A földesi Bóldogh Imre írásos füzete II

Az ifjú költő tele lélek, s tele érzelemmel kezébe lantot ragad azon édes hiedelem biztatja hogy majd meghalgatják zengeményeit sokan, ezeren,, pedig alig hat el néhányak füleihez; A részvétlenség ellen támad, el hordja dalait hogy nehalgassa senki, Demég sem kaphatja mindel: Felkél a szellő is hogy el ragadjon néhány töredéket; nem azért hogy fölvigye a csillagok fölé, hanem hogy ide alant népszericse az költő igazát de zengeményeiről azt hiszi a világ hogy ábránd és képzelet szülemények. Csupa déli bábok miknek a valóval semmi közök. Ezen tudat indított leginkább engemet arra hogy a költői alakot levetkezve természetes kötetlen nyelven adjam elő ezen eseményt; minek szülője a való, bár maga a természet költését. Az alföld keleti szélén vagyunk a lélek itt nincsen beszorítva a testbe, mint madár a kalitkába, messze-messze szálhat oly nagy a láthatár, hogy azt magát egy kis világnak mondhatni, a látkör szélein szerény falucskák fényei merednek fel. Ama helységek neveit sorrúl sorra ki túdná megmondani. S, a nyájat terelgető Gulyás akkivel nemsoká megismerkedünk.

A láthatáron oly sok bogja látható. Nyugpontjául a szemnek amelyeken néha-néha egy féllábon álló gólya gubaszkodik. A nap melegen süt, csak ugy reszket a levegő mint télen a melegházban: A nap tündérleánya leszált; és lebeg a tó fölött mint egy csókolgatva a zöld füvet és mezei virágokat

Sápi Imre irta Sápi Imree

miket meg nem enyhít csak meg csal ezen látszólagos hulám tenger mind ezek arra mutatnak hogy nyár kezdete van miről még inkább meg győzződünk ha megállapítjuk a sárguló arany kalászt; mika szellő legyintésére oly szépen hulámzzanak, mint egy hálásan hajlongva a föld előtt, Köszönve rögeinnek fölnevelésöket; csak egy hiányzik mi az alföldi tájon uralgni szokot a kutágasán nyujtozkodó gém és a végéről lefügő kútostor, mínek híányát azonal megmagyarázhatjuk ha it nehány lépésel tovább megyünk

Itt kanyarog a Beretyó simatükrét csak ojkor zavarja meg egy-egy kanyargó örvény partja meredek: csendesen foj a medrében minegy félöl mélységben, nem is sejtve azon áradásokat miket sokszor okoz, miket szokszor meg is sirat a föld népe. ij áradásoknak megmostis látni nemi maradványait a ssással bennőt beregben, holkomolyan lebeget a gója le, le martogatva a fejét a kígyók bekák vizébe; ilyen a táj képe melyet a nap a sugaraival csókolgat, valóságos szerelem csókok ezek oly forrók. Deösmerkedjünk

meg a Gulyásal közelebről, kísérjűk előt a itatóhoz, mely lejtősen vezet a Beretyóhoz, most álott fölépen a határdomról kezébe vette a fütykösét, s hajt vagy kétszáz darabmarhát, melynek nyagyob resze tinó, komojan lépdel elől a bika mely egész testalkotására kitűnik a töbi közűl. A Gulyás szép barna gyerek, holófürtyei zsírtól fényesek felfelégörbülő fején fekete pántlikás kalap, mejnek hoszura hagyot végivel játszik a szél, a pántlikamelle nihány árvalányhaj és egy rőviszáru pávatol vantüzve, vállán czifra szűr inog mely alól tiszta gyólcs ingulyés es rolytos bőgatya tűnikkí, lában sarkantyus csizma, melytől ugylátszik hogy a hájat nem kimélték.

Bóldogh Imre irta

De tekintsünk arczára is előttünk áll a magyar arczok egyik legszebbje, piros képpel barna bajusszával, középen kissé domború orrával, mi az egésznek legnagyobb élinkséget ád a tüzess szemeivel. Ilyen a Gulyás bizonyára ugy megragadja a lelket hogy nem elégszik meg vele az ember hacsak egy pillantást vet reá. Nézzük meg hát jobban, szájában mint ilyféle pásztor embernek szokott lenni, cserép pipa helyet rövid görbe szárú tajték pipa van, mit igenis fínom kis kéz szorit, Mely úgy látszik nem Gúlyásnak vólt szánva. Arczán kinyomva a magyar csárdások jellege, az édes bús vig komolyság. De szóllitsúk meg. Jó napot főldi! Adjon Isten. Igy szokott felelni magyar ember miközben az emberre pillantván kalapját megemelíti. Kinek a jószágát őrzi kend, én bizony Marosi úrét! Úgyan csak nagy úr lehet az a talpán! Nagy ám uram látja é ottan az az épület melyben lakik. Ekközben egy emeletes házra mútat, mely csak alig látszik kiaz kanadai nyárfák közzül, olyan mint egy kis király, van is neki vagy hétezer hold földje, de a melyből aránylag nagyon kevés hasznot veszbé: Hanem mit ér a gazdagság ha mellette nincs nyúgalom. Hogy-hogy ezen ember gúlyás létére ilyen sokat beszél, ez egy kicsit szokatlan. De kérdezzük tovább hiszen lehetnek kívételek, nem minden gúlyás talán oly kevés beszédü. Hát miaz oka ennek! Az úr és az aszony különböző természetüek: azúr dúrva az aszony gyöngéd, az úr mindenben hibát keres az aszony pedig mindenben kedvébe akar járni, hogy ezt nem képes elérni, olynehezen esik szegénynek, hogy megszánná minden jólélek, sokszor elis sir szobájába vonúlva óra hosszát, bizony hidje el ön, nekem nem kellene ezen jószága világ minden kincseivel sem

Sápy I ir

ha a sors nyakamba vetné azon különös természetet, mit a nagyságos úr visel, bánata komolyságának egy fő oka van, van hét leánya és fia egy sincs, azért szenved osztán legtöbbet az ártatlannő, holott ő arról nem tehet hogy lányokat szűlt, Bizonynem az arról hiszen egyik főldön inkább tenyészik a virág mint a gyümölcsfa. De úgy beszéljen már valamit a lányokról is. Óh uram másról sokkal örömösebb beszélek. Hogy-hogy miért. Csak. De mégis kíváncsivá tesz! Valódi főldi angyalok az egyik szebb mint a másik. De mégis. S-itt elhalgatott és elpirult!/ No mégis ha már akarja túdni Isten neki, egy mégis legszebb a többinél: hanem szánnom kell szegénykéket, úgy elnek ők mint egyik leg elhagyatottabb szigetén vólnának a világnak, maga a nagyságos úr bejár Nagy Váradra hol szép háza van, de nem viszí nejét nem leányait nékik a szobát kell őrízniök, és ez az oka annak hogy minden szépség ártatlan jóság, múnkaság, s mi gyakran fő az emberek szemei előtt gazdaságok daczára is, csak egy ment közzüllök férjhez, pedig már mahólnap eladó lesz... Mig így beszéltünk azalatt a gúlya is legelőre fordúlt, én mindenjót kívánva el hagytam a pásztort :(kön.) kinek szemébe könyü rezege hütanúja jeléűl érzelmeinek, melyek az ártat(lan) számkivetett angyalokat siratják, mentem olykor meg-meg álva, hátra tekintve szemeimmel felkeresvén a lemenő napra mereven tekintő Gúlyást. Majd az ér selyem szélére dőlve szőrtáskájából előveszi fúrújáját: oly andalító hangokat varázsolt elő, hogy meg bűvölve kénytelen valék vissza sétálni, csendesen a dalra figyelve néhány ölnyire tőlle leheveredtem a búja növényzetbe, halgattam a népfit ki életet lehelt Petőfi dalaiba

Sápy I

Óh mily érzelemmel fújta el a kisfúrúján szomorú nótája, milyömledezéssel eza világ amilyen nagy. Mily epédéssel hajza gyöngén Irma (Ida) gúlyáshoz czímzett dalát. Deő őszintén meg kell vallanom hogy sokkal óriásabb hatást gyakorolt rám nézve az ő hangszereiknél, ezen egyszerű fúrúja; azon művészek varázs hangjai át rezgék keblemet, de ez annak legelrejtettebb részehez is hozzá érkezett, meginditá szivemet, elandalitott, egy tündérszellem jelent meg előttem egy egy eszménykép. Igen ezek a lágyan ömledező fúrúja hangok képesek az ifjút ha nem szerelmesis szerelmessé tenni. Malyd a fúrúja elnémúlt, kellemes hangüté meg fülemet és nem túdám álmomban-é vagy ébren hallom-é? Felnyitom szemeimet jobban, és meggyőződtem rólla félig meddig hogy nem álom hanem valódi látvány. Halgat a fúrúja mintha el akarná tanúlni az édes hangokat, miket az irigy szellő is mohó vágyal igyekszik elkapni, egy nő rózsás ajkairól, hiába várja a fúrúja szót az ajka csúkva, nehány ejtett hangján czívódnak már a szellők... Bocsánatot szép angyal ha eddigmíg szótlanúl veszteglesz megkisértelek lefesteni ; müvészet adj erőt kezemnek hogy elne törpüljön kezeím között a természet csúdája.

Oldalt űlt felém fehér hab ruhálya alol picziny lábának csak egyike látható mint egy bokáig, fehér harisnya fekete czípőtől fedve, píczíny kacsók melyek bő csipkés ruha ujj alól gömbölyű karjaival ki bukkannak. Baljában koszorú, jobja a Gúlyáskezében nemtúl feszitett, hátúl füdző hegyes szabással mely felül szabadban fátyol kendő, melyfölött egész a gyöpig ereszkedik le két ágra font dús barna hajzata, fehér finom olasz honi szalma kalap széles lebegő széllel s. fekete bársony szalaggal, mely melett néhány szál árva lány haj libeg. És ez még csak könyű vólt, de most kezdődik a neheze s ha fentebb ígéretemet nem adom bele sem

Sápí I

merek kezdeni pedig még most is halgat, nem ment föl hát a kötelesség, rajta tehát..... Arcz vonalai gyengédek mint egy ábránd képei, homlok közép magasságú mely körszelvényel ösze nem hasonlítható ránk, rajta az ábránd látszik lebegni, barna finom szemöldei alól búza vírág szín inkább nagy mint közép nagyságú szemei világlanak ki: ki mondja azt hogy a kék szemben nincs oly tüz mint a bá(r)nában! Ha itt vólna ha mindjárt kedvesseinek felette szemei vólnánakit nem fog többé szót emelni a kek szem rovássára. Avagy nem fénylik a kék égtől könyezve a Nap. S. nem lángolhat é a kék szem közepéből, mint egy kis világ a Napja, a szem fény, éppen úgy az arcz vonalmával, egyébb részei gömbölyded simák, arcza mondhatnánk halvány, csak alíg látszik rajta némi pir mint valami rózsa szín fátyol.

Óhkedves Jancsikám! Miért nem születhettem alacsony kúnyhóban mint te akkor-akkor félelmetlenűl dobogna, avagy míért különbözík el egymástól az emberi nemzet, hisz a te szivedis csak oly nemes mint az enyém, miért nem mondhatom azt magamnak! Vagy tán mán mondhatni:- Óh Kis asszony! Miért szeret engemet miért epeszti magát úgy? miért nem egy nállamnál boldogabbat s. nemesebb ifjút boldogit szerelmével: Óh kell e nállad van é nálladnál nemesebb teremtmény egyszerű pór rúhában, lelked ragyogóbb a világminden gyémántjánál. De miért nevezesz kisaszonynak! Oly hidegnek tetszik ez nékem. Szóllits ínkább tenek. Amint tetszik nincs abban oly mély tisztelet minővel az egy kisaszonynak, akarám mond irántad tartozom. A nem. te! a Nem tisztelettel tartozol nekem. Mivel hát angyalom. szeretettel. Óh nem annál is többel! Szerelemmel! Óh hisz én téged oly régóta szeretlek, habár nem vóltam is merész neked meggyónni ezen vétkemet. Keblembe zárva hordoztam eddigis

Sápi I

ezt tesvérével a kinal edjütt, demost kirontott börtöneből. Óbocsánat hogy visza nem tudom tartani, bocsánat bünömert, érzem hogy rád érdemetlen vagyok, Hogy tégedet szeretni vétek! De a míly nagy a bün, oly nagy a büntetés is, azon gondolat hogy mi egymásé nemlehetünk soha?-soha?-Óh miért ejted ki ez átkoztott szót mely keblemet vérzeti meg, elakarná rabolni legdrágább kincsemet?

Vagy szived lekötve tán? S te mást szeretsz? Óh nem kivűled mást szerelemel nem szeretem, s nem fogok mást szeretni soha? Óh Istenem? Ugyan azon szó emel fel most mely imént lever. Soha? Élet és halál, de eltudom relyteni a szerelmet ismét, befogom csúkni a szivemet, bene rablesz a szerelem, habár az ott öröm rózsáját kitépve helyete tövis bokrott tenyézt, habár remenyem alapfáját zöldjetől megfosztva, ledönti az óltárt az hitett. Óh angyalom ne szeres engemet, hiszen te velem boldog nem lehetsz? Mesze vagyok én tőlled mint főld Égtől, had hordjam én az felegké(n)t ide csapkodjon az villám, légy tevig, derült, mint az Ég: Ne törődj azzal hogy éreted szenved egy lény. Boldogságom lesz nékem a szerelmí kin mert érted víselem. Óh angyalom neszeres engemet Ida légy boldog? Tudjátok é mily erejebe került ezen szavak kiejtése megtagadní magától a boldogságot, csakhogy boldogithatná Idátt kit már neveről is nevezhetünk. A leány meret szemekel tekintet az ifrura görcsösen ragadta maganak kezzét, majd hátra hajolva leverö pilanatott vetett rá mia szemébe könyet görditett, s az enyhülni kezdö köny igytörtki. Igen hát teis elakarsz magadtól taszítani? Vad álattól kölcsönzél-e szivett? Temondhatod hogy ne szereselek? Elöb parancsold meg a viharnak hogy szünjek meg bönbölni: Előb parancsolhatsz a mindenségnek hogy áljon meg, mint a szerető szivnek hogy ne szeresen. A hatudnád menyit küzdötem én magamal gyülölni akartalak és szeretelek: Hibákat akartam bened felfedezni denem találtam, elakartam feledni képedet és mindig szemeim

Bóldogh I

előtt lebegett. Elakartam szaladni előlled és mindig öledbe futottam, küzdött bennem az ész, az szellem, a sziv, és ennek szerelmével gyötrött a sziv. De mit mond erre Atyád, Anyád? mit mondanak nővéreid? mit a világ nyelve? minden szók egy-guny szók leend mely megmérgezi szívedet, Had mérgezze azt fogom türni túdni habár nő erőtlen nő vagyokis. a Nő erőtlen némber! Ah! Bár férfi vólnék hogy túdnék uralgani szerelmemen! De Isten vélled fog e bokrétát, mit számodra füztem, ha szeretsz őrizd meg, ha nem tapod szét! Isten veled utólszor látsz talán! Ezzel felállott és ment lassan mint ha szakadó szivét kősógyanánt nyomná. De fel úgrott Jancsiís és fútott a leány útán. Ida! Ida! Te főldi angyal. ^aMiért mondád hogy útólszorláts talán? Kezeit megcsókola, és így folytatá, mirémes gondolat forog agyadban! Öngyilkos talán csak nem akarsz lenni. Igen, igen? Egymás nyakába borulva heveredtek le a gyepre, szerelemben, boldogságban, elfeledve a sorsot elfeledve a múltat, s nem gondolva a jövőre szenderedtek el egymás mellett. Az ártatlan szerelemben csókáltal forradva összve, észre sem véve tán azt sem hogy ajkaik érintkeztek. Fölállottam közelebb léptem, piros mindkettőjök ajka, a bóldogság ott vírit, a fölkelő hold mosojogva pillant rájok: altatódalt suhognak az esti szellők, mint egyre lebegve alúdjatok, alúdjatok, addig vagytok bóldogok mig a zivatar felhője meg nem dördül fejetek fölött. Aludjatok álmodjatok. De nyúgot felé veres az ég széllesz. Hüvösül a lég idegeikre hat, felébrednek körülhordják szemeket, egymást megpillantván megdörzsölik szemeiket

Sápi I

mintha nem is hinenek neki: Szent Isten én még most is itt? S te most is itt? Óh angyalom sieshaza sies? Ne lepjen meg benűnkett senki itt. A nő fölállott s Isten hozzádott sóhajtott, s haza fele megy de csak inbojog minha megrészegült volna azon félórai boldogságtól, hanem megált még egyszer, vísza tekint, s egy lényt látott meg kedvese mellet, visza akar futni, de képzetébe megjelent egy arcz anya fenyegető arcza, s ez vísza tartja, míly lelki kűzdelem következik. Küzd a szerelem a becsűlet erzem és félelemel-győz a kettő nem inbojog nem ál már hanem fut szalad repül s az anyai ház felé mínt egy megsebzet őz, mint egy megriaztott vad galamb. Mij kinos hejzett az mikor a nő sírni akarna és nem tud midőn szemei megmerednek, arczai meghalványulnak, szálya mond érthetetlen szavakat! Ez a fájdalmak fájdalma? És Ida nem tudot könyezni merően nézzet előre, arcza el sápat mint a fehér liliom. Szótlanul rezgenek ajkai, mint egy pár szelőtől csapkodot rózsa szirom. haza ért. anya karjai közé hult. kinővereivel aggodalmasan várt reá? Hol voltál Idám? Minek maradsz ilyen kesőre? Látod?-látod miatad-miatad mostis milyen sokat kel szenvednem. Bocsánat? Óh bocsánat jó anyám? Atyád megérkezzet s kérdi hol vagy, és mondám hogy sétálni vagy. Isten a megmondhatója hogy menyit szenvetem, minek is eresztelek magadba. De szój hát milelt? Minek nézesz szembe olyan merően, míért nem szólsz? Óh anyám csak tudnék szólani csak tudnék sírni? De nem tudok. Menjünk be fektesetekle mert beteg vagyok és-és hadjatok magamra oly jól fog az nekem esni? S bementek. Hadjuk magára a szenvedőt s hadpanaszolhadsa ki magát, hisz oly jól esik a magán szenvedő kebelnek? A fűleműle is a világ szemei elől elvonulva bocsátja szelnek busongó dalát. Térjünk visza a mezőre keresük fel az emlikezetes ér oldalát. Nincsen ott a Gujás megy az Idáttól félhomájban megpilantott hajadon Júlisal. A Biró Nagy Lajos

Bóldogh I

10.

leányával, kiszemre hányásokat tesz néki, majd sajnálkozik s ebeszélli Júlis hogy már egy órája behajtotta marháit a falu állását a kerüllő. de ismerjük meg Júlcsát a menyiben a teli hóld fényénél megszemlélhető. Ő egy közel helység az egész vidék legcsínosabb parasz leányai közzűl egy: magas sarkú piros csizmában, rózsaszinű fekete bársonyal szeget rokojában, fekete selyem kötővel, piros pántlikával, befont hosszú barna hajával, piros fejére kötött kendővel, fehér klárizsal ragyogófekete szemei, piros orczával és mosojgó szájával. Ő atyának egész gyönyörűsége, ki míútán egyetlen felesége e múlandó vílágból elkőltözött, meglehetősen a bor italnak atta magát. Nagy Lajos bíró úram őkigyelme, s nem ment úgyan a kocsmába: de minek is ment vólna úgy is termett minden évben öt hat hordó bora mely daczára annak hogy csak kerti vólt nem igen engedett a kegyelemnek, meg is munkáltatja ő annak a tövét derekasan, elég nekünk anyít túdni ne hidjünk minden kósza hirnek: mert az is közmunka, azon kívűl az árnyékot hintő gyümölcsfákat kivágatta ám szőllőjéből kíméletlenűl, van aztán jóféle bora. hanem hogy ha igasságosak akarúnk lenni megkell jegyeznünk azt is hogy nem oly önző a mi bíró úrúnk, hogy azt mind maga szürcsölgetné fel odahaza szép csendesen. Óh nem! Megmeghivja szomszéd és koma úramékat gyakorta egy kis estebédre a mikorosztán Júliska főz, van is az ő főztjének kelete, minelfogy habár 15-15 iczés a bogrács, melyben krumpli level Gulyás hús. Tőtött káposzta, maj forditott kása készül amintjön! a melyikre rákerül a sor. van is osztán beszéd a falúba, a szomszéd úramék feleségeik leányaikat azzal píritják meg hogy bezzeg nem úgy főznek sütnek mosnak varnak szőnek tilolnal! Istentúdja még mit is nem oly jól csinálnakmint

Sápi I

11.

a Biró leánya. Meg is fojtaná szegény Júliskát nehány öreg mami egy kanál vizbe ís ha lehetne. De osztán mégis visza adják a kölcsönt, Biró uramat is elhíják esténkint hol egyik hol a másik most is valamelyik koma épen Varga Péter uramnál van.Tekintsünk be egy kicsit mí is ugysem látnak meg, hisz mint hívatlan vendégnek lesz tán hejűnk az ajtó meget. A mint látom a vacsorának vége van ott űlnek még az asztal melett a hoszú lóczán, rövid szárú pipából ereszgetvén a füstött. Hátt nekem nem jó borom van Biró uramigy szólal meg hoszsas beszélgetés után Varga Péter uram? Teremcs ucse jó ez! De hol vette komám? Mert azt ugyan el nem hítetti velem hogy a savóskertből való; eltálta komám hogy nem onnan való? Hiáb én a savóskerti boromat Diószegivé változtatam, a magaméból eladtam egy pár csebret, vettem hejette érmeljékit hogy Biró uramat jóval kénálhatom meg bizony csak jó is az ha valakinek jó komja van. És most csak elhalgatak, rég nem is szólottak már enyit egy végben majd minden szóra esik egy egy pohár bor, ha a kancsó kiürül van még a herdóban ismét megtelik. A míg igy szürcsölgetik a Krisztus vérétt hazza kerűl a házigazda Erzsi lánya, ki egy beteg barátnéjával estvézet Erzsi pedíg aliglép a szobába, azzonal meg ujságolja hogy Juliska is Zsuzsánal volt, de nem tudja miért miért nem egyszer csak kerűl fordul sel tűnt a nékűl hogy azt mondta volna hogy befelegzet. Ezt meg halván az öreg Bíró gazda feltápászkodik nagy busan, fölszedi a sátorfát és ballag hazza: lányát othon nem kapja s már-már szítkozódni, midőn lánya piros képel, lesütöt szemel lép be. Hátte hol voltál lánczhorta lánya? Barát Zsuzsinál? nem igaz? vagy igaz-igaz? De azóta hísz onnen a nékül hogy bucsut vettél volna a kapu félfától elinaltál? Ne haragudjék édes apám hisz a kerülő Pista fia hit kí, és én elis felejtettem visza menni,

Bóldogh I

12.

az ablakon kiáltottam be jó éjszakát, mit tehetek én rólla hogy oly siketek hogy meg nem halják. De bizony haragszom én szete vette. Igy gyalázni meg Apádat hire megy vagy ment is már a faluba? hogy míly szépségesen víseled magadat, hát erre tanítottalak én? De szólj hol voltál! Ne haragudjék kend Édes Apám (pirulva apjához simult) nem azt kerdezem én hanem hol voltál? (a Leány elkezdett sirni) Igen édes mindent is akar tudni? nem elég hogy kivallatott hogy kit szeretek? Enye lánczos atta kérdjem még hol voltál? A kutya ugat kopogás halatszik, bezzeg örűlt a Leány, szabadabban lélegzet megszabadulva a terhes valatástól. Az általunk ísmert Gúlyás lépbe. Jó esvét Biró uram?- Adjon Isten neked is fiam hát mi járatban vagy , hogy hozzot ide a forgó szél? Nagy bajom van. Vettem észre? kerüjön előre űjönle a lóczára szólal meg Júlcsa alig halhatólag (köszönöm) Az a vizsla kerülő hogy az Isten akarhova tegye, észrevevé hogy a marhám egy kicsit félre csapot, s be hajtotta. Bizony jól bizony okosan tette azt. Fiam uramnak jobblett volna egy kicsit szemesebnek leni, szemesnek ál a világ vaknak az alamizsna. Hanem ugyé a lányok után kóborog az eszed már. Amint halom az én Leányomat is el szeretted sel csabitottad. Elszeretem? el csábitotam. Ugy álgyon megengedem az Isten: Bizony lóvá tették Bíró uramat, el csábitották bizony kelmedet, mert én Julcsát nem szerettem soha, s nem is fogom szeretni soha. No látod lányom szépen vagyunk nemszégyeled magadat nem busz a Föld alá?... Biró uram. Biró uram vagy nemis halja. Hallom a jó szót. Adja ki hát a Gulyámat kérem szépen? Már öcsém hiába kéred nem adig van az; adig bizony egy tapodtatt sem hajtod míg husz tallért ki nem olvasol ide ni (azzal az öklével az aztalára vágot). Szegény Jancsi, mintha arczul csapták vólna, ugy kitántorgott a szobából, Bezzeg nem kért Julcsa egy betűt sem melette csak zokogott a patkán; Csalatkozzott azt hitte hogy őtett a Gulyás szereti. Hiába a szerelmes gyermeknek a szeme szerel

Bóldogh I

13.

mesnek nézi az egész világot: azt hitte hogy ezen epedő fúrúja hangok mind őtet illetik. Örömest közeledett vólna hozzá eddig is deszerét nem tehette. Hanem maeste midőn pistától a rosz hirt meghallottta ő kereste fel a Gúlyást túdtára adandó mí történt; nehogy a gúlya útán fússon lásson. Őis látta úgyan a távolból a kisaszonyt de Jánosnak könyű vólt elhitetni vele hogy az nem egyébb mint egy mint képzemény alkota tündér, ha nem most midőn Jancsi leplezet-nékül kimamdá, hogy nem szereti, s nem is fogja szeretni, levált szeméről a hájog, és bizonyosnak tartá a szerelmet, mít háborítatlanúl títokban élvezett már addig a már előttünk ismert pár. A Biró gazda igen jó alapra talált a Jancsi szavaiba, gúnyolta lányát hogy míként túd szeretni egy jött ment ficzkót. ki még szemébe meri mondani hogy nem szereti, miért nem bolondúl még bele egy drótostót a vagy zsidó czigányba. Ilyféle gúny szavak kétség kívül keserüen hatott Júlcsa lelkére és egyszersmind azon szerelmet mit most magais nevetségesnek tartott, de eltökéllé magában csak azért is hogy atyja gúny szavait kijátszva megkísérteni a legvégsőt, miáltal mint egy kényszerítse Jancsit hogy őtt szeresse.

	Bús a dal és bús az ének
	Fáj a szíve a Legénynek

Hanem kövessük Jancsit-szomorúan ballag ki a falúból mikor már jó távol va tőlle előveszi fúrújáját érzelmeinek ezen hü tolmácsát leheveredik ahova öntudatlanul jútott az éroldalba azon kedves emlékkezetü helyre mely minden szomorúságának egyedüli oka, szabad folyást enged érzelmeinek. életet lehel a népdalokba, saját elményei érzelmeihez módosítván azokat.

Lássunk egy párt míként

A Szerelem a szerelem

A szerelem sötét verem

Pedig kár ha nem is érte

^aVerje meg az Isten érte

Sápi I

14.

Beli estem benne vagyok

Nem láthatok nem alhatok

Hol a Gulya hol a Gulya

Azt csak a jó Isten tudja

Rácsapot a zöld vetisre

Helj csak kesőn vettem észre

Az én bumra bánatomra

A kerűllő behajtotta

A falunak minden lányát

El szeredted ők is járják

A bolondját Julcsa lányom

Jóra kezdi a mint látom

Bíró uram Bíró uram

Könyörűljön rajtam ugyan

Ha van lelke és fél Istent

A Gulyámat adja kí kend

De hogy adom Dehogy adom

Válsd ki elébb száz aranyon

Nem nézed hogy hol az árok

Még is a bolondját járod

De híszen őt hitegesed

Megkeserűli a lelked

Kel is nekem a kend lánya

A Gulyámért jötem bátya

Igy alakítja át a népfi a danákat inen magyarázható különbőző vidéken ugyan azon népdalba más eszmek és más érzelmek vegyűlnek. És míg így dalol fúrúlyázik, a bubánatnak nehezebb resze el repűl szemebe egy köny szivárog az enyhült fájdalom csalhatatlan tanu jelenkint...Kezei nincsennek ösze kucsolva, térdei nincsennek meg hajolva mint sok képmutatónak az oltár ellőt. Csak a nyájasan mosolygó Holdba tekint fel és azt kel hinnünk hogy imádkozik....Hadjok itt őtt és látogasuk Idát? Ott fekszik ő nehéz diófa ágyon könyű lepeltől takarva feje hatyu tollal tömött párnába süpedve...A fehér párnán festőileg van szétt bomolva a szétt bomlott barna haj smind azt oly költőileg varázsolja elő a halvány lámpa világ. De nyílik az ajtó, belép az anya kezében lámpaval, utána egy komor tekintettű, közép tekintettű(termetű) férfiu, a ház ura beesett kék szemekel, görbe orral nagy szemöldök és homlokal. Arcza töbi részei szabályos foga miat nem ragadja meg a nézző figyelmét anyira; öltözette a legalsóbb fokáig sem emelkedik, ugy látszik hogy mit sem törödik a divattal s nem

Bóldogh I Bóldog Imre

15.

néz ki belőlle ezen úrilak, úradalom birtokossa, csak akkor ébredünk ezen gondolatra midőn anő kit mint Ida anyját ösmerjük ig szóllitja meg. – Óhnézd csak édes férjem! látszé ezen legkissebb szenvedélyt és indúlatot. Hogy lehetsz tehát irányomban. oly kiméletlen, midőn a viszon látás örömeit kellene élveznünk, hogy gúnyos dorgáló szavakkal hányod szememre gondolatlanságomat. A férj semit sem szóva távozott: a nő magára maradt. Lábujhegyen vitt az ágy mellé egy széket és varró asztalkát, mellette kötött és olykor meg meg álva szemeit az alvóra fügesztve kinek ajkai mozogni kezdének, arczára pir szökel és szemébe köny, és e mondatot rebegi el, Isten hozzád berég nem láttalak, miközben ajkai csókra mozdúlnak. – Mily sokszor álmodunk szépeket, miért ez! Táncsak azért hogy annál rútabb annál feketébben tűnjön az való a ragyogó álom ellebben és ezútán. - ? Az? Anya? Az anya merően tekint leányára, ajkai közzül mint egy önkéntelenűl csak ezen szavak juthattak ki miez! Óh szerencsétlen. Amire Ida álmából felébredt. Felemelkedik körültekint. ^aMily sajnosan esett elveszteni azon tündér hont, mit-mit imént csak mint tündérkirálynő birt, ajkán egy keserű mosoly vonaglott, elhalványúva hanyattlott vissza ágyába. De nem csak ezen tündér hont, mit álmában szerzett veszté el, hanem még ennél drágábat is. Egy titkot a sziv szerelemnek a titkát a legdrágábbat mit töbnyire minden ifjú oly félve őriz, az álomvólt bóldogsága mert látta őt, az álom vólt boldogtalansága mert elárúlta magát. Ez sok volt egy nőnek, de a nő lelke erőss, megszokta a szenvedést már gyermekkorában, Atyja mogorva természete megedzette őt ha nem szüksége lőn rá a külömben máskor gyengéd Anya kíváncsiságától ingerelve nem hagyott békét leányának, nem csak félig meddig akarta túdni a titkot, nem akart megállapodni

Sápi I Sápi Imre 1911

16.

a puszta gyanításnál: igy szólla. Ida – Ida ? Vald meg te szeretsz? künyük csordúltak ki leány szemeiből és zokogva borult annya nyakába. Ida – Ida ? Vald meg te szeretsz? (Ismétlé az anya) Magas határozottab hangon. A Leány nem szólt csak zokogot. S ismétlé az anya harmadszoz is s még határozotab hangon....... Megmérte-é vagy nem azon szenvedés nagyságát, mit ekor önnön lányára zudított ? A leány nemileg öszsze(szedte) magát és felelt. Óh kedves anyám igen – de mond hát vétek é szeretní hiven és ígazán? Hisz akor még az angyalok is vétkeznek. Vétek é szeretni egy lényt kinek érzelmei, gondolatai, azonos a magaméval ki minden jó szép és nagyért buzog: kí ígazán keblén horgya a hont és boldogságot. Óh nem? Anyám ez nem véttek? Miért tekintesz tehát oly fedőlegrám? Vagy véttek? Óh ugy örömest nem vétenék, s nem szeretnék mert oly nehéz a büntetés mit szenvedekel; örömest számkiüzném szivemből a szerelmet. De ez egy forró Nap; nem lehet parancsolni hogy tünjék le örökre, ez még éjszakánként sem távozik el mint a nap. Dehát kit szeretsz édesem? Óh anyám ez az egy titkom volt, mit magam ellőtt is alig bátorkodom megvalani, s ha nem akarod hogy szivem megszakadjon nerabold ezt eltőlem? Itt van életem fosz meg tőle, hisz teadtad azt, itt van a vérem osdki, hisz belőled szivárgott az belém, de nekívánd ezt a titkot becseseb az eletemnél s véremnél? Ugy szólott gunyosan; nem vagyok hár érdemes arra hogy meg ozd vélem e titkot folytattá neheztelésel, lányom ezt tőled nem vártam így sebzed te az anyai szívett? Ez hát a jutalma sok fáradalmam s nyughatatlanúl át vírasztott éjeimnek. Jólvan?

Oly megható vólt Idára ezen kifakadása, Hogy bocsánatott esdve kezet csókolva ölelte átt. Kész a bocsánat édes lányom számodra csak vald meg títkodat. Jól van anyám de igérd meg hogy senkinek sem tárod föl. – Legyen beszelj? Szeretem anyámat – bocsánat kitehet a sziv szerelmei ellen

Boldogh I

17.

szeretem Jancsit! Mit – Mit – Mit! Igy szólt az anya fagylató hangon hátra húzódva, majd Leánya kezeit megragadva, ki remegve simult anyához.... Az anyának atitok mint oly kíváncsi volt tudni, sziklaként nehezdet szívére, Leányát félre taszítá s felálot! Félre leányomnak sem mondalak töbé. – Hisz azt mondtad kész a bocsánat! Anyám – Anyám mért szomorítod meg joban Leányodat? Ha meg tagadnál se tudnálak én meg tagadni – De őtet sem! Sápattság és pír egymást űzték a leány arczulatán! A sápatság félelem hogy anja megtagja a pír a szerelem; félig medig üllő hejeből remegve zokogva hanyatlot visza vánkosára

Sirt; Sirt, sirt, oly benső volt a kitörrő fájdalom, mintha darabolt nyögése lelkét szagatná. A sirás egyike a leghatalmasab fegyvernek, e győztele a csaknem felbőszűlt anyát is. Es ki imént még lányát megvetve megtagadva taszitva el magától; mos nyájasan vígasztalva ölelé keblére. Minden kedves lőn. Kialudt már a Kastélyba minden lámpa, csak Ida szobajába pislog még egy – Mindenki alszik csak az anya kívűl Ida szempiláirra felleszálani az állom elriasztya azt szive dobogása az érzelem hulámzása és a kétyely ezen háboru. Átgondolta az egész Napot, áttgondolta az egész éjet oly hoszu volt az hoszab évek lánczolatánál. Egész élet örröm és fájdalmával egy nagy vílág mely menyet és poklott tartalmaz. Látta magát a mint bokrétákat köttözött, ezt is azt is szét tépte, nem találván kedveshez méltónak. Látta magát a Gulyás oldalánál ez volt a Meny? de láttamagát a mint alkonykor felébret, láttá a mint a futásból vissza tekintett, másnőtt pillantott meg kedvese mellett, és látta magát anyával mídőn a legdrágáb kincsétől foszta meg. Ez volt a pokol – Kétkedni kezdett ha vajon valló e azon szerelem, mit a Gulyás neki valott? De végre győzött a jobb gondolat

Sápi I

18.

a jobb vélemény mely minden főldi salaktól büntől menten örömest esemény kép emeliföl a szív választottját vigan találóan hangzott fülébe szeretőjének ezen mondat. ^aNem fogmást szeretni soha? Ezen eszme volt melyelszenderité

^aMásnapra víradván hiába tekintünk szét a tájon, nem látjuk sehol a gúlyást a tegnap vigan bogázzó tinókat. Felébredt Jancsi vállára vette szűrét, fejére nyomta kalapját kezébe vette a fokost s útnak índúlt falú felé, ahonnanestve oly szomorúan jött ide, sitt elnyomta a búzgóság. Egy csinos külsejű fehérre meszelt, nemrég náddal fedett házhoz lépett be: el vakkantják magukat a házi félvér lompos szőrü kutyák, de megszelídűlve farkokat csóválva simúlnak hozzá. Júlcsa lépett ki a veréczés konyha ajtaján miből következtethetjük, hogy úgyanazon ház ahol a gúlyás tegnap is megfordúlt. Jóreggelt Júlcsám! Adjon Isten kendnek is kerüljön beléje. Hát Bíró uram hol van? Pestre ment hisz túdja kend hogy ott bérelt ki az úraságtól 50ven köblös főldet? No. hiszen megáljon! Bolond vóltam az este hogy felkerestem a mezőn. hát kóborgott vólna az egyik határból a másikba a Gúlya után, jó tettemért ugyan jót várhattam, kífecsegi és éppen édes apám előtt hogy nem szeret engemet, szegény fejemnek vólt is mit halgatni, akár száz fűlnek is elég lett vólna, még azért is úgyan kérdőrevont hogy hol csavarogtam az estve.-

Megáljon kend csak drágalátos madár! Hát – hát illik az egyik ágról a másikra úgráló szarkának lenni! Lesz még több szakítá félbe Jancsi? – Lesz hát, tán bizony nem is érdemli meg, hanem tetszik bizony csak lódúljon; arra az út amerre a kerék vágás! – Hanem majd túdom

Sápi I

19.

énis mit kell tenni? Ha látom hogy nem szerett akor elmegyek a Nagyságos úrhoz s lesz tán anyi eszem hogy elmesélem a mit az este láttam. Hiába neis tagadja láttam jól mind a kétt szememel hogy egymás mellett feküdtek a Nagyságos kisaszonyal. – Júlcsa ? Azt mondom fogd be a szádatt míg szépen vagy mert Isten éngem úgy segéljen hogy el töröm a láb száradatt, czak póbájad azt a Nagyságos úr küszöbén belől tenni, azután elmehecz panaszra az örreg Atya úr Istenhez is; - Oly hatályal, oly hang nyomatékosan ejti ki ezen szavakat Jancsi, hogy Julcsa elsápadva alig ha le nem mondot szándékáról, ezután sarka után be csapta az ajtótt, hátatt forditott a Bíró uram házzának.

Magasrahágot már a Nap az Égen boltozaton. Ida mégis ágyába fekszik. – Noha igen korán szokott hajnalban főlkelni. Igazzatt mondot tegnap anyának. Ő beteg? A tegnapi események nem csak lelkét de testétt is fel ízgatták, lázzas állapotba heljezék: ehez járul még azon leverő hír is, hogy a Gulját az ujfalusi kerűlő behajtotta! Remegett a lány és félt, hogy atyja íngerlékeny természete, s vad haragjában Jancsit szolgálatából is el űzzi minek Isten tudja minek milyen szomoru következményei lesznek. A dolog íly állásába oda irányzá mínden gondolatátt. Ida, hogy míként menthetné meg a Guját és a Gulyást bizonytalan helyzetéből. Nem vólt más mód csak egy, Istenbe vetté minden bízalmát, Istenhez fohászkodott. Óh látni fohászkodni Égfelé emelt kísded kezekel, és szemeibe ama ragyogó könyekel Angyalnak vélned őtt. Angyalnak kí már elveszet paradicsomért eseng. – Az ígaz szívből eredő fohászra szívárványként mosojog a könyörűlett: Imé egy gondolat vilant meg agyában mely feltámasztá már – már haldokló reményeit. Ekor lép be a szobába Marosiné Aszonyság Ida anyja, nyájasan kérdi hogy aludtál, s hogy érzed magad gyermekem? Szerelmem? Roszul anyám roszul? Nem csak lélek de testre is nagyon beteg vagyok. Anyám? Óh kedves egyetlen anyám? Akarod é hogy meggyógyúljak? Ugyan hogy kérdezhetsz ijet édesem? Te rajtad ál hogy szelememet megorvosold

Bóldogh I

20.

s ha a lélek ép, testem is majd csak hamarébb meggyógyúl – akarod é hogy meggyógyúljak – Óh igen. Teljesizsd hát kérelmemet. – ^aMagam fútok orvosért! ^aMinek! ^aMinek az! A semit sem használ. Szólj hát lelkem fele mit tegyek érted! Ott vagynak gyűrűjeim ott vagynak ékszereim. semmi szűkségem rájok. Válzsd ki anyám válzski a Gúlyát. – Óh Istenem! Nem maradjanak azok. Van most hálá Istennek egy néhány száz forintom. Légy nyúgott: ^aKiváltom nem telik bele egy óra. ^aMint került ekkor Ida annya nyakába! mily forró csókokkal köszönte meg annya jóságát, mi gyöngéd lekületéből könyen foj. Szemlátomást üdűlt a leány főlgyógyúlt!

Attya megtúdá úgyan hogy Gúlyáját behajtották, mérgelődött is eleget, de bosszúját nem tölthette mert Jancsi távol vólt, miútán pedig barmait kiadták. (hogy arról semitsem túdott) könyen kibékült is kedves cselédjével. Ida testileg meggyógyúlt, de lelke még mindég sinlett olyan vólt ő most mint a kalitkába zárt énekes madár, kizárva a természetből melynek keblén főlnőtt, kízárva a mezőről mind anyira szeretett. A házhoz vólt kötve, a szabadba igen ritkán csak nővérei kíséretében mehetett, kik előtt szive zárva maradt, hiába nem olyan szelleműek azok mint ő. Inkább a mogorva gőgös zsúgori atyára, mint a szelíd leereszkedő anyjára ütöttek, ettől csak a szépségöket örökölték. Úgy állot ő nővérei között, mint egy szegény iboja tüskés laptúsok között, tudták nővérei hogy Ida titkot rejteget, s azért anál inkáb félválról néztek reá, de Ida csak feltett szándékánál maradt, nem tárta föl előttök kebelét: Ida lelke , Ida gazdag lelke, ily hejzetben sem lett sivár s nem lett gyönyörtelen a. ^aKisházikóban munka között is feltalálta ő magát és világát, s ha ez búbánatát elnem zavartatá is legalább enyhületet irt nyújtot sajgó sebjeíre.

Sápi I

21.

A mezei virágok – gyermekségének kedvencz emlékei helyebe most kerti virágokat ápolt megleste mint űtögetik ki leveleiket a gondosan ápolt púha földből, megleste mint nőnek mint virágzanak, és szorgalmasan öntözi őket , szorgalmatosabban mint nővérei, kik csal úgy immel ámmal ápolák a természetnek ezen csúdáit: ínkább szerették a tükör előtt önnön magokat dícsérni. – Ida úgy szerette a vírágokat mint még életében sohasem: mintha csak minden szerelmét nékik áldozná, És ez az oka hogy az öreg úrnak legkedvesebb gyermekévé vált, mert ő is igen szerette a természettet; azon csínosan rendezett és szépen felnőtt gyümölcsös és kanadai nyárfák is mind az ő kezének köszönhetik lételöket, szerette óltogatni nyesegetni ültetgeni a fákat, szedni a gyümölcsöt, ezek fő kedvtöltései mik komorságát mérséklik, mely világ gyűlölővé nem engedik tenni. Csak gyümölcs szedés végett is be rándul ^aN. Váradra s ott időz töb napokig pedig púsztáján is anyi a gyümölcs hogy leg hátúlsó cselédje is duszkál benne. De térjünk visza a lánykára. Ő a Dallok a fúrúja hangokból megszerette a költészetet, különösen nemzeti Költőinket. snagy szorgalomal tanúlmányozá. igen sokat könyvnélkűl is sajdított. Az olvasásban telik most minden kedve azon pénzen mit nővérei öltönyt, csipke és pipere szerekre dobálnak ki. Ő könyveket szerez. De azért sem a munka sem a kerti virágok ápolása, ki nem verik fejéből az egyszerű Gúlyást; és igy meghiúsúlt anyjának ilyszerű gondolkodása, álma képzelete naponta foglalák el, s ábrándaiba naponta szövi bele, - ilyen az ember nincs hely nincs idő, nincs választófal, mia valódi szerelmeseket elkülönitse; gyakran Halgatja Holdvilágos estén kíntablakából a Gúlyás fúrújáját ki nem messze ütötte fel alakhoz tanyáját. Elmult a ^aNyár az Ősz elmúlt a tél ismét. Tavasz kezdődik túdjátok e – mily hosszú idő a szerelmesekre a ki túdja hogy kedvesse közel, s mégis távol van hozzá, ki látja naponta és nem szólhat vele, de Ida nem volt még anyira rabja szerelmének, hogy menekűlni ne túdott vólna tőlle, nem halt ki ugyan szívéből a szerelem, hanem uralkodni tudott benne az akarat a szenvedéjen a Lélek a testen. Az önérzet a vágyon. Túdott parancsolni a nyelvnek

Sápi I

22.

S. gyakran halad el Jancsi mellett némán, szótlanúl; mily nagy lelki erélybe került ez néki. – Jancsi már nem tudta míre vélni a dolgot, s ha kedves hangszere nincs, mibe érzelmeit köszöntheti azóta tán jó éjszakát is köszönt vólna ez árnyékvilágnak: kimondhatatlanul fájt néki a hejzet; míg végre a kertbe múnkálgatna, s a megszóllalásra alkalom nyíllík a kisaszony vírágaival vólt elfoglalva. S Jancsi így szólt hozzá. ^aNemde kisaszony minden múlandó. – ^aNem! óh nem minden múlandóvan néhány mikikaczagja a múlandóságot. Isten! örökké valóság. időszellem szerelem. Ugy a szerelem is. ^aNem feled hát soha még el engem. Ida ellent nem álhatván érzelmeivel így felelt, - ^aNem! ^aNem soha! és át nyújtott egy vírágágyról letépett Nefelejtset. – Óh te kedves teremtménye az Istennek! Tehát szeretsz! Tehát szeretsz. És elvevé a nefelejtset, s ajkaihoz érinté azt. De majd egyszerre egy gondolat rázza meg testében lelkében: A kitörő szerelem epedő tekintete, s idelgő hangja mellett komor arczot öltvehelyzetére gondolva Ön lelki érzelmeit megtagadva. – Nem! ^aNem! – ^aKisaszony vegye visza a vírágot s feledjen el engem. Soha – Óh feledjen el engem...-Hisz úgy se vagyok méltó szerelmére, feledjen el engem....Soha! Halgass, halgas! Azt akarod hogy szivem megrepedjen! De ne – ne halgass beszélj – beszélj még ördögiebb hangon.... úgy is jobb szivem megreped! Záporként ömlenek a könynyük a kis fekete Selyem kötőbe. s nemigen látszik figyelni a Gúlyás beszédeire míg egyszer fel emeli az fejét, zokogását mintha ketté metszették vólna ezen szavak. Időm kítelt....^aMit? kérdi Ida. – Szolgállatom útolsó napja a mai.........Közelg a válás percz Megyek távozom.......messze.......minek zavarnám tovább itt egy ártatlan kebel nyúgalmát! Megyek! Megyek! A leány semit sem szólt nemtúdott szóllani ajkai vonaglának kebe húllámzott egész teste remegett és egy fájdalmas sóhajtás tört ki kebléből, mint ha csak magával ragadta vólna a szívnek minden örömét Sápi I

23.

Végre némileg magához térve igszóllalt meg mialatt könyüi meg eredtek. – Isten veled! De hová mégy hisz atyám szeret maradj itt még nálunk....Nem nem lehet! nekem meni kell. Óh maradj itt Jancsi. Oly jól esik nekem e fájós boldogság e tiltott szerelem e Menyel egyesűlt Pokol a közeledelétel (közeleddel léttel). Óh maradj itt Jancsi! Miért mégy el? Nekérd nekem azt sugalja a sors. Óh átkozott legyék e – súgalat – de - nem! nem! hisz eza tiéd, hová-hová? Óh kegyetlen ember. Tégedet kellett é nekem megszeretni. Csak azt sem lehet túdnom hová; hiszen a világ olyan nagy! Hogy lesújtaná a boldogtalan keblet. Óh szív-szív mily borzasztó játékot űzesz velem! Miért nem túdom kívetni belőlled a szerelmet, ezt a tüskés vírágot. Jancsi óh Jancsi! Nem vagy teméltó az én szerelmemre. – Nem, nem! Nem vagyok méltó ves meg engemet. – Vedd vissza vírágodat s felejts el. – Soha! Soha! Ah bár túdnálak feledni de nem tudlak, szívemhez nőttél mint kagylóhoz a gyöngy mint szívemhez a fájdalom! Távozzál! Távozzál! Óh mondmeg nekem ha Istent ismersz! Mond meg nekem! Imé örökké lángoló szerelmemre, kérlek mond meg nekem hova. Isten tudja. – Talán haramia akarsz leni? Kérdi az ilyedségnek fokán meg őrülő fokain Ida; mialat a virágoságyat közző deszkához kapaszkodott, - Óh nem! Hald tőllem az ünepélyes fogadásom. Esküszöm a magyarok Istenére, hogy magamat le nem alacsonyítom ember leszek a szó teljes értelmében. – Szegény de becsülletes ember. – Ámen. rebegé a leány megkönyülve. Isten veled! Ne meny még ! Hát nem adsz valami emléket? Minek – Feledj.... Óh érzem én az én szivem nem túd feledni és szerelmem; miért gyötörsz ez iszonyú szóval. – Feledheti a Napot a Délibáb, a Rózsa a Pillangót a Hajnal az Eget! Nem! nem én sem feledlek; hiába ismétled ezen szót anyiszor. Lelkemről visza pattan az, bár mind anyi sebet ejt. – Feledd – Feledd! Ah én e szót nem túdom megtanulni! Dehát nem adsz semi emléket? Nem nem!. – Neis adj, nincs szükségem rá hiszen magam egyemlékvagyok! Siró emlék búsfúrújálya!. –Vedd visszavírágodat én elfelejtelek! Távozom mesze mesze. Isten veled! Sápi I

24.

Isten veled? Szólt a leány a távozó utánlégy boldogab mint én: bocsása meg neked az örök irgalom hogy fel dultad az én szívemet. Síriglen A távozásnak mintha le legyökereztek vólna lábai; meg állot, hátra tekintett a nő dult arczvonásaira, ugy meg hatotta e szenvedő némber egész lénye: elhagyandó boldogsága hogy viszatántorgot a nő elé, lábaihoz borult kezeit megcsókolván, igy szólt................Bocsánatott? Bocsánatott te szenvedőangyal hideg durva szavaimért. Czélt nem értem meg akartam magamat előted útáltatni, hitem hogy majd igy kioltom belőled e boldogtalan szerelmet. Hitem hogy majd feledsz. Csalódtam azegyiknek hidegsége meg nem hűti a másiknak szerelmét, a Tél fagy meg nem hűti a nap sugárt de annak jegét ez olvasztja fel. Óh meg tudsz é nekem bocsájtani te angyalok angyala szépségek legszebje?........Óh igen? Mit ne bocsájtana meg a sziv a szivnek. – De nekem menni kell sorsom intésitt halgatom. Nyugodj meg lelkem szép szerelmem. Hanem meg ígérem hogy ha élek két év múlva ezen órában felkereslek! Nyillik még tán egy szebjövő számunkra. Minek halgatál el beszélj – beszélj, oly jól esik szádból halanom eme bíztató szót, Lelkemet színte gyógyulni érzem. Isten véled légy boldog. Ruházza rád a sors a nékem a nékem szánt örömöket, s hadja nekem a bánatott mí rád nézve, Isten veled! áldjon meg a jó Teremtő mind a kétkezével. Isten veled monda Ida. – A pár beszédnek vége szakat, ajkaik érinték egymást a bu csók elpattant mint egy fényes szapan búgyborék, ez a tündér gomb, mely legjobban ábrázolja a Világ szép de rövidségét is............ Lehet é kárhozhatni őket ha egy pilanatra meg feledkeztek mindenről csak szerelmek nem ismert határt, s nem korlátott, nem választó falat, hanem kész ösze kötni a mélységel a magoságot? Elvált a két szerelmes! Alig távozot el Jancsi a virág ágy melől, az öreg N ur a kertbe lépet. Pirulva furdult Ida vírágaihoz, majd elhalaványult, el sápat a félelemtől, hogy szívében tiltot szerelem lángol: elhalaványult hogy ezen tiltot szerelem nap vílágra jő, remeget ennek következményéért atya dühétől mely meg semisíthetné azt – kit ő anyira szeret, de az atya semit észre nemvett: Jancsi már a fákat nyeste. Leányához fordult az

Bóldog I

25.

Atya oly szeretet teljesen kérdé tőlle hogy nem hűl é meg, miszerint a leány elvonulni látta a vihart a felye felett. Ida el mosojodott, nem talán felelte a könyü tavaszi rúhába öltözött Ida, de nem sokára borzadály fútotta a tagjait keresztüll, elhalaványúlt tagjai megkékültek, fogai vaczogtak és folytatta zavarodottan. Igen atyám én fázom. Jerünk be édesem: hogy is gondolod ily kora tavaszal ily könyedén öltözve sokáig kínt maradni. A leány valóban áthült, lefektették gondosan betakargatták mialatt rendelet nem rendelet következtében már mesze szágúldott Jancsi a leggyorsabb paripán a kegközelebbi városba orvosért. Miklehettek Jancsi érzelmei! Szerette Idát ő is, az ifjú lélek egész tüzével de mint láttuk férfi léttere jobban túdott uralgani érzelmein mint kedvesse. A szerelem és önvád töltötte most egész lelkébe remegett kedvesse éltéért hanem ez nem csüggesztette eszeveszetten szágúldott előre, az orvos megérkezett s veszélyen kívűlinek mondta a lázt. Órvosságot rendelt. – Öröm könyü ragyogott a szülék és testvérek között. Egy sújjos kő esett le Jancsi szívéről az önvád. Jancsi elment. Óh mily elválás volt ez igy elhagynia kedvest! De szavát adta és állott annak. Ment ment messze messze hanem lelke nem vólt nyúgodt, vólt mégis egy mód, mi mégis lelkét némileg megenyhíté, eza levelezés vólt néki ugyanís a töbször említett falúban egy testi barátja, Fútó Pál ettől végre mint egy hét hólnap múlva, azon örvendetes hírt vette, hogy Ida kisaszony meggyógyúlt minek örömére anyira szeretett Földes úrok, nagy vendégséget adott, mire a falu érdemesebb előkelőjei is meg vóltak híva. De hadjuk Jancsit majd tanálkozunk még vélle maradjunk most a lány közelibe. A leány csak úgyan meggyógyúlt de csak testileg, képe arcza egészen megváltozott; nem ült már ajkain oly gyakorta a bűbájos mosoj, halványabb lett mintha a nyár melegétől arcza rózsái is elhervadtak vólna. Szemei nem szikráztanak, nem sugárzának anyira mint azelőtt, mintha a Nap sugárihoz szegődött vólna annak fényes s Holdtól kölcsönözvén halványabb ábrándosabb fényet. Az atya észrevette azt

Sápi Imre

26.

s okáról tudakozódott, a leányka remeget, felelni nem tudot és el is szédült, a gyengéd atya bár mint szeredte vólna is tudni mind ezek okát, töbé nem kérdezősködött. Koczkáztatni láczván leánya egésségét ez által tehát várt alkalmasabidőtt, midőn leánya megerősbűl, s mind ezeket a hoszas betegség kifoljásának idegségének tulajdonítá. De a leányka csak halvány maradt nem lelt már sem a könyvek sem a vírágogban oly nagy gyönyört, foglalkozzot most is ezekel de nem anyira s nem oly kedvel mint időtöltés el szóródásául kereste csak ezeket! mégsem mondhatjuk őt boldogtalannak egészen, fájt hogy szíve kiért dobog semi sem tud semit sem hal, de mégis oly édes fájdalom vólt ez, mert belevegyült a remény, hogy el jön az idő midőn látanja őt, volt hite mely igy szólt, Jó az Isten jót ád. – És volt múltja mert az emlitett Petőfire szólva felkereste mint méh a vírágokat honan édesmezet nyer. – Legjobban szeretett ábrándozni. – Töbször át élte az elhunyt boldogságot , és így feledte a keserű múltatt, Így nem unta meg az életett nem monta mint anyi nő szokta mondani meggondolatlanul, jobvolna neki a sirban: nem panszkodott csak olykor édesanyának, kinek jó részvevő kebele leánya bújába osztozott! És ez által is könyebűlt, az oly sokat szenvedet női kebel. Az idő haladott eltőtt egy év........ Kiűtött a szomoru emlékű foradalom? Minden honfi minden hon leánya szeme a haza sorsán függött, feledtettet ez sokakal mindent, némelyikel még a szerelmetis. Csaknem ezen kevesek közzé tartozot Ida is. Arcza vídámúlni kezdett, szemei némileg visza nyerték égettő sugaraikat, arczai a pírt............ El mondhata volna ferenczi terezzel eggyütt; ha keblemben lasan is dobog a szív. S dobog egyedül a haza boldogságáért és ő is a mit tehetett ékszereit a hazza oltárára raká és tépést csinált a sebesűltek számára. Öröme kímondhatatlan volt a hazának boldogságán. – Szegégy leány? Szegény leány? Óh ugyan miért nem ugy volt, mint ifiu tűzben égő szemei látták. – Imádkozott ő minden reggel nem a maga hanem az anyira szerettet nemzet boldogságáért. Imádkozzot hogy anyi ártatlan vér áldozat után áldot béke derűljön a honrra.

Boldogh Imre

27.

A magyarok fegyverének kedvezett a szerencse, egy fényes zajos terem volt az egész ország; lakadalmi nép a nemzet. Közeledett a tél a csatározások némileg meg szüntek s téli szállásaikat foglalták el a katonák. – A tisztek szabadon járhattak kelhettek kieszközölt engedményeik mellett. – Nagy zaj van az altalúnk említett parkban, egy őrnagy érkezett, igen szíves fogadtatásban részesült; egy írást mutatott elő kölcsönös üdvözlés után, melyben kítűnt hogy téli szállásra ide van útasítva. – A legszebben bútorozott szobába vezették; az egész család napról napra egyre jobban megszerették a kedves társalgású magyar tisztet. Kilegjobban látszott údvarolni Ida kisaszonynak, ki semi ellen szenvet nem mútatott iránta sőt valódi kedvel társalgott. – Kellemi Vilmos úrral. Mit idősb testvérei némi kedvetlen sőtt irigy szemmel néztek. – Ezt azonban igyekeztek minél elébb elleplezni. – A hadfi eltökélte magát útoljára szerencsét próbálni. Ünnepélyes hangon kérte Ida kisaszony kezét s kedvező választ kapott a szülőktől az érdeklethez fordúlt; igazi megindúlt igazi igazi szerelmes kebelből származott minden hang. Ida nem szólt könyü szívárgot szeméből, föltámadtak a múlt édesbús emlékei bene, előtte ált volt kedvesse arcza és néma maradt: malyd a kérő újabb esdésére gondolkodási időt kért, és nyert Három napot A tiszt távozott. – Az apa így szóllott. Édeslányom egyedüli akaratom hogy vissza ne utasizsd e nemes férjfiú kezét s gondoldmegjól? Ellenkezőleg elveszted atyai szeretetemet, és szigorúságomat fogod érezni. Ida kisaszony szobájába zárkódzott, befüggönyözé ablakait hogy a mosojgó nap fényét kizárja, és levetette magát a pamlagra. Keble fúvóként dagadozott, lihegett, majd elkezdett zokogni, és sírt-sírt sokáig keservesen – míg végre elszenderült....... Késő éjvolt mikor fölébredt mos kinyugodvanémileg magát, gondolkozni kezdett. Istenem? Istenem óh add szent sugallatodat mit cselekedjek? Neszólj szívem? Neszólj igen te nem feledted az egyszerű gulyást, megtartottad ígéretedet, szereted őt most is: Igen de én szüleimnek egedelmességgel tartozom, és engedelmeskedem ha szívem megszakad is

Sápi Imre

28.

Szóllott a lány elnyomva érzeményeit a szülői képzelet gyönyörühangjánmintegy megerőssítésül ezen határozatának egypár buzgó imát repített Istenhez. Igen – igen folytatá elmélkedését, - Hisz én Jancsié úgysem lehetek s őmaga sem kíváná; hogy Szűleimnek ne engedelmeskedjek; igen hányszor mondta ő hogy feledjem el!!!!! Megriadt derült arczal lépett ki Ida szobájából s korán kelő atyjával találkozva, megcsókolá annak kezét, s önfeláldozással mondá; atyám legyen meg a te akaratod. Arczáról menyei elégültség sugárzott a maga saját érzelmein vívt diadal érzetnek jeléül. Az atya magához szorítva homlokára csókot nyomott így szólt. Ugy! Ugy! Kedves Leányom legyetek boldogok. – Mivel pedig háborus világba nem szoktak sokat teketóriázni. a menyegző a közellevő Sz.György napra határoztatott. Elérkezett ez is másod év napja vólt ez Jancsi elhatározásának. nem feledte ezt Ida és szív szorongva várta a történendőket. Szomorú vólt ezen öröm napon is, mindenki okáról túdakolódzott Csak Kelmei (feljebb Kellemi) nem szólt semit. – Vajon miért! Nem érkezett senki, Ida tünődött mialatt egy ragyogó könyet törült kiszeméből. Ugyan hová lett talán meghalt szegény! Óh nem! vigasztalta magát, ő engem el feledett hiszen azt is megígérte. – Ez után az esküvő végbe ment. Utánok másik pár is esküdött meg; ezeknek nevét így írta be az évkönyvébe a Lelkész. Fútó Pál és Nagy Júliánna kíket mí is ösmerünk. A mi őrnagyunknak igen megtetszvén ezen útánok esküvő pár. Szeszéjes gondolata jött hogy őket a nagyságosok belegyezésével, mit mit oly nehéz vólt ki eszközölni menyegzőjére ha csak pár órára is elhívja? A lakadalom fényes népes méga mellett vig is vólt: mind két menyaszony szeméből öröm köny súgárzott, mintha csak Idaismegfeledkezettvólnamindenbújától mintha egész elfelejetettevólna Jancsit, oly édelegve oly szeretet teljesen társalgott most Kelmeivel egésszen éjfél után 3 ig minel többet nezte őt, anál vídámabblett oly hasonlónak látta őt Jancsihoz nézte! nézte! s el el gondolkodott. Fekete szem fekete bajúsz piros arcz, közép termet éppen mint Ő. igy ábrándozék; és öröm mosoly és öröm köny egmást űzték míga boldogság észrevétlenűl a szívébe reppen. – Fordúlt a koczka a forradalom el van nyomva főnökei fútnak a világba: Ezen menekvők közt látjuk Kelmei ezredest

Sápi Imre

29.

is vele neje kiséri mint az árnyék: minek is maradna ő itt egyedűl; hiszen már neki nincsen senkije, szülei meghaltak, nővérei szerte széjel maga sem tudja hol. Nics neki többé senkije férjén azőt forrón szerettő Kelemin kívűl. Minek maradna a felperzselt háznak nem mondhatnók dűledezző falai közzöt? Megy ő is uj hazátt keresní Tul a tengeren, három ládában mínden birtokok, kérdi Ida mi van a harmadikban? A férfi komor arczot ölt és ezt dörmögé majd megtudod! Kincs, kérdi Ida? Nem? nem? Vagy igen kincs. Talán job volna elhagynunk e rejtées ládát, szólt a nő. Nem? nem? magamal viszem azt is. Kiértek el hagyták már a hon határait: űldözték őket egész a legszélső rögig, túl mentek már a szűlő földön, kimondhatatlanul sebzé szívöket azon gondolat hogy csak el sem bucsuzhatak a hontól, azon tartománytól hol bőcsőjök rengetettet, mit már magoknak nem mondhatnak. Éjj van néma éj nem hallatszik semi lárma, semi nesz alusznak az elők a földön; a holtak a földben. ijenkor szabad közelgeni, végig tengenek a tájon felkeresik élő vagg haló kedveseiket s lejtenek. Éjj van, setét éjj mintha csak a vérben uszott hont avagy a bujdosokat gyászolná. Aluszik mindenki csak egy pár menekvő nem, Kelemy nem és Ida. – Alszol kedves férjem? Szólt a nő kit a vész inkáb hozzá csatolt Kellemihez? Ah én nem alszom, én nem tudok aludni sulyos kőként nehezedik szivemre valami? Ugy fájt nekem hogy el hattuk a kedves hazzát bucsu nekűl. Igen? Igen? Én sem alszom az én szivem is ugy fáj hogy kimondhatatlanul. Jer jer menyunk visza nem vagyunk még mesze a határtól, Mintegy fél óra járásra. Jer soha nem leszünk nyugotak ez életben ha bucsutlanul távozunk el a kedves szűlő földtől, hol anyi szép emlék maradt, hol anyi kedves anyi szent sir maradt. Jer-jer. Te nem mozdulsz? katona léttedre. – Igen remegel.........a te életedért: hát hogyha reánk törnek űldözőink? Hát ij gyáva vagy. Nem szégyenled katona létedre? Isten veled én megyek te nem jösz el bucsuzok a hontól ha életembe kerül is. Ekor Ida el halgatott, szivébe mást érzzet, a hon szerelem töltötte be egész kebellét és

Bóldogh Imre

30.

nem remeget. Míg a férfit egy pár perczig remegteti a szerelem kedvesse életeért de csak hamar felbátorúlt, a hon szerelem legyőzte benne is a sziv egyen érzetét és ő is paripára pattant és kiséri kedvessét. Setét az éj deők látnak, nyargalnak viszsza Észak felé. Itt a határ domb, megtörnek lábaik leborúlnak a Főldre és megcsókolják annak rögét; most remegett a nő is, ha nem fél a búcsú remegteti át. – És az éj ünnepélyes csendjében, magasztos arczal Ég felé terjesztett kezekkel melyek össze valának kulcsolva, így szóllal meg! Isten! Nagy hatalmas Isten, ha imádkoztam valaha lelkemből, így most ímádkozom. – Halgass meg engem; áld meg e szokat szenvedő hazát, adj neki üdv hozó békét, add hogy minden polgára legyen megelégedett bóldog, nepúsztitson felette, éhség és döghalál. Nagy Isten ha valaha meghalgattál halgas meg most engem. Kibújt a hóld, a fellegek közzül megvílágositá a határdombot. Felállott a némán térdelő férfi is. – a fehérbe öltözött angyalnak vélhető hon leányal. Ida elmosolyodott majd a hóld felé mútatván, jóslólag mondá. Nézd Nézd meghalgatá imánkat a jó ég Amen fejezébe ünepéjes hangon a férfi – Hazám! Kedves hazám! Édesszülő főldem! Isten veled. Útánna mondá nejének a férj; és egy egy mezei virágot tépve le eltávoztak. Keressük fel és mégegyszer és útóljára őket az uly hon lakóit Észak Amerikában. Fél éve lesz már hogy el hagyták Magyarországot, de szívökben elvitték azt minden emlékével edjüt túla Tengeren is.......... Szent György napja vólt összekelések emléknapja, midőn a saját szorgalmok által épített házikó háromnak adott már csendes nyúghelyet. A napi múnkától elfáradtan űltek a kandallónál mintegy megünepelve a kedves emlékel gazdag napot. a rejtéjes láda még mindig zárva maradt. Idának felizgatott túdni vágya sőt kérése daczára is. Kellemy elküldé nejét egy kevés időre, a közelbe szinte letelepült magyar szomszédhoz, honnét viszatérve férjet Gúlyásrúhába találta. Most ismerte meg Ida hogy férje nem más mint Jancsi kit az öltözet tá...volít. korhaladás következtében, anyival inkáb fel nem ismert, mivel nem tudta még csak képzelni sem, hogy az ő kedves Jancsija a katonai pályán melyre lépésről semit sem túdott hogy ily óriási lépéseket tegyen. Azonban hihetővé

Sápi I

31.

válik az már általunk is ha tekintetbe veszük hogy háborus időben az előléptetés hirtelen megyen. S ha kétévi katonáskodása alatt, Őrnagyra emelkedett a következőket túdva rajta nem ketelkedhetűnk. – A nagy csúdálkozás és forró öröm útán megkérte Ida Jancsit hogy beszéljen néki mindent el mifelvilágositsa az egész ügyet. Mire a férj igy felelt. Atyám abrúdbányai tiszt vólt, nem nemes származású de becsülletes derék magyar ember akit én szívembőlszerettem........ Őszegény az Isten áldja meg a poraiban is takarékosságával gazdagá lett. Irigyei vóltak kik szerették vólna elütni kezéről ezen hivatalt és vádolták őt minden alaposok nélkűl, a kincstár megkárosítás s a pénz meghamissitásáról, a vád terhes vólt. Ő befogatott a vagyonát elkobozták a birák. Kik vádlóinak jó emberei vóltak, részre hajtási miatt az ügy fellebezett hanem az akkori törvényhozás egész lassúsággal folyt. Én úgymaradtam mint az ágról szakadt, minthogy nemes nem vóltam de annak daczára tíz évig tanúltam Nagy Enyeden s a kitünők sorába tartozva, besoroztak 1839.be 21.ves koromba engemetis. Csak egyvigaszom vólt egyetlen egy lelki barátom Petőfi! Nézd később ezen költeményeivel tisztelt meg, és az emlitett költő magával hozott öszes költeményét felujitván, elolvasta a Kellemy Vilmoshoz czímzett gyönyörű költeményeit, ez tükrözi leginkább létezett viszonyt, azért arról hoszasan nemis szóllok most. Midőn visza tértem atyamat a sírban találtam. Szegényöreg megtörte a hosszas szenvedés; meghalt a nélkül hogy le mosta volna magáról a gyalázatot és areámázolt szenyet; s annélkül hogy fiát viszont láthatta vólna. Egy végrendeletet találtam, nézd itt meghagyja hogy nevemet változtassam meg csak ha ártatlansága napfényre jönne vegyem fel újra. Így lettem Bús Jancsivá, nem vólt senkim. Nem vólt semim foglalkozást kerestem, otthagytam a szomorú emlékezésű Erdélyt; hol különben nem vólt semmi kilátásom; mindenki úgy tekintett mint egy bűnösnek a fiát, nem birtam senki bizalmát, így jöttem Magyarországra hol szinte jött mentnek tartottak a majdnem oskoláit végzett egyént s a körülmények által kényszeríttettem lenni Gúlyássá.... Mikor. Sz. György

Sápi I

32.

napján eltávoztam. katonának csaptam fel azon igyekezettel, hogy magamnak tisztességes álást szerezve öszekerűlésünket lehetővé tegyem. Fokról fokra léptem. Kapitányá lettem. Atyám pereibe lépéseket tettem ártatlanságát a főtörvény kinyilatkoztatá, s felvettem újra a Kellemi nevet és Őrnagyságra emelkedvén, s igy kisértettem meg nállatok a szerencsét s a többit túdod. – Eltávoztak ők a hontól de emlékök itt maradt ahonban megénelkelte a népköltészet az ő regényes szerelmöket a következő népdalba, epedő hangja oly gyönyörű kivált fúvolába.

Szülő főldem szép határa

Meglátlak é valahára

Ahol járok a hol kelek

Mindenütt csak feléd nézek

Ha madár jő tőlle kérdem

Virúlsz e még szülő főldem

Azt kérdezem a felhőktől

Azt a súttogó szellőktől

De azok nem vigasztalnak

Bús szívemmel árván hagynak

Árván élek bús szívemmel

Mint a fű amely a sziklán kel

Szépen legel a marosí gúlyája

A kis aszony maga sétál utánna

Még mesziről kiáltja a Gúlyásnak

Szivem Jancsi terízsd le a súbádat

Nem terítem én most le a súbámat

Itt a csárda behajtják a Gújámat

Márte azzal szivem Jancsi negondolj

Kiváltja azt édes anyám hamondom

Édesanyám válsd ki a te Gúlyádat

Én mellettem aludt el a Gúlyásod

Jaj Istenem jaj Istenem óh Istenem

Látod anyám míre vitt a szerelem

Lányom lányom lányomnak semondalak

Ha én téged egy Gúlyásnak tartalak

Nem bánom én édesanyám tagadj meg

De a szívem a Gúlyásért hasad meg

Wége. írta

Sápi Imre és

Bóldogh Imre

1910 nek a telén

(Jól elválasztható Sápi Imre és Bóldogh Imre írása. Sápi Imre 21, Bóldogh Imre 11 oldalt írt.)

» A hét mennyei szentzsúr «

Csodálatos kép ez a Haleies hegyen füg és senki elnem hagyatik aki hozá folyamodik arany betűkkel vagyon írva és mihály arkangyal által kűldetet oda aki ezen levelet meg akarja fogni atól eltávozik és elfordúl aki pedig le akarja írni ahoz fordúl magától felnyíllik és ez vagyon bene aki Vasárnap dolgozik az az Istentől elhagyatatik így tehát megtíltom tinektek azt hogy vasárnapokon ne dolgozatok a jószágotokon sem pedig semi némű munkát ne cselekedjetek hanem szorgalmasan a templomba menjetek és áhítatosan imádkozatok a templomban a tí bűneitekről el ne felejtkezetek és hajatokat ne czifrázátok haszontalan dolgokat ne beszéljetek és ti vagyonotokat szegényekkel megosszátok mert higyjétek el hogy én a Jézus Krisztus magam istení kezemel írtam ezt a levelet és tőllem kűldetet oda ne cselekedjetek ojat mint az esztelen oktalan állatok a hétben hat napig dolgozatok és a vasárnapot megűljétek a templomban menjetek ífjak és vének és áhítatosan Isten szavát halgasátok ha eszt nem cselekszitek úgy megbűntetlek títeket háborúban éhségel pestissel és drágaságal és parancsolhatom tinéktek hogy az én törvényi

met tarcsátok Imádkozatok a tí bűneitekért hogy azok tinéktek meg bocsátasanak ne kérjetek idegen jószágot ne esküdjetek gondatlanúl az én nevemre ne haczatok a test kívánságára amelyet én nem akarok senki mást ne öljön senki másról sokat ne szóljon háta mögé ne örvendezen anak káráról a ti gazdagságtokkal ne dicsekedjetek és pedig a szegény embereket meg ne venétek Atyátokat anyátokat tiszteljétek hamis tanúbízonyságot ne tegyetek adok tínektek csendes jó békeséget akí nem hiszi haljon meg és anak gyermekei gonosz halállal haljanak meg ha tik meg nem fogtok térni örökké kínoctassanak én meg foglak titeket kérdezni ama áhítatos napon és ti nem fogtok feleletet adni a te sok bűneitekért akinél ezen levél vagyon és kínem nyilatkoztatja az elkárhozik és elkárhoztatik és tehát egyiket a másikról leírjátok vagy leírasátok és ha így valaki anyi bűnt cselekedet volt és mint a tengernek halja és a főldnek ágai és fűvei Avagy mint az égen a csilagok vagynak megbocsátik nekik akí pedig ezen levelet magával hordozza és job karja alat bal felől az meg győzi az elenséget akárkik legyenek azok avagy valami az úraságtól elveszet vegye magához ezen levelet és úgy megkapja az ő írását is hatalmátís és aki ezen levelet a házban tartja vagy magával hordoza anak semi nemű égí háború nem árthat és pedig mint tűztől mint másféle szerencsétlenségtől meg oltalmaztatnak és a mely terhes aszony magával hordoza az bodogan szűl ere a világra Ha valaki valamit kér megadatik neki ha maga szükségébe fogja kérni én a Jézus Krisztus magam túlajdona Isteni kezemel írtam Ámen.

Nagy boldog asszony havában megtaláltatott az 1813 évben Júniusnak 16 dik napján Német országban Lelencz városában. én irtam Boldogh Imréné 1920 II.(?) 9én

1 vers Számomra csak te vagy ezen a világon üdvözletem küldöm Gyönyörű virágom ahol járok szűntelen a te képed van velem míg be föd a sirhalom rád gondolok angyalom. Jó napot kedvesem ime megérkeztem hogy szivem a sziveddel egyűtt beszélhesen. messze földről indúltam el hozád. Hogy megláthasam halovány két orczád. eljöttem kedvesem hozzád széjjel nézni. Ha lenél oly szíves nékem hejet adni végy kezedbe rózsám rejcsél a kebledbe úgysem kivánkozok én más hejre. Eljöttem kedvesem hozád széjel nézni hozád egy pár szót szóllani. Eljöttem kedvesem hogy nálad maradjak. Szeretett kedvesem én fel kérlek szépen hogy ha nem szeretsz is ne lökjél el engem. Adjál egy kis hejet ott a tűkőr alat onan láthatod halovány orczámat nem kérem én rózsám a nagy pompás hejet. tehát kedvesem itt vagyok meleted nagyon fáj a szívem hogy nem ölelhet keblem mert magad is túdod hogy csak kedvesed arczképet látod azért kedves rózsám végy fel a kezedbe hogy joban láthasak drága szemeidbe most már kedvesem bocsánatot kérek ha ezen levelembe meg sértettelek. Neheztej rám ha soraim igazak hű szívem hogy íra ezen szavakat most már kedves rózsám bezárom levelem mert írni nem túdok úgy görög a könyem. A tó partján kinyílott a nefelejcs de ha évek múltával elfelejtesz engemet itt megtalálod nevemet.Sz.I.. Szeretett kedvesem fogadtőlem ezen arcz képet emlékül ezel bézárom levelem ij szókkal áldjon meg az Isten minden földi jókkal válaszod el várva vagyok és maradok hű kedvesed a sírig. Vers Kűn az erdőn járdogálva rá akadtam egy rózsára. Kűld el babámnak szólt a rózsa és én kűldtem neked nyomban. Kűn az erdőn járdogálva neved bevéstem egy fába azt belepi ídő s moha de szivem nem felejt el soha. (Utólagos bejegyzések. A kolera dandár vége megelőzi ezt a szöveget és az eleje követi, ezért is és a dátum szerint is, utólagos bejegyzés.)

Az »1873« diki kolera dandár.

A Földesi fogadóba a bor ivók össze gyűlnek törvénykeznek hogy ők majd kolerát űznek össze vergődnek néhányan bort tőttetnek órossokba. indulnak a képhát felé a kolera dandár felé menek a hajnal utczára a Héti János házára, és nagy danlásba merűlnek ajtót kaput püfögtetnek. mondja Héti mi a fene csunya haramia nép ez felesége egy pendelybe ugrott pitar közepébe mert ott volt négy meleg kenyér rakta a konyhára szegény. kik vóltak ezek a bősz népek kit itt irok ezek lesznek, Marton Lajos egy órossal forgolódik mint egy tusal. Hunyadi László másikkal követi az elsőt sorral. Kovács Józsi egy üveggel kinálgatja Hétit rendel, de Héti hogy most nem isza köszöni és adja visza, mászor ő sem bánta vólna a kállóba bor folyt vólna. majd el felejtem Tóth Lászlót ő is fogott még egy kancsót hogy a kolera bajára jó emberét megkinálja, de többen is vóltak ezek akiket it ki nevezek bor nélkül való seregek, de danlás vólt mesterségek még danlásnak sem mondhatom ordításhoz hasonlítom. például mint Veres Sándor Nagy Mártonyal össze pászol! Rab János is néha néha igazittatlan orgona módjára adott egy hangot amelyre más nem igen vágyot. Még Nagy János is jelen vólt, de ő csak halgatásal vólt, nem hágot senki lábára csak járt a maga útjára. Karacs József sóhajtozik Hétinéhez fohászkodik, leszakad a csizmám sarka hugom egy madzagot nosza, hadkösem fel anak sarkát ne hadjam el egész talpát. kapot is egy szösz madzagot mivel megabroncsoltattot a leszakadt csizma sarkal igy mehettet továb halkan. Sápi Imre szép csendesen beszélgetett nagy szivesen mintha epéje sem vólna e csak egy jó ember fija de nem vólt oly halgató mint Szőlősi Lajos csapó, mert még Héti nem is tudta hogy Lajos is it vólna. az elkövetett lármára Bereczki által szalada, Egynagy menkő ráfhúzóval a szomszéd óltalmazóval, de ez csak mind szenvedhető.. történt ám egy szégyenítő, nem háramlik az egészre csak az egész közzül egyre, a ki a kampót felvette és csendesen el is vite ámbár Héti mindjárt kérte kézbe kampóját ki vet(t)e, ezt a többi szégyenlette, akinél vólt csak nevette. de mikor ám megviradat Héti mindjárt elkoczogot és a kampót megtalálta szép csendesen haza hozta, ijen furcsa ez a kolera farsangja Írta Bóldogh Imre 1912

Tízparancsolat (nőknek)

I. parancsolat

Első parancsolat az lesz férjed íránt alázatos legyél bár akármit csinál. Térdre hulva mondjál köszönenet. Hogy nem hagyott vén lánynak tégedett, hanem be avatott az aszonyok sorába nem hagyott tégedet a nagy árvaságra.

II.parancsolat

Férjedre még álmodva is gondolj ne néz más férfira pénzed soha kine fogyon

III.parancsolat

Ha férjed ebédel ne ülj oda mellé hanem jobnál jobat hordjál elé finom borokat és sűlt libaczombokat és mikor ő eszik te ne beszélj sokat. Végre a mit meghagy maradékot azt megeheted ha tenéked hagyot

IIII.parancsolat

Fő gondod mindig az legyen, férjednek vacsora legyen. Férjednek készícs Disznó pecsenyét. Te meg megeheted a rántásos lencsét ahoz jó bor meg és melléje két szívar és akor had rá csináljon a mit akar ha hibás vagy.

V.parancsolat

Ha hibát követsz el azt köteles vagy bevallani ha ezért verést dorgálást kapsz, férjednek köszönd meg azt

VI.parancsolat

Kerűlni kel néked a plegykaságot férjed távoléte alatt minden barátságot, Legyen a házadnál nő vagy idegen férfi hozád be ne menjen

Mert pletykaságot követel ... szerelmet követel. Mert ő látja felösmeri Anak helyeségét kilátja belőlle vajon hajlandó lesz e hogy téged kiméljen mellette

VII.parancsolat

Ezeket kell néked eszedbe tartani és a parancsot soha meg nem szegni

VIII.parancsolat

Ezen szent parancsnak az ő rendelése aszonyé a gyermek anak nevelése el kel harítani anak sirását hogy ne háborgasa férjed nyugvását

IX.parancsolat

A nő a férjének ruháját tisztitja De anak zsebeit soha ne kutassa Ha véletlenül ki esik egy nő arczképe, Neszólj semit hanem halgas el véle, hanem bocsás el imát az égnek hogy más is szereti férjedet és mégis tégedet vett el feleségnek

X.parancsolat

Ez a parancsolat a nőknek azt mondja hogy ha a férj a nőt felpofozza mindjárt akor az aszonynak meg kel őt kérni. Hogy mellé feküdjön engedje meg néki. hogy mily boldog lett hogy feleségül vette. És boldogtalan volna nékűlle. Tartsa meg hát mínden nő ezen parancsot melyet Isten tíz versében kiadott minden nő tartsa szemeelőtt hogy minden szavára halgat e illeti őt Vége

Bóldogh Imre

Nőknek tilos

Az első ember nász éje

Ádám apánk mikor jöt míg a kertben mélázot hogy testének egy kís részét hogyan ilesze évába egyedűl áll senki sem volt kí neki megmutasa nem volt anya ki az uj párt oktasa szépen ara kitől tuda hogyan lehet a csókba bajt lelni kítől látom míképenkel évával szerelmeskedni a homájos ösvény ugyan mutasa meg neki a zártkapunyilásának ugyan hogy menyen neki a mint ádám már a zárból élő ember testé vált kézzel lábal fejderékal megteremtve készenált a mikor már a figyelmét magára mit sem vont unna magát ugy anyira hogy az álom már elnyomta a mint aludt az ur ki vet egy csontot bordájából formált egy Szép nőt belőle szánta hitves társául azért kéne bűszkeleni férfira a nőnek mert az ádám csontja nélkűl ma napság sem élnének hogy bánata Ádám apának elszált s Éva purcis natival szépen ál a lábán storm hó fehér láb nyak rajta szép fejel kő kemény test vínus völgye legremekeb kis csecsel két arczán legszeb rózsa teljeseben virágzik arczán píros szekfű forma szine pompázik nefelejcsel gyönyörű szép égi szem élynek legszeb leg fényeseb csilagon se tud homájt vetni fényében két szemérmes piros eper látszik csecsebinbóján helj vágyva kész csícserélni minden ízmom tagjait azon ponton mejet későb fűge levéltakar el sötét erdő fénylik Mely a melig hatott fel mesze len egy piros vonal mint titkos ut az erdőn hogy egy rejtett ürhöz vigyen a kíváncsi hej mínőt Ádám csak néz majd fellugrik jaj de furcsa a mit látam ide is kap odais kap mint kit bántanak a hangyák fűst láng futkos ereiben felsóhajt miez s önkénytelen hozzákap Éva két szép csecséhez míly kűlönös milyen csodás magán kivül igy kiált én idefönt lapos vagyok neked meg ní hogy kiál azám mondja Éva aszony s megfog egy kis darabot mely Ádámnak elein lóg megfog egy kis valamit ami nekem alul vantöb neked meg felűl nem ugy van az szép kedvesem bizon ott töb van neked hanem a sűrű erdővel eltakarod egészen, eltakarod a szép ösvény Nyomán kipakra lél kutatva debiz aba mítsem lelvén a magáét csodálja mely hogy Éva simogata egészen meg merett

Felütve piros fejét Ádám előt lebeget örül Éva de nem tudja mit csináljonvele Ádám meg Évát kutata színte izzadt mán bele jaj ide édes jaj ide czukros kiabálnak mind keten ölelkőzve csókolódva végig nyulnak a gyepen nyutózkodnak nyalakodnak kis kutyák módjára hemperegnek bukfenczeznek már nem majd fél órája néha Ádám kerűl alul Éva rajta hempereg majd meg Éva kerül alúl a lába égnek mered a kis pálcza oj kemény let ez alat amint Éva öntudatlan kétkezével szorongatja kivált mikor Ádám volt felűl lábai közt elterűlt titkos gyöngyös mámoral egészen felhevűl sejti hogy a játéknak most szépen kelki meni de nem tudta hogy a pálczát a nyílásba kel teni kénkedödöt hogy a pálczát majd együtt eltalaják igazán Éva töbször felsóhajtott szamár vagy te Ádám felhők közűl néz az öreg ur látá a kimenetelét gondolta hogy mérges gyümölcs melyet mérges mag kiad. hogy ha ezt a históriát meglátják az angyalok Éva aszony jó hejére kívánkoznak majd azok hívja Gábort mondja neki vegyen szenet és kazánt erős füstöt erős gőzt csináljon eltakarni e látványt ne hogy majd az égbe kedvet kapjanak ily lagzira látja hogy Ádám ugy tűczköl mint egy fiatal bika Veszi Gábor a lapátot irgalmatlan fűstöt vág fujja erősen a tüzet minden szemet majd ki vág egyszer Ádám a mint épen Éva felet henpereg Gábor egyszer egő tűzet véletlenül leejtet a parázs meg épen ráeset Ádámnak a farára ki íjedtében jól belököt az Éva nyílásába Éva alul nagyot jajdul majd dadogva hebegi óh i i így á-á-d-á-m-vá-r-já-l-had-jö-jö-n-be-be-fe-lé? Igy ment végbe az első élvezet nagy munka így hagyatot tanuságot hátra a mi számunkra zsarátnok nem kel manapság ij csoda mert minden aszony és lánynál titkos nyílás nyitva áll. Vége.

Egy talány

Félve remegsz kis leány ha halható szivednek dobogása

Arczod pirul keblednek mély a sóhajtása

Szende kislány mit kíván szíved szerelme

Talán megmondja versemnek négy kezdő betűlye

Vége

Bóldogh Imre 1912 Február 4 dikén

10.

Minden második sort olvasni nőknek tilos

Buzditó levél egy zárdába készülő hajadonhoz

+Azt hallottam hogy klastromba szándékozol jól teszed hisz a pi

perét megvető lány vagy tudom hogy a fátyolt a koszorut nem ad

+nád mindig nyitva ált a szűkölködőknek a szegény ügyefogyottaknak

a szived a nélkülözés a szenvedés mint megdicsőűlt üdvözítő a ki

+oly sok nyomást tűrtel oly sok kínt és lökdösést álot ki a kemény fa

rizeusoktól óh ártatlan Jézus midőn megfeszítve lejötél az erő

+szaktól meled és tested legnemesebb része irgalom nélkül átszuratván a pi

ros szent véred kifolyt szent kereszted előt leborulok tehát hogy égi man

+nád drága ízét megízlelve énis élvezhesem azon gyönyört melyet ba

rátid és választotid számára tartasz fel árk angyalod által a kit az égi ka

+szásnak neveznek alig várom hogy ot fekhesek leborulva a pi

ros vértől ázott szent kereszted zsámolya előt azok közt is kik égi man

+nádat élvezve kéj és gyönyör tengerében uszva örökön öröké a te lábaid

előt arczra borulva téged dicsőítenek enged tehát hogy én is angyalaid

+közöt foglalhasak hejet és téged dicsérhesselek........

jöjj tehát kérlek és teljes igyekezettel azon légy hogy gyer

tya szentelő napja a klastromba találjon gyűjcs magadnak érde

meket és végy magadra fekete köntöst és jöj hozám mint kivánságod

hoz az ég királyához együt bocsátasunk és vitesünk a magasztos aj

ku szentek viterán patrónussához +jöj tehát és hidel nekem hogy nem ba

rátaid azok kik szándékaid ösmerik jöj tehát és hid hogy nem al

+szom adig jó izűen mig elnem jösz én hozám és be nem avatlak a

Szentek társaságába!! Vége. Bóldogh Imre 1912 Február 4 kén

11.

Az új menyaszony első estéje

Mikor én menyaszony lettem azt gondoltam hogy az lesz a dolgom hogy sűssek főzzek igen ám de. annak fontos következményei vannak például a fekvés alkalmáról történt mikor én az uramal lefekűdtem mindjárt azt gondoltam hogy mi lesz a következménye igaz hogy az uram előbb feküdt le mint én azt gondoltam hogy ő fekszik belől én meg kívűl mikor a lámpát elfujtamoda megyek az ágyhoz és aztán szépen csendesen alábujtam a dunyhának mindjárt az én uram kezd mesélni hogy én fekűgyek belől ő majd fekszik kivűl igaz hogy én szégyeltem rajta kersztűl mászni és aztán ő mászott én rajtam keresztűl míg végre a kitűzött czélhoz jutottunk ekkor az én uram hozzám nyájas beszéddel fejtegetett a kezét el is felejtette levenni anyira hogy egészen a hasam közepére a kődökömre tette a kezét, De már azt meg is szorította kevés ideig nyomta felfelé mig a kellő pontra nem ért ekor azt is megszoritotta de mégezt szászorta jobban mint a kődökömet ekkor már sejtettem gonosz szándékát de engem is háborgatott Éva anyám vére és csak várta a következőket de nagyon tűrelmetlenűl kis idő múlva kezét mán elvete és lábát az én lábom közzé tette de már akkor buzgott a vér minden részemben ekkor aztán vártam a következőket de tűrelmetlenűl ekkor aztán megemelte magát kezét eltávolitotta onan és egy pilanatra feltermet a hasamra aztán a kellő pontra kemény tűzzel neki szegezi a hasam szőrös részinek lábbát neki vetedte az ágy hátulsó részinek és azt a tüzes keménységet tolta a lindiknek befelé sűrű lökdöséssel mind addig nyomta míg a czombom töve engedte de már akkor minden csepp vér pezsgett minden részemben egyszer megszűnt a lökdösés és megcsendesedett rajtam én pedig nem bántam volna ha még továb is folytata vólna ekkor aztán leszált rólam kis idő mulva ismét elő vette előbbi foglalkozását de már akkor egészen be vóltam gyakorolódva és mikor másodszor vége szűnt mind a ketten mélyen elaludtuk de már én éjfél után nem tudtam

12.

Aludni várni kellett míg az uram felkél de nem győztem várni hanem magam látam utána a dolognak oda nyultam ahol a tűzzes tárgy vólt hisz olyan jól működött ismét megtapogatam de gondoltam hogy valami baja van most már egészen oda van minden reménységem. Felkeltem hogy kűldjenek halált a ki eltemesen engem most már oda minden boldodságom. És az uram erre felkelt és kérdezte hogy mit álmodtam hogy igy kiabáltam, jaj csak ne is kérdezd te betyár te csalfa én azt hittem hogy te a magadéval vígasztaltál engem az este anyira meg de már látom hogy mástól kérted kölcsön azt a finom jószágott aki az este olyan alaposan működött anélkül pedig már én nem élek, erre az én uram azt feleli most nézd csak meg kis feleségem akkor oda nyulok és már a régi állapotjában van visza helyezve és még jobb a következő dolga mint az esteli ekkor megjött az én örömöm békével élünk míg meg nem halunk azért szeretem az uramat bár ha nem is vólt szép. Vége.

Katona életről

Nincs szabadabb a madárnál

Nincs árvább a katonánál

Nincs nálla kényesebb legény

De nincs a ki többet szenvedjen

Mert neki minden ország hazája

Minden bokor jó tanyája

Övé a föld kereksége

Mégis bajos az élete

Borjujába kamarája

Próczakjában gazdagsága

Patrontásban reménysége

Jobb vállán a reménysége

Bár hogy van az ő sorja

Azt egyformán titulázza

Akár milyen termés is van

Az ő prófontja egy formán van

Az ő buzáját más veti el

Bizony más is aratja fel

Más hizlalja a disznóját

Bizony más eszi meg a javát

Szép rózsa közt nő a tövis

Sokszor ugy van meg igaz is

Bizony töbször könyeznek szemei

Méltán csalják meg lábai

Bizony a ki ezt meg tudja gondolni

Nincsen kedve megpróbálni

Csákómat szememre vágom

Ugy nem látják a bánatom

Jajde bánom ifjuságom

Hogy azt itt kell el mulasztanom

Ifjuságom leg szebb korát

Itt töltöm el Herczegovinának

Nevczinye várossában

1912 Február 19 kén

(Így tehát a fenti néhány, nőkhöz szóló írás

is, itt születhetett.)

13.

Névnapi köszöntő testvérhez
Kedves testvér bátyám a neve napjára Kűldöm levelemet örömbe vigságba Hogy katonaságomba bátyám neve napját Élveztem örömbe ezen szép hajnalát Kivánom szivemből tőltse békességbe. Számos névnapokat érjen egésségbe Vigadok hát én is ezen a vignapon Mert az én bátyámnak neve napja vagyon	Azért van a kezem hogy levelet irjak A kedves bátyámnak mindig jót kivánjak Kívánok hát szerencsét mindenbe Hogy szűkséget soha ne érezzen Ezt kívánja magának a szerető öcse Ki most neve napját nem töltheti vele Ezzel bézárom levelem irását Isten áldja ennek olvasóját
Névnapi köszöntő lányhoz
Szép neved napjára már elérkeztem Ezen alkalomra ajkaim néked hogy hálát rebegjen A neved szép napját enis megtisztelem Mert tudom hogy jólesik üdvözletem A neved napjának édes emlékére Egy köszöntőt kűldök ha nem sértlek vele Téged a jó Isten sokáig éltessen Áldás békeség legyen lépteiden És sok számos évet gond nélkűl		Sok reményel és sok boldogsággal A neved napjára aszt kívánom néked Szomoruság és gond kerűljön el téged Halgassa meg Isten minden kivánságod Az én hű szívembe legyen boldogságod Ne sírjon a szemed oly sűrű könyeket Az Isten őrködjön feledted Ezt kivánja néked ki szivedet birja a kezemirását Ismételve várja. Vége.....
Névnapra lány köszöntő vers
Kedves rózsám fogad ezen üdvözletet a nagy mesziségből A mely most érkezik a hű kedvesedtől Meg emlékszik róllad a nagy távolságból Üdvözletet mond szép neved napjáról Ugy áldjon meg Isten szép neved napjain Hogy be érhesd vele minden egyes órán Olyan legyen élted mint a virágos fa Öröm és szerencse virágozzon rajta Igaz legyen hozzád a te hű szeretőd		Kijobban szeressen mint te szereted őt Bánat is ha elér rövid legyen az éjjel És utána boldog napokat érj Bár hova visz tőllem a szerecse Lépteidet emlékünk kövesse Mert ha minket a sors egymástól elvene Aztat a jó Isten se engedje Ezeket kívánom én neked angyalom Tiszta szivemből ez az óhajtásom Végét várni nehéz Boldog Imre

14.

Hű szeretőhőz való vers

Malyd kiesik penám a kezembűl könyeim mint patak hulnak a szemembűl majd ha meg hasad szivem teérted kedvesem igaz szerelmed soha nem felejtem adjonneked jó szerencsét az ég nekem is megadja azt amit igért, fáj a kezem e nem tanálok penát melyel leirhasam hű szivem fájdalmát hogy bánatnak terhe nyomja bús szívemet hogy a balsors tőled mesze elvet ha visza gondolok a te jóságodra majd meghasad szivem fájdalmába ezerszer van eszembe a te hű szerelmed melyért az én szívem csakhogy el nem repedt gyakran éjelenként álmomba is látlak minden gondolatim veled sóhajtozik malyd ha elérhetjük azt a boldogságot melyben karjaimal egymást karolhatjuk bóldog akor vóltam ha rád pillantottam mint a szép virágot virulni ugy láttam magam is öröm közt megvigasztalódtam hű szerelmedet naponként sirattam rád gondoltam és sirni fakadtam majd ha az úr Isten haza segit engem szívem nagy bánatát örömmel mondom el de ha a jó Isten életem ki végzi útolsó vérem is te érted foly ki könyes szemel bezárom levelem bele zárom az én árva szivem Hogy ne tartson más szeretőt magának. Ezzel én bezárom bánatos levelem Sok szerencsét kívánok neked az életben. Segítse meg Isten a levél íróját. Hogy meg vigasztalja az ő kedves párját. Vége

Szerelmes vers

Levelemet irom egy gyenge virágnak

Velem egy városban lévő felnőt tulipántnak

Hogy ragyogjon rája a napal sugára

Mig halál nem teszi a kezét rája

Ezen levelemben kivánlak tisztelni

Ezen verseimben téged köszönteni

Fogadom hogy soha el nem felejtlek

Bus szívemben téged öröké rejtelek

Ha sűrű csókjaid eszembe jutnak

Szőke piros arczom elhalaványodik

Hozzád utasítom ezen levelemet

Igaz hűségedért elnem felejtelek

Megvalom nehéz vót tőlled elválni

Nem is tud a szívem azóta nyúgodni

Siralmas könyeim mind egyre hulnak

Mint tenger habjai egymással játszanak

Milyen nehezen esik ez nekem

Hogy te kedves rózsám

Ily mesze vagy tőllem

Mikor találkozzunk azt nem tudom

Azért szomorkodik az én szivem. Vége.

Szerelmes vers

Szeretet kedvesem éltemnek hű párja szívemnek tűndöklő csilaga, mert teérted élek nem felejtlek soha mert az én szivemre nagy bánat van nyomva hóltig hű légy hozzám szeretet

15.

Rózsám mert én árva vagyok mint gerlicze madár a ki egyik ágrúl a másikra szál, életednek virágát ne vesd el az enyimtől, ugy hát kedves rózsám ne vess kí szivedből kérlek én rózsám az Isten nevére ne hadjad magadat más ifjú kezére mert szívem jósága nálad meg marad míg testem a sirba örökre nem porhad köszönöm kedvesem a te hűségedet kinem beszélhetem a te szerelmedet

Mi a nő

Miután itt az a hír kapott lábra hogy a hímen láncza után sóvárogsz házasodni akarsz, Szűkségesnek látom a tárgyra vonatkozó nézeteimet veled közölni, Nehogy később barátságtalansággal vádoly, Te író vagy miután leveleket irsz sőt munkálataid a tárogatóban jelenik meg, Te gazda vagy mert szép falusi birtokod van bár a gazdálkodás terén nyerhetnél példa dijat, Te vár ur vagy mert várat birsz és várban laksz, Te politikus törvénytudó keresztyén bárha a vallással nem sokat törődött Ezen felűl Isten tudja még mi vagy S így általad könyeben meg érthesem magamat a fenteb fen számlált tulajdonokhoz alkalmazkodva fogom a házasságot meg magyarázni Te mint iró így gondolkozol mivel a jó Isten a házaságot szerkesztete, Tehát ő a szerző te mint eddig pricmimeránsa csak a neked szánt példányt veszed át midőn megházasodol Igen jól van De tudd meg hogy a számodra készült példány tiszta lap melyet hogy tartalma legyen neked kell nyomni s jaj neked szegény tatár ha idegenek is nyomják mert akkor könyen megesik a sajtóhiba vagy azt hiszed hogy a házasság lap hol férfi a szerkesztő és a nő a kiadó az is lehet csakhogy sehova se kapsz olyan könyű segéd szerkesztőket és dolgozó társakat mint ide. Kivált ha azokat a kiadó honorálja is Vagy azt hiszed hogy a házasság nem egyéb mint az élet színpadján eljátszandó dráma mely az óltárnál kezdődik és a sirnál végződik milyen szép feltevés de gyakran megtörténik hogy a dráma elő játékal is bir melyben a leendő férjének nem levén szerepe az első felvonásra más jelenik meg a próba játékal a közép oltárhoz térdelve az végzi el, Ha mint gazda akarod megtudni mia nő? én megmondom Szánkó mely könyen megfarol vírág mely nem szabad földbe de meleg ágyba való fekvő jószág melybe kizárólag tök magot kell vetni és meg kívántatik hogy a töknek mely a magot adja el nem hervadt ép izmos indálya legyen Arra is vigyázz hogy a fekvő jószág fundamentomát veled közösen ne munkálják mert ámbár ha a termést

16.

Egészen neked is engednék is át még is te csalódnál ha mint vár ur akarod a nőt ismerni a nő maga egy vár mely az ostromlókat csalogatja a vészhez és bármi lövést vagy bombázást ki ál meg meg fogyasztja a kűzdők erejét s urak mint ujitottostromra alkalmatlanok lankatban kénytelenek meg veterálni ha politikai szempontból akarod a nőt megismerni az egy hóditó hatalmasság ki meghóditotta a bekebelezést alkotmányos hatalom mely diétátt oszt mely minden hatalom hová minden ép ember kivált ha még hozzá izmos is rang kívűlség nélkűl is hívatalos ahol az örökös kinek a köteles részt okvetlen ki kell szolgáltatni mert kűlümben könyen fog találni módot hogy magát kártalanítsa akkor jaj neked ha a verbéczi törvénye szerint egész mesztelenséget kitárva s a lerotát megteszi mert minden esetre vesztened kell anyival inkáb is ha magad beösmered hogy a jurátosod nem áll büntetőjogilag oly szűkszéges rosz mely örömest vétkezik vétkezvén jajgatás nékűl kiálja ha az Ádám botjával fenyegetik, Kereskedelmi szempontból oly bolt melyben mindenki sok pénzel bír szabad be járása van és bene a közelebbi ismerősök kontóra is vásárolhatnak. Vége.

Egy barna lánynak

Megbocsátsz e éltem üdve megbocsátsz e én nékem, Ha ajkadon szünet nélkül rólad zeng az énekem. Hogyha igen ugy minden dal mely alykamon szárnyra kel, Tulvilági érzelemmel hű szerelmedről beszél, Nézd kedvesem nézd minő szép e bájos kis rózsa ág. Melynek bimbói között te vagy a leg szebb vírág. Engedd hogy le szakaszalak és keblemre tűzelek, Hogy más látva irigy szemel nézzenek rám mindenek. Vége.

a Katona története

Egyszer az ördög elindult vizsgára

Poklot Menyországot ösze visza járta

Elindult ő hogy most kerít egy szűz agot

Járkálása közben nem talált csak papot

Haragudván ezért ugy gondol magába

Hogy ő bizony megyen be a kaszárnyába

Éppen akkor egy vén baka

Felkél nagy álmodozva

Látya hogy bajtársa bakkancsát puczolja

Nézd csak bajtárs hogy felált a faszom

Ez az ördög itt van most azonal megbaszom

Az ördög megijedt s el szalada

Míg szaladt a kezit a seggin tartotta

Mikor megérkezet a pokol kapuján

Kérdi tőlle Pulutó hogy most mit csinált

Jaj nagyságos uram egy katona

Felálított farokkal a seggem akarta

Nekem sem kell egyéb az üstököm fogva

Fél kezemet a seggemen tartva s idáig szaladva

Nem is megyek többé be a kaszárnyába. Vége.

17.

A szerelem.

Mi tudjuk a szerelem a leg magasztosabb érmek közé tartozik. A szerelem megjön idővel úgy a férfinél mint a leánynál, csakhogy az egyes évszakokban másképen jelentkezik. Hol komoly hol veszélyes hol csapodár. A szerelemnek olyan sok változatai vannak hogy ezeket nem is lehetne elsorolni A könyelmű ifjuságnál a szerelem csak játék, idővel aztán egyre erősbödik a szerelem, egyre komolyabb lesz, nem lesz oly változó nem röpköd ide-oda, mint a pillangó több a komolyság, az igaz szerelmi érzés, míg ennek a legutolsó stádiuma a házasság, a biztos rév mely a nyugodt csendes élet alapja. A menyegző. Szerelem nélkül lakodalom házasság bizony sok kellemetlenségnek, sok házi perpatvarnak, csetepáténak az okozója. Azért szerelem nélkül sohase házasodjunk, csak tiszta szerelemből kifolyó házasság az mely tiszta igaz boldogsághoz vezet A lány inkább maradjon jarta alat, mielőt oly legényhez menjen ki iránta a legcsekélyebb igaz szerelemmel nem viseltetik. Mint tudjuk a leány a gyengébb nemhez a férfi pedig az erősebb nemhez tartozik. Ha tehát szeretne egy leánytegyük föl egy legényt, ő nem vallhatja be neménél fogva. Ez a férfi kötelesége mivel ő az erősebb nem képviselője. A férfi tartozik tehát a lánynak bevallani hogy szereti és ezután kétség kivül ez bátorságot önt a lányba és egy kicsit pirulva is mégis bevallja a viszontszerelmet, melyet anyira el tud titkolni anyira el tud palástolni a leány. Ez a kölcsönös megértést eredményezi azaz tisztában vannak azzal, hogy egymást kölcsönösen szeretik s mind a ketten készek arra hogy férj feleség legyenek. Családot és nyugodt csendes tűzhelyt alapitanak hol boldogan élhetnek végis-végig, míg az élet csak tart. Az emberi nemnek ez a legszentebb legtisztább legeszményibb Isten által elrendelt hívatása. És akik tényleg szivvel birnak, Azok betöltik ezen hívatásukat. Vége.

Baka Miatyánk

Miatyánk ki Bécsben lakol

Ki nekünk kenyeret adol

Megszenteljük a teneved

Csak veddle tőllünk a fegyveredet

Azon képpen a komisz kenyeret

Adj hejette magyar országit eleget

Dupla lélungot szaporisd a minázsinkat

Vacsoránkat is néha néha borral

Szabadics meg a reporttól

Óvjál meg az áristomtól

Törüld el a 9 órát

Adj hejette reggelig való kin maradást

Mert tiéd a hatalom és a dicsősség

Most és minden időben! Vége.

18.

Emlék Vers
I.vers A virág csak egyszer nyílik Elhervad azután Szeretni is egyszer lehet Tiszta szivből igazán IV.vers Még azt modják bűvös bájos Édenkert a szerelem Pedig menyi bú és bánat Bánat virág közt terem VII.vers A rózsa szép virág de hamar elhervad Szerelmem irántad Örökre hű marad X.vers Tűz koszorut nefelejcsből Tűzd közzéje nevemet És szívednek szerelméből Ne felejzsd a nevemet	II.vers Mesze földön édes kincsem Búval töltöm az életem Kűldjél hozzám vígasztalást Hogy kivüllem nem szeresz mást V.vers Édes anya felneveli a fiát De nem tudja hogy ki viseli gondját Szárnya alól kiereszti nem tudja Hol szivja mega feketeföld gyomra VIII.vers Lányka élynek nagy szűlötje Arczod örök tavasz kertje Rózsa tavasz paradicsom Enged hogy nekem viritson XI.vers Nincsen rózsa tövis nélkül A szerelem csendben épül Elhervad hamar a rózsa De a te emléked soha		III.vers Kiis sétál zöld mezőbe Virit a kis nefelejcs Ha te szeretsz édes rózsám Engem soha elne felejcs VI.vers Nyilik pályádon a rózsa Élj bóldogul és szeres Szerelmünk fentartója Legyen egy szál nefelejcs IX. vers Élted csendes tengerén Legyen gyöngy virág ibolya Szeres és viritani fogsz De ne csalj meg soha! soha! XII.vers A szerelem rózsa lándzsa Kösse öszesziveinket Csak a halál bús homálya Válaszon el benünket
XIII.vers Minden óra és szempillantás Deritsen rád örömet Élted bóldog napjaiban Ne felejcs el engemet		XIV.vers Ha évek múltával elfelejtsz engemet Emlékszel é arra ki ezt irja neked Ha évek múltával elfeledsz engemet Tekintsél a sorok alá megtalálod nevemet

XV.vers

Lelj aba örömet a mi jó és nevet

Szived anak ad a ki arra érdemes

Hidj de nem mindenkinek

Remélj mig lehet

Szeres de csak egyet

XVI.vers

Virágos legyen élted

Mint a legszeb kikelet

Három csilag vezéreljen

Hit. Remény és Szeretet. Vége

Emlékül

Ha majdan siromnál álsz

És engem töbé nem találsz

Ird a porba csendesen

Én ezt egykor ösmertem

Ha évek múltával

Híremet nem hallod

S elfeledsz engemet

Tekints a sorok alá

Megtalálod nevemet

Boldogh Imre 1912 Földes

(Itt már újból itthon van)

Menyaszony megköszönő vers

Midőn czélomra már immár eljutottam,

Hogy ki legyen a párom arról gondolkoztam

Isten jó vóltából immár rá találtam,

Édes apám s anyám kedves nevelője,

Szerelmes páromnak hű gondviselője,

Kit mint édes anya gondal felneveltél,

És jóllétéért mindeneket tevél,

De a sors végzése így hozta magával,

Hogy kedves lányokat én veendem által,

Én leszek már néki örökös hűpárja,

amiglen csak élek szivembe lesz zárva,

Én a kedves párom el nem hagyom soha,

Bár legyen akár milyen állapotba,

Hű gondviselője leszek mind végiglen

Mig e földön élek

Köszönöm apám s anyám jóságokat

Hogy számomra felnevelték kedves leányokat

Köszönöm hogy őtet nékem felnevelték

A szent házasságra átal eresztették

E muló világban hogy egymásé lehessünk

A hitnek arany lánczával össze is kötettünk

Kívánom az urtól hogy boldogok legyenek

Menyei áldásban méltó részt vegyenek

Hogy leányok után fioknak fogadtak

Amennyiben jussok legyen magoknak

Szívemből kívánom. Vége.

Vers. Temetésre szól az ének

Temetőbe szól az ének

Temetőbe kit kisérnek

Akárki mán nem földi rab

Nállamnál százszor bodogabb

Itt viszik az ablak alatt

Be sok ember sirva fakadt

Miért nem visznek éngemet ki

Ugy sem sirat engem senki

Szomoruan zug bug a szél

Csendről nyugalomról beszél

Édes lesz ott megpiheni

Odalent már nem fáj semi

Nem fáj semi. Vége

20.

Vers

Szeretlek galambom Mint a lágy kenyeret

Égő szemed fénye elbájolt engemet

Szeretlek angyalom mint virág harmatját

Melyet arany tavasz oly dicsőn alkotot

Szép szivem bálványa tekincs rám és neves

Had tudja e világ hogy te engem szeretsz

Mert ha bibor ajkad Mást csókol helyetem

Megöl a bubánat megszakaszt az engem

Más Milyenek a nők

Csalfák csapodárok hűség kínzók

Szerelemféltésből bosszú állók

Kegyetlenek a gyilkosságig

Szerelemből pedig gyávák a szégyenig

Hijuk a külfényért halók s élők

És soha egészen meg nem szelidíthetők

Szeszélyökben rosz ízlésűek

Könyelműek eskűre feledékenyek. Vége

Más Távozó kedvesnek

Isten veled kedves babám már elmégy

Isten véled kedves rózsám szeretsz még

Megválásunk nem lesz örökös ne hid

Viszont látást óhajt szivem mindig

Bár hova mégy mindég szememelőt vagy

Az emléked a szívemben vésve van

Mélyen vésve mélyen vésve szivemben

El nem hagylak nem hagylak el sohase

Jaj de bóldog a ki nem tud szeretni

Nem kel anak a bánatal küzdeni

Bár csak én is ki téphetném szivemet

De el dalnám de ugy sem kel senkinek

Keserű víz nem hittem hogy édes légy

Ánok szívű nem hittem hogy csalfa légy

Bár tudnálak csak tudnálak feledni

Rajtad kivül mást is tudnék szeretni

Ezzen levelemet kűldöm tiszta szivből

Fogadd tehát eztet forró szeretetből

Ezzel bézárom a levelem sorát

Ne találjon a szíved a szivemnek mását.

Vége

Más Panasz

Óh czipria terhes igálya.

Hogy kel adnom magam alája.

Nyakamat vasláncza keríti.

Szivem sir... meriti.

Nem nyughatom és es....tem.

Magamat sirásnak eresztem.

Éjjel szememet le sem zárván.

Siratom bal sorsomat árván.

Mint a szomoru egek éjjel.

Sirnak mezeikre széjel.

Hogy enyészvén a nap az égen.

Tetején sugári nem égnek.

Sirok zokogok keseregvén.

Kőnyem kebelembe peregvén.

Mint gerlicze párja tavaszal.

Sirok én ezernyi panaszal.

Te pedig kegyes angyali lélek.

Ki miadt bus életet élek.

Nézz a szivbéli sebemre.

Tölcs balzsamot árva fejemre.

Nézz erre galambi szemekkel.

Jobban gyógyítol ezekkel.

Jobban egy gerlicze csókkal.

Mint minden sebre valóval.

Ah mézzel elegy keserűség.

Kínnal teljes gyönyörűség.

Ah czipria édes igálya.

Hogy kel magam adnom alája.

Vége

Más vers

Nincs tavaszal nincs se nyáron

Mint te olyan rózsa szál

Még nagyob diszt nyerne sáron

Ha te ot víritanál

Rózsa színel játszadoznak

Két víritó orczáid

Rózsa mézzel harmatoznak

Csókra termet ajkaid

Látta kelmed ezit hive

Látta és írígy kedet

Hogy pirosló lába vére

Képeden büszkelkedet

Rózsa vagy te rózsa lészel

Rózsa még a selymed is

Jaj de bezzeg kínra tészel

Hogy ha van tövisked is

Rózsa enged hogy heverjek

Éltető bokrodba már

S édes árnyékodba nyerjek

Fészket én rídeg madár.

Egy fiatal házasuland habozása

Szeme nem sír még is nedves

Képe ránczos foga redves

Mégis noha hídeg vette

Legényes a szedte vedte

Óh uram őrizz meg ettől

A vas oru kísértettől

Vén ugyan vén a kurvanyja

De van ezűstje aranyja

Amelybe ha markolhatnék

Hozá job kedvet mutatnék

Csak pénzébe lennek vicze

Megölelném hístéricze

Férje lennék az erszénynek

Ez kék a szegény legénynek

A szent házasság

A szent házasságot az Isten szerzette

Mert még az Ádámot mikor teremtette

Éva szép anyánkat oly társává tette

Kí egész élteben hív legyen mellette

Maga volt a násznagy az egek királya

Vőfély is mint Mózes szent históriája

Bővenelő adja bár ki-ki vizsgálja

Ezt minden értelem bámulva csodálja

E szent rendelése az egek urának

Tetszett Ádám apánk sok maradékának

A pátriárkáknak évangélistáknak

Páratlan életet kevesen tartának

Mert a kinek hív segitő társa nincsen

Nincs kí bajaiban reája tekíntsen

Nincs kí bus sorsában rá örömet hintsen

Nincs ki így biztasa ne félj édes kincsem

Eztet mind magokról tudják kígyelmetek

Akik szeretetben egyűt vénhedtek meg

Adják a lányukat ennek a legénynek

Ne szakitsák végét nagy szeretetüknek

Nem volt a leányok soha jobb kézben

Amiképen lészen e legény kezében

Mintha csak nyugodnék anyja kebelében

Az egész élete lészen nagy örömben

Bóldog Imre

Biró Júliánna 1914 VII 25

Biró Margit ő Bóldogh Imre-ne

Bóldogh Imre

(A dőlt betűs nevek és dátum utólagos bejegyzések)

22.

Egy kis lányhoz

Öröm és boldogság tölti bé a szíved

Mikor a vírágot a kis kertben nézed

A melyek számodra olyan szépen nyílnak

Mig a zord ősz elhervasztja tőlled

Mintha nem is lett vólna elfelejted

Hát engem is el fogsz olyan könyen feledni

Ha malyd vándor utamat elfogom én érni

Nem azt fogod e malyd ha hallod nevemet

Hogy én még soh. sem hallottam e nevet

Vagy ha kérdik tőlled hogy engem szerettél

Nem azt mondod é hogy soha sem ismertél

De hogy ha a halál el nem választ tőled

Egy más ifjú ó mond nem birja e szíved

A melyel engem már régen boldogitasz

Sírba dobod ugy malyd azt az ígaz szivet

A mely téged itt is ott is forrón szeret

Dall

Páros élet a legszebb a világon!

Párosan él a madár is a lomb ágon

Helyde nem is bánom bármit is beszélnek

Fűlem mellet eleresztem a szélnek

Gyenge szellő vigyed el

Bánatimat ragad el

Páros élet a legszebb a világon?

Remény

Majd ha egykor téli estén

Főzögetjűk a teát

Melléd űlök s a derekadat

Boldogan ölelem át

Mig a viz felforr pezsegve

Sutogunk malyd csendesen

Ugye ugy lesz édesem

III

Én csak attól felek édes

Nem teázunk mink soha

Tőllünk a viz mind elforhat

Nem figyelünk mi oda?

Emlékül

Hogy lehet a szerelemből

Lelket rontó gyűlölet

A mikor a két szív egymásnak

Önkivűl és híve lett

Egy mosoly a mely ajkiról

Nem nékem ha másnak jutott

Szét rombolja a mit a két sziv

Nagy szerelme alkotott. Vége

Búcsú

Isten veled kedves kis lány ne síras

Sírásodal engem vísza nem tartasz

Elmegyek én szép hazámért harczolok

De én ott is csak terád gondolok

Nehéz nekem is elválni tetőled

Mert tudom hogy értem dobog a szíved

De szép hazám azt kívánja hogy menyek

Védelmére fegyvert fogni ne kések

III

Ha meghalod az ágyukat dörögni

A trombitát méla busan harsogni

Gondolj reám de ne siras sohasem

Visza segit éngemet a jó Isten

IIII

Visza hozom malyd neked szerelmemet

Te érted dobogó hű szívemet

Visza hozom neked adom cserébe

Isten veled szívemnek szép szerelme

23.

Emlekűl dall

Bujdosik az árva madár

Egyik ágról a másikra száll

Hát az ilyen árva mint én

Hogy ne bujdokolna szegény

Nincs egyebem a babámnál

Az is zálogba van másnál

Ha valaki kí váltaná

A jó Isten meg áldaná!

Dall

Mandula fa mandula fa!!

De kevés a vírág rajta

Sárgul hervad a levele

Hervadozok én is vele

Hervadozok hervadozok Én is vele!

Kíszáradt a mandula fa

Ki is vágták már rég óta

Szép simára gyalulták meg

Koporsómnak koporsómnak csináltasd meg!

Vége 1912 Márczius 21 én

(A verssel azonos idejű dátum)

Más dall

Titkon sirok ne hajja más

Fáj nekem a vígasztalás

Vigasztalás csak puszta szó

Nem ily fájós szivnek való

Ne is vigasztaljon senki

Fáj a szivem nem birja ki

El hervadok mint fa levél

Melyet elfuj az őszi szél Vége

Rózsa Sándor nótája

I

Rózsa Sándor meg vagy e még vagy elvesztél

Meg vagy e még harczolsz e még vagy elvesztél

Meg van e még az a híres karikásod

Kivel szokszor szemközt verted a vadráczot

III

Félni jó de tartani rosz néha néha

Mert emberen esik meg a kurucz tréfa

Sándoron ís mí az oka hogy meg eset

Kár vólt néki nem vigyázni egy keveset

Rózsa Sándor derék gyerek ha magyar kel

Fel isérne más nemzettel vagy ötvenel

A félszet is kis korába ha ösmerte

Rosz felye vólt a nevét is elfeledte

Enye enye teremtette czudar népe

Igy ejtitek ti az embert kelepczébe

Novárjatok azután meg czífrázta

Bele kerűl ez a játék vagy hat ráczba

24.

Istálóból kivezették paripáját

A fogasról leakasztják szíjostorát

Fegyvereit ösze szedték egy rakásra

Igy fogták el Rózsa Sándort vetett ágyba

VII

Ide hát a karikásom job kezembe

Szellő fogó paripámat felnyergelve

Nyerít a ló örömében az ostor is

Át öleli hű gazdáját háromszor is

Enyit mondott nem is szóllot másnap estig

Naplementkor kivezetik hogy elvesztik

Nade megtanítasz hamarjába

Hogy kell bánni ostoroddal a csatába

VIII

Szellő fogó paripáját felnyergélték

Hoszú czifra réz ostorát elő vették

Anyi helyen mint egy szűrű ő a gazda

Megsem ís áll míg kinem ér a szabadba

Szerencsés rácz a kínek csak kék a háta

Hogy a hollónak valóját kinem vágta

Ábránd

Nem tudtam én eddig mí a szerelem

Csak míóta ezt a kislány szeretem

Ölelés a tűzes szívnek sugára

Ettől nyilik nyilik a szerelem rózsája

Piros kislány no te ugyan jól tettél

Hogy ily nagyon forrón belém szerettél

Az igaz hogy én is nagyon szeretlek

Éppen közepén vagy a szivemnek Vége

Dall

Barna kislány megy az Isten házába

Ahol elmegy rózsa nyilik utána

Virágos kis imakönyv a kezébe

Tűndér ország nyílik a két szemébe

Virágos kert a szegedi nagy templom

Legszeb rózsa te vagy benne galambom

Ugy el nézlek te gyönyörű virág szál

Azt sem tudom hogy a pap mit prédikál

Nóta

I

Gyere velm akácz lombos falumba

Had várjalak ölelő két karomra

Epekedve alig várlak

Tenyeremen hordoználak

Rózsa levélből vetném meg az ágyad

Tavasz után ha eljő malyd a szép nyár

Ugy élnénk mint turbékoló galamb pár

A bóldogság ragyogna ránk

Csókoloznánk dalolgatnánk

Meg irígyelné a dalos kis madár

Dall

Későn esve ne járj hozám

Mert nagy vigyázat van reám

De ha ilykor jösz is hozám

Ablakomba kopogtas ám

A sarkantyud ne peregjen

hogy az anyám fel ne keljen

Minap is hogy nálunk vóltál

Megöleltél megcsókoltál

A sarkantyud ugy meg perdült

Hogy az anyám rá felébrűlt

Engem lányát szidot szegényt

Minek szeretem a legényt

25.

Más dal

Kis kertemben a nefelejcs nem kelt ki

Beizentem a rózsámnak nem jött ki

Megérem még azt az időt ugy hiszem

Ki jönne még ő én hozzám szivesen

Kis kertemben egy bokor majoránna

Ezer felé terjed anak az ága

Közepibe van egy fehér virága

Isten hozzád galambom utoljára

Más dal

Csere bogár sárga csere bogár!

Nem kérdem é tőled mikor lesz nyár?

Azt sem kérdem sokáig élek é?

Csak azt mond meg rózsámé leszek é?

Nem kérdem én tőled te kis madár!

Derül e még életemre több nyár?

Ugy is hős nyár emészti keblemet,

Míóta rózsám bírja szívemet

III

Nem kérdem én mikor jön a tavasz?

Rózsát már nem viríthat nekem az.

Azt sem kérdem sokáig élek é?

Csak azt mind meg rózsámé leszek é.

Ha én egyszer kakuká válhatnék

Háló szobád ablakába szálnék

Ott kakukolnám hoszu éltedet

Nyögve várnám érte szerelmedet

Te a virág édes mézét szívod

Hűséges párodat oda hívod

De nékem nincs jó izű falatom

Mert a kiért élek nem láthatom

Te a zöld ág nyílt bimbóit járod

Kacsintasz és oda hivod párod

Én meg bokrot ligetet felverek

Nincsem rózsám űres minden berek

Más dal

Szépen ragyog az estveli csilag

A szeretőm házunk előtt ballag

Édes anyám eresz ki hozája

Mert a szivem meg hasad bujába

Hallod anyám milyen szépen hív ki

Bokrétát is kötöttem már neki

Ugy illik malyd kerek kalapjára

Mint csókja kis leányod ajkára

III

Gyenge vagy még kislányom szeretni

Malyd rá érsz még fűkötőt viselni

Hídd el lányom addig lesz világod

Mig a legény sírva jár utánad.

Más dal

Szeretlek én egyetlenegy virágom

Szeretlek mint senkit e nagy világon

Szerelmem oly tiszta mint nap

A melynek hő fényétől

Eloszlik a tél vad fagya

Kís ibolya kelyhéről

Szép szemedben lakik a meny galambom

Szép szemeddel elbűvöltél angyalom

Bogár hajad gyöngysor fogad

Rózsa ajkad édes méz

Mind oly kedves én előttem

Mert meg vagyok igézve

26.

Dal

Ez a világ a milyen vagy

Kedves rózsám oly kicsiny vagy

De ha téged birhatnálak

Evilágért sem adnálak

Te vagy a nap én az éjjel

Teli teljes setétséggel

Ha szívünk ösze olvadna

Ránk be szép hajnal hasadna

III

Ne nézz reám sűsd le szemed

El égeti a lelkemet

Dehisz úgysem szeretsz engem

Égjen elhát árva lelkem

Más dal

Hé ha egy kislánynak az jutna eszébe

Hogy ide adná szivét szívemért cserébe

Jaj de jól is járnék megtoldanám sokal

Ezer ölelésel ezer anyi csókal

Nem tudom

Nem tudom én mi a bajom

Fáj a lelkem csak azt tudom

A fájdalma hív szerelem

Szerelemből lett gyötrelem

Óh ég mi bántja lelkemet

Saját szívem ver engemet

Ne verj nagyon édes szívem

Űtésedtől fáj a lelkem

Más dal

I

Fütyöl a szál az idő őszre jár

Szebb hazába megy vigadni a madár

Énis mennék de mihaszna ha velem

Akárhová eljön a bus szerelem

Széthullot az árva lány haj elveszett

Bánat felhők borítják be az eget

Nagy sirásuk meg látszik az ugaron

Én is széthullt nyugadalmam siratom

III

Azt kérdezi az a kedves kis leány

Miért fáj szívem? miért vagyok oly halovány

Az fáj az én bus szivemnek oly nagyon

Mért ne tudja az a kís lány mi bajom

Búza közé

Buza közé száll a dalos pacsírta

Midőn magát már odafenn kisírta

Buza virág buza kalász árnyába

Reá talál megsiratott párjára

Én is szállok a lelkem száll dalolva

De leszállni nem szálhatok sehova

Nem fogad be hova szálnom kellene

Buzavirág szemű kislány kebele

27.

Más dal

Ott a bokor közepibe

Dalolegy kís fűlemile

Ugy meg zokog

A kismadár

Hogy a bokor minden ága

Reszket dalán

Panaszos kis fűleműle

A bokornak közepibe

Ugyan mond meg

Mi a bajod

Hogy oly nagyon szomoruan

Sir a dalod

III

Hogy erre volt a járásod

Meghallottam sóhajtásod

És most csak azt

Próbálgatom

Tud e olyan szomoruan

Sirni dalom

Más dal

Nesirj ne sirj fűleműle dalára

Hiszen sirhatsz kedves rozsád szavára

Ha szemedből köny szökik fel e dalon

Kedves rózsám bus dalára

Megölhet a fájdalom

Fűleműle nem hiába kesereg

Fáj a szívnek ha megcsalja kit szeret

Ó de sokszor fájóbb az a gondolat

Itt szegénynek e vílágon

Még szeretni sem szabad

Setét az éj

I

Setét az éj messze van még a reggel

Ne tekints rám öldöklő szép szemeddel

Az a szép szem mint a csillag tündoklik

De a szivem szegény szivem haldoklik.

Csendes szellő lebeg s virágokon

Hanem szeretsz Isten veled galambom

Nem kérem én soha többé szivedet

Hogy ne is láss messze mesze elmegyek

III

Ősszel száll a fecskemadár keletre

Jutok én még jutok e a szemedbe

Sirva riva jösz még engem keresni

De asirban késő lesz már szeretni

Más dal

I

Szerelem hulláskor ne fogjon el bánat

Minden érzés után ujabb ujab támad

Ha lefút egy csíllag száz jön a hejébe

Aznap ís lemengyen nem marad az égen

Ahogy én szeretlek toll azt le nem irja

Bánatos szivemet a nagy Isten birja

Hervagy rózsa hervagy hervagy szép rózsaszál

Én is elhervadok a szeretőm után

Más dal

I

A fődesi nagy fő utcán sétálgatok

Nyisd kí csárdás kís angyalom az ablakot

Ne bocsás el bucsu nélkül

vigyem el mosojod jó emlékül

Ne hiteges ne csalogas te kis csalfa

Hanem inkáb adj egy csókot az ajkamra

Síró szemed mutasa meg

Hogy igaz e vagy csábítás vólt

A szerelmed

Más dal

És az eső kin a pusztán czifra szűröm hely de nagyon megázott

A szélvésszel verseny futó kis pely lovam hely de nagyon fázott

Takarj be hát kedves rózsám megérdemli futott érted már eleget

Nékem pedig öleléssel altasd el a szívemet, foró csókkal

28.

Dall

I

Elviték a szeretőmet piros sapkás huszárnak

Fáj a szivem gyenge szivem meg is hasad utána

Nincsen anyi tenger csilag ahány könyet hulajtok

Hát vajon ő hulajtott e csak egyet is utánam

Valaki a temetőbe boldogságát siratja

Valakinek hűtlen lett és csalfa lett a babája

Meggyógyit a néma halál könyít az a sebeken

Huzzad czigány én is most a boldogságom temetem

Más dall

Lekaszálták már a rétett

Nem terem több virágot,

Megutáltatták én velem,

Ezt az egész világot

Olyan vagyok mint zord ősszel

Elsárgulló falevél

Megsárgult az élem fájja

Több tavaszt már nem remél

Más dall

Erdőháton lekaszálták az árpát

Elvágták a kis pacsirta két szárnyát

Kis pacsirta kis pacsirta sirva riva énekli

Helyde boldog a ki egymást szereti

Halál madár szállott a ház falára

Kí hal innen valaki nem sokára

Én halok meg én halok meg mert én vagyok az árva

Mert elhagyot a falu szép leánya

Dal

fehér gulyám kolompja szóll a réten

gazda kislány izent hozám a héten

szegény legény ha aszived szeretne

gazdagságom mind a tiéd lehetne

Hétszer nyílik az ákáczfa ~~levele~~ ^virága

Útoljára voltam hozzád az este

Utoljára fogtam az ajtód huzóját

Szőke kis lány agyon Isten jó éjszakát

Csendes Maros

Csendes maros partján van a halász tanyája

Oda jár a halász legény göndör hajú babája

Oda jár a szép csilagos hold világos éjelen

Ki csalja a csendes maros partyára a szerelem

Este van már késő este ragyognak a csilagok

Hidegen fuj az őszi szél lassanfolyik a maros

Minden ágon hallatszik a fűleműle éneke

Szerelemből ragyog rám a kedves babám két szeme

Más dal

Régen volt meg soká lesz míg nékem

egy göndör hajú babám lesz

Göndör a haja karcsú a dereka

Meg ölelném meg csókolnám nem haggya.

Más dal

Ha tudtad hogy nem szerettél Mért csaltál meg engemet

Jól tudtad hogy nállam nélkűl Nem ér semit az élet

adj egy csókot egy utolsót hisz ugysem élek én soká

Álmaimból jövök hozzád csókot kérni te tőlled

Bóldogh Imre 1912

29.

Malyd ha egyszer szép kedvesem Uj életre ébredünk

Kérni fogom a teremtőt hogy egy másé lehesünk

A szerelmünk csak álom volt tiltva van az esküvő

Szerelem a szép menyország csókom lesz a kísírőm

Dal Marosi gulyája nótája.

Szépen legel a marosi gulyája

A kis aszony maga sétál utána

Még mesziről kiáltja a gulyásnak

Szívem Jancsi terisd le a subádat

Nem teritem én ít le a subámat

Itt a csárda bé hajtják a gulyámat

Ne gondolj te szivem Jancsi semivel

Majd ki váltja édes anyám idővel

III

Lányom lányom lányomnak nem mondalak

Ha én téged egy gulyásnak tartalak

Nem bánom én édes Anyám tagagy meg

De a szívem a gulyásért hasad meg

Megy a kocsi porzik az ut utána

A kis aszony a gulyásal űl rajta

Lovam fűlén fujja a szél a kendőt

Hát mí babám mikor tartunk menyegzőt

Még a buza kí sem hánta a fejét

Páros galamb mínd el horta a szemét

Nem kár volna azt a madárt lelőni

Mért nem hagyta a buzámat megérni

Bóldogh Imre

Más dal

Kis kutya nagy kutya nem ugat hiába

Van nekem szeretőm kettő egy városba

Olyan mind a kettő mint az arany vesző

Hajlik ide oda csókja tizenkettő

Kis kutya nagy kutya nem ugat hiába

Van nekem szeretőm Szeged várossába

Szeged híres város Zólyommal határos

S ott lakik a babám kível leszek páros

Este van már

Este van már késső este

Pásztor tűzek égnek messze

Messze messze más határon

Az alföldi rónaságon

A faluban minden csendes

Még az élj madár sem rebpdes

Nyugadalom lakik benne

Mintha temető hely lenne.

Ez a világ

Ez a világ egy nagy kocsma jó tágas

Benne a sors az örökös kocsmáros

Telle van az élyel napal vendégel

Öreg ifjú jó gazdával szegényel

Nem tartok én több szeretőt fogadom

Szivemből a szerelmet kí tagadom

Mert a czigány mind ott huzza valahány

Mind csapodár a mostani kis leány

III

Nagy pénteken mosa halló a fiját

Ez a világ kigyót bekát rám kiált

Mongya meg hát ez a világ szemembe

Ki babáját csaltam meg életembe

Bóldogh Imre

30.

Holdvilágos

Holdvilágos a csilagos ég alja,

Ugyan babám gondolsz-e rám valaha?

Gondolsz-e rám Vagy a világ szávára?

Érted vírul érted legszebb rózsája.

Ne feküdj a szénabolya tövibe,

Rózsa fával van az körűl ültetve,

Könnyebb nekem száz rózsafát kivágni,

Mint tettőlled kedves babám meg válni.

III

Ezt a kislányt nem az anyja nevelte

Kis kertembe egy rózsafa termette

A rózsafa tetejébe bujába

Lehajlott ez nagy szomoruságába.

IIII

Piros rózsa volt eddig az én szívem,

Virágos kert volt az én ifjú kebelem,

Virágos kert most is az én kebelem

Jajde nagyon halvány virágot terem.

Ha még egyszer bus gerlicze lehetnék,

Szomoru fűz ágaira fészkelnék,

Szomoru fűz hajlongása megbirna,

Hogy az én bus szívem sohase sirna.

Lassu vízen

Lassu vízen sebesen megy a hajó,

Ferencz-József mért vagy olyan szomorú,

Hogy ne volnék hős magyarok szomoru,

Szeged alatt megindult már a hajó.

Özvegy asszony töri zuzza a kezét,

Bánatába majd kísirja a szemét,

Egy kis árva játszó gyerek előtte,

Édes apját a nagy árvíz elvitte.

Cseléd és gazda aszony

Gazdaaszony. Lányte Cseléd Hallom Gazdaaszony ugy kel azt mondani cseléd tesék no. Eredj néz ki mit ugat a kutya Cseléd jön a gazda Gazdaaszony Jaj de beteg vagyok Jány te Cseléd hallom no Gazdaaszony.ugy kel azt mondani Cseléd. Tessék no Gazdaaszony. Eredj hozzál két kilo hust.had egyek egy kicsit belőle vagy tán mindet ís meg eszem. Lány te Cseléd. hallom no Gazdaaszony ugy kel azt mondani. Cseléd Tessék no Gazdaaszony. Eredj hozzál két liter bort had igyak egy kicsit bellőle vagy tán mind is megiszom. Lány te Cseléd Hallom no Gazdaaszony. Ugy kell azt mondani. Cseléd . tesék no Gazdaaszony. Eredj nézd meg mit ugat a kutya. Cseléd Jön a legény. Gazdaaszony. Hoczi cípőm kabátom nincsen már semmi bajom. Hoczi cípőm kabátom nincsen már semmi bajom.

Vége Bóldogh Imre

31.

Magos jegenye fán

Sárga rigó fészke

Hidd el kis angyalom

Hogy szeretlek téged

De a sárga rigó

könyen fel szál oda

De én ti nálatok

nem mehetek soha

Magas házatok van

kunyóban lakozom

Hogy is kéne neked

ilyen szegény legény

De ha majd még egykor

nálatok eljárnék

Magas házatokból

visza sohsem jönnék

III

Nem vagy legény babám

nem mersz nálunk jöni

apám sanyám ellőtt

nem mersz megcsókolni

ha én legény vólnék

nálatok eljárnék

apád anyád ellőt

páros csókot adnék

Bús gerlicze módra

Válladra repűlnék

Meg csókolnám a szád

Aranyos kis babám

Óh ha talán teis engemet ugy szeretsz

Mint a hogy én téged

Drága kis tubiczám

Akor soha téged nem érhet semiben

Bóldogh Imre

Tejbe fürdik a galambom ha felkel

Törülkődzik hozzá rózsa levélel

Fehéreb is az orczája a hónál

Pirosabb is a fakadó bimbónál

Helyde félek mikor zúgó szél támad

Te csúnya szél meg ne fud a babámat

Sűss ki rája Isten napja ragyogva

Dalos madár szálj le hoza dalolva

irtam én az a ki a többit irta

Emlék vers

Mi a remény?..-förtelmes kéjleány

Ki minden embert egyaránt ölel

Ha rá pazarlod legszebb kincsedet

Az ifjuságot akkor hagy el

A bánat? egy nagy óceán

S az öröm

Az óceán kis gyöngye Talán

Mire fölhozom ösze is töröm

Mi volna különös azon

Ha néha elmosolyodom

Vidám, tréfás beszéd felett

Felhős ég is mutat derűt

Csakhogy midőn a nap kisüt

A felhő keble meg reped

32.

Az aradi tizenhárom vértanuk dala

Jaj de busan süt az őszi nap sugára,

Az aradivár börtönek ablakára,

Szánja azt a 13om magyar vitéz,

Ki a börtön fenekénis a halálra kész.

Elítélték sorba mind a 13mat,

Szűtek fonntak a nyakokba ezer vágyak,

Nevezték felség sértőnek s párt űtőnek,

Hogy a magyar szabadságért harczba keltek.

III

S uram fia Itélett akasztófa,

Mintha nem is volnának méltók egyéb halálra,

Mintha nem mentek volna egyéb dicsőségre,

Katonának férfinak az a kelővége.

VII

Damjanícsot hagyták végső tanunak,

Bár mindig előtte volt a csatának,

Kegyetlenűl haragszik rá minden német,

Számtalanszor földig verte őkelméket.

VIII

Óh ál köztök mankójára támaszkodva,

Mint egy templom dűlőfélben levő tornya,

Mint a tigris mej vas közöt vagyon zárva,

Ingerkedő gyermeksereg játékjára.

Dörgő vilám hát ezek az én barátim,

Kiket összefűznek az én katonáim,

Mondhatom hogy derék hősök szép vitézek,

Nincsen kedvem az élethe ha reátok nézek.

És körűlnéz olyan hősen olyantáljba,

Mintha mene honvédokkal a csatába,

Bajtársai mind ot fűgnek már előte,

Őt is viszik ő is megyen már előre.

Nyilik már a börtön ajtó vasas zára,

Jertek jertek hü magyarok a halálra,

Bucsuzzatok el egymástól mind örökre,

Ugy menjetek száljatok joblétre.

Kijötek a verőszivek valahányan,

Elbucsuztak egymástól egy-két szóval katonásan,

Jertek pajtás az istenhez fel az égbe,

Had fordítson job létet a magyar népre.

Ó de boldog kit előte neveztek meg,

Hogy a halál legelőször ölé meg,

Jaj de engem bezeglegvégsőnek hagytak hátra,

Hogy a bajtársaim szenvedését végig lásam.

És megáll az akasztófa közelébe,

Megöleli megcsókolja keservébe,

Isten veled szabadságnak bítófája,

Rajtad halok meg hazámért nem hijába,

XII

Ez volt neki még akor olyan,

Mintha nem sirba hanem bálbamene,

Vasmarkával megsuhintja bitófáját,

Ugy várja a nagy tábornok a halálát.

XIII.

Az aradi vár a halál völgye,

Híres magyar hősöknek a temetője,

Viruljatok körültök a sír virágok,

Felejthetettlen legyen örök halálok.

XIV

Sürög forog mára a hóhér kötele,

Számol egy nagy hősnek az életével,

Damjanics megigy kiáltott nyugalmát,

Vigyáz fatyu fel ne borzold a szakálom.

írta: Bóldogh Imre 1913 Április 6dikán a Szántó András könyvéből.

33.

Ádám és Éva meg a csizió

Ádám és Éva

Mikor a para

Dicsomban űltek

S ott hegedűltek,

Illetve szőttek

S varttak szerelmet,

Sok jó gyümölcsöt

S ájert élveztek.

Szóval jó dolgok

Paradicsomban

Vala őnékik,

Ásszok azomban

Kissé megunták

Néha magokat,

Nem járatván még,

Akkor lapokat.

Egyszer csak hírét

Veszik hogy Pesten

Bartalits Imre

Könyvüzletében

Hatvan fillérért

Kikapkodható

A leghireseb

Képes „Csízió:

Nossza denipuc

Éva meg Ádám

A nagy örömtől

Alig a lábán

Túdott megálni

Tánczra perdűlve

Hatvan kararczár

Lett Pestre kűlve.

Mivelhogy ketten

Egy könyvecskét nem

Tudtak olvasni:

Kettőt hozatni

Kelle ő nékik.

Már mostan békit

Hagynak egymásnak

Ma ís meg másnap.

Most az Édenben

-Amint az illik-

Csupa öröm meg

Rózsafa nyílik:

Nagy boldogságés

Megelegededtség

Virit arczukon

Csupa nevetség.

A nagy fa alatt

Mely terem diót

Olvasnák ma is

A remek csíziót;

De mert meghaltak

Most egy pár éve:

E történetnek

Vagyon hát vége

Sír a nóta magyar nóta

Sir a nóta magyar nóta

Muzsikálnak este óta

Messze messze idegenben

Mesebeli tündérkertben

Egy párisi fogadóba

Fogadóba!

A Teremnek minden lángja,

Mintha pásztortűzzé válna,

Fényes urak aszonyságok

Nem figyelnek a nótára

A nótára!

Menyí érzés menyí bánat

Szive van tán a nótának

Oly szomorun sirdogala

Miben áll a mulatsága

Kondoroson a bojtárnak

A bojtárnak!

Nevetgélnek beszélgetnek

De ők arról nem tehetnek.

Tudja a jó Mindenható!

Mí ís azon sirnívaló!

Hogy a ménes ott delelget

Valahol egy csárda mellett,

Csárda mellett!

irta Bóldogh Imre 1911 Február 1

(A lap is kisebb mint az előző, ez régebbi írás, így lettek összefűzve)

34.

A haza

Tudjátok-e mi a haza?

Az a hajlék ahol születűnk,

Hol a dajka altatóan

Dudolgatott dalt felettünk,

Hol az ákác lomja borul

Ablak alatt az ereszre

S eresz alján csicsereg a

Villásfarku vidám fecske.

Bárhová visz szerencsétek

Ezt a hazát szeresétek!

Tudjátok-e mí a haza?

Az az udvar hol tipegtűnk

S gyönge kézzel a homokból

Aranyvárat építettűnk.

Az a kís kert hol virágot

Kötözgetünk bokrétába

S bokrétásan szenderegtünk

Rózsabokor árnyékába.

Bárhová visz szerencsétek,

Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e mí a haza?

Az a templom Istenháza,

Hol az ének szárnyain száll

Lelkünk fel a menyországba,

Ahol egyűtt imádkoztunk:

Szüle, gyermek, testvér, rokon,

Halgattuk a pap beszédét

S hitt ragyogot az arcokon.

Bárhová visz szerencsétek,

Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e mí a haza?

Az a játszóhely a dombon,

Hol labdáztunk kergetőztünk.....

A haza az édes otthon.

Az a falu az a város,

Ahol veszőn lovagoltunk,

Az a határ hol kalappal

Tarka szárnyu lepkét fogtunk,

Bárhová visz szerencsétek

Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e mí a haza?

Kéklő hegyek koszoruja,

Hol a pásztor furulyályát

Édes-busan fujja fujja.

Hol a tölgyek mohos alján

Gyöngyöket szór krístályvize

A zuhogó patakoknak.

Bárhová visz szerencsétek,

Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e mí a haza?

Délí bábos arany róna,

Hol a szellő messze síkon

Sárga kalász ríngatója,

Hol a népnek verítékét

Issza be a föld göröngye;

Kenyeret ad áldást terem

Munkájának hulló gyöngye

Bárhova visz szerencsétek,

Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e mía haza?

Erdő, mező, berek, liget,

A mormoló habok közűl

Ránk mosolygó tűndérsziget,

35.

Kárpátoknak bűszke bércze,

A Tisza és Duna tája

Minden kícsí kis rögöcske,

Árpád vére hulott rája.

Bárhova visz szerencsétek,

Ezt a hazát szeressétek!

Tudjátok-e mí a haza?

Mindnyájunknak szent bölcsője

Őseinknek píhentető,

Szép vírágos temetője,

Mindnyájunknak édes anyja,

Híven ölel kebelére....

Érte éljünk ha kell halljunk,

Áldás minden porszemére,

Bárhova vísz szerencsétek,

Ezt a hazát szeressétek!

(Pósa Lajos 1850-1914 verse)

más csata dal

Trombita harsog dob pereg

Kész a csatára a sereg.) Előre!

Sivít a golyó cseng a kard,

Ez lelkesíti a magyart.) Előre!

Föl a zászlóval a magasra,

Egész világ hadd láthassa.) Előre!

Hadd lássák és hadd olvassák,

Rajta szent szó van: szabadság.) Előre!

Akí magyar akí vítéz

Az ellenséggel szembenéz.) Előre!

Míndjárt vítéz, míhelyt magyar:

Ő s az Isten egyet akar.) Előre!

Véres a föld lábom alatt,

Lelőtték a pajtásomat.) Előre!

Én se leszek roszab nála,

Berohanok a halálba.) Előre!

Ha lehull a két kezünk is,

Ha mínyajan itt veszűnk is.) Előre!

Hogyha el kelveszni nosza,

Mí vesszűnk el ne a haza.) Előre!

(Petőfi)

Mátyás király

Mátyás kírály az én kírályom,

Nem lesz töb olyan e világon,

Látszik, magyar volt. Csupa fenség.

S csupa - élet és elevenség.

Mátyás kírály az én kírályom

Komoly, ha kell a tanácson,

De mikor a tisztélt betőtti,

Ő is csak ember mint a többí.

Öltözzik szegényes ruhába,

Az országot maga bejárja

Érzi a bajt a nép szivével

S orvosolja királyi kézzel.

Mátyás kírály az én kírályom,

Különösen szép benne: három,

Először az, hogy igazságos,

Minden szava, tette világos.

Eszet kölcsön senkitől sem kér,

Mindenkínek egy mértékkelmér,

Akárki ija fija volt is!

Ha gonoszat művelt lakolt is!

Második nagyságát ott látom,

Hogy olya ez az én királyom:

Akármeről nézí az ember

Talpíg király és talpíg ember.

A harmadik fő ékességi:

Hogy a német sem ártott nékí

Sőt magyarosan ránczba szedte:

Áldom a nevét is érette,

Mátyás kírály az én kírályom...

Nem lesz olyan töb e világon...

Épp az benne szomoruság csak

Hogy ílyen kírály mese már csak. Vége

36.

Szózat

Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar;

Bölcsőd az s majdan sírod is mely ápol s eltakar,

A nagy világon e kívűl níncsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen a sors keze, itt élned halnod kell.

Ez a föld melyen anyiszor apáid vére folyt.

Ez melyhez mínden szent nevet egy ezredév csatolt.

Itt kűzdtenek a honért hős Árpádnak hadai;

Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák véres zászlóidat,

S elhultanak legjobjaink a hosszú harcz alatt.

És anyi bal szerencse közt oly sok viszály után,

Megfogyva bár de törve nem él nemzet e hazán.

S népnek hazája nagy világ hozzád bátran kíált:

Egy ezredévnyi szenvedés kér éltet vagy halált!

Az nem lehet hogy anyi szív híába onta vért,

S keserben anyi hű kebel szakat meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész s erő és oly szent akarat,

Híába sorvadozzanak egy átok súly alatt.

Még jönni kell még jönni egy jobb kor, mely után

Buzgó imádság epedez száz ezrek ajakán.

Vagy jönni fog ha jönni kell a nagyszerű halál,

Hol a temetkezés felett egy ország vérben áll.

S a sírt hol nemzet sűllyed el népek veszik körűl

S az ember millióinak szemében gyászköny űl.

Légy híve rendűletlenűl hazádnak óh magyar!

Ez éltetőd s ha el bukál hantjával ez takar.

A nagy vílágon e kívűl níncsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze itt élned s halnod kell.

(Vörösmarty)

irta Bóldogh Imre 1911 február 2dikán

37.

Bajuszos Szűcs György története

Volt egy falu-nem tudom hol

Abba lakott-mondjam é ki?

Se bajuzsa se szakálla

Egy szőr szóló sem volt néki;

Annál fogva hejségében

Nem is hítták egyéb néven:

Kopaszszáju Szűcs György bátya:

Ez volt az ő títulája (Czíme)

Nomert közbe legyen mondva

Azt az egyet meg kell adni

Hogy a Szűcs György falujában

Könnyű volt elígazodni:

Mivel ottan minden ember

Névhez jutott könyű szerrel

Azon felűl mít az apja

Adott nekí meg a papja.

Nem tudom ha más vídéken

Megvan-é e szép szokás,

Nem tudom de nagy kár lenne,

Ha a dívatból kimenne...

Egyébiránt Szűcs György gazda

Semmit ís el nem mulaszta,

Hogy bajusszát megnövelje,

Meglévén annak puszta helye,

Kente fente ő azt irral,

Kígyóhájjal medvezsírral

Ebkaporral kutyatejjel,

Meg is nőtt az minden éjjel,

Tudnillik álmában;

S ha fölébret mennyi kéjjel

Tapogatta...híában!

A mí pedig Szűcs György gazdát

Máskűlömben illeti:

Nem bolond ember veolt ám ő:

Ládájában pénz egy bögre

Azon kívűl juha, ökre

És – szamara volt néki.

Sőt már az is szent, hogy már régen

Ott űlne a biró széken,

Hasa, hálya, kék nadrága,

Minden kész e méltóságra

De mit ér ha nincs bajusz!

Ilyen anyámasszonyképpel

Sosem választa a nép el;

Szavazott rá tíz vagy husz.

Történt hogy olácígányok

Tudvalévő nagy zsiványok

Kóborlának a vidéken

S megszáltak a faku végen

Nosza mindjárt sátort ütnek

Tűzet rakva sűtnek főznek,

Aból amít valahonnan

Más faluból idehoztak,

Minthogy onnan éhen szomjan

Bucsu nélkül eltávoztak.

Meghívják a rokonságot,

És ezeket tőrűl hegyre

Kí vallatják mindenképen:

Mi van hogy van a hejségben?

Mindez a vén vajda gondja.

Kí nem adná egy vak lóért

Hogy a magyar kész bolondja

Nem kerülte ki fi figyelmét

38.

Szűcs györgy uram nyavalyája

Godolván hogy ő kígyelmét

Egy kissé megborotválja.

Nem kell néki ahhoz szappan

Anélkül is mester abban:

Szőrmentibe vagy visszára

Beretválni nincsen párja

Kivált most hogy az idő

S alkalom oly kedvező...

Egyedűl van Szűcs György gazda,

Senki nincs az udvarában:

Hát im! a furfangos vajda

Beköszön az pitvarában

Ejnye gazduran a kőbe!

Mi dolog az hogy kigyelmed

Bajuszát levágja tőbe?

Magyar ember-é kigyelmed?

Már a helyét is pödörte,

Sonka, sódar, fűstös oldal,

Liszt, szalonna, főzelék, van elég.

Ráadásul jó ozsonna

S valamit a vajda kére,

Megalkudva, megígérve,

Nosza tűzet rak legottan

Lobog a láng bőg a katlan,

Száll a szíkra, fojt a füst,

Fő a fürdő forr az üst,

Benne mindenféle gyim-gyom.

Holmi gíz-gaz holmi ríngy-rongy,

Amí uton utfélen

Elhányódik vagy terem,

E bűbájos fűrdőlében

Nő meg a György bajsza szépen;

Ha híbáznék egy kicsi:

A babona ráviszi.

Kész immár a bornyomó kád:

Szűcs György jó remény fejébe

Nyakig ül a szenyes lébe

Istennek ajánlva dolgát

Milyen szemel nézet rája

Szűcs Gyögy gazda képzelhetni:

A vasvillát sem lehetne

Mérgesebben odavetni:

De a czigány győzte szóval,

Hízelgővel usztatóval:

Míg György el nem panaszolta

Hogy áll a dolog mívolta

Szent Pilátus! Minő szégyen!

Hát miért nem mondta régen?

Soha sem volt nem is termett

Hát miért nem mondta kelmed?

Nagy bajusza volna régen,

Hisz ez az én mesterségem!

Megörüle Gyögy e szónak,

Hogy bajusza lesz maholnap,

S mintha nőne a szép sörte

A cígánysereg azomban

Beszivárog alattomban

Jön elébb egy aztán kettő

Mintha csak ugy történetből:

Szerencsére a vajdának

Épen jó hogy bebotlának!

Egy tüzet rak, más vizet mer

Másik fát hoz kel az ember;

Ugy szaladnak ugy segítnek!

Dolgot ad a vajda mindnek.

Hogy pedig a hasznos pária

Szűcs uram fejét megjárja:

Elővesznek egy nagy ponyvát

És a fűrdőkádra vonják,

S a kád mellett körbe-körbe

Táncz kezdődik fűrge-pörge

Kalapácstól dong a donga,

Tiktak-tíktak foly a munka

S egy bűvös dal űmmög halkal:

Bajusza lesz Szűcs Györgynek,

Igen biz” a szegénynek.”

39.

S míg a ponyvát sietősen, jó erősen

Apró szeggel odaszegzi,

A cigányhad újra kezdi:

Bajusza van Szűcs Györgynek

Ne irigyeld szegénynek!

Ez alatt a pénzes bögre

Bucsujárni ment örökre,

Követé a füstösoldal

A szalonna meg a sódar

Az ágynemű fehérnemű,

A vasféle meg a rézmű,

Szóval ami könnyen mozdult

Lába kelvén mind elpusztult,

Mert a gazda - tiktak, tiktak

Nem hallá hogy zárt nyítnak.

Meddig űle György a kádban

Lepedővel leszögezve

Nincs megirva krónikámban

Csak anyi van feljegyezve,

Hogy mihelyt abból kilépe,

Tükröt vevén a kezébe

Hogy bajuszát felsodorja:

Nem tehette mert nincsen mit!

Mert bajusza nem nőtt semmit

De igen a fűle s orra! Vége

(Petőfi)

Versek

Az alföldön halász legény vagyok én

Tisza partján kis kunyhóban lakom én

Szelíd lányka jöjj hozzám pihenni

Édes anyám majd gondodat viseli

A kanyargó Tisza mentén

Van egy picziny csárda;

Korán reggel későn este

Sok vig legény járja.

Engem is hajt a jó szándék

Hogy a bú nyakára hágnék..

Muzsika szavára.

Buza közé szállt a dalos pacsirta

Midőn magát már odafenn kisirta

Buza-virág buza kalász árnyába

Reá talál megsíratott párjára

Én is szállok a lelkem száll dalolva

De leszállni-? nem szálhatok sehova

Nem fogad be hova szálnom kellene

Buzavirág-szemű kislány kebele

Ott a bokor közepibe

Dalol egy kis fűlemile

Ugy megzokog

A kismadár

Hogy a bokor minden ága

Reszket dalán.

Panaszos kis fűlemile

A bokornak közepibe

Ugyan mond meg

Mí a bajod.

Hogy oly nagyon szomoruan

Sír a dalod.

Hogy éve volt a várásod

Meghallottam sóhajtásod,

És most csak azt

Próbálgatom,

Tud e olyan szomoruan,

Sírni dalom

Ne sírj, ne sírj fűlemile dalára

Híszen sírhatsz kedves rózsád szavára

Ha szemedből köny szökik fel e dalon

Kedves rózsám bus dalára

Megölhet a fájdalom

Fűlemíle nem híába kesereg,

Fáj a szívnek ha megcsalja kít szeret

Óde százszor fájóbb az a gondolat,

A szegénynek e világon

Még szeretni sem szabad.!

40.

Versek

Későn estve ne járj hozám,

Mert nagy vigyázat van reám,

De ha olykor jösz is hozzám,

Ablakomra kopogtass ám,

A sarkantyud ne peregjen,

Hogy az anyám felne keljen,

Minap is hogy nálunk voltál,

Meg öleltél megcsókoltál,

A sarkantyud ugy meg perdült

hogy az anyám rá felébrült

Engem lányát szídott szegényt

Minek szeretem a legényt.

Szomoru fűzága hajlik a virágra,

Fáj a szívem érted falu szép leánya,

Fáj a szívem érted de te ezt nem bánod

Van neked nállamnál gyönyörűbb virágod.

Istenem! Teremtőm! ugyan mít csínáljak?

Hogy vegyem meg szívét ennek a kís lánynak,

Híjába bíztatom híjába ígérek,

Nem fog rajta semmi aranyos igéret.

Kis kertemben a nefelejcs nem költ ki

Beizentem a rózsámnak nem jött ki

Megérem még azt az időt ugy híszem

Bejönne még ő én hozzám szívesen

Kis kertemben egy csokor majoránna,

Ezerfelé terjed annak az ága,

Közepíbe van egy fehér vírága

Isten hozzád galambom utoljára.

Szépen ragyog az estveli csillag

A szeretőm házunk előtt ballag,

Édes anyám eresz ki hozája.

Mert a szívem meghasad bujába.

Hallod anyám milyen szépen hív ki,

Bokrétát is kötöttem már neki,

Ugy illik majd kerek kalapjára

Mint csókja kis leányod ajkára.

Gyenge vagy még kis lányom szeretni

Malyd ráérszmég fűkötőtt viselni,

Hidd el lányom addig lesz világod

Míg a legény sírva jár utánad.

Nem tudom én mi a bajom,

Fáj a szívem – csaj azt tudom,

A fájdalma hív szerelem,

Szerelemből lett gyötrelem.

Ó ég mí bántja lelkemet.

Saját szívem ver engemet

Ne verj nagyon édes szívem

Ütésedtől fáj a lelkem.

Fűtyöl a szél az idő őszre jár

Szebb hazába megy vígadni a madar

Én is menék de míhaszna ha velem

Akárhová eljön a bus szerelem

Széthullott az árvalányhaj – elveszet

Bánatfelhők borítják be az eget

Nagy sírásuk meglátszik az ugaron

Én is széthult nyugodalmam siratom

Azt kérdezi az a kedves kís leány

Mért fáj szívem? mért vagyok olj halovány

Az fáj az én bus szívemnek oly nagyon

Mért nem tudja az a kis lány mi bajom.

Megátkozott engem az édes anyám

Hogy ne legyen se országom se házám

Csipke bokor legyen az én szállásom

Ott se legyen soha se maradásom.

Nincsen párja a faluban,

Kerekesí Andrásnak,

Siratják is őt a lányok,

Ha viszik katonának

Hely! de legjoban síratja

Szeretője piros barna.

41.

Szépen legel a marosi gulyája

Szépen legel a marosí gulyája

A kis aszony maga sétál utána

Még meszíről kiáltja a gulyásnak

Szivem Jancsi terisd le a subádat

Nem teritem én itt le a subámat

Itt a csárda bé hajtják a gulyámat

Ne törőd te szívem Jancsi semível

Majd ki váltja édes anyám idővel

Lányom lányom lányomnak sem mondalak

Ha én téged egy gulyásnak tartalak

Nem bánom én édes anyám tagadj meg

Az én szívem a gulyásért hasad meg

Bóldogh Imre Tulajdona

ezen régi Marosÿ Lány igaz Története Le párjáltatott az régi időböll

1910 dik évben írták Sápy Imrével Együtt

Bóldogh Imre

Vége

42.

Sápí Imre Bóldogh Imre Bóldogh József Bóldogh Sándor (tintával)

Bóldogh Lajos 1919 nov 24 (ceruzával)

Marosi gulyája ballada I.

Maradt más történet is az itt lakók emlékezetében, amely országos balladaként ismert. Zsupos Zoltán a „Szépen legel a Marosi gulyája…” című tanulmányában vetette össze a folklórt és a valóságot. Az előzmények és a végkifejlet is regénybe illő. Egy szegény kisemmizett addig jár a bíróságra, míg be nem tudja bizonyítani az igazát. Hatalmas vagyon hull az ölébe, és a szegény emberből egy varázsütésre gazdag ember lesz. Boldog házasságából hét lány születik, és az egyik szerelmes lesz a gulyásba:

„Szépen legel a Marosi gulyája,
A kisasszony maga sétál utána.
Már messziről kiáltja a gulyásnak:
Szívem Jancsi terítsd le a subádat.”

Két ballada keletkezhetett egy időben: a Bárólány és a juhászlegény a Dunántúlon, a Kisasszony és a gulyás pedig a Tiszántúlon. Zsupos Zoltán úgy véli: nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget, hogy ez utóbbi új stílusú balladát Berettyóújfalu-ban énekelték először az 1840-es évek elején.

Marosi János a Tisza családban II.

TISZA KÁLMÁN.
POLITIKAI ÉLET- ÉS JELLEMRAJZ.
1878.
II-ik KÁKAI ARANYOS.
AZ ATHENAEUM R. TÁRS. KÖNYVNYOMDÁJA.
1878.

A Tisza-család még a mult század utolsó felében is, csak egyszerű köznemesi család volt, nem sokban különbözve az akkori kornak hat-telkes bocskoros nemeseitől. Mint valóságot beszélik Biharban, hogy az akkor élő Tisza-család feje, egy családi pert folytatott, melyet ha meg nem nyer, a Tisza-család talán sohasem virágzik fel, s melyet hogy megnyert, a Tisza család talán szívós, és önérdekében makacsul kitartó jellemvonásának köszönhető. A pör nagyon régen folyt már, s bizonyosan eltartott volna ítélet napig, ha az akkori Tisza fejébe nem vesz egy elmés taktikát, melyet (Pestre jővén) ki is vitt bámulatos consequentiával. Leült ugyanis mindennap a Curia kapujának egyik kövére, arra a mely a barátok templomával szemben máig is látható, és azon a kövön ült reggeltől estig. Minden bírónak, a ki elment mellette, köszönt, s e szavakat mondta: »én vagyok az a szerencsétlen Tisza, a kinek a pöre húsz év óta fekszik a Curiánál; hat gyermekem van. Ne hagyjanak elveszni az isten szent nevére!« A bírákat eleinte érdekelte ez az eredeti alak, de hónapok múlva már a hideg lelte őket, mikor a mindennap hallott könyörgés a harmincznapi fogoly evés gyönyöreihez kezdett hasonlítani.

Volt ugyanis a Tisza-családnak egy Marosi János nevű vérszerinti rokona, osztályos atyafia, kinek abból a perből, a mit a Curia kövén ülő Tisza nyert, tetemes osztályt kellet volna kapnia. Tudta ezt a Tisza-család is, és tudta Marosi János uram is. De Marosi János uram egyszerű, becsületes ember volt, és »jó rokon.« Nem akart perbe szállani a Tisza famíliával, s megelégedett azzal, hogy első volt az udvarhoz tartozók között. A család asztalánál ehetett, és meg voltak a nép közt az ő »nemesi c kiváltságai. Egyébiránt pedig kijárt a mezőkre és vetésekre a többi jobbágyokkal, s hol ügyelt a munkájukra, hol pedig sajátkezűleg velük munkálkodott. Egyszer azonban az akkori Tiszát is elfogta a gőgnek démona, s megfeledkezvén Marosi János uram jussáról és nemesi voltáról, mikor egy forró nap delén a kaszások élén hazaérkeznék a mezőről, s szokásban lévén ilyenkor a kastély tornáczán pinczéből hozott fris szilvalével leönteni a toroknak fáradozásból származott kiszáradását, mely nemes csöppeket az akkori Tisza mindenkor sajátkezűleg osztotta ki, történt, hogy a palaczkból teljesen kifogyott a pálinka akkorára, mire a sor Marosi János uramra került. Az akkori Tisza pedig ártatlannak érezvén magát a dologban, először az üres palaczkra, aztán pedig Marosi János uramra nézve így szólott: »Kendnek pedig Marosi uram - nem jutott.« Ezt mondta a nemes embernek a kaszásparasztok előtt, a kik ő előtte ittak! Ezt mondta az osztályos atyafinak, a ki csak tiszta rokoni érzésből nem követeli jogát a törvény előtt. Marosi János uram elnyelte ezt a mondást szó nélkül, éppen mintha pálinka lett volna. Hanem még az nap összeszedte írásait, s tarisznyájába benyomván egy darab kenyeret és egy darab szalonnát, búcsú nélkül elindult Pest felé gyalog. Gyalog jött el attól a rokonától, a ki lóhátról beszélt vele. Pesten pedig megmutatta írásait egy híres ügyvédnek (úgy gondolom Lányinak), a ki magára vállalta, hogy kiviszi a pört feliben. Marosi János uram fölcsapott és aztán megnyerte a pert. Nyert feliben többet 6000 hold földnél. Primae classis. Ennek a Marosi Jánosnak volt a fia az a Marosi János, a kiben aztán ki is halt a Marosi család fiága, - s a kinek nevét a forradalom után dalokba szőtte a nép. Ő róla szól az a nóta, hogy: »Szépen legel a Marosi gulyája, A kisasszony maga sétál utána! « Ennek a Marosi Jánosnak vette nőül egyik leányát (Idát) C s a n á d y Sándor, a szélsőbalnak ma is egyik leglovagiasabb és leggentlemanebb képviselője.

(Részlet az életrajzból...)