2 öl széles és 3 sukk mély kanalis ásandó. Sajnos, e tervezet pénzügyi nehézségek miatt csak tervezet maradt.13

A XIX. század második felében országszerte megindultak a vízszabályozási és csatornázási munkálatok, melyek között szerepel az 1886/1887. években épített sárréti csatorna és a gróf Z i c h y tetétleni birtokon 1886. engedélyezett csatorna munkálata is. Ennek azonban a földesiekre nézve az a súlyos következménye lett, hogy mivel a Rókalaposnál a víz természetes lefolyását akadályozó sánc volt, 1897. év tavaszán a szokatlanul sok esőzés miatt a földesi határt elborította a víz. Igaz, hogy főszolgabírói közbenjárásra a sánc átvágásával pillanatnyilag enyhült a helyzet, azonban a kérdés megoldva nem lett.

Közben az érdekelt községek az egész vízrendszer rendezésének tervét elkészítették s e tervezet szerint az 1895. évi mérnöki kimutatás alapján a földesi határon a Baromállás, Osztáspuszta, Keleti Szilköz, Bodzás és Inacs nevű határrészeken 446 k. hold 1174 négyszögöl terület mentesült volna egyszersmindenkorra a vízáradásoktól, de a földesi közbirtokosok 1895. X. 16. tartott gyűlésükben sem a társulat alakítását, sem a vízszabályozást nem vállalták. A gróf Z i c h y birtokon levő sánc átvágása után, 1897. IX. 12. T e r v e y Imre miniszteri kiküldött a helyszínen tartott vizsgálat alapján megállapította, hogy a dolgon csak a fenti 1895. évi, de a földesiek által el nem fogadott vízrendezési terv végrehajtásával lehetne segíteni s javasolta a kormánynak a Hamvas-éri csatornakérdés sürgős megoldását, amelyre Hajdú vármegye alispánja 1896-ban különben is újabb tárgyalások tartását rendelte el az érdekeltekkel.14

A sok húzavonának vége 1901. mégis csak az lett, hogy a földesi birtokosok elfogadták a tervezetet s Bihar vm. alispánjának 16.224/1901. sz. alatt kiadott engedélyokirata alapján 1904. VI. 18. 469.722 korona költséggel elkészült a Földes–Tetétlen–Kaba–Báránd–Püspökladány–Udvari–Szerep–Torda és Nagyrábé községek határában a Berettyó folyó és a Hortobágy-Berettyó csatorna között levő területre tervezett vízi mű.

A holt Kálló vizének levezetése a sárréti csatorna meghoszszabbításával történt Bihar vm. alispánjának 11.048/1914. sz. alatt kelt engedélyokirata alapján és pedig a dancsházi határban levő ú. n. Bagosi halomtól Dancsháza–Sáp–Földes–Berettyóújfalu–Derecske határában a régi Kálló folyó mentén egészen a Kálló régi folyásának 1894-ben történt eltöltéséig, vagyis csaknem az új Kálló-csatorna derecskei ágáig készített csatornán, melynek egyik mellékága a Sáp–Földes mankóbeli, másik ága a Földes–kiséri, harmadik mellékága pedig a Földes–megyesi mellékcsatorna.15

167.

3. A lakosság foglalkozása.

A lakosság foglalkozása ősidők óta az állattenyésztés és földmívelés. A földmívelés már a XVI. században nagyobb területen folyhatott, mert 1550-ben S z i l a s i Imrét, ki a Sáp felől eső Várdyhalomnál hat ökrével békésen szántogatott, munkaközben ölték meg a sápi nemesek, de a török uralom alatt, a XVII. században meg az állattenyésztés volt a biztosabb és jövedelmezőbb foglalkozás, egyrészt mert könnyen menekíthető birtokállomány volt a jószág, mint a gabonavetés, másrészt meg a folytonos háborúskodás ideje alatt könnyen lehetett értékesíteni, nem szólva arról, hogy a sok vízjárta földeken elsőrangú legelők és kaszálók voltak.

Termesztvények voltak az őszi és tavaszi búza, a rozs vagy algabona, az őszi és tavaszi árpa, a köles, lencse, borsó, kender, a XVII. sz. második felétől kezdve a tengeri, amit eleinte kizárólag házi szükségletre kertekben és csak a XVIII. sz. elejétől kezdve termesztettek nagyobb mennyiségben. Kerti vetemények közül nagyobb mennyiségben termelték a dinnyét már a XVII. században, de hogy a község területén fekvő hatalmas (2 hold) kuriák udvaraiból is formáltak veteményes kerteket, veteményfajonként táblákra osztva, azt abból a hatalmaskodási perből látjuk, melyet 1572. T h u r y János felesége, Ilona indított D em e t e r Tamás ellen, aki őt akkor, amikor háza körül kertet akart csinálni s kötéllel méregette a táblákat, megtámadta, megverte és gyalázatos szavakkal szidalmazta.16

A tüzelő anyagot szolgáltatta a sok nádas, honnan bőven volt a háztetők készítésére is anyag és tüzelésre a gyékény, ahogy ezt a lelkészek és tanítóit díjleveleiben láthatjuk, bár egy 1570. évből való történelmi adat, mely szerint Lukács ispán bajomi tiszttartó egy szekér jó vesszőt küld S á p y László földesi lakosnak, de mint a feljegyzés mondja – fiatal fát is adhat a bagosi erdőből, – arra enged következtetni, hogy a földesi határon erdő is volt, ami valószínűleg a török uralom alatt pusztult ki, mint a hajdúszoboszló, a hortobágyi stb.17

Ám a gazdálkodást veszélyeztető elem; csapások ezekben a korszakokban sem hiányoztak, mert amint ezt R á p ó t i Mihály lelkész feljegyezte, 1688. június-júliusában olyan aszály, olyan hőség volt, hogy az munkások az mezőn sokan megholtanak; 1785. meg a vízáradás tette tönkre az egész szénatermést, ami ebben az időben igen nagy csapás volt. De nem volt ismeretlen csapás a sáskajárás sem, amelyről az 1782. évi jkv. így emlékezik:

Ezen esztendőben aug. 26-án annyi iszonyú sáskák érkeztenek Határunkra: Szoboszló felől egy sereg; más sereg pedig Kaba felől, az első a hosszú csárdánál Tetétlen felé menő útnál jövén be a határra; nagy fáradsággal és munkával Szentmiklóson

168.

keresztül a Parlag házaknál a Szőke sziget tályán az újfalusi földre kivezettetett.

A másik sereg ugyanazon órák alatt a Szilközön jövén be a Szöllőskert hátulján a Halomközön keresztül a Kis Peres felé az Andaházi határra nyomattatott. Holott is mind a két sereg összeütközött és az északszél estve felé megcsendesedvén oly temérdek sűrűséggel fordult Sáp felől a helységnek, hogy mint szintén a fellegektől az ég is alig látzatott tőllök. Az idő pedig elesteledvén és elsetétedvén a csárda háta megett a tengeriben a tetétleni határ mentén megszállott és ott hált. Melyet is más napon igen nagy bajjal az egész nép Kaba felé elhajtott arra szolgálván a szél.18

Elemi csapásokról lévén szó, itt kell megemlékezni arról a nehány följegyzésről is, amelyek a község területén esett földrengéseket örökítették meg

1792. IX. 18. Vasárnapra virradóra 1–2 óra között Földesen és mint bizonyos relatiók bizonyítják a szomszéd Helységekbe is érezhető földindulás tapasztaltatott.

1829. VII 1. délután 3 óra tájban a föld észrevehetőképen megreszkette magát; este 8–9 óra között pedig annyira észrevehető volt, hogy a szegre akasztott edények sok a szegen reszketett, konyhák kemencéit megmozdultak s ami nagyobb, sok emberek az vele járó meleg szélbe meg is szédültek.

1834. X. 15. reggel 7–8 óra között olyan nagy földindulás volt a Tornyunk ezen esztendőben készülvén el ugyan, de mégis a kőfala láthatóképen megszakadozott, sőt a csillag szárát is anynyira megreszkettette, hogy lehetett félni, hogy leesik. Amellett minden házak annyira reszkettek hogy csaknem leomlottak. Emellett amint bizonyos relációból hallani lehet, az Ér melyén sokkal nagyobb mértékben volt.19

A mezőgazdasági művelés másik ága az állattenyésztés volt, amire a nagykiterjedésű, jó legelőkben dús határ igen alkalmas volt s hogy úgy mondjuk, nagyobb munka nélkül igen jól jövedelmező foglalkozás volt. Érthető tehát a legelőkért folytatott évszázados harcok, perek sorozata, mert a legérzékenyebb oldalon érintette az egész lakosságot s a „Borjúban nő a pénz" magyar közmondás évszázados tapasztalat eredményét sűrítette össze, másrészt a hazájával szemben csak személyes katonai szolgálattal köteles magyar nemes mindig nagy súlyt fektetett a lóállományra. Milyen nagy mértékben folyhatott a jószágtenyésztés és milyen kiváló fajtát tudtak kitenyészteni őseink, mutatják a szívósságban, igénytelenségben és amellett nagyságban és minőségben ma is elsőrendű magyar jószágaink. Volt is rá gondjuk a földesieknek is s már 1650–1700, évek között, de az 1706. esztendőtől kezdve a bikabírság címen hozott szigorú büntetésekből megállapítható, hogy mindig a legkiválóbb tenyész apaállatokat szerzik

169.

be századokon át,20 mint 1815-ben is két csődört és két bikát vásárolnak meglehetős drága áron,21 s hogy az apaállatok gondozására milyen gondot fordítottak, mutatják a községi majoros vagy bikást rendszeres községi alkalmazottként történt felfogadása 1768-ban stb., továbbá az a tény, hogy a bikák részére ősidőkben kijelölt legjobb legelőt már a XVII. században Bikazugnak nevezik.22 A szarvasmarha tenyésztés mellett már a XVIII. században nagy szerepet játszik a juhtenyésztés, amint azt az 1621. évi lelkészi díjlevélből is láthatjuk, lévén a lelkész fizetésének egy része minden juhos embertől egy-egy gomolya és egy désa túró, továbbá a községi gazda feleségének 1768-ban már az a megállapított hivatali teendője, hogy sajtot, gomolyát, túrót, vajat tartozik készíteni.

A sertéstenyésztésre – úgy látszik – csak későbben, a XVIII. század vége felé, a tengeri nagyobb elterjedése után térnek rá, legalább is korábbi időről erre adatot nem találtam. Az állattenyésztéshez tartozik a baromfitenyésztés is, melyet szintén nagy mértékben űztek a földesiek, ami abból is megállapítható, hogy Rápóti Mihály lelkész 1683. évi feljegyzése szerint, mikor 1683. IV. 21. Berettyóújfaluba menekültek a török-tatár betörés miatt, ott tartózkodásuk alatt felesége 86 tojásból keltetett 42 libát, de visszaérésök idején, június 25-én csak hatot hoza haza. (Ez idő alatt R á p ó t i M. felesége, Erzsébet leányával együtt Berettyóújfaluban B a l o g h János nevű embernek a bornyú-ólában lakott apró marháival s ezért a szállásadásért is azt mondja: Jó szállástartásáért áldja meg az Isten! Vajjon mit mondana a modern kor kényes embere ilyen szállásért!?)

Mint ugyancsak R á p ó t i Mihály feljegyzései tanusítják 1681-ből, nagyban járta a méhészkedés is, hiszen neki egymagának 15 kas méhét prédálták fel a kurucok s azonkívül apró majorságit rész szerint a haza kapdosó lakosok, rész szerint a csavargó katonák háztűzbéli portékáival és minden életével együtt ellopkodták. Mindenesetre a földesi lakosok élelmességét és ügyességét bizonyítja az is, hogy 1787-ben, amikor II. József császár idejében a hazai selyemtermelés céljából a selyembogár tenyésztésre a tiszántúli körzetben, Nyírbátorban – mai szóval élve – tanfolyamot rendeztek, erre Földesről saját költségén jelentkezett G y ö n g y ö s s y Mihály.

Érdekes jelenség, hogy bár a községiek legnagyobb jövedelmi forrása a bormérés, a korcsmáltatás volt, szőllőtermeléssel szinte XVII. század elejéig nem foglalkoztak, amit a szöllőskertek létesítésére vonatkozó 1736. évi közvetlen adaton kívül megerősít az a per is amelyet nemes M i h á l y deák nem földesi lakos indított a vármegye előtt 1652 T h u r y Miklós ellen, mert egy kereseten lévén vele holmi boroknak megvételében és szállításában, a borok árát T h u r y Miklós hatalmasul magánál

170.

tartotta, amire T h u r y Miklós igazolta, hogy a borok ára, ki az korcsmán, ki másutt van az adósoknál, ha a pénz befolyik, elszámol.23

A szöllő művelését, más gyümölcsökkel együtt, tulajdonképen 1736. kezdik meg a Gunárkertben kiosztott kerteken, majd folytatják 1770-ben a Nagykert létesítésével, ahol még az egyház részére is rakatott a község szöl1őt.

Ami pedig a gazdasági rendszert illeti, hosszú századokon át, egészen a tagosításig, mint majdnem mindenütt hazánkban, a nyomásos gazdasági rendszer divatozott Földesen, négy fordulóban olyformán, hogy az egész határ négy részre volt osztva, melyekből minden esztendőben egy rész volt fekete ugar, amibe a következő évben őszbúzát vetettek ; egy rész volt őszbúza, melybe a következő évben tengerit vetettek; egy rész volt tengeri, melybe a következő évben tavaszbúzát vagy árpát vetettek s egy rész volt a tavaszbúza, illetve árpa, mely a következő évben fekete ugarnak hagyatott s ez a beosztás automatikusan változott esztendőről-esztendőre a nemes kommunitas határozata szerint, amelyből eltérésnek helye nem lehetett. És hogy ezt a rendszert milyen szigorúan vették, a tilalmasokra vonatkozó szabályokon kívül eléggé jellemzi az az ünnepies tiltakozás is, amelyet 1787. IV. 22. P a r l a g h y Péter, T ó t h Mihály, N a g y Gergely, S á p y Járos, P é r c s y János, K i s s Bálint és S z a b ó Bálint terjesztettek elő a Nemes Kommunitas gyűlésén amiatt, hogy némelyek a mezőszentmiklósi praediumon a Középdűlőt és a Csárda dűlőjét, melyet a Nemes Kommunitas ugarnak rendelt, tengerivel akarják bevetni. Tiltakozók kijelentik, hogy aki a közönséges nyomásra valamit vet, úgy veszi hasznát annak idejében, vagyis semmi kártételért felelősséget nem vállalnak.24 Aratástól kezdve a tarló tavaszig az egész határra szabad legeltetési terület volt s csak tavasztól aratásig volt legeltetési tilalom alatt a terménnyel bevetett terület.

Emellett a gazdasági rendszer melllett, mivel az egész határ – nehány hónap kivételével – gulya-, jószágjárta legelőterület volt, a trágyázást nem ismerték. Tavasztól aratásig tehát, illetve a tengeri szedés idejéig az egyes határrészeket és kerteket a szabad legeltetés miatt zár alá vették, tilalmassá tették, hogy a jószágok a terményekben kárt ne tegyenek s a tilalomrontókat helyi szabályrendeletekkel súlyosan büntették. Így tilalmazzák meg 1815-ben a Nagy-Perest a jószágtól, a szöllős kerteket és mezőket és állapítják meg a szüret idejét a Gunárkertben okt. 1–7., a Nagykertben pedig okt. 7–14. napokra s míg a szüret be nem fejeződött, a tengeri szedés sem a pusztán, sem Szentmiklóson kemény büntetés terhe alatt meg nem engedődött.25 Viszont 1835-ben a tengeri szedést teszik a pusztán (vagyis a földesi határon) szept 29–30, a Szilközön pedig okt. 1–3. napjaira s

171.

utánna a szüretet a Gunárkertben okt. 7., a Nagykertben pedig okt. 8–10. napjaira megfelelő büntető sankciókkal, míg a szentmiklósi pusztán, a Vermesháton, a Szilágyi szállásánál, a Negyven holdban és a Sápi kútnál a tengeri szedés ideje okt. 11. után következő napokra állapíttatott meg.26

A tilalmasokra is, mint átalában az egész határra, a mezőinspektorok, kerülők, csőszök és kertgazdák tartoztak felügyelni, s mivel egy 1707. évi statutum szerint Földesen eleitől fogva ususban volt és vigeált az, hogy ha a mezőkerülő vagy pásztor a tilalmasról, életről marhát nem hajtott (zálogot nem vett), tartozott a kárt megfizetni, azután keresse kicsoda tette a kárt 27 bizony nem igen maradt büntetlenül, aki a tilalmakat megszegte.

A nyomtatás ideje rendszerint augusztusban volt s hogy a régi munkabérekről valami fogalmunk legyen, ide jegyzem, hogy 1786. VIII. 20. a helység búzájának nyomtatását felvállalták: az őszi búzát nyolcadán, az árpát, tavaszbúzát hetedén és ebéd vékára. Hogy a búzát vermekben raktározták csaknem az 1850-es évekig, arra még mai öregjeink is emlékeznek, de bizonyítják R á p ó t i Mihály lelkész feljegyzései 1681-bő1, kinek három vermét vertek fel a kurucok és a gabonavermek felverőinek gyakori bűnesetei is a jegyzőkönyvekben.

Az első magtárt 1798-ban építették az egyház gabonája számára.

Terményeiket rendszerint Debrecenben értékesítették, ahogy ezt a debreceni vámnál 1652., 1702., 1708. stb. években szerzett kellemetlen tapasztalatokról szóló adatok s ezekből folyókig vámmentességük újabb és újabb igazolására vonatkozó iratok bizonyítják. Míg jószágállományuk feleslegét Kassára, Pestre, sőt külföldre hajtották értékesítés végett, amit a tokaji és pocsaji vámosoktól szenvedett sérelmekből következtethetünk:

Házi ipar volt a kenderszövés és gyékénykészítés, de már a juh- és marha bőrök kikészítése és feldolgozása a debreceni tímárok, szűcsök és csizmadiák kezébe került s kisebb kovács, foldozó csizmadia, szabó, ács s egyéb, főleg a mezőgazdasággal kapcsolatban álló iparoktól eltekintve, egész a legújabb időkig alig van valami iparűzés, aminek az oka korántsem abban keresendő, mintha arra alkalmas emberek nem lettek volna, vagy az ipari termelés megfelelő megélhetést nem adott volna egy-egy községben a kisiparosoknak, hanem igenis a céhrendszer volt az oka annak, hogy hazánkban egészen a legújabb időkig, kisebb városokban és községekben kisipart nem űzhettek, mert a rendszerint nagyobb városokban működő céhek saját anyagi érdekeik megóvása céljából céhkényszert teremtettek, ami azt jelenti, hogy csak az folytathatott ipart, aki valamelyik céhnek tagja volt, arra pedig viszont volt gondjuk, hogy csak saját területükön lakókat fogadjanak be a céhekbe, pedig hogy milyen ügyes ezer-

172.

mester képességűek voltak a földesi lakosok, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a torony óráját 1870-ben két földesi ember készítette igen szép sikerrel!

4. Világháború. Hősi halottak. Vitézi rend.

A község sok viszontagsággal teljes történetében, mint a magyar faj egész, történetének egy kis tükörképében, a ható, alkotó erő bizonyságai és dicső tettei mellett csaknem egyenlő arányban mutatkoznak az anyagi és véráldozatoknak a sorozatos képei és bizonyságai. Ugyanezt mutatják a legújabb kor nagy háborújának és az azt követő tanácsköztársaságnak, illetve román megszállásnak a borzalmai, veszteségei és áldozatai is. Hazánk történetének e szomorú korszakából Földes községnek igazán nem maradt más emléke, csak a templomkertben emelt hősi emlékmű és azoknak a hazájukért a lehető legnagyobb áldozatot, az életüket áldozó hős magyar véreinek az emlékezete, akiknek a nevét áldó imádság mellett kell emlegetni az utókornak mindenha!

Mert ha megdöbbentő látvány 282 magyar apának, fiúnak, testvérnek, rokonnak és barátnak a borzalmas öldöklő fegyverektől szétszaggatott, megcsonkított teste, távol idegenben, jeltelen tömegsírokban porladó csontjaik; ha van az anyai és hitvesi szíveket halálra sebző bú és fájdalom; ha van dacos keserűségben vonagló férfiszív, s van mindezeken felül a magyar önfeláldozás legfelségesebb példáinak gyujtó ereje és lehet a hazájáért félvilággal harcba szállni kész magyar faj hősi küzdelme, dicsősége és vitézsége fölött nemes büszkeségünk: ezek mind-mind ott boronganak és ragyognak azon a hősi emlékművön és annak a 282 hősi halált halt magyar testvérünk neveinek a néma betűiben.

K ö l e s é r y Sámuel, Debrecennek ékes szavú prédikátora, 1673. kiadott Arany Alma c. munkájának előszavában azt mondja:

A könyvnyomtató betűk, noha némák, de mégis hangosabban kiáltanak az Isten népének füleiben a leghangosabban kiáltó tanítóknál!

Legyenek hát e néma betűk a földesi hősi halottak emlékezetének is hangos hirdetői nemzedékről-nemzedékre és legyenek útmutatói világító fáklyák az utódoknak, mindnyájunknak az ő dicső példájuk követésében!

Meghaltak hazájukért 1914-től kezdve a következő földesi lakosok

1.0	Szabó Géza hadnagy
2.	Antós Sándor	6.0	Asztalos Kálmán 000
3.	Antós Károly	7.	Balázsi Lajos
4.	Antós Antal	8.	Balogh Gábor
5.	Antós József	9.	Balogh Imre

173.

10.	Balogh István	56.	Domokos Gábor
11.	Balogh János	57.	Domokos Imre
12.	Balogh János	58.	Domokos Imre
13.	Balogh József	59.	Domokos Lajos
14.	Balogh Lajos	60.	Domokos Miklós
15.	Balogh Márton	61.	Domokos Sándor
16.	Balogh Márton	62.	Domokos Zsigmond
17.	Balogh Márton	63.	Demjén János
18.	Balogh Zsigmond	64.	Epstein Salamon
19.	Bari István	65.	Erdei János
20.	Bene Albert	66.	Fodor Lász]ó
21.	Bene Antal	67.	Földesi Albert
22.	Bene Gyula	68.	Földesi Ferenc
23.	Bene Imre	69.	Frankó István
24.	Bene Lajos	70.	Frankó János
25.	Bene László	71.	Furkó Bálint
26.	Bene László	72.	Gáll András
27.	Benke Imre	73.	Gáll Antal
28.	Berki Antal	74.	Gáll Antal
29.	Berkovics József	75.	Gáll Ferenc
30.	Biró András	76.	Gáll István
31.	Biró Antal	77.	Gáll Imre
32.	Biró Antal	78.	Gáll Imre
33.	Biró Elek	79.	Gáll Imre
34.	Biró Gábor	80.	Gáll Lajos
35.	Biró Gábor	81.	Gáll Lajos
36.	Biró Gerzson	82.	Gáll Lajos
37.	Biró Imre	83.	Gáll Zsigmond
38.	Biró János	84.	Gersényi József
39.	Biró József	85.	Gonda Gyula
40.	Biró Lajos	86.	Gonda László
41.	Biró Sándor	87.	Gonda Sándor
42.	Biró Sándor	88.	Gyarmati Zsigmond
43.	Biró Sándor	89.	Gyöngyösi Sándor
44.	Boldogh Imre	90.	Hajdu Lajos
45.	Boldogh István	91.	Harmat József
46.	Boldog Menyhért	92.	Horváth József
47.	Boros Ferenc	93.	Horváth József
48.	Bőr Imre	94.	Horváth László
49.	Budaházy Jenő	95.	Horváth Mihály
50.	Bunya György	96.	Horváth Sándor
51.	Csonka Lajos	97.	Jámbor Antal
52.	Csordás Albert	98.	Jámbor Mihály
53.	Dede Sándor	99.	Jenei Imre
54.	Domokos Antal	100.	Jenei Imre
55.	Domokos Ferenc	101.	Jenei Mihály

174.

102.	Jenei Mihály	148.	Kiss Sándor
103.	Jenei Mihály	149.	Kiss Sándor
104.	Jenei Sándor	150.	Koroknay Gergely
105.	Jenei Sándor	151.	Koroknay Sándor
106.	Joó Imre	152.	Kovács József
107.	Joó István	153.	Kovács Sándor
108.	Juhos András	154.	Kovács Zsigmond
109.	Karacs Gábor	155.	Kóti Lajos
110.	Karacs Géza	156.	Kóti Sándor
111.	Karacs Imre	157.	Lakatos János
112.	Karacs Lajos	158.	Lázár Márton
113.	Karacs Lajos	159.	Lázár Sándor
114.	Karacs Lajos	160.	Marton Imre
115.	Karácsony Béla	161.	Marton Imre
116.	Karácsony Imre	162.	Marton Imre
117.	Karácsony László	163.	Marton Sándor
118.	Karácsony Márton	164.	Martonik Mihály
119.	Karácsony Miklós	165.	Medgyesy Gábor
120.	Karácsony Sándor	166.	Mester Lajos
121.	Karmazsin Lajos	167.	Mihalkó Géza
122.	Karmazsin Sándor	168.	Mosolygó Imre
123.	Katona Bálint	169.	Mozsonyi Gábor
124.	Katona István	170.	Mozsonyi Imre
125.	Katona János	171.	Nagy Albert
126.	Katona József	172.	Nagy Antal
127.	Katona Lőrinc	173.	Nagy Antal
128.	Kádár Imre	174.	Nagy Gábor
129.	Kántor Károly	175.	Nagy Gábor
130.	Kecskés János	176.	Nagy Gábor
131.	Kenéz Gyula	177.	Nagy Imre
132.	Kemecsei Albert	178.	Nagy Imre
133.	Kemecsei Benjámin	179.	Nagy István
134.	Kemecsei Imre	180.	Nagy Jenő
135.	Kemecsei Imre	181.	Nagy József
136.	Kemecsei Lajos	182.	Nagy Lajos
137.	Kemecsei Lajos	183.	Nagy Lajos
138.	Kemecsei Lajos	184.	Nagy Lajos
139.	Kemecsei László	185.	Nagy László
140.	Kemecsei Sándor	186.	Nagy Sándor
141.	Kiss Bertalan	187.	Nagy Sándor
142.	Kiss Imre	188.	Nagyidai István
143.	Kiss Imre	189.	Nyirő Imre
144.	Kiss József	190.	Nyirő Imre
145.	Kiss Károly	191.	Nyirő János
146.	Kiss Lajos	192.	Nyúl József
147.	Kiss László	193.	Oláh Elek

175.

194.	Oláh Károly	239.	Szabó Márton
195.	Oláh Lajos	240.	Szabó Sándor
196.	Orbán Imre	241.	Szalai Károly
197.	Papp Gyula	242.	Szántó János
198.	Pataki Miklós	243.	Széles Imre
199.	Pálfy József	244.	Szilágyi Imre
200.	Pálfy Sándor	245.	Szilágyi Gábor
201.	Pásztor István	246.	Szőllősy Antal
202.	Pécsi Lajos	247.	Sző1lősy Imre
203.	Pécsi Sándor	248.	Szőllősy József
204.	Pércsy Imre	249.	Szőllősy József
205.	Pércsy Imre	250.	Szőllősy Márton 00
206.	Pércsy József	251.	Szörnyi Albert
207.	Pércsy Miklós	252.	Szörnyi András
208.	Pércsy Sándor	253.	Szörnyi Balázs
209.	Pércsy Zsigmond 0	254.	Szörnyi Lajos
210.	Pércsy Zsigmond	255.	Szűcs János
211.	Pongrácz Ferenc	256.	Tizedes László
212.	Pócsi Albert	257.	Tóth András
213.	Rab Imre	258.	Tóth Imre
214.	Rácz Antal	259.	Tóth Imre
215.	Rácz Antal	260.	Tóth István
216.	Rácz Lajos	261.	Tóth István
217.	Rácz Mihály	262.	Tóth József
218.	Rák Imre	263.	Tóth Lajos
219.	Reichman Gyula	264.	Tóth Lőrinc
220.	Róth Andor	265.	Tóth Márton
221.	Sápy Géza	266.	Tóth Mihály
222.	Sápy Imre	267.	Török Gyula
223.	Sápy Lajos	268.	Török János
224.	Sápy Lajos	269.	Török László
225.	Sápy Menyhért	270.	Ványi Gyula
226.	Sárközi István	271.	Ványi Lajos
227.	Serdült Gyula	272.	Ványi Zsigmond
228.	Sugár Antal	273.	Végh Antal
229.	Sugár Imre	274.	Végh Gyula
230.	Sugár József	275.	Végh István
231.	Sugár Sándor	276.	Végh Sándor
232.	Sólyom József	277.	Vékony Sándor
233.	Szabó Antal	278.	Veres Balázs
234.	Szabó Gábor	279.	Veres Imre
235.	Szabó Imre	280.	Veres Sándor
236.	Szabó Imre	281.	Vincze Elek
237.	Szabó József	282.	Zákány Antal
238.	Szabó Lajos

176.

Vitézi rend. Ám nem csak hősi halottaink vannak a világháborúból, hanem élő bizonyságai is a magyar vitézségnek. Ezeknek a magyar hazánk védelmében kitűnt, feddhetetlen honfiaknak a részére, amint azt a vitézi telek adományozásáról és alapításáról szóló 6650/1920. számú kormányrendelet megállapítja, – a haza el nem múló hálája jeléül, az államfő által ingatlanok adományozhatók aképen, hogy az adományozott ingatlanhoz meghatározott közszolgálatok teljesítésének kötelezettsége fűződik és az ingatlan különleges jogi minősítést és vitézi telek nevet nyer. Országunk megcsonkíttatása és a vesztett háború súlyos terhei – sajnos – lehetetlenné teszik a vitézi rend minden tagjának megfelelő vitézi telekkel való ellátását, bár a tulajdonos saját maga is alapíthat akár a maga, akár leszármazója részére vitézi telket s ha az ilyen alapítást az államfő megerősíti, az alapítólevél az adománylevelet pótolja.

Ennek a háború után teremtődött és Kormányzó Úr Őfőméltózága legmagasabb vezetése alatt álló legszebb magyar intézménynek, a Vitézi rendnek Földesen is megvan a maga szervezete, amely – mint a Hajdúvármegyei Vitézi Széknek, illetve a Hajdúszoboszlói Vitézi Járásnak a kiegészítő része – Vitéz K i s s István nyug. m. kir. őrnagy, járási hadnagy és vitézi őrmester vezetése alatt a következő vitézekből és várományosokból áll:

Felavatott vitézek:
Bíró Albert	Kemecsey Antal	Szántó Bálint
Bíró Lajos+	Kemecsey Gerson	Szilágyi János
Csótó András	Kiss Mihály	Szűcs Mihály
Győrffy Imre	Nagy Albert	Szörnyi Pá1
Karmasin Ferenc	Pécsi Zsigmond	Török Zsigmond

Felavatott várományosok:
Boldogh Imre
Kemecsey Imre (Antal fia)	Kemecsey Imre (Gerson fia)

E vitézi rendnek a bajtársi szellem ápolására és magyarnak a magyart segíteni, támogatni akaró és tudó szellem kifejlesztésére alkalmas erejét és kitűnő nevelő voltát egyebek között az az alapítvány is mutatja, amelyet a vitézi rend földesi tagjai, a helybeli vitézek sürgős szükség esetére kisebb kölcsönnel való segélyezés céljából, önerejükből hoztak létre és tartanak fent. Az alap 1930. VI. 22. keletkezett 262.81 pengővel s mai állaga 778.40 P.

Alapítólevelét jóváhagyta a Népjóléti és Munkaügyi M. Kir. Miniszter 200.231/1932, sz, a.

177.

5. Nemes családok 1848-ig.

A n t h o s c. n. l. 1662. XI. 1. Apafi Mihálytól Anthos János és Galambfalvi Gáspár részére, kiknek Mogyoróson és Galambfalván voltak birtokaik. János fia, Gergely 1707-ben Földesen rector, 1709-től Dancsházán lelkész. Nősült Földesről s 3 fia: Gergely, Sámuel és István anyjuk öröksége révén Földesen telepedtek le. Leszármazóik nbl.-t nyert Szabolcs vm. 1834-ben Bálint, Ferenc, Gábor, Gergely, György, István, János, József, Imre, Károly, Márton, Sándor. Szabolcs 1834. f. 34:1101.

B a l á s i c. n. 1. 1681. VII. 5. I. Leopoldtól György részére. Kih. Szabolcs vm. E Györgynek Ferenc fiától származott unokája, Bálint, illetve ennek fia, Ferenc 1783-ben nyert nb1.-t Szabolcs vm.-től Elenchus Nob. 1776–1784. év 60. l.

B a l o g h Pelejthei Ádám földesi lakosnak Zsigmond fiától származott unokái: Zsigmond, Imre, Mihály és János Kolozs vm.-nek 1750. évben kelt nbl.-vel igazolják nemességüket Szabolcs vm. előtt. 1727. f. 28S. és 1815. f. 15. 756.

B a r a n y a y c. n. 1. 1693. X. 15. Leopoldtól Mihály, István, Pál és János testvérek részére. Kih. Szabolcs vm. és nádori donáció 1752-ben püspökladányi telkükre. Leszármazóik nemesi igazolása Szabolcs vm. 1756. f. 57/379. és 1818. f. 10/763.

B a r c s a c. n. 1. 1666. IX. 29. Leopoldtól Pál és fiai: András, János, Pál és István részére. Kih. Szabolcs vm. Nbl. Bálint, György, István tetétleni és Péter bihartordai lakosok részére Szabolcs 1808. f. 8/857. A család Tetétlenről költözött Földesre.

B a r t h a kabai és földesi cs. c. n. l. 1. 1687. VI. 12. I. Leopoldtól Tamás, István és Gergely testvérek részére. Kih. Szabolcs vm. Leszármazóik nb1. Szabolcs 1751. f. 52/344. és 1794. f. 10/816. A Kabán lakók Bihar vm.-től 1806., a Pocsajon lakók 1835.

B e n e c. n. 1. 1632. II. 24. II. Ferdinándtól Pál, István és Péter testvérek részére. Kih. Borsod. Torda és Bihar vm. Borsodból Derecskére kerültek: István, Márton és András. Közülök István, ki Földesen a Pércsy-családba házasodott, 1735. IV. 10. nbl.-t kap Szabolcs vm.-tő1. Ennek a leszármazói 1752-ben Szabolcs, 1790. körül pedig Borsod vm.-ben igazolják nemességüket. Szabolcs 1847. f. 47/1245. E családból származik B e n e Antal főbíró.

B e r e c z k y c. n. l. 1650. X. 26. II. Rákóczi Györgytől István részére. Kih. Bihar vm. Istvánnak István fiától származott unokái: Mihály és György földesi lakosok nbl. Szabolcs vm. 1741. f. 42/299.

B e s s e n y e y Szűcs György földesi jegyző, ki debreceni származású volt, őseinek Róbert Károly és Nagy Lajos királyoktól nyert adománylevelei alapján kért nbl.-t Szabolcs vm.-től 1757. f. 58/319.

178.

B i. r ó c. n. 1. 1613. III. 22. II. Mátyástól Gáspár részére. Kih. Szabolcs vm. Ennek Mihály nevű fiától származott unokái: András és István 1727., majd a későbbi leszármazók: István, András és Péter 1741. és 1834. években nyertek nbl.-t Szabolcs vm.-től. 1834, f. 34/409.

B o l d o g h c. n. 1. 1646. XI. 2. III. Ferdinándtól Ábrahám és fia, Ferenc részére. Kih. Szabolcs vm. Leszármazóik 1738., 1767, és 1834. években igazolják nemességüket Szabolcs vm. előtt 1834. f. 34/402.

B o r o s s v. Borissza. Adományos birtokos család főleg Bihar vm.-ben. László ezredes kapitány perel 1652-ben a földesi nemesekkel s László nevű unokája bizonyítja nemességét Szabolcs vm. előtt 1727. f. 28/3 A család fiágon kihalt.

B u d a h á y Weskóczi. Előkelő, ősi nemes család, melynek leszármazói, mint P a r l a g h y leányági örökösök, mai is nagybirtokosok az ősi szentmiklósi pusztán.

C s a p ó Ecsedi c. n. 1. 1655. III. Ferdinándtól Pál részére. Kih. Zemplén vm., majd Szatmár vm. Leszármazói Zemplén, Szatmár és Hajdú vármegyékben s Debrecenben laknak. A Sápon és Földesen lakók 1806-ban Bihar vm. előtt igazolták nemességöket.

C s o n t o s c. n. 1. 1651. X. 10. III. Ferdinándtól István és András testvérek részére. Kih. Szabolcs vm. Istvánnak fiai Ferenc és András, illetve Ferenc fiai Pál és István és Andrásnak András fia 1733-ban igazolják nemességüket Szabolcs vm. előtt. 1733. f. 34/293.

D a n c s h á z y Oláh c. n. 1. 1698. I. Leopoldtól János és fiai: Mihály, István részére, majd nádori donáció 1754-ben Dancsházy birtokra. Kih. Bihar és Szabolcs vm. Mihály, István, János és András földesi lakosok nemességigazolása. Szabolcs 1767. f. 68S61.

D o m o k o s. A család 1650-es évek táján került Földesre s a bajomi Hajdú-családba házasodás útján jut birtokokhoz Földesen. Az 1725–1733, években folyt nemesi vizsgálatkor igazolták, hogy nemes levelök elveszett, de 60 évet meghaladó idő óta nemesi jog gyakorlatában voltak. Egyes ágak Hajdúszoboszlóra és Hajdúnánásra szakadtak. Több ízben nyertek nemesi bizonyságlevelet Szabolcs vm.-től s 1752-ben nádori donációt szentmiklósi birtokukra. Szabolcs 1767. f. 68/361., 1802, f. 2/30., 1834. f. 34/763. és 1844. f. 44/593.

F ö l d e s s y András, György és Sámuel, majd Miklós és Gáspár, mint az ősi, első földesi földbirtokos család leszármazói, az 1725–1733. években folyt nemesi vizsgálatok idején birtokos nemeseknek elismertetnek Szabolcs 1737. f. 38/45. A családnak Püspökladányon 1674. évben még 9 jobbágytelke volt. Szabolcs 1674. f. 92/2.

179.

G a á l c. n. l. 1652. XI. 7. III. Ferdinándtól György és fia, János részére. Kih. Szabolcs vm. A család Kabán, Diószegen és Szováton lakott. A földesi ág Diószegről jött s 1738-ban igazolta nemességét Szabolcs vm. előtt 1738. f. 39/45. Nádori donációt is kaptak 1754-ben a dancsházi birtokukra.

G a r a c. n. 1. 1639. IV. 6. III. Ferdinándtól János és Mátyás részére. Kih. Szabolcs vm. István földesi lakos 1790-ben nyert nbl.-t Szabolcs vm.-től.

G y ő r f f y Sassi c. n. 1. 1628. VIII. 22. Bethlen Gábortól a sassi vitézek számára, köztük Jánosnak, kinek leszármazói Hadházra, Magyar Homorogra, Szakállra, Földesre, Debrecenbe és Hajdúböszörménybe kerültek. A földesi ág Szabolcs vm.-től 1794. és 1831. években nyert nemesi bizonyságlevelet.

G y ö n g y ö s s y c. n. 1. 1598. IV. 17. Báthory Zsigmond- tól János és Balázs rézére. Kih. K.-Szolnok vm. Földesen, Sápon és Nagyváradon lakó leszármazóik Szabolcs vm.-től kaptak nb1.-t 1819. f. 191150.

H a j d ú Vajdahunyadi c. n. 1. 1627. IV. 27. Bethlen G. és 1634. V. 1. II. Ferdinándtól. Kih. Bihar vm. Zálogvétel útján szerzett e család birtokokat a XVII. század folyamán Földesen és Szentmiklóson. Bajomban és Berettyóújfaluban lakó leszármazók Bihar vm. előtt igazolták nemességüket 1727., 1790. és 1805. években.

H a r a n g h y régi földesi család, mely c. n. 1.-t is szerzett 1630. V. 27. II. Ferdinándtól. Gáspár földesi lakos fiai: Pál és György Szabolcs vm. előtt igazolják nemességöket 1727. f. 28/167.

H o d o s s y Földesen és Nádudvaron birtokos ősi család, melynek tagjai Heves vm.-ből költöztek be. Nemességüket 1767-ben igazolják Szabolcs vm. előtt. 1767. f. 68/954.

I l l y é s c. n. 1. 1715. VIII. 12. III. Károlytól Zsigmondnak és testvéreinek. Kih. Bihar vm. Márton és Gergely földesi lakosok Szabolcs vm. előtt igazolnak 1738-ban.

I s ó c. n. 1. 1618. III. 30. II. Mátyástól Baltazár és fiai: Pál és György részére. Kih. Szabolcs vm. Debrecenben is laktak. Kata B o r o s s László felesége.

J e n e y Sassi c. n. 1. 1628. VIII. 22. Bethlen Gábortól Miháy részére. Kih. Bihar vm. Mihálynak Mihály nevű fiától származott unokái: Mihály, Bálint és László Szabolcs megye előtt igazolják nemességüket 1738. f. 39/293. és 1741. f. 42/299. és 1816. f. 16/475.

K á l l a y Eötvös v. Simándi c. n. 1. 1606. 111. 8. Bocskay Istvántól János részére. Kih. Zemplén. Zemplénből Hajdúnánásra s Földesre kerültek a család egyes tagjai. A hajdúnánási ág nb1.-t kapott Zempléntől 1830. III. 2., majd Szabolcs vm.-től 1830. IX. 20. A földesi ág is folytat nemességigazolási pert Szabolcs vm. előtt 1819. f. 19/1139.

180.

K a r a c s c. n. 1. 1654. III. Ferdinándtól. Kih. Heves vm. A nemességszerző János fiai: Pál, István, illetve Pál fiai: János, György, Gergely, továbbá az első István fiai: István és Péter 1767-ben igazolják nemességüket Földesről Szabolcs vm. előtt. 1767. f. 68/229. és 361. E család leszármazója Karacs Bertalan, kinek birtokában vannak a község történelmére nézve is becses adatokat tartalmazó iratok.

K a r á c s o n c. n. 1. 1606. XI. 14. Bocskay Istvántól és 1618. V. 25. Bethlen Gábortól donáció Szentpéterszegre és Gáborjánra: Gergely (Csökmő), András (Gáborján) és István (Szentpéterszeg) testvérek részére. Kih. Bihar vm. A család eredetileg Debrecenben lakott. Egyes ágak Berettyóújfaluba, Szoboszlóra és Földesre szakadtak. A földesi és berettyóújfalusi ág nemességét igazolta Bihar vm. előtt 1731., 1754., 1693., 1818., 1842. években.

K a t o n a c. n. 1. 1632. VII. 18. II. Ferdinándtól Kelemen és négy fia részére. Kih. Zemplén vm. A család egyes tagjai Kenderesen, Balmazújvároson és Nádudvaron laktak. A földesi ág, mely Kenderesről szakadt oda, Szabolcs vm. előtt igazolja nemességét 1741-ben 1741. f. 42/299.

K e m e c s e y Földesen és Nádudvaron élő család, melynek őse, Mihály 1618-ban mint mikepércsi hajdú, Bethlen Gábortól kap 85 más társával együtt fejedelmi megerősítést ott szerzett birtokára. Mihálynak István fiától származó unokái: Mihály földesi és István kabai lakosok, illetve Miklós fiától származó unokái: Gergely és János Szabolcs vm. előtt igazolják nemességüket 1753. f. 54/238., a Földesről Nádudvarra került ág pedig 1826. f. 26/951.

K i s s c. n. 1. 1649. XI. 10. III. Ferdinándtól István, Mihály, Gáspár testvérek részére. Kih. Szabolcs vm. Leszármazóik Szabocs vm. előtt igazolják nemességüket 1738. f. 39/293.

K i s s c. n. 1. 1646. XI. 5. III. Ferdinándtól Lukács és fiai Mihály, András, Péter, János részére. Kih. Szabolcs vm. A nemességszerző Jánosnak Mózes fia már 1720-ban Földesen lakik mert anyja Boldogh -leány volt, s János nevű fiától született unokái: János, Ferenc, Gergely, András és György 1771. I. 21. nyernek birtokos nemes voltukról nbl.-t Szabolcs vármegyétől Gergelynek József nevű fia Szoboszlóra, Gergely fiától született Gáspár nevű unokája pedig Váncsodra költözött. Az 1771-ben nbl.-t nyert Györgynek Ferenc fiától Ferenc, József és Gábor unokája 1847. X. 4. újabb nbl.-t szereznek Szabolcs vm.-tő1. Ennek a Józsefnek a fia Kiss M. József m. kir. gazdasági tanácsos, illetve unokája Vitéz K i s s István őrnagy (sz. 1881. XII. 24.).

K i s s c. n. 1. 1651. X. 10. III. Ferdinándtól András és fiai Bálint, Pál, István részére. Kih. Szabolcs vm. A család Földesen, Derecskén és Bajomban lakó leszármazói Szabolcs vm. előtt igazolják nemességüket 1749. f. 50/206. és 1756. f. 57/519.

181.

K o r o k n a y c. n. 1. 1573. V. 24. Miksától Gergely részére. Kih. Szatmár vm. A család Csengerújfaluból Sápra s onnan került Földesre. György és fiai: György, Pál 1760. II. 4. Szatmár, majd ugyanez évben Szabolcs megyétől kapnak nbl.-t 1760. f. 61/400. A későbbi leszármazók Szabolcstól újabb nbl.-t kapnak 1835. f. 35/397.

K o v á c s c. n. 1. 1606. II. 20. Bocskay Istvántól Péter részére. Kih. Bihar vm. Péternek Mátyás nevű fiától származó unokái: Mihály 1727-ben földesi, Márton monori lakosok. Szabolcs 1727. f. 28/261.

K o v á c s c. n. 1. 1655. V. 12. III. Ferdinándtól Pál és Tamás részére. Kih. Szabolcs vm. János nevű leszármazó, földesi lakos, Szabolcs vm. előtt igazolja nemességét 1767. f. 68/361.

K o v á c s c. n. 1. 1690. VI. 24. Leopoldtól Péter és gyermekei részére. Kih. Szatmár vm. A család Közép-Szolnok vm.- ből költözött Földesre a XVIII. sz. elején. Leszármazók: Márton 1800., Bálint 1824. és Lajos 1859.

K ö r ö s s y c. n. 1. 1626. II. 5. II. Ferdinándtól György részére. Kih. Szabolcs. Ennek a Györgynek Mihály nevű fától származott unokái: János és György 1738-ban igazolják nemességüket Szabolcs vm. előtt 1738. f. 39/293. A Mezősason és Péterszegen lakók nb1.- t nyertek Szabolcs vm.-től 1795. f. 11/143.

K ö r t v é l y e s s y c. n. 1. 1629. II. Ferdinándtól István részére. Ennek Márton fiától származó unokája: János 1738-ban, ennek pedig Zsigmond és Ferenc fiai 1767-ben igazolják nemességüket Szabolcs vm. előtt 1738. f. 39/293., 1767. f. 68/361. és 1819. f. 19/205.

K u n c. n. 1. 1649. Rákóczi Györgytől András és Mihály részére. Kih. Szabolcs vm. Mihálynak Pál fiától származó unokája: Pál s ennek fia: Mihály Szabolcs vm. előtt igazolják nemességüket 1738. f. 39/290.

L á s z l ó c. n. 1. 1701. VII. 3. Leopoldtól András és István részére. Kih. Közép-Szolnok vm. Andrásnak István fia költözött Földesre s fiai: István és Sámuel igazolják nemességüket Szabolcs vm. előtt 1773-ban. Elenchus Nobilitar-s.

M a g y a r c. n. 1. 1654. IX. 10. III. Ferdinándtól György és Márton részére. Kih. Bihar vm. Mártonnak István nevű fia került Földesre Abáról s Heves vm.-től nyer nbl.-t 1773-ban, majd később 1830. VII. 16. Bihar megyétől a további leszármazók.

M a k a y c. n. 1. 1643. II. 25. III. Ferdinándtól Pál részére. Kih. Abauj vm. András nevű fiától származott unokája: Mihály igazolja nemességét Szabolcs vm. előtt 1745. f. 46/330.

M a r t o n c. n. 1. 1633. XII. 3. II. Ferdinándtól. Kih. Abauj-tolna vm. Földesre került Andrásnak István, György, Mihály fiai és unokái Abauj vm.-től 1766. II. 18. kelt nbl.-lel igazolják nemességüket Szabolcs vm. előtt 1766. f. 67/361.

182.

M a t a c. n. l. Rákóczi Györgytől, elveszett. Kih. Bihar vm. Nemességszerző volt állítólag Gergely, kinek Mihály fiától származó unokája: Demeter 1773-ban Szabolcs vm. előtt folytat nemességigazolási pert. Szabolcs 1746. f. 47/284. és Elenchus Nob. 1773-1784.

M e g y e s y c. n. 1. 1642. X. 20. III. Ferdinándtól Pál részére. Kih. Szatmár vm. Pálnak István fiától származó unokája: István micskei lakos, ennek István fia Földesre, Mihály pedig Debrecenbe költözött s 1746-ban Szabolcs vm. előtt igazolják nemességét 1746. f. 47/284.

M o c s á r y c. n. 1. 1654. IX. 10. III. Ferdinándtól Lukács és fia részére. Kih. Szabolcs vm. Lukácsnak Lőrinc fiától származó unokája: György igazolja nemességét 1743. f. 44/202. Szabolcs vm.

M o g y o r ó s i lásd: Anthos.

M o n o s c. n. 1. 1621. Bethlen Gábortól Péter és István részére, kiknek leszármazói: Mihály és István 1743. és 1767. években igazolják nemességüket Szabolcs vm. előtt 1743. f. 44/202. és 1767. jkv.150.1.

N a g y vagy Kiss c. n. 1. 1580. Rudolftól Pál és László részére. Kih. Szabolcs vm. Lászlónak Andrástól származó unokája: Gergely még é1 1738-ban s ennek unokája: György igazolja nemességét 1743. Szabolcs 1738. f. 39/291. és 1743. f. 44/267.

Nagy c. n. l. 1661. IV. 5. Leopoldtól Demeter és András részére. Kih. Borsod vm. András unokái: András földesi, László tiszalöki, és István szováti lakosok 1793. nbl.-t kapnak Szabolcs vm.-től, majd 1802. Borsod vm.-től.

N a g y régi birtokos nemes család, melynek tagjai 1752-ben Szentmiklóson levő birtokaikra nádori donációt, majd András, Bálint, Gergely, György, Mihály, István és János 1765. és leszármazóik 1831-ben nyernek nb1.- t Szabolcs vm. 1831. f. 31/1177. sz.

N a g y i d a y. Zemplén vm.-ből jöttek Földesre s Gergely 1738-ban birtokos nemességét, majd fia: György 1749. ármálista nemességét igazolja Szabolcs vm. előtt. 1749. f. 50/210.

N y i r ő c. n. 1. 1625. IV. 17. II. Ferdinándtól János részére. Kih. Abauj és Sáros vm. Jánosnak György fiától származó unokája: György 1738-ban igazolja nemességét Szabolcs vm. előtt, majd ennek fia: György 1767-ben. 1738. f. 39/293. és 1767, f. 68/361.

O l á h lásd: Dancsházy.

P á s z t o r c. n. 1. 1637. XI. 20. III. Ferdinándtól Pál és János részére. Kih. Borsod vm. János leszármazói 1738-ban, majd János, Mihály, Bálint és István 1807-ben nyernek nbl.-t Szabolcs vm.-tő1 1807. f. 7174.

P é r c s y ősi, Árpádok korában már szereplő család, melynek egyik ága 1640. körül került Földesre Mikepércsről, ősi fész-

183.

kéből. János és Mátyás ősi nemességét 1732-ben a H. T. T. is elismeri. Nbl. Szabolcs 1732. f. 33/195. és 1738. f. 39/293.

R i t o o k c. n. 1. 1615. II. 9. II. Mátyástól Antal részére. Kih. Zemplén vm. Gálszécsről költözött Földesre János fia: György, kinek felesége B o r o s s Anna volt 1740. körül. Nbl.-t kapott Szabolcs vm.-től 1749. f. 50/210. és 213.

S á p y c. n. 1. 1646. IX. 2. III. Ferdinándtól János és fiai részére. Kih. Szabolcs vm. Leszármazóik 1738., 1767. és 1841-ben kapnak nbl.-t Szabolcs vm.-től. 1738. f. 39/293. és 1841. f. 42/1286. E család sarja Sápy Gábor 1848–1850. főbíró és váradi státusfogoly. Egyes tagok Debrecenbe, Bagosra és Sárándra kerültek s kaptak nbl.-t 1834-ben.

S ó l y o m c. n. 1. 1639. X. 10. I. Rákóczi Györgytől. Kih. Bihar. Nb1.-t nyert Szabolcs vm.-től Balás földesi lelkész 1816. f. 16/1332.

S o m o g y i Ferenc földesi közbirtokost kétségtelen nemesnek ismeri el Szabolcs vm. 1743. V. 16. nbl.-e alapján ugyancsak Szabolcs 1774-ben. Elenchus Nob.

S z a b ó v. Sami c. n. 1. 1655. II. 2. III. Ferdinándtól Sami S z a b ó István és Cseh Szabó János részére. Kih. Szatmár vm. István unokái: András és Ferenc Szatmár, majd Szabolcs vm. előtt igazolják nemességüket 1738. f. 39/290.

S z a b ó v. Pércsi donáció 1607. XII. 20. Rákóczi Zsigmondtól egy kisbajomi nemesi kuriára, Szabó András részére. Leszármazói Szabolcs vm. előtt igazolják nemességüket 1745. és 1817. években. 1746. f. 47/332. és 1817. f. 17/1268. Valószínüleg ebből a családból származnak azok a tetétleni Szabók, akik Szabolcs vm. előtt folytatnak nemességigazolási pert 1840. f. 40/1051. sz.

S z a b ó Jenei c. n. 1. 1659. IX. 5. Leopoldtól István és Jakab részére. Kih. Szabolcs vm. Istvánnak István fiától származó unokája: Mihály nbl.-t 1767-ben Szabolcs vm.-től 1767. f. 68/361.

S z a t a i. Őse Szatai István, mint mikepércsi hajdú 1615-ben kap 85 társával együtt Bethlen Gábortól fejedelmi megerősítést Mikepércsen szerzett birtokára. Mikepércsről Debrecenbe és Földesre került a család. Birtokpere István földesi lakosnak Szabolcs vm. előtt 1748. f. 49/295., mint Csely leszármazónak K a r a c s Jánossal családi iratokért.

S z e g h y ősrégi birtokos nemes család, melynek Bihar, Békés és Szabolcs vm.-ben voltak nemesi jószágai. Egy ág Zemplén vm.-ben virágzik.

S z é l e s c. n. 1. 1666. Leopoldtól Péter részére. Kih. Zemplén vm. Tamás fia már 1728. földesi lakos s leszármazói 1772. és 1830. években nyernek nbl.-t Szabolcs vm.-tő1 1728. f. 29/206. és 1830. f. 30/548.

184.

S z ő k e földesi, sápi, szoboszlói és debreceni cs. C. n. 1. 1637. XII. 4. III. Ferdinándtól Gáspár és Demeter részére. Kih. Szabolcs vm. Ferenc földesi lakos nbl. 1727. f. 28/3. Későbbi leszármazók nbl. 1828-ban.

S z ő 11ő s s y c. n. 1. 1638. I. Rákóczi Györgytől Gáspár és két fia részére. Mártonnak János fiától származó unokája: Ferenc nb1. Szabolcstól 1738. f. 39/290.

T h u r y c. n. 1. 1646. XI. 2. III. Ferdinándtól Miklós részére. Kih. Szabolcs vm. István fiától való unokái: Miklós és Gergely nbl. Szabolcs 1738. f. 39/298.

T i s z a y Sámuel földesi lakos birtokos nemes fiai: János, István és Mihály az 1727. évi igazolás alapján nemeseknek elismertetnek Szabolcs 1767. f. 68/361.

T ó t h donáció és nemesítés 1607. XII. 26. Rákóczi Zsigmondtól Mihály és 400 hajdútársa részére. Leszármazója: András 1745., ennek fia: János 1776. igazolja nemességét Szabolcs vm. előtt. Elenchus Nob. 1776–1784.

T ó t h c. n. 1. 1630. II. Ferdinándtól György részére. Kih. Abauj. Fia: Mihály, kinek Mihály fiától való unokája: János igazolja nemességét Szabolcs vm. előtt 1749. f. 50/206.

T ó t h c. n. 1. 1650. X. 1. III. Ferdinándtól Mihály és fiai részére. Kih. Szabolcs vm. Leszármazója: Mihály s ennek fiai: István, János, Gergely, Gáspár Szabolcs vm. előtt igazolják nemességüket 1738. f. 39/293. és 298.

T ó t h v. Kovács c. n. 1. 1655. V. 12. III. Ferdinándtól Tamás részére. Kih. Szabolcs vm. Tamásnak két fia volt, egyik György, kinek fia: János földesi lakos, másik fia: Ferenc, kinek fiai: István endredi és Miklós börvelyi lakosok nbl.-t kapnak Szabolcs vm: től 1776-ban. Elenchus Nob. 1776–1784.

T ö r ö k c. n. 1. 1637. Rákóczi Györgytől Bálint részére, kinek Mihály fiától való unokája: János földesi lakos igazolja a nemességét Szabolcs vm. előtt 1728. f. 29/206., majd ennek fiai: Bálint és János 1738. f. 39/293. A H. T. T. kételyeket támasztott a leszármazás ellen s újabb igazolásra utasítja őket.

V a j d a c. n. 1. 1598. Báthory Zsigmondtól György és András részére. Györgynek a leszármazója: Pál, kinek István fiától való unokája: Pál igazolja nemességét Szabolcs vm. előtt 1738. f. 39/290.

V á n y i. A Földessy-családdal együtt mai is virágzó ősi földesi család, melynek ősei az Árpád-házi királyoktól 1268. és 1296-ban nyertek nemesi jószágokat. Egyik ága Szatmár vm. élt. Leszármazói közül János Szabolcs vm. előtt igazolja nemességét 1738. f. 39/298., majd a későbbiek 1761. és 1825. években.

V é g h c. n. 1. 1617. V. 1. Bethlen Gábortól Mátyás részére, kinek Péter fia a földesi, Menyhért a szoboszlói ág őse lett.

185.

Péternek János fiától való unokája: Péter igazolja nemességét Szabolcs vm. előtt 1738. f. 39/291.

Veress c. n. 1. 1652. I. 17. II. Rákóczi Györgytől Gergely, János és István részére. Kih. Bihar vm. Leszármazóik közül István és Péter 1727. és 1737., János fiai: János és Gergely pedig 1776-ban igazolják nemességüket Szabolcs vm. előtt. 1737. f. 38/45. Elenchus N.

V i n c z e c. n. 1. 1659. IV. 5. Leopoldtól Imre, Mihály és János részére. Kih. Szabolcs vm. Gergely és Miháhy igazolják nemességüket Szabolcs vm. előtt 1745. f. 46/266.

Z o l t h a y v. Thorday c. n. 1. 1579. VI. 24. Rudolftól Pál, Péter és István testvérek részére. Kih. Nyitra vm. E család leszármazója Dr. Z o l t a y Lajos ny. múzeumigazgató, debreceni lakos, Debrecen sz. kir. város országos hírű történettudósa és a debreceni m. kir. tudományegyetem díszdoktora. Atyja Földesen lakott s maga is ott született.

Nem igazolt nemes családok.

Á r k u s Mihály 1722–1727. években kuriális nemesi jószágot bír, mint a Ványi-család tagja. Valószínüleg kabai hajdú nemes család leszármazója.

B á t h o r i István mint szabad ember (libertinus) szerepel földesi tanács 1733. évi nemesi kimutatásában.

B o n a János mint szabad ember (libertinus) szerepel a földesi tanács 1733. évi nemesi kimutatásában. Valószínűleg nagyszalontai hajdú leszármazó.

E r d é l y i Ferenc, János és későbbi leszármazóik 1718-ban privilégiumszerzők.

H a j ó s András mint szabad ember (libertinus) szerepel a földesi tanács 1733. évi nemesi kimutatásában.

J o ó Mihály földesi és György sápi lakosok 1749-ben Szabolcs vm. előtt egy Rudolf király adta, 1603. IV. 24. kelt nemeslevéllel próbálják igazolni nemességüket, de a leszármazást igazolni nem tudták. Szabolcs 1749 f. 50/202.

K á d á r György libertinus a földesi tanács 1733. évi nemesi kimutatásában. Hajdúszoboszlói nemes lovashajdú leszármazott.

K a r m a s i n Bálint 1692-ben privilégiumszerző, úgyszintén 1718-ban is, mint a Pércsy-család tagja bírt nemesi kuriát.

K e m é n y István 1692-ben privilégiumszerző, továbbá 1718-ban is, zálogos Csely jószágban kuriális nemes.

L á z á r Mihály Szabolcs vm. előtt nemességigazolást folytat 1790. f. 3/140. és 1810. f. 10/604.

M é d i István Püspökiből került Földesre s a Földessy családba való házasodás révén kuriális birtokos, 1733-ban a földesi tanács kimutatása szerint libertinus.

186.

N a g y Gergely kurialista 1733-ban. mint Kunságból jött libertinus.

P a r t i István 1720., Miklós 1722-1737. kuriális, de nemességet nem igazolt.

P a t a k y Ferenc fia: János Szabolcs vm. előtt nemességigazolást folytat 1732. f. 33/101

S e r e s János nemességigazolása Szabolcs vm. előtt 1738. f. 39/293.

S z a b ó Apáti Mihály fiai: Ferenc és Mihály privilégiumszerzők. 1692. és 1718. években nemességigazolásuk Szabolcs vm. előtt 1746. f. 47/332.

S z i l á g y i Bálint nemességigazolása Bihar vm. előtt 1816-ban és 1835-ben.

S z ű c s János 1728-ban privilégiumszerző kurialista.

V a r g a Miklós kurialista 1718-ban s a földesi tanács 1733. évi kimutatásában libertinus.

V i d a János 1692-ben s 1718-ban privilégiumszerző kurialista, aki 1738-ban egy Korlath Vitus névre szóló, II. Ferdinánd királytól kelt nemességlevéllel próbálja igazolni nemességét Szabolcs vm. előtt 1738. f. 39/290. és 293.

Földes község lakosainak száma:

1678.	év	113	család	Rápóti naplója	678	lélek
1684.	"	45	"	pestis után	270	"
1707.	"	45	"	adóösszeírás	270	"
1720.	"	114	"	adóösszeírás	674	"
1725.	"	101	"	adókivetés	606	"
1733.	"	92	"	adókivetés	552	"
1769.	"	332	"	templombővítés	2000	"
1784.	"	310	"	párbérösszeírás	2040	"
1801.	"	445	"	párbérösszeírás	2670	"
1818.	"			templombővítéskor	3000	"
1843.	"	800	ház	község saját összeírása.	4000	"
1857.	"			Ref. gondnoki számadásban	4229	"
1870.	"			Első hivatalos statisztikai összeírás	4549	"
1877.	"			Hajdú vm.-hez csatoláskor	457	"
1880.	"	1012	ház		4388	"
1890.	"	1073	"		4801	"
1900.	"	1117	"		5124	"
1910.	"	1320	"		5411	"
1920.	"	1334	"		5425	"
1930.	"	1402	"		5646	"

187.

Jegyzetek.

1 . Szabolcs vm. levéltára 1652. f. 70. N. 43. 2 . Vm. levéltár 2948/1908. sz. alispáni iratok. 3 . Hajdú vm. 136/1877. kgy. sz. 4 .U. o. 551/1894. kib. sz. 5 . A birtokbaiktatás kezdődött Sápon 1730.V. 4. s folytatódott Dancsházán V. 6. és Földesen. Jelen voltak a szomszédos községekből: Sápról: Nagy István főbíró. Szabó Pál jegyző, Csordás Mihály és Veress András. Tordáról: Szilágyi Bálint vm. esküdt, Tiszay János, Nagy Ferenc, Varga Mihály és Végh Ferenc. Rábéról: Juhász Péter és Pethe György. Dancsházáról: Bagossy István, Bagossy Mihály, Rab István, Nagy Ferenc, Elek István és Mocsáry Pál, Gaál Péter, Oláh Ferenc, Haranghy Pál és Bónis Gergely. A sápi beiktatásnak ellentmondottak: Boross László leánya: Mária Rithoók Györgyné, Erzsébet Szabó Györgyné, az egész birtok zálogjogán, Haty István békésgyarmati lakos pedig a magvaszakadt családhoz tartozó vérségi jogon. A dancsházi beiktatásnak ellentmondottak: Domokos János mint rokon, örökségi jogon, Kovács István és Nagy András pedig beruházott költségek címén. Lásd: Földes I. jkv. 231. 1. 6 . Az egész beiktatási per a község levéltárában, Jeney-Tóth-per címen. 7 . Szabolcs vm. levéltára 1747. f. 48/315. és 323. sz. Bihar vm. által 1747. IV. 9. végeztetett tanuvallomási jegyzőkönyvben érdekes vallomások vannak a Boross család birtokára és főleg Mezőszentmiklós községnek Földes felől eső határára nézve, amelyeket a tagosítás alkalmával már nem ismertek. Jeney László 65 éves bajomi lakos azt vallja, hogy Kocsordon volt a Boross-család birtoka, kaszált rajta Rabutin járáskor egy kazal szénát. Határa átal megyen a réten a Sápi Szegre és az andaházi oldalra, ahol van egy darab föld, melyen 45 szekér szénát kaszáltatott. Ez a Kocsordos határos a szentmiklósi földdel. Mosolygó Mihály 65 éves bárándi lakos szerint: A Kocsordos volt a Boross cs. birtoka, melynek nemesi határdombjai voltak, ő maga is ült rajtok. A földet Jeney László bírta zálogba s ő rakatott bele szöllőt, előzőleg a földesiek dinnyeföldnek használták. E birtokon akit lopáson értek, a tulajdonos, mint földesúr, maga büntette őket, s ha marha ment oda, meglőtte. (E földesúri jog gyakorlását a földesi tanuk tagadták.) A birtok fekvésére és határára nézve pedig azt vallotta, hogy az a Zugban, a rét mellett van, a neve Kocsordos, határa Sáp felé, a Peres nevű föld felé kikerekedik s éppen a szentmiklósi föld alá kanyarodik s ha a víz nem akadályozni, a határdombokat is megmutathatná. Ha e tanuvallomásokat összevetjük azzal a ténnyel, hogy a Sápi Szeg nevű birtok, mint a Parlaghy-család tulajdona, 1724. X. 9. kétségtelenül Szentmiklóson van s annak határait rontották el az azt árendában bíró földesiek, elég pontosan megállapító, a két községet elválasztó határvonal, amelyet a tagosításkor jóval beljebb, a falu háztelkein is túl mutattak a tanuk. 8 . Eredetije Domokos László törvénybíró tulajdona. Földes 745. hsz. Ebben az osztálylevélben szerepel Mózes Kiss János, mint a Boldogh-família örököse az Inacson, az Érháton. Az osztálylevél záradéka szerint a vinculum: a rágalmazási per büntetési összege, amelyet minden törvényes jogorvoslat félretételével csak a helység bírájának erejével is meg lehessen venni stb. Mint érdekességet említem még azt, hogy az osztálylevél szerint a Megyes dűlő a földesi határon van. Domokos János örökösei: Ferenc, Gáspár, Mihály, Anna, Erzsébet és István gyermekei teljesen egyenlő mértékben osztoznak. 9 . Tagosítási iratok és térképek a község levéltárában és Kiss M. József m. kir. gazdasági tanácsos tulajdonában. 10 . Tagosítás költségei és a gazdasági takarékpénztár létesítésének iratai a vármegye levéltárában 3262/1903. alispáni sz. a. 11 . Eredeti a köz-

188.

ség levéltárában. 12 . U. az u. o. 13 . U. o. 14 . Vm. levéltára 9142/1896. alisp. sz. 15 . Vm. levéltár: Vízi könyvek okmánytára. 16 . Szabolcs vm. 1572. jkv. 59. L 17 . Károlyi cs. Okl. III. 787. Szabolcs vm. 1565. jkv. 6. 1. Szoboszló városnak is sok erdője lehetett ebben az időben, melyeket Nagyerdőnek és a Karácsony völgye mellett fekvő Szent Antal cseréjének neveztek. 18 . Földes 1782. jkv. 180. 1. 19 . U. o. I. jkv. 232. 1. 20 . Földes I. jkv. 7. 1. Nagyiday Gergelyt, Nagy Lászlót és Nyirő Györgyöt 1705-ban a tanács 12-12 forintra bünteti azért, hogy marhájukat a bika alá fel nem adták, hanem zugbikával fedeztettek. Ha meggondoljuk, hogy ebben az időben a búza ára 1.50 frt. volt s a büntetést ennek megfelelően mai értékben kiszámítjuk, bizony nagyot fog nézni az a mai gazda, aki a jószágnemesítést célzó apaállat intézményt és a törzskönyvezést modern találmánynak tartja, holott azt a földesi nemesek már 250–300 évvel ezelőtt ilyen szigorúan alkalmazták! 21 . Földes 1815. jkv. 80. sz. 22 . Parlaghy László pere a Sápy-zugért 1724. Ennek a szomszédságában volt a Bika-zug nevű legelő. 23 . Szabolcs vm. 1652. jkv. 217. 1. 24 . Eredeti a község levéltárában. 25 . Földes 1815. jkv. 193., 281., 357. sz. 26 . U. o. 1835. jkv. 562. és 574. sz. 27 . U. o. I. * jkv. 31. 1.

189.

V. Rész.

Vallási és műveltségi viszonyok.

1. A református egyház története

Földes lakosainak középkori vallásos életéről, vagy egyházi berendezkedéséről egyáltalán semmi emlékünk nincs. A reformációt megelőző korban volt-e templom, vagy csak egy kis kápolna is, avagy Földes is azok közé a faluk közé tartozott, amely a Szent Istváni törvény szerint más 9 faluval együtt tartott fenn egy egyházat – mindezekre a kérdésekre adatok hiányában felelni nem tudunk.

Azt, hogy a község a többi szomszédos Szabolcs vm.-i községekkel együtt az egri püspökséghez tartozott, bizonyítani felesleges, aminthogy az is bizonyos, hogy a reformáció megerősödése után, az 1567-ben már megszerveződött debreceni egyházmegye kebelébe tartozott egészen 1821-ig. Ettől kezdve pedig mindmáig az alsószabolcs–hajdúvidéki egyházmegyéhez tartozik.

Hogyan és mikor fogadta el a község lakossága a reformációt, arra kétségtelen bizonyítékunk sincs, azt azonban meg kell állapítani, hogy bármilyen gyorsan éreztette is hatását hazánkban az 1517. X. 31. megindult nagy lelki mozgalom: a reformáció, nagy tévedés volna azt gondolni, hogy egy egészen más hitbeli és erkölcsi tartalommal bíró felekezet nevelésében felnőtt nemzedék minden komolyabb személődés nélkül elcserélte régi vallásos meggyőződését egy újjal; avagy annak külső megnyilatkozási formáit a szertartásokat, a ceremoniákat, amik főleg az egyszerűbb, tanulatlan tömegeket, még a lelki tartalomnál is erősebben kötik – egyszerűen máról-holnapra elhagyta volna.

Így volt ez mindenütt, még a vidék központjaiban, Váradon és Debrecenben is, ahol az 1551–1557. évekre esik az átalakulás komoly és határozott korszaka K á l m á n c s e h i Sánta Márton reformátori működése alatt, aki első megszervezője a debreceni egyházmegyének és a debreceni egyházkerületnek.1

Így kellett annak lenni Földesen is, mert hiszen ha Sápon 1551. még olyan komoly rágalomszámba ment, – valószínüleg a felvidékről oda került G o t t h Istvánnak eretnek és gyujtogató jelzővel való illetése, hogy azért Szabolcs vm. törvényszéke elé került K o v á c s István sápi lakos, 2 azután 1551. Hadház község r. kath. lelkésze, P é t e r presbyter, mint r. kath. plebanus szerepel tanuként Szabolcs vm. törvényszéke előtt, továbbá 1552. a nádudvari r. kath. plebánusnak, a menekülő bűnös részére

190.

oltalmat nyujtó közönséges házáról emlékezik Szabolcs vm. jegyzőkönyve, 3 sőt Bajomban még 1565-ben is, D e m e t e r, a r. kath. plébánus a végrendeteti tanu B a j o m i Benedek végrendeleténél,4 akkor legalább is nem valószínű, hogy Földesen a jelzett 1557. évnél korábban református lelkész működött volna. De nem valószínű az sem, hogy 1552-ben a mai Püspökladányon tartottak volna zsinatot a Debrecen vidékén levő lutheránus egyházak lelkészei abból a célból, hogy kiátkozzák a határozottan kálvini irányhoz csatlakozott K á l m á n c s e h i Sánta Márton debreceni lelkészt,5 mert hiszen éppen az 1551. év végére esik a törököknek az a borzalmas hadjárata, amely a Debrecen környékén levő községeket úgy elpusztította és lakosait úgy szétzilálta, hogy az 1551. év végétől kezdve Szabolcs vm. jegyzőkönyveiben még csak említésképen sem találjuk Püspökladány, Sáp, Földes stb. községek neveit egészen 1565-ig, holott addig lépten-nyomon egész sorozatát találhatjuk ezekre a községekre vonatkozó adatoknak.

Amennyiben tehát D r a s s k o v i c h György váradi kanonok 1552. július havában Bécsbe tett jelentése csakugyan Ladányról beszél, az nem igen lehetett más, mint a Békés megyei Körös-Ladány, amely ezekben az években előkelő birtokosai, főleg a reformációt pártoló N a d á n y i a k révén, kiknek itt kastélyuk is volt, – sokszor szerepel nagy fontosságú, országos kérdésekben is, aminthogy pl. 1553. aug. havában is itt tárgyalt három hétig P e t r o v i c h Péter a keleti Magyarország főuraival arról, hogy miképen lehetne a törökkel szövetkezve Nagyváradot elfoglalni, de ami legfontosabb: Körösladányon 1551-ben már kétségtelenül protestáns lelkész működik T o r d a y Benedek személyében.6

Ezeknek a kétségtelen történelmi adatoknak egybevetéséből pedig mindent inkább lehet következtetni, csak azt nem, hogy a Debrecen környékén 1551. végén elpusztított falvak szétszóródott lakosai és velük együtt, – ha voltak már protestáns – lelkészeik, éppen ezt az időpontot választották egy elpusztított községben zsinattartásra.7

Bármint álljon is egyébiránt ez a kérdés, a földesi ref. egyház megalakulását nem tehetjük korábbra 1557-nél, mint amely időpontban a református egyház Debrecenben is végérvényesen kialakult és megszilárdult.

Az első biztos adatot a földesi ref. egyház létezéséről 1597-ből ismerjük, amikor a debreceni tanács ítélkezik Mihály nevű papjának házassági válási ügyében, a férjet mondván ki bűnösnek a válóperben.8

Még az 1621. évben is csekély lélekszámú egyház lehetett a földesi, mert csak lelkész van s nincs rektora, tanítója 9 holott – mint köztudomású – a reformáció a lelkésszel együtt, ahol

191.

csak erre mód lehetett, a tanítót is beállította, amint ezt a szomszédos községek példája bizonyítja.10

Köztudomású tény, hogy a mohácsi vészben sok római katholikus főpap elesett, továbbá, hogy a mohácsi vész után három részre szakadt országban a két király párthívek szerzése és megtartása céljából az egyházi vagyonokat világi főuraknak adományozgatta. Ezek a körülmények nagyban elősegítették a reformáció gyors terjedését. Viszont a katholikus egyházak megszűntével az egyes községekben és városokban az egyházi vagyonokra maga a község vagy város tette rá a kezét, amint ezt a legelső ízben hozott 1567. évi s utánna csaknem minden egyházi törvényünk bizonyítja.

Ennek azután az lett a következménye, hogy a lelkészi javadalmak kérdése csaknem 1576-ig teljesen rendezetlen volt, amit még jobban elodáztak az örökös török háborúk és a két magyar államfő között szinte állandósult polgárháború, úgy hogy a lelkészek javadalmát szolgáló, országos törvényekben megállapított tizedet, illetve annak a multhoz képest a töredékét csak 1576-tól fogva kezdik fizetni a lelkészeknek,11 a legtöbb helyen azonban készpénzfizetéssel és természetbeni járandóságokkal fogadják meg, alkuszák meg a prédikátorokat.

A török behódolás miatt önálló közigazgatásra és önálló háztartásra berendezkedni kényszerült községek vezetői a lefoglalt egyházi javakat semmiképen nem akarták visszaadni, úgy hogy az 1605. évi bécsi békekötés után maga Szabolcs vármegye kénytelen kezébe venni a teljesen pusztulóra jutott egyházi ügyek rendezését 1607. V. 1. Karászon tartott közgyűlésében.

Az itt hozott határozat kimondja, hogy a templomokat egy esztendőn belül mindenütt fel kell építeni s az építés költségeihez minden nemes és jobbágy vagyoni viszonyaihoz mérten hozzájárulni köteles, azon összeg kétszerese lévén a bírság, amelyet a földesúrnak vagy falunak fizetni kellene; hogy a lelkészi javadalomhoz tartozó épület, szántóföld, rét és egyéb járandóság, akár nemes, akár paraszt ember kezén volna, azonnal visszaadandó s ahol ellenkező történnék, maga az alispán személyesen tartozik kiszállni és az egyházi javakat kézhez adni; hogy minden faluban eskü alatt szolgáló bírák és egyházfiak legyenek s az egyházfiak a lelkészek fizetésére és egyéb egyházi dolgokra gondot viseljenek 12 frt. bírság terhe alatt; hogy az eredeti anyaegyháztól elszakított leányegyházak visszaállítandók s amelyik képes egy lelkészt eltartani, szabad legyen vele, hogy prédikátort tarthasson.

Kimondja, hogy ahol a templomok szigetben, vagy a falun kívül vannak, a falubeliek 12 frt. bírság alatt tartoznak oda menni prédikációt hallgatni; hogy a bűnösök megbüntetése végett az alispánok tartoznak kimenni és a gonosztevőket érdemük szerint

192.

megbüntetni. E célból minden város és falu határában akasztófa és nyárs, a faluban bent pedig kaloda állítandó 15 nap alatt 12 forint bírság terhe alatt; hogy lelkész nemes ember ellen a vármegye alispánja előtt, nemes ember pedig lelkész ellen az illetékes esperes előtt perelhet, akik tüstént és tényleg tartozzanak mindkét felől törvényt tenni és annak végrehajtásáról gondoskodni.

Végül szigorúan megtiltja a batykoknak nevezett rác papoknak, hogy olyan embereket összeeskessenek, akiket a ref. vagy kath. lelkészek össze nem esketnek és elrendeli, hogy minden lelkész csak a maga vallásán levő embereket eskesse meg. Ezért az efféle batykokra az alispán kimehessen és kergethesse őket.12

Szabolcs vármegyének ez a rendelete minden magyarázatnál hívebben mutatja, hogy hová sülyedt az egyházi ügy a XVI. században a török pusztítás és az áldatlan polgárháborúk következtében.

Szabolcs vármegye ismertetett határozatából egy ponttal kissé részletesebben kell foglalkozni és pedig azzal, amely a tehetősebb leányegyházaknak a saját lelkésztartást a vallás szempontjából szükségesnek ítélte.

E rendelkezésnek az előzményei és következményei ugyanis érdekes magyarázatát adják a református egyházunkban egészen 1848-ig divatozott s határozottan szomorú emlékű papmarasztási intézménynek.

A XVI. század második felében részben a magasabb lelkészi képzést adó iskolák hiányában, részben a már többször emlegetett országos bajok miatt olyan kevés volt a lelkészek száma, hogy három-négy egyház tudott egy lelkészhez jutni. A bajon segítendő az 1577. évi egyházi törvények 19. §-a kimondotta, hogy egy év letelte előtt senki sem hagyhatja ott állását. Pár évtized mulva ez a helyzet a sok község és falu elpusztulása miatt annyira megváltozott, hogy a lelkészek maradtak állás nélkül. Ennek azután szomorú következménye lett, mert a falvak és községek az említett egyházi törvényben megállapított egy esztendőt úgy értelmezték, hogy annak eltelte után nekik is jogukban áll a lelkészt marasztani vagy elküldeni s mert volt kikben válogatni, bizony igen ritka hely volt az, ahol a lelkész a törvényes egy esztendőn túl megmaradhatott.

Ehhez járult az az anyagi szempont is, hogy a legtöbb esetben olcsóbban kaptak lelkészt az előbbinél s hiába tiltották a kánonok a lelkészi fizetések csökkentését, csonkítását vagy éppen az ilyen megalkuvását – sajnos – azt sem a lelkészek, sem a községek vezetői egyátalán nem vették komolyan.13

Ha pedig valamelyik szomszédos falut a török-tatár dúlás elpusztított, vagy valami oknál fogva lelkészük nem volt, a közel-

193.

ben levő úgynevezett anyaegyházak a teher megosztása, a lelkészek pedig javadalmuk növekedése céljából, azt mint leányegyházat siettek magukhoz csatolni s ezt az állapotot, amíg csak lehetett, fenntartani.

Az egészet aztán betetőzte az egyházkerületnek 1607-ben Szatmárnémetiben hozott s egyházi törvényekbe iktatott azon rendelkezése, hogy a lelkészek egy évi szolgálatuk leteltének utolsó hónapjában nyilvánosan tartoztak hallgatóik figyelmét felhívni arra, hogy esztendejük lejár s ha ettől az időponttól számított két hét alatt újabb meghívást nem kaptak, vagyis nem marasztották meg őket, akkor az esperes gondoskodott elhelyezésükről.14

Ezzel az intézkedéssel aztán a legfőbb egyházi hatóság részéről is szentesítve lett a papmarasztás intézménye. Később, amikor ennek a nemcsak egyházellenes, hanem egyenesen emberietlen intézménynek a legtorzabb kinövései mutatkoztak, próbálkoztak úgy az egyházmegyék, mint az egyházkerület határt szabni, hogy egy két gyomros paraszt miatt ne lehessen a papot elkergetni; azonban a községi bírók és tanácsok sokkal erősebben ragaszkodtak jogaikhoz, hogy sem velük a papság megbírhatott volna, úgyannyira, hogy hosszú századokon keresztül a falusi bírák, egy-két esküdt társukkal együtt éppen úgy fogadták meg alkuvás szerint évről-évre a lelkészt, mint akármely legalsóbb fokú községi alkalmazottat.

Ugyanez a helyzet a rektorok vagy tanítók alkalmazásánál, akiket külön esperesi engedély mellett lehetett csak legfeljebb még egy esztendőre megmarasztani.

Az egyházfi kifejezetten községi alkalmazott lévén, arról mint egyházi alkalmazottról beszélni sem lehet.

Ilyen körülmények között, amikor a községi bírók, jegyzők, és egyházfiak, esküjök szövegében is megállapítottan, az egyház ügyeit is, mint községi teendőket végzik, – fel lehet tenni a kérdést, hogy voltak-e hát sajátképen egyházak, illetve gyülekezetek, s a ref. híveknek volt-e, lehetett-e valamelyes egyházi szervezete akkor, amikor a község lelkészének sem a községi elöljáróság útján, – hiszen tagja sem lehetett, – sem egyháztársadalmi téren nem volt semmi befolyása, hanem a szó szoros értelmében az igehirdetés, a templomi szószék volt az egyetlen eszköze magasztos hivatásának betöltésére, hallgatói jóindulatáért való állandó remegések közepette!

Hogy ennek a kérdésnek a felvetése mennyire jogosult, maguk azok az egyházmegyei határozatok, szabályzatok és statutumok is mutatják, amelyek egyházi szervezet hiányában legtöbbször falvakról, községekről, népről stb. beszélnek egyház vagy egyházközség helyett 1618, 1635, 1645, 1659, 1664, és 1713. stb. években.15 Ugyanezt mutatja az a Földesen 1784. készült egyházi

194.

költségvetés is, amelyet az egyházmegye rendeletére a községi bíró és elöljáróság készített és rajta a lelkész csak mint előttemező szerepel, holott ebben az időben már, legalább is látszatra, az egyháznak a községtől külön igazgatási szervezete, úgynevezett konzistoriuma volt.16

Sajnos, egyházi, gyülekezeti életről ez alatt az idő alatt alig-alig lehet szó, mert az kétségtelen, hogy falusi gyülekezeteinkben s így Földesen is, csak fogalom volt az egyházi törvényekben és egyházmegyei határozatokban a földesi eklésia, ahogy akkor nevezték, – amennyiben annak sem szervezete, sem külső formai megnyilvánulása, vagy éppen működési köre nem volt egészen 1752-ig.17

Az egyházközségnek, vagyis a községi szervezettől független, öncélú egyházi szervezetnek a kialakulását a római katholikus egyház erőszakos rekatholizá1ó munkája, illetve a Helytartótanács ama rendelkezése segítette elő, amely megtiltotta a lelkészek és tanítók javadalmainak a városok és községek pénztárából való fizetését 18 sőt a lakosoktól az egyházi célokra való adománygyüjtéseket is 19

Ennek a rendeletnek a végrehajtása, mivel a kisebb városokban és községekben a ref. egyház, tulajdonképen azonos volt magával a várossal, illetve községgel, – igen súlyos helyzetbe hozta a református egyházat.

Úgy segítettek hát a dolgon, ahogy lehetett. Nemcsak Földesen, hanem a Tiszán túl fekvő ref. egyházakban mindenütt, – a bíró, jegyző és egyházfi, mint községi alkalmazottak, egyházi ügyekre vonatkozó jogait és kötelességeit egy egyházi gondnokra, kurátorra ruházták, aki azonban mindig csak valamelyik esküdt lehetett s ez a kurátor formailag saját külön egyházi számadás vezetésével, de a valóságban továbbra is a bíró vagy hadnagy és a községi előljáróság útján intézte az egyház anyagi ügyeit.

A lelkészek és tanítók járandóságainak beszedésére pedig beállítottak a 4 tizednek megfelelőleg négy pénzbeszedőt vagy perceptort s az egyházfi nevet meghagyták a harangozónak.

A kurátor és a perceptorok számadásait azután 1774-től kezdve három, 1788-tól pedig évenként felülvizsgálták a lelkészből, a községi bíróból, a 12 községi esküdtből, a községi jegyzőből és 4 külső kommunitásból választott, tehát összesen 19 tagból álló úgynevezett egyházi előljárók.20

Ezt a 19 tagú bizottságot 1788-tól kezdve konzistoriumnak kezdik nevezni az egyházi számadások, melyeket most már évenként vizsgálnak meg. A bizottságnak azt a négy tagját pedig, akiket a mai képviselőtestületnek megfelelő külső kommunitásból választottak, 1825-től kezdve presbyterialis személyeknek nevezik.

195.

A konzistorium jegyzője mindig a község hites jegyzője volt s a gyűléseket lelkészlakon tartották.

A szabadságharc leveretése után a vérengző H a y n a u az 1850. II. 10. kihirdetett ostromállapottal együtt azt is elrendelte, hogy az egyházak kormányzótestületeinek gyűléseket tartani nem szabad.

Hogy tehát az egyház kormányzata fenn ne akadjon, a kormányzattal járó jogok és kötelességek a lelkészre ruháztattak.

A rendeletet Földesen is kihirdették s érvényben volt 1854. végéig, amikor az egyházi tanácskozások megszakadt folyama újra megindult.

Az új lelkészre, B a k o s s Gáborra, ki 1852. IV. 24. foglalta el hivatalát, hárult az a nehéz kötelesség, hogy a földesi egyház belügyeit, melyeket eddig minden ágában a községi elöljáróság intézett, – most már konzistórium nélkül, saját felelősségére maga intézze.

A szigorú parancs éle nem annyira a különben is jelentőség nélküli konzistóriumot, mint a községi tanácsot sértette. Az a testület ugyanis, amely eddig a lelkészmarasztalás megalázó jogát évenként gyakorolta és a lelkésznek az egyház ügyeire való befolyását a hivatalos aláírásokon kívül a szószéki szolgálatokra szorította, – el lehet képzelni, miképen fogadta ezt a rendeletet, mely az egyház ügyeinek intézését a lelkész kezébe helyezte le.

Ilyen előzmények után alakult meg az első presbytérium a külső községi tanács választottaiból; elnöke lett a lelkész s jegyzője a községi jegyző, ki 1860-ig hivatalánál fogva volt tagja a presbytériumnak és tartatott meg az első presbyteri gyűlés 1853. I. 9. N a g y István cs. kir. biztos jelenlétében s a nagy érdeklődéssel tartott gyűlésen megjelent 30 presbyter a következő nagyfontosságú ügyekben hozott határozatot:

1. Szervezet megalapítása. 2. Helyettesített gondnokot megerősítette évi 50 frt. tiszteletdíjjal. 3. Bizottság kiküldése az 1849/1850. és 1851/1852. évi számadások megvizsgálására. 4. Pénzbeszedésre 6 perceptort fogadtak és eskettek fel. 5. Debreceni Koll.-ra tett 3000 frt. alapítványra fedezetet kijelölték. 6. Templom rendbehozása. 7. 1852. július 14-én leégett fiúiskola felépítése. 8. Rektorváltozás. 9. Preceptor állandósítása. 10. Szántásért való kárpótlása a lelkésznek. 11. Lelkészi beiktatási díj, 45 frt. utalványozása. 12. Kiss Ignác nagyváradi polgár 40 frt. hagyatékának bevétele.

Újabb szervezet alakul 1860. XII. 9. azon szabályzat szerint, melyet az egyházmegye adott ki 1860. X. 2. Választatott 65 egyházi képviselő s ezek maguk közül választottak kezelő gondnokot és 13 presbytert 6 évre. Később azután a presbytérium választotta a gondnokot 3 évre s ugyanekkor főgondnoki állást is szerveztek, mely állás – mint felesleges – 1883-ban szüntettetett

196.

meg. Ennek a szervezetnek hivatalból tagja csak a lelkész, mint elnök. Bíró, jegyző ilyenekül már el nem ismertetnek. Hogy az átmenet meglegyen, a bírót tiszteletbeli presbyternek teszik s szavazati joggal ruházzák fel, de a jegyző ettől fogva végleg kimaradt.

Ismét újabb szervezet alakul 1869. II. 10. s választatott népképviseleti alapon 16 presbyter a gyülekezet minden adófizetője szavazatának viszonylagos többségével. Ez a szervezet fennállott 1883-ig.

Az 1883. évi zsinati törvény alapján megint változik a szervezet s az összes adófizető egyháztagok szavazattöbbségével választanak 26 presbytert és a tanítók maguk közül egy presbytert s ezenfelül egyházközségi gyűlés is szerveztetett.

A presbytérium tagjai 12 évre választattak, úgy azonban, hogy a tagok 1/4-de háromévenként sorshúzás útján kilép, azontúl pedig azok lépnek ki, akik a 12 évet egyfolytában betöltötték.

A presbytérium jkv.-nek vezetésére 2 jegyző választatott.

A zsinati törvény alapján azután, mely az egyes egyházmegyék kötelességévé tette a kebelökben levő egyházaknak jövedelmezőség szempontjából való osztályozását, Földes a II-od osztályú egyházak közé soroztatott, a lelkésznek 800–1200 forintig terjedő jövedelme alapján.

Az 1904. évi egyházi törvények az egyházközség szervezetét illetőleg semmi különösebb változtatást nem állapítottak meg, azonban a korábbi egyházi törvényeknek a lelkészek minősítésére és az egyházak jövedelem szempontjából történt osztályozását megszüntette s ezzel a legteljesebb választási szabadságot biztosította, míg az 1935. január 1-én életbe léptetett legújabb egyházi törvények a lelkészválasztás szabadságát a jelölési rendszer behozatalával korlátozzák. Az új törvények bizonyos korszerű módosítással visszaállították az idők folyamán jórészt feledésbe ment, de az egyház áldásos működése érdekében újból erőteljesebb mértékben gyakorlandó egyházfegyelmet, mely az evangélium szellemében nem a megtorlás, hanem a szeretet fegyvereivel gyakorlandó.

Templom, torony. Mikor épült Földesen az első templom, adatok hiányában meg nem állapítható. Annyi azonban bizonyos, hogy mivel 1597-ben már rendes lelkésztartó hely, templomának lennie kellett s ha elpusztult is a török dúlás idején, 1621-ben, amikor szerbe-számba szedték a lelkészek fizetését, Földes – mint anyaegyház – szintén mint templommal bíró gyülekezés szerepel, melyhez leányegyházként csatlakozott a templom nélkül álló Tetétlen. Az 1764. évi esperesi vizitáció idején kőtemplom és kőtorony van,21 melynek nagyságát pontosan megállapíthatjuk az 1769. évben kezdődött bővítési munkálatokra vonatkozó iratokból. Ezek szerint a templom 10 öl hosszú és 3 ö1 széles épület volt,

197.

amelyhez egy különálló 10 öl magas, 11 ö1 egy arasz széles torony volt építve. Ez a torony vagy harangláb 1713. június hóban állíttatott fel s 1830-ban építették össze a templommal.22 A templom egész telke egy régi emlékirat szerint: délen 37 öl, északon 30 öl, keleten 25 és nyugaton 25 öl volt s a templom nyugati végéhez 21 öl magas kőtorony támaszkodott.

Mivel pedig ebben a ref. egyházakra oly szomorú korszakban mindenféle egyházi középület javítási vagy épen bővítési munkájához a Helytartótanács engedélyét kellett kikérni, T ö r ö k János hadnagy be is adta a megfelelő folyamodványt, amelyre a vármegyei bizottság a helyszínén megállapította, hogy a templom roskatag állapotban van, a torony a harangozás alatt inog, azonkívül a kb. 2000 ref. lélekkel bíró község lakosságából, illetve az 1073 templomjáróból csak 383 ember fért be a próbánál s a zsúfolásig megtelt templomból kimaradt 690 lélek.

A helyszíni vizsgálat alapján javasolta tehát a vármegye, hogy a templom hossza 1 1/2 öllel, szélessége 3 öllel nagyobbíttassék, a torony pedig 1 öllel emeltessék.

A Helytartótanács engedélye kiadatott 1769. VIII. 2. Az egész építkezés 3405 frt. 10 dénárba került a kőműveseknek természetben adott élelmezésen kívül, B i r ó István gondnok és C s a t ó András jegyző 1771. III. 29. kelt számadása szerint.

A templombővítésre fordított 3405.10 forint a következő módon gyült össze.

1.	V i r á g o s György M o l n á r György és	68.88	frt.
1.	R á s ó István nádudvari lakosok adománya	68.88	frt.
2.	Földesi lakosok adománya	641.74	frt.
3.	Községi megajánlás	187.17	frt.
4.	Egyház renden jövedelméből	181.31	frt.
5.	Egyház marháinak árából	102.00	frt.
6.	Debreceni ref. főiskolától vett kölcsön	2030.00	frt.
7.	Szilágyi Lajos debreceni lakostól vett kölcsön	204.00	frt.
	Összesen:	3405.10	frt.

A templomban azután karzatot is készítettek, melynek emlékezetét a legények karzatának az első könyöklőjének deszkái közé rejtett következő felirat őrizte meg:

„Ezen kar a kegyelmes Isten segítsége által, Mária Terézia kegyelmes királyasszonyunk engedelméből az egész templommal együtt épült a Földesi Nemes Curialis Helységben levő Ref. Ekklának költségén a Szent Háromság egy Isten Dicsőségére Krisztus Urunk születése után 1770-dik Esztendőben, mely épületre vigyázzanak Óh Isten a te gondviselő szemeid szüntelen!

Áldott kar vala Zakeusnak a figefa, melyről ő kíván Tégedet meglátni óh Jézus! Luk. 19. Földes szept. 6. 1770. S z a-

198.

l a c s y Mihály ref. praedikátor, T ö r ö k János hadnagy, N y i r ő György, N a g y Gergely stb. szenátorok, C s a t h ó András nótárius, D ó c z y Ferenc oskolamester.

Voltunk Isten irgalmasságából ez Hajlék építéséhez egytőlegyig Földesi lakosok ref. sz. vallást követők. Leánygyermekek tanítója volt M o z s o n y i Pál úr.”

Mint kuriózumot említem meg itt, hogy a templom építési költségeire N a g y János dancsházi lakos 1769. IV. 18. egy bikaborjút adományozott.23

Alig telt el 50 esztendő, már 1818. körül annyira megszaporodott a hívek száma, 2000-ről közel 3000-re, hogy a templom a hívek befogadására ismét szűkké vált, azonfelül az 1770-ben épült kőtemplom úgy megavult, fedélszerkezete és oszlopokon nyugvó boltozata annyira megromlott, hogy már összeomlással fenyegetett.

Megindult tehát a mozgalom a templom helyreállítására. A szépen indult munkát azonban egy különös mozgalom borította fel, amely a templom bővítését ellenző hívek bujtogatására úgy a községi, mint az egyházi életben négy évig tartó belső meghasonlásra vezetett és az építés munkáját négy évvel elhalasztatta. Végre hosszas tárgyalások után az egyházmegye közvetítésével 1822. békesség teremtődött s az egyháztagok közül 434-en írták alá azt az okiratot, amelyben magukat az Ekklesia boldogságára és előmenetelét tárgyazó munkára kötelezték el s az egyezséget a tanács és hites közönség is elfogadván: az egyházmegye 1822. II. 27. erősítette meg a következő záradékkal:

„Ha szinte csak magának a presbytériumnak rendelése volna is, a felséges királyi rendeléseknél fogva egész érvényében megállhatna; most pedig, mikor a földesi lakosoknak nagyobb részétől approbáltatott, annyival inkább egész erejében meg kell neki állani, mert a vármegyének újabb rendelése szerint hatalom adatott a főszolgabíró uraknak arra, hogy az egyházi tartozásokat 12 forintokig exequálhassák.” 24

A régi templom bővítése tehát másodszor is megtörtént s az építkezés tartott 1822. ápr. 15-től 1828-ig P é r c s y József építtető gondnok vezetése mellett.

A 21 ö1 magas kőtorony pedig N a g y Márton építtető gondnok vezetése alatt épült 1830–1834-ig. A templom és torony építése került összesen 17,127.19 frt.-ba, nem szólva a mesteremberekkel kötött szerződésekből látható természetbeni adományokról és kiadásokról.

A torony gombja, mely 200 forintba került, egy réztokba helyezett emlékirattal együtt 1833. V. 1. tétetett fel.

A templom- és toronyépítés költségeit a helybeliek 263.59 frt. adományán kívül az egyház által felvett 2400 frt. kölcsönből és egy puszta kiosztásából eredő jövedelemből fedezték.

199.

A templom utolsó, nagyobbarányú javítása 1884-ben történt.25

Harangok. Az 1764. évi esperesi vizitáció idejében már megvolt 2 harang, amint azt a harangozó 1767. évi convenciója és a preceptor díjlevele is mutatják 1786.26 1868-ban három új harangot csináltatott az egyház P o z d e c h József pesti harangöntővel, a két régi közül azután az egyiket állítólag a tetétleni, a másikat a berettyószentmártoni ref. egyház vette meg.27 E három közül a két nagyobb harangot, melyeknek súlya 1600, 505 és 950 bécsi font volt, a háborúban 1917. VII. elvitték s helyettük 1923. öntetett ismét újat az egyház, melyeknek súlya 5.17 és 8.55 métermázsa, míg a régi, megmaradt kisharang súlya 505 bécsi font.

Toronyóra. A toronyórát 1778. a község készíttette 28 s kezelésére külön órás egyházfit rendelt megfelelő konvencióval F ö 1d e s s y György személyében, aki 1797-ig volt az óra gondozója.29 1870-ben azután a teljesen elavult óra helyébe újat csináltattak 400 forintért K ö r t v é l y e s s y Ferenc és K ö r t v é l y e s s y Sándor földesi lakosokkal. A toronyóra költségeit jórészben közadakozásból teremtették elő, melyre a földeli izr. lakosok 40 forintot adományoztak.30

Újabbkori intézmény a toronyőrség (tűzoltó) intézmény, amelyet 1885-ben létesítettek.31

Orgona. Orgonaépítési célra az első adományt S á p y Gáspár és neje, S z a b ó Eszter tették 1884. IX. 16. 10 drb. körmöci aranyokkal, majd 1886. C s o r d á s Lajos 100 forinttal. A lassan szaporodó alapot K i s s Ferenc lelkész növelte fel pár év alatt annyira, hogy 1894-ben végre közadakozásból 4750 forintért el tudták készíttetni az orgonát A n g s t e r József pécsi orgonakészítővel.

Úrasztali felszerelések.

1. Ezüst tányér. Felirata: Ao. 1679. XII. 14. Földesi Ekklesiáé. P. R á p ó t i Mihály Predikátorságában. Megnagyobbíttatta a Földesi Refta Sz. ecclesia Érd. T. T. N. Pred. S z a l a c s i Mihály úr özvegye, G e r e n d a i Krisztina Ao. 1775. III. 31.

2. Ón kanna 5–6 literes. Földesen lakó D o m o k o s Pál vet. egy kannat ecclesia számára 1690.

3. Ón tányér. Úr asztalához való Földesi tányér A b o n i Mihály Praed. Ao. D. 1715.

4. Ón kanna 5–6 1. Az Földesi Sz. Ecc. T. U r a i Sámuel predi. és nemz. T ö r ö k János úr bíróságában szereztetett. Ao. 1723.

5. Ón kanna 5–6 1. Vette a Föld. Sz. Ecclanak A. 1737. Nemz. Nagy Gergely uram.

6. Ezüst talpas pohár. M a r i a l a k i Mihály úr és kedves hitestársa, N. T o k a j i Sára asszony Istenes indulatokból ajándékozták a Földesi Refta Sz. Ecclesia számára. 1744.

200.

7. Ón kanna 5–6 1. Ns. B í r ó Istv. úr a Földesi Sz. Ekk. számára a maga költségén vette 1769.

8. Ezüst talpas pohár. Csitta Tettes Bogdáni F a r k a s László úr és hitvese, B o r b é l y Juliánna a Földesi Sz. E. számára. 1808.32

9. Négy drb. 8–10 literes cserépkorsó, zöld. Készíttette az egyház 1836-ban.

10. Aranyozott ezüst tányér. B a k o s s Gábor lelkész és neje, S á r k ö z i Terézia ajándéka 1881. III.

11. Ezüst kehely. Készíttette a ref. egyház 1900.

12. Ezüst kehely. Készíttette a ref. egyház 1901

13. Ezüst kanna, 3 literes. Készíttette a földesi ref. egyház 1901.

14. Ezüst keresztelő edény (2 drb.) A földesi ev. ref. egyház készíttette 1900. (Parochián van.)

15. U. az. (Templomban van.)

16. Vörös brokátselyem úrasztali terítő arany-ezüst hímzéssel, arany rojttal. hözepén kehely. Sz. K. 1900. (Szöllőssy Klementina). Cs. I. 1900. (Csapó István).

17. Vörös bársony úrasztali terítő arany rojttal. Középen a nap alatta-felette nyolcágú csillagok, középen smaragd szemek. Oldalt jobbról egymást fogó két kéz, balról nyitott biblia. Alatta e felírás: A. C. Földesi ref. sz. egyház számára 1843. készült. (Gondnoki számadás szerint 250 frt.)

18. Szürke vászon úrasztali terítő gobelin hímzéssel. Közepén ilyen felírás: A. Sz. Háromság Egy Örök Isten Ditsőítésére készítették 1833. G á l Erzsébet-Rozália és Therezia testvérek.

19. Fehér patyolatvászon (csipkével) terítő: A Földesi Sz. Ecclesia számára készítette N. D é k á n y Benedekné Asz. 1732.

20. Ugyanaz. Közepén köralakú aranyhímzés, benne a B or o s s-család címere. 29. Mar. 1726. S z e n t g y ö r g y i Erzsébet. Nemzetes B o r o s s László Uram Ata. Az Földesi Sz. Ecclesiának. Az alsó széleken körül terjedelmes körirat bibliai idézetekből.

21. Fehér patyolatvászon, aranyos himzésű, szegett úrasztali terítő a XVIII. sz. elejéről.

22. Fehér vászon úrasztali abrosz. Isten dicsőségére ajándékozta D o m o k o s Lász1óné, készítette D o m o k o s Terézia 1933.

23. Fehér vászon azsúros úrasztali abrosz közepén kehellyel.(Leánykör adománya.)

24. Fehér vászon úrasztali abrosz, pamuthimzéssel.

25. Két drb. fehér csipkés szélű úrasztali abrosz. B o l d i s á r Lajos és neje ajándéka.

26. Csipkehorgolású kendő keresztelő edény alá. N a g y Istvánné adománya.

201.

27. Fehér vászon keskeny terítő, kehely alá, 4 drb. K a r á c s o n Imréné és H o d o s s y Terezia és H o d o s s y Margit ajándéka.

28. Fehér vászon kehelytakaró.

29. Vörös bársony úrasztali terítő, arany rojttal, közepén aranyhímzéssel: Add meg a mi mindennapi kenyerünket. 1934. M. I. (Mihalkó Irén ajándéka.)

Lelkészlak (parochia). Amilyen régi az egyház és a templom, olyan régi a lelkészlak is. A telkéhez mint kert csatoltatott egy darab föld 1714, melyet a tanács T a r n a i András feleségétől és T a r n a i Istvántól vásárolt örök áron T ö r ö k János bíróságában.33

Az 1764. évi esperesi vizitáció alkalmával, amikor először írták össze az egyházak ingó és ingatlan javait, a parochia és melléképületei jó karban voltak. A főépülettől különálló épület volt a lelkész tanulószobája vagy múzeuma, melyet 1792-ben hoztak rendbe.

A gondnoki számadások szerint új lelkészlak épült 1798. évben téglából, náddal fedve, mely állott 2 különálló boltozatos szobából, deszkapadlásos cselédházból, szabad tűzhellyel bíró konyhából, hozzá kamara és pince. Ugyanekkor épült az egyházi magtár is a lelkészlak udvarán az utca felől, amit 1875. körül bontottak le, továbbá kisebb melléképületek, melyeket 1852-ben bontottak le.

A lelkészlakot a többi egyházi épületekkel együtt teljesen modernné alakíttatta az egyház Karácson Imre lelkész (1900–1928.) idejében.

Iskolai épületek. A legelső és legrégibb fiúiskola 1660. körül épülhetett, míg a leányiskola 1740. tájékán. Az 1764. évi esperesi vizitáció idején még jó karban vannak, de már 1776-ban újat kellett építeni. A fiúiskola régi épülete helyett azután 1789. két új épületet emelnek. Az egyik vályogfalu, közös konyhára nyíló egy-egy szobával a rector és praecentor számára, ugyanebben az épületben volt egy tanterem a rector iskolája részére. A másik épület téglafalu, volt benne közös konyhából fűthető két tanterem a két alsóbb tanító számára.

A leányiskolát 1807. bontották le és építettek helyette másikat. Ez állott 1871-ig. Volt benne a tanító számára egy oldalszoba, emellett egy nagyobb szoba, konyha, kamara és még egy kamara az udvaron.

1872. második új leányiskolát építtettek 5107 forint költséggel, a régit pedig rendbehozatják 521 forintért, ugyanekkor a két fiúiskolát is karba hozzák, egyiket 376, a másikat 487 forint költséggel.

Az iskolának 1876-ban 6 majd az 1900–1928. években 10 tanerőssé fejlesztése magával hozta újabb iskolák és tanítói laká-

202.

sok építését, melyeknek szervezése és a régi épületek modernizálása K a r á c s on Imre lelkész nevéhez fűződik.

Egy iskola és tanítói lakás a Kállay alapítvány telkén van, az új tanyai iskola telkét pedig a Budaházy örökösök adományozták.

Vagyoni viszonyok. Számadások.

A külön egyházi szervezettel nem bíró gyülekezet mindennémű anyagi ügyeit egészen a XVIII. század közepéig a községi bíró és az egyházfi intézték, akiknek a jegyzővel együtt hivatali esküjükbe voltak foglalva az ilyen irányú kötelezettségelv. Ezek gondoskodtak tehát a lelkészi, rectori, tanítói fizetések és terményjárandóságok fedezetéről és behajtásáról, átalában mindennemű egyházi és iskola szükségletről.

A debreceni egyházmegye jegyzőkönyveiben, ahova Földes is tartozott 1821-ig, sok panasz olvasható az egyházfiaknak a lelkészek fizetésének kiszolgáltatása körül tapasztalt mulasztásairól. Ez azután 1713. arra indította az egyházmegyét, hogy szabályrendeletet hozott arról, hogy a lelkészek fizetését maga a bíró és jegyző kezeljék, illetve szolgáltassák ki.34

Ilyen eset történt 1711. Földesen is, amennyiben K e c s k e m é t h i István lelkész fizetésének, 25 forint és 3 dénár összegnek J e n e y László egyházfitól való kifizetésére magának az egyházmegyének kellett közbelépnie.35

Ugyanez történt 1713. V. 23., amikor A b á n i Mihály lelkész fizetésének a régi díjlevél szerinti összegét nem akarta a földesi tanács kifizetni s az egyházmegye által a beteg, állástalan lelkészek, továbbá a Debrecenben lakó lelkész- és rectorözvegyek részére kivetett 20 köböl búzát és egy köböl hüvelyest a földesi tanács megadni nem akarta.

Az egyházmegye saját határozatának érvényt szerzendő A b á n i Mihály lelkészt elrendelte Földesről s így a község vezetősége, hogy a hívek lelkész nélkül ne maradjanak, kénytelenek volt a büntetésből kirótt 10 köböl búzát és az említett célokra megállapított 20 köböl búzát és egy köböl hüvelyest megfizetni.

Mint érdekességet, meg kell említsem azt is, hogy a büszke földesi nemes tanács, mintegy igazolására annak, hogy közte és az egyházmegye között elvi alapon és nem anyagi előnyért esett e vita, illetve perlekedés, az összes anyagi kérdések rendezése után még a kollegiumi cétus javára is fizetett 10 forintot.36

Mikor a Helytartótanács 1752-ben megtiltotta a lelkészi és tanítói illetményeknek a községi pénztárakból való fizetését, az egyház anyagi ügyeit el kellett választani a községi háztartástól s új bevételi forrásokról és az egyház anyagi ügyeit ellátó más szervekről kellett gondoskodni.

203.

Ekkor keletkezett az egyházgondnoki vagy kurátor-intézmény, aki mellé a község vezetősége 1821-ig a 4 tizedre négy, 1821-től kezdve pedig 6 perceptort vagy pénzbeszedőt választott.

Az egyház pénzben fizetendő szükségleteire behozták a párbért vagy papbért, amelynek a kivetése alapjául az egyházmegye, 1764-ben hozott következő statutuma szolgált:

1. Földes urak, nemesek s ezek szabados szolgái (ispánok) pénzben és terményben egész bért fizetnek.

2. Konvenciós nős és házzal bíró cselédek fél bért és egész szénát.

3. Csikósok, gulyások, csordások, kondások, pásztorok, kerülők, csőszök, juhászok, ha nősek, fél bért fizetnek.

4. Özvegy férfiak és nők a szénán kívül mindenből fél bért.

5. Helyben lakó cigányok egész bért, vagy annak megfelelő napszámot.37

A terményjárandóságot szintén kivetés útján, majd 1774-től kezdve az egyházi célokra adományozott földeken saját gazdálkodás útján nyert termés eredményéből biztosították. A párbér (lecticale = ágybér) az 1772, 1784. és 1787. évi feljegyzések és a gondnoki számadások szerint, – minden házaspár után 40 krajcár volt, terményekben pedig 1–1 véka búza és árpa.

Igen jelentékeny bevételi forrás volt végül a templomi perselypénz, amely azonban teljes egészében egyházi, egyházmegyei és egyházkerületi közigazgatásra (agentialis) és adományokra (charitativa) használtatott fel.

Ezeket az ügyeket azután mind-mind a gondnok intézte olyformán, hogy a perselypénzekről és terményjárandóságokról és a saját gazdálkodás adta terményekről ő vezetett számadást s ő folytatta a gazdálkodást.

A párbért a perceptorok szedték be és közvetlenül a lelkészek, illetve tanítók kezeihez szolgáltatták egészen 1814-ig, amikor önálló és egységes egyházi pénztárt létesítettek s ettől az időtől kezdve innen fizettek mindenféle személyi és dologi kiadást s ide folyt be minden jövedelem az iskolai tandíjak kivételével, amelyeket egészen 1848-ig maguk a tanítók szedtek közvetlenül.

Valami kevés jövedelmet adott még az egyház részére telepített szőllő és a szokásos végrendeleti hagyományok és kisebb adományok.

A rektor és tanítók javadalmát képezte még az úgynevezett koquia vagy sorkoszt, ami azt jelentette, hogy naponként vagy hetenként 2–3–4 bizonyos napon más-más háznál főztek ebédet számukra. Ez az intézmény több-kevesebb változással, néha terménymegváltással, fennállott egészen 1821-ig. A megváltás alapja egész évre szóló hatállyal, vagyoni viszonyok alapján 4 csoport szerint volt:

204.

Perselypénzek a gondnoki számadások szerint 1777–1816-ig

Év	Összeg	Év	Összeg	Év	Összeg
1777	101.00	1790	80.00	1803	51.01
1778	47.31	1791	52.25	1804	72.15
1779	66.29	1792	57 22	1805	71.31
1780	38.72	1793	55.77	1806	66.09
1781	49.46	1794	46.48	1807	97.53
1782	43.51	1795	35.45	1808	122.21
1783	47.00	1796	33.61	1809	147.13
1784	42.15	1797	39.30	1811	141.10
1785	45.77	1798	32.09	1812	95.65
1786	41.58	1799	33.37	1813	85.46
1787	47.59	1800	41.67	1814	100.16
1788	81.87	1801	25.54	1815	158.22
1789	77.74	1802	37.62	1816	159.09

Perselypénzek a gondnoki számadások szerint 1817–1848-ig

Év	Összeg	Év	Összeg	Év	Összeg
1817	163.33	1830	71.16	1843	38.24
1818	111.32	1831	50.52	1844	17.37
1819	82.07	1832	79.40	1845	15.66
1820	78.44	1833	70.26	1846	15.04
1821	82.14	1834	85.12	1847	13.30
1822	87.28	1835	84.26	1848	16.02
1823	59.07	1836	74.32
1824	51.42	1837	24 26
1825	48.12	1838	57.30
1826	40.11	1839	51.43
1827	39.11	1840	67.25
1828	70.28	18.11	30.52
1829	63.35	1842	36.13

A perselypénzek az évi zárszámadási összegekbenben bennefogaltatnak, csak a terményekről készül külön számadás.

205.

a) 1-1 véka búza és árpa, továbbá 60 krajcár;

b) 1-1 véka búza és árpa, továbbá 50, 45 és 40 krajcár;

c) 1/2 véka búza, továbbá 35 és 30 krajcár;

d) 1/2 véka búza és 25 krajcár. Egy-egy évben 40-50 frt.-nyi összeget jelentett.38

Az egyház ingó és ingatlan javairól az első leltárszerű összeállítás 1783. készült a Helytartótanács rendeletére, a második pedig, mely az 1784. évre precíz költségvetést is tartalmaz, az egyházmegye részére készült. Ezeket a perselypénzekről és az egyházi zárszámadásokról készített táblás kimutatásokkal együtt azért közlöm, mert belőlük nemcsak a földesi ref. egyház anyagi állapotát ismerhetjük meg pontosan, hanem azért is, hogy belőlük fogalmat alkothassunk a kisebb községi gyülekezetek anyagi viszonyairól átalában.

A Helytartótanácshoz 1783. IV. 18. tett jelentés a ref. egyházról:

1. Szalacsi Mihály alapítványa 1774-ről 85 frt. Háló K ov á c s István diószegi lakosnál van kamatra kiadva. Ami még volt, templomépítésre fordíttatott; ami azóta gyűlt, az egyház ládájában van. Ez az összeg 138.24 frt.

2. Mikor legelőször szöllőt osztottak (1736.), a helység egy nyilas szöllőt rakatott a lelkész számára. Ezt hívják ekklésia szöllőjének. Ma is a lelkész használja.

3. Adományokból van három drb. föld és pedig

Darvason 14 vékás, néhai N a g y Bálint adománya;

Szilközön 2 vékás, ? Már S z e n t p é t e r i lelkész idejében neki kaszálták.

Szilközön 6 vékás, ? Nem tudni ki adta.

Az egyháznak 1783. használatában levő földek közül az

1. Pércsy-család adománya 1700 elején, az osztozáskor adták,*

2. Domokos-család adománya 1768-ban, az osztozáskor adták,

3. Szabó Mihály adománya 1720-ban, testamentumban hagyta.

4. Marhák közül 1772-ben adtak egyet-egyet: ifj. T ö r ö k Sámuel, K o r o k n a y Pál és M a t a Demeter. 1783-ban volt összesen 4 drb.

Jegyzet. *Pércsy György 1710. IV. 3. testamentaliter 4 köblös földet hagy az egyháznak. Ezen kívül, nem tudni mikor, D o m o k o s János a Szeghy szérűjénél ajánl 2 köblös földet, S z a b ó Mihály a Szilközön ajánl 6 vékás földet, B o j t o r Mihályné a Kettősnél ajánl 2 vékás földet, N a g y-família a Szilközön ajánl 2 köblös földet 1770-ben a község, mikor a vénkertbe szö11őt rakatott, egy kapa szöllőt rakatott az egyháznak is, melyet 1852-ig a lelkész használt.

A 3. pont alatt levő két föld közül az első a Darvason 14 vékás, a M a t a-család használatában van; a Szilközön levő

206.

2 vékás pedig F a r k a s László földesi közbirtokos által foglaltatott el. Az egyháznak tényleg birtokában levő 3 föld közül kettőt a lelkész használ, egy pedig a kurátor rendelkezése alatt van.39

1784. VIII. 21. Deductio Saecularium Fundationum H. C. addict.
Földes Ecclesiae.

1. Ősidőkben a nemes tanács 3 telket adott a templom mellett (oratorium?) lelkész, kántor, ki egyszersmind rector, leánytanító részére lakásul a nyilvános épületekkel együtt. Az épületek a nemes comunitas költségén épültek. Más épület nincs. Gondozza, tatarozza a fizetés nélküli kurátor, Nagy István, ki a lelkész és a nemes város tanácsnokaiból álló bizottság előtt tartozik számadással. E bizottság üléseit a lelkészlakon tartja.

2. A nemes P é r c s y-család a XVII. században történt osztály alkalmával a földesi határon 3 1/2 hold szántóföldet adományozott a ref. egyháznak, melynek értéke 40 frt., évi jövedelme 2.20 frt.

3. A nemes D o m o k o s-család 1768-ban történt osztálya alkalmával 1 1/2 hold szántóföldet adott az egyháznak; értéke 20 frt., jövedelme 1.10 frt. Ezeket a jövedelmeket a lelkész kapja a városi tanács határozatából.

4. Nemes S z a b ó Mihály 1720-ban hagyományozott 1 1/2 hold szántóföldet az egyháznak; értéke 17.51 frt., jövedelme 1 frt. Ezt a jövedelmet a kurátor kezeli s számolja el.

5. A nemesi telekhez tartozó földön ültetett szöl1ő (1736-ban ütették) jövedelme a tanács határozatából a lelkészé. Értéke 20 frt., jövedelme 6 frt. Munkáltatja a kurátor évi 4 frt. 4 kr.

6. S z a l a c s i Mihály lelkész hagyománya 1774-ből 85 frt. Kamatra még Szalacsi M. kiadta diószegi lakos H. K o v á c s Istvánnak, kinek özvegye 1784-ben sem a tőkét, sem a kamatokat meg nem fizette. Kötelezvény stb. megvan.

7. 1772-től a templom (oratórium?) renoválására szánt alap gyült végrendeleti hagyományokból, közadakozásból és két borjas tehén értékével együtt 68 frt. Mikor 100 frt. lesz, akkor helyeztetik ki kamatra.

8. Alapítványszerű intézmény a párbér (lecticale). Minden pár fizet 40 krajcárt, egy véka búzát és egy véka árpát. Szolgaszemélyek ennek felét fizetik. Ebben az időben volt 300 pár s ezek után fizettek összesen 200 frt.-t. Búza 300 véka, árpa 300 véka. Ebből kapnak az egyházi tisztviselők (pap, rector, tanító) 248, illetve 184 vékát. Maradt tehát ebben az évben 52 véka búza és 116 véka árpa.40

207.

Személyi járandóságok:

1. Lelkész fizetése	132.51	frt.	160	véka	búza	160	véka	árpa
2. Rector-kántor	33.54	"	64	"	"	24	"	"
3. Preceptor	12.24	"	24	"	"		"	"
4. Egyházfi	3.24	"
	182.33	frt.

a) 2, 3, 5 tétel...	9.30	frt.	I. Vagyon értéktőke		250.51	frt.
b) 5 tétel szöllő ..	4.04	"	II. Költségvetés:
c) személyi járand.	196.07	"	aaaaaaaaaaaaa	Bevétel	210.30	"
	196.07	frt.		Kiadás	196.07	"
				Maradvány	14.23	frt.

Az 1783. és 1784. készült fenti leltárban említett földeken kívül a gondnoki számadások szerint másutt is voltak földjei az egyháznak, sőt volt a Gunárkertben egy 1736-ban telepített szöllője, melyet 1833-ban 16 forintért eladtak, azután volt egy másik szöllője a nagykertben, amelyet először 1770-ben, majd 1840-ben 21 forintnyi összeggel újra telepítettek.

Mindenesetre itt is hangsúlyoznom kell, hogy az egyház anyagi ügyei annak ellenére, hogy a közölt leltárak, költségvetés és zárószámadások, mint egy saját vagyonigazgatási szervezettel bíró közületet mutatják fel az egyházat, – alapjában mégis a bíró és a községi tanács rendelkezése alatt állottak, amit talán legjellemzőbben az a tanácsi határozat mutat 1825-ből, amely az egyháznak a Gunárkertben levő 33 sor félig-meddig már kipusztult szöllőjének a munkáltatásáról rendelkezik s 1795-ben a kurátornak a nemes tanács hozzájárulását kellett kikérni ahhoz, hogy 83 köböl búzát (á 6 frt.) eladhasson 41

Az egyház pénzével és terményeivel a tanács éppen úgy rendelkezik, mint a községével s így érthető csak, hogy 1787. a község saját adósságaiért a D o m o k o s Ferencnél levő földet az egyház pénzén váltják ki 176 frt., 1811. egy Szilközön levű földet váltanak ki 189 frt., 1818. több birtok kiváltására 1050 frt. kölcsönt vesznek az egyháztól, 1819. az egyháznak a Dinnyáson levő földjét adják el 237 frt., 1831. a Kemény kútja dűlőben levő 15 köblös földet váltják ki 580 frt. C s a p ó Ferencné váncsodi lakostól s ezt fedezetül köti le a község az egyházzal szemben fennálló 1180 frt. tartozására. 1832. T ö r ö k Sámuel hadnagy 300 frt. visszaváltja a felét annak a Vermesháton levő 6 köblös földnek, amelyet apósa, P é r c s y János hagyott az egyháznak. Ebbő1 a pénzből vették 200 frt.-on a toronygombot. 1840. pedig D o m o k o s Jánostól és P é r c s y Jánostól 10 köblös földet váltanak ki zálogból.42 Hogy ezekből a különböző birtokokból

208.

mi maradt a község s mi az egyház tulajdonában, a község és egyház anyagi ügyeinek 1852. után történt teljes ketté választásakor, azt nem is volna olyan nehéz megállapítani, ha a gondnoki számadásban szereplő földek vetésterületeit és terméseredményeit számba vesszük. Ezek szerint 1793-ban elvetettek az egyház földjeibe 187 véka búzát és 5 véka árpát; 1794-ben a Peresen elvetettek 30 köböl búzát, 5 köböl árpát; a Magos partnál 4 köböl búzát, 5 köböl árpát; 1803-ban a Peresen, Szilközön, Darvason stb. vetnek s aratnak; 1816-ban Peresen, Szilközön, Darvason, Inacson, Dinnyáson és Halomközön stb. gazdálkodnak, míg a Mankóban, Szentmiklóson, a Gyepárosnál és Telekszilben circa 40 köblös földet kaszálónak használnak. Az egyház vagyonának községi célokra történt használása miatt 1812. éles összeütközésbe került a 4 presbyterialis személy és a lelkész a községi magistratussal, de ez is elsimult nagyobb baj nélkül s eredménye, e szűkszavú bejegyzésen kívül az 1813. évi gondnoki számadásban: A kibéküléskor békepohárra vett egy itce pálinka árában kifizettetett 36 krajcár kiadási tétel lőn.

Ami végül a kiadásokat illeti, a személyi és dologi kiadásokon kívül a kurátor fizette a lelkészek és tanítók beállításával,utazásával járó költségeket, napidíjakat, egyházmegyei kiküldöttek, esperesek látogatási díjait, élelmezését és fuvarjait, dajkák,bábák járandóságát, iskolai tankönyveket stb., de már a legátusok és kéregető diákok költségei a város számadásaiban szerepelnek.43 Ugyancsak az egyház költségeire mentek a – szerencsére ritkán – Földesen tartott egyházmegyei közgyűléseken megjelentek ellátási költségei, melyek hogy mit jelentettek, álljon itt az 1838. évi márciusban tartott egyházmegyei kétnapos gyűlés részletes költségjegyzéke a gondnoki számadásból:

1838. Márciusban:			Italok:
50 font tehénhús	7.3	vfrt.	1 öreg cseber Ó bakar bor	22.30	vfrt.
1 veres borjú	12.00	"	30 itce rendes bor	6.00	"
2 malac	8.00	"	12 butelia asszú bor	10.00	"
2 bárány	10.00	"	1 meszej égett bor	0.15	"
4 kappan	2.00	"	pálinka 6 1/2 itce	4.20	"
1 pulyka	2.00	"	Fűszerek:
4 itce zsír	1.48	"	1.5 font kávé	3.5	vfrt.
4 font szalonna	1.12	"	4.5 font cukor	5.38	"
1 font háj	0.24	"	1 1/2 oka rizs	1.30	"
2 itce tejfel	0.36	"	1 oka gríz	0.30	"
1 itce irós vaj	0.50	"	1 oka gersli	0.36	"
2 itce színvaj	1.40	"	1/2 oka bors	0.39	"
Tej	0.40	"	Mazsola 1 1/2 font	1.21	"
2 font juhtúró	0.24	"	1/2 font apró szöllő	0.24	"
20 font 0-ás liszt	3.20	"	Sáfrány 1 nehezék	0.42	"

209.

Szerecsendió 1 lat	0.18	vfrt.	2 torta 1/2 fontosak	3.00	vfrt.
Szegfű 1 lat	0.06	"	1 font piskóta	1.36	"
1/4 font borkő	0.15	"	Irós tészta	1.30	"
4 font só	0.44	"	Irós kifli	1.15	"
2 itce ecet	0.20	"	Semle	0.30	"
2 font juhtúró	0.24	"	1 véka alma .	2.00	"
1 font gyertya	0.36	"	Dió	0.30	"
1 üveg finom olaj	0.40	"		117.69	vfrt.

Az egyház vagyoni erejének, alapítványainak ez a kimutatása és a vele kapcsolatos költségvetés a lakosság szaporodásának megfelelő változással így van egészen 1848-ig, amint ezt az 1774-től kezdve reánk maradt gondnoki számadások itt közölt táblázatos eredményei mutatják.

Az 1848-tó1 kezdődő új korszakban az anyagi kérdések már az egyház saját kormányzótestülete és felettes egyházi hatóságainak rendeletei szerint igazodnak s itt csak azt tartom szükségesnek megemlíteni, hogy az egyházi adó 1848–1876-ig a következő kulcs szerint volt megállapítva az adófizetők vagyoni helyzetének megfelelőleg:

1. Terményekben három kategória szerint

a) egy véka búza és egy véka árpa

b) fél véka búza fél véka árpa

c) negyed véka búza és negyed véka árpa.

2. Készpénzben öt kategória szerint

a) egy forint, b) 40 kr., c) 35 kr., d) 30 kr., e) 25 kr.

3. Tandíj: minden gyermek után egy véka búza, egy forint és egy csirke.

Végül mint jövedelmi forrást kell megemlíteni az 1867. behozott harangpénzt, amelyet az 1868. vett három harang beállítása után hoztak be a halál esetkor és a temetésre való harangozásért és pedig déli harangozásért 5 frt., rendes harangozásért 1 frt., énekszós temetésnél 40 kr. összeggel.

Most pedig álljon itt emlékezetül névsora azoknak a kegyes adakozóknak, akik egyházi és iskolai célokra 1769–1886-ig nagyobb összegeket adományoztak:

Bábolnay Mihály Kismarjáról 1778.	8.30	frt.	Füleki János 1811.	10.00	frt.
Bábolnay Mihály Kismarjáról 1778.	8.30	frt.	Gali Jánosné 1780.	15.00	"
Bíró János 1780.	5.33	"	Gáll János 1816.	20.00	"
Baranyi György 1822.	10.00	"	Györffv Pálné 1816.	10.00	"
Baranyi Györgyné Gáli Zsuzsánna 1834.	12.00	"	Hodos Jánosné 1809.	20.00	"
Baranyi Györgyné Gáli Zsuzsánna 1834.	12.00	"	Horváth Miklósné 1837.	20.00	"
Biró Zsuzsánna 1836.	5.00	"	Jeney András 1811.	10.00	"
Biró Gábor 1867.	5.00	"	Jeney János 1814.	10.00	"
Csapó László 1842.	50.00	"	Jeney Mihály 1814.	10.00	"

210.

Egyházi zárszámadások a gondnoki számadások szerint 1777-1805-ig.

Évek	Bevétel	Kiadás	Évek	Bevétel	Kiadás
1774-1777	243.05	241.66	1792	876.26	160.14
1777-1778	161.30	139.49	1793	927.52	340.05
1778-1780	122.58	129.25	1794	1072.19	330.26
1780-1781	63.22	68.38	1795	1340.36	262.12
1781-1782	59.33	60.06	1796	363.39	396.14
1782-1784	95.12	100.42	1797	949.42	236.37
1784-1785	150.22	150.22	1798	642.28	683.16
1785-1786	56.34	49.07	1799	318.36	318.30
1786-1787	254.18	261.15	1800	408.29	416.48
1787 IV-XII/31	292.10	382.13	1801	419.12	428.12
1788	140.07	88.38	1802	351.57	251.00
1789	759.12	155.35	1803	431.41	312.28
1790	756.99	134.59	1804	381.15	392.52
1791	915,40	171.30	1805	940.17	596.06

Egyházi zárszámadások a gondnoki számadások szerint 1806-1834-ig.

Évek	Bevétel	Kiadás	000	Évek	Bevétel	Kiadás
1806	978.56	916.54		1821	754.19	747.46
1807	678.01	806.18		1822	902.00	903.00
1808	1344.28	1350.38		1823	519.20	539.20
1809	578,27	366.25		1824	506.25	506.25
1811	1477.54	1679.40		1825	1012.25	1024.00
1812	1352.15	1616.04		1826	946.41	985.15
1813	699.42	677.21		1827	957.09	956.28
1814	1077.59	1047.46		1828	708.13	797.35
1815	1446.24	1197.12		1829	733.80	387.35
1816	1522.49	1080.34		1830	1393.09	934.47
1817	3487.45	1642.00		1831	1318.39	1303.13
1818	4313.82	2099.34		1832	748.36	776.59
1819	1596.29	1562.29		1833	1149.48	821.33
1820	452.44	508.39		1834	627.02	788.04

Egyházi zárszámadások a gondnoki számadások szerint 1835-1848-ig.

Évek	Bevétel	Kiadás
1835	1067.53	979.20
1836	960.294	819.2
1837 I.félév	352.21	270.17
1837-1838	1049.22	1044.11
1838-1839	890.15	954.46
1839-1840	1265.56	1050.37
1840-1841	1558.00	1281.48
1841-1842	1583.08	1119.24
1842-1843	2242.14	2001.34
1843-1844	1359.54	880.52
1844-1845	1592.34	996.52
1845-1846	1891.31	1155.52
1846-1847	2642.30	994.56
1847-1848	2302.57	1647.08

211.

Katona Sándor 1829	40.00	frt.	Nagy János Dancsháza 1769	egy borjút ad.
Kállay István 1811	10.00	"	Nagy János Dancsháza 1769	egy borjút ad.
Kállay László 1884	100.00	"	Nagy Márton 1834	7.30	frt.
Kemecsey Péter 1842	20.00	"	Nagy Gergelyné Várady Rebeka 1836	25.00	"
Kis János 1798	5.57	"	Nagy Gergelyné Várady Rebeka 1836	25.00	"
Kiss János 1804	10.00	"	Nagy Miklósné Payer Zs. 1861	60.00	"
Kiss Bálint 1811	50.00	"	Nagy Miklósné Payer Zs. 1861	60.00	"
Kiss Bálint 1819	60.00	"	Nagy Miklósné 1872	100.00	"
Kiss Ignác 1848	12.00	"	Nyirő Györgyné 1842	40.00	"
Koroknay Pál 1777	egy üsző		Osváth Mihályné 1836	5.00	"
Koroknay Györgyné 1814	10.00	frt.	Pálházy N.-né 1821	6.00	"
Koroknay Pál 1815	20.00	"	Pércsy János 1812	100.00	"
Koroknay Lukács 1861	10.00	"	Rásó Gyula 1883	50.00	"
Kőrössy Jánosné 1816	20.00	"	Szabó Bálintné 1809	5.00	"
Kőrössy Mihály 1803	5.00	"	Szabó Sámuel 1809	5.00	"
Lőrinczy Balásné 1777	5.08	"	Szalacsy Mihályné bibliát
Mata Demeter 1777	egy üsző		és könyveket ad 1775
Magyar István 1791	18.00	frt.	Szőnyi Bálint 1842	210.00	frt.
Marton Mihály 1815	12.00	"	Török Péter 1811	10.00	"
Mata Jánosné 1816	10.00	"	Török Sámuel 1770	egy tehén.
Molnár György Nádudvar 1769	28.88	"	Végh Péter 1816.	10.00	frt.
Molnár György Nádudvar 1769	28.88	"	Virágos György Nádudvar 1769	28.00	"
Nagy Bálint 1816	20.00	"	Virágos György Nádudvar 1769	28.00	"

Lelkészi fizetés. A földesi ref. lelkész fizetéséről az első feljegyzést 1621. V. 25. találjuk a régi debreceni ref. egyházmegye jegyzőkönyvében, mely évben V a r s á n y i Dániel esperes összeírta az egyházmegye összes anya- és leányegyházai lelkészeinek és rektorainak fizetését. Ebbő1 a feljegyzésből tudjuk, hogy Földesen ebben az időben még igen csekély lehetett a hívek száma, mert rektortartásra szükség nem volt. Ugyancsak ebből a feljegyzésből látjuk, hogy ebben az időben Tetétlen, mint nagyon kicsiny község, mint leányegyház (filialis) a földesi ref. anyaegyházhoz tartozott.

A lelkészi fizetés ebben a korszakban, sőt csaknem a legújabb időkig természetbeni szolgáltatásokban állott, aminek kezdete és alapjai még Szent István királyunk idejébe nyulnak vissza, aki ugyanis az egyházi szolgálatokat végző papságnak fizetéséül az összes termények tizedét (decima, désma) jelölte ki.

Az 1621. évi feljegyzés szerint a földesi ref. lelkész fizetése volt:

1. 35, később 45 frt. készpénz; 2. 80, később 90 félnegyed véka búza; 3. 50, később 80 félnegyed véka algabona; 4. egy verő disznó; 5. minden juhos ember után 1–1 gomolya, 6. egy désa túró; 7. 4 pint vaj; 8. minden marhával bíró ember után 1–1 boglya széna; 9. minden házas ember után 20–20 kéve nád; 10. 4 szekér fa és 11. elegendő szántás.

212.

A filiális Tetétlen részéről: 1. 11 frt. készpénz; 2. 35 félnegyed búza; 3. 25 félnegyed algabona; 4. egy veder túró és 5. két zsák búza szántása. 44

Ez a fizetés 1678. Rápóthy Mihály lelkész idejéhen is, amint azt Rápóthy Mihály naplójában feljegyezte s az kölcsönös megalkuvás szerint állapíttatott meg így:

1. 35 frt. készpénz; 2. 15–15 köböl búza és árpa szépen megszelelve; 3. minden marhás embertől egy-egy boglya széna vagy 1–1 frt.; 4. minden házas embertől 20–20 kéve nád, vagy 30–30 kéve gyékény, illetve 21–21 dénár; 8. őszi és tavaszi szántás; 9. elegendő őrlés; 10. stóla esketéstől egy frt., temetéstől egy frt., kereszteléstől: tyúk, kenyér; 11. útiköltség egyházkerületi gyűlésre egy frt., egyházmegyei gyűlésre 50 dénár.45

Ettől kezdve - úgy látszik - állandósult az a gyakorlat, hogy az újonnan meghívott lelkészekkel esetről-esetre állapodtak meg a fizetésben, mert 1703. a külföldi akadémiákról hazajött jeles ifjú lelkésszel, M á r t o n f a l v y Sámuellel már lényegesen nagyobb fizetésben állapodtak meg:

1. Készpénz 30 frt.; 2. két sertés vagy 12 frt.; 3. négy szekér fa: 4. négy pint vaj; 5. 14 kaszás; 6. 22 köböl búza; 7. 20 köböl árpa; 8. őszi és tavaszi szántásra 10 eke; 9. minden házas ember után 12 kéve nád vagy 24 kéve gyékény; 10. minden marhás ember után egy fejés tej.46

Viszont M a r t o n f a I v y Sámuel távozása után, 1711. nagyon is lecsökkentették a fizetést:

1. Készpénz 36 frt.; 2. búza-árpa 16-16 köböl, egyéb úgy maradt.

A b á n i Mihály lelkésznek 1719-ből fennmaradt díjlevei, szerint neki ismét magasabb fizetést adtak, mint elődjének:

1. Készpénz 60 frt. ; 2. búza-árpa 18–18 köböl; 3. 20 kaszás; 4. 8 eke, 5. fa 6 szekér; 6. egy sertésre való pénz 6 frt. ; 7. túró 2 vedres dézsával ; 8. vaj 4 itce ; 9. méz 2 itce ; 10. őrlés elegendő; 11. nád 12 vagy gyékény 24 kéve.47

Később megszűnt ez a szokás, hogy t. i. a lelkészekkel esetről-esetre egyezkedjenek a fizetés tekintetében, úgy hogy az 1784. VIII. 21. készült egyházi költségvetés szerint már fix javadalma van a lelkésznek: 132.51 frt. és 160-160 véka búza, illetve árpa és az 1800. évi esperesi vizitációs jegyzőkönyvben már ez a fizetés foglaltatott be díjlevél formájában:

1. Készpénz 80 frt.; 2. sertés, vaj, túró, méz és só váltsága 21 frt.; 3. 20-20 köböl búza és árpa; 4. szénaváltság 20 frt. 5. 6 szekér tűzifa; 6. gyertyának való faggyú 3 font; 7. fűtőnád helyett 20 köböl árpa; 8. az egyháztól 400 kéve nád és 9. elegendő őrlés évenként.48

Ezeken kívül időnként a lelkészek javadalmához tartozott

213.

a Darvason 14 vékás föld, a Szilközön 2 hold kaszáló, melyet S z e n t p é t e r i János lelkész 1733-ban már magának kaszáltatott és ugyancsak a Szilközön 6 vékás föld, amelyről az 1783. feljegyzés azt mondja: nem tudni, ki ajándékozta a ref. egyháznak.

Ugyancsak a lelkészek javadalmát képezte egy nyilas szöllőnek a jövedelme, amelyet a helység akkor rakatott, mikor legelőször szöllőhelyet osztottak.

Ezt a szöllőt s átalában az egész földesi szöllőskertet 1736-ban telepítették s eleinte maga a község műveltette, aminthogy 1769. a tanács V e r e s Istvánt az ekklésia szöllőjének a dolgozására fogadta fel 5 frt. és egy köböl búza fizetésre. Később, amint azt az 1784. VIII. 21. összeállított egyházi költségvetés mutatja, a kurátor kezelése alá került, aki azt az egyházi jövedelmekből dolgoztatta.

Ez a Gunárkertben levő 33 sor szöllő 1833-ra kipusztult, el is adta a község 263 forintért, hogy árát hasznosabb fundusra fordítsák. Ebben az évben még termett rajta 33 kis cseber bor, amit a gondnoki számadások szerint 45 frt.-ért értékesítettek el.

Ugyancsak a lelkészi javadalomhoz tartozott a nagykertben 1770-ben telepített szöllőnek a haszonélvezete is 1852-ig.

Közerkölcsiség, egyházfegyelem.

A földesi ref. hívek valláserkölcsi viszonyairól egészen R á p ó t h y Mihály lelkész koráig (1678–1684.) jóformán semmit sem tudunk, legfeljebb az 1617. évi egyházmegyei statutum tartalmából és annak a büntetés módjára, az úgynevezett ekklesiakövetésre vonatkozó rendelkezéséből tudunk arra következtetni. Hogy az 1848-ig divatozott ekklesiakövetés intézménye, mint egyházi intézményes büntetés, Földesen is gyakorlatban volt, azt a községi jegyzőkönyvbe bevezetett esetek bizonyítják, mert abban az időben a polgári, illetve hatósági büntetés egyes esetei szükségképen vonták maguk után az egyházfegyelmi büntetést is.

Napjainkban, a büntetőjog fejlődésének mai állásában, kissé furcsának tűnik fel, hogy valakit ugyanazért a bűnért vagy kihágásért kétféle büntetéssel sujtanak és ma tényleg az a helyzet, hogy bármilyen súlyos és elrettentő bűnt követett is el valaki, azért csak a világi hatóság és bíróság szab reá ki büntetést, egyebekben az egyház még csak tudomást sem vesz az illetőnek kisebb vagy nagyobb mértékü valláserkölcsi hibájáról, bűnéről, fogyatkozásáról vagy teljes elsüllyedettségéről.

Régen ez nem így volt, hanem aki bűnt követett el az állami, polgári jogrend ellen, annak a jóvátételt nem csak az állami és közigazgatási törvényes fórumok előtt kapott büntetéssel, hanem az egyház által képviselt valláserkölcsi világrenddel

214.

szemben, az egyházhoz tartozó hívek bocsánatának elnyerésével is, nyilvános bűnbánattal is meg kellett tennie, ahogy ezt a debreceni egyházmegye statutuma már 1617. IV. 17. oly szépen kifejezi:49

,,Ha valaki lopásba, házasságtörésbe, paráznaságba vagy más eféle bűnbe keveredik, jóllehet a hatóság neki megkegyelmezett vagy világi büntetését elszenvedte, mindazonáltal Istent és az egyházat bűneiért bocsánatot kérve kiengesztelni tartozik, hogy a szentgyülekezet közé visszafogadtassék, az istentiszteleteken és könyörgéseken résztvehessen és neki bűnei többé szemére nem hányhatók."

Hogy ezt a mai viszonyaink között kissé furcsa büntetőbírósági berendezkedést teljesen megérthessük, kissé meg kell világítani azt a helyzetet, amelyben a XVI–XVIII. századok ref. hívei voltak. Az örökös háború, török, tatár, német, kuruclabanc ellenségeskedések, az állandó katonáskodás, futás, menekülés, falvak, városok felperzselése, ingó és ingatlan javak vandál pusztítása, kapcsolatban e föld legnagyobb értékének, az emberi életnek semmibe vevésével, annyira elvadították és tönkretették a családi és emberi érzéseket, hogy a legiszonyúbb gyilkosságok, rablások és ezekhez hasonló iszonyatos bűnök napirenden voltak s ezek megfékezésére és továbbterjedésének megakadályozására a kormányhatalom törvényes eszközei annál kevésbbé voltak elegendők, mert a magyar királyság, erdélyi fejedelemség és török uralom területén, főleg az egyik uralomtól a másikhoz való pártolás és a katonai erények különböző értékelése miatt jóforrnán már azt sem lehetett megállapítani egyik-másik esetben, hogy mi az erény és mi a bűn!?

Az erkölcsök süllyedésének és a társadalmi züllöttségnek ebben a szomorú korszakaiban azután az egyház próbálta kezébe venni a valláserkölcsi fegyelem alkalmazásával a mentés és segítés munkáját s az emberi jóérzésekre s főleg a szégyenérzetre való hatással igyekezett enyhíteni, javítani a kétségbeejtő állapotokon.

És ebben meg kell állapítani, nagy segítségére voltak az egyházaknak a világi hatóságok is. Mivel pedig azokban az időkben, szinte századokon át, egyedül az egyház, a templom s az istentiszteletek voltak azok a refugiumok vagy mentsvárak, ahol az emberi lélek egyátalán szellemi táplálékot és lelki felüdülést nyerhetett, el lehet képzelni, hogy milyen súlyos erkölcsi büntetés volt abban az időben a templomból, az isteni tiszteletekről s átalában a hívek közösségéböl való kizárás, viszont a szégyennck és megbélyegzettségnek az érzete és tudata, vagy az attól való félelem milyen hatással lehetett a lelkekre s mekkora önfegyelmet fejlesztett ki az emberekben, ha valakit már egy ,,adta-teremtette” kiszólásért is olyan érzékenyen lehetett büntetni, mint azt az alábbiakban látjuk.

215.

Volt azonban ennek a kettős büntetésnek, főleg az ekklésiakövetés (reconciliatio ecclesiae) kiállásának egy olyan eredménye is, amit meg a mai büntető jogszolgáltatás nem ismer, tudniillik a valóságos és teljes rehabilitáció, ami egészen odáig ment, hogy ha valaki megpróbálta valakinek szemére vetni az ekklésiakövetéssel megbocsátott, szinte meg nem történtté minősült bűnét, az ugyan olyan büntetésben részesült, mint az, akit ezzel megbántani merészelt.

Vajjon el lehetne-e ezt képzelni ma, az állítólag minden emberiességi szempontot figyelembe vevő bűnügyi jogszolgáltatás korszakában, amikor ma egy egészen egyszerű kihágás elég ahhoz, hogy ha nem is rovott multú, de mindenesetben büntetett előélctü maradjon valaki egész életén keresztül?

De térjünk vissza az egyházfegyelem intézményének ismertetéséhez és annak a földesi ref. hívek valláserkölcsi életében való alkalmazására.

Az egyházi fegyelem kettős irányú volt, t. i. előzetes (intés) és utólagos (jóvátétel). Az előbbi vonatkozott az átalános emberi gyarlóságból esett hibákra, vétkekre és főleg az egyházzal és a családi élettel kapcsolatban elkövetett mulasztásokra; az utóbbi pedig szándékosan elkövetett kihágásokra és büncselekményckre, amelyek nyilvános botrányokozással jártak.

Az eljárás pedig ez volt. Amint a lelkész megtudta, hogy valaki valamely botrányos vétket követett el, magához idéztette és atyai módon figyelmeztette hibája jóvátételérc és megjobbulásra s ha azt látta, hogy ez hiábavaló, bejelentette az esperesnek s az egyházmegye határozatával az egyházból, helyesebben a hívek közösségéből kirekesztették (excommunicalták) és csak az egyházkövetés után vették újra vissza.

Ha pedig a vétkes bűnét megbánva, az egyházat, illetve a hívek egyetemét megkövetni akarta és komolyabb esetekben igazolta, hogy a világi hatóság ügyét már elintézte, – a lelkész megszabta azt a napot, amelyen az úgynevezett egyházkövetésnek meg kellett történni.50 Az esetek súlyosságához mérten, egy vagy két vasárnap, mind a két istentisztelet alatt a bűnösnek a szószék előtt erre a célra készített szégyenkövön, fehér vagy fekete lepellel letakarva, a gyülekezetnek hátat fordítva kellett állania s az istentisztelet befejezése után a lelkész hozzálépve, a következő kérdéseket intézte hozzá:

1. Megvallja-e vétkét, amelyet elkövetett s amivel nyilvánosan vádoltatik?

2. Szánja-e elkövetett vétkét, ami szóval és egyébbel bizonyítva van?

3. Vissza akar-e térni a hívek közösségébe, amelyet megbántott?

216.

4. Komolyan elhatározta-e életének Isten segítségével való megjobbítását?

5. Komolyan kívánja-e a hívek bocsánatát?

A felsorolt kérdésekre adott nyilatkozat után a bűnös – a lepel róla levétetvén – a gyülekezet felé fordulva, ezzel a szavakkal kérte a gyülekezet bocsánatát:

„Én, nyomorult bűnös ember, megvallom, hogy bűnömmel Istent és az ő egyházát megbántottam. Azért kérlek mindnyájotokat, hogy a Krisztusért bocsássátok meg nekem ezt a bűnömet. Istennek kegyelméből ígérem jobbulásomat.” 51

Ennek megtörténte után a lelkész rövid beszédet intézett az egyházkövetőhöz és intelmet a gyülekezethez a komoly megbocsátásra, végül pedig letérdepeltette a bocsánatot nyert bűnöst és Isten kegyelméből bűnétől feloldozta.

Mint fentebb más vonatkozásokban, úgy itt is meg kell állapítani, hogy az egyházfegyelemnek e most ismertetett eszközével a falusi gyülekezetelv lelkészei sohasem a maguk kezdeményezésére éltek, mert híveik kényére-kedvére bízott helyzetük ezt meg nem engedhette, hanem mint minden egyházi ügyet, még ezt is a községi tanács intézte olyformán, hogy ő szabta meg, vajjon kell-e az általa megbüntetett vétkeseknek egyházat is követniök? És ebben – illesse tisztelet és elismerés a derék ősöket – csakugyan komolyan jártak el s bizony a földesi nemes tanács nem igen fukarkodott az ekklésiakövetés büntetésének kimondásával, amint ezt a fentebb már egyszer felsorolt következő esetek bizonyítják: 1705-ben K i s s Istvánnét és Tóth Mihályt paráznaságért arra ítéli a tanács, hogy ,,Nem lészen szabados nekik az Isten ekklésiájában való bejárás, hanem attól megfosztatnak, míg ezen tetemes vétkekből magukat nem expurgálják.” 52 Majd 1706-ban T o k a i Györgyöt rút istenkáromlásért arra, hogy két prédikációig a kalodában nyakkal áIljon; B o l d o g h Ábrahám esküdtet azért, mert zsoldpénz alá marháját fel nem adta, 100 frt.-ra s mert esküdt ember létére cselekedte, külön egyházkövetésre;53 1708-ban N a g y Mihályt csapszéki rendetlenségért 12 forintra és egyházkövetésre; K a rm a s i n Györgyöt káromkodásért arra, hogy a törvényfánál nyakában követ tartson;54 1709-ben S z ő k e Gáspárt rút istenkáromlásért előbb kővel való agyonverettetésre, majd arra ítélte, hogy két prédikációig álljon kalodában kő köttetvén a nyakára s kiáltsa azt, hogy ha többször ilyen kázusba ejti magát, halál legyen a fején; F e k e t e Istvánnét és V e r e s s Jánost paráznaságért arra, hogy adassanak hóhér kezébe s vesszővel verettessenek meg; R. S z a b ó Jánost azért, mert vasárnap a kútját kotratta, 12 forintra;55 1712-ben S i g ó Pált paráznaságért feje elüttetésére;56 1713-ban K o v á c s Istvánt káromkodásért halálra;57 1719-ben H o r v á t h Miklóst káromkodásért arra,

217.

hogy 2 prédikációig vettessék kalodába, ott köttessék kő a nyakába, azután kövessen ekklésiát, az adta-teremtette mondásért pedig csapassék farára 12 s ha még egyszer elkövetné, kicsapassék a faluból; B é l t e k i Andrást azért, mert szüleit és testvéreit szidalmazta s Istent káromolta, feje elütésére és keze elvágattatására ítélte s kegyelemből az ítéletet Földesről száműzetésre változtatta; T o k a i György visszaeső bűnöst pedig mert száját rothadt szókra eresztette, hóhér által megcsapattatásra és a helységből való kikoszorúzásra ítélte 58 stb, stb., de viszont S z a b ó Kis Annát 1705-ben, aki paráznaságért egyházilag és világilag is keményen megbüntettetett, maga a községi nemes tanács rehabilitálja ilyenformán: most kiállván a büntetést; tiszta személlyé lett.59

Ha tehát ma elképzeljük azt, hogy a felsorolt bűnökért elítéltek bűneiket és a kapott büntetést, a halálbüntetéstől való szabadulás okaival együtt a templomban nyilvánosan elmondani tartoztak s csak az ismertetett eljárás után juthattak vissza a hívek közösségébe, – bizony egy csepp oka sincs visszasírni a régi jó időket a mai modern kor gyermekének!

Mária Terézia uralkodásának ideje alatt, mint igen sok más ref. egyházi kérdés, úgy ez is bizonyos változáson ment keresztül. A nők nagy védője ugyanis nemcsak a valóban borzalmas, embertelen és esztelen boszorkányügyeket szüntette meg, hanem 1769. XI. 13. kelt rendeletével azt is megtiltotta, hogy házasságban nem élő személyeket paráznaságért akár a világi hatóságok, akár az egyházak nyilvános egyházi fenyítéssel megbüntessenek.

Még megújította ezt a rendeletet II. József király idejében a Helytartó Tanács 2123/1781. sz. intézvényében, azonban tényleg úgy áll a dolog, hogy a XVIII. század végétől kezdve a világi hatóságok ítéleteiben nem igen akadunk olyan esetre, amelyben az egyházkövetés szerepelne, sőt lassanként a hivatalos egyház is a lelkészek által való megintésekre, dorgálásokra korlátozta, majd 1848. után végleg megszüntette ezt a magyar falusi nép magasabb erkölcsi színvonalán még mindig érezhető hatású évszázados református intézményt.

A legújabb egyházi törvények bizonyos korszerű módosításokkal 1935. I. 1. visszaállították ezt a feledésbe ment ősi intézményt, az egyházias érzületbe, a hithűségbe és a viselt egyházi tisztséggel járó kötelességekbe és erkölcsökbe ütköző mulasztások, cselekedetek, magaviselet és vétkek eseteiben oly formán, hogy az azokért kapott büntetések hatályát meglehet rövidíteni vagy el lehet enyészteni a presbytérium, illetve a gyülekezet színe előtt történő önkéntes bocsánatkéréssel.

218.

Anyakönyvek. Levéltár.

Református gyülekezeteinkben a folyton változó lelkészek és rektorok anyakönyveket nem vezettek s szinte ritkaság számba megy még Debrecen város is, ahol 1703-ban kezdődik a születési és házassági anyakönyvek vezetése. A legtöbb alföldi községben 1750. körül kezdik az anyakönyvi eseteket feljegyezni. Már itt meg kell említenem, hogy R á p ó t i Mihály földesi lelkész 1678. IV. 24–1684. IX. 24. terjedő lelkészsége alatt pontos jegyzeteket készített minden anyakönyvi esetről.

Földesen a rendszeres anyakönyvvezetés J á n k i Péter lelkész nevéhez fűződik, aki 1741. kezdte a feljegyzéseket a születésekről és 1746. a házasságokról és halálozási esetekről.

Az első 1741–1746. II. 29. terjedő időrőli vezetett anyakönyv 1829. már olyan rongyolódott állapotban volt, hogy róla a szolgabíró és egy megyei esküdt hitelesítésével másolatot kellett készíttetni, mely ma is megvan, az eredeti azonban 1852. előtt eltűnt.

A második kötet 1746. V. 2. kezdődik s tart 1807. II. 12., vele együtt van kötve az ugyanazon időről vezetett házassági anyakönyv is.

A harmadik kötet 1807–1839. XII. 31. terjed születési és házassági egybekötve, míg a halotti anyakönyvnek két külön kötetet képeznek 1746–1807. és 1807–1839. évekről.

Az 1826-os években, helytartótanácsi rendeletre, az anyakönyvek pontos vezetése rendeltetett el s kötelezték az összes egyházakat, hogy minden évben a vezetett anyakönyvekről egy-egy másolati példányt a vármegye levéltára részére megküldjenek. Ezek 1828. évtől kezdve 1895. X. 1. vagyis az állami anyakönyvvezetés életbelépésének napjáig meg is vannak hiánytalanul Hajdúvármegye levéltárában. Az anyakönyvek és a fentebb ismertetett gondnoki számadásokon kívül, az 1774. évtől kezdve megvannak a konzistorialis ülésekről készült jegyzőkönyvek, amelyek t. i. a számadások felülvizsgálatának eredményeit tartalmazzák s ugyancsak ez időtől kezdve megvannak az esperesi és püspöki körleveleket tartalmazó kötetek s bizonyos magánjellegű feljegyzéseket tartalmazó iratok 1842–1845. évekről. Rendszeres egyházi feljegyzések, presbyteri jegyzőkönyvek az 1852. évvel kezdődnek, bizonyítékául annak, hogy 1848-ig a lelkészi, tanító, gondnok stb. választási s minden más egyházi ügyben, egyházi szervezet hiányában a községi nemes tanács intézkedik s ami adat megmaradt, csak a község irattárában található.

Temetők.

A temetők kezdetben országszerte a templom körül voltak s így volt ez Földesen is, ahol S z a l a c s i Mihály ref. lelkészt még a templom mellett levő temetőbe temették el 1774. VII. 8.

219.

Hogy a templom körül levő telek – a mai templomkert –temetőnek is elég nagy terület lehetett, azt az 1769. történt templombővítésre vonatkozó iratok is bizonyítják, melyek szerint annak az egész teleknek, amelyen a 10 öl hosszú és 3 öl széles templom feküdt, – a méretei délen 37, északon 30, nyugot és kelet felől pedig 25–25 öl volt, vagyis circa 880 négyszögöl volt, ám a lakosság lélekszámának megfelelő évi 4–10 halott részére a XVI–XVII. századokban elegendő is volt. A külön temető létesítését valószínűleg az 1679. VII. 1–1679. XI. 6. dühöngő pestis hozta magával, amikor a gyors egymásutánban meghalt 182 ember részére külön temetőt kellett nyitni. Az úgynevezett ócska temetőre vonatkozó 1786. évről szóló feljegyzésből azt lehet következtetni, hogy ez az első, legrégibb temető valahol a debreceni úton az u. n. Csárdagát felé lehetett. A második temetőt, a halottianyakönyv 1776. III. 30. kelt bejegyzése szerint, a nagykertnek nevezett szöllőskert mellett, a közlegelőből szakították ki s benne az első halott B i r ó István templomépíttető gondnok volt. Ma is használatban levő temető. A harmadik temetőt a Gunár-kert délkeleti oldalán, 1832. nyitották, szintén a közlegelőből, ezt azonban 1851. felhagyták s mivel még bekerítve sem volt, csakhamar visszaolvadt a közlegelőbe. A legújabb időkben ezt a területet osztotta ki házhelyeknek az O. F. B.

Helyette azután egy másik lippai temetőt fogtak fel 1851. a bárándi út mellett. Benne első halott 1851. V. 22. S z a b ó Gergely fia, Mihály. Ezt a temetőt a nagykertivel együtt felárkolták s akácfákkal körül ültették. Felváltva használják az 1776. nyitott temetővel, melyet az anyakönyvek régi temetőnek neveznek.

A legújabb temetőt pedig, az 1776. nyitott temető szomszédságában a tagosításkor erre a célra fennhagyott területen, 1926-ban nyitották meg.

Mint korjellemző adatot itt jegyzem fel, hogy a halotti I. számú anyakönyvben a 209. lapon 163. sz. alatt van egy bejegyzés, mely szerint egy embert istentiszteletet, sz. sákramentomokat megutáló voltáért, részeges és egyéb helytelen magaviseletéért, mivel sok intések után megtérni nem akart, szamár módon temettek el.

2. Tanügy. Ref. iskolák

Köztudomású tény, hogy a rendszeres népoktatás az elemi iskolák felállításával a reformáció eredménye. Az új vallásnak, mely a lelkiismereti szabadságra, a szentírás szabad vizsgálására, olvasására, vagyis magára a Krisztus evangeliumára volt alapítva, – szüksége volt írni-olvasni tudással ellátni híveit, tehát beállításával együtt járt az egyház veteményes kertjének, az iskolának a beállítása is. Kisebb gyülekezetekben maga a lelkész látta el az írás-olvasás megtanításának, az u. n. elemi ismereteknek a tanítását 60 és csak

220.

a nagyobb gyülekezetekben kezdtek később az iskola vezetésére egy-egy nagyobb iskolából, mint Debrecen, Sárospatak stb. iskolát végzett ifjakat rektoroknak, iskolaigazgatóknak alkalmazni.

Érdekes és sajátságos intézmény volt ez a rectoria.

Az a tanuló ugyanis, aki iskoláit valamelyik magasabb tanintézetben elvégezte, az egy vagy két esztendőre kiment rectornak vagyis falusi tanítónak 61 s az ott szerzett pénzen közülök legtöbben külföldi akadémiákra mentek tanulmányaik öregbítésére, vagy ha oda nem mentek, akkor visszamentek a kollégiumba s megfelelő vizsga után lelkészek lettek. Fennállott ez az intézmény szerte a magyarországi ref. egyházakban egészen 1878-ig, a tanügyi viszonyok országos rendezéséig.

Földesen az egyház kicsiny volta miatt egészen a XVII. századig nem volt szükség rektorra s az első rektor nevével az 1665. évben találkozunk, aki M i c s k e i Gáspár volt 62 s ettől az időtől fogva, rendszeres intézmény lett az iskoláztatás. Volt ugyan egy két esztendő 1683–1684. körül, amikor a pestis, háborús veszedelmek, török-tatár, kuruc-labanc elől való menekülés, illetve teljes elszegényedés miatt nem hívtak, illetve nem alkalmaztak rektort, ahogy ezt R á p ó t h y Mihály is panaszolja,63 és az egyházmegye is kényszeríteni próbálja a földesí híveket 1684. június havában azzal, hogy ha rektort nem hívnak, a rektor fizetését a lelkésznek kell adniok,64 azonban ettől az egy esettől eltekintve, a XVII. század közepétől kezdve állandó elemi iskoláztatás van Földesen, egyelőre csak a rektor, 1740. évtől kezdve pedig külön állandó leánytanító (tanítóember) alkalmazásával.

Tananyag: Már az 1662. megállapított tandíjakból lehet következtetni arra, hogy micsoda tantárgyakat tanítottak a falusi iskolákban.

Elsősorban az írni-olvasni tudás; ehhez képest voltak az abécések és betűzők (syllabizálók) és olvasók (lectores). Ezek feleltek meg a mai I–II. o. elemi iskolai tananyagnak. A következő osztály tanyanyaga már a latin nyelv alapelemeinek (rudimenta) tanítása volt s így feljebb a latin nyelvragozás (declinisták-conjugisták), majd a latin nyelvtant (syntaxisták) tanították s ez utóbbiakat természetesen latin nyelven.65

A latin nyelven való tanítás annyira bevett szokás volt, hogy annak tanítására még 1803. is kötelezi az esperes a rektorokat.66

A leányoknak már nem volt akkora tananyaga, amennyiben őket Földesen egészen 1844-ig csak olvasni tanították. (Kátét, zsoltárokat könyvnélkül tanultak és vallásos könyveket olvashattak, mint pl. a heidelbergi káté.)

Tankönyvek voltak: az abécés könyv, a zsoltár, a biblia, kis nagy káték és a heidelbergi káté, Kegyelem szövetsége c. vallásos mű és némi egyháztörténet.

221.

Tanügy állami rendezése. A református egyház saját maga által fenntartott minden fokú iskolájában az egész tanügy kérdése minden vonatkozásban kizárólag az egyház jogkörébe tartozott s a felügyeletet az esperesek gyakorolták az évi rendes egyházlátogatások alkalmával.

A XVIII. század vége felé először 1777-ben a Ratio Educationis c. tervezettel, majd II. József király rendeletére a Helytartótanács a tanügy országon rendezését is kezébe vette s 1785. rendeletet adott ki az elemi iskolai tanítók képesítése, az iskolák felett való felügyelet gyakorlása, a tankönyvek megállapítása, végül a tananyag, tanmenet részletes és kimerítő rendezése ügyében.67

Ennek az első, komoly és ma is helyeselhető intézkedésnek azonban, valamint annak, hogy a rektorok az elemi iskolákban a latin nyelv helyett a németet tanítsák, nem lett semmi eredménye, hiszen a magyar történelemből jól ismertük, hogy a magát meg nem koronáztatott II. József király nagyon is korszerű reformokat célzó rendeleteit végre nem hajtani, sőt egyenesen meghiusítani, abban a korszakban legnagyobb hazafiúi erénynek tartották.

Végre is a ref. egyházkerület engedni volt kénytelen s az 1791. évi XXVI. t.-c. alapján az állami rendeleteknek megfelelően a következő módon rendezte 1795-ben az elemi iskolák szervezeti és tanügyi viszonyait 19 pontban foglalt terjedelmes határozatában:

1. A lelkész mellé, aki az egyházi törvények szerint a helybeli iskolák felügyelője, két egyháztag választandó, hogy minden egyházban 3 inspector vagy vigyázó legyen, akiknek szoros kötelességük az iskolamesterre, annak tanítására és magaviseletére felvigyázni.

2. Az iskolamester a 3 vigyázótól nyert előzetes engedély nélkül a községből el nem távozhat s egyetlen tanórát el nem mulaszthat.

3. A vigyázók írásban szabják meg, hogy a tanítók mit, mikor és meddig tanítsanak s a tanítás ne a gyermekek könyvből tanulására, hanem a tanítók oktatására és magyarázására legyen alapítva.

4. A tanítók minden vasárnap tartoznak beszámolni az előző héten tanított tárgyakról délelőtt, délután feljegyezve a tanítottakat s az erről vezetendő naplót, diariumot a vigyázók aláírják s az esperes felülvizsgálja.

5. A vigyázók tartoznak az iskolában a tanórákon megjelenni s ellenőrizni, mit és hogy tanítanak. A következő pontok a rectorok erkölcsi magaviseletére vonatkoznak.

12. Mindezek vonatkoznak a leánytanítókra és kisebb preceptorokra is, akiket szintén a nagyobb iskolát végzett ifjak közül kell választani.

13. Az egyházkerület nyomtatásban kiadja a tanítók kötelességeire és a tanítás rendjére és módjára vonatkozó rendszabályokat

222.

s annak alapján szabják meg a vigyázók a 3 pontban említetteket. Mivel pedig kisebb iskolákban időveszteség a latin nyelv tanítása, minden egyházmegyében kétféle iskolák legyenek, olyanok t. i. ahol csak magyarul s olyanok, amelyekben latint is tanítanak. Ezt a helyi lelkész az esperessel és gondnokkal együttesen állapítják meg.

14. A tanítók fizetése aszerint állapíttassék meg, hogy a latin helyett kell-e nekik mást tanítani.

15. Minden tanévben 2 vizsga tartandó. Elnöke a szomszéd helység lelkésze.

16. A vizsgán a tanulók minden óra mulasztása bemutatandó.

17. Ezentúl nem szabad a távozó tanítóknak csak jó bizonyítványt adni.

18. Ezentúl a lelkész bizonyítványa mellett esperesi szolgálati bizonyítvány is kell.

19. Ez a rendtartás minden egyházban írásba foglalva kiadandó a lelkésznek és minden tanítónak s az esperes tartozik ellenőrizni ennek végrehajtását.68

Az iskolaügynek ez a rendezése, mint az eredmények mutatják, nem vált be, s hiába hozott a kerület újabb meg újabb szigorú rendeleteket, amilyen volt pl. 1805-ben a múlasztási napló bevezetésege 69 sem a lelkészek, sem az évről-évre intézményesen változó rectorok és preceptorok nem tartották meg azokat. A rendszerben lévén a hiba, amely a haladó kor igényeinek bizony már nem igen felelt meg, nem tehetett az egyházkerület mást, mint 1811. még egyszer a legszigorúbban kötelezi az espereseket és lelkészeket, hogy minden iskolában készitendő egy iskolai jegyzőkönyv, melybe bele kell írni a XCIV. kánont, azután azokat az iskolákat illető kerületi és egyházmegyei rendeléseket, amelyek 1795. óta kihirdettettek.70

Nem változott a helyzet egészen 1868-ig, amikor a népiskolai közoktatás tárgyában hozott XXXVIII. t.c. végérvényesen rendezte a tanügyi viszonyokat s amelynek életbe léptetése után, 1878-ban megszűnt a több százados multra visszatekintő rectori intézmény s átalában a ref. elemi népiskolák addigi egész rendszere.71

Az állami törvény által megszabott módon és keretek között berendezkedett földesi ref. iskolák csakhamar hatalmas lendületet vettek s már 1876-ban 72 az addig hol 3, hol 4 tanító helyett, akik között dicséretére legyen mondva a földesi közönségnek, sok tanító hosszú évekig működhetett, 6, majd 1902-ben 73 8 és 1906-tól 74 kezdve 10 tanerős belső és 1929-től egy tanyai iskolával munkálja az átalános műveltség és a nemzeti öntudat fejlesztésének magasztos céljait.

Annak jellemzésére pedig, hogy a földesi közönség már a kö-

223.

telező népiskolai tanítás behozatala előtt, mennyire igyekezett gyermekeit iskolába járatni, ide iktatok egy kis statisztikát az iskolába járó gyermekekről, kiknek számát a lakosság létszámával egybevetve s a mai viszonyokhoz mért arányszámot véve tekintetbe nyilván látszik a közönség műveltségi foka és művelődésre való hajlamossága:

1764. év	80 fi 65 l = 146 00	1777. év	100 fi 62 l = 162
1765.	70 fi 70 l = 140	1778.	80 fi 70 l = 150
1766.	66 fi 73 l = 133	1780.	82 fi 74 l = 154
1767.	60 fi 64 l = 124	1784.	137 fi 95 l = 232
1769.	90 fi 63 l = 153	1787.	110 fi 112 l = 222
1770.	97 fi 62 l = 159	1793.	151 fi 112 l = 263
1773.	83 fi 60 l = 143	1802.	125 fi 100 l = 225
1774.	83 fi 71 l = 154	1805.	155 fi 132 l = 287
1775.	101 fi 60 l = 161	1807.	133 fi 117 l = 250
		1835.	186 fi 146 l = 332

A 11 tanerős ref. elemi iskolán kívül működik még községi gazdasági ismétlő iskola, melyet a község saját költségvetése terhére szervezett 1897-ben.75

Tanítók (rektor) fizetése. A rektorok fizetése az 1711. évi vizitációs jegyzőkönyvben foglalt feljegyzés szerint 1. 30 frt. készpénz, 2. 8 köböl búza, 3. állandó koquia, 4. tandíj az egyházmegyei határozat szerint, 5. fűtőanyag 12 kéve gyékény, 6. minden gyermek után egy véka búza az úgynevezett sabbathale.

A sabbathale jelentette a községi malomjövedelemnek a szombati napról való részletét, ami ott, ahol rektor nem volt, a lelkész jövedelmét képezte a gyermekek tanításáért.

A koquiát később részben megváltotta a községi tanács, részben korlátozta olyformán, hogy 1779-ben már nem állandó, azaz mindennapra terjedő, hanem csak egy sor, azaz egy napra (többnyire vasárnapra) volt korlátozva, de 1786-ban újra visszaállították az állandó koquiát, amelyből a rektor és preceptor együtt éltek, ahogy a díjlevél szavai mondják.

A rektori fizetés e szerint más volt 1779. és más 1786. És pedig 1779: 76 1. készpénz 30 frt., 2. koquiáért 40 frt., 3. egy sor koquia az egész helységben, 4. 6 köböl kenyérnek való őszi búza, 5. a gyermekektől szokott fizetés osztályok szerint, 6. minden tanítványtól titulo sabbathale egy véka tavasz búza. Szegény gyermektől ősz búza is acceptáltatik. 7. Öt köböl tavasz búza és öt köböl őszi búza, 8. predikációs halottul 48 denár, úgyhogy a koporsó lezáráskor gyermeket tartozik beküldeni énekelni;77 9. énekszós halottul 24 dénár, 10. kánikulakor minden gyermektől egy csirke, 11. 2 szekér fa, 12. minden gazdától 6 kéve nád vagy 12

224.

kéve gyékény vagy 6 denár. Megjegyzés: az ezután jövendő rektor tartozik naponként 2 órát elszakítani a preceptor tanítására.

Ez a fizetés 1783. annyit változott, hogy a 2 szekér fát a község megváltotta 8 köböl árpával, illetve 1786-ban a koquia megváltást eltörölték s helyette visszaállították az állandó sorkosztot. Ez volt a fizetés 1821-ig.

A harmadik tanító állást 1770. körül szervezték, amikor is a lakosság szaporodásával a tankötelesek száma is gyarapodott. Mindenesetre érdekes dolog, hogy míg leánytanítót 1740-től kezdve állandóan tart az egyház, illetve a község, ennek a fizetésével vagy díjlevelével sehol sem találkozunk,78 míg az 1772. körül állandósult harmadik tanítónak, a preceptornak a fizetését már 1786. így állapítják rneg: 1. készpénz 12 frt. 24 dénár, 2. állandó koquia a rektorral együtt, 3. három sátoros ünnepi kántáció, 4. szérűről való beneficium, 5. kenyérnek való 6 köböl őszi búza, 6. házhoz való sóra 4 máriás. Ezért a konvencióért tartozik az egyházfival együtt harangozni, midőn 2 haranggal kívántatik a jeladás. Egy haranggal is köteles harangozni, ha az egyházfi nem érkezik. Predikációs halott után fizetendő 12 denár, ennek fele a preceptoré. Énekszós halottul, midőn csak maga harangoz, fizetődik 6 denár.79

A rektorok és tanítók fizetéséhez tartozott a saját maguk által szedett tandíj, mely már az egyházmegyének 1662. évi szabályzata szerint, egységesen így volt megállapítva.80

1. Abécédariusoktól 25 denár, 2. sillabizálóktól és olvasóktól 72 denár, 3. grammatistáktól (nyelvtant tanulóktól) 1 frt., 4. temetési díj minden esetben 25 denár vagy pénz helyett egy tyúk és egy kenyér.

Ugyancsak az egyházmegye rendezi a tandíj ügyet 1712., amikor az 1662. évi négy elemi osztályhoz három felsőbb osztályt is csatol s míg az előbbieknél a tandíj ugyanannyi, a 4. Nyelvtant és mondattant tanulóktól 1.50 frt., 5. Poetáktól (költészettant tanulóktól) 2 frt. és 6. Logikát és szónoklást tanulóktól 2.50 frt.

Ezeken felül minden egyes tanuló szombatonként mindenféle gabonából egy mértéket (litert), nyáron pedig egy csirkét ad szokás szerint.81

Mindenesetre megjegyezni kívánom, hogy a 4–6 osztályokban latin nyelvű tanítás értendő s ezzel a képzettséggel mehettek a tanulók magasabb iskolába.

Végül még azt említem meg, hogy az egyházmegye 1749. leányokért fizetendő tandíjat is rendezte 82 ez is bizonyítja, hogy azok 2–3 évig jártak iskolába és csak olvasni tanultak, lévén a tandíj utánuk: 1. abécésektől 16 poltura, 2. kátésoktul 25 poltura.

225.

3. Egyházi tisztviselők és alkalmazottak.

Református lelkészek. 1. N. Mihály 1591-ben. Egyetlen adat róla Debrecen város 1591. évi jegyzőkönyvében található, mely szerint feleségétől válni akart, de mert igazolást nyert az, hogy felesége a férj durva bánásmódja miatt költözött haza szüleihez Debrecenbe, a válás nem sikerült.83

2. P a n k o t a i János. Tanult Debrecenben 1622–1627. évek között 84 s iskoláinak elvégzése után Földesre rendelte az egyházkerület 1629.85 Meddig volt lelkész, adatok hiányában nem tudjuk.

3. D e b r e c z e n i András. Mint neve mutatja, debreceni származású lehet. Először 1629-től Tégláson van, majd 1639. IV. 24. mint földesi lelkészt az egyházmegye lelkészi hivatalától megfosztotta 86

4. F é l e g y h á z y Mihály. Debreceni származású, nagyapja F é l e g y h á z y Tamásnak a híres bibliafordító debreceni lelkésznek testvére. Tanult Debrecenben 1620–1625. közt.87 1626–1635-ig büdszentmihályi,88 1636–1639. IV. 24. szentpéterszegi, majd 1639. IV. 24–1640-ig földesi lelkész. Hivatalától az egyházmegye fosztotta meg 89

Ő adta el az ősi debreceni Félegyházy házat.90

5. D é c s e y György. Származása és családi körülményeit nem ismerjük. 1640. Herpályon lelkész, ahonnan Földesre jön és itt van 1640–1642. IV. 24-ig.91 További sorsa ismeretlen annak az egy adatnak kivételével, hogy 1662. VIII. Kölcsén lelkész.92

6. N á d u d v a r i K. Gergely. Mint neve mutatja nádudvari származású. Tanult Debrecenben, 1623–1627. között.93 Tanulmányai elvégzése után 1627–1632. Mihálydiban,94 1632-1635. Hajdúszováton,95 majd 1642. IV. 24. – 1645. IV. 30-ig Földesen lelkész. Állásáról fegyelmi ügyéből kifolyólag, önként mondott le.96

7. G á l s z é c s i György. Származása és családi körülményei ismeretlenek. Mint Nagyrábé lelkésze tűnik föl 1633–1634.97 1652. Földesen, majd 1662–1664. Tiszadadán lelkész.98

8. G a l g ó c z y Mihály. Tanult Debrecenben 1635–1640. között s tanulmányai befejezése után Kabán lett lelkész 1642–1645. között.99 Mikor volt s meddig Földesen lelkész, pontosan meg nem állapítható, legfeljebb következtethető családja tagjainak életkorából és viszonyaiból. Felesége földesi születésű S z a b ó Benedek leánya Judith, kitől egy fia származott Balás. Földesről Érkeserűbe ment s ott is halt meg. Özvegyét az ottani rector T y u k o d y János vette feleségül. Unokája G a l g ó c z y Mihály debreceni lakos hosszas örökségi pert folytat földesi rokonaival 1730.100

Vagy 1645–1650, vagy pedig 1655. táján lehetett földesi lelkész.

226.

9. T a s n á d i János. Mikor lehetett földesi lelkész, pontosan meg nem állapítható. Felesége: Gálos Ilona, földesi birtokos Gálos Gergely leánya, az ő leánya pedig Tasnádi Erzsébet, Karacs Pál felesége már 1693-ban. A felsoroltak szereplési éveiből körülbelül az állapítható meg, hogy 1655–1660, között lehetett földesi lelkész. De hogy volt Földesen lelkész, az a Karacs család birtokában levő egykorú és későbbi hiteles kiadványú iratokból kétségtelen. Valószinüleg azonos azzal a Tasnádi Jánossal, aki 1651. Bárándon volt lelkész.

10. R á p ó t i P. Mihály. Született Dengelegen 1627. V. 30. Atyja János, lelkész, anyja B a k ó Erzsébet. Tanult Debrecenben és Szatmáron 1639–1648-ig. 1648. V. 15–1650. rektor Ká11óban, 1650. IV. 24–1655. IV. 28. Nagyhalászban, 1655. V. 29–1657. III. 1. Tarczalon, 1657. IV. 24–1655. IV. 16. Ibrányban, 1658. IV. 28–1660. IV. 20. Bodrogkeresztúr, 1660. IV. 28–1663. IV. 20. Tiszadob, 1663. IV. 24–1669. IV. 19. Hajdúnánás, 1669. IV. 28–1672. III. 15. Büdszentmihály, 1672. III. 27–1674. IV. 20. Tiszadob, 1674. IV. 20–1676. IV. 24. Hajdúböszörmény, 1677. IV. 11–VII. 13. Hajdúhadház, 1678. IV. 24–1684. IV. 28. Földes, 1684. IV. 30–1689. IV. 20. Nagybajom és 1689–1692. Nádudvaron lelkész. Ekkor beköltözött Debrecenbe, hol Mihály fia már pap volt s itt halt meg.

R á p ó t i P. Mihálynak elévülhetetlen érdemei vannak nemcsak a földesi ref. egyház, hanem egész Földes község történetét illetőleg. Sajátkezüleg vezetett Naplójában, mely gyermekkorától kezdődik, részletesen és pontosan ismerteti egyházai viszonyait s minden eseményt, amit érdemesnek tartott feljegyezni. Naplójából ismerjük pontosan Földes lakosságát 1678. évről, a lelkészi fizetést, rektorok neveit, a község lakosságát ért szörnyű pusztításokat, török-tatár rablásokat, kuruc-labanc sarcolásokat. Pontos anyakönyvszerű feljegyzései vannak a születésekről, esketésekről s halottakról 1678–1684. évekről s az ő feljegyzéseiből tudjuk, hogy az 1679-ben dühöngő pestis csaknem teljesen kipusztította Földes lakosságát.

Földesi lelkészségének idejéről szépen nyilatkozik Naplójának 177. lapján:

„Ezen helyben tisztességes lakásom és nyugodalmas volt hallgatóim részéről, mert emberségtudó emberek voltak, mert 4 esztendők alatt gondviseletlenséggel őket nem vádolhatom; mert a kultuszban is szép szorgalmatosságok volt, noha az 5 és 6 esztendőben a hadas időnek forgása miatt és fogyatkozások miatt csüggedezni kezdének, honnan talán ki sem bontakoztam volna, ha mellém oskolamestert tarthatnak vala és 5 esztendeig kiszolgáltatott fizetésemet el nem vonszák vala.”

227.

Az iskolamester hiánya azért volt felettébb kellemetlen neki, mert ő saját szavai szerint énekelni egyátalán nem tudott. Fizetésének csökkentése azonban érthető volt, mert az 1678. volt 74 család leolvadt 30-ra az 1679. VII. 1-től november haváig tartó döghalál következtében.103

11. Nádudvari Péter. Tanult Debrecenben 1660–1665. között. Iskolái végeztével Mezőtúron rektor, majd 1678-ig lelkész Szederkényben.101 1678–1679. Tiszafüreden, 1679–1680. Hajdúsámsonban, 1680–1682. Nádudvaron 1684–1685. Földesen, 1685–1690. és 1690-1695. Konyáron lelkész.102

12. Csúzi István. Származása és életviszonyai ismeretlenek. Tanult Debrecenben 1689. körül 104 s 1693–1694. lelkész Földesen, amint azt egy 1693. IV. 22. kelt szerződés záradéka mutatja, hol ő mint tanu szerepe1.105 Földesről Rábéra megy lelkésznek 1694–1697. között.106 További sorsa ismeretlen.

13. M a t o l c s i Jerémiás. Tanult Debrecenben 1674–1680. között.107 Tanulmányai végeztével lelkész lett 1684–1692. Mikepércsen, 1692–1695. Hajdúhadház, 1695–1700. Püspökladányon, 1700–1703. IV. 24. Földesen,108 1710–1711. Tiszafüreden, 1711–1715. Hajdúhadház, 1716–1723. Tépén és 1723–1726-ig Mikepércsen. 109 Meghalt Debrecenben.

14. M á r t o n f a l v y Sámuel. Született Debrecenben, a híres-neves Mártonfalvy tanár fia. Tanult Debrecenben 1694–1700-ig.110 majd külföldről hazajövén, Földesre rendelték lelkésznek.111 Lelkészi fizetését 1703-ban rendezi a földesi tanács 112 s mint igen kedvelt lelkész, 7 évig lakott Földesen, honnan Hajdúszoboszlóra vitték. Itt volt 1710–1717. IV. 24-ig.113 Ekkor valószínüleg betegeskedése miatt Debrecenbe költözött, hol nem sokára fiatalon meg is halt, mert özvegyét 1722. I. 24. már V á r a d y Mihály veszi feleségül.114

15. K e c s k e m é t h i István. Tanult Debrecenben 1700–1705. között 115 s lelkész volt Földesen 1710. IV. 24–1712. IV. 28-ig.116 Járandóságáért az egyházmegye előtt perli J e n e y László földesi lakost, aki minden valószínűség szerint egyházfi volt, s kitől végre meg is kapta 25 frt. fizetését.117

16. A b á n i Mihály. Származása ismeretlen; mint Hajdúszoboszlóra rendelt lelkész tűnik fel 1710-ben.118 s honnan két évi tartózkodás után, 1712. IV. 28. Földesre jön és itt lelkész 1720-ig.119 Időközben 1713. V. 23. elrendeli az egyházmegye Földesről azért, mert a földesi egyház nem akarta megfizetni a lelkészi fizetés csonkítása miatt reá büntetésből kivetett 10 köböl búzát, azonban mégis megengedte a maradását.120 A földesiek azután 1714-ben ezt a 10 mázsa búzát megfizették.121

Abáni Földesről valószínüleg Szerepre, onnan 1726–1741. Tisza Eszlárra ment, 1745–1747-ig Kabán lelkész. Itt halt meg 1749-ben.122 Özvegye, Nagy Kata Földesre költözött.

228.

Emlékét őrzi egy úrasztali óntányér 1715. évről és díjlevele a község 1719. jkv. vében.123

17. U r a i P. Sámuel. Mint a nevében levő P betű mutatja, atyja ref. lelkész volt. Tanult 1696–1700. között Debrecenben 124 1700–1712. Tiszacsegén, 1712-1716. Kabán, 1720–1727. Földesen és 1727–1729. IV. 28. Szerepen lelkész.125 Emlékét őrzi 1723-ból egy úrasztali ónkanna felírása. Meghalt Debrecenben 1729. X. 8.

18. Kápolnási F o d o r Mihály. Előkelő, nemes, régi debreceni család sarja. Tanult Debrecenben 1716–1720. években, senior is volt 126 Kibocsáttatott lelkésznek Földesre 1727. IV. 24. s ott működik 1731. IV. 14-ig 127 amikor Biharra megy.128 Nősül Debrecenben 1727. XII. 3. feleségül vévén Nagy Annát.129 Élete, sorsa tovább ismeretlen.

19. S z e n t p é t e r i János. Tanult Debrecenben 1712–1716. között 130 s mint földesi lelkész tűnik fel 1731.131 Földesről 1736. Hajdúhadházra megy cserélvén T a t a i M. Mihállyal, aki viszont 1736. Földesre jön.132 Meghalt Hajdúhadházon 1740-ben.

20. T a t a i M. Mihály. Mint neve is mutatja, Tatán született. Előbb 1733–1736. Hajdúhadházon, majd 1736–1739. Földesen lelkész.133 Felesége debreceni származású, S z i l á g y a Sára, kitől Mihály nevű fia született. Ez a fia 1755. rektor volt Földesen.134 Felesége után maradt debreceni házörökségüket 1748. adják el.135 Fia, a rektor Tatai Mihály, mint emeritus öreg lelkész, Földesen halt meg 1802-ben, 80 éves korában.136

21. D e b r e c z e n i János. Származási helyét nem ismerjük. 1739. április havában rendeli ki az egyházmegye Földesre lelkésznek, ahonnan 1741. április havában távozik.137

22. J á n k y Péter. Kiváló tanuló Debrecenben 1728–1732. között; könyvtáros, majd senior. Földesen 1741. IV. 24–1747. V. 31. lelkész,138 azután Kabára 1747–1750. 139 innen Bakonyszegre 1750–1753.,140 majd Balkányba 1753–1761.,141 végül Hajdúsámsonba megy, hol 1761–1774-ig lelkész.142 Valószínűleg nyugalomba ment, mert itt hal meg 1784-ben.143

Ő kezdte meg Földesen 1741-ben az anyakönyvek vezetését.

23. S z a l a c s y Mihály. Tanult Debrecenben 1732–1737. között.144 Két ízben volt Földesen lelkész és pedig 1747–1759-ig,145 azután 1764–1774. VII. 6. Földesen történt haláláig.146 Közben 1759–1764-ag Hajdúböszörményben volt.147 Kiváló szónok, egyházi tudós és közigazgatási férfiú, aki egyházmegyei főjegyzőséget viselt 1772. X. 7. kezdve.148 Értékes könyvtárát a debreceni Kollégiumra hagyta. Özvegye G e r e n d a y Krisztina, emlékét őrzi 1775-ből egy úrvacsora ezüst tányér.

229.

S z a l a c s y Mihályt még a templom körül levő temetőbe temették a keleti oldalon, amint azt a földesi halotti anyakönyvben V a r j a s János debreceni tanár feljegyezte.149 Hajdúböszörményi pap korában súlyos bonyodalomba keveredett tiltott egyházi gyűlések tartása miatt a Helytartótanáccsal, ahova az ottani görög kath. lelkész feljelentette.150

24. P a t a k y István. Született Makón, tanult Debrecenben 1748–1752. között.151 Előbb Sápon volt tanító-lelkész (lévita) 1758–1759-ben,152 majd 1759–1764-ig Földesen lelkész.153 Földesen 1763. nem akarták megmarasztalni, csak az esperes közbenjárására alkalmazták még egy évig.154 Földesről Nagyrábéra megy s ott halt meg 1771-ben.155

25. K a p r o n c z a i György. Időközi lelkész volt S z a1 a c s y Mihály halála után. 1774. VII. 10–1775. IV. 24-ig.156 Előzőleg Gáborjánban 1768–1772., később pedig Sárándon 1775–1783., Mihálydiban 1783–1787., Gelsén 1787–1788. és Tiszalökön 1788–1796. volt lelkész.

26. N a g y Mihály. Tanult Debrecenben 1753–1758. között.157 Mint szentesi lelkészt hívja meg a földesi közönség 1774., az egyházmegye azonban ragaszkodva ahhoz, hogy az egyházmegye területéről hívjon lelkészt Földes, nem egyezett bele a meghívásba.158 Ezt a földesiek megfelebbezték az egyházkerületre, hol a meghívást jóváhagyták.159 Sok kellemetlensége volt felesége magaviselete miatt a rektorokkal s 1785-ben fel is függesztette állásától az egyházmegye.160 Később visszahelyezték, de 1790-ben megint fegyelmit kapott a R i t o ó k Mihály temetésén tanusított magatartása miatt.161 Emlékét őrzi egy úrasztali 5–6 literes ónkanna 1789-ből. Lelkész volt Földesen 1775. IV. 28-tól 1796. IV. 28-ig.

27. S z e n t i v á n y i Sámuel helyettes lelkész volt 1785. X–1786. IV. 24. a felfüggesztett Nagy Mihály rendes lelkész helyén.162 Előzőleg 1778–1782. Dancsházán, 1782–1785. Sápon, utólag pedig 1786–1788. Egyeken volt lelkész.

28. K e n e s e i Péter. Tanult Debrecenben 1738–1744.években,163 majd 1745. Hajdúszoboszlón rektor.164 Külföldi akadémiáról hazajövén 1751–1762. Tépén lelkész.165 1762–1771. Püspökladányon,166 1771-ben félévig Hajdúbagoson,167 1771–1773. Nyiracsádon,168 1773–1775. Sápon,169 1775–1784. Bakonszegen,170 1784–1789. Monostorpályiban,171 1789–1792. Újfehértón s 1796. I. 3–1796. végéig Földesen lelkész.172 Öregvolta miatt az egyházmegye segédlelkészt rendel melléje.173

29. K a r a c s János. Született Püspökladányban, tanult Debrecenben, rektor volt Békésen,174 majd lelkész Igaron, honnan 1797. I. 15. helyettes lelkésznek rendeli az egyházmegye Földesre az elöregedett N a g y Mihály mellé, amíg alkalmatos

230.

papot találnak.175 Földesről Nagyrévre ment lelkésznek 1797. végén.

30. Kelemen János. Született Patajon, tanult Debrecenben 1787–1793., rektor volt Tiszafüreden 1796-ban,176 honnan 1797. elején helyettes lelkésznek rendeli az egyházmegye Földesre arra az időre, míg az 1797. I. 18. meghívott Lengyel József lelkész Göttingából hazajön.177 Mivel pedig Lengyel József nem jött, a földesiek pedig megunták a várakozást, rendes lelkésznek marasztották meg K e l e m e n Jánost.178 Nem sokáig volt Földesen, mert mint az egyházmegyei jegyzőkönyv szavai mondják: „kóklerkedett” s ezért 1797. V. 29. fegyelmi alá vették.179 Végül is 1798. április havában eltávozott Inokára.180

31. Teleki Sámuel. Született Kecskeméten, tanult Debrecenben, 1794. rektor Hajdúszoboszlón s azután külföldi egyetemeken járt 1786–1794. között.181 Földesre 1798. III. 27. hívják meg lelkésznek s itt működött 1801. áprilisig, amikor Törökszentmiklósra távozott.182

32. S z a b ó János. Született Derecskén, tanult Debrecenben 1766–1774. Rektor volt Cegléden s külföldi akadémiákról hazajötte után lelkész 1780–1783. Monostorpályiban,183 1783–1788. Sárándon, 1788–1801. Szentpéterszegen,184 1801. V. 2–1813. III. 12. Földesen,185 1813. IV. 2–1818. III. 10. Tépén lelkész, hol meg is halt.186 Kegyes életű, tudós férfiú, kiváló egyházi szónok volt.

33. S ó l y o m Balázs. Előzőleg Hajdúszoboszlón 1805–1806., majd Tépén 1806–1813. lelkész. Földesre jön 1813. III. 12. s itt működött 1828. IV. 28-ig.187

34. Olcsai G á l András. Tanult Debrecenben s Göttingában. Külföldről hazajötte után Balmazújvároson lett lelkész 1808–1828-ig,188 honnan a földesi egyház hívta meg lelkészének s 1828-tól 1839. I, 8. bekövetkezett haláláig itt működött. Szélhűdés érte 58 éves korában. Ő volt az első földesi lelkész, aki 1830. kezdve segédlelkészeket tartott. Egyik segédlelkésze, N a g y Sándor, ki egyben veje is volt, lett az utódja.

35. N a g y Sándor. Született Kecskeméten 1808., tanult Debrecenben. Iskolai tanulmányainak elvégzése után 1836. segédlelkész lett Földesen G á l János mellett, kinek Terézia leányát vette feleségül. Majd apósának halála után, 1840-től kezdve rendes lelkész volt Földesen haláláig. Megházasodott másodszor is 1850. VI. 18. feleségül vévén Cseh Zsófiát, azonban félév mulya, 1850. XII. 18. 42 éves korában meghalt.

36. Borsónyi B o r s János helyettes lelkész 1851. januártól 1852. IV. 24-ig, N a g y Sándor lelkész halála után. Az ő idejében nyitották meg az új lippai temetőt.

37. B a k o s s Gábor. Született Czégény-Dányádon 1820.

231.

tanult Debrecenben. Földesi lelkész lett 1852. április havában s az is maradt haláláig. Felesége S á r k ö z y Terézia volt.

Egyháza és a közügyek érdekei iránt csodálatos mély fogékonyságát mutatja a földesi ú. n. templom pénztár alapítása és szervezése, amelyet tanácsbíró korában a neki felajánlott, de el nem fogadott tiszteletdíjakból alapított avégre, hogy az majd a lelkészek és kántorok fizetésének alapjául szolgáljon s az e célra szolgáló adó alól a hívek mentesíttessenek.189 ő alapította az első olvasóegyesületet 1871., ő indította meg 1883-ban a mozgalmat saját alapítványával a kisdedóvó felállítására.

Meghalt 65 éves korában, 1885. VIII. 11. Földesen. Gyermekei közül Lajos jegyző volt Tetétlenen, Ilona pedig M at o l c s y Kálmán orvos felesége.

Rendkívül érdekes leírását adja a szabadságharc után következett közállapotoknak, amiket az egyház levéltárában található naplójában jegyezgetett fel.

38. J a k u c s Sándor helyettes lelkész volt 1885. IX.,1–1886. IV. 24-ig az új lelkész, E r ő s s Lajos beállításáig. Azután Hajdúszováton volt lelkész a legújabb időkig.

39. E r ő s s Lajos. Született. Darvason 1857. III. 2. Tanult Debrecenben és külföldi egyetemeken, Bázelben és Berlinben. Segédlelkész volt Földesen B a k o s s Gábor mellett 1883. IX–1884. IV. 20-ig. Földesről Kémerre (Szilágy vm.) hívták meg lelkésznek 1884. IV. 24. s ott működött 1886. IV-ig. Ekkor Földesre hívták lelkészül s 1886. IV. 24–1893. IV. 24-ig földesi lelkész. Ez idő alatt a község és az egyház történelmével is nagy buzgalommal foglalkozott egyéb tudományos munkája mellett, azonban az egyház levéltárában levő töredékes dolgozata kizárólag a helyben található adatok időrendi összeállítása és a privilegiális ládában levő nevezetesebb oklevelek tartalmi kivonatainak okozati összefüggés nélküli ismertetése. Földesről Püspökladányba megy s 1893. IV. 24–1899. IV. 24-ig ott működik. Mint tudományosan is képzett kiváló theológust innen hívják meg a debreceni theol. akadémiára tanárnak s 1899. IX. 1–1908. VI. 30-ig tartó tanári szolgálat után a tiszántúli egyházkerület püspökévé választották 1908. július havában.

Amiképen egyházkormányzati téren szerzett érdemeit a püspöki székkel honorálta a tisztántúli ref. lelkészek és egyházak egyeteme, azonképen egyházi irodalmi téren kifejtett munkásságát theológiai doktori ranggal jutalmazta a genfi egyetem K á l v i n János születésének négyszázados ünnepélyén, ahol ő maga is jelen volt.

Mint püspök halt meg Debrecenben 1911. III. 25.

40. Dr. K i s s Ferenc. Született Kenderesen 1862. XII. 7. Tanult Mezőtúron, Késmárkon, Kecskeméten, majd Debrecenben

232.

1869–1884-ig. Lelkészi oklevelének megszerzése után, 1886–1887. tanévben a bécsi protestáns theológia hallgatója. Külföldi tanulmányainak befejezése után Mezőtúron, Karcagon, Debrecenben és Kisújszálláson volt segédlelkész, illetve ez utóbbi helyen helyettes tanár s innen hívta meg lelkésznek 1893-ban a földesi ref. egyház, ahol 1899-ig működött. Mindjárt földesi lelkészségének első esztendejében megvalósította a gyülekezet évtizedes vágyakozását az orgona felállításával, amelyet 1894. évben közadakozásból készíttettek 4750 forintért.

1899–1913-ig püspökladányi lelkész s ez idő alatt, mint egyházmegyei tanácsbíró, majd esperes és 1912-től kezdve püspökhelyettes, egyházkerületi főjegyző, igen sok irányban értékesíthette valójában kiváló szervező képességét.

1912. november havában a debreceni ref. theol. akadémiára választották meg tanárnak s 1913. szeptember 1-től kezdve 1933. évben történt nyugalomba vonulásáig a debreceni egyetemen volt avatott és hivatott nevelője a jövő magyar papi nemzedékeknek. Tudományos munkálkodását a pécsi egyetem díszdoktori diplomával tüntette ki. Az 1920-ban összeült nemzetgyűlésen a nádudvari kerület képviselője volt. Sok irányú áldásos működésének, szervező és alkotó erejének, páratlan energiájának legékesebb koronái a hajdúböszörményi fiú- és a nyíregyházi leánykálvineumok, a papi árvák nevelésére és oktatására hivatott intézmények, újabban pedig az általa alapított Református Szeretetszövetség égisze alatt egymásután nyíló árvaházak.

41. K a r á c s o n Imre. Született 1861. XII. 14. Földesen. Atyja Karácson Mihály földesi ref. tanító, anyja Sárközi Krisztina. Tanult Debrecenben. Tanulmányai elvégzése után Réven (Bihar m.) volt lelkész, majd 1900–1928-ig Földesen. Ez év január havában nyugalomba ment. Lelkészi működésének eredményei: a meglevő 6 tanerős iskolát 10 tanerőre fejlesztette, templomot, tornyot és az összes egyházi épületeket rendbe hozatta, a tanítói lakásokat modern lakásokká átalakíttatta. Közadakozásból két készlet ezüst keresztelő edényt, két ezüst úrasztali poharat és egy ezüst boros kancsót szerzett és az ő idejében történt, a háborúban elvitt harangoknak újakkal való pótlása.

Meghalt 1933-ban Berettyóújfaluban.

42. K i s s Sándor. Született 1895. IX. 3. Földesen. Atyja Dr. K i s s Ferenc volt földesi lelkész, anyja S z é c s i Zsuzsánna. Elemi iskoláit Püspökladányon, középfokú iskoláit pedig Kisújszálláson és Debrecenben végezte. A világháború kitörésekor, 1914-ben, mint a debreceni tulományegyetemen a theológia hallgatója, 40 társával együtt lemondott törvényben biztosított hadmentességi jogáról s mint a debreceni 3. honvéd gyalogezred theológus katonája, első kiképzése után Budapesten végezte a tiszti iskolát. A tiszti iskolából mint hadapródőrmester került vissza a

233.

3. honvéd gyalogezredhez s járt az orosz harctéren Volhiniában és az olasz harctéren a Piave mellett. Itt 1918. X. 28. olasz fogságba került, ahonnan 1919. III. havában jutott haza. A háború folyamán mint zászlós, hadnagy és főhadnagy, megkapta a kis ezüst érmet, a Károly csapatkeresztet és a háborús emlékérmet.

A háború után, 1919. VI–1922. VI-ig Földesen segédlelkész, 1922. VI–1927. XII. 31. Új1étán, majd 1928. I. 1-től Földesen ref. lelkész. Egyházi tevékenységén túl igen értékes működést fejt ki a község társadalmi, kultúrális és közgazdasági életében is. Működésének idejére esik a templom alapos renoválása és a tanyai iskola felállítása.

Sokasítsa meg az Úr az ő erejét és tegye méltóvá atyjához és nagynevű elődeihez!

Segédlelkészek.

Karacs János 1797.	Kozma Zsigmond
Daróczi János 1830.	1884. IX–1885. III.
Garbolczi Antal 1831-1832.	Bélteki Géza 1885. III–VIII.
Tatai István 1833.	Szűcs László 1888. VI–IX.
Fehér Sándor 1834–1835.	Holkó József 1888. IX–1889. V. 31.
Nagy Sándor 1836–1839.	Szilágyi Lajos 1894. I–1895. IX. 30.
Deák János 1864. VI–XII.	Kiss Sándor 1919.
Dombi Vince 1875. VIII–IX.	Vitéz Uri Ferenc 1922.
Láposy János 1875. XI–1876. XII.	Diószegi Mihály 1923.
Márk Ferenc 1877. X. 15–1878. V.	Szathmári Gábor 1926.
Ambrus Péter	Fejszés András 1927.
1878. XI–1879. IX. 20.	Szilágyi Imre 1931.
Varga Lajos	Csutoros Sándor 1932.
1879. IX. 22–1883. VIII.	Szalag Gyula 1934.
Erőss Lajos	Fábián Imre 1935. aki a könyvben
1883. IX–1884. IV. 24.	levő képek fényképfelvételeit
Kincses István 1884. IV–VIII.	készítette.

Egyházfiak, gondnok.

Egyházfiak: Diós István 1678-1684, Erdélyi Gáspár 1684, Jeney László 1711.

Gondnokok (kurátorok): Bíró András 1764, Szabó Bálint 1766, Bíró Sámuel 1774, Domokos Mihály 1777, Marton György 1780, Nagy István 1782, Sápy István 1785, Tóth Mihály 1787, Szabó Bálint 1790, Jeney Mihály 1795, Földessy György 1798, Somogyi Ferenc 1800, Tóth Mihály 1802, Domokos Márton 1803, Bíró József 1805, Szabó János 1808, Domokos János 1809, Ritoók András 1813, Szabó Itván 1816, Nagy Bálint 1818, Sápy István 1819, Hodossy Sámuel 1822, Szabó József 1825, Domokos János

234.

1828, Szabó Sándor 1832, Bíró András 1835, Nagy István 1838, Karácson Bálint 1840, Sápy Gábor 1843, Gaál János 1846, Csathó Gergely 1849, Karácson Bálint 1852, Bíró Lajos 1853, Hodossy Károly 1856, Szabó Mihály 1860, Nagy Ferenc 1861, Nagy Gábor 1865, Kiss Bálint 1868, Szabó József 1871, Körtvélyessy József 1873, Kiss József 1877, Bíró Imre 1878, Kiss József 1879, Bíró Imre 1883, Pércsy Lajos 1886, Barcsa Zsigmond 1907, Karacs József 1934.

Tanítók.

I.tanítói állás (rektorok): Micskei Gáspár 1665, Vályi N. Gáspár 1670, Tarnóczi Ferenc 1679, Mándoki Bálint 1680, Újvárosy István 1681, Bitai István 1682, Szentpéteri Pál 1683, Bicskei István 1684, Szaniszlói Sámuel 1696, Mogyorósi Anthos Gergely 1707, Szenezi Péter 1724, Tatai Mihály 1755, Kaszap N. István 1762, Csegei István 1764, Szokoli Ferenc 1765, Dobrai József 1766, Ary András 1767, Dóczi Ferenc 1769, Szentpéteri István 1772, Kassai Péter 1774, Várallyai István 1776, Végh János 1779, Lovasi Sámuel 1781, Máthé György 1784, Hőbe József 1787, Szőnyi Benjámin 1789, Gál Péter 1791, Benéts Dániel 1793, Tardi Veress József 1797, Eötvös Mihály 1798, Erőss Mihály 1801, Rásó József 1804, Szente István 1809, Kisari Dániel 1807, Szűcs János 1812, Czeglédi Mihály 1814, Komáromi János 1817, Reszegi Albert 1820, Szoboszlai Mihály 1821, Kiss Mihály 1822, Kemecsey Lajos 1824, Benéts Dániel 1825, Gáll Mihály 1826, Zágoni Ferenc 1828, Sándor István 1831, Liszkai István 1834, Sárói Szabó Albert 1837, Tóth József 1840, Mónus Sándor 1843, Méhes Lajos 1847, Bogdán Zsigmond 1850, Kovács Márton 1853, Kiss Lajos 1854, Varga Menyhért 1857, Borbély Sándor 1859, Huszti Mihály 1860, Sápy Lajos 1863, Nyeste István 1867, Vadai Ferenc 1870, Varga Bálint 1873, Percze János 1876, Vincze József 1878, 1905, Boldisár Lajos 1905.

II. tanítói állás (tanító ember, leánytanító): Hegedűs N. 1748, Losonczy János 1754, Császi Sámuel 1764, Mosonyi Pál 1765, Mosonyi Pál özvegye 1772, Józan János 1774, Verebély Szabó Mihály 1795, Gyulai Gábor 1796, Nagy István 1807, Bartha Mihály 1808, Sápy István 1813, Nagy István 1821, Papp András 1826, Kiss Mihály 1831, File Ferenc 1833, Papp András 1838, Kánya József 1843–1881, Farkas Sándor 1881, Szilágyi Lajos 1882, Simon Erzsébet 1908.

III. tanító állás (nagy preceptor): Kállai István 1772, Karacs Pál 1774, Bartha Mihály 1778, Béres Mihály 1784, Gyulai Sándor 1791, Kincses József 1792, Veress Ádám 1794, Szabó József 1795, Nagy Ferenc 1796, Fart Ferenc 1800, Körtvélyessy János 1801, Balogh Béni 1802, Berényi István 1805, Kállai István 1809, Lőrinczi János 1812, Csengeri Zsigmond 1813, Adorján

235.

István 1814, Barak Sándor 1819, Benkő István 1820, Szokolay Mihály 1821, Hunyadi Elek 1825, Giczei Lajos 1853, Karácson Mihály 1853, Ary Gyula 1893, Szabó Ferenc 1904, Ibolya János 1913, Fodor Béla 1925, Máthé János 1925, özv. Varga Károlyné 1932.

IV. tanítói állás (kis preceptor): Nagy Gábor 1819, Nagy Péter 1820, Tönkő Mihály 1821, Csata Péter 1822, Zsarkó Péter 1825, Horváth János 1826, Tóth György 1827, Dömsödi N. 1829, Gáthi Imre 1830, Pénzes János 1831, Szabó Sándor 1832, Harmathy Mihály 1834, Nagy Sándor 1835, Tönkő Mihály 1836, Csizmadia Gábor 1837, Sidó Sándor 1840, Makláry Lajos 1863, Kovács Lajos 1873, Balogh Károly 1888, Balogh Mihály 1891, Szabó Elek 1892, Papp Imre 1894, Orbán Gyula 1934.

V. tanítói állás: Ökrös Lajos 1873, Nagy Antal 1874, Erdős Antal 1905, Saja Vilmos 1908.

VI. tanítói állás: Füzessy István 1889, Csongrádi János 1891, Nagy Pál 1899, Nagy István 1900.

VII. tanítói állás: Pogány Margit 1901, Pólya Irma 1903, Molnár Zsuzsánna 1903, Újvári Mária 1906.

VIII. tanítói állás: Pávay Erzsébet 1901.

IX. tanítói állás: Buzogány Dénes 1907, Molnár József 1928.

X. tanítói állás: Kassay Lujza 1907, Virágh László 1928.

XI. tanyai tanítói állás: Fodor János 1932.

Harangozó (egyházfi.) Kezdetben, mint láttuk, nem volt tornya vagy haranglábja a templomnak, tehát harangozóra sem volt szükség. A haranglábat a toronyhoz 1713-ban készíttette a község s hihetőleg ekkor öntette azt a két harangot is, amely az 1764. évi esperesi vizitáció idejében már megvolt. A harangozás eleinte – úgy látszik – a leánytanító, majd a preceptor (kisebb fitanító) kötelessége volt, mert ez 1772. évi díjlevelében még bennefoglaltatik.

Külön harangozót (egyházfit) 1767-ben alkalmaz először a községi tanács, megfogadván erre S z a b ó Ferencet, kinek fizetése volt évi 12 forint, egy-egy köblös őszi és tavaszi búzavetés, melyhez a magot a helység adta. Ehhez jött 1771-ben egy pár csizma, azután a harangozásért: predikációs halottul, ha maga harangoz 12 dénár, ha a praecentorral harangoz 6 dénár. Énekszós halottul 6 dénár, ha a praecentor harangoz, azé a 6 dénár.

A harangozó kötelessége volt: rendelt időben való harangozás, lelkész számára való őrletés, egyházi célokra szolgáló fa felvágása, ünnepeken a legátus részére a főzést kivetni s az ételt felhordani, végül a 2 iskolára vigyázni. Járandósága az idők folyamán megfelelően változott.190

236.

4. Izraelita egyház és iskola.

Mikor kezdett Földesre beszivárogni a zsidóság, pontosan meg nem állapítható. Az első adatot a község 1815. évi jegyzőkönyvében találtam, mely szerint B o r e k Mózes, a községi korcsmának volt árendás bérlője perel D o m o k o s Istvánnal borok ára miatt.191 Még ugyanebben az évben szerepel M e z e i Ábrahám szentimrei árendás korcsmáros, aki előzőleg Földesen volt korcsmabérlő s akinek a község több mint 600 forinttal volt adósa ugyancsak borok árában. Hogy a per nyomán keletkezett végrehajtást a község megelőzze, úgy oldotta meg a dolgot, hogy a közönség földjéből kiszakítottak egy darabot, azt zálogba vetették s ebből az adósságot kifizették.192 Valószínűleg ennek a fia az a M e z e i Ferenc, aki 1825. K a t o n a Ferenccel perlekedik.193 A harmadik adat 1815. a községi mészárszék bérletére vonatkozik, amelyet D á v i d Samu vesz bérbe 20 forintért, 3 mázsa húsért és 120 font faggyúért.194

Már ezekből az adatokból, de különösen abból, hogy 1825. zsidó preceptor (tanító) működik Földesen s akit V i d s z i k Ábrahám szabó mester panaszára meg is büntet a tanács,195 nyilván látszik, hogy több család volt már a XVIII. század végén és a XIX. század elején Földesen, amit azután még erősebben megbizonyít nemes G á l l György ifjú által 1835. VII. 12. a zsidó templomban rendezett botrány, honnan a híveket kizavarta s a tanítót a tanuló gyermekekkel együtt elkergette. A botrány miatt panaszttevő W e i n b e r g e r József – a jegyzőkönyv szerint – a többi zsidósággal seregestül ment a nemes tanács elé, amely a botránytokozót, mint zsidó ekklésia háborgatót és vasárnapi napon zenebonát indítót elfogatta és vasra verette.196 Tehát 1825. már templomuk és iskolájuk volt.

A mészárszékbérlő D á v i d Samu hamarosan megszedhette magát, mert 1835. már ő bérli ki a korcsmát is 150 forint, 1000 itce színbor, 125 itce pálinka bérért és az úrvacsoraosztáshoz szükséges bormennyiségért.197

A népokatási törvény életbeléptetése után, 1883-ban iskolájukat, mint zugiskolát, a tanfelügyelő bezáratta 198 s mivel a hitközség a törvényben megállapított feltételekkel iskolát állítani nem tudott vagy nem akart, a közigazgatási bizottság községi iskola felállítását rendelte el. Erre azután a hitközség felállította az iskolát s bele rendes képesítéssel bíró tanítót választott1896-ban.199

Anyakönyvi ügyekben szintén a közigazgatási bizottság intézkedett 1886-ban, mikor is Földes és Tetétlen részére Földest jelölte ki anyakönyvi székhelyül.200

Az izr. egyház és iskola történetének részleteivel a S z o b o s z l a y Sándor tanító szerkesztésében Hajdúvármegye és

237.

Debrecen Népoktatásügye c. 1928. megjelent mű foglalkozik a 78-79. lapokon, mivel azonban jó részben hiányos adatokat közöl, fenti hiteles adatokat a történelmi hűségnek megfelelően, közölni láttam szükségesnek, már csak azért is, mert a hitközségtől adatokat szerezni nem sikerült.

5. Községi, majd Kállay László alapítványi óvoda.

Már az egyházi gondnokok számadásaiban 1816-tól kezdve állandóan találkozunk egy ilyen kiadási tétellel: Dajka fizetése 10 forint. Amint ezt sokirányú egyháztörténelmi kutatásaim közben megállapítottam, ez az elhagyatott, árva, kicsiny gyermekek gondozója volt, akikről a községnek kellett gondoskodnia, de tulajdonképem az óvónők őse.

Óvoda felállításának a gondolatát 1883-ban B a k o s s Gábor lelkész vetette fel először, sőt a cél megvalósítására 100 frt. alapítványt tett, azonban az eszme megvalósítására csak később, 1892-ben került a sor egy óvodai menház létesítésével, majd két évvel később, 1894-ben határozza el a községi képviselőtestület a községi óvoda felállítását, megszavazván e célra az első 3%-os községi pótadót.201

Tíz évvel később, 1904-ben K á l l a y Lászlónak nagylelkű alapítványa, mely óvodai célokra a község igényeit és szükségletét messze felülmuló vagyont képvisel, újabb óvoda felállítására kötelezi a községet, ami meg is történt 1905-ben.202 E második óvoda felállítása azután maga után vonta az elsőnek 1925-re az elsorvadását, úgy hogy ezidőszerint tényleg csak a K á l l a y alapítvány jövedelméből fenntartott óvoda működik.

6. Intézmények, egyesületi élet, alapítványok.

Közegészségügyi intézmények között első helyen áll a gyógyszertár, mely 1860. körül létesült. Gyógyszerészek: K r e m c z l i Ferenc 1866, Z l o c z k i Mihály 1876, Z l o c z k i Mihály özvegye 1895. után s jelenleg: K á l l a y László. A legújabb időkig ide tartozott a tetétleni fiókgyógyszertár is.

1911-ben községi szabályrendelettel intézkednek a fertőtlenítés rendszeresítéséről és a közvágóhíddal kapcsolatban a húsvizsgálatokról, majd 1927-ben az anya- és csecsemővédelemről.

Közgazdasági intézmények. Az 1853–1867-ig postaügynökséggel, ettől az időtől kezdve pedig rendszeres postahivatallal működő kir. postahivatal. Kezelői, illetve tisztviselői: C s a p ó László 1853, B o g d á n Zsigmond 1858, E r d e i Sámuel jegyző 1867, P é r c s y Gábor 1876–1882, F r á t e r Olga 1921, L e n dv a i Aloizia 1921, K a r k o v á n y Kálmánné 1922, Szabó

238.

Lajos 1923–1932, H o l h o s Gyula 1932–1935. és özv. O r o s z Miklósné 1935-től.

Országos vásártartási jogot 1891. körül szerzett a község, évenként kétszer, május 3. és november 2. hetében, szerdai napra s az első vásárt 1892-ben tartották.

Pénzintézetei közül:

1. Közbirtokossági Takarékpénztár. Alakult a közbirtokosság tulajdonát képező regáléváltság 90.000 frt.-os tőkeösszegének egy részéből 1897-ben s fennállott 1924-ig. Igazgatói: V á n y i Sándor, K á l l a y Ignác, B o g d á n Gábor, S z a b ó Márton, K i s s M. József m. kir. gazdasági tanácsos.

2. Gazdasági Takarékpénztár: alakult 1900. körül, megszűnt 1906-ban. Igazgatói: K a r a c s Imre, S z a b ó Géza, D o m o k o s Bálint és G a á l Károly.

3. Központi Hitelszövetkezet fiókja: alakult 1931-ben. Elnökigazgatója Vitéz K i s s István nyug. m. kir. őrnagy.

4. Hangyaszövetkezet : alakult 1913. Igazgatói: K a r á c s o n Imre, L a k o s Imre, K i s s M. József és K i s s Sándor ref. lelkész.

Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Alakult 1889. (40672/1889.B.M.) Megalapítója: Kiss M. József aranyéremmel kitüntetett főparancsnok. Nem működő, de a közönség érdekében 30 évet szolgált tagok: B í r ó Sándor, B o l d o g h József, C s a t h ó Lajos, K a r a c s Albert, S z i l á g y i György, S z ö r n y i István, Tizedes László, működő tagok: S z ö 11 ő s s y Gábor és U l v e c z k i Péter parancsnokok, K a r a c s László s. tiszt, B í r ó Sándor, id. D o m ok o s Lajos, ifj. D o m o k o s Lajos, K a r m a s i n Antal, K a rm a s i n Ferenc, N a g y Károly, V é k o n y József, V e r e s s K ár o I y, akik 5 évnél régebben működnek.

Hazafias, kulturális, társadalmi és jótékony egyesületek.

1. Pártonkivűli Olvasókör. Alapította 1871. B a k o s s Gábor lelkész. (330/1872. B. M.) Elnöke: Vitéz K i s s István ny. őrnagy.

2. Első 48-as Népkör. Alakult 1885. (28403/1885. B. M.) Elnöke: B o j t o r József.

3. Temetkezési Társaság. Alakult: 1893. (425/1894. B. M.) Megszűnt.

4. Iparos Olvasókör. Alakult 1923. (132.738/1924. B. M.) Elnök: Fekete Károly.

5. M. A. N. Sz. fiókegyesület. 1922. (7504–1924. alispáni sz.).

6. Levente Egyesület. 1924. (217.008/1925. B. M.) Elnöke: Vitéz Kiss István ny. őrnagy.

7. Vöröskereszt Egylet. 1926. (125.224/1926. B. M.) Elnök: Dr. W é b e r Gyula.

8. Polgári Lövész Egyesület. 1928. (196.667/1928. B. M.) Elnöke: Székely Sándor főjegyző.

9. H. A. D. R. Ö. A. fiókegyesület. 1929. (12.169–1929. alispáni sz.) Elnök: B o l d o g h Lajos.

10. Testedző Egyesület. 1933. (175.475/1934. B. M.) Elnöke: Székely Sándor főjegyző.

11. Földesi Vadásztársaság. Alakult 1906. (15.255/1906. F. M.) Elnöke : Kiss M. József m. kir, gazdasági tanácsos.

239.

12. Országos Stefánia Szövetség fiókja. Elnöke : K i s s Sándor ref. lelkész.

13. Ref. Keresztyén Ifjúsági Egyesület. Elnöke: T ó t h István.

14. Ref. Keresztyén Ifjúsági Leányegyesület. Elnöke: M i h a l k ó Irén.

Emberbaráti intézmények. 1. Özv. K a r a c s Elekné sz. H eg e d ü s Eszter-féle Szeretetszövetség árvaház. Saját alapítás 20 árva részére. Felavattatott 1933. 2. M ü 11 e r Györgyné sz. E t h e y Eszter-féle Szeretetszövetség árvaház. Saját alapítás 10 árva részére. Felavattatott 1935. 3. Szeretetszövetség árvaháza (földesi fiók) 10 árva részére. 4. Községi Szegényház a Kállay alapítány terhére 1–10 szegény részére.

Alapítványok.

1. Ref. egyház Árvapénztári alapítványa. Első alapítók: S á p y Gábor és neje N y i r ő Juliánna 1868–1871. években 180 forinttal. Nagyobb alapítók: 1884-ben C s a p ó István, C s a p ó Gizella, K á 11 a y László 100–100 frt.; 1889-ben V á n y i Erzsébet 300 frt.; 1898-ban id. K i s s M. József stb. A háború alatt hadikölcsönbe fektetett s elértéktelenedett igen tekintélyes alapítvány refundálását Nagy István ref. iskolaigazgató kezdte meg azzal, hogy egy nagy ünnepen a legátusi szerep vállalásával a begyült adományokat az alapítvány visszaállítására fordította s példája nyomán a kisebb-nagyobb adományoktól eltekintve, özv. L e n g y e l Jánosné sz. Szabó Juliánna 1924. X. 15. kelt végrendeletében 5214.47 pengővel; majd P é r c s y Dániel 1933. XI. 23. kelt végrendeletében 296 pengővel olyan mértékben állították vissza ezt a renldkívül fontos célt szolgáló alapítványt, hogy ezidőszerint kereken 7220 P. tőkéjének jövedelméből és kisebb adományokból minden esztendőben, minden szegény iskolás gyermeket felruháznak a tanév elején, úgyhogy ruhátlanság címen iskolai mulasztás Földesen ismeretlen.

2. Zákány Sándor alapítványa. Keletkezett 1884. V. 24. 5400 forint tőkével egy tanító fizetésének alapjára, mely 10.000 forintig lett volna tőkésítendő. Hadikölcsönbe fektettetvén sok más kisebb alapítvánnyal együtt, melyeknek összege 70.000 arany korona volt, - megsemmisült.

3. Kállay László alapítványa. Kállay László földesi földbirtokos 1896. XI. 17. Nagyváradon kelt végrendeletében ingó és ingatlan vagyonának 9/10 részét Földes községre; 1/10 részét pedig a földesi ref. egyházra hagyta azzal a kötelezettséggel, hogy a község egy „Kállay” nevet viselő kisdedóvó intézetet köteles létesíteni és fenntartani; a földesi illetőségű hajléktalan és elnyomorodott szegények számára pedig egy menházat tartozik fenntartani. A kisdedóvó intézet az ő volt lakóházában és a hozzátartozó telkeken; a menház pedig a község bármely részén helyezendő el. Az alapítvány tárgyai: 1. 494 K. hold 610 négyszögöl szántó, kaszáló és legelő; 2. 1734 négyszögöl terület faiskola céljára; 3. 1539 négyszögöl belsőség, rajta az óvoda, lakás és melléképületek; 4. 1069

240.

négyszögöl belsőség iskolával és tanítói lakással; 5. 953 négyszögöl belsőség lakással és megfelelő melléképületekkel. Az egész vagyontárgy értéke 1926. XII. 31. megállapított értékben 277.084 pengő.

A felsorolt vagyontárgyak közül haszonbérbeadással az 1. és 5. pontok alatt felsoroltakat értékesítik s az így nyert jövedelmet az 1927. IX. 14. készített Alapító levél szerint, mely 10.043–1928. vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelettel nyert jóváhagyást, – az óvoda, a tanyai iskola és a községi faiskola fenntartására szükséges összeg levonása után, – 60%-ban az iskolafenntartó ref. egyház kapja a ref. iskolák dologi kiadásainak fedezésére; 20%-át a község a községi szegényház fenntartására és 20%,-át ugyancsak a község népnevelési és kulturális célok és intézmények támogatására.

Ez utóbbi 20% jövedelem viseli a nyomtatási költségét jelen munkának is, amelyet nemcsak hálából és kegyeletből ajánlok e nagy alapító emlékének, hanem azért is, mert e nagyszívű emberbarát, aki a magyar faj megmaradását, boldogulását és virágzását, intézményeinek és hagyományainak fennmaradását áldozatkészségével emberöltőkre biztosította abban a körben, ahová őt a gondviselés állította, mindennél ékesebb tanubizonyságot tett arról a nagy és szent kötelességről, ami saját fajunk jövőjének biztosításában határozódik.

241.

Jegyzetek.

1 . Lásd: A debreceni ref. Ispotály c. munkám 27. I. 2 . Szabolcs vm. 1551. jkv. 38. 1. Hospes hereticus. 3 . Szabolcs vm. 1551, jkv. 128. 1. Honorabilis Petrus presbyter plebanus de Hatház etc. U. o. 1552. jkv. 73. és 130, 1. Ad domum communem plebani etc. 4 . Károlyi Okl. III. 209. 5 . Századok 1902. évf. 760. Zoványi I. A reformatio Magyarországon 1565-ig 293. lap. 6 . Karácsonyi I. Békés vm. monografiája II. 201. 1. és I. 188. 1. 7 . Figyelembe veendő itt az a körülmény is, hogy Püspökladány községnek egyik fele ebben az időben a bajomi uradalom s a váradi püspökség révén Bihar, másik fele pedig Szabolcs vármegyéhez tartozott. 8 . Debrecen város 1597. jkv. 280. lap. 9 . Debreceni ref. egyházmegye 1621. évi jkv. 422. lap. 10 . Már 1621-ben elemi iskolák vannak: Aba, Balkány, Balmazújváros, Berettyóújfalu, Bajom, Boldogfalva, Bagos, Hadház, Kaba, Konyár, Mikepércs, Nádudvar, Nyir-Lugos, Parlag, Püspökladány, Tépe, Dada, Dob, Eszlár, Füred, Lök, Polgár, Udvari, Vámospércs községekben. 11 . Magyar Prot. Egyháztörténelmi Adattár XIII. évf. 12 . Szabolcs vm. 1607. évi jkv. 128–129. lap. Egyházkerületi I. jkv. 610. A polgárháborúk miatt 2–3 falu alig tud egy papot tartani stb. 13 . Az egyházmegyei és egyházkerületi jegyzőkönyvek tanusága szerint alig van olyan gyűlés, amelyen fel ne újítanák a lelkészi fizetések csonkítását tilalmazó egyházi törvényeket. Másfelől maga az egyházkerület mondja, hogy az évüket kitöltött lelkészek: új conventiora maradhatnak. I. jkv. 610. 1. 14 . Lampe F. Historia Eccl. 374. 1. Egyházkerületi I. jkv. 614. lap. Milyen bánásmódban részesítették a lelkészek, mutatja az Egyházkerület 1605. jkv. 610. 1. olvasható feljegyzés, mely szerint Kassára, a fejedelemhez küldenek deputációt rendeletet kérni a jobbágy-, nemes falvak, községek és városok bíráinak, hogy ne bánjanak tetszésük szerint a lelkészekkel. 15 . Debreceni ref. egyházmegye 1618. évi jkv. 21. 1. 1635. évi 181. 1., 1645. évi 455. 1., 1659. évi 36. 1., 1664. évi 84. 1., 1713. évi 367. 1. 16 . E költségvetést és vagyonkimutatást készítették és aláírták: Domokos Ferenc, Szabó Bálint, Török János senatorok, Biró Sámuel, Domokos Mihály és Márton György kurátorok. Ezeket látva és tudva, azt lehet mondani, hogy nem a reformáció teremtette meg a Községi autonomiákat, hanem a községi autonomia volt a minta az egyházközségi szervezetnek 1764. után, annál is inkább, mert a magasabb egyházi szervezet, az egyházmegye nagyon is hierarchikus szervezet volt 1821-ig. 17 . Debr. Egyházmegyei 1713. jkv. 367. 1. Personae per Magistratum convictae, si reconciliari inter se denuo velint, sine requisitione sanctae Partialis, ministerio pastoris loci possunt etc. Vagyis ezt az esetet kivéve, mindig az egyházmegye intézkedett. 18 . Debreceni Ispotály c. művemben részletesen: 82. lap. 19 . Corpus juris: 1715. évi 30. t.-c 20 . Maga a földesi tanács és lelkész az 1784. évben készített egyházi költségvetésben még bizottságnak nevezi e 19 tagból álló konzisztoriumot. 21 . Debreceni ref. egyházmegye levéltára az egyházkerületi levéltárban van elhelyezve Debrecenben. 22 . Földes 1713. jkv. 79. lap. Nemzetes Nagy Gergely János főbíróságában állíttatott fel a Harangláb avagy Torony a falu földére. A 1713. mense junio, annakokáért senkinek is praetensiója (igénye) az eránt nem lehet, mert elégséges régi idős emberek által per fassiones (tanuvallomások által) comprobáltatott, hogy a toronynak helye nem Domokos-familiáé, hanem az falu részére való. Signatum per jur. Notarium ex consensu et detiberatosenatus F. 23 . Földes 1769. jkv. 99. lap. 24 . Templombővítési iratok és számadások az egyház levéltárában. 25 . Hajdú vm. levéltára

242.

2169/1883. sz. alispáni iratok. 26 . Földes 1767. évi jkv. 89. lap és 1786. jkv. 124. 1. 27 . Gondnoki számadások 1868. évről. 28 . Földes 1778. jkv. 109. 1. 29 . Földes 1778. jkv. 224. 1. 30 . Gondnoki számadások 1870. évről. 31 . Hajdú vm. levéltára 1105/1885. alispáni szám. 32 . Debreceni egyházmegye esperesi vizitációs jegyzőkönyvei 1764–1821-ig. Az 1832. évi gondnoki számadásban szerepelnek még: 1 bádogkanna, 3 nagy, zöld cserépkanna, egy hosszú kés, egy ezüst tányér, két cintányér és két úrasztali pohár. Ezeken kívül minden évben 1812–1876-ig a lelkészi és tanítói lakásokban és az iskolákban levő különféle bútorolt s házi felszerelések pontosan leltározva vannak. 33 . Földes 1714. jkv. 80. lap. 34 . Debreceni egyházmegyei II. jkv. 366. lap. 35 . U. o. II. 345. 1. 36 . U. o. II. 368. és 370. 1. 37 . U. o. III. k. 341. 1. 38 . Ref. egyház gondnoki számadásai. 39 . A Jegyzet mellett az eredeti iraton ilyen feljegyzés olvasható: Ezek a jegyzőkönyvben feljegyeztettek. Sajnos, nyomára nem találtam. 40 . Mindkét irat a debreceni egyházmegye levéltárában. Itt kell megjegyeznem, hogy a kurátorok 1855-ig tényleg semmi fizetést nem kaptak. Ettől kezdve évi 50 frt. fizetésük lesz. 41 . Községi 1825. évi jkv. 71. sz. 42 . Gondnoki számadások a jelzett évekről. 43 . Községi 1815. jkv. 131. sz. 44 . Debreceni egyházmegyei I. jkv. 422. lap. 45 . Rápóti Mihály naplója a debreceni Koll. könyvtárában R/540. sz. a. Lásd: egyházmegyei II. jkv. 216. és 222. 1. 46 . Községi I. jkv. 3. és 57. lap. 47 . U. o. I. jkv. 84. 1. 48 . Debreceni egyházmegyei vizitációs jkvei 1764–1822-ig. 49 . Debreceni egyházmegyei I. jkv. 12. 1. 50 . U. o. 1618. évi jkv. 21. 1. Az egyházkövetésre 15 nap alatt kellett jelentkezni. 51 . Lampe F. Historia Eccl. 707. 1. 52 . Községi I. jkv. 4. 1. 53 . U. o. I. jkv. 7., 12., 16. és 22. 1. 54 . U. o. I. jkv. 12., 34., 47. 1. 55 . U. o. I. jkv. 62., 51., 45., 61. 1. 56 . U. o. I. jkv. 72. 1. 57 . U. o. I. jkv. 75. 1. 58 . U. o. I. jkv. 82., 83. 1. 59 . U. o. I. jkv. 21. lap. 60 . A debreceni egyházmegye 1647. V. 1. Rác-Böszörményben hozott határozata már mint meglevő, régi határozatra hivatkozással állapítja meg, hogy a lelkészek nem kötelesek a rectorok teendőit ellátni. I. jkv. 315. 1. 61 . A debreceni egyházmegye 1685-ben kimondja, hogy a rectort a 3-ik évre megtartani helytelen. II. jkv. 230. 62 . Thury E. Iskolatört. Adattár II. 125. 1. 63 . Rápóthy M. naplója a debreceni Koll. könyvtárában. 64 . Debreceni egyházmegye II. jkv. 216. és 226. lapok. 65 . Debreceni ref. egyházmegye 1662. évi jkv. 66. lap. 66 . U. o. Esperesi vizitációs jkv. 1803. évről. 67 . Helytartótanács 28.4271/1785. sz. rendelete. Cantores, magistros et eorum vicefunctores in normali methodo edoctos et approbatos esse oportet. Inspectio scholarum. Libri lectioni destinati. Libri pro institutione deservituri etc. 68 . Egyházkerületi 1795. évi jkv. 41. cikk. 69 . U. c. 1805. évi jkv. 45. 1. Lásd egyházmegyei vizitációs jkv.-t is. 70 . U. o. 1811. évi jkv. 67. sz. 71 . Maguk az egyházi vezetők, sőt a világi vezetők is érezték már a neveléstani fogyatékosságát a rectoroknak és tanítóknak s éppen ezért a debreceni Kollégiumban a hajdú városok már 1852-ben egy neveléstani tanszéket alapítottak e célból, megvetvén alapját ezzel a ma is működő debreceni ref. tanítóképző intézetnek. 72 . Gondnoki számadások 2 új tanítói állás szervezéséről és betöltéséről. 73 . Közig. bizottsági iratok a vármegye levéltárában. 1236., 1330. és 2058/1903. kib. számok. 74 . U. o. 705., 1308. és 1885/1907. kib. számú iratok. 75 . U. o. 1895. évi 618. kib. sz. 76 . Községi I. jkv. 99. lap. 77 . U. o. I. jkv. 126. 1. A 8 pontban foglalt szokás fennállott 1873-ig. 78 . Leánytanító Mosonyi Pál halála után feleségét alkalmazták 1772–1774-ig leánytanítónak. Első női alkalmazott Földesen! 79 . Községi I. jkv. 103. 1. és 1786. jkv. 124. 1. Az ünnepi kántációk még, 1814. is divatoztak s a két preceptor osztozott

243.

rajtok. 80 . Egyházmegyei II. jkv. 66., II. jkv. 346. és III. jkv. 90. lapok. 81 . U. o. II. jkv. 346. 82 . U. o. III. jkv. 90. 83 . Debrecen 1591. jkv. 280. 1. 84 . Thury E. Iskolatörténeti Adattár 11. 108. 85 . Egyházkerületi I. jkv. 7. 1. 86 . Egyházmegyei I. jkv. 223. 87 . Thury E. H. 107. 88 . Magyar Prot. Egyháztört. Adattár XIII. 76. 89 . E. m. I. jkv. 227. 90 . Debrecen 1636. jkv. 1011. 1. 91 . E. m. I. jkv. 242. 92 . M. P. E. T. A. XIII. 95. 1. 93 . Thury 11. 108. 94 . M. P. E. T. A. XIII. 82. 95 . E. m. I. jkv. 290. 96 . U. o. 97 . E. m. I. jkv. 43. 98 . U. 0. I. jkv. 76. 99 . Thury: II. 113. 100 . Debrecen Polg. Per. 1730/9. szám. 101. Naplója a debreceni Kollégium könyvtárában R/540- sz. alatt. Lásd még: Thury E. II. 117., E. m. II. jkv. 206., 222. és 226. lapokat. 102 . Thury E. II. 135. 103 . E. m. II. jkv. 159., 176., 202., 217., 230. és 258. lapok. 104 . Thury E. II. 168. 105 . Szabolcs vm. levéltára: Diós István és Domokos Pál között egy nemesi kuriára kötött szerződés. 106 . Egyházkerületi I. jkv. 164. 1. 107 . Thury E. II. 147. 108 . U. o. és Szabó K. III. 4182. sz. 109 . E. m. II. jkv. 229. 110 . és Debrecen város 1686. jkv. 935. I. 111 .Thury E. II. 173. III. E kerületi I. jkv. 192. 112 . Földes I. ikv. 3. 1. 113 . E. m. II. jkv. 367. 114 . Debrecen ref. egyház házassági akv. 115 . Thury II. 181. 116 . E. m. II. jkv. 310. 117 . U. o. 345. lap. 118 . E. m. II. jkv. 509. 119 . E. m. 11. 368. 120 . U. o. 370. 1. 121 . U. o. 122 . U. o. IV. jkv. 24. és Szabolcs vm. levéltára 1772. Proc. II. 53. 123 . Földes I. jkv. 47. 1. 124 . Thury II. 175. 125 . E. m II. jkv. 497. 126 . Thury II. 195. is 203. 1. 127 . E. m. II. jkv. 499. 128 . Bihar vm. levéltára: Nemességigazolási iratok 1734. 129 . Debreceni ref. egyház esketési akv. 130 . Thury II. 192. 131 . E. m. II, jkv. 457. 132 . U. o. 133 . U. o. 134 . Debrecen város 1748. jkv. 90. 1. 135 . Vizitációs jkv. 1755. 136 . Földesi ref. halotti akv. 137 . E. m. III. jkv. 505. 138 . Thury II. 205. és E. m. III. jkv. 25. 139 . U. o. III. 90. 140 . U. o. IV. jkv. 22. és 66. 141 . U. o. III. 94. 142 . U. o. III. 241. és 458. 143 . U. o. IV. ikv. 66. 144 . Thury II. 209. 145 . E. m. III. jkv. 105. 146 . U. o. III. 215. 147 . U. o. III. jkv. 215. és 314. 148 . U. o. IV. jkv. 1. 149 . Földesi halotti akv. 150 . Hajdú vármegyei levéltár 1764. fasc. II. Nr. 24. 151 . Thury II. 227. 152 . E. m. III. jkv. 208., 216. 153 . U. o. III 215. 154 . U. o. III. 269. 155 . U. o. III. 311. és 506. 156 . E. m. IV. ikv. 24. 157 . Thury II. 235. 158 . E. m. IV. jkv. 20. és 23. 159 . E kerületi IV. jkv. 91. 160 . E. m. IV. jkv. 71. 161 . U. o. IV. 91. 162 U. o. IV. 71. 163 . Thury II. 215. 164 . E. m. III. iKv. 82. 165 . U. o. III. 115., 251. 166 . U. o. IV. 253. 167 . U. o. IV. 507. 168 . U. o. IV. 88. és 97. 169 . U. o. IV. ikv. 2. 170 . Barcsa II. 201. 171 . E m. IV. jkv. 66. és 88. 172 . U. o. IV. jkv. 506. 173 . U. o. IV. jkv. 128. lap. 174 . Thury II. 359. 175 . E. m. IV. ikv. 128. 1. 176 . Thury II. 407. 177 . E. m. IV. jkv. 140. 178 . U. o. 179 . U. o. IV. jkv. 147. 1. 180 . Thury II. 407. 181 . Thury II. 395. 182 . E. m. IV. jkv. 157. 183 . Thury II. 276. 184 . E. m. IV. jkv. 64., 84. és 197. 1. 185 . U. o. IV. ikv. 318. 186 . U. o. IV. 321. és 418. 187 . U. o. IV. ikv. 321. lap. 188 . U. o. 189 . Debreceni Prot. Lap 1883. évf. 35. 1. 190 . Földes I. jkv. 99., 103. és 227. 1. 191 . U. o. 1815. ikv. 4. sz. 192 . U. o. 60. sz. 193 . U. o. 1825. jkv. 26. sz. 194 . U. o. 1815. jkv. 193. sz. 195 . U. o. 1825. jkv. 129. sz. 196 . U. o. 1835. jkv. 433. sz. 197 . U. o. 594. sz. 198 . Hajdú vm. levéltára 1883. VIII. 12. kib. jkv. 199 . U. o. 1463/1896. kib. sz. 200 . U. o. 1076/1886 kib. sz. 201 . U. o. 323. is 551/1894. kib. sz. is 860/1895. kib. sz. 202 . U. o. 1330/1904., 1431/1905., 69/1906. és 473/l903. kib. sz.

244.

Függelék. Mezőszentmiklós falu története.

Még Földes községnél korábban, az 1311. évben jelentkező község Szentmiklós 1 amely az 1342. évben szereplő Mező nevű puszta birtokkal együtt Mezőszentmiklós néven szerepel a török uralom alatt, mint hol elpusztult, hol újratelepült, végül is teljes egészében Földes határába olvadt jobbágyközség.2 Az említett első adat szerint, I. Károly király, 1311. XI. 8. Vácon kelt adománylevelében, mint Kékkálló mellett fekvő birtokot, D e b r e c e n i Dósa nádornak adományozza, aki ugyan nem sokáig lehetett birtokosa, mert ahogy Földes első történelmi emlékénél láthatjuk, 1342-ben már Sebreth és annak fia, István a birtok tulajdonosai, a XV. század folyamán pedig egészen 1465-ig a F öl d e s s y Nagyok, akiket Szentmiklóssyaknak is neveznek éppen a birtok vagy község nevéről. – Mátyás királynak 1465. VII. 23. kelt adománylevele, a fej- és jószágvesztésre ítélt F ö l d e s s y Nagyok birtokait s köztük Szentmiklóst is a Bajomi, Esztári és Parlaghy családoknak adományozza s ez időtől kezdve e három család leány ági leszármazói révén a Szeghy, Geley, Veres stb. családok kezdenek megtelepedni az 1549. évi kamarai összeírás szerint 43 portát számláló községben.3

1549-ben a G e l e y családba házasodott C s e l y János szerez I. Ferdinándtól királyi donációt 12 telekre, majd a pusztán maradt és török közigazgatás alá került község egy részére P a k s y János 1583-ban Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemtől.4

A régi birtokosok közül egyedül a Parlaghy család tartotta meg ősi birtokrészeit Mezőszentmiklóson s a mezőkeresztesi csata után 1596-ban teljesen elpusztult községet P a r l a g h y Albert 1620–1630, között újra betelepítteti s az 1627-ben már működő önálló ref. egyház részére paplaknak való telket adományoz 1629. VI. 9. kelt adománylevelével.5

Az Esztári család birtokának egy része Imre nevű váradi presbyter révén a váradi püspök birtokába került 1497 körül,6 akitől zálogbavétel útján H a r a n g h y János szerzi meg, de aki 1546-ban O r o s Pál szabolcsi alispán előtt kelt írás szerint Imre presbyternek nála zálogban levő szentmiklósi részbirtokát visszabocsátja P e t e r d y Györgynek, az Imre presbyter családjából származó birtokosnak.7

A XVII. század folyamán igen sűrűn cserélnek gazdát az egyes szentmiklósi birtokrészek s a török elől elmenekült F ö l d e s s y László 1616–1619. évek között hiába folytat zálogváltó pert H a-

245.

r a n g h y Ambrus özvegyével és C s e f f y Jánossal, végül is kénytelen a pert abbahagyni.8 Ugyanazért a Haranghy részért perelnek Szabolcs vm. előtt 1636-ban a Csely, Nagy és Cseffy családbeliek, ám a vármegye ítéletének érvényt szerezni nem lehet s végül is átengedik részüket C s e f f y Jánosnak.9 Dobozi V e r e s s Mihály váradi lakos, volt szentmiklósi birtokos birtokainak egyik részét 1651. V. 19. elzálogosítja 1700 forintért F o d o r János és F o d o r Pál fiai Pá1 és Máté berettyóújfalui lakosoknak;10 másik részét pedig Thury Nagy János földesi lakosnak;11 majd a C s e f f y András magvaszakadása folytán a birtokért perlekedő Turi S z a b ó János, felesége, J ó g a Erzsébet és fiuk, Pál 1653-ban kénytelenek átengedni vér szerint őket megillető jószágrészeiket a bennök űlő C s e l y István, Mihály, Gergely és Csely N. leány S z a k á c s Mihályné testvératyafiaknak 150 forintért.12

Az említett Csely atyafiak azután 1657. VI. 3. szentmiklósi 12 telküket a derecskei hajdú vitézeknek adják zálogba 30 esztendőre 1000 forintért, amelyre azután már a földesi nemesek teszik rá a kezüket s mivel az 1754. évi nádori donáció, illetve a földesieknek Szentmiklós birtokába való beiktatása alkalmával a Csely leszármazók és pedig a Biró, Karacs és Kemecsey családbeliek jogaikat ellentmondással nem érvényesítették, a jóval később 1806-ban indított birtokperben eredményt elérni nem tudtak.13

Földes község kuriális nemesei, – mint azt Földes történetéből látjuk, – részben a Parlaghy és Földessy családokba történt beházasodás révén már a XV. és XVI. századokban, de főleg a török uralom alatt, a pusztán maradt telkekben gyorsan kezdenek tért hódítani, az első komoly birtokfoglalás azonban akkor történt, amikor az 1680–1685. évek között teljesen elpusztult falu után a Karaffa által 1686-ban kirótt 80 frt. hadisarcot a birtokosok megfizetni nem akarták s helyettök Szabolcs vm. végrehajtói az egész összeget a földesi nemeseken vették meg, ami a földesiekre kivetett 160 forinttal együtt abban az időben, lévén Földesnek 30-36 családból álló lakossága és egy mázsa búza ára 1.60 frt., – igen tekintélyes összeg volt.14

Ebbő1 az A p a g y i György szabolcsi alispán, C s a b a y Ferenc vm. főjegyző és K r u c s a y Márton főszolgabíró által 1688. június 4-én kiállított nyilatkozatból, amelyben P a r l a g h y György elismeri, hogy a Szabolcs vármegye által kivetett Karaffa-féle sarcot a megyei kommissarius teljes egészében F ö l d e s község nemesein hajtotta be s amelyben P a r l a g h y György kötelezi magát a kifizetett sarcnak a felét az említett okmány keltétől számított hat héten belül a földesi nemeseknek megtéríteni, amit, ha meg nem tenne, felhatalmazza a földesi urakat, hogy az egész mezőszentmiklósi birtokát elfoglalhassák s mindaddig birtokuknak tarthassák, ameddig a fenti összeget meg nem fizeti, – abból azt tudjuk meg, hogy a szentmiklósi határnak felerésze ebben az időben házasság,

246.

vétel, zálog, egyéb jogcímeken már a földesi nemesek birtokában van s azokat a birtokrészeket, amelyeket elfoglaltak, vagy az értök fizetett hadisarc ellenében birtak, lassanként örök tulajdonjoggal is megszerezték.

A királyi kincstár jövedelmét kezelő szepesi kamara megpróbálta még 1700. körül a földesnek birtokában levő mezőszentmiklósi földek után a királyi tized beszedését a nála nyilvántartott régi birtokosok jogcímén, azonban Szabolcs vm. 1702. III. 4. kelt s a szepesi kamarához intézett levelében bizonyítja, hogy a földesi nemesek a határukhoz tartozó Mezőszentmiklós pusztabirtokot már régebbi idők óta bírják s azokat a vármegye előtt felmutatott oklevelek szerint a törvényes és jogos örökösöktől szerezték meg vétel és zálog útján s azoknak hosszú idő óta háborítatlan birtokában vannak s mint kuriális nemes emberek azoktól adót, tizedet soha nem fizettek s fizetni nem is tartoznak.

Mielőtt azonban a szentmiklósi birtok megszerzésének történetét tovább fejtegetném, meg kell állapítani azt, hogy a földesi nemesek a XVII. sz. végén nem annyira Szentmiklóst, mint a szintén pusztán álló tetétleni birrtokokat akarták megszerezni. És ez érthető is volt, mert amíg a szentmiklósi birtokok tulajdonosai a Parlaghyak, Fodorok, Csely leszármazók stb, mindannyian szomszéd birtokosok voltak, akiktől tehát nem lehetett oly könnyen megszerezni azokat, addig a tetétleni birtokok tulajdonosa: a báró Bánffyak meszsze Kolozsvárt laktak s mindig zálog útján értékesítették birtokaikat. Ehhez képest a földesiek 1699. VI. 3. Kolozsvárt kelt zálogszerződéssel 1000 frtért zálogba veszik 15 évre B á n f f y Baltazár fiaitól Zsigmondtól, Pétertől, és Páltó1 ezek mintegy 1000 hold tetétleni birtokát.

A korábbi zálogbirtokosok K á r o l y i István, B o r b é l y Gáspár és S z é l e s Péter azonban ebbe nem nyugodtak bele, hanem elővásárlási joguk megsértése címen pert indítottak a tulajdonosok és a földesiek ellen 1700. VIII. 9-én a nádori bíróság előtt s a pert meg is nyerték s a földesieknek a birtokot vissza kellett adniok, de időközi haszon nélkül, miután ott beruházásokat teljesítettek.

Hogy mibe került már ebben a korban is a perlekedés, érdemesnek tartom ismertetni a tetétleni zálogperre tett költségek részletes kimutatását 1699 és 1700 évekről:

1. Vármegyére menetel 6 ízben, szekeren és kenyéren kívül 46.00 frt.

2. Kassára, Eperjesre, Lőcsére, Szepesváraljára, Rozsnyóra és vissza 34.00 frt.

3. Ungváron az ítélőmesternek 60, prókátornak 45 frt. és egyéb 122.52 frt.

4. Vármegye prókátorának Monkovits Mihálynak 8.00 frt.

5. Kállai és Szabó Mihály útjára és katona kíséretért 28.80 frt.

247.

6. Veres Mihálynak 2 útjára 36.00 frt.

7. Debreczeni Urnak a nótáriusnak ungvári útjára 7.00 frt.

8. Debreceni nótáriusnak és Balogh Mihálynak 1699. XII. 16. 50.00 frt.

9. Itélő mesternek és deákjának 64.00 frt.

10. Baranyi urnak Debrecenben konvenció szerint(ügyvéd volt) 100.00 frt.

11. Kubinyi uramnak Rozsnyón 37.00 frt.

12. Károlyi uramnak tetétleni kútért becslés szerint 100.00 frt.

13. Szeghy uram és Debreceni nótárius utazására költség 25.00 frt.

Összesen: 668.32 frt.

A tetétleni birtok megszerzésének sikertelensége után, a földszerzésben oly mohó földesiek, Szabolcs vm. említett 1702. III. 4. bizonyságlevele alapján, mely a szentmiklósi pusztabirtokot az ő községük: Földes határához tartozónak minősítette, – teljes erejükkel vetették rá magukat a szentmiklósi birtokok végleges megszerzésére s nem csak a Derecskétől kiváltott Csely-birtokokat, hanem a nálok árendában levő, kétségtelen Parlaghy birtokokat is sajátjuknak tartva, tetszésük szerint kezdték használni és elfoglalni, ahogy azt P a r l a g h y Lászlónak az alispán előtt 1724. X. 9. tett panaszából olvashatjuk.

Ebben a panasziratban ugyanis azt adják elő P a r l a g h y László és F o d o r Pál mezőszentmiklósi birtokosok, hogy tőlük a földesiek haszonbérbe birtak egy bizonyos birtokrészt az u. n. Sápi-szeget s most nem tudni, mi okból, egyszerűen elvetették az árendás praxist, barmaikat„ jószágaikat ott legeltetik, kaszálóikat használják, de fizetni semmit sem akarnak. Kérik a vármegye segítségét a földesi nemesek ellen.15

Az így indult birtokpert azután a földesiek úgy fordítják meg 1755-ben szept. 1., hogy ők tesznek panaszt P a r l a g h y Ferenc ellen s S z i l v a y József főszolgabíróval felszólíttatják, hogy mivel a földesiek által régóta háborítatlanul birt Sápi-szeg birtokrészből, melyet ők legelőnek használnak, nehány holdat köles alá felszántott s így az egész legelőt hasznavehetelenné tette, – ezt azonnal hagyja abba.

Erre viszont P a r l a g h y Ferenc azt bizonyította, hogy a Sápi-szeg ősidők óta a P a r l a gh y család tulajdona s azt 30 frt. évi bérért árendában bírják csak a földesiek. Eddig fizették is szabályszerüen az évi haszonbért s csak most nem akarnak fizetni, sőt ezt a birtokrészt a közlegelőhöz csatolták. Mivel pedig más kárára senki sem gazdagodhat, a birtokot a család saját kezelésébe visszavette s árendafizetés nélkül használni nem engedi.16

Ez a birtokper még folyt 1777-ben is, amikor B u d a h á z y

248.

Dániel, ki P a r l a g h y Juliánna felesége jogcímén lett szentmiklósi, illetve földesi birtokos még 1777. IX. 7. a földesi tanácshoz intézett levelében feljánlja a békés megegyezést a Sápi-szeg felére, ajánlatát azonban a földesiek nem fogadták el.

Itt említem meg azt, hogy a P a r l a g h y Juliánna B u d a h á z y Dánielné birtokrészét, mely a földesi nyomás szélében az u. n. Bikazugban van, 1768. IV. 20. cseréli B u d a h á z y Dániel a derecskei útra dülő földért.17

De vissza kell térnünk az árenda nem fizetés idejéhez 1724. évre, mert annak igen érdekes következményei lettek.

A P a r l a g h y és F o d o r család tagjai ugyanis megunták a földesi nemesekkel való örökös perlekedést a különböző birtokfoglalások és birtokháborítások miatt, másfelől a birtokokhoz való igényeiknek több száz esztendős okmányokkal való igazolása Szabolcs vm. törvényszéke előtt – úgy látszik – nem mindig járt azzal a részükről várt sürgős és határozott intézkedésekkel, amit várhattak volna, tehát 1729-ben nádori adományt kértek szentmiklósi birtokaikra, amit P á l f f y Miklós nádor 1729. IX. 16. Pozsonyban kelt adománylevelében néhai P a r l a g h y László gyermekeinek, László, Erzsébet és Borbála, továbbá említett néhai P a r l a g h y László testvére P a r l a g h y Margit néhai F o d o r Jánosné, illetve gyermekeik, Pál, György; Erzsébet D o m ok o s Pálné és Zsuzsánna F ó n a g y Istvánné nevére meg is adott.18

A nádori adomány szólott a Szabolcsmegyében fekvő egész Mező vagy Kis-Szentmiklós nevű puszta birtokra, Váncsod és Herpály egész pusztákra és Guszár nevű birtok harmadrészére, végül pedig Fodor György és Fodor Pál berettyóújfalui nemesi kuriájukra, amelyben akkor laktak, mint amely birtokokban néhai F o d o r János és néhai P a r l a g h y László, valamint őseik békésen és háborítatlanul benne voltak s maradékaik akkor is benne voltak, részben pedig elzálogosítottak, azonban a birtokokhoz való igényöket bizonyító leveleiket és okmányaikat az idők mostohasága folytán elvesztették. Egyben utasítja a nádor a váradi káptalant, hogy nevezetteket az említett birtokokba szabályszerűen iktassa, illetve vezesse be.

A birtokbaiktatás Földesen, illetve Mezőszentmiklóson a helyszínén 1729. XII. 16. történt s a beiktatásnak ellentmondtak 1. báró B á n f f y Péter és Zsigmond nevében B o r o s s László földesi lakos; 2. N a g y család nevében N a g y János földesi lakos; 3. C s e l y család örökösei K o v á c s János és K o v á c s György; 4. Földes község közönsége és nemesei nevében K i s s Bálint; T i s z a y Sámuel; P é r c s y János; D o m o k o s Pál; B o l d o g h Ferenc bíró és P á s z t o r János jegyző földesi lakosok.

249.

Ezeket az ellentmondókat azután a váradi káptalan kiküldöttje a királyi tábla elé útasította igényeik igazolása végett.

Nem találtam folytatását e beiktatási pernek a község, illetve Szabolcs vm. levéltárában, azonban nem sok sikerrel járhatott, mert 1754-ben ugyanezzel a módszerrel igyekeznek a földesi nemes közbirtokosok a maguk jogait biztosítani a szentmiklósi földön levő birtokaikhoz s ők is nádori adományt kérnek és kapnak gróf B a t t h á n y i Lajos nádortól 1754. XI. 13. és pedig éppen úgy, mint a P a r l a g h y családbeliek az egész Mezőszentmiklós pusztabirtokra: N a g y Gergely, N a g y János, N a g y Mihály, D o m o k o s István, D o m o k o s János, K ő r ö s s y György, P é r c s y Mátyás, P é r c s y György, T ö r ö k János és T h u r y Gergely földesi lakosok neve alatt.

A birtokba való beiktatást C s o t k a Imre kir. táblai hites jegyző, mint nádori ember és a leleszi konvent kiküldöttje végezték 1754. XII. 13. és 14. napjain. A beiktatáson jelen voltak az összes szomszédos községek képviselői és pedig: Derecskéről: B o j t h y Pál, C s ö k m ő i Sámuel ; Sápról: C s o r d á s János bíró és B a l o g h István jegyző; Berettyóújfaluból: P i k ó Mihály és N y ú z ó István; Szovátról : K a r d o s János és K a r d o s Mihály; Földes község részéről pedig: S z a l a c s y Mihály ref. lelkész, S á p y István, G y ö k e r e s András, J e n e y Mihály, O l á h István kisbíró.

A beiktatás azonban korántsem történt olyan egyszerűen, mint amilyen könnyen az említettek a nádori adományt megkapták, mert amikor a felsorolt érdekeltek és szomszédok a falu határához értek, a többi birtokosok és pedig P a r l a g h y Ferenc, F ó n y a d István, Z s i d a y György, F a r k a s László váncsodi, E r d ő d y László berettyóújfalui, L á z á r Mihály és S z a t a i István földesi nemesek fegyveres kézzel ellentállottak a beiktatásnak és kijelentették, hogy vérök kiontásával is készek a beiktatást megakadályozni.

A fegyveres ellentállásra a nádorhelyettes és káptalani kiküldött nem tehettek mást, mint megálltak a határnál, ahol a királyi út Derecske felé fordul s ahol pontosan megállapítható a Mezőszentmiklós és Földes között az igazi határdomb s ott kijelentették a birtokba való bevezetés megtörténtét.19

A beiktatásnak ellentmondottak a következő érdekeltek: F ó n y a d István, L á z á r Mihály, Z s i d a y György, S z a t a y István, P a r l a g h y Ferenc, F a r k a s László, E r d ő d y László, H a r a n g h y Pál, V e r e s s István, F ö l d e s s y Mihály, e két utóbbi egész Földes község nevében, továbbá K i s s János biharbajomi és T i s z a István földesi lakosok azért, mert ők a beiktatás időpontjában tényleges birtokosok voltak; B u d a h á z y Dániel a felesége, P a r l a g h y Juliánna és az egész Parlaghy család,

250.

mint ősi birtokosok nevében; a N a g y családból származó M a t a Demeter és T o k a j i Sára M a r j a l a k y Mihályné.

A december 13-án fegyveres kézzel megakadályozott beiktatást azonban csak végrehajtották másnap, december 14-én és pedig pontosan ott, azon a helyen, ahol a templom és paróchia 20 voltak a néhai lakott község helyszínén a legelől felsorolt szomszédok jelenlétében.

A nagy tűz aztán hamar lelohadt és az összes ellentmondók, M a t a Demeter és T o k a j i Sára kivételével mindannyian visszavonták ellentmondásukat. A nádori donációs levélben névszerint megnevezettek ugyanis 1755. III. 23. egy nyilatkozatot adtak ki, amelyben kijelentették, hogy ők csak színlegesen, tehát nem a saját személyükre, hanem a szentmiklósi pusztán tényleg birtokos földesi lakosok érdekében kérték a nádori adományt és beiktatást és nem az volt a céljuk, hogy a birtokosoknak kárt tegyenek a pereskedéssel, hanem, hogy idegenek ebbe a szentmiklósi birtokügybe magukat bele ne avassák és ne avathassák. Ha tehát az ellentmondást visszavonják és a költségekben való részesedést elvállalják, ők és maradékaik háborítatlanul megmaradnak minden birtokaikban.

E káptalani hiteles kiadványba foglalt nyilatkozat alapján az összes földesi érdekeltek visszavonták ellentmondási nyilatkozatukat s végül 1766. II. 3. ugyancsak a váradi káptalan előtt készült okirat szerint a nádori adománylevélben foglalt földesi lakosok, illetve leszármazóik magukkal és leszármazóikkal teljesen egyenlő rangú és jogú birtokosoknak ismerik el az alább felsorolt rokonaikat és osztályos atyjukfiait, mint akiknek közös érdekében kérték és kapták a fenti 1754. évi nádori donációt és birtokba való beiktatást Szentmiklós pusztán levő birtokaikra.21

Ezek a birtokosok pedig a következők:

Bene Mihály	Domokos Erzsébet–
Csathó András felesége	Hajós Andrásné
Thury Anna után	Domokos Anna–
Domokos István	Patay Sámuelné
Domokos János fia Ferenc	s első férjétől való
Domokos György	gyermekei
Domokos Mihály	Füleky István és
Domokos András	Füleky János
Domokos Pál	Jeney Mihály
Domokos Kata–	Kádár István
Mogyoróssy Gergelyné	Karmasin Bálint
Domokos Kata–	Karmasin Ferenc
Nádházy Istvánné	Karmasin János
Domokos Kata–	Karmasin Péter
Szabó Györgyné	Katona András
Domokos Erzsébet–	Katona István
Cseke Istvánné	Katona Mihály

251.

Kemecsey Ferenc	Nagy Judith–
Kemény Sára–	Darvassy Mihályné
Balogh Istvánné	Nyirő György
Kemény Kata–	Pércsy Ferenc
Vasady Istvánné	fia János
Kőrössy György	Pércsy György
fia Mihály	Pércsy Mátyás
Körtvélyessy Zsigmond	Pércsy Mihály
Kun György	Pércsy Erzsébet–
Kun Márton	Gara Istvánné
Kun Mihály	Pércsy Judith–
Mata Demeter	Kállai Szücs Györgyné
Megyesy István	Pércsy Mária–
Nagyiday György	Végh Jánosné
Nagy Gergely	Rab Mária–
Nagy János	Varga Andrásné
Nagy Mihály	Szabó Bálint
Nagy András	Szabó György
Nagy Bálint	Szabó János
Nagy György	Szabó Márton
Nagy Péter	Szabó Mihály
Nagy István	Tokaji Nagy Sára–
Nagy Sándor	Marjalaky Mihályné
Nagy Gergely	Török János
fia Ferenc	Tury Gergely
Nagy Erzsébet–	leánya Anna–
Széles Györgyné	Csathó Andrásné

Hogy pedig a nádori donációval biztosított szentmiklósi földeket kik és hogyan szerezték meg a különböző régi birtokosoktól, arra nézve igen érdekes világosságot vet B o l d o g h Ábrahám, D o m ok o s Pál, J e n e y László, K e m é n y István, N a g y Gergely, N y í r ő György és P é r c s y György földesi lakosoknak Bihar vármegye alispánja előtt 1736. márt. 19-én tett panasza, mely szerint D o m o k o s János, J e n e y László, K a r a c s János, K e m é n y Jánosné, N a g y Gergely, P é r c s y György és T ö r ö k János mezőszentmiklósi közbírtokosok az általuk bírt birtokokat 40 esztendővel azelőtt Derecske várostól váltották ki a zálogból olyformán, hogy a sajátjukból fizettek 600 forintot, a község pénztára pedig 400 forintot. Felszólítják tehát ezeket a birtokosokat, hogy a község által fizetett 400 forintot azonnal fizessék vissza, vagy pedig a zálogból kiváltott földeket időközi jövedelemmel együtt osszák szét az érdekelt földesi lakosok között.

Az alispáni felszólításra azután a felszólított birtokosok 1736. márt. 30-án azt felelték, hogy az említett birtokok nem a mai lakosokat, hanem azoknak a leszármazóit illetik, akik azokat 40 esztendővel azelőtt kiváltották s akiknek a vagyonából kellett a község által fizetett 400 forintnak is kitelni. Mindazonáltal, ha vannak olyan kuriális nemesek, akik igazolni tudják, hogy őseik fizettek, hajlandók őket törvényesen kielégíteni, de nem hajlandók a 40 év óta innenonnan beköltözötteket szerzőtársaiknak elismerni.

252.

A felszólítók részéről kilátásba helyezett per azután el is maradt.22

Egy tekintélyes darab földet a C s e l y családból leszármazó R e v i c z k y Imre hadnagytól vesz meg a község 1752. febr. 27. 130 forintért. Ezek közül egy darab mintegy 18 köblös föld a derecskéi határra dűlőben volt T h u r y Gergelynél zálogban, egy másik rész, az egykorú feljegyzés szerint, 3 fogás föld pedig a Dinnyás halomnál volt 1696. év óta a bajomi J e n e y családnál zálogban.

A derecskei határra menő u. n. Kidűlőben levő 18 köblös földet szintén a bajomi Jeney családtól vette zálogba B e n e István földesi lakos, akitől azután J e n e y László leánya, Erzsébet G á l l Ferencné 1748-ban a zálogból kiváltottá.

De legtöbb földet szerzett a község K i s s János régi szentmiklósi birtokostól, aki T i s z a y Istvánnal együtt évtizedekig perlekedett a Parlaghy és Fodor családokkal s a nagy pereskedésnek az lett a vége, hogy végül is ügyvédjöknek, a Derecskén lakó S z l á v y Pálnak kellett átadni kisebb-nagyobb birtokrészleteiket ügyvédi költség és kisebb-nagyobb kölcsönök fejében, amelyeket azután S z l á v y Pá1 175?. IV. 26. összesen 476 forintért adott át Földes községnek.

Egy másik jókora terület pedig ugyanebben az időben K őr ö s s y György földesi lakos birtokában volt, aki azt B o s a Mihályné konyári lakostól vette zálogba 100 forintért.23

A Parlaghy családból leszármazó nem Földesen lakó birtokosok sem igen tudták megtartani kisebb-nagyobb szentmiklósi birtokrészeiket, úgyhogy a nádori donációt nyert P a r l a g h y László leánya, Erzsébet M a g y a r y Sámuelné összes szentmiklósi birtokait eladja 1763. XI. 4. kelt adásvételi szerződésben özv. H o d o s s y Jánosné szül. Magyary K o s s a Judithnak, miután az előzőleg zálogos birtokos S z l á v y Páltól 800 forintért visszaváltotta.

Majd az ugyancsak P a r l a g h y Erzsébet nagyanyjától örökölt birtokrészét 1763. XII. 21. Kozmafalvi Z s i d a y Pál is eladja 1000 forintért ugyancsak özv. H o d o s s y Jánosnénak.

A két birtokvétel azonban nem bizonyult szerencsésnek, mert özv. H o d o s s y Jánosné örökös perben volt kénytelen lenni a földesi szomszédokkal, s annak jellemzéséül, hogy milyen viszony lehetett a külső birtokos urak és a földesi nemes közbirtokosok között, ismertetem a köztük lefolyt egyik per anyagát.

Özv. H o d o s s y Jánosné mezőszentmiklósi földbirtokos, illetve földesúr 1764. XI. 24. Szabolcs vármegye törvényszéke elé idézteti: D o m o k o s Ferenc hadnagy, B i r ó István, K a t o n a András, G á 11 György, B i r ó Sámuel, P é r c s y György, T ó t h János és V i n c z e Mihály földesi lakosokat azért, mert panaszosnak mezőszentmiklósi birtokán a juhászokat és kocsisokat megtámadták, megverték, méneséből 14 lovat befogtak és erőszakosan 5 napig elzárva tartották. Az 1765. V. 1. megtartott tárgyaláson a tanu-

253.

vallomásokból megállapítást nyert, hogy az eset csakugyan úgy történt, ahogy özv. Hodossyné panaszolta és bár ő földesúri jogánál fogva bármikor legeltethette volna juhait és lovait, mégis csak akkor engedte szabadon legeltetni, amikor már felszabadulván a határ,a földesiek is széltére legeltették jószágaikat.

B u d a h á z y Dániel csaplárosa azt vallotta, hogy a határ már akkor fel volt szabadítva s mikor már a földesi jószág szanaszét legelt, akkor jöttek a legelőre Hodossyné lovai is.

K á l l a y György jegyző, B i r ó István és G á 11 György földesi lakosok pedig azt vallják, hogy 14 lovat tényleg befogtak és zárva tartottak, az azonban a bírák rendeletéből kártétel miatt történt.

Az 1766. évi VIII. 17. tartott második tárgyaláson azután S z i l á g y i Bálint, Z s i d a y Pál, T ó t h Mihály, K i s s István váncsodi nemesek és szentmiklósi birtokosok, továbbá P a r l a g h y Ferenc és P a r l a g h y Péter váncsodi lakosok, mint a szentmiklósi puszta főfő földesurai a következő érdekes tanuvallomásokat teszik:

1. A földesiek annyira elhatalmasodtak Szentmiklóson, hogy az örökös birtokos földesurak kénytelenek eladni birtokrészeiket a sok bosszúság és kártétel miatt. A füvet állandóan lelegeltetik, a zabot zöldiben levágják s kibírhatatlan botrányokat rendeznek.

2. H o d o s s y Jánosné 1763-ban szerzé meg ottani jószágait, de a tépeiek által harmadában lekaszált szénát a földesiek már az első esztendőben mind elprédálták, úgyhogy sem neki, sem a munkásainak nem maradt semmi. A legnagyobb tolvaj a földesiek között F a r k a s László.

3. A földesiek imitt-amott kint hagynak a legelőkön és kaszálókon egy-egy boglya szénát olyan fortéllyal, hogy annak az örve alatt a földesurak marháját eltilthassák a sarjun való legeltetéstől.

A fenti tanuvallomásokkal szemben Földes község hites kerülői és pásztorai azt vallották, hogy mivel 1764. esztendőben igen esős nyár volt, a búzát és szénát nem lehetett beszállítani, tehát az kint maradt a földeken. Ezekben a terményekben Hodossyné fia, ifj. H o d o s s y János parancsára a juhászok nagy károkat tettek, sőt még egy rudas szénát az ő tilalmazásuk ellenére is felgyujtottak és amellett melegedtek. Ezek miatt a földesi tanács egy bizottságot küldött ki s a kártételben talált 14 lovat befogatták.

A tanuvallomások és perbeszédek után az 1764. nov. havában indult kártérítési perben azután 1768. XII. 13. vagyis kerek négy esztendő mulva hozott Szabolcs vármegye ítéletet, amelyben a földesieket felmentette s özv. H o d o s s y Jánosnét 30 forint perköltség megfizetésére kötelezte, egyébiránt megengedvén neki a birtokon kívül való felebbezést.24

Ezek után felesleges volna tovább fejtegetni, hogy még egy pár évtized mulva az egész szentmiklósi határ nemcsak fizikailag,

254.

hanem birtoktulajdonjoggal együtt véglegesen a földesiek kezére került az egyetlen Budaházy-féle birtok kivételével, mely ma is az ősi Parlaghy birtokos család leányági leszármazóinak birtokában van.

Mezőszentmiklós határának egyes részeit, amennyire megállapítanom sikerült, már a XVI-XVIII. századokban a következő elnevezésekkel jelölték meg: Által dülő, Baranyókút, Debreceni útra dülő, Derecskei útra dülő, Dinnyás, Derecskére kidülő, Hegyes, Hodosház, Keménykútja dülő, Kettős dülő, Kisgyepáros, Kisgyilkos, Középdülő, Kisnyáras, Láda, Lapos, Megyés dülő, Nagygyepáros, Nagygyilkos, Nagynyáras, Negyvenhold, Páka, Rövid dülő, Sápiszeg, Sőrekút, Szatózug, Szilágyi szállása, Vermeshát.

A szentmiklósi birtoknak kelet felől, vagyis Derecske és Szovát községek felé eső határait pontosan nyilvántarthatták s ennek 1768-ban történt feljegyzése és az 1833. évben készült határjárási térkép pontosan tájékoztatnak Szentmiklós puszta fekvéséről és nagyságáról

Az 1768. évi határjáráson Derecske város képviseletében M á r t h a György bíró és K i r á l y István jegyző; Földes község részéről a hadnagy és több compossessor urak, végül a Parlaghy család kiküldöttei vettek részt, akik az egész határt feljárták Derecske és Szentmiklós praedium között és találtak és megujítottak 101 igaz régi határdombokat. 25

Majd a Szentmiklós-derecskei határdombtól a debreceni útig Szentmiklós és Szovát község között 1785-ben közönséges szomszédságbeli megegyezésből megujítván a határokat, találtattak 14 határdombok.26

Az 1833. IX. 16. Derecskén kelt határjárási jegyzőkönyv pedig pontosan megállapítja, hogy a szentmiklósi határ kezdődik a Kálló folyó partján a Nyalakodó zugban Szent-Kozma–Derecske–Puszta-Szentmiklós hármas határdombjánál és végződik a Puszta-Szentmiklósi–Derecske–Szovát hármas határnál, mely határvonal 3370 öl vagyis 6 kilométer hosszú. E határmegállapító bizottság tagjai voltak: Sárváry Jakab, a derecskei uradalom fiskálisa, S z ő k e János és T ó t h András derecskei esküdtek, végül T ör ö k Sámuel földesi hadnagy és B i r ó János földesi jegyzó.27

A falu történetéhez tartoznak még, az ott virágzott ref. egyházra vonatkozó adatok is, melyek szerint a XVI. század végén elpusztult község az 1600-as évek két első évtizedében annyira feléledt, hogy 1627-ben P u t n o k y János esperes idejében újra anyaegyházzá lett s papjának fizetése 28 frt. készpénz; 45 negyedvéka búza, 25 negyedvéka köles, 3 pint vaj, egy disznó, egy dézsa túró, 3 szekér fa, 2 hold vetés, minden házas embertől 1–1 boglya széna, 25 kéve gyékény és 20 kéve nád természetbeni járandóságban állapíttatott meg.28

A szépen fejlődő kis községnek Berettyóújfaluban lakó földesura, P a r l a g h y Albert 1629. VI. 9. kelt adománylevelében papilaknak

255.

való telket és egy kertet ajándékoz örökösen, miután az adomány levél szavai szerint: „Ez a Kék-Kállón túl, Földes mellett levő falu a nagy pusztaságból az elmult napokban felépült és néppel beplántáltatott, már lelkipásztor is van, sőt az adományozott telekre paplakot is építettek”.29

Lelkészei voltak: 1656. XII. 13. L o s o n c z y János, kinek feleségétől I r a t o s i Zsuzsánnától való válópere ismeretes az egyházmegyei jegyzőkönyvből;

1678. körül H a d h á z i Mózes, kinek özvegye még 1680-ban is ott élt;

1682-ben K i s v á r d a i István, aki csak 2 hónapig volt ott, mert a török elől elfutottak Berettyóújfaluba;

1684. III. 22. még van lelkésze, mert az egyházmegyei gyűlésen tiltakozását jelenti be a dézsmaszedés miatt, de

1685. XI. 27. már azt rendeli az egyházmegye, hogy az elmenekült lakosok kötelesek oda vinni a szénadeputátumot, ahol most lelkészük velük, mint menekültekkel lakik.

Majd az utolsó 1688. IX. 27. fennmaradt feljegyzés, amely e megszűnt kis egyháznak C s u h a Bazil debreceni lakosnál letett javairól akképen rendelkezik, hogy azok hatósági személyeknek adandók át,30 végérvényesen kitörölt egy magyar végvárat, egy Árpád-kori falut a magyarság térképéről s így igazolódnak szomorú igazságként a mai nemzedékre is a költő szavai:

„Hantra dűl a pásztor s fütyörészve legelteti nyáját:

És nem tudja, kinek hős pora nyugszik alant!”

256.

Jegyzetek.

1 . Anjoukori Okm. I. 235. 2 . U. o. IV. 228. 3 . Pozsonyi Kamara és Szabolcs vm. hiteles kiadmánya a község levéltárában. Ezek az összeírások is bizonyítják, hogy Mezőszentmiklós jobbágytelkekből álló falu volt s ennek ellenére Szabolcs vm. 1702. III. 4. kelt s a Szepesi Kamarához intézett kiadványában az akkor már puszta birtokot nemesi telkekből álló földesúri birtoknak minősíti. 4 . Váradi káptalan 1804. VII. 3. kelt hiteles kiadványa a Karacs-család birtokában, mely a család leszármazását is közli 1500-tól kezdve a Geley-Csely-Paksy-Tasnády-családok leányágán. 5 . Debreceni ref. egyházmegye I. jkv. 422. és 429. 1. 6 . Károlyi cs. Okl. III. 25. 7 . Eredeti a község levéltárában. 8 . Szabolcs vm. 1617. jkv. 298. és 331. 1. 9 . U. o. 1636. f. 54. N. 4. 10 . U. o. 1652. f. 70. N. 14. 11 . Debrecen város 1651. jkv. 344. 1. 12 . Szabolcs vm. 1653. f. 71. N. 17. 13 . Lásd 4. jegyzet. 14 . Szabolcs vm. 1685. jkv. 237. 1. és eredeti kiadványa község levéltárában. Lásd még Földes I. jkv. 72. lap, ahol Kovács András perel fiával, ifj. Kovács Andrással a szentmiklósi zálogos jószágért járó pénzért. A derecskei hajdúknak a 12 telekért a földesiek közösen fizették meg 1696-ban az 1000 frt. váltságdíjat. 15 . Eredeti a község levéltárában. 16 . U. az u. o. Ez a két irat kétségtelenül bizonyítja, hogy a Sápiszeg nevű birtokrész, mely a földesi határhoz tartozó Kocsordos folytatása volt, eredetileg Szentmiklóshoz tartozott s a köztük levő határdombokat ebben az időben rontották el a földesiek, éppen azért, hogy a határ megállapítható ne legyen. 17 . Eredeti iratok a község levéltárában. 18 . U. o. 19 . A királyi út a mai debreceni tvhi. közút, a Derecske felé fordulás pedig a Megyes dűlő Földes felől eső sarka. 20 . A templom az ú. n. Telekhalmon volt, alapját a község az 1870-es években ásatta fel a kikerülő téglákért, melyekből ugyanott valami ólat csináltatott. 21 . Eredeti iratok a község levéltárában. 22 . U. o. 23 . U. o. 24 . U. o. 25 . Földes I. jkv. 101. 1. 26 . U. o. Aláírták: Szovát község főbírája és jegyzője Varga Sámuel. 27 . Eredeti határjárási jegyzőkönyvek a község levéltárában. 28 . Debreceni ref. egyházmegye I. jkv. 422. 1. 29 . U. o. 429. 1. 30 . U. o. II. jkv. 17, 174, 202, 212, 233. és 250. lapokon. Lakosai közül nehányan Debrecenbe költöztek s ezek neveit: Csanak István, Csanak Péter, Csuha András, Csuha István, Kiss Mátyás, Koroknai Pál és Toldi János stb. az adóösszeírások és egy 1652. évi jkv. 26. 1. bejegyzés megőrízte.

SOLI DEO GLORIA

257.

Betűsoros név- és tárgymutató.

Rövidítések: b. = birtok, cs. = család, f. = falu,

k. = község, p. = puszta,
v. = város, vm. = vármegye,

Aba f. 241.

Abáni Mihály 199, 202, 212, 227.

Abaúj vm. 71.

Ábrahám István 68.

Adorján István 234.

Agárdi Péter 19.

Állatorvosok 126.

Állatszavatosság 147.

Álmosi Csire cs. 8.

Alvinczy János 80.

Ambrus István 84, 133.

Ambrus Mihály 143.

Ambrus Péter 233.

Andaháza p. 14.

Angster József 199.

Angyalháza 20.

Angyal István 133.

Ant b. 71.

Antal Mihály 123.

Antalffy Tamás 36.

Anthos cs. 177, 234.

Apaállatok 143, 168, 188.

Apaffi Mihály 177.

Apagyi György 72, 245.

Apagyi Miklós 19, 34.

Apáthi Szabó cs. 186.

Arad vm. 43.

Árkus cs. 88, 90, 94, 185.

Ártándi Tamás 38.

Ary András és Gyula 234, 235.

Aszalay Ferenc 82.

Aszályok 168.

Átány f. 94.

Bábai István 165.

Bábolnai Mihály 209.

Bach Sándor 157.

Bagda b. 10.

Bagos f. 7, 95.

Bagosi János 91.

Bajánházi Anna 18, 19.

Bajom k. 47, 48, 80, 91, 152, 190,

226, 241.

Bajomi cs. 8, 9, 10, 16, 20, 36, 99,

190, 244.

Bajomi plébános 20, 190.

Bajomi uradalom 10, 12, 20, 26, 27,

36.

Bak András 68.

Bakó Balár és Erzsébet 10, 226.

Bakonszeg 228, 229.

Bakoss Gábor 195, 200, 231, 237,

238.

Balári cs. 177.

Balkány 90, 228, 241.

Balmazújváros 14, 21, 230, 241.

Balogh Károly tanító 235.

Balogh cs. 14, 44, 51, 68, 117, 123,

147, 177.

Bánffy cs. 129, 141, 246, 248.

Bánk f. 8, 11.

Barak Sándor tanító 235.

Báránd 14, 226.

Baranya vm. 36.

Baranyay cs. 177.

Baranyai Mihály 68.

Baranyi György 209.

Baranyi Miklós 82, 84, 109.

Barcsa cs. 177.

Bari János 110.

Barkóczy Ferenc 47.

Bars vm. 36.

Bartha cs. 10, 177, 234.

Báthory Gábor 63, 64, 100.

Báthory István 10.

Báthory Zsigmond 21, 179, 184, 244.

Báthori cs. 90, 185.

Batykok (rác papok) 192.

Batthányi Lajos nádor 249.

Békés vm. 10, 11, 26, 36, 37.

Békés v. 229.

258.

Békésgyarmat 187.
Bélteki András és Géza 149, 233.
Bene cs. 90, 177, 250, 252.
Bene Antal főbíró 125, 177.
Benéts Dániel és István 164, 234.
Benkóczi Flórián 126.
Benkovich Antal 65.
Benkő István 235.
Berczel f. 42,
Berényi István 234.
Bereczki cs. 90, 177.
Béres Mihály 234.
Berettyóújfalu k. 44, 48, 50, 80, 83, 94, 95, 96, 109, 129, 130, 165, 169, 232, 241, 245, 249, 255.
Bernáld cs. 15, 16, 20, 34, 144.
Bernáth István 105, 123.
Bertalanffy István 122, 142.
Bessenyei Szűcs György 122, 125, 177.
Bethlen Gábor 43, 58, 60, 65, 102, 152, 179, 180, 183.
Bezdédi cs. 10.
Bicskei István 234.
Bihar f. 228.
Bihar vm. jegyzője 18.
Birgez Pál 36.
Biri György 68.
Bíró cs. 44, 91, 92, 94, 96, 98, 110, 123, 125, 138, 140, 178, 197, 209, 238, 245.
Bíró v. Takács cs, 94.
Bitai István tanító 234.
Bocskai István 44, 71, 159, 179, 180, 181.
Bodó cs. 14, 17, 44, 60.
Bodrogkeresztúr 226.
Bogdáry község alakulása 40, 42.
Bogdán Zsigmond 234, 237.
Bojti Pál 249,
Bojtor cs. 117, 125, 205, 238.
Boldisár Lajos 200, 234.
Boldis Gergely 44.
Boldogh cs. 33, 36, 39, 50, 68, 91, 96, 119, 120, 145, 160, 178, 238, 240, 250.

Boldogfalva k. 241.
Bolth f. 42.
Bolthi Dorottya 19.
Bona cs. 90, 110, 117, 185.
Bónis cs. 10, 11, 106, 187.
Borbély cs. 68, 200.
Borek Mózes 139, 236.
Boronkay Ádám 82.
Boross cs. 33, 45, 51, 54, 55, 68, 96.103, 107, 128, 161, 162, 178, 187, 200, 248.
Bors János 230.
Borsi Mihály 81.
Borsod vm. 81.
Bosa Mihály 252,
Bossányi Ferenc 161.
Boszorkányper 150.
Böszörményi István 122, 125.
Buda v. 8, 9, 10, 11, 37.
Budaházy cs. 102, 160, 178, 247, 248, 249, 253.
Buzogány Dénes 235.
Büdszentmihály 225, 226.
Csabay Ferenc 61, 65, 72, 141, 245.
Csabay István és Zsigmond 140.
Csalános f. 7.
Csanak cs. 42, 68, 71, 256.
Csányi Ferenc 122, 142, 162.
Csapó cs. 118, 178, 200, 207, 237, 239.
Csathó András jegyző 122, 125, 197, 198.
Csathó István 91.
Csathó Lajos 238.
Császi Sámuel 234.
Csata Péter 235.
Cseffy cs. 8, 16, 18, 34, 44, 50, 68, 152, 245.
Csegei István 234.
Cseke-Szentmiklós b. 8.
Cseke István 250.
Cseke Tamás 122, 125.
Cseke Sámuel 164.
Csely cs. 11, 13, 34, 37, 44, 50, 51, 68, 94, 244, 245, 256.
Csengeri Zsigmond 234.

259.

Csiga Mátyás és Péter 16, 19, 34, 42.
Csiki Mihály 154.
Csizmadia Gábor és Gergely 84, 133, 235.
Csobaj b. 8, 9.
Csoma András 96, 101.
Csongrádi János 235.
Csontos cs. 51, 68, 91, 144, 178.
Csordás cs. 40, 44, 123, 187, 199.
Csotka Imre 249.
Csökmői Péter és Sámuel 96, 249.
Csucs Sámuel 101, 102.
Csuha cs. 255, 256.
Csutoros Sándor 233.
Csuzi István 71, 227.
Cegléd v. 58, 230.
Czeglédy Mihály 234.
Czirjék István 165.
Damján György 36.
Dancs Albert és Kristóf 14.
Dancsháza 9, 43, 80, 91, 147, 177, 187, 211, 229.
Dancsházy cs. 178.
Dancsházi Nagy Sámuel 131.
Darabos Illés 35.
Daróczi János 233.

Darvas k. 231.
Darvasi Mhály 250.
Dávid Samu 139, 236.
Deák Bálint és János 164, 233.
Debrecen v. 14, 33, 36, 37, 38, 41, 42, 47, 48, 190, 218, 220.
Debreczeni András lelkész 225.
Debreceni egyházmegye 121, 208, 241, 242.
Debreczeni János lelkész 228.
Debreceni Kollégium 195, 202, 228.
Debreczeni N. jegyző 125, 247.
Décsey György lelkész 225.
Dékány cs. 44, 68, 200.
Demeter bajomi plébánus 20, 190.
Demeter cs. 11, 15, 16, 18, 19, 20, 33, 34.
Demjén Pál 36,

Dengeleg f. 226.
Derecske v. 7, 14, 45, 46, 49, 80,91, 95, 129, 131, 152, 230, 247,249, 250, 254.
Derecskei hajdúk 45, 46, 256.
Derecskei Ferenc 131.
Derecskei uradalom 254.
Dersi Balás és Péter 9.
Diós István 51, 69, 71, 110, 233, 241.
Diószeg 94, 205.
Diószegi András és Mihály 19, 233.
Dobó István 9.
Dobozy Mihály 50, 68, 71, 245.
Dobrai József 234.
Dobrágyi Mihály 152.
Dóczy Ferenc 198, 234.
Dombi Vince 233.
Domokos cs. 50, 51, 58, 68, 71, 73, 91, 94, 96, 98, 103, 107, 110, 115, 125, 147, 162, 178, 187, 199, 200, 205, 206, 238, 241, 248, 250.
Dózsa György 25.
Dózsa nádor 7, 244.
Dömsödi N. tanító 235.
Ebes f. 14.
Eger 44.
Egri káptalan 7, 8, 15.
Egri püspök 43, 104, 105,
Egyek k. 8, 10, 14, 21, 36, 229.
Egyházfegyelem 213.
Egyházfiak 233.
Elek Ferenc és Péter 91, 152.
Éles András 69.
Enchedi Gergely és László 14, 44.
Endes Miklós és Sebestyén 11.
Eördögh Dániel 72, 85.
Eötvös András és Mihály 140, 234.
Eötvös Miklós 81,
Eperjes v. 66, 246.
Éradony f. 139.
Erdei Sámuel 237.
Erdélyi cs. 46, 68, 73, S4, 125, 185, 233.
Erdődi Antal és László 104, 249.
Erdős Antal tanító 235.

260.

Érkeserü k. 225.
Erőss Ádám 90.
Erőss Lajos lelkész 231, 233.
Erőss Mihály 234.
Espán cs. 16, 18, 34, 38.
Eszenyi István 130.
Esztári cs. 9, 10, 99, 224.
Eszterházy cs. 75.
Ethey Eszter 239.
Fábián Imre segédlelkész 233.
Farkas cs. 33, 36, 40, 47, 107, 118, 138, 139, 149, 163, 200, 206, 234, 253.
Fart Ferenc 234.
Fazekas Gábor 84, 133.
Fegyverneki Ferenc és János 69, 125.
Fehér Sándor 233.
Fejér vm. 80.
Fekete cs, 45, 126, 147, 238.
Félegyházy Mihály és Tamás 225.
Félhalom b. 11.
Felebbezés a sápi tanácshoz 58, 145.
Ferdinánd király I. 12, 13, 16, 40, 244.
Ferdinánd király II. 43, 177, 179, 180, 184.
Ferdinánd király III. 178, 179, 180, 182.
File Ferenc 234.
Fodor cs. 14, 15, 19, 34, 69, 117, 125, 147, 160, 245, 252.
Fodor Béla tanító 234.
Fodor János tanító 235.
Fodor Imre ny. főjegyző 125, 160.
Fodor Mihály lelkész 228.
Fogarassy Tamás 145.
Fónagy István 248.
Forgács Ferenc és Miklós 37, 164.
Forray András 105.
Földesi bírók, hadnagyok 117, 124.
Földesi esküdtek 120, 125.
Földesi lakosok 11, 34, 44, 68, 69, 73, 88, 89, 91, 94, 132, 134, 152, 186, 250.
Földesi jegyzők 120, 122, 125.

Földesi orvosok 126.

Földesi pecsét 71, 149, 158.
Földessy cs. 7, 8, 9, 10, 19, 34, 36, 42, 50, 59, 68, 73, 89, 91, 94, 120, 123, 142, 143, 178, 249.
Földessy Nagy cs. 9, 36, 99, 244.
Földrengések 168.
Fráter György Martinuzzi 13.
Fráter Olga 237.
Füle János 35.
Füleki cs. 132, 134, 209, 250.
Füzessy István 235.
Gaá1 cs. 88, 91, 92, 94, 110, 140, 144, 150, 179, 200, 236, 238.
Gábor cs. 15, 18, 19, 34.
Gáborján k. 229.
Gacsályi András 122, 125.
Gál János Olcsai lelkész 230.
Galambfalva f. 177.
Galgóczy Mihály lelkész 225.
Gali János 126, 209.
Gallovics János 96.
Gálos Péter és cs. 125, 226.
Gálszécsi György lelkész 225.
Gara cs. 117, 123, 179, 250.
Gara Miklós nádor 8.
Garbolczi Antal 233.
Gáspár Anna és Balás 14, 161.
Gáthy Imre 235.
Gelén Illés 36.
Geley cs. 10, 11, 15, 16, 19, 34, 44,244, 256.
Gellért István 146.
Gelse f. 229.
Gerendai Krisztina 199, 228.
Gergely Pál 44.
Giczei Lajos 235.
Gidai Péter 84, 133.
Gombi István 131.
Gombos cs. 34, 38, 42.
Gotth István 189.
Gózon Mihály 123.
Göncz v. 43.
Gulyás Mihály 69.
Gyerke Pál 36.
Gyökeres András 249.

261.

Gyöngyössy cs. 84, 110, 152, 179,
Györffy cs. 68, 179, 209.
Győri püspök 15.
Gyulay Ferenc 46.
Gyulay Gábor és Sándor 234.
Györki cs. 10, 11.
Hajdú cs. 50, 58, 68, 71, 125, 179.
Hajdúbagos k. 229, 241.
Hajdúböszörmény v. 14, 21, 41, 47, 72, 145, 226, 228, 241.
Hajdúdorog v. 21, 72.
Hajdúhadház v. 21, 42, 72, 189, 226, 227, 228, 241.
Hajdúk nemesítése 71.
Hajdúnánás v. 72, 226.
Hajdúsámson k. 227, 228.
Hajdúszoboszló v. 14, 21, 41, 42, 45, 46, 71, 72, 89, 94, 153, 165, 188, 227, 229, 230.
Hajdúszovát k. 7, 14, 49, 80, 129, 153, 225, 231, 249, 254, 256.
Hajdúvármegye alakulása 72, 159.
Hajdúvárosok tanszékalapítása 242.
Hajós cs. 90, 134, 185, 250.
Halász cs. 68, 84, 110.
Haranghy cs. 10, 11, 16, 18, 19, 34, 37, 42, 43, 44, 50, 51, 87, 179, 244, 249.
Harangpénz 209, 224, 235.
Harmathi Imre 235.
Hatvani Pál 44, 68.
Haty cs. 161, 187.
Hegedűs N, tanító 234.
Hegyes f. 14, 21.
Hering András 84.
Herpály f. 225.
Herpay Borbála 19, 38.
Herpay Gábor 3, 5, 152.
Herpay Mihály 122.
Herpay Pál 38.
Hízó János 69.
Hodos cs. 209.
Hodossy cs. 117, 179, 201, 252.
Holhos Gyula 238.
Holkó József 233.

Holtzer Lajos 126.
Honvéd theológusok 232.
Hont f. 14, 21.
Horváth János és Miklós 149, 209, 235.
Hosszúpályi k. 8.
Hőbe József 234.
Hősi halottak névsora 172.
Hreus Viktor 164.
Hunyady Elek 235.
Hunyady János 8.
Huszti Mihály 234.
Ibolya János 235.
Ibrány 226.
Ibrányi István 147, 162.
Igar f. 229.
Ikl6dy cs. 10, 36, 132, 147.
Illyés cs. 86, 90, 179.
Imre presbyter 11.
Inoka f. 230.
Iratosi Zsuzsánna 255.
Isó cs. 44, 50, 51, 68, 130, 179.
Ivánka Imre 160.
Jakabfi Tamás 19, 34.
Jákó f. 10.
Jákó cs. 36, 39.
Jakucs Sándor lelkész 231.
Jámbor cs. 126, 160.
Jánky Péter lelkész 228.
Janó Gáspár 19, 34.
János Zsigmond 13, 41.
Jármy Mihály 72, 114, 118.
Jeney cs. 68, 69, 73, 84, 91, 94, 110, 119, 160, 179, 187, 202, 209, 227, 252.
Jóga Erzsébet 50, 245.
Joó cs. 90, 123, 185.
Józan János 234.
Juhász András 69.
Juhos István 38.
Kaba k. 14, 15, 21, 54, 56, 80, 94, 95, 121, 129, 130, 154, 164, 165, 225, 227, 228, 241.
Kádia török bíró 153.
Kádár cs. 88, 90, 94, 142, 185, 250.

262.

Kállay cs. 107, 122, 125, 156, 179, 211, 234, 238, 239, 253.
Kállay László 4, 156, 237, 239.
Kállay Ödön képviselő 160.
Kállai Lökös Ferenc 18, 38.
Kálli Szűcs György 251.
Kálló v. 43, 59, 36, 71, 226.
Kallós János 131.
Kálmán István 165.
Kálmáncsehi S. Márton 189.
Kanda Mihály 131.
Kandra Kabos 36.
Kápolnási Fodor Mihály 228.
Kapronczai György 229.
Karacs cs. 73, 85, 91, 98, 137, 160, 180, 226, 234, 238, 239, 245, 250, 256.
Karacs János lelkész 229, 233.
Karácson cs. 131, 156, 165, 180.
Karácson Imre lelkész 201, 232, 235, 238.
Karácsonyi János 36.
Karajos Pál 91.
Karaffa Antal 59, 60, 103, 140, 245.
Kárándi Mihály 68.
Karász f. 100.
Karcag v. 51, 232.
Kardos János 249.
Karkovány Kalmán 237.
Karmasin cs. 88, 91, 92, 94, 162, 185, 238, 250.
Károly (Róbert) király 7, 117, 244.
Károly III. király 74, 179.
Károlyi János 10.
Kánolyi Sándor gróf 67.
Kásás István 148.
Kassa v. 43, 171, 181, 241.
Kassai Lujza és Péter 234, 235.
Kaszap N. János 234.
Kató András 150.
Katona cs. 61, 91, 92, 152, 180, 236, 250.
Kazay László 126.
Kebell Mihály 81, 84, 87.
Kecskemét v. 58, 230.

Kecskeméthi István lelkész 165, 202, 227.
Kecskeméthi Lit. János 68, 71.
Keczer A. 65.
Kegyes Tamás 123.
Kelemen János lelkész 230.
Kemecsey cs. 45, 123, 125, 117, 180, 211, 245, 250, 234.
Kemény cs. 69, 73, 91, 92, 94, 120, 185, 250.
Kémer k. 231.
Kende László 84.
Kenesei Péter lelkész 229.
Képviselők (országgyűlési) 160.
Kerekes Mihály 69.
Keresztess Ferenc 81.
Keszeg Mihály 69.
Kewrim cs. 10, 11.
Kincses István 233.
Király Anna és György 49, 165.
Király János 33, 40, 59, 144, 149, 150.
Kisari Dániel 234.
Kismarja v. 43, 209.
Kiss cs. 69, 84, 110, 145, 150, 211.
Kiss Ferenc lelkész 160, 199, 231, 232.
Kiss Bárándi Gáspár 69.
Kiss Ignác váradi lakos 195.
Kiss István Vitéz 160, 238.
Kiss Mózes János 187.
Kiss M. József 159, 160, 187, 238.
Kis Kelemen és Lőrinc 10, 36.
Kis Sándor lelkész 232, 238, 239.
Kiss Nagy András 69, 91, 92.
Kisszentmiklós f. 36.
Kisújszállás v. 232.
Kisvárda k. 10, 59, 82, 84.
Kisvárdai István és Mihály 80, 255.
Kocsis János 69.
Kolozsvár v. 177, 246.
Komádi k. 95.
Komáromi János 234.
Komjáthy Pál és fiai 37.
Kondorosi György 140.
Kónya József tanító 36, 234.
Konyár k. 47, 95, 227, 241, 252.

263.

Koquia (sorkoszt) 203.
Kórodi Gergely és Péter 11, 14, 15, 19.
Koroknay cs. 69, 105, 181, 205, 211, 256.
Korponay János 71.
Korsós Istvár. 69.
Kossuth-bankók beadása 156.
Kóti István 69.
Kovács cs. 11, 19, 34, 40, 42, 69, 126, 144, 148, 234, 248, 256.
Kovácsi f. 14.
Kovács Háló István 205, 206.
Kovács István derecskei bíró 152.
Kovács Tóth cs. 184.
Kozák János 44.
Kozma Bálint és Gergely 9, 44.
Kozma Zsigmomd 233.
Kölcse f. 225.
Köleséry Sámuel 172.
Körösladány k. 190.
Körössy cs. 73, 91, 181, 211, 252.
Körösszentmiklós f. 36.
Körtvélyessy cs. 66, 69, 73, 91, 94, 110, 147, 181, 199, 234, 250.
Köteles f. 14.
Községi illetőség 54, 131, 143.
Községi tisztikar 160.
Krajna 94.
Kremczli Ferenc 237.
Krucsay János 77, 78, 79.
Krucsay Márton 66, 72, 85, 129, 245.
Kruspér gróf 61.
Kubinyi N. 247.
Kukli János 117.
Kun cs. 15, 34, 181, 250.
Kunság 94.
Kurátorok (gondnokok) 233.
Kürtös Zsófia 42.
Lábas Gyula 164.
Ladányi zsinat 190.
Lajos Nagy király 117.
Lajos II. király 37.
Lakos Imre 238.
Láposi János 233.
László cs. 181.

Lázár cs. 73, 110, 185.
Leánytanítónő 242.
Leleszi konvent 9.
Lelkészi fizetés 211.
Lenárt Gergely és István 102.
Lencsés István 84, 133.
Lendvay Aloiza 237.
Lengyel Jakab 9, 69, 230, 239.
Leopold király 62, 67, 117, 177, 178, 181.
Lenthe Dávid 46.
Leszkay Gyula és István 160.
Levelek f. 10.
Lipóth sápi cs. 14, 17.
Lippa (falu név) 127.
Lipthay Ferenc 80.
Liszkay cs. 10, 36, 234.
Losonczi János 234, 255.
Lovasi. Sámuel 234.
Lőcse v. 246.
Lőrinczi cs. 11, 211, 234.
Löveg György és László 38, 107.
Lőwenberg Ferenc 67, 141.
Lőwenstein Dávid 126.
Lukács Ignác képviselő 160.
Madarász István 69.
Madari János 144.
Mágocsy Ferenc 42.
Magyar cs. 189, 211.
Magyari Kossa cs. 252.
Majoros Gergely 152.
Majosházi Istvan 44, 68.
Makay cs. 18, 19, 92, 94, 182.
Makláry Lajos 235.
Mándoki Bálint 234.
Marhányi Márton 69.
Marjalaky Mihaly 199, 250,
Mária Terézia királynő 105, 111, 217.
Márk Ferenc 233.
Márki Márton 149.
Maróthy Ambrus 49.
Marton cs. 11, 16, 34, 37, 19, 181.
Martonfalvy Sámuel 146, 212, 227.
Mata cs. 117, 182, 211,205, 250.
Máthé György és János 234, 235.

264.

Matolcsi Jeremiás lelkész 227.
Matolcsi Kálmán 126, 231.
Matolcsy Pál dr. 126, 160.
Mátyás I. király 8, 9, 30, 244.
Mátyás II. király 178, 179, 183.
Médi cs. 73, 89, 94, 185.
Megay-Meissner Károly képviselő 160.
Megyessy cs. 69, 182, 250.
Méhes Lajos 234.
Meleczky János 109.
Menszáros Dániel 139.
Mészáros cs. 42, 69, 148.
Mezei Ábrahám és Ferenc 139, 236.
Mezey J. 61.
Mezőtúr v. 227, 231, 232.
Micskey Gáspár 220, 234.
Mihalkó Irén 201, 239.
Mihálydi k. 225, 229.
Mikepércs k. 7, 8, 11, 95, 227, 241.
Miksa király 20, 21, 181.
Miske b. 10.
Mocsáry cs. 89, 92, 94, 182.
Mogyorós f. 177.
Mogyorósi cs. 117, 177.
Molnár Endre képviselő 160.
Molnár József és Zsuzsánna tanítók 235.
Molnár cs. 69, 133, 197, 211.
Monkovics Mihály 72, 246.
Monos cs. 182.
Monostorpályi k. 8, 229, 230.
Monus Sándor 234.
Mosik György és János 69.
Mosolygó Mihály 187.
Mosonyi Pál 198, 234, 241.
Munkács v.104.
Müller Györgyné 239.
Nábrády Mihály kabai jegyző 165.
Nadányi cs. 190.
Nádházy István 250.
Nádudvar k. 14, 20, 21, 41, 42, 91, 189, 197, 211, 226, 227, 241.
Nádudvari K. Gergely lelkész 225.
Nádudvari Péter 227.

Nagy cs. 4, 9, 14, 16, 19, 34, 35, 44, 69, 91, 92, 98, 50, 51, 59, 68, 71, 82, 85, 145, 147, 182, 186, 198, 205, 206, 211, 235, 250.
Nagyhalász f. 226,
Nagyiday cs. 69, 73, 77, 92, 147, 182, 250.
Nagy István kir. biztos 195.
Nagy István tanító 235, 239.
Nagy Mihály és Sándor lelkészek 229, 230.
Nagy Tury cs. 245.
Nagykőrös v. 58.
Nagyrév k. 230.
Nemes János 11.
Németh János és Pál 69.
Némethi Pál 110.
Niczky József 114, 118.
Nógrádi Mátyás 47.
Női alkalmazott 241.
Nyeste István 234.
Nyikos Mihály 122, 125.
Nyilas Ferenc 149.
Nyiracsád k. 229.
Nyírbátor v. 169,
Nyirlugos f. 241.
Nyirő cs. 92, 96, 98, 138, 147, 156, 161, 182, 211, 239, 250.
Nyúzó cs. 69. 137, 249.
Ocsalános b. 7.
Ohati család 10, 36.
Oláh cs. 44, 68, 69, 120, 178.
Orbán Gyula és János 235, 154.
Oros f. 56, 130.
Oros Pál alispán 11, 244.
Orosz Miklósné 238.
Országh Guti Mihály 10.
Osváth Mihály 211.

Óvár f. 100.
Ökrös Lajos 235.
Pákh Elek 126, 131.
Paksy János 244, 256.
Pálffy Miklós és Tamás 47, 83, 248.
Pálházi János 123, 211,
Pálóczy László 8.

265.

Panaszty cs. 18, 19, 34.
Pankotai János lelkész 225.
Papp András és Imre tanítók 234, 235.
Papp Elek képviselő 160.
Parasztbíró 118, 153.
Parlag f. 241.
Parlaghy cs. 9, 10, 11, 15, 18, 19, 20, 27, 30, 31, 34, 38, 39, 42, 49, 50, 59, 68, 72, 170, 244, 248.
Parti cs. 89, 147, 186.
Pásztohy Jánosné 20.
Pásztor cs, 73, 83, 92, 94, 95, 98, 122, 125, 182, 248.
Pataj k. 230.
Patay cs. 8, 147, 250.
Pataky cs. 51, 96, 186, 229.
Pávay Erzsébet 235.
Payer Zsuzsánna 211.
Pénzes János 235.
Pércsy cs. 7, 8, 68, 71, 73, 85, 92, 94, 119, 144, 182, 198, 205, 211, 239, 248, 250.
Percze Jármos 234.
Pereki Pál 164.
Perényi János és Róza 117, 141.
Perkedy Erzsébet 18, 34.
Perrendtartás 144.
Peterdy cs. 10, 11, 16, 35, 244.
Péter hadházi plébánus 189.
Pethes János 36.
Pethe György 187.
Petneházy István és Mátyás 11, 37, 165.
Petrovich Péter 190.
Petry Pál képviselő 160.
Pikó Mihály 249.
Pocsaj k. 104.
Pogány Margit 235.
Polgár k, 72, 241.
Pólya Irma 235.
Posgay Ferenc 80.
Pozdech József 199.
Pozsony v. 15, 36, 82.
Puskás József 137.
Putnoky János esperes 254.

Püspöki f. 94.
Püspökladány k. 14, 20, 43, 67, 147, 5, 177, 190, 227, 229, 231, 241.
Rab cs. 68, 132, 187, 250.
Rábé k. 7, 14, 36, 80, 96, 152, 187, 225, 227, 229.
Rácz cs. 69, 125, 142, 147.
Rácz Lajos adóügyi jegyző 160.
Rákóczy Ferenc 66, 67, 104, 141.
Rákóczy György 43, 46, 61, 177, 182, 183, 184.
Rákóczy Zsigmond 56, 183, 184.
Ramocsaházy György 72.
Rápóthi Mihály 47, 48, 68, 70, 71, 138, 140, 169, 199, 212, 213, 218, 220, 226, 241.
Rásó György 44.
Rásó Gyula 211.
Rásó István 197.
Rásó József 234.
Rátkai István 126.
Ref. egyház autonomiája 241.
Regále váltság 164, 238.
Reisz Keresztély 165.
Reszegi Albert 234.
Rétszentmiklós f. 36.
Reviczky Imre 141, 252.
Ritook cs. 110, 147, 183, 229.
Rózsa János orvos 126.
Rozsnyó v. 246.
Rudolf király 182, 185.
Saja Vilmos tanító 235.
Salamon Ferenc és János 69, 72.
Sallay Gergely és István 134, 147.
Sami Szabó cs. 183.
Sándor István 234.
Sápy cs. 8, 11, 36, 37, 42, 49, 68, 71, 92, 183, 199, 234, 239.
Sáp k. 8, 9, 11, 14, 16, 20, 26, 36, 41, 43, 47, 49, 58, 60, 65, 72, 83, 107, 117, 187, 189, 229, 249.
Sápy Lajos dr. aljegyző 160.
Sáránd 7, 147, 229, 230.
Sárközi Krisztina és Terézia 231, 232.
Sárospatak v. 220.

266.

Sárváry Jakab 254.
Sass k. 14, 95.
Sáskajárás 167, 168.
Segédlelkészek 233.
Semlyémi Balás és Gáspár 16,
Seres cs. 186.
Sidó Sándor 235.
Sigó Pál 149.
Simay cs. 11, 37.
Simon cs. 122, 125, 131, 234.
Sipos Mihály és Péter 114, 118, 139.
Soltész János 69.
Solymossy János 18.
Solyom Balás 152, 183, 230.
Somodi György 69,
Somogyi cs. 89, 90, 94, 183,
Soós László ügyvéd 103.
Statutumok 40, 111, 116, 120, 131, 146, 171.
Strausz Mihály ágens 85, 87.
Szabó cs. 15, 17, 18, 19, 35, 43, 44, 69, 90, 92, 103, 147, 183, 186, 205, 206, 211, 225, 238, 250.
Szabó Elek tanító 235.
Szabó János pap 230.
Szabó H. Mihály 120.
Szabó Nagy cs. 98.
Szabó Pércsi cs. 51, 92.
Szabó R. János 120.
Szabó Sárói Albert 234.
Szabó Turi cs. 50, 245.
Szabó Verebély Mihály 234.
Szakács Mihály 68, 245.
Szakolyi cs. 10, 21.
Szalacsi Mihály 198, 199, 205, 206 211, 218, 228.
Szalag Gyula 233.
Szaniszlai Sámuel 122, 125, 234.
Szántó b. 8, 9.
Szánthó Benedek és Mihály 11, 44, 68.
Szarvadi Mihály 164.
Szatai cs. 137, 147, 183, 249.
Szatmár vm. 36, 81, 100.
Szatmári Gábor 233.
Széchenyi András 69.

Szécsy János és Zsuzsánna 144, 232.
Szederkény k. 227.
Szegedi Gáspár és Márton 73, 76.
Szegegyháza 152.
Szeghy cs. 15, 16, 18, 19, 20, 33, 35, 49, 68, 183, 244.
Székelyhíd k. 43.
Székely cs. 14, 43, 68.
Székely Sándor főjegyző 125, 160, 238.
Széky Bertalan 14, 15.
Széky Mihály 44.
Széles cs. 73, 94, 96, 103, 183, 246, 250.
Szelestei Mihály 68.
Szencz v. 94.
Szenczi Péter 234.
Szente István 234.
Szentes v. 229.
Szentgyörgyi Erzsébet 200.
Szentiványi Sámuel 229.
Szentjoghi konvent 10.
Szentkirályi István 122, 125.
Szentmargita p. 8, 14.
Szentmiklósi cs. 7, 8, 16, 18, 35, 36.
Szentpéteri István és János 205, 213, 228, 234.
Szentpéterszeg k. 225, 230.
Szepesi István és László 8, 149.
Szepesváralja v. 246.
Szerep k. 14, 227, 228.
Szervezeti szabályrendelet 111.
Sziget b. 10, 14.
Szijgyártó Ambrus 44, 68.
Szilágyi cs. 36, 69, 80, 141, 186, 197.
Szilasi Ferenc és János 118, 154, 167.
Szilas Miklós és Péter 8, 14, 15, 35.
Szilvay József 246.
Szlávy Pál 252.
Szoboszlai Mihály és Sándor 234, 236.
Szokoli Ferenc és Mihály 234, 235.
Szolnok v. 9, 20,
Szombathi György és János 69.
Szőke cs. 11, 40, 44, 69, 150, 184,
Szőllőssy cs. 14, 125, 160, 184, 200.
Szőnyi Bálint és Béni 211, 234.

267.

Szörnyi István 238.
Szunyoghy cs. 18, 90, 96, 101, 102.
Szücs cs. 68, 89, 94, 186.
Takács cs. 51, 68, 73, 120.
Takács vagy Bíró cs. 94.
Tamás erdélyi vajda 7.
Tamássi András 11.
Tandíjak 299, 224.
Tanítók 234.
Tanítóképző intézet 241.
Tarcal k. 226.
Tarnai cs. 89, 94, 133, 145, 201,
Tarnóczi Ferenc 234.
Tarpay Albert 160.
Tasnádi Mihály és Erzsébet 130, 226, 250, 256.
Tatai Mihály és István 228, 233, 234.
Téglás k. 21, 42, 225.
Teleki Sámuel 230.
Temetők 218.
Tépe k. 95, 211, 227, 229, 230.
Tervey Imre 166.
Tetétlen k. 8, 14, 21, 43, 49, 129, 167, 177, 196, 211, 212, 246.
Téthy István alispán 17.
Timáry György 107, 122, 142.
Tisza Imre 160, 249.
Tiszacsege k. 14, 20, 21, 228.
Tiszadada k. 225, 241.
Tiszadob k. 226, 241.
Tiszaeszlár k. 227, 241.
Tiszafüred k. 227, 230, 241.
Tiszalök k. 229, 241.
Tiszay cs. 69, 121, 125, 127, 137, 148, 154, 164, 184, 187, 248, 252.
Tizedes László 238.
Tokaj v. 13, 27, 28, 43, 66.
Tokaji Nagy cs. 6, 68, 199, 250.
Toldi János 256.
Tolna vm. 36.
Topa cs. 14, 15, 18, 19, 35, 36, 42, 47, 49, 69.
Torda (Bihar) k. 7, 14, 80, 152, 187.
Torday cs. 18, 19, 20, 35, 43, 99, 190.

Tóth cs. 9, 14, 17, 19, 35, 44, 49, 68, 74, 90, 92, 110, 124, 156, 161, 184.
Tóth Gulyás János 98, 131, 141,
Tönkő Mihály 235.
Török adók 53.
Török cs. 9, 68, 71, 74, 85, 89, 92, 94, 95, 98, 184, 197, 205, 211, 250.
Török János Enyingi 21.
Törökszentmiklós v. 230.
Tuba Gáspár 70.
Tury cs. 18, 19, 35, 42, 44, 68, 74, 83, 92, 138, 167, 169, 184, 250, 252.
Thurzó György nádor 100.
Tyukodi János 225.
Udvari k. 14, 241.
Ujfalusi Gábor 122, 125.
Újfehértó k. 152, 229.
Ujj Péter 165.
Újlaky Lőrinc 15.
Újléta k. 233.
Ujvári Márta tanító 235.
Újvárosi István 234.
Ulászló I. király 8.
Ulveczki Péter 238.
Ungvár v. 246.
Urai P. Sámuel lelkész 199, 228.
Uri Ferenc 233.
Ürögd f. 56.
Vadai Ferenc 234.
Vajay cs. 10, 36,
Vajda cs. 90, 162, 184.
Vajdakaba 154.
Vajkai Balás 37.
VáIyi Gáspár 234.
Vámos Jenő 126, 160.
Vámospércs k. 20, 72, 241.
Váncsod k. 147, 207, 249, 253.
Váncsodi cs. 89, 90, 94.
Ványi cs. 19, 35, 44, 68, 92, 94, 96, 98, 123, 156, 184, 238.
Várad v. 13, 21, 27, 28, 45.
Váradi káptalan 8, 9, 10, 11, 12, 38, 95.
Váradi püspök 37, 65.
Váradi Mihály 211, 227.

268.

Várallyay István 122, 125, 234.
Várdai Miklós 8, 9.
Várdyhalom gátja b. 14.
Varjas János 229.
Varga cs. 35, 51, 68, 90, 117, 186.
Varga Károlyné tanítónő 235.
Varjú Ambrus és István 51, 68.
Varsányi Dám el esperes 211.
Varsányi Sámuel 70.
Vas cs. 12, 15, 16, 35, 37, 44, 68.
Vasadi István 84, 134, 152, 250.
Vay István 114, 118.
Vay László 74.
Vecsey László 105.
Végh cs. 12, 19, 35, 147, 152, 184, 211, 234.
Vékony Miklós és József 149, 238.
Velics Antal 71.
Verbőczy István 38, 72.
Veress cs. 10, 12, 15, 16, 17, 18, 19, 20, 33, 35, 38, 40, 143, 145, 185, 51, 68, 71, 74, 92, 89, 234, 238, 249.
Veress Ádám 234.
Veress József Tardi 234.
Veszprémy István 160.
Vid f. 21.
Vida cs. 51, 68, 74, 92, 147, 186.
Vidszik Ábrahám 236.

Virágh László tanító 235.
Virágos György 197, 211.
Vincze cs. 10, 12, 49, 68, 92, 94, 108, 109, 119, 145, 146.
Vitézek 176.
Wéber Gyula dr. 126, 160, 238.
Weér Afndrás 10.
Weinberger József 236.
Winkler László 105.
Zádory György és Lőrinc 14, 49.
Zágoni Ferenc 234.
Zákány Márton és Sándor 160, 239.
Zápolya János 12, 13, 20, 28, 44, 57, 115.
Zay Ferenc 37.
Zedechy Miklós 12.
Zeleméri László 9.
Zemplén vm, 82.
Zichy Péter gróf 81, 82, 83.
Zichy Sándor gróf 160.
Zloczki Mihály 237.
Zoltay Lajos 185.
Zöldes Moysa 36.
Zugbikák tilalmazása 188.
Zsarkó Péter 235.
Zsigmond király 7, 99.
Zsiday György és Pál 249, 252.

Szerzőnek eddig megjelent nagyobb munkái

1. Sinay Miklós: A magyar és erdélyországi reformáció története 1564-ig. - Debreczen, 1911. Latinul és magyarul. 4. r. 250 1.
2. Debreczen sz. kir. városi rangra emelésének története. Debreczen, 1915. 8. r. 92 1.
Társszerző: Koncz Ákos
3. Debreczen sz. kir. város levéltára diplomagyűjteményének regesztái. Debreczen, 1916. 8. r. 169. 1.
4. Nemes családok Debreczenben. Debreczen, 1925. 8. r. 96 1.
5. Nemes családok Hajdúvármegyében. Debreczen, 1926. 247 1.
6. Otrokocsi Fóris Ferenc ,,Furor Bestiae” c. gályarabság történetét tárgyazó műve. Latinul és magyarul. Tahitótfalu, 1928. 8. r. 82 1.
7. A debreceni ref. Ispotály története 1529–1929. Debrecen, 1929. Nagy 8. r. 224 1.